HálóZsák fórum

HálóZsák fórumok => OFF topik => A témát indította: zozi56 - 2011. Március 29., 09:27:37

Cím: Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Március 29., 09:27:37
A korábbi "Mozi/TV/Rádió/Zene/Pc/Konzol/Game" témát kettébontottuk, ez lett az egyik fele.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Március 29., 14:44:36
Ha már a másik topicban felmerült, most kiboncolgatom:

Azért ezt a digitális tévét is jól kitalálták. Ingyen sugározzák a hat alap magyar csatornát, de a tuner amivel fogni lehet, az 11ezernél kezdődik. És csak egyetlen tévére tudod rákötni.

Vegyük az M1HD M2HD sugárzást, amit ingyenesen lehet fogni. Nekem most van egy régi Daewoo analog tévém, és egy pctv stereo analog tunerem a gépben. Az adást most egyikkel sem tudom nézni. Szükségem lenne egy DVB-T dekóderre. Egy alap kártyás dekóder 12ezer forint körül van.  De hiába a dekóder, mikor a televízió még analóg és a HD minőség így sem úgysem jön át. Csak arra jó, hogy nézni tudjam. Egy hd ready számítógép tuner a maga 12ezer forintjával már jobb vétel lehet, mert a monitor képes megjeleníteni a hd tartalmakat, de emezzel nem tudom nézni a fizetős kódolt adásokat. Ahhoz, hogy pécén tudjam, szükségem lenne mondjuk egy, TerraTec H7
tunerre a maga 41250 forintjával, amihez kell még egy CA kártyafoglalat. 12500 forint. Eddig összesen 53750. Ennyiből már veszek egy új HDReady tévét is. Igaz, azzal nem tudok rögzíteni, míg a pécével igen. Persze ahhoz is kell CA foglalat. Persze tudom én, hogy újdonság, meg minden, de 54ezer+útiköltség vagy kiszállítást fizetni ahhoz, hogy ezt ki tudjam használni nem éri meg. 17 csatornáért, amiből csak három HD, és ahonnan biztosan semmilyen adást nem fogsz rögzíteni HDben. Ergo sokkal olcsóbb, egy sima settopbox dekóder, amit beleküldesz egy 6ezer forintos pc tunerbe, De még így is majnem 20ezer.

DVB-C kábeltévé terén jobb a helyzet. Létezik egy TerraTec C PCI HD CI (33750)nevezetű két PCI foglalatú tuner a pécéhez, de a CA modullal együttez is 46250. És kábeltévénél, már jóval több digitális adást tudsz fogni kevesebb pénzért. De a HD tartalmakat itt is általában külön fizetős csomagokban árulják. Előfizetsz egyszer a digitális alapcsomagra ahol ugyanazt a csatornát kapod, és előfizetsz külön a HD csatornákra. Arra az 10 darabra. Legalábbis itt annyi.

Egy előfizetés előnye, hogy hozzád vágják a dekódert pár ezerért.

Nálunk az alapcsomag az 52 csatorna 800 Ft, kiegészítő csomagok 40 csatorna 1800 Ft. Persze a VH1 Classic AXN Sci-Fi és a Discovery Science külön csomagban van, tehát olcsóbb egyben 2600.
Erre jön rá az 1900 Ft HD csomag amiből egyedül a három tudományos csati érné meg rögzítés céljából:

801. m1 HD Közszolgálati Magyar
802. m2 HD Közszolgálati Magyar
803. Discovery HD Ismeretterjesztő Angol
806. Eurosport HD Sport Angol
807. TheHistory Channel HD Ismeretterjesztő Magyar
808. Duna HD Közszolgálati Magyar
809. Penthouse HD Erotikus Angol
810. Spektrum HD Ismeretterjesztő Magyar
811. DigiSport HD


Persze azt ne feledjük el, hogy ők is műholdról veszik le a jelet, és nem tudom, megfigyeltétek-e ti is, de a Universal Chanell (volt Hallmark) milyen trágya minőségben szokott jönni, és nem azért mert nekem analóg. Az egy dolog, hogy késik a szinkron néha másodperceket is, hanem kockásodik. Másodpercekre megakad a kép. Mint mikor a műhold antennát vihar zavarja állandóan. Szal ennyi erővel kivesézhetném a műholdas HD szolgáltatókat, de ebbe most nem megyek bele, mert már fáradok. De ott is több 10 ezreket kellene fizetni érte. (Antenna, dekóder vagy tévé és foglalat)

Azt hiszem százszor olcsóbban kijövök jelenleg egy 3100 forintos Digitális 92 csatis előfizetéssel, ingyen settopboxxal, és egy 12 ezres Hybrid tunerrel a gépben, mint egy HD tunerrel, vagy tévével. Tovább megyek sokan sírnak, hogy nem lehet leosztani. Na most az 52 csatis analóg kábeltévé 5200 Ft. Az 52 csatis Digitális meg 800Ft. 6 tévére is elő tudsz fizetni ennyi pénzből. De egy átlag háztartásban max 2-4 tévé van. Még mindig olcsóbb, mint az analóg. Nekem is csak azért analóg van, mert így a kettő együtt majdnem egy ezressel olcsóbb mint eddig csak a net.

Konklúzió: Mi még nem értünk meg a HD-ra. Az egész jelen pillanatban csak méregdrága parasztvakítás. Talán tíz év múlva.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Március 29., 15:00:41
az átálás kötelező, hiszen eu tagok vagyunk.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Március 29., 15:33:45
Nemrég kisírtunk haladékot, szóval még egy darabig marad az analóg is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Nitro - 2011. Március 30., 14:49:43
az átálás kötelező, hiszen eu tagok vagyunk.
http://www.schmittify.com/go?url=www.index.hu  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Március 30., 17:33:21
A tetves kékpozsgás ég szakadna már rá erre a masinára. A szint elején levő szobor kidobott nekem két szuper ékkövet. Nagy nehezen legyűrtem a lejáratot őrző rohadt démont, amire ráment az összes gyógyitalom, de elejtett egy négyfoglalatos szuperjó péncélvértet, amibe azon nyomban belepakoltam a két fullos ékkövet. Meg még egy harmadikat, ami a tatyómban volt.  Fagy, tűz, villámvédelemmel. Erre mielőtt még betöltötte volna az új szintet, kifagyott a rohadék. Újraindítottam, de megint a tizenhetes szint elején vagyok, páncél meg sehol. Ilyenkor gondolkozom el tényleg azon, hogy miért is játszom egyáltalán, ahelyett hogy képregényeket írnék be.  :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Március 30., 19:33:31
Idézet
Ilyenkor gondolkozom el tényleg azon, hogy miért is játszom egyáltalán, ahelyett hogy képregényeket írnék be.  :nemtudom:

Azért, mert Neked kell kinyírni a sárkányokat!!!! :badteeth:

Idézet
http://www.schmittify.com/go?url=www.index.hu  :)

Ez nagyón kiráj!  :lol:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Március 30., 19:42:49
Ww, amikor nekem a Dragon Age az egyik bossnál túlzás nélkül 35ször fagyott ki, mindig akkor, amikor a hp-ja éppen elfogyott, akkor gondolhatod, hogy ősz hajszálak hullattok a klaviatúrára.  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Március 30., 20:07:49
Ezért szeretém én az "F5"-ös játékokat.  :D Kb. 5 percenként mentek! :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Március 30., 20:29:05
Persze, és amikor harc közben nem lehet?  ;D Nyilván mentettem volna, ha lehet. :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Március 30., 20:42:50
Jaja értem. :) Akkor az lenne a megoldás, ha mindenki tartana a számítógépe mellett egy boxzsákot. Kell a feszültséglevezetés. :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Március 30., 20:49:57
Vagy egy baseball ütőt, meg pénzt egy új gépre...  :lol:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Március 30., 21:14:23
Hát ez csak szintek közti átjáróknál, és town portál között ment automatikusan. Egyébként meg save&exit van. De ha így elmentem, akkor is csak a szint elejére tesz vissza. F1-F12 gombokon a varázslatokat tudom bepakolni. Nem baj, már a 18 szint mélyen vagyok, nincs már olyan messze a 32. A fele utat már megtettem két nap alatt.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Március 30., 21:21:06
A jó öreg Diablo 2, mi?  ;) :brow:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Március 30., 21:29:18
Én is felismertem, hogy Diablo. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Március 30., 22:00:28
Neeeeem! Ez itten e (http://www.wildtangent.com/Games/fatethecursedking)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Március 30., 22:08:29
Pedig épp mondtam volna, hogy Diablo 2-höz van a Hero Editor, abban meg olyan páncélt gyártasz magadnak, amilyet nem szégyellsz. :cool:
De akkor tárgytalan.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Március 30., 22:24:56
Én nem szeretek stuffolni a diabloban. Sosem szoktam semmiben cheatelni. Értelmetlenné teszi a játékot. Diablo2 editorban egyedül a zöld széria cuccokat mentettem ki, amiket összegyűjtöttem. És amiket én gyűjtöttem, nem érdekel, hogy már megvan mind együtt valahol. Illetve egyedül a kocka méretét növeltem meg, hogy tudjak bele pakolni. Mondjuk később felnyomtam a Zyel modot, azzal nyomattam.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Nitro - 2011. Március 31., 20:16:25
Sosem szoktam semmiben cheatelni.

Akkor ez mi?  :badteeth:

Illetve egyedül a kocka méretét növeltem meg, hogy tudjak bele pakolni. Mondjuk később felnyomtam a Zyel modot, azzal nyomattam.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Március 31., 20:43:54
Jó, de a karaktert soha nem berheltem meg. Egyébként a kocka mérete eleve a magyarítással lett nagyobb. A Zyel mod, pedig csak egy szimpla brutalitás. 16x többen jönnek és 8x erősebbek. Viszont ennek ellentételezve maga a hátizsák is megnőtt hat sorra, így elfér benne egymás alatt két hármas talizmán, amit szintén lehet foglalatosítani.

A pályákon levő portálokat sem aktiváltam be soha előre.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 08., 20:37:34
Ez (http://hardware.slashdot.org/story/11/04/08/170235/Magical-Chinese-Hard-Drive) nagyon király hír. :D
Röviden: Kínában gyártottak egy 500 GB-snek hirdetett külső hdd-t, de nem működött túl jól. Mikor szétszedte a szerelő, ezt látta:
(http://2.bp.blogspot.com/-2OAOnW3Ad2E/TZ2AAKiuoBI/AAAAAAAAAPg/cC3PP09wPjg/s1600/00f63d6s.jpg)
Az ott egy 128 MB-s pendrive belseje.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Április 08., 20:53:29
Heh, jó ez a komment mögötte, stimmel hozzá: "I've sent about a terabyte of critically important data to a special compression device my computer came with, called "/dev/null", and it still hasn't filled up." ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Április 08., 21:03:52
Ez nagyon kemény. China rulz  :hehe: :lol:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 08., 21:43:01
Heh, jó ez a komment mögötte, stimmel hozzá: "I've sent about a terabyte of critically important data to a special compression device my computer came with, called "/dev/null", and it still hasn't filled up." ;D

Slashdoton mindig nagyon jók a kommentek, sokszor az összefoglalót csak átfutom, és már ugrom is a hozzászólásokra. :)
Egyébként meglep, hogy Win-felhasználóként ismered a /dev/null-t.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Április 08., 21:49:35
Meló miatt kapcsolatba kerültem UNIX-szal, pár dolog rám ragadt a mérnököktől.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Április 08., 21:52:56
... meglep, hogy ...  ismered...

Tényleg meglep?  :rolleyes:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 08., 22:02:34
Tényleg meglep?  :rolleyes:
Tényleg. :) Azt már tudom, hogy popkulturális dolgokban nem lehet újat mondani neki, de azért IT-ben rengeteg mindent.

Meló miatt kapcsolatba kerültem UNIX-szal, pár dolog rám ragadt a mérnököktől.
Egyébként ha már szóba került a munkahelyed, láttam egy álláshirdetéseteket, és ott írják, hogy pair programming (is?) van. Ha most épp állást keresnék, emiatt szinte biztos, hogy nem is mennék oda. Szokták ezt szeretni a programozóitok?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Április 08., 23:29:52
Félve jelentkezek, hogy Win-felhasználéóként én is ismerem a dev/nul-t. Akkor most mit kapok? :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 08., 23:32:40
Piros pontot: . :)

De nem dev/nul, hanem /dev/null.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Április 09., 13:24:11
Egyébként ha már szóba került a munkahelyed, láttam egy álláshirdetéseteket, és ott írják, hogy pair programming (is?) van. Ha most épp állást keresnék, emiatt szinte biztos, hogy nem is mennék oda. Szokták ezt szeretni a programozóitok?
Csapatvezetőm szerint állítólag van, aki szereti, főleg a fiatalabbak és tapasztalatlanabbak. Nagyon nem láthatom, hogy tényleg így van-e, mert őket a cég csak munkaerő-kölcsönzi Pest túlfelére, szóval kb. egyszer találkozom velük alkalmazásuk során. Mi a dokumentum-karbantartást végezzük Skandináviába, ott meg már a kész rendszer dokumentumaiban kell turkálnunk, az más kérdés, hogy néha emiatt programkódokat is kell böngésznünk (bár nem szabadna hivatalosan). De az északiak meg állítólag szeretik a páros programozást - ők erőltetik az itteni munkafolyamat során is -, mert azt mondják, ha kialakul egy páros, +100%-nál jobb teljesítményt érnek el. Bár hogy ez mennyire marketingduma (HR-estől hallottam csak), nem tudom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 12., 09:55:22
Zozi. Az Ubuntu kezeli az intel processzorok speedstep-jét? Azt olvasom hogy elméletileg, de hogy gyakorlatilag működik-e. Ugyanez a kérdés a Radeon videokártyáknál. Visszaveszi az órajelet ha szövegszerkesztek, vagy állandóan a legmagasabb órajelen járatja?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 12., 10:26:10
Igen, jó ideje már tudja a kernel. Az én processzorom nem támogatja a SpeedStepet, de az ondemand frequency scaling működik nálam is.
Az ATI AMD videokártyák mindig problémásak Linuxon. A kártyák specifikációja zárt, így nem lehet hozzájuk nyílt drivert írni, a zártak meg elég rosszak, főleg a régiek. De olvastam már olyat, hogy volt, aki meg tudta csinálni, tehát nem lehetetlen.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Április 12., 10:50:59
Ajánlanék nektek egy oldalt. Mindenféle számítógépes témáról, programokról, ilyesmikről találtok cikkeket, ismertetőket. Olyasmi, mint az én blogom, csak ez ebben a témában utazik. Nem olyan rég indult, de azért van már olvasnivaló, szerintem nézzetek be. És elég sűrűn frissül, szóval érdemes figyelemmel követni. Itt lenne:

CHRIS Review (http://chris-review.co.cc/)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Április 12., 10:57:01
És tényleg, jön az új Ubuntu. Remélem, ez egyáltalán el fog indulni, nem úgy, mint a 10.10-es.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 12., 11:05:10
És tényleg, jön az új Ubuntu. Remélem, ez egyáltalán el fog indulni, nem úgy, mint a 10.10-es.
Én kíváncsiságból feltelepítettem kb. két hete, pár bug még van benne, de egyik sem teszi használhatatlanná a rendszert. Viszont a korábban említett ATI-s problémáim miatt a Unity nekem se indult el, de egyébként is Gnome Panelnél maradtam volna.

CHRIS Review (http://chris-review.co.cc/)
Megnéztem. Hát, azt hiszem, nem tartozom a célközönségbe. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 12., 11:09:28
Gnome Panelnél maradtam volna.
Azt most nem szedik ki? mintha azt olvastam volna hogy nem lesz része mostmár.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 12., 11:13:21
Az alapértelmezett felület a Unity lesz, de a Gnome Panel is elérhető marad (bejelentkezéskor alul "Ubuntu classic" opciót választva) legalább a hivatalos szoftvertárolókból, de szerintem alapból is telepítve lesz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Április 12., 11:14:18
Megnéztem. Hát, azt hiszem, nem tartozom a célközönségbe. :)

Nem szárnyalja épp túl a szintedet, ugye? :lol: Valahogy sejtettem, de hátha akad valaki itt, aki rááll az oldalra. Amúgy osztálytársamé a cucc. :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: honfi - 2011. Április 12., 22:32:35
Gnome Panelnél maradtam volna.
Azt most nem szedik ki? mintha azt olvastam volna hogy nem lesz része mostmár.
Még csak terv szinten van, de elvileg majd a 11.10-esből veszik ki a classic gnome-panelt. Én személy szerint majd megpróbálkozom a Unityvel, de a Gnome-shell szimpatikusabb eddig.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 13., 09:35:47
Nekem egyik sem tetszik igazán, nem nekem valók az ilyesmi felületek. Ha a Gnome Panel nem lesz támogatott (még egy ideig az, nem?), akkor valószínűleg váltok fluxboxra.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: honfi - 2011. Április 13., 20:03:37
Nekem főleg olyan érveim vannak a gnome-shell mellett, hogy most is hasonlóan használom a desktopom... van egy kis dokk az alsó panel helyett, compizból használom az expót, meg a desktopválasztót... meg synapse-ot, hogy gyorsan, gépeléssel indítsak alkalmazást... ha ezek beépülnek az alap rendszerbe, akkor azért próbát megér.

csak lenne testre szabhatóbb... bár idővel gondolom erre is lesz valami api.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 14., 08:21:08
meg synapse-ot,
Azt hittem csak én használok ilyesmit. Windowson is van. Launchy a neve.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 14., 11:11:02
Én még nem próbáltam ilyesmit, mert a gyakran használt programokra gyorsbillentyűket állítottam be, ha meg gépelnem kell, úgyis mindig van nyitott terminálom. Mivel tud többet, mint az alt + F2?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: honfi - 2011. Április 14., 14:33:22
Mivel tud többet, mint az alt + F2
nem csak a programnév elején keres, hanem szótöredékekre is, valamint a legutóbb megnyitott dokumentumokat is pillanatok alatt megtalálja és indítja. (meg csinosabb is, ment az alt + F2  ;) )
de mondjuk egy pkill-re még mindig Alt + F2 a gyorsabb, bár a synapse is végre tudná hajtani a terminálparancsot.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 15., 20:38:14
Megjelent (http://www.gimpusers.com/news/00360-gimp-2-7-2-development-release) a GIMP 2.7.2. Tök jó újdonságok vannak benne: csoportosítható rétegek, egyablakos mód, közvetlenül a rétegen módosítható szöveg (ez még csak félig van kész).
Még fejlesztői változat, a 2.8 lesz a végleges. De kevés emberük van, elég lassan haladnak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 18., 14:03:01
Megjelent (http://www.gimpusers.com/news/00360-gimp-2-7-2-development-release) a GIMP 2.7.2.
Király. Te meg tudod azt csinálni, hogy billentyűparancsok normálisan működjenek. Azt be tudom állítani hog yF7-re feljöjjön a layers panel de azt már nem hogy F7-re el is tűnjön. Én vagyok a béna?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 18., 16:02:15
Megpróbáltam, nem hiszem, hogy lehet ilyet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 18., 16:04:44
szaporátlan így a meló vele.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 18., 16:59:45
Szerintem kérdezd meg a levlistájukon (https://lists.xcf.berkeley.edu/mailman/listinfo/gimp-user/), hogy meg lehet-e ezt csinálni, legalább plugin létezik-e rá.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Április 20., 22:05:29
Én erre nem is mondok semmit.
(http://mthruf.files.wordpress.com/2011/04/job-fails-so-true-it-hurts.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 20., 22:27:36
Ben a napokban mutatta egy másik fórumon, nagyon tetszett. :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Április 21., 09:29:29
Hiába, Bent nem lehet megelőzni semmivel... :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 21., 10:42:51
Megjelent (http://www.gimpusers.com/news/00360-gimp-2-7-2-development-release) a GIMP 2.7.2. Tök jó újdonságok vannak benne: csoportosítható rétegek, egyablakos mód, közvetlenül a rétegen módosítható szöveg
nem tom leszedni. Van valahol máshol 2.7.2 windows installer?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 21., 10:52:54
Mivel még sok (http://tasktaste.com/projects/Enselic/gimp-2-8) a tennivaló vele, nem készült hozzá hivatalos installer, aki használni akarja, annak forrásból kell lefordítania.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 21., 10:55:39
Mivel még sok (http://tasktaste.com/projects/Enselic/gimp-2-8) a tennivaló vele, nem készült hozzá hivatalos installer, aki használni akarja, annak forrásból kell lefordítania.
Én is idáig jutottam, csak gondoltam te mégis jobban értesz ezekhez az ördögi masinákhoz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Április 21., 11:30:23
Hiába, Bent nem lehet megelőzni semmivel... :(

Ugyan ne légy ilyen letört. Trippert még mindig hamarabb kaphatsz mint én.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Nitro - 2011. Április 22., 10:21:40
Ennek a mi a tudományos magyarázata?  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Április 22., 11:57:54
Jóvan érzem én hogy ebből nem lehet rendesen kimászni.  ;D
Ennek a mi a tudományos magyarázata?  :)

Az hogy én klón vagyok, és a degeneratív faktor meg a sugárzó pókgén semlegesíti.  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Április 23., 21:22:42
Mortal KOmbat 9 Fatality gyűjtemény. Attól függetlenül, hogy nagyon jók ak ivégzések, a ninják és a robotok valami elképesztően néznek ki, Noob pedig mindent visz.

http://www.youtube.com/watch?v=ijh4fcapGY4&feature=player_embedded
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Április 23., 21:41:22
Scorpiont alaposan megfeketelovagozták már az elején.  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Asys - 2011. Április 24., 12:48:02
Ultrabrutálisak mind, a csajoké is elég kemény (pl. Jade)!
Egy-kettőnél akarva akaratlanul felszisszentem...  :blink:
Néhány karakterből (pl. Kitana, Baraka) jó külső világi hentes lenne!  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Április 24., 14:08:11
Valaki nem tud adni a karakterekről nagy felbontású képet? Főleg a ninjákról és a robotokról.  :worship:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Április 24., 14:50:46
http://mortalkombat.wikia.com/wiki/Category:Characters
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2011. Április 24., 20:45:28
Csak nekem tűntek a kivégzések egykaptafásaknak? Durvának amúgy durvák, szó se róla.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Április 24., 20:57:34
Az ilyesmi a Mortalban nem számít ritkaságnak. :) Az Armageddon után meg ez is a változatosság netovábbja.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Aldarion - 2011. Április 24., 22:26:09
Érdekes összeállítás, nem mondom, de két dolog azért akaratlanul is szemet szúrt: egyrészről nem teljes, legalább egy hiányzik belőle (vagy csak túl hosszan pislogtam és lemaradtam róla...  :badteeth:), másrészről pedig, nem számoltam ugyan, de mintha Sub-Zerot aprították volna fel messze a legtöbbször...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Április 24., 23:33:18
A Sub-Zerot én is észrevettem, de szerintem azért vele mutatták be, mert neki elág jól átlátható, emberi alakja van, nincsenek kiáll biszbaszok(vagy karok :D) szóval jól látszik maga a kivégzés.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Április 24., 23:48:30
Vagy egyszerűen csak azért, mert ő van a választóképernyő jobb felső sarkában.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Április 28., 09:59:57
Olvasgatom a CiV következő peccsének cséndzslogját, és találok benne egy ilyet:

Pre-Game: Using ":" in a save filename is no longer considered valid since Windows does not allow this. Players could potentially use this character in a save name without knowing that the file was not created when they exited the dialog.

Könyörgöm, ez a játék szeptemberben jelent meg, azóta senkinek nem tűnt fel?! Legalább használnának egy scriptet, ami a fájlműveleteknél kicseréli az érvénytelen karaktereket alulvonásra, vagy bármire, és akkor nem blamálná magát a cég. Ez is csak egy újabb szög a sorozat egyébként is leggyengébb darabjának koporsójába...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Április 28., 11:19:26
.... peccsének cséndzslogját...
ezt a két szót háromszor olvastam el míg megértettem.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Április 29., 15:59:36
Kijött a tűzróka 4. Nekem így elsőre kicsit túlkomplikált.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Április 29., 16:47:42
Igen, hallottam róla, de nem akartam feltenni még. Hogyhogy túlkomplikált?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Április 29., 17:09:59
Olyan a kezelőfelület mintha a Google Chrome-ot és az Explolrer 8-at egybegyúrták volna. Fél órát pöcsöltem azzal, hogy úgy ahogy normális kezelőfelületet kapjak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Április 29., 17:14:57
Na, kell akkor a görcsnek. Maradok a jól megszokott 3.6-osnál.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Április 29., 17:50:18
Nekem a menüsor egy gombbá alakítása így utólag már kifejezetten tetszik, gyorsan megszokható. Az állapotsor megszüntetése is sokkal jobban sült el, mint gondoltam (akik még nem látták: töltés közben, vagy ha hivatkozáson áll az ember, akkor megjelenik). Az új Javascript engine miatt sokkal gyorsabb lett pl. a HZs-s képnéző. A HTML5-támogatás is hasznos, eddig is csak a Youtube miatt volt Flash pluginom, most már alapból kikapcsolva tartom (aztán hamarosan meg is válok tőle).

