HálóZsák fórumok > OFF topik

Csevej-csenöl

<< < (452/1125) > >>

Sepi:

--- Idézetet írta: zozi56 - 2010. Február 17., 16:52:13 ---Plusz később folyamatosan romlanak a tanulási képességek. 21-22 éves korban állítólag van még egy fellendülés, aztán már csak romlik.

--- Idézet vége ---
Bizony, sajnos én is elismerem, hogy már magamon is észrevettem így a harmadik X közelében, hogy már közel sem fog annyira az agyam, mint korábban. Szerencsére még így is, tanulás nélkül is képes vagyok átlagban 80% felett levizsgázni, ha kell. De az tény, hogy most már nehezebben tudom befogadni az új ismereteket.


--- Idézet ---A mai fiatalság írtózik a fizikai munkának még a gondolatától is, pedig egy egyszerű szemetes majd 20 ezer forinttal többet keres mint mondjuk én, a hivatalnok.
--- Idézet vége ---
Bizony ez igaz. Pedig nem kell attól félni, a fizikai munkákban is jól lehet keresni. Arra pedig kicsi az esély, hogy az ember jól fizető szellemi munkát végezhessen. Azok a munkahelyek általában kihalásosak. Csak akkor tud valaki olyan helyre kerülni, ha jó helyen van jó időben, és éppen kidől onnan valaki a sorból.
Egyébként nemrég volt a híradóban is, hogy most ösztöndíjakkal próbálják meg vonzóbbakká tenni a hiányszakmákat nálunk. Például a heggesztőket, lakatosokat, stb. Most egyes iskolákban, egy 5-ös tanuló akár havi 40-60 ezer forintot is hazavihet ösztöndíj formájában. De már egy közepessel is akár 10-20 ezret "kereshet" a diák. Azért ez nem egy rossz kezdeményezés, és azért egy jó cégnél ilyen szakmával 150-200 ezreket is lehet keresni havonta. Fizikai meló, de jövedelmező is.


--- Idézet --- 1. a sikeres tanulók az életben kevesebbre viszik mint a lusták(mellett)
2. szigorítani kelllene a bíróság ítéleteit hogy a bűnözés visszavonuljon(ellen)

--- Idézet vége ---
Huh, erről regényeket lehetne írni, annyira bő téma.

Amondin:
Hát ha már így belebonyolódtunk ebbe akkor ha nem bánjátok szeretnék kérni tőletek egy kis segítséget.
Magyarból most azt csináljuk hogy tanulunk vitázni(érvelős vita), és már addig jutottunk hogy csináltunk három négy fős csoportokat és minden csoport kapot két témát, az egyiknél valami mellett a másiknál pedig valami ellen kell érvelni, és persze ha ellene érvelsz valaminek akkor a másik csoportból valaki mellette és ez vissza, és érvekkel kell meggyőzni a többieket. Mindez holnap.
Az én témáim
 1. a sikeres tanulók az életben kevesebbre viszik mint a lusták(mellett)
2. szigorítani kelllene a bíróság ítéleteit hogy a bűnözés visszavonuljon(ellen)
Ti már jóval tapasztaltabbak vagytok nálam így ha tudtok tippeket adni hogy mit írjak bele a beszédbe akkor azt megköszönném. Vannak nekem is ötleteim de nem biztos hogy azok elegek lesznek.

Ben Reilly:
Sose értettem miért jelentkeznek tömegével a középiskolások és gimnazisták bölcsész és jogász szakokra, amikor több mint a felük első év után abba is hagyja, és nem feltétlenül azért, mert megbuktatják őket. A mai fiatalság írtózik a fizikai munkának még a gondolatától is, pedig egy egyszerű szemetes majd 20 ezer forinttal többet keres mint mondjuk én, a hivatalnok.

zozi56:

--- Idézet ---Viszont azt tanuljátok meg, hogy addig kell tanulni, amíg az iskolában van az ember. Sok gyereknek elmondják ezt a szülei, amire a gyerek mindig csak legyint, de igazuk van. Később munkahely mellett sokkal nehezebb lesz majd tanulni. Én a mai napig járok különböző képzésekre, és rengeteget szív az ember azzal, hogy ezt összeegyeztesse a munkarendjével. Valamint ezekért már mind fizetni kell, nem kevés pénzt.

--- Idézet vége ---
Plusz később folyamatosan romlanak a tanulási képességek. 21-22 éves korban állítólag van még egy fellendülés, aztán már csak romlik.


--- Idézet ---Aha, mutass nekem EGY iskolát, ahol ezek pl egymás után következnek ilyen sorrendben...

--- Idézet vége ---
Attól még léteznek az órarendben. Összesen elvisznek fél-egy napnyi időt.


--- Idézet ---Amúgy Amondin, nyilván hülye kérdés, de te szoktál házit írni?????? :blink: Én erről valamikor 9. évfolyam első két hónapjában szoktam le... :)
--- Idézet vége ---
Nagy dicsőség.


Bennel és Wearwolfffal egyetértek, nagyon sok munkanélkülit képeznek. Eszméletlen hülye dolgokat tanulnak az emberek. 18 évesen már lehetne annyi eszük, hogy nem mennek tömegesen pl. irodalom meg társadalomtudomány szakokra.

Amondin:
Igen én is azért mentem gimnáziumba mert nem igazán tudtam mi is lehetnék.
Érdekelt a Történelem a Földrajz meg a Fizika. Hát régsznek nem nagyon akarok elmenni fizikából és Földrajzból pedig nem igazán tudtam mi lehettem volna azon a szintem amin voltam. Meg még azért is mentem gimnáziumba mert féltem attól hogy kiválasztok magamnak egy szakmát és aztán rájövök hogy nem ezt akartam, de már nem lesz visszaút.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése