Dr.OGA: Nos, a Beastiák háborújával (jobb szeretem az angol címét, a Beast Wars-t használni, de a továbbikaban csak BW) alaposan benyúltál a tutiba. A BW nem az IDW-s képregények univerzumában játszódik, ez egy '90-es években készült tévésorozatnak a folytatása. A sorozat maga pedig nagyban a G1-es rajzfilm univerzumára épül, csak az idősíkok kicsit keverednek benne.
A történet valamikor több száz (talán ezer) évvel a jövőben indul. Az Autobotok és Álcák leszármazottai továbbfejlődtek Maximalokká és Predakonokká. A kibertroni birodalmat a Maximalok irányítják, elvben békés együttműködésben a Predakonokkal, utóbbiak azonban titokban még mindig világuralmi törekvéseket dédelgetnek. Egy lázadó vezérük, Megatron - aki nem azonos a G1-es Megatronnal, csak tiszteletből vette fel a nevét - ennél tovább is megy, ellop két arany lemezt, amik sokban hasonlítanak az 1977-ben fellőtt Voyager-1 szondán találhatókra, és az ezen dekódolt titkos információk birtokában visszaindul az időben, hogy megváltoztassa a történelmet. Egy Maximal kutatóhajó Optimus Primal (Optimusz Ősvezér - szintén csak névrokon) vezetésével azonban utánaindul, majd egy rövid csata után mindkét hajó lezuhan egy bolygóra, amiről akkor még senki sem tudja, hogy az őskori Föld, úgy 50 ezer évvel időszámításunk kezdete előtt. Itt robban ki a Bestiák Háborúja, aminek eseményeit most hosszú volna felsorolni, lényeg az, hogy a képregény a tévésorozat befejezése után játszódik.
A Beast Wars egyébként egy nagyon sikeres, és általam is nagyon kedvelt sorozat volt, az első full CGI rajzfilmek egyike. Volt egy folytatása is, az kevésbé volt sikeres, Beast Machines címmel, annak a történetébe most tényleg nem kezdenék bele. A képregény a két sorozat között játszódik. Ha mégis belevágánál az elolvasásába, annyit előljáróban közlök, hogy bár a nevek sokszor emlékeztetnek G1-es szereplőkre, ezek nem ugyanazok a karakterek. Két kivétel van egyedül, az egyik Romboló, a másik... az majd a füzetből kiderül.
A Tri-Predacus tanács a Predakonok legfőbb tanácskozó szerve, nem szeretik a Maximalokat, de ők még nem mernek nyíltan lázadni a Maximalokkal szemben.
Az idegen hold, egy másik civilizáció által épített, bolygó méretű eszköz volt, most nem mennék bele, hogy mi volt a funkciója a sorozatban, a képregény történetére nincsen kihatással.
Ami Viharhozóban emlegetett Mennydörgés elleni korábbi összefogást illeti, ezt csak a flashbeckekből ismerjük, nem készült belőle külön képregény - valószínűleg nem is fog belátható időn belül.
Angelus: Kicsit későn reagálok, de jó újra látni a régi fórumozókat!