Egyetlen problémám volt eddig, nem működött a cookie-kezelő kiegészítőm, de nem is baj, azóta találtam egy jobbat.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Április 29., 19:23:38
Semmi baj nincs a Firefox 4-essel, már minden elérhető gépen lecseréltem a régebbi verziókat.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Április 29., 22:31:23
Amit én rühellek, az az IE9. Aki még nem tette volna fel, ne is tegye, kivéve, ha szereti a ClearType-ot. Ugyanis be van kapcsolva, és a kedves Microsofték nem engedik kikapcsolni, hogy kapnák be. Ami azért jó, mert a fél Windows most homályosan jelenik meg nálam, hála az IE9 szoros együttműködésének más programokkal.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Április 30., 11:39:18
Én továbbra is Operát használok, bár fentvan a FF4 is, mert egy két honlap csak azon működik normális módon.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Május 01., 00:16:51
Nosztalgiából keresnék egy ősrégi DOS alatt futó szöveg ill. kiadványszerkesztő progit. A neve azt hiszem NEWS volt. Bár nem tudom, mert voltam vagy 12 éves, mikor az általánosban szakkörön leültettek elé. Arra emlékszem, hogy úgy indult, hogy CD NEWS\NEWS amiből is gondolom, hogy ez a neve neki, de a gugli eddig nem találta meg sajnos.  Halványsárga volt a kezelőfelület, tudott oszlopokban is tördelni, volt hozzá egy rakás clippart szerű rajzolt képecske. Alaptudásban majdnem megegyezett mondjuk egy Word95 programmal.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Május 04., 22:38:09
Na eddig kimaradt az életemből a S.T.A.L.K.E.R első  no de most!... Most tanácstalan vagyok. Ha valaki játszott vele, és még emlékszik rá: A vasútnál ha a katonák egyszer elkezdenek rám lőni, akkor mindig fognak később is (egyszer véletlenűl átléptem a vasút másik oldalára, azóta nem komálnak)? Jó lenne őket lefizetni, de röpködő golyók közt, elég nehéz a bisznisz.:) Meg a drága kereskedő haver "aszongya", hogy szerezzek be sugárvédő göncöt. No de honnan?  Sehol nem találtam eddig.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Május 07., 10:52:19
Tisztelt jpg feldolgozásban jártas kollégák! Van nekem egy képem, melyre az IrfanView azt írja ki, hogy "Quantization table 0x01 was not defined". Az ilyen fájlokkal mit lehet csinálni? Google has failed me, or my google-fu is weak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Május 07., 15:52:11
Mintha lehetne a fórumon csatolni. Tedd be ide, mert ez azt jelenti, hogy a program nem tudja megállapítani, milyen szoftver készítette a jpeg-et, és mi alapján kellene fényerőst visszaszámolnia. De kéne látnunk, hogy pontosan mi a baja.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 07., 19:15:21
A fórummotor a csatolás során átalakíthatja a képeket, ha gyanúsnak tűnnek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Május 11., 22:05:04
Képet próbáltam feltölteni facebookra. Annyira jó üzenet fogadott.
"A szerver a kérést zavarosnak találta és nem tudja hogy hajtsa végre."
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Május 12., 09:52:59
Lassú embert elmossa a part, vagy micsoda... Lényeg, hogy a kérdéses kép a mappádban van, gaby.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Május 12., 11:37:37
Oké, kicsit belemásztam a képbe. A kapott hiba alapján némi netes kutakodás után azt kaptam, hogy ilyesmi Fuji gépeknél szokott előfordulni, a fotóadatok mentése a jpeg metaadatos részébe okozza. Túl sok mindent próbál belezsúfolni, emiatt valahogy sikeresen elrontja a kvantálási mátrixot. A mátrix amúgy ott van, és jól van definiálva, csak a hivatkozás nem kóser rá. Ha nagyon meg akarod menteni, elvileg a 0x000000AD-s bájtot kell átírni C4-ről... valamire. Potom 255 másik megoldás lehet, ha akarod, egy hexeditorban nézd végig az összeset. De még így se biztos, hogy ennyi elég lesz, mert a dekódolás csak itt akadt el. Sajna a kép emiatt menthetetlen (gyakorlatilag kézzel kellene hexában végigpötyögni neki, hogy mi alapján számolja vissza).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Május 12., 21:55:36
Akkor feladom házi feladatnak strébereknek. ;D Egyébként nem egy nagy wasistdas, simán tudok nélküle élni, csak gondoltam, hátha. Azonban ez elvileg szkenner, és a szomszédos képekből kiindulva nincs benne exif info. Néhányban van, azok pedig az ACDSee-re hivatkoznak (vagy valami más, ACD Systems progira).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Május 14., 14:24:59
Melyik is az a kép??
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Május 15., 15:15:29
 Kaphatok néhány tippet? 3.3-as flashgettel hogy tudok letöltreni videót a videomegosztókról, ha a firefox-om 4.0.1-es? (A Régi firefoxommal, az oldal alján balra volt egy kis ikon, amire ráklikkelve bejött a fleshget, letöltötte a videót, társítottam vlc-hez, és már néztem is. most viszont nincs a kis ikon)  :headscratch:Ha a flashgetbe csak simán a video url-jét másolom be, nem tölt le rendessen.
 Szedjek le valami frissebb flashgatet, vagy más programot, vagy mi?
Előre is kösz!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 15., 15:20:59
A kiegészítősávon sem látszik az ikonja? (ctrl + /)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Május 15., 15:36:04
Köszi! :) Nem volt bekapcsolva alapból a kiegészítősáv, azért nem láttam. Most már jó.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 15., 15:52:37
És nem lehet kitenni a felső eszköztárra?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Május 15., 16:09:18
Oda úgy tűnik nem.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 15., 17:43:50
Na megnézem én is Schmatzy képét.
Ha nagyon meg akarod menteni, elvileg a 0x000000AD-s bájtot kell átírni C4-ről... valamire. Potom 255 másik megoldás lehet, ha akarod, egy hexeditorban nézd végig az összeset.
Mi értelme átírni a markert? Pláne invalid értékekre.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Május 15., 18:50:41
Segítségre lenne szükségem.

A számítógépemen a hangfalak hátulra vannak bedugva, de elöl is van bement/kimenet. Korábban ha a Messengert vagy a Skype-ot használtam, mindig csak bedugtam az elülső dugaszokba a fejhallgatót, és azon keresztül beszéltem, gyönyörűen átvette az irányítást a hangfalaktól.

Azonban már egy ideje - emlékeim szerint azóta, hogy felkerült a 7-es Windows - ez nem működik. Hiába dugom be előre, nem veszi át a hangot és engem sem hall a másik oldal. Mindig hátra kell nyúlnom, kihúzni a hangszórókat, bedugni a helyére és mellé a fülhallgatót és a mikrofont, és csak így tudok beszélni. Ráadásul a minősége sokkal rosszabb, szinte folyamatosan zúg, ráadásul ha az egyik fél nem beszél, akkor a zúgás a másik félnél erősödik.

Van valakinek valami ötlete, hogy lehetne ez megoldani? És igen, ragaszkodom a fent leírt szoftverekhez. :)

Előre is köszönöm.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Május 16., 10:33:41
Nem lehet, hogy a hangkártyádhoz (van értelme manapság ennek a szónak?) volt valami saját driver+vezérlőpult kombó, ami magától megoldotta a vezérlést? Mert lehet, hogy a Windows 7 felrakta a saját drivereit, amivel megy a hangcucc, csak nem érzékeli a jackdugókat.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Nitro - 2011. Május 17., 10:32:31
Jaja, mindig érdemes feltenni a saját drivereket, már ha vannak. Nekem meg az a bajom, hogy alapból ki van húzva a mikrofon a gép elején lévő csatlakozóból, mer minek is lenne bedugva, engem ne hallgassanak le, ha nem akarom  :badteeth:, viszont ha skype-on hívnak, azonnal bedugom, mielőtt felvenném, de a mikrofon csak pár perc múlva tér magához, addig a másik fél nem hall belőlem semmit. Nem azonnal kellene ennek működnie?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Május 17., 11:14:37
Heh, ha nincsenek saját driver lemezek, azokat le tudom tölteni, ugye?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 17., 11:15:30
2011-ben már illendő ilyen lehetőséget is biztosítania a gyártónak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Május 17., 11:36:25
Oké, köszönöm, megpróbálom megnézni ezt a vonalat. Remélem összejön, az én korlátozott ismereteimmel is :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Május 19., 14:18:50
Igen érdekes vírust szophattam be. Az AVG nem indul el rendszerinduláskor. Amikor manuálisan rákattintok az ikonra, akkor nem találja és elkezdi keresni. Amikor megpróbálok belemenni a könyvtárába, akkor csak pittyeg és nem enged bele. Ergo nem tudom elindítani. Mindazonáltal a biztonsági központban ott figyel, aktív, friss és naprakész, holott a folyamatoknál nem látom sehol, hogy futna a rezidens. Feltettem az avastot, az meg nem talált semmit.

Az lehetséges, hogy egy áramszünetes kikapcsoláskor tönkreszáll benne valami.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Május 19., 14:50:30
Eddigi tapasztalataim alapján:
Igen érdekes vírust szophattam be. Az AVG...

Ez az első probléma,

Feltettem az avastot...

ez meg a második. Nem tudom, nekem egyik sem vált be, az AVG lassította a gépemet scan közben, de úgy, hogy a mozillára vártam 10 percet, nem hogy egy full hd videóra, vagy ilyesmi. Utóbbiról sincsenek jó emlékeim, Avastom már nagyon régen volt. Én jelenleg a 2009-es Kaspersky-t használom, és eddig teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, nagyon jól dolgozik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Május 19., 16:59:19
Az AVG teljesen korrekt, virtuális XP-n az van, nem fogja a hálózati forgalmat, de amúgy nagyon jó értékei vannak független teszteken is. Az avirának és az avastnak is, az előbbit csak azért szedtem le végül a fő rendszerről, mert zavart a popupja.
Wearwolfff, tedd fel az Anti-Malware (http://download.cnet.com/Malwarebytes-Anti-Malware/3000-8022_4-10804572.html?part=dl-10804572&subj=dl&tag=button)-t. Ingyenes, nincs semmi toolbar vagy rejtett vacak, és ami a legszebb, minden, de minden vírusirtót megszégyenít fertőzés-eltávolításban, még a BitDefendert és a Norton 2011-et is. Amitől ingyenes, az az, hogy nem konfigurálható, mit vizsgáljon (vagy mindent vagy csak futó folyamatokat), és hogy nem biztosít valós idejű védelmet, csak utólagos takarítást. De ha van valami, bármi a gépeden, ez megtalálja és kigyilkolja onnan. Én is kaptam be egy férget olyan két hónappal ezelőtt, a Nod32 nem találta (mint később megtudtam, ez mondjuk nem volt nagy csoda, iszonyat gagyivá vált az elmúlt másfél-két évben), az AVG és a Kaspersky próbaváltozata sem, az Anti-Malware meg rögtön kiszúrta, leszedte és nem volt többé bajom vele.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Május 19., 18:23:00
Gaby, a nod hátrányait ki tudnád fejteni? (nekem smart security van, elég sok mindenért szól szerencsére.) Helyette tudtok ajánlani valamit, ami valós idejű védelmet is nyújt?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 19., 18:24:29
nem biztosít valós idejű védelmet, csak utólagos takarítást. De ha van valami, bármi a gépeden, ez megtalálja és kigyilkolja onnan.
Feltéve, ha egy, az aktív védelem hiányát kihasználó malware nem fertőzi meg magát ezt a programot is olyan módon, hogy ne legyen észrevehető.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Május 19., 18:56:26
Hát nekem most Comodo van, mint tűzfal. És ez az Avast mint vírusírtó. Elindítottam egy teljes tesztet és most végzett vele. Kemény 4 és fél órát csinálta, de még mindig 98 százalékon van. 5db valamit talált, ebből háromról tudok, hogy téves riasztás egy kulcsgenerátorra. Kíváncsi leszek arra a másik kettőre.
Ha végzett felveszem a kivételek közé azokat a mappákat, ahol csak avi filmek vannak, meg mp3. Ezekben szinte sosincs semmi, és ez nyomta meg nagyon az időt. Legközelebb már remélem végez két óra alatt.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 19., 19:00:27
ebből háromról tudok, hogy téves riasztás egy kulcsgenerátorra.
Egyébként a működő crackekkel, keygenekkel általában meglepően elnézőek az emberek. Viszont malware-terjesztői szempontból nézve nagyon megéri valami ilyesmi mellé csomagolni a "terméket", mert a felhasználónak szüksége van rájuk.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Május 19., 19:16:15
Ugyanakkor a virustotal tesztjein igen sok közülük 40% alatt van riasztás szempontjából. (Érdekes, de eddigi tapasztaltaim alapján a McAffee-t lehet a legjobban nézni ebből a szempontból, mert ha az ott riaszt, akkor szinte tuti kóser a progi, ha meg nem, akkor 99%, hogy valami csúnyaság van benne.)
Feltéve, ha egy, az aktív védelem hiányát kihasználó malware nem fertőzi meg magát ezt a programot is olyan módon, hogy ne legyen észrevehető.
Ez a legszebb, hogy valamiért nem tudja. Máűrmint úgy, hogy amikor telepíted, akkor már le is húzza a frissítéseket és inicializálás után már vizsgál is. A második ilyenemnél (másik gépen is, amire akkor már felraktam) tényleg blokkolta az Anti-Malware-t, de egy reinstall/update/ellenőrzés kombó azt is elkapta, és azóta nincs semmi gyanús merevlemez- vagy hálózati forgalom (bár egy BitDefender boot cd-vel is lecsekkoltam, de az se talált már semmit, ahogy az avira rescue cd-je sem).
Gaby, a nod hátrányait ki tudnád fejteni? (nekem smart security van, elég sok mindenért szól szerencsére.) Helyette tudtok ajánlani valamit, ami valós idejű védelmet is nyújt?
A SmartSecurityvel csak annyi a gond, hogy az egyik legjobbnak mondott és a jelek szerint még független teszten  (http://www.av-test.org/certifications?order=protection_desc&lang=en)eléggé a béka ülepe alatt vannak az eredményei, főleg pont a valós idejű védelem terén. Plusz részemről, mint kiderült, eléggé zavaró tényező volt, hogy 3-6 óránként nemes egyszerűséggel minden hálózati forgalmat elkezdett blokkolni kérdés és ok nélkül (másfél éves WinXP-n, egynapos Win7-en és egy alatta futó WinXP-n is), ami miatt már eléggé megutáltam, de amiatt is, hogy a valós mailcímekre küldött próbaverziós licenceket is sorra letiltotta 72 órán belül. Egyszerűen túl macerássá vált.
Ha valós idejű védelem kell, akkor ingyenesből én simán ajánlom az AVG/avira/avast kombó akármelyikét. Kissé fizetősebből ott az Anti-Malware (fizetősben aktív védelmet nyújt és automatikusan frissít beállított időközönként), kicsit drágábban a BitDefender, vagy kissé drágábbért a Symantec Norton Internet Security (gyengébben szerepel vírusvédelemben, mint a BitDefender, de most az van nálam, és tényleg minden létező vacakot figyel a merevlemez- és memóriaaktivitáson keresztül addig, hogy milyen weboldalra mész be, annak ki a gazdája és hogy jelentették-e már valaha be). Az F-Secure-ról és a Kasperskyről nem tudok nyilatkozni, mert azoknak nem tettem fel a próbaverzióit.
Ja, és tegyél fel mellé egy Comodo Firewallt. Ingyenes, nem akar eladni neked semmit folyton, és midnen teszten vagy öt éve folyamatosan 100%-os, ráadásul olyan paranoid módra lehet kapcsolni, hogy onnan tényleg ki nem megy semmi adat, hacsak te nem nyomsz rá egy okét.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Május 19., 21:44:29
Egyébként a működő crackekkel, keygenekkel általában meglepően elnézőek az emberek. Viszont malware-terjesztői szempontból nézve nagyon megéri valami ilyesmi mellé csomagolni a "terméket", mert a felhasználónak szüksége van rájuk.

Tudok róla, tapasztalom. Ezért is van, hogy mindent általában freeware programokkal oldok meg. Vagy fix txt-ben mellékelt seriallal. Ha három különböző program kell a feladathoz, akkor is inkább így, mint valami hülye crackkel. Csak nagyon kevés programhoz kényszerülök rá. Photoshop, Painter, Maya, zBrush. Mondjuk a zBrushnál bejelez, de az tiszta, mert megbízható helyről lett leszedve. Meg a christv-nél is beriaszt mert az meg telepít egy relevant knowledge szart, amit mindig ki kell törölni. Hát igen. Egyedül a játékokhoz szorulok rá. Egy keygenben volt valami trójai, amire szükségem volt, de haver szét tudta bontani az exe-t és kiszedte belőle.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Május 19., 22:19:46
Ilyeneknél én inkább virtuális gépet klónozok és aztán onnan kimásolom notepad-re az infót, majd törlöm az egészet. Esetleg Sandboxie-t vagy hasonló sandbox-programot. Kiszedek 20-30 kulcsot, aztán törlöm az egészet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2011. Május 20., 21:15:37
Sziasztok!

Tud valaki olyan programról ami nem konvertálja át a divix fájlt dvd-be de elé rak egy menüt! Pl egy sorozatot akarok kiírni és szeretnék elé egy olyan menüt ahol a részek között választhatok!?  :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Május 20., 21:38:06
Ha DivX, akkor ez kell oda (http://pcworld.hu/divx-author-15-videoszerkeszto-20071017.html). Bár igazság szerint évek óta benne van az enkóderben is ez a lehetőség, az ingyenes részében is.
A gondod inkább az lehet majd, hogy általában divx-esnek neveznek már minden létező avit, ami nem x.264-gyel lett tömörítve, ami általában xvidet takar, lévén az ingyenesebb, gyorsabb, konfigurálhatóbb és valamivel jobban tömörít (bár igazság szerint a DivX olyan HD felbontástól felfelé lesz csak nagyon pocsék, alatta egyformán elavultak és elfelejtendőek már mindketten). Ilyenkor nem nagyon tudod megúszni a konverziót, hacsak az asztali lejátszó nem viszi az Xvidet is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2011. Május 20., 21:49:55
Köszi szépen! Ezt mindenképpen kipróbálom!  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Május 21., 12:28:08
Oké, köszönöm, megpróbálom megnézni ezt a vonalat. Remélem összejön, az én korlátozott ismereteimmel is :)
Igyekeztem kicsit utánanézni, és azt látom, hogy valamiért nem érzékeli a front panelen lévő bemeneteket. Ez hogy a viharban lehet, ha korábban simán használta őket?  :headscratch: ezért nem tudom használni az elsőket, de hogy hogyan nyerhetem őket vissza...  :nemtudom: Valaki?

Azt mondja, hogy Realtek High Definition Audio van a hanghoz.

Tud valaki segíteni esetleg? Bocsi, én sajnos nem igazán értek ehhez a részéhez :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Május 21., 16:33:50
Az első MK DLC:
Az első pénzért vásárolható letölthető tartalomban egy misztikus vörös nindzsát, Skarlet-et irányíthatjuk. A DLC megjelenése pár héten belül várható, jelentette be a NetherRealm. A DLC egyszerre érkezik a Mortal Kombat hibajavításával, amivel a különböző karakterek közötti egyensúlyt próbálják helyrepofozni a készítők. A patch után a NetherRealm egy új technológia segítségével képes lesz tapasz nélkül is állítani a játékegyensúlyt befolyásoló dolgokat. Képesek lesznek dinamikusan állítani a speciális támadások sebzésén vagy a kombókon anélkül, hogy a játékosoknak le kellene tölteni bármit is. A változtatásokat természetesen fel fogják tüntetni a hivatalos weblapon, szóval mindenki leellenőrizheti, ha változik valami.

 Ki is az a Skarlet?

 Skarlet először a Mortal Kombat 2. részében jelent meg, úgy nézett ki, mint Kitana (és Kitana neve is jelent meg a kijelzőn) csak vörösben. Máig nem derült ki, hogy bug miatt jelent meg, vagy csak egy mítosz, amit pár lelkes játékos terjesztett anno. A Skarlet nevet a Mortal Kombat közösség adta neki, és most egy évtizeddel később a vörös nindzsa valósággá válik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Május 21., 17:40:40
Közben megnéztenm, Lite-on D-1156i#/A1A hangkártyám van. Most húzom le a drivert, hátha...

SZERK: illetve mégsem, nem jön. Tud esetleg valaki segíteni, hol tudnék letölteni hozzá drivert?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Május 21., 18:46:35
Farek, tutira nincs lenémítva a control panelben a mikrofon?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Május 21., 19:12:02
Máig nem derült ki, hogy bug miatt jelent meg, vagy csak egy mítosz, amit pár lelkes játékos terjesztett anno.
Senki se látott még garantáltan nem buherált felvételt, amin látható lett volna. Inkább onnan indulhatott, hogy az UMK3 felvételei alatt Becky Gable nindzsaruhája vörös volt, és arról voltak is képek. De Skarlet szvsz kb. olyan rajongói hoax, mint a Nudality.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Május 21., 20:29:58
Farek, tutira nincs lenémítva a control panelben a mikrofon?
Nincs. Tudok beszélni, csak hátra kell bedugni. A vezérlőben pedig látom az ikonját a front paneles dugóknak, csak szürkék, és nem tudok rákattintani.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Május 21., 21:26:47
Közben megnéztenm, Lite-on D-1156i#/A1A hangkártyám van. Most húzom le a drivert, hátha...

Szerintem tuti nem ez a hangkártyád. Viszont ha alaplapi a hangbigyó, akkor az alaplap szériaszáma az érdekes, ha kártya, akkor meg rá szokták nyomtatni nyákra. Ez a lite-on valami modem akar lenni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Május 21., 21:30:13
Közben megnéztenm, Lite-on D-1156i#/A1A hangkártyám van. Most húzom le a drivert, hátha...

Szerintem tuti nem ez a hangkártyád. Viszont ha alaplapi a hangbigyó, akkor az alaplap szériaszáma az érdekes, ha kártya, akkor meg rá szokták nyomtatni nyákra. Ez a lite-on valami modem akar lenni.
Én úgy láttam, amikor szétszedtem a gépet, hogy belül a dugókból a vezetékek ehhez a kártyához vezetnek, azért mondtam ezt. De ha valami Bp-en élő jótét lélek eljönne és megnézné, akkor hagynám, hogy elolvasson pár BA képregényt :D :D  :brow:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 30., 21:30:47
Ma megérkezett a Linux 3.0. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Május 31., 08:06:17
Ennek mikor lesz gyakorlati haszna? Ubuntu alatt pl. frissítenek a főverziók között kernelt, vagy azt csak mindig áprilisban és októberben?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 31., 08:21:40
A támogatási időszak alatt csak bugfixek jönnek a kernelhez. Gyakorlati haszna egyébként nincs a 3.0-nak, egy sima átnevezésről van szó, mert Linus most már értelmesebbnek tartja így a verziószámozást (eddig 2.6.x volt, az első két számjegy soha nem változott ).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Május 31., 08:28:29
A gimp-et jobban várom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 31., 08:34:59
Ők sajnos elég lassan haladnak. A 2.8-cal 53 napnyi meló (http://tasktaste.com/projects/Enselic/gimp-2-8) van még, nem csodálkoznék, ha átcsúsznának 2012-re.

Egyébként itt (http://www.partha.com/) van egy nem hivatalos build Windowsra.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Május 31., 21:29:31
Valaki tud olyat, hogy egy magyar szöveget úgy átlakítani, hogy ne legyen benne semmilyen ékezet? (.txt kiterjesztés kellene al egvégére, még ma ha lehet :D)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Május 31., 21:31:55
Én tudok.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Május 31., 22:45:42
Átlakítani? Kétlem. Én is legfeljebb átalakítani tudnám, de al egvégére még én se tudnék .txt kiterjesztést. :P
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Május 31., 22:54:51
Köszi, pajti már megoldotta.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 10., 19:55:45
Gaby, nem emlékszem pontosan, melyik vírusírtót ajánlottad a "legjobb"-nak?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 10., 19:59:27
Még csak vissza se kell lapozni a témában hozzá. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 10., 20:04:47
Akkor már beírhattad volna a nevét is.  ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 10., 21:35:00
Ingyenesben az avira/avast/AVG hármast. Nem igazán van köztük nyertes, eléggé személyes preferencia kérdése. Használtam mindhármat, amit tapasztaltam:
AVG: remek támogatottság idehaza, gyakori adatbázis-frissítés és jó védelem, de a legtöbb erőforrást viszi és fertőzés eltávolításában ingadozó.
avast: Kellemesen keveset eszik, jó az adatbázisa, alig van fals riasztás, ugyanakkor egy működő és folyamatosan létező email kell neki, mert évente újra kell regisztrálni.
avira: A legkevesebbet eszi, villámgyors és irtani is jól tud, ám 12-24 óránként könyörtelenül feldob egy popupot, hogy vedd meg (teljes képernyős alkalmazást nem szakítja meg legalább). Ha jól emlékszem, ez az egyetlen közülük, ami nem létezik magyarul.

Fizetősben... jelenleg Norton Internet Securityt használok, mert egy tonna funkciója van, alig visz erőforrást (<1%) és volt hozzá 25%-os kuponom (így volt 2 évre 15e HUF). :) A Kaspersky egy fokkal erősebb, de jóval drágább. A BitDefender ezzel szemben eléggé olcsó (ha jól emlékszem, olyan 12-13e HUF két évre engedmények nélkül), és egy Comodo tűzfallal együtt már nemigen enged be semmit. (Amúgy ez a hármas az F-Prottal együtt az, ami folyamatosan gyilkolja egymást az elmúlt időben az első helyért, bár a BitDefender viszonylag sokszor végez ott.)

