Emellett én sem mehetek el szó nélkül....
Elkeserítő, hogy itt tartunk...
Pár éve még az volt a probléma, hogy az időseket öregekotthonába dugják az emberek...
Ma már arról van szó, hogy mennyire gazdaságos, ha az öregeket rábeszéljük, hogy nyirassák ki magukat?
Elmondom nálunk mi a helyzet. Én még egy három generációs családban nőttem fel, ahol egy fedél alatt él a nagymama, a szülők, és a gyerekek. Ennek rengeteg előnye volt. Sokkal-sokkal-sokkal több, mint hátránya. Szeretem a nagymamámat. Ez van. Nagyon bölcs, és sokat tanultam tőle. Nem csak abból, amiket mond, hanem amiket tesz. Nagyon hiányozna, ha meghalna. Ami az öregséggel együtt jár: betegségek, rosszullétek, a lábak és a kezek nem úgy dolgoznak, ahogy régen. Bele sem merek gondolni, hogy én hogyan fogom viselni, hogy minden reggel fáj a hátam, lábam, kezem. De azt látom, hogy a nagyim méltósággal éli meg a nehézségeket. És állítom, hogy sokkal könnyebb neki, mert mögötte állunk. Tudja, bármi éri, ránk mindig számíthat. A halálra szerintem már régen felkészült, és nekünk is csak azt tanította, hogy az élet minden napja újabb ajándék a Jóistentől.
Én is szeretek élni. De nem szeretném azt megérni, hogy a társadalom azért vessen meg engem, mert öreg vagyok, és drága engem eltartani. Ha így lesz, akkor majd azt mondom: bezzeg anyátoknak nem jelentett gondot, hogy eltartson titeket, amikor még minden nap pelenkázni kellett, és a sz*rt kellett lepucolni a seggetekről.