Ám akármi is megy fel, a Comodo tűzfal és egy Malwarebytes-féle Anti-Malware se rossz ötlet melléjük (mindkettő ingyenes, Anti-Malware 8e Ft-ért elvileg életre szólóan regisztrálódik és automata szűrést biztosít szintén, plusz automatikusan frissül). Utóbbi ingyenes módozatban kézzel frissítendő és indítandó, de nem létezik olyan fertőzés, amit nem találna meg és pusztítana ki.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 10., 22:50:49
Köszi az infót ismét. Feltettem próbának a Nortont, és egyből kiszúrt egy csomó dolgot, amit a nod nem... Szóval midenképpen nyerő. Bár mintha valamivel lassabb lenne a gépem, de lehet hogy ez csak a mai idióta telepítgetéseknek és törléseknek köszönhető.
Az Anti-malwaret is feltettem már régebben, az is talált valamit. Jelenleg 1 ra 10 perce fut egy teszt, szerencsére még eddig tiszta minden, de ahogy látom, iszonyat alapos, és több ideig is vizsgál, mint egy Nod. Szóval köszi az ajánlásokat, a suliba be is viszem az anti-malware-t meg a tűzfalat is, mert ott borzalom, ami van.(egyébként a comodot is feltettem, mindjárt jobb, végre olyan dolgokat is megkérdez, amikre szükségem lett volna eddig.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 10., 22:59:53
Ha bekaptál valami vacakot, akkor ott van még egy hangyányi esély arra, hogy mélyebbre ment a fertőzés. Bár az Anti-Malware jelenleg tényleg az ász, de keress magadnak azért egy biztosan tisztának mondható gépet, és írj egy BitDefender Rescue CD-t, majd küldd át végig azt. Gyakorlatilag egy linuxos live cd egy komplett oprendszerrel, ami reflexből frissíti is magát a legújab adatbázisra és úgy nézi át a gépet. Ha az is megvan,onnantól már jobb lesz.
A Norton okozhat lassulást, igen, különösen ha volt már előtte vírusirtó a gépen. Nekem egy registry-takarítás megoldotta, azóta az egyetlen érezhető dolog a plusz harminc-negyven másodperc a bootoláshoz (és mielőtt zozi megjegyezné, igen, a Windows ebből a szempontból sose fogja megközelíteni a Linuxot).
Ja, és a Norton kapcsán még valami: bár teljesnek mondják a próbaverziót, egy dologban nem az: az se frissít automatikusan, kézzel kell mindig indítani az AutoUpdate-et. A jó hír csak az ebben, hogy a tálcán két kattintás, és a háttérben elvégzi.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 10., 23:09:59
Most lemértem, én bekapcsolás után egy ötéves laptopon (1,6 GHz, egy mag, 1,5 GiB RAM, 5400 rpm-es HDD) 1:33 alatt már böngészőben voltam (úgy, hogy közben be is kellett jelentkeznem).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 10., 23:12:19
...és?  :)
A bootidő (persze amíg nincs 2-3 perc felett) szerintem iszonyatosan nem fontos a legtöbb esetben. Ha meg igen, akkor az... az meg már hülyeség. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 10., 23:20:48
Nem csak a bootidőről van itt szó, hanem az általános jobb teljesítményről.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 10., 23:25:33
De az emberek 90%-ának még mindig semmi szüksége a linuxra az általában használt alkalmazások miatt. Ne érts félre, de egyszerűbben úgy értem, hogy nekem nem kell, viszont tudom, hogy neked meglehetősen fontos, sőt, talán nélkülözhetetlen is.
De igazság szerint én a Win7-tel még továbbra is nagyon meg vagyok elégedve, beleszámítva, hogy az XP-t tiszta szívemből utáltam mindig is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Június 15., 10:49:40
Állandóan géphez kötött usb-s külső merevlemezeket kikapcsolás előtt illik-e leválasztani? Én soha nem tettem de most a 20-dik különvélemény után gondoltam megkérdezem.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 15., 11:14:06
Mivel létezik az opció, ezért én általában le szoktam választani. Baj nem lehet belőle. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 15., 11:21:08
Állandóan géphez kötött usb-s külső merevlemezeket kikapcsolás előtt illik-e leválasztani? Én soha nem tettem de most a 20-dik különvélemény után gondoltam megkérdezem.
Mindegy, leállításkor úgyis leválasztja az oprendszer.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 15., 11:59:23
Ja, hogy a gépet állítod le? Akkor meg tökmindegy.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Június 15., 12:12:32
jaja...a gépet, aha.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 15., 12:17:43
Nem, gép kikapcsolásakor semmilyen USB-s adattárolót nem kell külön leválasztani. Ha menet közben szeded ki hurcolási szándékkal, akkor illik csak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Június 15., 12:58:19
hibernációra is vonatkozik?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 15., 13:01:18
Attól függ. Ha biztosan ott lesz a meghajtó, amikor visszakapcsolod, akkor ott se kell. De ott inkább jobb tényleg leválasztani, mert ha mégis úgy ébreszted fel, hogy menet közben eltűnt neki egy merevlemez-meghajtó egy elvileg használat alatt álló USB-portról, azt nem fogja komálni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 17., 11:51:27
Az Advanced System Care nevű programról tudtok mondani valamit? Ezerféle dolgot olvasok róla, egy ideig én is próbáltam. Ráférne a windowsomra egy takarítás, de nem akarom, hogy olyan helyekre nyúlkáljon a program, ami ártalmas lenne.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 17., 11:56:12
Arra ott van a CCleaner + Wise Registry Cleaner kombó. Mindkettő freeware és elég alapos munkát végeznek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 17., 12:13:00
Akkor ennek utánanézek. Esetleg valami személyes észrevétel, tanács?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: juno-x - 2011. Június 17., 19:17:58
Jóestét!

Lenne egy problémám, az, hogy a flashget nem akarja innen letölteni a "heroes-reborn" féle "Ashema" szken képregény részeket.. van mikor letölti amit le szertnék, de néha nem akarja, akár
ha úgy is kényszerítem rá, hogy szünet-folytatás, mert nem megy tovább.  :nemtudom:
Általánosságban ezt mér csinálja a FlashGet? Mintha túl lenne terhelve vmiért. Érdekes.  :headscratch:

(Amúgy bocs ha nem a témába vág).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 17., 22:55:45
Sajnos fogalmam sincs, nem használok letöltésvezérlőket. :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Június 18., 07:12:54
Öblös kis fail. (https://github.com/MrMEEE/bumblebee/commit/a047be85247755cdbe0acce6#diff-1)
De a legjobbak a kommentek:
I didn't like that folder anyway.
All your /usr are belong to us.
One does not simply delete every file in Mordor.
How can you complain about bugs, Mr. Anderson, when you have no... operating system...
Fail of the Bumblebee, by Nikolai Rimsky- Korsakov
stb...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 18., 13:31:24
Nekem a "Testing? Too mainstream." tetszik. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 19., 15:12:01
Gyerekek, tényleg az Apple az isten. Ezt a gépet (http://appleblog.blog.hu/2011/06/18/a_vilag_leggyorsabb_macje?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index), ami itt 770e HUF, PC-ben pár hónapja ugyanezzel a hardverrel vettem 220e-ért (mínusz az SSD, de az árba belekalkuláltam azt is). És komolyan van a világon többmillió ember, akik ezt nem csak, hogy élből beszopják, de még imádhák is érte az Apple-t, hogy milyen remek cuccot ad nekik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Nitro - 2011. Június 21., 04:25:56
Öblös kis fail. (https://github.com/MrMEEE/bumblebee/commit/a047be85247755cdbe0acce6#diff-1)
Csak a nagy klasszikust tudnám ide idézni: "Ez nem bug, ez feature!"  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 21., 11:05:32
Az Arkham City-ben néhány pálya erejéig játszható lesz Robin. (Már ha előrendeled egy bizonyos oldalról la játékot). Ez az első kép róla, és a jelek szerint elég vegyes reakciókat vált ki az emberekből. Tim Drake egyébként.

(http://www.gameinformer.com/cfs-filesystemfile.ashx/__key/CommunityServer-Components-SiteFiles/imagefeed-featured-warner_2D00_bros-batman-arkham2-robin/robinbig.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 21., 11:08:43
Vegyes reakciókat? Miért, mi ezzel a baj?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Június 21., 11:12:31
Szerintem vagány, bár szokatlan így kopaszon. Viszont nincs rajta mellbimbó, ami pozitívum  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Június 21., 12:17:09
Szerintem vagány, bár szokatlan így kopaszon. Viszont nincs rajta mellbimbó, ami pozitívum  :badteeth:
Dehogynem, csak ha jobban megnézed, beljebb csúszott mindkettő  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 21., 12:24:38
Vegyes reakciókat? Miért, mi ezzel a baj?
Mert a kedves játéktársadalom ezt Robint várta, amit linkelek ide. Tényleg, nem eggyel kerültem vitába, hogy felejtse már el ezt. Bár volt olyan online magazin, ahova direkt ezt az ezer éves Robin képet rakták ki, és persze hogy egyből mindenki röhögött. Aztán most ezzel a badass kinézettel nem tudnak mit kezdeni. Mondjuk a színekre kíváncsi leszek.

(http://www.infamouskidd.com/wp-content/uploads/2011/02/robin-batman.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Asys - 2011. Június 22., 12:36:40
Árgh, Predash, kiégett a retinám!  :badteeth:
(Ez a támadó pozíció meg hatalmas!)  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Június 22., 14:15:54
Valaki meg tudná mutatni, hogy hol találom a Firefox-ok changelogját? Mert felraktam az 5-öst, de fogalmam sincs, hogy miben más, mert spec a memóriát még mindig zabálja.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 22., 14:19:10
A lehülyített változat itt (http://www.mozilla.com/en-US/firefox/5.0/releasenotes/) van, a normális itt (http://www.mozilla.com/en-US/firefox/5.0/releasenotes/buglist.html). Egyébként nincs benne semmi érdekes, jórészt csak bugfixek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 22., 14:23:06
Éppen ezért tartam teljesen baromságnak, hogy nem mondjuk firefox 4.2 lett a neve. Az új böngésző általában jól látható, újszerű fícsörökkel jár együtt, nem?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 22., 14:36:16
Tudtommal még senkinek nem sikerült megfejtenie, miért is jobb, hogy Chrome-szerűen jelentéktelenné változtatták a fő verziószámot.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Június 22., 15:20:33
Köszönöm. Valahogy éreztem, hogy lényegtelen lesz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 22., 16:35:42
Tudtommal még senkinek nem sikerült megfejtenie, miért is jobb, hogy Chrome-szerűen jelentéktelenné változtatták a fő verziószámot.
Marketing. A Google-nél kitalálták, hogy az átlagember jobban odavan, hogy hűűűűű, egy egész verziót ugrottunk, ez most tök csúcs, hogy haladnak, szemben a Firefoxszal, ami ilyen tizedeket, meg századokat megy, ez meg _egészeket_, így ráálltak ők is arra, hogy egészeket ugranak. Amúgy komoly változtatást a nyolcasig nem is nagyon szándékoznak FF-ben. Mondjuk a Chrome-ban se nagyon vetítettek előre nagy fejlesztést azon kívül, hogy most lehet, elkezdenek háborúzni és havonta emelik eggyel a számot, hogy majd jöjjön itt is egy Chrome X és egyéb fantázianevek (de komolyan, az Adobe-nál ki találta ki ezt a marhaságot?).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 22., 16:57:37
A 4-hez egyébként már biztonsági frissítések sem érkeznek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Június 22., 18:11:40
Mert próbálják rászoktatni az embereket arra, hogy folyamatosan a legfrissebb böngészőt használják, és ne legyen az, mint a szép emlékű (sic) IE6-tal volt.
Mondjuk amíg el nem szúrják nagyon, mint ahogy sokakat hallok a Skype-ra panaszkodni, vagy mint kb. tízből kilenc Flash playert és Java update-et, addig ezzel egyet is tudok érteni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 22., 18:32:02
Csak ez a nagy marketing most eléggé a visszájára sült el, mert egy csomó ember azt írja hogy mi az istenért kellett verzió számot ugrani, amikor nincs benne semmi. Jó, az iwiwező nagymamát biztos át lehet b@szni.  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Június 22., 18:42:41
Idézet
Mondjuk amíg el nem szúrják nagyon, mint ahogy sokakat hallok a Skype-ra panaszkodni, vagy mint kb. tízből kilenc Flash playert és Java update-et, addig ezzel egyet is tudok érteni.
Az elszúrásnak számít, hogy egy csomó kiegészítő nem működik az 5-ös verzióval, holott lényeges változás nem történt? :)

Egyébként szerintem nem marketingokai vannak a verziószámok gyors növelésének. A végső cél ugye az lenne, hogy mindenki a lehető legfrissebb Firefox-változatot használja akár tudtán kívül is, azaz az átlagos végfelhasználó elől épp hogy el akarják rejteni a verziószámot, nekik csak annyit kell tudniuk, melyik böngészőt látogatják (hasonlóan a honlapokhoz, a látogatóknak nem kell tudnia, az oldalmotornak milyen változata fut a háttérben, csak az oldal nevét).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Június 23., 22:05:38
"Szinte hihetetlen, de mégis igaz: a Rockstar Games a mai napon bejelentette, hogy a konzolokon nagyon szép sikereket elkönyvelt L.A. Noire ősszel PC-re is meg fog jelenni."

 :ugral: :ugral: :ugral: :ugral:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Július 12., 15:19:41
olyan programot keresek, ami naplózza azt, hogy melyik program mennyi adatot töltött le és fel az interneten. Nem olyan ami csak a teljes le és feltöltést számolja (abból találtam egy taligára valót), hanem ami programonként.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Július 12., 15:40:53
Akkor a teljes letöltés számlálót el tudnád küldeni? :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Július 12., 15:54:10
Comodo tűzfal? Mintha lenne benne valami ilyesmi.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. Július 13., 07:50:10
Akkor a teljes letöltés számlálót el tudnád küldeni? :D
Aha, persze: http://usite.hu/prg/NetMeter
Ugyanitt van magyarítás is hozzá. Van benne napi meg heti meg havi meg mindenféle statisztika.

Windows alatt Comodot használok, én is erre gondoltam első körben, és  van is olyan rész ahol az épp kapcsolatot létesítő programok vannak felsorolva, mellette ott van a feltöltés és letöltés byteban, de pl. chrome-nál nem számol semmit, ami képtelenség.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Július 19., 13:29:50
Bemásolom ide is, amit máshol leírtam, hogy okuljatok.

Az új Gigabyte alaplapomról.. Ami vásárlás előtt elkerülte a figyelmemet, hogy csak egy darab dual ps2 van bemenet van rajta. Kellett vennem egy usb egeret, mert nálunk a dual kábel átalakító drágább, mint egy Genius usb optikai egér. Örültem neki, hogy van rajta DVI kimenet mondván, hogy majd rá tudom kötni átalakítóval a másik monitort, de mikor tegnap próbáltam volna jöttem rá, hogy többféle DVI dugasz van, emebbe meg csak DVI-D mehet bele. Eddig én ezt nem tudtam, mert mindig csak DVI-I dual linkes csatolóval találkoztam. Majd később, ha szereztem egy lapmonitort.

Ettől eltekintve meg vagyok vele elégedve. Voltam...

Tegnap éjjel jön a vihar. Előtte szokás szerint kihúzni a modemből a bejövő netkábelt, tunerből ki a tévékábelt, tápot le, hosszabbítókat le. Megyek alszani, és már félálomban vagyok, mikor két bazi nagy csattanásra ébredtem onnét gép felől, azután teljes sötétség borult, nemhogy a házra, de még a városra is. Reggel keservesen kellett megtapasztalnom, hogy ezek mellett az óvintézkedések mellett is kisütötte az alaplapi hálózati kártyát. Úgyhogy majd most viszem garanciás cserére, és kábé egy hétig gép nélkül maradok. De legalább van xbox.

Úgyhogyminden szart ki kell húzgálni, minden konnektorból, mert a villám nem tréfa.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Július 19., 22:47:05
Hát igazából miért csodálkozol? :D Bár tényleg kíváncsi voltam arra, hogy a villám tehet-e tönkre PC-t. A megoldás a szünetmentes táp. Vagy kihúzni azt az elosztót, amire a gép minden cucca van bedugva.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Július 20., 10:28:27
Ha minden más hibátlanul működik és csak a hálózat füstölt el, akkor én a helyedben vennék inkább egy PCI-os vagy PCI-E-s hálókártyát. Gyorsabb, nem maradsz egy hétig gép nélkül, és ha majd később lecseréled az alaplapodat, akkor a következő vihar után is ott lesz tartalékban a plusz hálókártya.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Július 20., 12:05:39
Nem is tudom miért nem húztam most ki, mert azt is ki szoktam húzni, csak most valahogy elmaradt. Igen van egy pci hálókari, az van most benne. De míg ez 10/100 addig az alaplapi 10/100/1000. Mindegy. Most már így jártam.

Még a jó múltkorában jártam úgy egy másik alaplappal, hogy kihúztam a konnektorból, de az internet bejövő kábelét a modemből nem. Ennek az lett a következménye, hogy az onnan bejött az áram, kisütötte a routert, meg a szintén alaplapi hálókártyát. A router garis volt, de az alaplap már nem. Akkor vettem ezt.

Kenyér. Ezt a lapot is másfél hete szerváltam, és már cserélhetem. Kéne túláramvédős elosztó is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Július 20., 23:01:01
Az olyan elosztó hasznos. Én is amint lehetett, beszereztem egyet. Plusz könnyebb is áramtalanítani egyetlen kattintással. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Július 21., 14:07:40
Hát kapcsoló ezeken is van. Lekapcsoltam a főelosztót, lekapcsoltam a tápot, lekapcsoltam a főelosztóba dugott másik elosztót, ami az asztalon van, (modem-router-hangfal). És így a két kapcsolón keresztül ment át a túláram. Valószínűleg akkora lehetett a töltés, hogy áthúzott a kapcsolókon. Ezért hallottam két csattanást. Vagy nem tudom. De az is lehet, hogy csak megijedt és kómába esett az a rohadt kártya.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Július 21., 14:11:22
Annyi túlfeszültségtől már a vezetékeknek is meg kellett volna olvadni a falban. :blink:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2011. Augusztus 06., 16:28:32
Sziasztok!

Tud valaki ajánlani win 7-hez valami jó vírusírtót???
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 06., 16:42:10
Persze, format c:\.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Augusztus 06., 19:27:34
Sziasztok!

Tud valaki ajánlani win 7-hez valami jó vírusírtót???
Csak talgaby-t tudom idézni régebbről: Norton Internet Security. Mellé meg egy Comodo tűzfal. Nekem nagyon bevált.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2011. Augusztus 06., 19:37:53
Köszi! Kipróbálom én is!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 06., 20:06:04
Csak talgaby-t tudom idézni régebbről: Norton Internet Security. Mellé meg egy Comodo tűzfal. Nekem nagyon bevált.
Te is megvetted? Legalábbis remélem. A tört változat belőle iszonyat sebezhető sajna.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Augusztus 06., 20:25:46
Csak talgaby-t tudom idézni régebbről: Norton Internet Security. Mellé meg egy Comodo tűzfal. Nekem nagyon bevált.
Te is megvetted? Legalábbis remélem. A tört változat belőle iszonyat sebezhető sajna.

Majd ha lesz rá pénzem. :) Egyébként elég jó verziót sikerült beszereznem, már sooookkal több mindent jelzett, amit a nod azelőtt soha.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Augusztus 06., 20:36:56
Te is megvetted? Legalábbis remélem. A tört változat belőle iszonyat sebezhető sajna.
Így igaz, a legtöbb tört anti-malware programban van backdoor...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 23., 21:14:40
Egy kis móka:

1. Hozd be a google-t.
2. A keresőbe írd be: "google gravity" aztán enter és katt az első linkre ami bejön
3. szájtátás
4. protkó felszedése majd a keresőbe írj be egy tetszőleges dolgot és újra enter
5. szájtátás
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Augusztus 23., 21:49:26
De király  :lol:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Asys - 2011. Augusztus 23., 23:10:19
Ez kegyetlenül jó, Ben!  :bravo:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2011. Augusztus 24., 14:15:30
nyihehehe
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Augusztus 25., 08:56:04
Robin rucik az Arkham City-ben.
(http://media1.gameinformer.com/imagefeed/featured/warner-bros/batman/arkham2/robin/rob610.jpg)

Ja, és lemondott Steve Jobbs.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Augusztus 25., 09:20:10
Ja, és lemondott Steve Jobbs.
Sajnos nem hiszem, hogy az innovációt visszafogó szabadalmi trollkodásukat ez leállítaná.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 25., 09:28:10
Vagy a túlárazásaikat. Pláne, amíg fel tudnak mutatni olyan jellegzetességeket, amikben jobbak a konkurenciánál... meg amíg lesz lefizethető szakújságíró.
Bár ha belegondolunk, Bill Gates kvázi-visszavonulása után a MicroSoftból lassan egy egész értelmes vállalat kezdett lenni és már vannak olyan termékeik, amikről még talán el is mondhatjuk, hogy nem egy túlfújt semmi, hanem tényleg tud is valamit. Lehet, miután párszor pofára esik (kijárna nekik, amilyen stílust felvettek az utóbbi egy-két évben, hát még a fanatikusaik), az Apple-lel is ez lesz. Vagy megy vissza a kicsik közé tervezőknek Maceket gyártani a böködős oprendszereikkel.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Szeptember 05., 12:25:45
Ügyes (http://index.hu/tech/2011/09/05/egy_nemet_it-lap_szivatja_a_facebookot/). Ha lenne időm, ezt megcsinálnám nálunk is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2011. Szeptember 06., 12:51:15
Felmerült bennem egy ötlet, valószínűleg senkinek nem lenne rá ideje, de azért bedobnám a közösbe. Nem tudom, ki ismeri az Astral Tournament című, körökre osztott stratégiai játékot. Egy meglehetősen egyszerű kis program, de marha élvezetes, 3-10 perces csatákat lehet benne vívni egy fantasy világban, mindenkinek ajánlom, az ingyen játszható verzió is roppant szórakoztató, ha az ember kitanulja a trükkjeit.
Na már most egy ilyen játékot nem lehet valami baromi bonyolult elkészíteni, nekem meg ugye, mint tudjátok, a Transformers az egyik kedvenc világom, így elkezdtem addig játszani a gondolattal, hogy hogyan is nézhetne ki egy ilyen játék egy TF univerzumban, míg egy hirtelen felindulásból ki nem dolgoztam pár nap alatt. (Ha ismeritek a játékot, rájöttök, hogy miért csereszavatos a TF a fantasyvel, de amúgy bármi mással is meg lehetne csinálni, pl. Marvellel, DC-vel.) A gond az, hogy a magam részéről a felhasználói szintű, korrekt ismereteken túl teljesen analfabéta vagyok a PC-hez, pedig ez a game kb. egyemberes munka lenne (plusz mondjuk 1 db grafikus, meg pár tesztelő). Ergo feltenném a kérdést, hogy kinek lenne kedve segíteni, és szabadidejében foglalkozni vele?

Ha sikerülne korrektül megcsinálni, akkor pénzt, nos azt marhára nem szereznénk vele, mivel licencelni nem tudunk, de(!) azt garantálhatom, hogy marha gyorsan több ezren letöltenék, elég lenne pár TF oldalnak postázni hozzá a linket. Aztán hátha a Hasbronak is megtetszik... Mindenesetre nagy poén lehetne. Akinek lenne hozzá megfelelő tudása, kedve, ideje, az jelezze!

Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. Szeptember 06., 13:45:22
Nekem sajnos nincs időm bevállalni egy újabb projektet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Szeptember 06., 13:48:40
Az egy darab grafikusnak mi lenne a dolga? Mert azt lehet bevállalnám. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2011. Szeptember 06., 18:33:19
könyv topik híján ide írom, hogy a CBA üzleteiben kapható 399 Ft-ért ez a könyv:

(http://www.multimediaplaza.com/letoltes/termekek/ebook/Tokaji_Zsolt_Turulfi/kep.jpg)

http://lfg.hu/14165/

kicsit Watchmen fíling, de ennyiért érdemes beruházni, Sarlós Endre illusztrálta.
egyébként a CBA-ba érdemes könyvek után leskelődni, mert több nagy kiadótól ott kötnek ki két-háromezer Ft-os kötetek ócsóér' ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 06., 19:15:02
(http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/245153_460s.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Szeptember 06., 19:22:18
 :worship: ;D :lol: :hehe:
Ez nagyon ott van. Gyanítom, Kína. Ott pedig megpróbálhatják érvényre juttatni a szabadalmi jogaikat...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2011. Szeptember 06., 19:44:37
Akinek lenne hozzá megfelelő tudása, kedve, ideje, az jelezze!

Nem mondom, hogy pró programozó vagyok, mert pl. Zozi mellett labdába se rúghatnék, de azért C#-ban alkottam már ezt-azt. Most két hétig kb. zéró szabadidőm van, de utána visszatérhetünk a dologra, ha más hozzáértőbb nem jelentkezik. Addigra talán az eredeti játékot is ki tudnám próbálni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2011. Szeptember 06., 19:56:11
Az egy darab grafikusnak mi lenne a dolga? Mert azt lehet bevállalnám. :)

Ez az egész egyfajta kártyajáték. Az eredetiben van két mágus, akik öt elemet uralnak (tűz, víz, szél, föld, halál), és lényeket idéznek meg a harctérre, vagy varázsolnak az elemekből rendelkezésre álló akciópontok alapján. A lények a harctéren vagy az előttük álló ellenséges lényt támadják, vagy ennek hiányában közvetlenül az ellenséges mágust, persze mindegyiknek más és más attribútuma és speciális képessége van. A feladat, hogy legyőzd az ellenséges mágust.

A grafikusnak az lenne a feladata, hogy a lényeket - a mi esetünkben a robotokat - illetve a speciális "varázslatok" kártyáit megrajzolja. Az eredeti játék annak ellenére nagyon jó, hogy marha csúnya benne az összes ilyen rajz (zenéje meg nincs is...), tehát igen alaposan fel lehetne dobni pár szép képpel. Szintén a grafikus feladata lenne pár háttérkép megrajzolása, valamint logó készítése, meg ehhez hasonló egyebek. Ha tényleg érdekelne, az máris egy óriási lépés lenne a megvalósulás útján. :)

Akinek lenne hozzá megfelelő tudása, kedve, ideje, az jelezze!

Nem mondom, hogy pró programozó vagyok, mert pl. Zozi mellett labdába se rúghatnék, de azért C#-ban alkottam már ezt-azt. Most két hétig kb. zéró szabadidőm van, de utána visszatérhetünk a dologra, ha más hozzáértőbb nem jelentkezik. Addigra talán az eredeti játékot is ki tudnám próbálni.

A program gyakorlatilag egy egyszerű összeadás-kivonás algoritmus, a lények meg a mágus életerejét, sebzését, gyógyításait, stb. számolja körről körre. Ha valaki elég jó fejszámoló, elvileg játszhatná valódi kártyával, papíron is, persze a legtöbb átlagembernek ez bukó lenne, csak azt akarom szemléltetni, hogy semmi vészes. Örülnék, ha tudnál csatlakozni.  :bravo:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2011. Szeptember 06., 20:27:17
Érdekelni érdekel, szóval szerintem benne vagyok, de egyelőre nem sok szabadidőm van, nem tudom, mennyire tervezed ezt sürgősre. Mindenesetre jó lenne valami MSN vagy ilyesmit cserélnünk, hogy tudjunk kényelmesen egyeztetni, dolgozni. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2011. Szeptember 06., 20:56:34
Elküldöm privibe.

Amúgy most nézem, hogy legutolsó frissítéssel a fele kártyákat átrajzolták, amivel szerintem csak még rondábbak lettek... úgyhogy kicseréltem a régi mappámban lévő képekkel. Ha valaki leszedné a hivatalos oldalról (1.7-es változat + 2010 patch), az dobjon meg egy üzivel, elküldöm neki a régi spells könyvtárat, jobban jár...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Szeptember 13., 22:11:16
Két részes Mortal Kombat retrospektív a GameTrailers (http://www.gametrailers.com/retrospective/)-en.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Szeptember 25., 22:28:52
Tud valaki egy alkalmazást, amivel a 90 fokkal elforgatva felvett videót állóvá lehet konvertálni? És ha igen, hogyan?  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. Szeptember 26., 08:14:53
Kapnod kellett a kamerához valami szoftvert is. Vagy ha nem, a gyártó honlapján lennie kell. És tudtommal az összes ilyen képes arra, hogy megmondod neki, melyik felvételek készültek elforgatva, hogy kiegyenesítse.
De ha nem, akkor VirtualDub vagy AviDemux. Valószínűleg inkább az utóbbi lesz neked a nyerő.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Szeptember 26., 11:26:32
 Nekem valszeg fölöslegessé fog válni a modemem (D-link DSL-360R), és arra kérnék tanácsot, hogy szerintetek így használtan mennyit ér (kb 3-4 éves), és hol érdemes elpasszolni: pl. vatera, vagy valami használt műszakis (bár szwsz egy boltos kevesebbet adna érte)?

Itt van egy kép is, hogy melyik tipus.
(http://www.armutato.hu/images/upload/p_b_179316.gif)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. Szeptember 26., 19:27:02
Hát ezért szerintem csak filléreket fogsz kapni, jobb ha inkább nekiadod valakinek. :D De inkább nézz utána jobban, nehogy bakot lőjj. De azért ez egy elég régi darab.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Szeptember 26., 22:31:51
Oké, köszi! Én is arra számítottam, hogy nem ebből fogok meggazdagodni! :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Szeptember 28., 21:54:43
DSL modemet nem fog venni senki. Mert nincs értelme. Kétféle szolgáltatási módszer létezik: PPPoE és over ISDN. A T-home tudtommal over isdn, míg pölö invitel PPPoE. És a modemek is így készülnek, hogy vagy ezt vagy azt tudja. A T modemet nem tudod használni invitel területen. Éppen ezért, hogy szolgáltató specifikusak, a szolgáltató adja a net előfizetésekor, és visszaveszi, ha lemondod. Ha elfelejtetted visszaadni és kiszámlázták, akkor habokra vetted meg. Vagyis, jó az amíg nem cserélik ki neked a döglöttet, de csak azon a területen tudod használni, ahova való. De még akkor sem biztos, mert minden modemnek egyedi MAC címe van, ami alapján azonosítanak téged, és ha nem fizetsz, akkor letiltja a címed a szolgáltató és azzal már nem tudsz felmenni a netre sehol se.

Szóval ilyesmit nem fog venni senki sem, mert ingyen van használatra. Vagyis a mocskok nálunk szeptember 1. -től bevezették a 300ft modembérleti díjat. 

Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. Szeptember 29., 11:26:26
Köszi neked is!
Végül is besüllyesztettem a szekrényembe! :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zajrus - 2011. Szeptember 29., 14:47:26
Otthagyod, aztán majd, ha nyugdíjra kell elcsászkálsz vele egy múzeumba :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Október 06., 09:21:36
Ma hajnalban elhunyt Steve Jobs (http://www.apple.com).
Vannak itt Apple felhasználók?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 06., 10:38:49
Ha a kompót főzés annak számít.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. Október 06., 11:08:25
Nem, mer nem szeressük a kompót.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Október 16., 20:36:24
Kérdés: kedvesemnek egy Acer laptopja van, amit felhasználónévvel és jelszóval indít el. A héten kétszer csinálta meg, hogy induláskor, ahol meg kell adni a jelszót, a képernyő negyede-ötöde nem látszott, volt olyan, hogy az a rész sem, ahova be kellett volna írni a jelszavát. A hibás részen mindenféle színek játszottak, de nem a bejelentkező képernyő alapszíne. Újraindítás után minden rendben volt, a probléma nem jelentkezett aznap. Szerintetek kell parázni attól, hogy gallyra mehet a gép, vagy csak hisztizett egy kicsit?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Zerit - 2011. Október 16., 21:55:22
gallyra nem mehet a gep, csak gajra  :nezze:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2011. Október 17., 21:09:09
Szerinted :)

És egyéb, igazán építő és segítő hozzászólás? ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2011. Október 17., 21:14:13
Szerintem aggódhattok. Így látatlan vagy grafikus kártya vagy rosszabb esetben monitor halál veszélye áll fen. Hangsúlyozom, szerintem, egy szaki biztosabban meg tudja állapítani a hibát.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Zerit - 2011. Október 17., 21:39:38
Szerinted :)
nem csak szerintem, vagyunk egy paran ezzel igy
http://www.mno.hu/portal/574025
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. Október 19., 14:25:14
Ha még nem hallottatok volna róla:

http://index.hu/tech/2011/10/11/nincs_tobb_elmosodott_foto/ (http://index.hu/tech/2011/10/11/nincs_tobb_elmosodott_foto/)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 29., 19:10:49
JP

http://www.youtube.com/watch?v=2ZjHMgxBtxo
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. November 05., 22:45:27
Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem: 2010-es wordben írt dokut kellene pdf formátumuvá alakítani. Milyen program kell hozzá? Adobe writer esetleg (ha létezik olyan egyáltalán :)) Bonyolult/ nagyjából hogy kell használni? Illetve valaki tud hozzá valami oldalt, ahonnan ingyen le lehet tölteni előre is köszi a választ!:)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. November 05., 22:52:02
Ezzel (http://www.doc2pdf.net/)? (Nem próbáltam.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. November 05., 23:15:37
Save as... és válaszd ki a PDF-et. Ennyi. Natívan támogatja.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. November 06., 12:59:03
Köszi mindkettőtöknek! :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Aldarion - 2011. December 01., 16:53:07
Gondolom közületek néhány embernek nem újság, hogy megjelent a The Elders Scrolls sorozat legújabb darabja, a Skyrim. Bár a magam részéről otthonosan mozgok a szerepjátékok piacán, mégis totálisan elképedve tapasztalom újra és újra, hogy egyesek milyen szintű megszállottságot tudnak tanúsítani egy-egy új rpg megjelenését követően. Az alábbi videó ékesen szemlélteti mit tapasztaltam az elmúlt két-három hétben az ismeretségi köröm kb 40%-án...

http://www.youtube.com/watch?v=c9eGtyqz4gY
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. December 01., 17:20:46
Én angol tanulás keretében nyomom a játékot! :) Bretonok forever. ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. December 01., 19:59:20
A Breton unalmas nép. :) Nekem a High elfek a kedvenceim. Mondjuk a Skyrim nem futna a gépemen, talán még az Oblivion sem.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. December 01., 21:19:47
Nekem futna, de én inkább várom, hogy mikor lesz akciós a Steamen a Fallout New Vegas... megint. (A mostaniról sikeresen lemaradtam.) Azt legalább az eredeti csapat hozta össze, de a Fallout 3 megmutatta, hogy a Bethesda még mindig rengeteg idegesítő marhasággal tömi tele a játékait (az általában négy számjegyű buglistáról a véglegesnek mondott termékben már nem is beszélve).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2011. December 02., 15:04:55
A Breton unalmas nép. :) Nekem a High elfek a kedvenceim. Mondjuk a Skyrim nem futna a gépemen, talán még az Oblivion sem.

 Nekem nem tetszett, hogy  annak idején a Morrowindben és az Obliovionban érzékenyek voltak mindenfélére (még ha nem is túlságossan). De ha magukat a népeket nézzük, nekem a Khajiit-ok a legszimpatikusabbak.
 
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2011. December 11., 18:45:15
Transformers: Fall of Cybertron
http://www.youtube.com/watch?v=m3cgAfOL_DA
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. December 17., 18:09:11
The Internet Justice League (http://www.collegehumor.com/article/6670326/the-internet-justice-league)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. December 18., 18:51:26
...a Fallout 3 megmutatta, hogy a Bethesda még mindig rengeteg idegesítő marhasággal tömi tele a játékait (az általában négy számjegyű buglistáról a véglegesnek mondott termékben már nem is beszélve).
Segítséget kérek. Én egészen odáig tudok eljutni, hogy nemet választok, és az utána következő dialógok valamelyikében mindig kifagy a játék. Lehet ennek megoldására valami indián misztikát bevetni, vagy marad a kitartó próbálkozás? 1.7-es US verzióm van.

És csak 42 perc híja volt, hogy ne floodoljak. :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. December 18., 19:16:38
Unofficial Fallout Patch. Elég sok mindent megold. Bár nekem az elején nem volt semmi ilyen bajom, igaz, mondjuk én a steames verziót használom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2011. December 26., 22:04:36
TF: Fall Of Cybertron a kulisszák mögött:
http://www.youtube.com/watch?v=ij0msYg1-H8

És pár kép:
http://www.tfw2005.com/transformers-news/video-games-17/new-pics-of-transformers-fall-of-cybertron-bruticus-combaticons-and-more-173998/

Jaj, de soká lesz még... :rolleyes:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2011. December 28., 00:47:33
a Fallout New Vegas... megint.

Hűű, nagyon szerettem. Sokszor nevetségesen csúnya tudott lenni, főleg a DLC-k, de ez mindig csak akkor jutott eszembe, amikor nem játszottam. Mert amikor igen, akkor teljesen beszippantott.  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. December 29., 13:11:41
http://www.raspberrypi.org/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. December 29., 18:58:53
Nekem ez (http://www.pcpro.co.uk/blogs/2008/08/27/a-real-space-oddity-arrives-at-pc-pro/) tetszik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. December 29., 19:52:38
Aranyos, de hétköznapi életben a felhasználhatósága egész pontosan zéró.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. December 29., 22:22:23
nonstop letöltésre otthonhagyni,  videót nézni, böngészni  bőven jó, az áramfogyasztása viszont tényleg zéró.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2011. December 29., 22:29:37
Egy parancssoros linuxot hogy állít be egy átlag user non-stop letöltésre? Videó és böngészés dettó. Pláne, hogy 300 MHz-et manapság egy youtube-videó keresztbe kiröhög.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2011. December 29., 22:35:49
videónézésre speckó DSP célprocesszora van. Bár a tököm tudja hogy a youtube-ot az gyorsítja-e. A Raspberry meg a'szem nem parancssoros. Xface-t használ.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2011. December 30., 20:25:34
Mivel 2009 óta a Comix nevű, elég elterjedt képregénynézőt már nem tartották karban, tavaly augusztusban forkolták, így lett az MComix (http://mcomix.sourceforge.net/). Sok új feature és bugfix került bele. Érdemes kipróbálni, miben különbözik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2011. December 30., 21:16:27
talgaby, ma akciós a New Vegas a Steamen, nyomás! ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2011. December 30., 22:31:33
Idesüssetek, még nincs teljesen kész, de lassan elkészül a start menüm:
 :badteeth:

(http://dl.dropbox.com/u/282030/forumok/program/desktopBuhera.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 02., 14:32:45
TG: http://www.pcguru.hu/pcguru/hirek/felhivatalos_mod_erkezett_a_new_vegashoz
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 02., 17:16:14
Igen, láttam. És igen, megvettem a steames akcióban.
A moddal csak az a bajom, hogy nem lehet választani a változtatások közül, márpedig a legelső rögtön olyan, hogy számomra kiesik a használata. A Fallout 3 legnagyobb baja is az eszméletlen alacsony szintlimit volt, amit általában a játék ötödére sikerült elérnem. Így bármi, ami az FO3-nál elvileg vagy négyszer nagyobb New Vegasnál hasonló limitet ad, eleve kiesik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 02., 17:25:24
Ez jogos. Ez a probléma egyébként fenn áll a Skyrimnél is, csak kicsit másképpen. Hiába van vagy 80 max szint (85 talán), már kb. 25-ös szinten olyan tápos karaktert tudsz csinálni, hogy nincs ellenfeled, hiába húzgálod fel a nehézséget. :S
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 02., 18:04:59
FO3-nál ez nem egészen így van. Ott egyszerűen muszáj az első pillanattól gründolni legalább 16-osig, mert az alatt egyszerűen ha öt kilométerre távolodsz Megatontól vagy ha be merészelsz menni DC-be, szinte garantált, hogy kicsinálnak. Ugyanakkor meg 21-estől olyan ellenfelek aktiválódnak mindenfelé, amiknál szándékosan megkerülték a játék szabályait, és túltápolták őket. A másik oldal meg, hogy ha egyszer kiismered a kiegészítőket, hatos-nyolcas szinten is az ottani über felszereléssel megállíthatatlanná válsz - egészen a 21-es szinttől nem egyszer csoportosan felbukkanó ellenfelekig, akiknél nem lesz ritka a 4-5000 HP sem (szemben az alapjáték legdurvább bossainak 2000 HP-jával...).
Ezért szoktam rá arra, hogy egyrészt 18-as szint után konzollal levonok félmillió XP-t, amivel gyakorlatilag megakadályozom a szintlépést, plusz átmegyek nindzsába, és csak azokat az ellenfeleket nyírom ki, akiket muszáj (vagy akiknél kényelmesebb, ha kitakarítok egy helyet, mert teszem azt nincs semmi kedvem állandóan végiglopakodni egy barlangon, csak hogy eljussak egy jó kereskedőig).
Meg mondjuk másra is rászoktam a konzollal, például az igencsak időrabló és unalmas sétálgatások átugrására, de ez már más kérdés. Ez a hülyeség sajna visszatérő bajom a Bethesda játékainál, a Morrowindet ezért nem vittem végig soha, nem volt idegzetem felkutatni a hétmérföldes csizmát vagy elszenvedni magam a teleportvarázslat megtanulásáig.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 02., 18:12:03
Az Oblivionban meg a Skyrimban már van gyorsutazás - de először gyakorlatilag mindenhová el kell menned gyalog, nyilván ezután már bárhová teleportálhatsz. Ez sokaknak nem tetszik, és bár Skyrim vidéke tényleg nagyon szép, és nagyon hangulatos is, BELEHALSZ, mire a térkép felső sarkában lévő városban megkapod a questet, majd át kellene menned a legtávolabbi városba. Hangulatos, meg minden, de még lóval is iszonyatosan sok lenne - emellé időpazarlás is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Január 02., 18:48:59
Én nagyon utálom a fast travelt az Oblivionban, teljesen elrontja a játék hangulatát. Szerencsére nem kötelező használni, nem úgy, mint a küldetésjelző nyilat, amit csak moddal lehet eltüntetni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 02., 18:58:41
Hát, ha neked ennyi időd van.  :badteeth: Szerintem játékként jó, nem "szimulátornak."
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Január 02., 20:18:55
Hát hova siessek játék közben? :) Az nem célom, hogy minél gyorsabban erős legyen a karakterem, és az se, hogy a lehető leggyorsabban teljesítsem a küldetéseket. Bár lehet, hogy ez azért van, mert Morrowindben és Oblivionban is ismerem a legtöbbet, így inkább a világot szeretem felfedezni. Morrowindben még így 10 év után is rengeteg újdonságot találok.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 02., 20:21:32
Nekem sem az a célom, sőt, számtalanszor előfordult az Oblivionban meg a Skyrimban is, hogy csak gyűltek a questek, mert a barangolás közben találtam egy még érdekesebb dolgot. :D
Egyébként abbahagytam a Skyrimot, 72 órát "raktam" bele. Jó volt, szerettem... de hiányzott belőle az a varázs, mint ami az Oblivionból. (És utáltam benne a városokat. Nagyon.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Január 03., 16:42:19
Na, témánál vagyunk! :D
 Én rarra lennék kíváncsi, hogy csak én vagyok béna, vagy a Skyrim térképén tényleg nincs egy olyan útvonal tervező, mint a FO3-ban volt? Vérciki, de ott állok egy hegy lábánál, és nem találok semmi ösvényt felfelé. :ninja:
 
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 03., 18:19:21
Mire célzol pontosan?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2012. Január 05., 11:44:06
Mi Szerverünk, aki a felhőkben vagy,
Szenteltessék meg a Te IP címed,
Jöjjön el a Te login képernyőd,
Legyen meg a Te sávszélességed,
Amint a felhőkben, úgy a klienseken is.
Mindennapi letöltésünket
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg licenceinket,
Miképpen mi is megbocsátjuk
a jogtulajdonosok kapzsiságát.
És ne vígy minket eljárás alá,
De szabadíts meg a jogvédőktől.

http://pcworld.hu/vallas-lett-a-fajl-megosztas-svedorszagban-20120105.html
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Január 05., 13:04:32
Mire célzol pontosan?

 Már nem emlékszem pontossan, de a Fallout 3-ban asszem elhelyezhettél egy jelölőt a térképen, oda ahová menni szerettél volna, és aztán pontvonal mutatta melyik úton juthatsz oda (pl. melyik metróbejáraton menjél be, stb). Most is találtam valami jelölő félét a Skyrimben, de az útvonal nem látszik. (Bár most hanyagolom is égkoszorú vidékeit, inkább megvárom a magyarosítást.) 
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 05., 13:12:11
Jól emlékszel, de az a pusztán csak az általános irányt adta meg, Oasist például azzal a büdös életben nem lehet megtalálni még úgy se, ha a vándoroktól megtudtad, merre van. DC-ben viszont egész jó hatásfokkal lehetett vele közlekedni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 05., 16:11:13
Gaby, a NW-nak megszerezted már a legerősebb fegyverét?  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 05., 17:15:17
Á, egyelőre még a wikijéről töltöm le és formázom nyomtatásra a táblázatokat. Szerintem jövő hétnél előbb nem fogok hozzá igazából a játéknak. Most megelégedtem azzal, hogy leszedtem jobb textúrákat és belőttem a legüzemképesebbre a beállításait.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 05., 17:19:12
Ja, azt hittem, hogy már "végigjátszottad" régebben, csak most újra nekivágsz. :)
Fura, tényleg nagyon jó volt, és tele volt remek dolgokkal, de a NW jobban belopta magát a szívembe, mint a Skyrim.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 05., 17:59:33
Nem, már nem igazán van "kölcsönzött" játékom, és nem is nagyon kapkodok, hogy legyen. Inkább kivárom, hogy lemenjen egy-két éven belül a 10 euró környéki kategóriába (vagy legyen rajta egy ehhez megfelelő leértékelés valamelyik terjesztőnél).
Az Age of Empires II + Conquerors, meg a régi SCUMM-motoros kalandjátékok az egyedüliek most már, amit nem tudtam megvenni digitálisan azok közül, amiken még feltételezhetően játszani fogok. De az Age of sorozatnál én még reménykedek abban, hogy egyszer csak lesz Steamen, vagy ami még szebb lenne, GoG-on. (Meg a LucasArts-féléknél is, ha már egyszer képtelenek ingyenessé tenni őket.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Január 09., 08:46:07
Az első játék, amit pénzért vettem, kapásból nem működött.

 Más: a vöröskereszt betiltaná (http://index.hu/tech/2012/01/08/nem_lehetne_betiltani_a_valosagot) a háborús játékokat.

ehh!  (http://www.youtube.com/watch?v=CsbYx6hevoQ)  :omg:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 09., 09:29:51
Igen, előfordul, hogy a legálissal több a szívás, mint a feltörttel. Amíg meg nem vettem a GoG-on, a régi Spellforce Platinumomhoz cracket kellett használnom, mert a cd-s verzió a régi másolásvédelem miatt nem akart működni kompatibilitással sem Win7-en. A C&C3-at meg kénytelen voltam megvenni Steamen is, mert a lemezes verzió SecuROM-os volt, aminél szemetebb fostalicska a világon kevés akad. A csodás SecuROM miatt ugyanis nagyobb esélyed van arra, hogy nem indul a játék, mint hogy normálisan fut. Ezért veszek szinte mindent Steamen vagy GoG-on, az ottani cuccokon nincs rajta semmi ilyen marhaság.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 09., 18:12:13
A Steamet én is használnám, és fogom is nagyon szívesen vásárlásra, ha majd lesz miért bankkártyát "tartanom". :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Január 09., 18:22:34
Addig csinálj whislistet, és add körbe, hátha valaki megvesz róla valamit neked. :cool:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Január 10., 11:04:15
Flooding for fun! :badteeth:

Olyasmi weboldal van a neten, ahonnan azt lehet megtudni, hogy mindenféle filmek DVD-kiadásainak hol vannak beállítva a fejezetei? Úgy értem, ha én egy barátnőm kérésére felvettem vasárnap a tévéből A nő kétszer című filmet, és ki akarom neki írni DVD-re a "hivatalos" fejezet-időpontokkal, akkor azokat meg lehet tudni valahonnan? Valaki kiosztott rám egy átkot, aminek következtében a Google-skillem negatívba csapott...

Egyébként zozi, nem 24 óra volt a hozzászólás módosításának időkorlátja?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 10., 12:57:54
http://video.barnesandnoble.com/DVD/Sliding-Doors/Gwyneth-Paltrow/e/32429059437?itm=1&usri=sliding+doors#TABS
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Január 10., 14:09:39
Köszi, de most vagy én vagyok hülye, vagy ők, mert nekem ezek a számok sehogy sem akarnak összeállni. Mintha az első néhány fejezetnél lehagyták volna a percet. :nemtudom: Azért köszönöm.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Január 10., 18:42:01
Egyébként zozi, nem 24 óra volt a hozzászólás módosításának időkorlátja?
Régen. Pár éve alacsonyabbra vettem.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Január 12., 19:03:37
Hogy ez az oktatófilm mekkora zsírlecsóüberkirályság!!! ;D :cool: :badteeth: :worship:
http://www.youtube.com/watch?v=ILxjxfB4zNk
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Január 16., 21:35:58
A Morrowind modderközössége még 10 év után is aktív. Karácsony előtt egy nappal jelent meg a Morrowind Overhaul (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4079) második verziója, a játék kinézetén rengeteget javítottak, akár azok is szépnek találhatják, akik eddig a nosztalgia hiánya miatt nem. :) Itt-ott soknak éreztem a növényzetet, de mikor megláttam a videó vége felé, hogy mennyire testre lehet szabni, meggyőzött.

Trailer:

http://www.youtube.com/watch?v=2r6hilB6Dlc
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 16., 21:51:35
Hm, itt azért nem enyhén belenyúltak a motorba. A fejlesztők kiadták a kódot? Mert emlékeim szerint ennyire azért nem volt nyílt.
Amúgy az, hogy ez 10+ éves játéknál vannak még aktív modderek, annyira nem meglepő. A 12 éves Deus Exet is modolgatják még rendesen. Ahogy a 13 éves Baldur's Gate-nek is vannak még aktív fejlesztés alatt álló modjai (a BG2-ről nem is beszélve, én még mindig reménykedem az Imoen Romance folytatásában...). Vannak olyan híres játékok, amikre még sok idő után is szeretnek modolgatni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Január 16., 21:56:50
Nem adták ki a kódot sajnos. De készült például Morrowind Code Patch (http://www.tesnexus.com/downloads/file.php?id=19510) is, ott visszafejtették a Morrowind.exe binárisát (legalábbis egy részét), és rengeteg zavaró bugot javítottak benne. A Morrowind Patch Projecttel együtt (ami meg a szerkesztővel javítható bugoktól szabadít meg) érdemes használni.

Egyébként annyira nem nyúltak bele a motorba, egyedül a napfényt látom olyannak, amihez talán kellett, a többi jórészt modell- és textúracsere.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 16., 22:27:51
Az a víztükröződés azért nekem erősen DX9-esnek vagy DX10-esnek tűnik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Ben Reilly - 2012. Január 16., 22:45:29
Régi szép Morrowindes idők, amikor jóformán ki sem mozdultam Balmora kiírtott városából.  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 24., 14:42:56
Azoknak, akiket esetleg érdekel az optimális veszteségmentes képtömörítés, szólok, hogy hétvégén kijött a PNGGauntlet (http://pnggauntlet.com/) 3.1.1.-es változata. Ez az egyik (szerintem inkább A) legjobb png-tömörítő/optimalizáló program, aminek a 3-as változata most még egy lapáttal rátesz. Kipróbálgattam pár régebbi png-men, a 2.1-hez képest is az új algoritmusokkal 3-8%-kal kisebbre passzírozza a képeket. És ami a legszebb, az új változatban már van multithreading, így gyakorlatilag az eddigi munkaidő leosztódik a processzormagok számával.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2012. Január 24., 14:58:54
POTÁról, PIPÁról, ACTÁról vélemények?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Január 24., 15:11:05
Ismerek pár potát vidéken, de elég felületesen, pipázni nem szoktam, és naponta sok teszek iratokat ad acta.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Január 24., 15:42:09
1. Vicces, pont ma használtam a korábban felrakott 3.0.0-t, és nyomtam rá egy Check for updates-t, mire kiköpte, hogy No newer versions available. Ezek szerint még mindig nem tökéletes a rendszer. :)

2. A legviccesebb hír a hekkertámadásokkal kapcsolatban azonban mindenképpen az, hogy spamáradat zúdult egy bioélelmiszerekkel foglalkozó skót szervezet, a Scottish Organic Producers Association weboldalára, mert véletlenül SOPA a rövidítése. (http://index.hu/tech/2012/01/24/forr_a_levego_a_fajlcserelok_korul/) index.hu
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Január 25., 14:59:53
Mint tudjuk, a DC képregényeiből készült tv-sorozatok egészen jók szoktak lenni.
Nos, izé...
http://www.youtube.com/watch?v=vJnsZrVn0vc
Igen, ez igazi. És igen, a DC csinálta. A világ fura hely.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2012. Január 25., 17:11:26
ÜDV,meg van hogy honnan származik a Szimat Szörény sorozat ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Január 26., 10:21:05
 Ó,  a klasszikus mondtat kissé másképp:
"Whit great power comes great micromanaging."
 (House) :)

 Szerk: Elnéztem a topikot. :-[
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 29., 18:35:06
Van lehetőség arra, hogy a Photoshop ne csak a windows/fonts mappába került fontokat kezelje?
Mert amikor beírok, akkor jó, hogy ott van 500 képregényes font, viszont ha szakmai dolgot tervezek, akkor meg nagyon kényelmetlenül jön.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Zerit - 2012. Január 29., 18:57:32
Másold be a fontokat ide -> C:\Program Files\Common Files\Adobe\Fonts
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Január 29., 19:33:59
De a lényeg pont az lenne hogy bizonyos fontokat ne lásson. Ha beírok, akkor lássa a HZS_xyz nevűeket, ha tervezek, akkor azokat ne. Tudom, baromság, de fontos. :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Zerit - 2012. Január 29., 20:38:26
Ez van, ha csak kérdést olvasom el és ami utána következik, azt nem.  :whistle:
A Photoshopban a font-sorting sincs megoldva, akkor egy ilyen szeparálás már túl nagy elvárás, sajnos.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Január 29., 21:26:28
Ne akarj melózni. ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2012. Január 30., 08:08:55
http://xiles.net/nexusfont/

Nexusfont ha fut, akkor a Photoshop látja az összes Nexusfont-ban betallózott Fontmappát, Ha nem fut, akkor csak a telepítetteket.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2012. Január 30., 10:55:09
FZoli úgy néz ki, hogy lassan eljutunk oda, hogy tudunk vmit kezdeni a Transformers stratégiai játék ötletemmel, amit még az ősszel dobtam fel, Genzo viszont pont el van azóta havazva, úgyhogy nem tud segíteni a kártyák rajzolásában. Lenne esetleg valakinek kedve/ideje beszállni helyett?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Február 15., 19:11:04
Ez igencsak sokat fog könnyíteni a beírók keserű életén. :D
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=UrlsnQ32YhY
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Február 15., 19:54:46
Nem rossz. :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Február 22., 15:21:22
Hoppá (http://tech.slashdot.org/story/12/02/22/1323204/adobe-makes-flash-on-gnulinux-chrome-only).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Február 22., 15:32:46
Ehhez nem kéne, hogy az eddig Flasht használó weboldalak mindegyike áttérjen HTML5-re? Pláne a videomegosztók.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Február 22., 21:54:20
Ez most plusz egy ok a HTML5 mellett. A youtube egyébként működik vele, a többi meg nem olyan fontos. Igazából én már jó ideje nem használok Flash-t semmire, alapállapotban be se kapcsolom a plugint.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Február 25., 10:16:46
Hello!
Az miért van ,hogy frissítettem a Java-t és a Mozilla Firefoxot, és nem töltenek be rendesen a képregények? Ha külön bekapcsolom a képeket, akkor is csak úgy kb. a fel az, ami be is töltődik, a többi nem. Légy szíves segítsetek!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Február 25., 11:39:56
A szerver akadozik mostanában időről időre.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Február 25., 11:50:28
A szerver akadozik mostanában időről időre.
Ilyenkor mit kell tenni? :nemtudom: :headscratch:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Február 25., 13:01:05
Vallástól függően imádkozni, hogy helyrejöjjön. A hiba nem nálad van, úgyhogy ezen kívül sokat nem tehetnél. Bár pont most speciel gond nélkül kellene mennie.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Február 25., 15:45:44
Ez a helyzet viszont más oldalaknál is fennáll, néha igen, néha nem. Szerintem nem a HZs szervere a ludas. De akkor mi? :nemtudom: :headscratch:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2012. Március 07., 14:27:32
Üdv, érdekes kérdés,...a Rátai Dániel által feltalált-kifejlesztett 3D tollal rajzolt térbeli ábrákat ki lehetne.e nyomtatni 3D nyomtatóval . :headscratch:.Persze ez még most csak még elvi kérdés ;).Mert  ugye még egyik sem elégé  elterjedt,  na persze meg még nem is olcsó.Sőt vannak olyanok is mint példul én ,akinek még sima nyomtatója ,és szkenelje sincs . ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Március 08., 19:14:12
Ez már szerintem gyakorlatilag csak attól függ, hogy a 3D nyomtató kezeli-e azt a fájltípust, amibe az adott emberke ment.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Március 08., 22:16:25
Egy elég bonyolult feladat megoldásával most már végre úgy tűnik, tényleg nagyon közel került (http://tasktaste.com/projects/Enselic/gimp-2-8) a Gimp 2.8 kiadása. Az új feature-ökkel (http://www.gimpusers.com/tutorials/gimp-2-8-features-preview-april-2010), mint például az egyablakos mód, rétegcsoportok, on-canvas szövegformázás, már beírásra is sokkal alkalmasabb lesz. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Március 08., 22:32:26
Nem akarlak elkeseríteni, de ezzel jóformán utolérik az öt kiadással ezelőtti PhotoShopot. Ahhoz, hogy akár beírásra is értelmes alternatíva legyen, ez még eléggé messze van. Pláne, hogy a CS6-ban jön majd a továbbfejlesztett content aware filling, amivel még drasztikusabb retusálást lehet majd végezni még kevesebb idő alatt.
Ez a Gimp így jelenleg maximum digitális festőknek és olyan kiadványszerkesztőknek lehet jó, akik annyira kicsiben dolgoznak, hogy nincs pénzük PS-re.
Amúgy lehetne vele beírni, csak öt-tízszer annyi idő alatt.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Március 08., 22:54:08
Pláne, hogy a CS6-ban jön majd a továbbfejlesztett content aware filling, amivel még drasztikusabb retusálást lehet majd végezni még kevesebb idő alatt.
Content-aware filling évek óta létezett már Gimp-pluginként, mire bekerült a Photoshopba. ;)

Egyébként mi az, amit hiányolsz belőle?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Március 09., 00:49:36
És a Gimp milyen szinten tudta kezelni a content aware-t?
Egyébként a Gimp kényelmetlen, a többablakos mód mindig is iszonyatos volt, nem tudom, hogy pontosan mi is az értelme. A Photoshop ezerszer felhasználóbarátabb.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Március 09., 02:38:00
És a Gimp milyen szinten tudta kezelni a content aware-t?
Ilyen szinten (http://www.youtube.com/watch?v=r2gonFtc1yc).

Egyébként a Gimp kényelmetlen, a többablakos mód mindig is iszonyatos volt, nem tudom, hogy pontosan mi is az értelme.
Több monitoron sokkal kényelmesebb, mint az egy ablak. Egyébként én se szeretem.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Március 09., 07:08:21
 Tényleg ügyesnek tűnik.
Egyébként mi az, amit hiányolsz belőle?
Elsősorban még mindig a közvetlen szövegszerkesztést. Amit most be akarnak vezetni, az egy jó kezdeti lépés. De a PS vásznon lévő szövegének szerkesztőablaka azért nem négy fajta beállítási lehetőséget tartalmaz. Amíg Gimpben nem lehet helyben vásznon, valós időben látva betűt torzítani értékek állítgatásával (szélesség, magasság, nagyság, sorköz, térköz, eltolás, behúzás, igazítás - és igen, ezt mind kell is használni), addig nagyon senki se fogja megfontolni ezt beírásra használni. És ha el is jutunk odáig, teljesen új szkripteket kell írni, megnézni, hogy a feljavító algoritmusok hogy működnek, meg persze hogy egyáltalán a nélkülözhetetlen PS-plugineknek van-e használható minőségű Gimpes párja (szigorúan képjavításra nézve ebből a szempontból egyedül a Gimp az talán, ami még mindig nem igazán jó alternatíva, Corelben elvileg valamivel könnyebb, Paint Shop Próban meg megoldható, de a fene se tudja, mennyire nehezen).
Na meg persze meg kéne tanulni egy teljesen más és totálisan különböző alapelvek szerint felépített és működő kezelési felületet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Recsi - 2012. Március 13., 17:17:26
Nem t'om jó helyre írok-e? Öcsém megvette a Starcraft 2-t, de a magyarítók honlapja elérhetetlen, ráadásul minden magyarításos portál stb... arra mutat. Nincs meg véletlenül valakinek ez a cucc? Előre is köszi!
Recsi
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Március 15., 09:55:14
Hehh, ha tudnám, miért is olyan király ez a facebook, 5 perce várok, hogy feltöltsön egy nyamvadt profilképet.  :violent:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Március 19., 21:12:26
Hali!
Az érdekelne, hogy a Mozillában a felhasználónév/jelszó megjegyzése funkciót valahogy manuálisan is lehet kezelni? A munkahelyi gépen szeretnék a kollégák, hogy a Gmail adatokat megjegyezze a böngésző, de magától nem akarja felajánlani a lehetőségeket. Megkértek nézzek utána, be lehet-e valahol állítani.
Előre is kösz!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Március 19., 21:18:00
Bár Firefoxon jelszót tárolni olyan, mintha a bakkártyába belekarcolni a PIN kódot, de itt van, hogyan kell:
http://www.dailygyan.com/2008/08/force-firefox-to-remember-password-of.html
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Március 19., 22:21:28
Oké, köszi! Bár a biztonsággal kapcsolatos dolgot nem tudtam, majd megbeszélem velük, mi legyen.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Március 27., 01:55:32
Tudományos számológép... Minecraftben! :blink:

http://www.youtube.com/watch?v=wgJfVRhotlQ
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Március 27., 06:56:39
Vagyis egy elektronikus szimulált világot arra használt, hogy alkosson egy mechanikus elven működő számológépet, ami a valóságban nagyobb lenne, mint az első számítógép. Ez kissé új értelmet nyit a fölöslegességnek, nem?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Március 27., 09:43:28
Persze, de nyilván nem is azért készült, hogy bármi haszna legyen.

Azt méghozzá kell tennem, hogy 16 éves. Ennyi idősen egy ilyen komplex gépet építeni nem semmi.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Március 27., 14:42:21
Mi több, egyáltalán nem semmi! :worship:
De egyébként szerintem a Minecraft egy olyan játék, amit az efféle időmilliomosoknak hoztak létre.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Március 28., 20:08:04
Egy blog összegyűjtötte a legkeményebb videojáték hősöket: http://player.hu/tech/izompixel-a-legkemenyebb-videojatek-hosok/#tovabb (http://player.hu/tech/izompixel-a-legkemenyebb-videojatek-hosok/#tovabb)
 Magam részéről azért erősen hiányolom "Iii aaam Max Payne"-t, és Sam Fisher-t. Viszont Kratos-nál ezen beröhögtem: "Egyedül élek, két véres pengém van, Pegazussal járok és még ne legyek kemény?" :lol:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Március 28., 23:11:12
Sam Fisher sehol nincs Garretthez képest. :cool:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Március 29., 12:58:40
Transformers Fall of Cybertron előzetes
http://www.youtube.com/watch?v=BUuciN3ZkYA
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2012. Március 29., 18:34:47
Dub-stepes a zene. Haladnak a korral.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Március 31., 16:24:25
A kulisszák mögött, Csatarobotok és Bruticus.
http://www.youtube.com/watch?v=PZhX6tymZFM
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Április 12., 22:51:55
"Fun with Google Translate" rovatunkban ma: lavalier angolról magyarra (http://translate.google.hu/#en|hu|lavalier).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Április 19., 20:32:35
Fall Of Cybertron Mogorva akció közben!!!
http://www.youtube.com/watch?v=xbto6gJGLG8
Valamiért a Diablo barbárjára emlékeztet. :rolleyes:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2012. Április 28., 10:05:18
Üdv, óh hogy a nyavalya verje ki őket, valami szerzödést akarnak köttetni az eddig szabadon hozzá férhető  online játékokhoz. Mint pl a F.A. vagy  A Z.M. hm.....úgye nem akarják fizetőssé tenni  :headscratch:.Eddig simán belehetett lépni, most meg sz@r@kodnak,mi a fenének szorakóznak itt  :headscratch:Biztos életbe lépett az új törvény hogy már minden számítógépes szolgáltatásért fizetni kell.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Május 03., 19:26:02
Végre Gimp 2.8 (http://tech.slashdot.org/story/12/05/03/1412224/gimp-28-finally-released). :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Pepea - 2012. Május 03., 21:21:15
Végre Gimp 2.8 (http://tech.slashdot.org/story/12/05/03/1412224/gimp-28-finally-released). :)
Ebben mi a jó?  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Május 03., 21:56:38
Képregény-beírók számára az égvilágon semmi.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Május 03., 22:58:35
Én eddig azt hittem, Galen is képregény-beíró. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Május 04., 09:05:25
Galen borítós.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Május 04., 23:45:51
De ha már itt járunk, kijött a Photoshop és az Illustrator CS6 is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Május 08., 22:35:05
Az egyetemi géptermekben észrevettem, hogy azzal, hogy Windows 7-ben a leállítógomb alapból kikapcsolja a gépet, elég sok energiát spórolunk. Régen folyamatosan mentek a gépek, most meg szinte mindenki kikapcsolja őket (több száz gépről van szó, csak nálunk).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Május 09., 00:29:10
Ezt kifejtenéd picit bővebben? Lehet, hogy csak fáradt vagyok, de nem vágom, miről beszélsz... :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Május 09., 00:50:44
Mikor a felhasználó be akarta fejezni a munkamenetét Windowson, és pár éve megnyitotta a start menüt, ott alapból nem kikapcsolni tudta a gépet (azt 1 vagy 2 kattintással mélyebbre dugták), hanem csak kijelentkezhetett. Ezért a hallgatók mindig csak kijelentkeztek, és bekapcsolva hagyták a gépet. A mostani Windows 7-eken a géptermekben viszont egy kattintással kikapcsolni lehet, a kijelentkezést dugták mélyebbre. És most meg mindenki kikapcsolja a gépét, ha végzett. Ezzel sok száz gép esetén elég sok áramot lehet spórolni. Hogy ez az oprendszerben változott-e meg, vagy a rendszergazdák állítottál így be, azt nem tudom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Május 09., 09:09:44
Alapból ilyen. Valószínűleg annak a része, hogy igyekeznek a gyakrabban használt dolgokat a lehető leghamarabb elérhető helyekre rakni. És nagyrészt a leállító menüből a leállítást választják a felhasználók.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Május 12., 19:24:16
Kérdés:
Miért ajánlott a grafika, mondjuk az összes Adobe termék, főleg a Photoshop és az Illustrator a Macekre? Csak valami asztal alatti megegyezés, vagy tényleg jobban futnak ezek a programok?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Május 12., 22:09:21
10 éve még volt különbség köztük ilyen szempontból, manapság már nem igazán.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Zerit - 2012. Május 13., 17:23:03
Egy jópofa flash alapú battle card game. Készíts saját szuperhőst, te választhatod meg a képességeit, hogy harcba szállhass a bűnözőkkel.

http://www.kongregate.com/games/makingfun/clash-rise-of-the-heroes
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Május 18., 00:26:28
Egy e-mail útja a levelezőtől a célig:

http://www.google.com/green/storyofsend/

Egy érdekes, interaktív slideshow, sok képekkel, videókkal, magyarázatokkal.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Május 19., 12:37:21
Te jó isten. :D
(http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/4212554_460s.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Május 19., 14:09:56
 :lol: kész.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Május 27., 22:08:44
Mind az öt Dinobot benne lesz a Fall Of Cybertron-ban!
http://www.youtube.com/watch?v=e2GEo0u_BnU
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Június 02., 18:16:34
A hónap videója!!!
http://www.youtube.com/watch?v=pZ2oWKGOcxQ
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Június 02., 21:09:17
És ráadásul jön PC-re is. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Június 07., 14:19:43
Bocsi, hogy ilyen gyakran posztolok ide ezzel a játékkal kapcsolatban, de nem tudom megállni.
(http://www.pcdome.hu/gallery/4565/image7.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Június 07., 15:06:53
Az első nagyon jó volt, és jót tett, hogy nem a Michael Dollarbay féle filmeket vették alapul. Várom ezt is!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Június 12., 18:48:34
 :woot:
http://www.youtube.com/watch?v=qGoCbeiIabg
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 14., 07:45:07
Tegnap este óta a gépem a Firefox-szal nem hajlandó megnyitni semmilyen YouTube videót, illetve oldalakba beágyazott videót. YT esetében bejön fekete foltként az videó ablaka, de ennyi, semmilyen kezelőfelület. (Az lentebb beágyazott videókra is ez igaz, pedig korábban láttam őket.) Egyéb videók esetén úgy tűnik, hogy még a feketeség sincs meg, csak a helye marad ki. Emiatt Exploreren kell megnéznem az ilyen videókat, de ez elég idegesítő. Ráadásul ott is vannak néha sejtelmességek. Mi lehet az oka ennek, van valakinek valamilyen ötlete?

Gyanús, hogy tegnap este töltött le frissítést a Windows és azt telepítettem. Igaz, nem indítottam újra a gépet akkor, mert benne voltam másban, a kikapcsolásra bíztam a véglegesítést.

Előre is kösz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Június 14., 07:46:27
Ugh, nekem volt valami tök ugyanilyenem. A Flash beállításainál kellett akkor bütykölnöm valamit.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 14., 08:29:16
Ja, igen, és volt egy Adobe Flash Player update is. Gyanús az összefüggés...

Konkrét ötlet esetleg? Egy láma júzernek?  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 14., 09:08:30
Nincs letiltva a Flash-plugined? :) A menüben: add-ons -> plugins (magyarul talán kiterjesztések -> bővítmények).

Melyik Flash verzió van most fenn nálad? Itt (http://helpx.adobe.com/flash-player/kb/find-version-flash-player.html) meg tudod nézni (ez Flashes, szóval gondolom, az IE-ddel tudod csak megnézni).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 14., 09:24:26
Kösz, megpróbálom ezt, de csak este tudom, mikor hazaérek. Fura, hogy eddig nem volt ilyen gond. Lehet, hogy a frissítés Explorer barát...  :brow:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 15., 00:11:39
Kösz, zozi, úgy tűnik, csak annyi volt a gond, hogy régi volt a Firefoxom. 6.0.2. Most lecseréltem 13.0-ra, és megint működik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 15., 00:15:39
Az igen, majdnem egy éve nem frissítetted? Mostanában terveznek egyébként silent update-et is bele, azzal könnyebb lesz frisse tartanod.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 15., 00:26:16
Ja, ezek szerint. De tudod, jobb későn, mint még később  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 15., 00:37:40
Én nem is tudom, mi lenne velem, ha mindent egyesével kellene frissítenem, vagy tucatnyi autoupdate-tel zavarni magam.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 15., 00:44:29
Nem értem, akkor hogy csinálod? Mindenhol ez a silent update, amit lentebb említettél?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 15., 01:16:39
Nem, a Linuxomon van egy csomagkezelő. Minden szoftvert (na jó, majdnem mindent) ebből telepítek, és mindig látom, ha valamiből van új verzió. Lényegében egyetlen programmal telepítek mindent és tartom naprakészen a rendszerem.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Június 15., 12:08:08
Hmm, ez teljesen jó ötlet. Windowsra én ebből a hardverek drivereit telepítem ugyanígy csomagkezelőből, nem tudom van-e ebből szoftveres, de meglesem, jó ötlet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 15., 12:15:15
Windowson most hirtelen ez tűnik nekem viszonylag értelmesnek, nem tudom, mennyire működik:

http://code.google.com/p/windows-package-manager/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Június 15., 13:29:24
A Microsoft akarja ezt a nyolcasban is, benne is van a kikerült bétában, cask ugye még programok nem nagyon vannak benne. Mondjuk inkább az Apple-ét másolták le, de elméletben, ha lesz választék, hasonlóan működhet, mint az összes többi ilyen (jó, nem úgy, mint egy Synaptic Linuxon, de azt egy átlag felhasználó soha nem lenne képes átlátni Windowson vagy Macen :)).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 15., 13:48:29
Ubuntun is igyekeztek finomítani rajta a software centerrel.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Június 15., 13:51:09
Csak ott meg megint nincs fenn minden, ami Synapticból lazán elérhető.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 15., 13:54:38
Igen, a libeket pl. elrejtették, érthető módon.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 16., 11:26:16
Farek, frissíthetsz megint. :) Itt a 13.0.1, benne pont egy Flash-sel kapcsolatos hibajavítás.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 16., 21:37:50
Vazzeg...  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Június 25., 21:18:25
Valaki árulja már el, legyen szíves, hogy mi a fene az a Silverlight bővítmény, ami gyakran összeomlik? Csak hogy tudjam már, hogy mi az, amit leszarok...

Ja, zozi, telepítettem az új Firefoxot, így az új Flash már nem naponta, csak kétnaponta áll le néhányszor, hogy a Windows megpróbáljon valami megoldást keresni rá...  :dry:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 25., 21:22:08
A Silverlight a Microsoft válasza volt a Flash-re. Soha nem terjedt el, nem is értem, hogy egy-két tv-s archívum miért kezdte el használni (az rtl klub oldalán meg valami másikon kívül sose láttam sehol).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: ÉjszakaiAngyal - 2012. Június 25., 21:22:35
Valaki árulja már el, legyen szíves, hogy mi a fene az a Silverlight bővítmény, ami gyakran összeomlik? Csak hogy tudjam már, hogy mi az, amit leszarok...

Ja, zozi, telepítettem az új Firefoxot, így az új Flash már nem naponta, csak kétnaponta áll le néhányszor, hogy a Windows megpróbáljon valami megoldást keresni rá...  :dry:

Az egy Microsoft-os média lejátszó,amit szoktak használni bizonyos oldalak. Van, aki stream lejátszáshoz, hol meg képek nézegetéséhez.... (Pl.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: ÉjszakaiAngyal - 2012. Június 25., 21:24:02
nem is értem, hogy egy-két tv-s archívum miért kezdte el használni (az rtl klub oldalán meg valami másikon kívül sose láttam sehol).

Szerintem csak azért kezdték el használni,mert azt hitték, hogy mivel Microsoft-os, így jó is....
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: takipepe - 2012. Június 25., 22:01:57
Hát nem minden jön be ami Microsoft... Szerencsénkre  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2012. Június 29., 12:05:18
http://www.wikitech.hu/mobil/2012/06/29/eljott-a-veg-a-flash-szamara/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 29., 12:15:56
Desktop Linuxon is már csak Chrome alatt adnak ki új változatokat, a régieket már csak bugfixelik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Június 30., 22:15:45
vlc 2.0.2:

(http://farm9.staticflickr.com/8165/7302297646_be747fc94a.jpg)

(bár ez engem eddig sem érintett)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Június 30., 22:17:07
A legfőbb oka volt annak, hogy leszoktam a használatáról.
Meg hogy a koreai Kmplayerben egy sokkal jobban személyre szabhatóbb és stabilabb lejátszóra leltem (csak az sajna csakis Windowson megy).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Haenilion - 2012. Július 01., 11:19:01
Sziasztok!

Új vagyok itt, a képregényekre is csak pár hete szoktam vissza (a Walking Dead áldásos hatására)  :)

Szeretnék kérdezni tőletek valami. Tablet vásárlását tervezem, de olyat szeretnék venni, amelyen képregényeket is jól lehet olvasni (nagyítás, oldal mozgatása szempontjából). Mekkora kijelző kell minimum? 7" gondolom kicsi, 8" már elég? Ha esetleg van valamelyikőtöknek ez irányú tapasztalata (kijelző nagyság, márka stb.), szívesen venném.

Üdv,
Haenilion
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 01., 11:29:14
Hetes kicsi. Én egy ezüstkorit (ASM 002) láttam iPad 2-esen, ott kényelmesen olvasható volt egy oldal teljes képernyőn, de annak ha jól rémlik, 9-es vagy 10-es kijelzője van. Szóval nyolcas valószínűleg kelleni fog. Jobb, ha egy egész oldalt láthatsz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Július 01., 12:57:12
vlc 2.0.2:

(http://farm9.staticflickr.com/8165/7302297646_be747fc94a.jpg)

(bár ez engem eddig sem érintett)

Az imáim meghallgattattak! :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Haenilion - 2012. Július 01., 19:01:24
Hetes kicsi. Én egy ezüstkorit (ASM 002) láttam iPad 2-esen, ott kényelmesen olvasható volt egy oldal teljes képernyőn, de annak ha jól rémlik, 9-es vagy 10-es kijelzője van. Szóval nyolcas valószínűleg kelleni fog. Jobb, ha egy egész oldalt láthatsz.

Köszi a választ, szerintem keresek egy 10"-t. Majd elmesélem a tapasztalataimat.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 01., 23:25:35
vlc 2.0.2:

(http://farm9.staticflickr.com/8165/7302297646_be747fc94a.jpg)

(bár ez engem eddig sem érintett)
Istenem végre, hogy eltűnt ez a BAROMSÁG.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Július 02., 15:27:19
Hali! Tapasztalatotokra, véleményetekre lenne szükségem IPTV-vel kapcsolatban. T-home-nál van 15 megás netem, ha kérnék hozzá egy IPTV-t, az  tényleg nem lassítaná netem tempóját annyira? Két tv lenne használva val'szeg, és prémium opciót (műsorrögzitéses "kütyü" :badteeth:) kérnénk az egyikhez.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 02., 15:31:34
Francot nem. HD adás 8-12 Mbps. SD-t meg lehet úszni 1,5-3-ból is, bár attól függ, milyen formátumban küldik.
Bár ha az a 15 nem Mbps hanem MBps (ami lehetséges, mert nekem is annyi az elméleti sávszélem), akkor tényleg halál mindegy. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Július 02., 16:45:34
Köszi talgaby! Nem, sajna, csak Megbit/s.  Lehet, nagyon barom kérdés, de akkor ez a gyakorlatban úgy nézbe ki, ha épp HD adást néznék, vagy rögzítenénk, akkor ugye a net rendessen belassulna, de ha kikapcsolánk a kütyüket, amiket adnának a tv-hez, akkor visszaállna a net, vagy attól függetlenül lassú maradna?   
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 02., 16:56:43
Nem feltétlen. A szolgáltatók igazából úgy oldják meg, hogy a neted megy egy limiten (15 Mbps) és azon felül küldik a tv jelét a vevőegységbe, vagyis nem osztoznak a sávszélen. (Ugyebár az a net, ami nálad van, csak egy korlátozott valami, ha a dróton múlna, elég hajmeresztő sebességeket tudnál produkálni, amit egyes szolgáltatóknál egy-két pillanatig lehet is látni, ha egy letöltésvezérlővel egy gyors szerverről elindítasz valamit.) Persze ha valami házi barkács megoldás (streamelés), akkor a sávszéledből eszik. De sima normál előfizetésnél bele se zavarnak egymásba.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2012. Július 02., 17:07:07
Okés, köszi! Már minden tiszta! :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Haenilion - 2012. Július 06., 16:36:04
Sziasztok!

Megvettem a tabletet, egy Concorde 9,7" IPS kijelzős példányt (most tudtam meg, hogy a Concorde cég 100%-ban magyar, úgyhogy mindenki náluk vegyen tabletet:P ). Próbáltam egy 8"-ost is, megengedték hogy kipróbáljam képregénnyel, de az kicsi hozzá. Álló helyzetben olvashatatlanul kicsi, fekvőben jobb a helyzet, de egy oldal kb. 3 képrenyőre fér rá.

Viszont a kiválasztotton minden teljesen jól olvasható még álló helyzetben is (kivéve persze a dupla oldalak). A kijelzője (IPS technológia) pedig egy álom, a szemet abszolút nem rongálja, mintha ebook olvasót néznél, csak színesben. Persze minden másra is tökéletesen használható.

A nagyobb gond, hogy még nem találtam igazán jó képregény olvasót androidra. Próbáltam az "A Comic Viewer"-t, de nem érzékeli ha elforgatom a képrenyőt (csak ez a szoftver). Most a Perfect Viewer-t használom, rengeteg dolgot tud, de vagy egy tucat parancsot lehet az érintőképernyőn kiadni, és ha csak kicsit tapizol mellé, rögtön más történik, mint amit akarsz, idegesítő. Sajna nincs CDisplayEx androidra...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 06., 20:56:57
Az attól függ, hogy mit vársz el egy képregénytől. Multitouchos a tablet egyébként? Mondjuk ha nem, az sem baj, csak kétszer rányomsz ujjal, és máris nagyít, ha szükséges.
A Quickpic-et mindenképpen próbáld ki, szerintem az egyik legjobb képnéző androidra.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Haenilion - 2012. Július 07., 08:25:17
Az attól függ, hogy mit vársz el egy képregénytől. Multitouchos a tablet egyébként? Mondjuk ha nem, az sem baj, csak kétszer rányomsz ujjal, és máris nagyít, ha szükséges.
A Quickpic-et mindenképpen próbáld ki, szerintem az egyik legjobb képnéző androidra.
Én csak akadálymentesen szeretném olvasni őket. Amúgy multitouchos, ilyen szempontból nincs gondom.
A Quickpicet pedig megnézem, köszi az ajánlást.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 07., 17:45:20
Eladó az asztali PC-m!
http://hardverapro.hu/apro/komplett_pc_amd_athlon_ii_x4_955_fullhd_samsung_23/hsz_1-50.html

Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Július 08., 14:45:32
Mit tegyek? :nemtudom:
A gépem helyi lemeze megtelt, és át akartam pakolni a dolgok egy részét a másik merevlemezre, de semmit nem engedett kitörölni/kivágni. Ezért másoltam egy egész mappa tartalmát a helyi lemezről, és egy új mappába raktam a rajta lévő dolgokat a másik merevlemezre. Gondoltam, kitörlöm az eredeti mappát (a helyi lemezen lévőt), de túl nagy volt a lomtárnak. Mindenesetre töröltem, és a másik lemezen is törlődött a mappa, pedig hozzá sem nyúltam :censored:.
Eltűnt mind a kettő, de a tárhely ugyanúgy meg volt terhelve, mintha ki sem töröltem volna, de még sincs sehol egyik mappa sem. :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 08., 15:29:31
Lomtárat ne használj.
Adatelvesztés szívás, szedd le a Recuva nevezetű szoftvert, tedd fel valamelyik meghajtóra, és reménykedj, hogy a nagyját vissza tudja állítani.
Mondjuk ilyenről még nem hallottam, hogy nem enged áthelyezni. Vagy mit akartál áttenni, telepített programokat? :headscratch:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2012. Július 12., 15:45:45
Van valaki aki még használ email cliens programot?
Thunderbird bemondta az unalmast nálam. Hat nap míg megnyit egy emailt. 1700 levél körül van a mappában, és nem a víruskereső akasztja meg.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Július 12., 16:56:08
Én használok, szintén Thunderbird. Kis könyvtárakon is lassú? Az automatikus tömörítés be van kapcsolva?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2012. Július 13., 07:32:52
kis könyvtárakon nem vettem ésre. A compact folder be volt kapcsolva de azt már kikapcsoltam. MSF fájlokat töröltem, újraindítás után újra létrehozta úgy sem volt jó. Simán repair foldert is nyomtam rá, semmi.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 13., 07:47:49
GMail? Mert az új Thunderbirdre panaszkodnak a gmailesek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Július 13., 08:08:04
GMail? Mert az új Thunderbirdre panaszkodnak a gmailesek.
Nincs annak semmi baja (többek között gmaillel is használom).

A compact folder be volt kapcsolva de azt már kikapcsoltam.
Az nem jó ötlet.

Csak új leveleknél csinálja ezt, vagy már olvasottaknál is?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galen - 2012. Július 13., 08:51:56
régi leveleknél is csinálta. Megoldottam időközben. Telepítős változatot raktam fel és a kiexportált eml fájlokat beexportáltam. Azzal most megy mint akit megmérgeztek. A problémás változat portable volt de soha nem volt semmi gond eddig azzal hogy portable, szerintem most sem az volt az ok, csak azt nem tudom hogy akkor mégis mi. Na mindegy.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 15., 01:05:31
Deadpool játék a Transformers War/Fall of Cybertron alkotóitól.
Vér. Sex. Humor. DEADPOOL!


A videót megnézni.

http://www.gameinformer.com/b/news/archive/2012/07/14/high-moon-studios-developing-a-deadpool-game.aspx
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Július 18., 10:27:04
Huh, a Firefox 14 olyan szinten gyorsabb lett nálam a korábbi verzióknál, hogy öröm nézni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 18., 11:06:56
Megnéztem, tényleg nem rossz. Bár sajna ennél már több kell nálam, hogy visszaváltsak rá Operáról. (Habár a Tűzróka a másodlagos böngészőm.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 18., 13:30:44
Én nagyon sokáig Operát használtam, aztán most kb egy éve Chrome-ot, és nekem sokkal lassabban töltődnek be az Ioerában a weboldalak a 12-es óta.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 23., 17:20:59
TG, ha jól tudom, te bírod a Fallout 3-at. Van hozzá valamilyen mod, vagy kiegészítő, amit feltétlenül érdemes feltenni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 23., 21:10:30
Van egy rakat. Nézz körül a Fallout 3 Nexus (http://fallout3.nexusmods.com/)on. Eléggé nagy a választék, de a top100 átnézése is elég többnyire.

Ami alap, az az Unofficial Patch. És a Script Extender (FOSE). Meg a Configurator (sokkal jobban be lehet skálázni a gépedhez a játékot, mint az alap beállításokkal).

Erősen ajánlom még a More Map Markers (egy csomó eldugott kis vackot rak a térképre, amit legfeljebb vakszerencsével vagy leírással lehetne megtalálni, és van, ami majdnem kritikus szintűen fontos); a SniperZoom mod, a PipBoy Light modok (nagyon halvány a fénye alapból), esetleg a Slower Degradation - habár ez inkább csak a nehezítő modok mellett (alapból csalás, nehezítés - pláne a súlykapacitás-csökkentő - mellett inkább csak a felesleges mikromenedzsment kiiktatása); az Overhead Camera (e nélkül a külső nézet szinte használhatatlan, csak FPS-ként lehet játszani), és egy Inventory Sorter.

De ez csak pár példa. Amit javaslok, hogy először tedd fel a hibajavításokat, toldd végig, aztán jöhetnek az érdekességek.
Ha van jó géped, akkor a Dynavision + CinemaTech + Imaginator + Director's Chair + uHUD + aHUD + Darnified HUD szent... ööö... szenthetesség (kategóriákkal szebb lesz tőle a játék, plusz az amúgy kissé kényelmetlen HUD-ból egy meglehetősen kompakt, mégis remekül használható valamit lehet csinálni). Játékélmény-javításra ott van Arwen modja (főleg nehezítés/realisztikussá tétel, bár a MedTecet nem igazán ajánlom, eléggé szöszölőssé teszi a játékot).
Vagy az FWE (gigamod - ha ezt használod, ne tedd fel Arwenét, eléggé összevesznek, ráadásul sok elemet átvesz onnan). Ezt viszont csak akkor tedd fel tényleg, ha már minimum egyszer végigvitted, mert amúgy nagyon rémisztő lesz a játék eleji indítóképernyője... Iszonyat sok dolgot megváltoztat, bár a nagyja beállítható.
Esetleg a FOOK (bár ez leginkább egy tonna új cuccot tesz bele, amit sose szeretek, de eléggé épszerű mod).
Na meg persze ott a komplett felnőtt részleg, bár ahhoz regisztrálni kell a Nexusra.

Ja, és ez egy gyors áttekintés volt. a New Vegasnál kicsit keményebb a helyzet, ott úgymond "alap" majdnem félszáz mod. (Viszont általuk játszhatóvá válik a játék. Minden óda, amit az FONV-ról zengtem, a modolt változatnak szólt, az alapjáték ott kissé idegesítő és átgondolatlan.) Meg persze ott hatalmas segítség az MVM, aminek a segítségével a főmenüben lehet beállítani a főbb modok nagyját (FO3-ban sajna ezt játék közben a felszerelésből kell).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 23., 21:39:40
A New Vegasba elég sok tucat órát beleöltem, szóval abban kiismerem magam - a 3 valahogy kimaradt, és most pótolni szeretném, emiatt kérdezem. A Nexuson kiismerem magam, szóval nem lesz gond, csak kíváncsi voltam, hogy te mit gondolsz fontosnak. (Bár lehet csak az n balf***om miatt volt, de a NV-ban sokkal jobban haladtam előre mint a 3-ban(egy kicsit játszottam vele régen), a 3 elég nehéznek tűnt első ránézésre. Mondjuk a Vegasban annyi könnyítés volt hogy egy random baleset miatt meghalt egy rohadt erős karakter az elején, akitől szereztem egy jó pisztolyt kezdésnek. :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Július 23., 21:43:39
Erősen ajánlom még a More Map Markers (egy csomó eldugott kis vackot rak a térképre, amit legfeljebb vakszerencsével vagy leírással lehetne megtalálni, és van, ami majdnem kritikus szintűen fontos)
Ez cheat.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 23., 21:57:32
Miért lenne az? Ugyanúgy fel kell fedezni, csak most végre az ember látja, hogy fel is fedezte őket. Ahhoz, hogy instant látszódjanak, egy 20. szinten választható tulajdonság kellene, amit SENKI sem választ soha az életben, mert egy másikkal gyakorlatilag sérülés nélkül végig lehet nyomni bármilyen tömegharcot. (Ami kell is, mert ez vagy az utolsó szint, vagy az utolsó DLC-vel ez nyitja meg a játékban a nem enyhén túltápolt - a leggyengébb erősebb, mint az alapjáték akármelyik bossa - ellenfeleket, amivel aztán teleszórja az egész játékot.)
Ráadásul ha ez neked cheat, ne tudd meg, milyen felszerelést lehet a gyári DLC-kben kapni (lebukás nélküli láthatatlanságot adó ruha, instakill kard és egy pisztoly, amivel körönként 12-szer lehet lőni az alapjátok maximális hatja helyett).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 23., 22:05:00
Öhm, most ezt nem értem. Csak akkor mutatja ez a mod, ha már fel is fedezted...? Mert ha alapból mutatja a térképen, hogy hova menj, az tényleg cheat. Én szeretem az ilyen helyeket a vakszerencsével felfedezni - ez tolja ki a játékidőt, hogy csak barangolsz, és hallgatod a rádiót. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 23., 22:13:45
Map markereket tesz olyan dolgokra, amik eddig nem voltak. Például most már ha az északabbi benzinkúttol nyugatra fekvő kunyhóra lelsz, látni fogod a térképen is (meg tudod, hogy ott lesz a legjobb mesterlövész puska - már ha ki tudod bányászni a szekrényből). A térkép alapjáraton ugyanolyan töküres lesz... bár én mondjuk pont azt eléggé hamar orvosolni szoktam, mert Washington környéke nem éppen a lapos Mojave, van pár olyan barlang, amit csak tipp alapján az életben meg nem talál az ember (például ahol a közelharci figura van, azt már-már szadista módon rejtették el).
A legnagyobb hasznát Washingtonban lehet venni, mert nem kell állandóan lemászni a metróba, hanem minden kijárat kap egy külön jelölést, pontosabban be lehet lőni, hova akarsz menni. A Potomactól nyugatra lévő részen meg végre lehet majd navigálni is, az alapjáraton egy kisebb kínszenvedés. (Meg segít majd a Mall parkban is, pláne két küldetésnél, ahol nem kell átkutyagolni az egészen kétszer értelmetlenül.) Vagy olyan kényelmi dolgok, hogy Rivet City különvált részéhez nem kell megkerülni egy fél anyahajót, ha oda akarsz menni (márpedig fogsz).

Ja igen, viszont ha már az FONV-ről jössz... itt jóval egyszerűbb lesz a játékmechanika, és teljesen más típusú karakterre kell építeni. FO3-ban a középtávú stealth-kill a nyerő taktika, és itt a VATS mindent visz, használd, ahol csak tudod. Ja, és itt rengeteg "gyűjtögetős" küldetés van, szóval ha találsz ezekből, tárazd be, mert kelleni fog:
-scrap metal (ezt a leges-legelejétől, különben iszonyatosan szívás lesz a játék eleje, ráadásul ebből irdatlan mennyiségek kellenek majd)
-sugar bombs
-pre-war books
-Nuka Cola Quantum (ezt soha, semmilyen körülmények között ne használd el, a játékban fellelhető üvegek állományának 85%-a kell majd egy küldetéshez... eléggé szopás, ha ezt nem tudod előre sajna)
-blood pack (legkönnyebb pénzszerzés, bár a világ végére kell menni érte)
-vagy ha gyorsan lenyomod a Pitt DLC-t, akkor lőszerből akármennyi pénzt lehet csinálni (4-500%-os haszonnal is lehet dolgozni, csak éppenséggel sétálgatni kell hozzá legalább háromnegyed órát).

És még egy jótanács: fedezd fel az összes létező helyet a pusztában, mielőtt eléred a 20. szintet, mert a Broken Steel mellett olyan ellenfelek jelennek meg ott attól a ponttól, amiket a legtáposabb felszereléssel is cinkesen lehet legyűrni - és akadnak olyanok, amik hármasával közlekednek. Vagy konzollal 19. szinten vegyél el magadtól félmillió XP-t és ne lépd át azt a szintet (igazából jobb így a játék, bár tényleg inkább lesz egy FPS, mint egy RPG), vagy csakis a szükséges pontok között mozogj onnantól.
Ja, és még egy: a leges-legutolsó küldetés előtt (alapjátékban) bütykölj fel 100%-ra egy power armort, hacsak nem akarod a legvégén elbukni a komplett játékot (vagy bejárni négy körben a térképet, mire találsz annyi alkatrészt, hogy összeszedj egyet). Ha fenn van a Broken Steel, akkor elvileg belefuthatsz kétszer egy Hellfire-be. Hidd el, kelleni fog, az alapjáték vége kategóriákkal intenzívebb a New Vegas latymatag csetepatéjánál.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Július 23., 23:02:40
Miért lenne az? Ugyanúgy fel kell fedezni, csak most végre az ember látja, hogy fel is fedezte őket.
Nem. Azt látja, hogy odament mellé, nem? Aztán meg persze feltűnik, hogy ja, jelez a térkép, "felfedeztem" valamit. Na, ezért tartom cheatnek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 24., 00:01:41
Őszinte leszek, sosem vittem teljesen végig a NV-t. Attól a ponttól, ahol választani kellett a csapatok között, és feljöttek olyanok, akikkel addig semmiféle kapcsolatot nem létesítettem, és a nagy finálé előtt még elémdobtak egy csomó idióta questet... na ott totál elment a kedvem, és nem is érdekelt többé a gát körüli hülyéskedés. Sokkal nagyobb örömet leltem az egyszerű kalandozásban és keresgélésben, és a tényleg érdekes, és különleges questekben. Mondjuk a Bethesdával így jártam a Skyrimnál és az Oblivionnál is - a fősztori egy érdektelen, lapos, unalmas hülyeség, minden más isteni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 24., 07:00:17
FO3-ban fordítva leszel. Ott arra kell vigyázni, nehogy túl messze menj a fősztoriban, mert a GECK felkutatása után elég keményen felkapcsol a játék, és ha nincs megfelelő szinted vagy felszerelésed, nehézzé válik a kalandozás úgy, hogy a fél térkép téged kajtat plazmaágyúkkal felszerelkezve. (Bár ha nem lopakodós, hanem Rambo módban mész, a Pentagonig érdemes eljutni, mert ott össze lehet szedni egy követőt, aki elég rendes mészárlásokra képes minden segítség nélkül.)

NV-ben a fősztori tényleg nem nagy szám, de igazából egész élvezetes a legvégső csatáig. Ami unalmas. Pláne, ha az NCR-t választod és sikerül mindenkivel jóban lenni, mert akkor a gáton csak annyi az ember dolga, hogy kényelmesen elsétáljon a Legátusig - akit szintén ki lehet dumálni a bunyóból - miközben a BoS, a Booomerek és a Remnant utat vág előtte (Kahnokat nem nagyon szoktam rávenni az öngyilkos akcióra). Ott sajna eléggé kezdők csapdája, hogy az ember vinné a sztorit, mire kiderül, hogy előtte gyakorlatilag az egész térképet be kell járni és végigvinni, bár én már FO3-hoz szoktam, szóval eleve így álltam neki (úgy emlékszem, az első végigjátszásnál Vegas volt a legutolsó hely, ahova beléptem).

Igaz, FO3-nál se nagyon szoktam tiplizni, mert a sztori első fele Washingtonba vezetne, ám ajánlottabb előtte annyira felderíteni és végigvinni a pusztát, amennyire lehet, különösen a kis figurák összeszedése miatt. És mert ha nem hajtasz rá rögtön a legelején az álcaruhára az Anchorage DLC-ből, akkor a Tenpenny-torony végén szerezhető álarc a legjobb kellék, annak a segítségével nem kell a fél életedet a metróalagutakban tölteni. (Az egyetlen oka, amiért már nem szívesen játszanék az FO3-mal, hogy észveszejtően sok időt kell eltökölni benne a föld alatt bolyongva, ráadásul az egész belvárosi hálózatot lemodellezték, vagyis nagy, és nagyon nehéz értelmesen felderíteni és közlekedni benne.)
Viszont ha meg az álcaruhát választod, érdemes lesz betankolnod gránátokból és aknákból, FO3-ban sokkalta egyszerűbb éles tölteteket gatyákba rejteni lopakodás közben, egész térképeket lehet így kitakarítani a nehezebb részeknél. Már csak azért is, mert a sokkal rögösebb plusz a nagyvárosi táj miatt itt az NV-vel szemben alig pár részen lehet normálisan igénybe venni a mesterlövész puskát (amihez a Pitt nélkül amúgy se nagyon találni lőszert, szerencsés esetben akad összesen olyan 300).

zozi: Meglátás kérdése. Miután feltettem, én nem cheatként éltem meg, hanem "ez mi a jófenének mod és nem eleve így volt ebben a rühes játékban?" élményként. (Pláne utólag, az NV tükrében, ahol szó szerint tök kietlen foltokat jelöl a térkép, de egy, az egyik frakció végigviteléhez nélkülözhetetlen épületet, ami a nagy büdös puszta egyik legidiótább pontjára lett elrejtve, nem - és a küldetés során se kapsz hozzá iránymutatást.) Cheatként inkább olyan NV modokat éltem meg, mint a Toggler, amivel például eb lehet kapcsolni, hogy a pusztabéli emlősállatoknak ne az legyen a létezés célja, hogy a valagamba harapjanak folyton, vagy hogy 10 helyett 50 méterről jelezze a radar az ellenséges érzelmű lényeket.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 24., 10:47:58
(Pláne utólag, az NV tükrében, ahol szó szerint tök kietlen foltokat jelöl a térkép, de egy, az egyik frakció végigviteléhez nélkülözhetetlen épületet, ami a nagy büdös puszta egyik legidiótább pontjára lett elrejtve, nem - és a küldetés során se kapsz hozzá iránymutatást.)
A Brotherhoodra gondolsz?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 24., 11:21:58
Nem, House egyik küldetésére, amiben fel kell törni egy számítógépet, ami a roncstelep melletti kis kunyhóban van. Vagy, ami a fanpatch után visszakapja az eredeti funkcióját, és Veronica küldetésének egyik indítóeleme lesz.
Mondjuk a BoS-bunkert is megtalálni elég érdekes, pláne ha éppen be van kapcsolva az a szélgép, és tényleg nulla a látótávolság.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 24., 11:47:31
Igen, én a szél miatt bolyongtam ott, mint egy hülye. Bár amilyen nagy múltú a BoS, nekem itt éppen annyira érdektelen volt.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 24., 13:27:28
FO3-ban pont fordítva lesz ez, ők vannak a sztori középpontjában.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Július 25., 18:14:13
Ha már Schwarzenegger szóba jött a filmes topikban, az Angry Video Game Nerd ismét hallatott magáról.
http://www.youtube.com/watch?v=0Ta-4H92CkA
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Július 25., 22:47:43
3 napja van egy kis számítógépes gondom. Nem tudom mi okból, van hogy egyszerűen elmegy a kép a monitoromon. A gép megy továbbra is, a monitor háttérvilágítása ég, de látni nem látok semmit és nem is reagál semmire, csak a reset segít. Néztem logokat, ott nem láttam semmit.
A probléma hétfőn jelentkezett először, azóta ki is takarítottam a masinát, hátha melegedés lehet a gondja, de nem :S Egyébként mikor ez történt, soha nem valami megterhelőt csináltam, hanem épp bogarásztam vagy a youtubeon néztem egy videót.
A netes bogarászás alapján döglődő videokártyára tippelnék (közel 6 éves), de gondoltam több szem többet látott alapon megkérdezlek titeket is, hogy volt-e már hasonló problémához "szerencsétek" ill. ti szerintetek mivel lehet gond?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 25., 23:15:46
Én is a VGA-t mondanám elsőként. Használd még így egy hétig, és ha a probléma fennmarad, akkor tegyél bele egy másik VGA-t. Az eldönt majd mindent, mert ha az sem segít, akkor nem ott a gond.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Július 26., 06:47:36
Videokártya vagy esetleg az alaplap.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Július 26., 09:46:05
Remélem nem alaplap hiba, mert akkor kvázi komplett rendszercsere kell.

Használd még így egy hétig, és ha a probléma fennmarad, akkor tegyél bele egy másik VGA-t.

Tegnap éjjel már változott a probléma, feketeség helyett kimerevedett a kép (megint pont youtubeoztam, biztos allergiás lett rá  :badteeth:). Ismét csak a reset segített, de ezúttal már a windows betöltődés után megfagyott a kép, bár ekkor már nyüstöltem pár órája. Meglátom ma este hogyan szuperál majd.
Jövő héten megpróbálok egy másik VGA-t szerezni a munkahelyen, azt meglátjuk mire megyek vele.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 26., 11:56:37
Van egy komplett eladó pc-m jó áron.  :nezze:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Július 26., 20:01:52
Előbb kinyomozom, mivel van gond  :P Sajna ma már volt el nem indulásom is, szal lehet talgabynek lesz igaza.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Július 28., 13:00:31
Azt azért nézd meg, hogy pörögnek-e a ventillátoraid. Nekem még régebben köhögött az akkori videokártyám, és hosszas turkálás után vettem észre, hogy nem pörög a ventije. Kicseréltem és vígan használtam tovább.
Bár ha már nem is akar elindulni a gép, akkor a VGA ventin simán tovább is léphetünk...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Július 28., 14:40:01
Passzív hűtéses a kártya, de a többi ventilátort megszemléltem, azok pörögnek. Egyelőre maradok a csere videokártyás teszteléses tervnél, azt majd meglátom hogyan tovább.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Július 31., 02:00:25
 :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
http://ipon.hu/hir/google_bomba_robbant_magyarorszagon/21669
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Július 31., 10:16:53
 :lol: :lol: :lol: :lol: És az a durva, hogy még mindig azokat az oldalakat adja ki, azóta sem sikerült a hibát kijavítaniuk. :nezze:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Augusztus 03., 10:52:41
Egyelőre még nem detektáltam a problémát a gépemen (közelébe se vagyok, szóval nehéz lenne), de gondolom nem árt alternatíva után nézni ha tényleg a kártya rossz. Tudtok vmi megbízható videókártyát ajánlani? Max. 10K körül szánnék rá, nem bánnám ha csöndes fajta lenne ill. ne fogyassza el Paks napi termelésének negyedét, ugyanis egy 400 Wattos tápom van csak. Egyelőre a legújabb játék amit esetleg futtatnék rajta az a Portal 2 lenne. Egyébként se sokat játszok rajta, de akkor is főleg régebbi, min. 2-3 éves darabokkal.
Ja, és lehetőleg legyen még hozzá XP kompatiblis driver. Tudom, régimódi vagyok, de egyelőre megteszi, meg anyut se akarom egyelőre átszoktatni Win 7-re.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 03., 11:13:39
Low-end 10k alatt? AMD (korábban ATi) HD5450 (árak itt (http://www.argep.hu/main.asp?suche=HD5450&sort=preis) és itt (http://www.olcso.hu/arak/HD5450/rendezes/price) - javaslom amúgy a VTX3D kiadását, a cég kifejezetten arra épült, hogy hatékony AMD-chipsetes kártyákat építsen). Meghajtó is van hozzá, bár én személy szerint nem kifejezetten ajánlanám a '12-es meghajtókat, de az AMD honlapjáról le lehet szedni a régebbieket is innen (http://support.amd.com/us/gpudownload/windows/previous/Pages/radeonaiw_xp.aspx/).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Augusztus 03., 11:44:16
Kösz a tippet, az ASUS ezen modelljét már nézegettem, de utána járok a VTX3D-nek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 03., 13:38:09
A helyedben felmennélk a hardverapro.hu-ra. Szinte vadiúj és teljesen hibátlan kártyákat tudsz venni sokszor hihetetlenül ajándék áron. A felhasználóknak is könnyen utána lehet nézni, hogy ki a megbízható eladó. Én már elég sok üzletet bonyolítottam ott.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Augusztus 06., 13:34:16
Kösz a tippet, szét nézek ott is :)
Ha már erre járok, megkérdezném hogy mi a véleményetek a GeForce 210-esekről? Pl. erről:
http://ipon.hu/webshop/product/gigabyte_gv_n210sl_1gi_210_1gb_gddr3_pcie/188609
Maradni szerettem volna az ATI-nál - a talgaby által ajánlott kártya nagyon szimpatikus volt -, de sajnos PCIe 2.1 csatlakozásúak (még ha papíron 2.0-át írnak), azok meg - visszafelé kompatibilitás ide vagy oda - nem mindig szeretik az 1.X-es foglalatokat. A BIOS frissítés esetleg megoldás lehetne, de inkább nézek egy 2.0-ás kártyát.
Ja és a hétvégén végre megszólalt a masina, 1 hosszút és 2 rövidett csipogott. Kiszedtem a memóriát és egyesével visszarakosgatva őket is megpróbáltam elindítani, de kép nem volt, a csipogás maradt, így reményeim szerint tényleg a videókártya pusztult meg.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 06., 14:31:33
210-est egy esetben tegyél a gépedbe: ha ingyen adják. Az árkategóriájának messze legbénább kártyája. Ha már mindenképpen NVidiát akarsz, akkor már inkább tegyél rá másfél ezret és vegyél egy 520-ast, azzal akár még játszani is lehet 3-4 éves játékokat, meg nem omlik össze egy Flash-játék hatalmas megterhelése alatt (plusz a CUDA miatt elméletben simán meg kell ennie a HD videókat tömörítve is).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 06., 16:20:31
Az én laposomban 520M van, én kellemeset csalódtam benne. Visz az még újabb játékokat is, és elbír a HD videókkal bőven.
Más:

PDF-et szeretnék kreálni, viszont most az InDesignnal nem sok kedvem van vacakolni. Lenne benne kép, mellé szöveg és egységes háttér mindenütt. A Wordből lehet PDF-be elmenteni, viszont a képekkel valahogy hadilábon áll... Nem tudom, milyen felbontást kellene neki megadni, hogy PDF-ként már ne tolja össze vagy rontsa el a minőségét.
Ötlet, hogy milyen progival lenne érdemes összedobni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 06., 16:25:24
Igen. Acrobat.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 06., 16:26:49
És mennyire egyértelmű a program? Nem sok időm van most sajnos ezer tutorialt végigbújni. Mint írtam, nem lenne benne semmi különös táblázat vagy akármi extra.
(Van belőle ingyenes változat egyébként?)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Augusztus 06., 18:34:30
Ha kattintgatós program kell, a LibreOffice-szal is lehet ilyet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 06., 18:59:40
Csak nem tud jól. Sajnos. Tapasztalat.
Predash: Adobe Acrobat Próra gondoltam. :) Azzal finoman szólva is pofonegyszerű, mert feltelepít egy virtuális nyomtatót. Kiküldöd abba nyomtatni az anyagot, és lesz belőle egy épkézláb PDF.
(Vagy ott van még a Foxit PDF Creator, de azt nem ajánlom. A Foxit PDF-olvasónak jobb az Acrobatnál, de készíteni még mindig eléggé gyatrán tud.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Augusztus 06., 20:21:01
Cégnél mi ha jól emlékszem FreePDF-et használunk ilyen célra, én anno a szakdogám PDF Creatorral alakítottam át. Mindkettő ingyenes.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 06., 21:17:55
Oké, feladom mára.
Amit akartam: egységes háttér és élőláb minden odalon. Minden oldalon ugyanolyan margók, horizontálisan és vertikálisan is. Lennének benne képek, és egy kevés szöveg is. Szeretném, ha a szövegek kijelölhetőek vagy másolhatóak lennének.
Az Acrobatban ezt nem találtam csak fájlkból való behozást. Ajánlották, hogy a 2007-es Wordben csináljam meg, és mentsem el PDF-ként. A word borzalmasan kezeli a képeket, és a felbontást, azzal szenvedek nem tudom mióta.
Szóval: MIT TEGYEK?  :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 06., 21:22:28
2013-as Wordben nézted már? Vagy tényleg LibreOffice-ban.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 08., 17:08:40
Lehetséges, hogy a laptop monitoron a FEKETE szín fényerejét lejebb vegyem? Minden nagyon tiszta, élénk, és szép, de a fekete, és persze a nagyon sötétek azok valamiért túl világosak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 08., 17:13:41
Menj be a Színkezelésbe (Color management angolon) és próbáj meg egy másik színprofilt.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 08., 17:43:25
Speciális fülön belül az Eszközprofilt? Mert azon belül semmi sem változik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 08., 20:34:37
Igen, arra gondoltam. De ha nem használ, akkor lehet, a paneled ilyen.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2012. Augusztus 12., 21:31:13
Túl vagyok a videokártya cserén, egyelőre szépen klappol minden. Köszi a segítséget srácok!  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Augusztus 12., 22:35:57
Tud valaki egy jó progit, amivel időről-időre a YouTube-ról tudok leszedeni és AVI-ba átkódolni videókat? Jó ideig az Any Video Convertert használtam, de most már a faszom tele van vele, mert állandóan azt mondja, hogy nem tudja letölteni a videót, amit akarok. (Oké, nálam valami 3.0.X-es verzió van, míg a legújabb a 3.4.Y-os, de nehogy már ez akkor gond legyen!)
Szóval?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Augusztus 12., 23:09:58
Az AVI formátum miért fontos?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Augusztus 12., 23:51:08
Csak annyiból, hogy az asztali DVD azt tutira lejátssza pendrive-ról.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 12., 23:58:11
Szinte biztos, hogy az mpget is lejátssza.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Augusztus 13., 00:18:42
Igen, le, megnéztem a leírást :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 13., 06:49:22
TeCsőről a bármelyik böngészőhöz létező FlashVideoDownloader nevű plugin bármit leszed, általában még a minőséget is megkérdezi, hogy melyikben akarod lekaparni. De majdnem mindegyik böngészőhöz van ezen kívül valami hasonló beépülő.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Augusztus 20., 11:59:06
A héten jelenik meg a Fall Of Cybertron! Mogorva mennyivel nagyobb, mint Sokkoló?! Simán arrébb löki a farkával. :cool:
http://www.youtube.com/watch?v=crNxuIfEwaA
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Augusztus 20., 17:54:19
Amúgy a YouTube-ról úgy is leszedheted a videókat, hogy a link elé odaírod, hogy "keep", így átirányít téged a KeepTube-ra, ahol letöltheted a videót különböző formátumokban.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Aldarion - 2012. Augusztus 24., 12:57:16
A minap az alábbi képet tették közzé az az Interplay honlapján:
(http://www.blackisle.com/our_goal_600x263.jpg)
Ez a hír engem már önmagában felcsigáz, hisz a BI számos nagynevű RPG-t tett már le az asztalra, mielőtt szerintem méltatlanul eltűntek a süllyesztőben.
Emellett a hamarosan HD verzióban is megjelenő Baldurs Gate I-II-t figyelembe véve, valamint azt, hogy hivatalosan is bejelentették a sorozat harmadik részét a magam részéről roppantul kíváncsi vagyok, mert akik ismernek. azok tudják, hogy sosem csináltam titkot abból a nézetemből, miszerint a BG volt minden idők legnagyobb RPG-je, amit valaha is kiadtak PC-re.
Nem tudom a jogi útvesztő lehetővé teszi-e a dolgot, de ha igen, és a BI fejleszti majd az új BG-t, én még pezsgőt is bontok örömömben.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 24., 13:04:29
Új BG-t biztos nem fog, mert a D&D jogai annyira elszálltak, hogy senki se gondolkodik arra épülő játékok fejlesztésében. A BG remake tényleg jól hangzik, de ha nem a régi Infinity motort berhelik, és nem lesznek kompatibilisek az eddig bejáratott modok, előfordulhat, hogy a máig meglévő rajongói bázis tetemes része nem fog vesződni vele, mert a BG-szériát jó egy évtizede a jobbnál jobb modok tartják leginkább életben.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Augusztus 24., 13:10:41
Ők már csak a nevükben ugyanazok, mint régen voltak: http://arstechnica.com/gaming/2012/08/black-isle-studios-makes-a-mysterious-comeback-in-name-at-least/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Aldarion - 2012. Augusztus 24., 13:19:12
Új BG-t biztos nem fog, mert a D&D jogai annyira elszálltak, hogy senki se gondolkodik arra épülő játékok fejlesztésében.
Ezt aláírom, de a BG Enhanced Edition az Atari, a WotC és a Hasbro együttes munkájával lett tető alá hozva, és ennek kapcsán jelentették ki, hogy ez csak az első lépés a BG III felé vezető úton, amit immár mindenképp meg akarnak csinálni. No persze konkrét dátumokkal nem dobálóznak, abban teljesen igazad van, de mivel akárhonnan is nézzük ők birtokolják a legtöbb D&D jogot, meg a Hasbro voltaképp a teljes D&D franchise-t is a magáénak mondhatja...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Augusztus 24., 13:22:29
Én a BG I-gyel játszottam még jó régen, még most is megvan. Igen jó volt.
De nekem összességében jobban bejött a Neverwinter Nights 2.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 24., 13:59:43
Nem biztos, hogy egy BGIII jó ötlet, hisz a ToB annak a zanzásított verziója volt, a sztori ott véget ért. Hacsak nem akarják erőltetni, hogy a Bhaal-gyermek halandó maradt és folytatódnak a megpróbáltatásai. Tök új sztori esetén meg annak nincs sok értelme, hogy a név maradjon, a BG-saga eléggé összefonódott a Bhaal hagyatéka körüli eseményekkel. (Nem is beszélve arról, hogy a Forgotten Realmsben azóta eltelt... mennyi is? Egy évszázad a D&D 2.5 óta?)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Augusztus 24., 14:08:30
A BG 1-ben, amikor az ember találkozott Drizzttel, meg lehetett őt ölni? Én nem mertem megpróbálni...  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 24., 14:12:24
Meg. Abszolút alapjátékban, a TotSC és modok nélkül iszonyat szívás, de meg lehet. Aztán elveheted a kardjait, csak ha így viszed tovább a karaktert a BGII-be, iiiiiiiiiszonyatosan beszopatnak a sztori egyik távoli pontján érte. (Bár magas karizmával és abszolút pozitív hírnévvel ki lehet dumálni, de akkor is ér hátrány egy későbbi bossfightban.)
Amúgy már csak azért is kinyírható, mert igazából könnyebb ellenfél, mint a végén Sarevok.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2012. Augusztus 25., 10:51:38
Üdv, néha a Firefox megzavaródik és mindenre azt irja ki hogy ;Nem megbízható kapcsolat. Még a hálózsákra is  :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Augusztus 25., 14:12:37
Nem megbízható kapcsolat. Még a hálózsákra is  :(

Pedig bennünk meg lehet bízni... :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 29., 20:39:33
Kérdés:
Ha egy képet készítek Photoshopban, sok-sok művelettel, de a végsőket, mondjuk egy szöveget, egy-két méretezést már a Gimpben végzek el, akkor azt le lehet követni, hogy a fájl bizonyos része valaha Photoshopban készült?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Augusztus 29., 21:11:34
Attól függ, milyen beállításokkal exportálod.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Augusztus 29., 21:45:36
...azaz?  :badteeth: Lehet ilyesmit egyáltalán beállítani...?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Augusztus 29., 22:19:25
Ha JPEG-ben mented, akkor exportáláskor az advanced setting részben a "comment" szerintem felülírja az előzőt. De átküldöd, megnézem, hogy maradt-e benne Photoshopos nyom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Szeptember 05., 09:01:39
Banális kérdés, de ha akadoznak nálam a youtube videók (nem a fullhd videókról beszélek, bár azoknak se kéne, hanem akár a leggányabb minőségűek is), akkor mi lehet a gáz? Gondolom a flash playerrel van valami.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 05., 09:17:45
Oprendszer, böngésző, proci?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Szeptember 05., 09:30:14
Windows 7 Ultimate
Firefox 14.0.1
Intel Core i5  2.40 GHz
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 05., 09:33:33
Oprendszer, böngésző, proci?
Szerintem első körben azt válaszoltam volna erre, hogy "Van, van, van." :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 05., 09:54:16
Nézd meg Chrome alatt, hogy milyen, Flash-sel kapcsolatos problémákra az egy jó kiindulópont. Ha ott is akad, akkor vagy a merevlemezed töredezett és/vagy van valami hiba rajta, vagy valami elállítódott az oprendszerben és nem használ... akárminekishívjákamiagyorsmerevlemezolvasástteszilehetővé. Ha csak Tűzróka alatt akad, az egy visszatérő gond a Firefox Flash pluginjénél. Szerencsésebb esetben egy jobb klikk/tulajdonságok/hardveres gyorsítás engedélyezése megoldja... rosszabb esetben böngésző és Flash ledúr alaposan, majd újrarak.
(Bár egy Core i5-ösnek illene Flash videót szoftveresen, izomból megoldania.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Szeptember 05., 11:23:10
Próbáld meg letiltott Flash-pluginnel is megnézni a videót, mert a Youtube-os videók nagy többsége a natív HTML5-ös lejátszóval is megy. Ja, és frissítsd a böngésződet, mert már a 15-ös a legjúabb verzió (abban egyébként van már auto-update, azaz többé nem kell kézzel frissíteni (hallod, Farek? :))).

Idézet
Ha ott is akad, akkor vagy a merevlemezed töredezett
Erre nem lehet ebből következtetni.

Idézet
vagy valami elállítódott az oprendszerben és nem használ... akárminekishívjákamiagyorsmerevlemezolvasástteszilehetővé
Szép is lenne, ilyen biztos, hogy nem fordul elő. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 05., 11:34:52
Ja, és frissítsd a böngésződet, mert már a 15-ös a legjúabb verzió (abban egyébként van már auto-update, azaz többé nem kell kézzel frissíteni (hallod, Farek? :))).
Igen, már tudom, köszönöm!  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 05., 11:47:17
Szép is lenne, ilyen biztos, hogy nem fordul elő. :)
De, nekem amikor a 240-eseket se akarta lejátszani, kiderült, hogy ez volt a baja.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Szeptember 05., 12:05:26
Akkor nem biztos, hogy ugyanarról beszélünk. Visszaállítani hogy/hol tudtad?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 05., 13:04:27
Winen belül lövésem sincs, azon a gépen még fenn volt a TuneUp Utilities, ott a fő vezérlőpult egyik részén kellett bepipálnom valamit. De ennek mondjuk már közel két éve. (Viszonylag friss Win7-es volt fenn rajta, erre emlékszem).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Szeptember 05., 14:02:23
Hálistennek elég volt egy firefox frissítés, mert Chromeon tökéletesen mentek a videók. Köszönöm a segítséget.  :worship:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. Szeptember 10., 09:32:57
Azért ez mekkora már! :badteeth:
Idézetet írta: @deinoerd
Linux gyorstalpaló kezdőknek: sudo = "Nem? Nem, a faszt nem!"
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Szeptember 10., 12:24:19
Nem rossz. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Szeptember 11., 18:36:36
Az igen. A Blizzard négy éve a WoW screenshotokat titokban vízjelezi (http://games.slashdot.org/story/12/09/11/149228/activision-blizzard-secretly-watermarking-world-of-warcraft-users), többek között user ID-vel, idővel, szerver IP-vel.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 11., 19:15:29
Ez kicsit kacsának tűnik. Kétségtelen, hogy JPEG-be lehet rejteni dolgokat, pláne a színfüggvény részekbe, de akkor a hírben linkelt fórumon nem csak alacsony tömörítés mellett látszana, hanem minden szinten, mert akkor az algoritmus mindent eltol, és nem csak roncsolja a képet. Sokkal inkább valami egyedi tömörítési eljárás által keltett zaj, talán a tárolt függvényt próbálják valamilyen módon egyszerűsíteni. Ha tényleg valami szupertitkos összeesküvés lenne, ott lenne a PNG és a TGA screenshotokban is, mert az eredeti képbe rejtik az adatot.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Szeptember 11., 22:35:35
Nem kacsa, ez a komment leírja, miért nem: http://games.slashdot.org/comments.pl?sid=3109525&cid=41299623

Hogy miért csak alacsony minőségű JPEG-nél volt jelen, és a legmagasabb minőségen ill. a veszteségmentes formátumoknál nem, arra az a magyarázat, hogy azoknál feltűnő lett volna.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2012. Szeptember 18., 19:00:11
Kipróbálta már valaki közületek a Fall Of Cybertron-t?
Két kedvenc jelenetem a játékból:
http://www.youtube.com/watch?v=6D2TbNiHjpM
http://www.youtube.com/watch?v=i5vK8CCBUKc
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 18., 19:22:38
Még nem, de benne van a steames kívánságlistában. Csak lesz egyszer erre is akció...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 18., 19:29:35
Valami telepítéskor sikeresen feltette magát a Firefoxomba valami AVG nevű szar. A kezdőlapot már visszaállítottam a szokásosra, de a kereső most alapból az AVG Secure Search. Hol tudom eltüntetni a francba minden nyomát ennek a kéretlen szarnak?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Szeptember 18., 19:31:11
Az AVG egy vírusírtó cucc, a programok telepítése/törlése (Vezérlőpult) résznél elvileg le tudod törölni a windowson belül.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 18., 19:36:35
Eh, ez csak egy security toolbar. Csak idegesít. Pedig szerintem nem választottam ezt, illetve kivettem a pipát, amikor rákérdezett.
Egyébként ez az AVG Secure search jelent valami tényleges biztonságot más keresőkhöz képest, vagy csak parasztvakítás az egész?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Predash - 2012. Szeptember 18., 19:38:47
Nézd meg azért ott, ahol mondtam, mert lehet, hogy nem csak egy mozilla beépülő, hanem egy tényleges program. (Szokott ilyen lenni.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 18., 20:32:51
igen, ott néztem meg, azt írja, csak security toolbar, programot nem látok. Mondjuk, ez nem jelent semmit az esetemben :)

Szóval jobb ez a kereső, mint valamelyik másik, vagy mehet a levesbe?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 18., 20:40:12
Kényelmetlenebb. A telepítését nem lehet megúszni, de csodásan letiltható. Habár lehet, a configban át kell állítani kézzel a keresőmotort vissza guglira.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 18., 20:47:16
Ok, kösz, eltávolítottam a programok közül.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 25., 19:47:59
A múltkori után egy újabb kérdés a Silverlightról: el lehet távolítani a gépről? Vagy van valamilyen hasznos funkciója is amellett, hogy néha összeomlik??
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Szeptember 25., 19:51:46
Egy-két videoportálon szokták használni, elvétve (ahol nem akarják, hogy nézzék is őket :) ). Szerintem nyugodtan leszedheted.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 25., 20:57:05
Ok, kösz, akkor kigyomlálom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 25., 22:15:36
LegyaluLTam. Erre nemrég szólt, hogy az Adoe Flash bővítmény összeomlott...  :dry:
A faszom tele van már ezzel az egésszel. amint lehet, legyalulom az egészet és újra telepíttetem ezt a kurva rendszert. Fasz kivan már.

Meg mondjuk, talán nem ártana bővíteni is a rendszert. Végül is, jó régi a gép:

Processzor: Intel Pentium D CPU 2.80 GHz
RAM: 1MB
Videokártya: NVIDIA GeForce 8400 GS
(Nem tudom, mit érdemes még megosztani.)

Ráadásul, ha jól emlékszem, a tápom csak 300 Wattos (remélen, nem mondok hülyeséget). Szóval, szerintetek lehet, érdemes ezt fejleszteni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. Szeptember 25., 22:30:41
Idézet
RAM: 1MB
Ez nem biztos, hogy fedi a valóságot. :)

Idézet
Szóval, szerintetek lehet, érdemes ezt fejleszteni?
Memóriát érdemes még venni bele, de másra szerintem nincs szükség átlagos felhasználáshoz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 25., 22:36:41
Idézet
RAM: 1MB
Ez nem biztos, hogy fedi a valóságot. :)
Ok, kicsit lódítottam... :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Szeptember 25., 23:39:28
Amikor lekérem "a rendszerteljesítmény minősítése és javítása" mutatót, akkor a leggyengébb  videokártya, amire 2,0-t kap (Windows Aero asztali teljesítménye). Biztos, hogy ez elég? Nem játszom túlságosan új játékokkal (mert tudom, hogy kevés a rendszer hozzá), de már egy Overlord 2 vagy egy Dungeon Siege 3 is elég lassan fut.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Október 17., 21:34:54
Itt is megkérdem, hátha...
Vajon mi lehet az oka, hogy az itthoni gépemen a Firefox alól nem tudok hozzászólást elküldeni a K.Net fórumán? Megírom, de amikor rákattintok, akkor semmi. Explorerből megy, ráadásul az irodai gép Firefoxáról is. Szóval?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. Október 18., 10:12:45
Kiegészítők mik vannak fenn? Nézd meg, mi a különbség az otthoni és a melós között. Ami otthon fenn van pluszban, tiltsd le, nézd meg, megy-e a Kneten a hozzászólás. Ha igen, az egyik plugined a ludas. És nagy az esélye annak, hogy ez a megoldás.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Október 18., 14:24:56
Valaki tudna ajánlani egy megbízhatóbb blogmotort, Wordpressen kívül? Mert a freeblog jó ideje a katasztrófálisnál is rosszabban megy, és kéne egy biztosabb hely a blogomnak. Előny lenne, ha személyre szabhatnám a kinézetet legalább egy saját bannerrel. Ja, és ingyenes is legyen, ha egy mód van rá. Mit javasoltok?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. Október 18., 14:38:15
Blogrepublik mennyire felel meg vajon ezeknek a kívánalmaknak?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2012. Október 19., 20:16:56
Valaki tudna ajánlani egy megbízhatóbb blogmotort

blogspot? gmail acc-cal be tudsz regisztrálni, és elég jól személyre szabható.
lásd:

http://www.fantomkronika.blogspot.hu/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. Október 19., 20:18:28
Pont ilyenre gondoltam, köszi, Micho! :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2012. Október 19., 20:29:58
szívesen. nekem is volna egy kérdésem, de mivel itt OFF topik, megy privátban  :nezze:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. November 05., 20:38:33
Itt a Skyrim új kiegészítőjének a trailere. Úgy tűnik, Soltsheimban játszódik, a Morrowind második kiegészíőjének, a Bloodmoonnak a helyszínén. Mennyi régi ismerőst látni a videóban. :)

http://www.youtube.com/watch?v=OsROQUWaHnQ
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2012. November 06., 18:23:04
Tudtok nekem ajánlani egy programot, amivel mobiltelefonnal/kézikamerával rögzített videó remegését lehet utólag stabilizálni? My Google-fu is weak on this one.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. November 07., 23:55:50
Valaki, upomoc!  :brow:

Múlt héten még töltöttem le DC+++-szal, azóta viszont feltelepítettek nekem egy WI-FI routert, és azóta olyan üzenetet kapok, hogy "Port-továbbítás: Nem sikerült létrehozni a port-hozzárendelésket."

Tud valaki segíteni abban, hogy mit kellene tennem, hogy helyreálljon a régi, jól bevált rend?

Előre is köszönöm!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. November 08., 00:26:10
A NAT miatt port forwarding kell a routeren (természetesen miután a DC++ portját rögzítetted). Szerintem kérj meg valakit, hogy csinálja meg. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. November 08., 06:21:33
Felesleges. Megmondod itt, milyen routered van, leírja képekkel lépésről lépésre.
http://portforward.com/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. November 11., 19:36:19
Felesleges. Megmondod itt, milyen routered van, leírja képekkel lépésről lépésre.
http://portforward.com/
Aha. És ha nincs fent? Nekem D-Link DIR-501-esem van. Szerinted szerepel a listán?
http://portforward.com/english/routers/port_forwarding/Dlink/default.htm (http://portforward.com/english/routers/port_forwarding/Dlink/default.htm)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. November 11., 22:07:24
Keress egy hasonlót. ha a router felhasználói felülete stimmel, nyert ügyed van.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. November 27., 22:38:48
A Windows frissített a gépemen. Egy fontos cuccot (3MB) és a nem kötelezők között ott figyel pár gigányi mindenféle nyelvi csomag. Ezeket valahova letöltötte hozzám, és most ott várnak? Vagy még nem, csak jelzi, hogy ennyi lenne?
A vinyó méretén nem látom a helyfoglalást, de hát mit értek én a lovakhoz?
Help!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. November 27., 22:54:22
A nem kötelezőket nem tölti le, csak ha kéred.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2012. November 27., 23:04:30
Akkor jó, kösz a megerősítést.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. November 29., 19:15:42
Laptoposoktól kérdezem. A Notebook Hardware Control nevű program állítólag képes a következő dolgokra:
- control the hardware and system power management
 
- customize the notebook (open source ACPI Control System)
 
- prolong the battery lifetime
 
- cool down the system and reduce power consumption
 
- monitor the hardware to avoid system failure
 
- make your notebook quiet

Engem főleg a hűtési "képesség" érdekelne, de a többi is hasznos lehet. Valakinek van tapasztalata ilyesmivel? Érdemes vele szórakozni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. November 29., 22:05:45
Az 1-es, 3-as, 4-es és 6-os pontok nekem úgy tűnik, mind a dynamic frequency scalingről szólnak, azt meg a kernelnek illene tudnia segédprogram nélkül is (a Linux biztosan tudja).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. November 30., 07:14:29
Windows is XP óta. Gondolom az OS X is.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. November 30., 09:18:50
Akkor nem vesződök vele. Amúgy Win7-esem van, szóval kell legyen ilyesmim, de hol is?  :headscratch:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2012. November 30., 10:04:53
Az oprendszer végzi neked a háttérben. Amúgy ha akarod bazirgálni, akkor Vezérlőpult, Hardver, Energiagazdálkodás.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2012. November 30., 10:34:57
Köszi. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2012. December 14., 16:46:37
250 forintért vettem meg a kiskapus Linux héjprogramozást a könyvtárból. Le volt selejtezve.
Meg volt egy másik Unix/Linux kezdőknek, az meg 150 forint.
És kifogástalan állapotban voltak.

Megéri könyvtárba járni.
 :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2012. December 15., 07:46:48
A kiskapus fordításokkal vigyázz, legendásan rosszak. Az erőltetett magyarításaikat szakmai körökben senki nem érti és nem használja, illetve olyanokat is máshogy fordítanak, amiknek amúgy van más, bevett magyar neve. Jobban jársz, ha a szakkifejezéseket visszafordítod magadnak. Itt (http://hup.hu/node/83441) írnak sok példát, milyen hülyeségeket lehet látni a könyveikben.

A Hatékony Java nekem is megvan, remek könyv, de magyarul nehezen olvasható, volt már, hogy órákat kellett várnom, mire leesett, mire utal egy kifejezés (a "héjprogramozás"-ról sem tudtam sokáig, hogy shellprogramozásról szól).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Január 19., 13:39:00
Hát igen, hát igen!  ;D

http://www.youtube.com/watch?v=D17i7kcKER0
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Január 20., 18:29:53
Könnycsepp elmorzsol...  :'(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2013. Január 21., 21:24:55
Itt a folytatás:
http://www.youtube.com/watch?v=AW5-pdWoqNk
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Január 22., 08:39:27
Ezek elég nagy részével játszottam. A Neverhoodról azt hittem, 2000 után volt már, de nem, '96-os.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Január 22., 09:15:36
Tud valaki valami ingyenes fájlmegosztót, ahova könnyen fel lehet pakolni dolgokat és nem feltétlenül kell hozzá regisztrálni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Január 22., 10:39:13
Data.hu?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Január 22., 10:43:46
Kösz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Január 23., 21:57:43
Lehet orbitális baromság, de megkérdezem: ha a hardwareeim elvileg nem felenek meg egy játék minimum követelményeinek, de az mégis fut  a gépemen, az okozhat-e valami károsodást hosszú távon a hardwarekben?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Január 23., 22:20:40
Nem. A minimum konfig általában az, amin a készítő és/vagy kiadó szerint elröcög élvezhető gyorsasággal. (Illetve esetenként bizonyos funkciókat kell tudnia ellátni, pl. DirectX akármelyik verziójával kompatibilitás videokártyáknál.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Január 24., 09:11:34
Köszi.
 Egyébként a Dishonored-ről van szó, és a gépemen semmi nem felelt meg az ismertetett gépigénynek, és mégis szépen megy.
 Nem nagyon értem a fejlesztőt/kiadót, mert mezei felhasználóként így nem vettem volna meg a terméket (most kölcsönkértem egy havertól ;)), lehet más is így volt vele, ami újabb bevételkiesést jelenthet nekik. 
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zajrus - 2013. Január 24., 10:13:52
Jó, de ha kisebbet írnak rá akkor meg ott a probléma, hogy azonnal perelik őket mert ugyan a játék elindul de nem túl optimális módon :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2013. Február 05., 16:47:27
Hát ez kész! :lol:
(http://i.imgur.com/PZ2p6bJ.jpg)

További képek http://www.allgamesbeta.com/2013/02/deadpool-screenshots-concept-art.html (http://www.allgamesbeta.com/2013/02/deadpool-screenshots-concept-art.html)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Schmatzy - 2013. Február 08., 19:34:01
Ej, kendtek nem ezeköt a masinériákat kajtattyák (http://index.hu/tech/mem/2013/02/08/elleptek_a_filmeket_a_bajuszok/)
Ha valaki belebotlott fácsén, attól elnézést, nekem ez új. Ha minden igaz, hétfőn lejárt a két hetem, úgyhogy engem már csak nyomokban lehet ott megtalálni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Február 08., 20:00:08
Lényegében nekem is újak még. Tetszettek. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Február 09., 09:37:34
Nagyon nagyok!  ;D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2013. Február 09., 22:30:37
Van ezek között pár jó. Nekem a Csudálatos Paukembör és a " Osztán az nem úgy van, hogy csak úgy elkóricolunk Mordorba" a kedvencem, de a Meghóttak oszt kóricálnak se gyenge. :lol: Viszont van pár gyengébb is köztük.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2013. Február 13., 13:34:41
Üdv,hinnye no ezők júk  vautak no.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Február 13., 16:45:37
Webkitre vált az Opera (http://urlhttp://arstechnica.com/information-technology/2013/02/hey-presto-opera-switches-to-webkit/?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+arstechnica%2Findex+%28Ars+Technica+-+All+content%29)
És:
Idézet
Specifically, Opera says that it will base future software on Chromium
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Február 13., 17:29:37
Ez szomorú.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Március 04., 22:43:13
Valaki tud gyorsan segíteni? Mi lehet vajon akkor, ha egy YouTube videót beágyazott videóként lejátszana a böngésző, de ha megkeresm és megnyitom a youtube-on azt a videót, akkor nem indul el, csak egy nagy, fekete sötétség látszik?  :headscratch:

Kiegészítés: Exploreren végül elindult, de Firefoxon és Google Chrome-on nem megy. Jó lenne tudni, hogy mi lehetett a baj, van-e ötlete valakinek. Rövid siker után mégsem... Elmondás alapján a YouTube főoldalról elindul bármilyen ott feltűnő videó, de keresni vagy itt linkre kattintani nem lehet, illetve lehet, csak az nem indul el.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: keildavid - 2013. Március 05., 07:08:04
Nálam előfordult, hogy a Youtube videók valamiért nem működtek rendesen. Persze van olyan is, hogy egy kicsit később már működik.
Talán valami rendszerakadozás is történt. De az is lehet, hogy az adobe flash player-t kell telepíteni, az én gépemen ilyesmit jelzet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: patocsattila - 2013. Március 06., 21:02:57
Sziasztok!
Most már kb. egy hónapja nem tudom olvasni a Hálózsák képregényeit, mert se a Google Chrome-ban, se a Mozilla Firefox-ban nem jönnek be a képek az olvasóba. Rákattintok a képre, megnyílik az ablak, megy az idő, mintha töltene, és végül semmi sem történik. Vajon mi lehet az oka? Tud esetleg valaki ebben az ügyben segíteni? Fáradozásotokat előre is köszönöm!

Üdvözlettel

patocsattila
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Március 08., 01:52:23
Szia!

Sajnos nincs ötletem, a képnézőnk nem változott jó ideje. Ha nem sikerül megoldanod, akkor esetleg CBZ-ben le tudod tölteni őket, illetve a "közvetlen linkek a letöltéshez" részben közvetlenül hozzáférsz a képfájlokhoz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2013. Március 08., 11:57:30
 :lol:
http://www.youtube.com/watch?v=NoSmHYH02nk
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Április 07., 21:00:39
Segítségeteket szeretném kérni: t-home-nál van digitális telefonunk iptv-n, meg netünk, és napok óta rendszeressen késő délelőttől, pontossan este nyolc előttig semmi nem működik, a router hiába keresi a jelet.
 Van valakinek ötlete, hogy miért pont meghatározott időben jelentkezhet a hiba? A szolgáltató sumákolhat esetleg?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Június 07., 20:38:07
Basszus, rákerült a gépemre a system care antivirus nevű förmedvény, és blokkol mindent.
 Az eltávolításra ezt a tippet találtam:
http://www.2-removevirus.com/hu/system-care-antivirus-eltavolitasa/ (http://www.2-removevirus.com/hu/system-care-antivirus-eltavolitasa/)
 (a spyhunter nevű progit kéne letölteni, és regisztrálni és használni). Valakinek van valami más ötlete? (vagy olyan program, ami regisztrálás nélkül is fut?) Előre is kösz a választ!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Június 07., 20:58:43
Malwarebytes Antimalware. Ingyenes (bár nekem a PRO van meg), és nemigen létezik olyan dolog, amit ne takarítana le. Vagy erről az oldalról (http://www.thewindowsclub.com/bootable-antivirus-rescue-cd-windows-free-download) válassz egy szimpatikus boot cd-t. Mivel mindegyik Linux kernelt használ, így eléggé valószínűtlen, hogy írás közben felmásszon rá és elbújjon benne. A Kaspersky és a BitDefender javallott szerintem, a Nortoné szvsz nem jó (bár amúgy az van fenn a gépemen vírusirtónak). A kettő közül is a Kaspersky. Nagyon ügyesen takarító boot cd-nek írják sok helyen.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Június 07., 22:36:39
Köszi!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: hopkin - 2013. Június 17., 12:01:32
Játszik valaki a Marvel Heroessel? Nem rossz cucc és szerencsére néhány kevésbé közkedvelt karakterrel el lehet kezdeni ingyen. A játék szakít az eddigi megszokott csapat menedzselős Marvel játék stílussal. Ha kedved és pénztárcád úgy tartja akár minden játszható karakter meglehet, de játszani egyszerre csak egyel lehet és érdemes. Minden hősre aggaszthatók képességeket befolyásoló ruhadarabok, szuper gonoszoktól elcsaklizott medálok valamint küldetések alatt hozzánk vágott relikviák melyek mind szebbé jobbá teszik karakterünket(Na jó szebbé nem, a különböző kosztümök ugyanis szintén pénz reményében vándorolnak csak hozzánk). Ezek mellett mindenkinek megvan a saját fejlődés fája ami elég nehézkesen és lassan épül épp ezért szép hosszú játék időre ítélve a fanokat.  Az más kérdés hogy ki olyan elvetemült rajongó hogy ugyanazt a történetet akár mindegyik játszató karakterrel végig verje amíg az teljesen ki nem fejleszti.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Június 17., 13:11:20
Akik a Diablón nőttek fel, esetleg? Az se szól másról.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Június 18., 16:07:37
Ámbörök!
Ha két gép között adatkábellel szeretnék kapcsolatot teremteni, hogy direkt másolhassak egyikről a másikra, azt hogy tudom megtenni? (Mert, ugye meg tudom?) Mi a menete? Előre is kösz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Június 18., 16:17:28
Mármint bedugni egy adatkábelt egyikbe és másikba router nélkül? Bedugod, megy. Mappamegosztást kell csak állítanod, meg persze a Hálózatban megkeresni a két gépet. De azonnal fel kellene ismerniük egymást.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Június 18., 16:24:02
Ja, így gondoltam. Megpróbálom akkor majd így.
Lehet routerrel is? Mert az is van, és mindkettő rácsatlatkozik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Június 18., 16:27:03
Lehet routerrel is, én azt a megoldást tartom egyszerűbbnek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Június 18., 16:48:51
És ott is automatikusan fel kellene ismerni egymást a két rendszernek, ha közös routeren vannak?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Június 18., 17:09:00
Igen. A "helyi hálózat" részben kell megjelennie a másik gépnek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Június 23., 20:57:53
Mármint bedugni egy adatkábelt egyikbe és másikba router nélkül? Bedugod, megy. Mappamegosztást kell csak állítanod, meg persze a Hálózatban megkeresni a két gépet. De azonnal fel kellene ismerniük egymást.
Hol állítok mappamegosztást?
Illetve hogy a francba tud kapcsolódni egymáshoz? Hálózat alatt látom a másik gép nevét, de hálózati jelszó megadást kér. Ott mi a fenét adjak meg? A felhasználó nevemet és jelszavamat? Mert én nem használok jelszót. Ha meg jelszó nélkül adom meg, akkor nyavalyog.
Vagy a roueters hálózat nevet és jelszót?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Június 23., 21:05:53
Valószínűleg a másik gép adminjelszavát (vagy az ott bejelentkezett felhasználóét?) kéri. (Vagy elvileg be lehet állítani a Hálózati beállításokban is egy külön jelszót, de azt a másik gép gazdája tudja.) Mappamegosztás meg jobb klikk a mappán, tulajdonságok, megosztás. Egész meghajtóra is lehet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Július 28., 17:50:38
Egy kis segítség kellene: A facebook úgy jelenik meg a Mozzilla-mon, és az exp-en is, mint egy kezdetleges honlap. Van ötletek a megoldásra? (F5 nyomogatása sem segít)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. Augusztus 27., 17:42:53
http://justdelete.me/ (http://justdelete.me/)
Ha valaki szabadulni szeretne valahonnan.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2013. Augusztus 27., 21:11:14
Üdv, Hát......mintha a FIREFOX  most mintha  még rosszabb lenne mióta ,be újitották . Vagy csak nekem tűnik  úgy  :headscratch:. kösz :worship:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 27., 21:25:08
Örülj, hogy nem Operát használsz. A legutóbbi frissítésnél gyakorlatilag az összes olyan funkciót kiszedtek belőle, ami jóvá tette. Az új Firefox amúgy nem rossz, sok különbséget én igazából nem érzek vagy nyolc verzió óta.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 29., 21:55:59
Hoppá. Hirtelen lett értelme annak, hogy steames kívánságlistára tegyem az Age of Empires II HD-t. Bejelentették (http://steamcommunity.com/app/221380/discussions/1/864976115141842643/), hogy a szuper fan kiegészítőt, a Forgotten Empirest a Microsoft támogatásával és segítségével átteszik az új kiadásra. Ha jön mellé az irdatlan bugfix listája is, akkor ez must have, az AoE2 minden idők egyik legjobb stratégiája. Csak kár, hogy az ingyenes modból fizetős DLC lesz. :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Augusztus 29., 23:08:05
Elite Mangudai. :cool:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zoli - 2013. Szeptember 22., 19:46:32
Üdv, hát most már tényleg  .. egbe  kéne rúgni a Fire Fox szerkesztőit  { vag az én gépem a hibás. és zavarodott meg  ;) } Mert pl ha beírom abba a keresőbe  pl Hálózsák. vagy képregények .Akkor olyanokat ír ki pl hogy H@\ZSÁł   VAGY PL  képrÄg $nyÄ k  :hehe: { De  tényleg } Mi a fszt lehetne ez ellen tenni  :headscratch: Kösz  :worship:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 22., 20:11:13
Beállítások -> Tartalom -> Betűk és színeken belül Speciális gomb -> Legfelül Kódolás: közép-európai
Majd google.com -> alul Beállítások -> Nyelvek -> Még több nyelv -> Magyar
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2013. Október 07., 20:23:19
az mitől van, hogy egy viszonylag új USB "sima" egér hirtelen begyorsult? pl. total commanderben, ha kattintok egy mappára, rögtön vagy 3 almappával lentebb vagyok, de böngészőben is tapasztalom, elég zavaró. a vezérlőpult/egér/ beállításánál már teljesen lassú állapotra vettem, de semmit sem változott.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Október 07., 20:40:19
Driver problémájának hangzik.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2013. Október 07., 20:40:52
Driver problémájának hangzik.

drivere nem volt, "csak bedugtam"  :cool:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Október 07., 20:54:43
Mindennek van drivere, csak sok esetben a Windowson már eleve van egy. Attól még frissítheted. Tedd fel a DriverMax nevű progit, futtasd le, majd az megmondja neked, milyen driver kellene. Letölteni nem tudod a programon belül, de keresni már lehet rá. Csak aztán takarítsd majd le a DriverMaxot, mert a gépen tartani értelmetlen, visz el erőforrást.
Vagy simán lehet, ha bepötyögöd az egered nevét a keresőbe a driver szóval, kapsz valamit.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Október 07., 22:20:59
az mitől van, hogy egy viszonylag új USB "sima" egér hirtelen begyorsult? pl. total commanderben, ha kattintok egy mappára, rögtön vagy 3 almappával lentebb vagyok, de böngészőben is tapasztalom, elég zavaró.
Tehát egy kattintásra több történik, mint egy? Biztos 3, nem 2? Mindig ugyanannyi? Minden egyes kattintásnál előfordul?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2013. Október 07., 22:45:24
az mitől van, hogy egy viszonylag új USB "sima" egér hirtelen begyorsult? pl. total commanderben, ha kattintok egy mappára, rögtön vagy 3 almappával lentebb vagyok, de böngészőben is tapasztalom, elég zavaró.
Tehát egy kattintásra több történik, mint egy? Biztos 3, nem 2? Mindig ugyanannyi? Minden egyes kattintásnál előfordul?

most már nehéz válaszolnom, mert alkalmazkodtam az egér új szeszélyéhez, és ehhez képest fogok rá :cool:
nem minden kattintásnál csinálja... de most is, pl. ha belekattintok egyet itt egy betűbe, mert javítani akarok, hirtelen kijelöli az egész ablakot, és minden fehér lesz, amihez alapból 2-3 kattintás kell ugyebár (először a betű közé kattint, utána az egész szót, végül az egész szöveget jelöli ki alapesetben).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2013. Október 08., 00:27:59
Szerintem hardveres gond, én ezt (http://www.uniquestuff.net/fixing-mouse-double-clicking-on-single-click.html) nézném meg (vagy vennék egy újat).
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2013. Október 08., 00:30:40
köszi
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Október 18., 16:23:34
Hali! Nekem is lenne egy problémám, egy pillanatra elmegy időnként a kép a gépemen. Néhány napja volt egy kis gond a videokártya illesztóprogramjával, de a gép újrainítása után látszólag  helyrejött, most újratelepítettem a videokártya illesztőjét de nem segített. Hardveres lehet a probléma? Az számít, hogy a képernyyő energiaellátásánál, az Energiagazdálkodásai lehetőségeknél az Ups szolgáltatás le van állítva (bizony, fogalmam sincs, hogy ez mit jelenthet! :)) 
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Október 24., 08:58:07
Basszus, elvitettem a csak a gépem informatikushoz, aki nem talált hibát. Itthon mégis zűrös. Létezik, hogy monitor, vagy annak kábelhibája okozná, hogy egy-egy pillanatra megszakad a gép és a monitor között a kapcsolat, és ha visszajön, van, hogy torzabb a kép, megfagy, és utána néha újraindul? Ez nem inkább géphiba?
 Csak azért kérdem, hogy érdemes e a monitor fölcipelni a szomszédhoz, megnézni, hogy az ő gépén jó-e
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Október 24., 11:19:12
Lehet monitor, lehet áramingadozás, lehet a kábel.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Október 24., 14:11:42
Köszi!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Október 25., 15:37:45
Bocs, de hogy egy klasszikust idézzek, "csak még egy kérdést": A BCCODE 100000ea hibaüzenet jelentésére eddig csak videokártyát (vagy illesztőprogramját) érintő választ találtam, találkozott valaki olyan esettel, hogy ezt a hibakódot kapta a windowstól és mással volt a gond? 
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Október 25., 15:57:23
Ez hardveres hiba, bár lehet driverütközés is. Lehet, reinstall kéne. Win XP amúgy?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Október 25., 16:40:46
Kösz a választ!
Igen xp-m van. Próbáltam az illesztőprogramot újratelepíteni, az sem segített. 5 hónapja vettem a kártyát használtan, eddig nem volt gond. Szerencsére van még egy hónap garancia. Utána tuti, hogy megpróbálok nem használt cuccot venni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2013. Október 25., 17:14:18
Vagy térj át Win7-re. Amúgy is fél éven belül meg kéne tenned.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2013. Október 25., 17:46:57
Hát igen, próbálom lelkileg felkészíteni magam. ;D

 (Munkahelyemen érdekesebb lesz a dolog, szegény 50es kolléganőimet, az is meglepte, mikor csak  a mozillát frissítettem.:))
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2013. December 27., 09:46:55
Valaki magyarázza már el, mi az ördög lehet a monitorommal?
A notebookomra rádugtam második monitorként, és egy ideje azzal szórakozik, hogy ha egy idő után a gép leteszi magát pihenőre, akkor utána már a plusz monitor nem jön vissza. Ki-be kapcsolja magát, de másodpercenként. Korábban működött az, hog ykihúztam és hagytam pihenni, majd a következő indításnál megint rendben volt, de pár napja már az sem. És egészen pihenő állapotig rendben volt. Iszonyúan idegesítő.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2014. Január 01., 13:19:01
Sziasztok!
Valaki tudna nekem ajánlani, valami jó kis Free avi-ból dvd-re konvertáló programot, olyat amivel menüt is lehet hozzá csinálni!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Január 14., 23:04:33
Barátnőmnek a Google Chromera feltelpítődött az "ENjioyCoupoan" nevű bővítmény, ami mindenféle szar hirdetéeket meg reklámoka próbál rásózni. Az adblockja nem fogja meg, hiába törli a bővítménye közül, a Chrome minden indításánál újra ott van és engedélyezett, még a Norton Power Eraser sem szedte le. És a neten sem találni erről a névről semmit.

Találkozott már vele valaki, tud valaki valami ötletet, hogy hogya nszabaduljon meg tőle? Előre is köszönöm.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Január 15., 09:29:04
Ez, kérlek alásan, egy vírus. Heveny virusirtással lehet leszedni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Január 15., 09:39:33
Ahogy írtam, próbálta a Symantec-kel és a Power Erasure-rel is. Eddig azok mindent megfogtak//leszedtek. Mit lehet még tenni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Január 15., 11:17:01
Na, úgy tűnik, sikerült neki elkapnia és kiirtania. Kösz.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: nightlife - 2014. Január 21., 12:36:46
Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni, hogy ha megveszek egy képregényt a marvel.com-on azt nem tudom letölteni csak online olvasni? Most "vettem" 27 ingyenest, meg vennék 1-2 fizetőset is, mert megpróbálkoznék én is a magyarítással, ha sikerülne leszedni valamelyiket. Köszi
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Január 21., 12:52:29
Online olvasási jogot veszel csak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: nightlife - 2014. Január 21., 13:52:34
Online olvasási jogot veszel csak.

Kár. És akkor hol lehet letölthető változatot szerezni? Legálisan persze...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Snake (XF) - 2014. Január 21., 14:31:23
Legálisan? Tudtommal sehol nem lehet letölteni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Január 21., 14:39:52
Ahogy Snake mondja, legálisan letölteni nem lehet őket, eléggé egyértelmű biztonsági okok miatt. iOS-en hallottam valami olyasmit, hogy van egy Store-on kívüli program, amivel az iTuneson megvett képregényeket le tudták tölteni, de fogalmam sincs, hogy ez egyáltalán igaz-e.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: nightlife - 2014. Január 22., 07:59:56
Ahogy Snake mondja, legálisan letölteni nem lehet őket, eléggé egyértelmű biztonsági okok miatt. iOS-en hallottam valami olyasmit, hogy van egy Store-on kívüli program, amivel az iTuneson megvett képregényeket le tudták tölteni, de fogalmam sincs, hogy ez egyáltalán igaz-e.

Akkor csak úgy lehet honosítani ha, ha megveszek egyet és beszkennelem papírról?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Snake (XF) - 2014. Január 22., 08:01:25
Nem :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: nightlife - 2014. Január 22., 08:49:41
Nem :)

A letöltöm a netről a mások által beszkennelt számokat-on kívül van más opció? :) Olyanom van sok, csak azok többnyire újak (pl Hulk vol 3 sorozat.)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Snake (XF) - 2014. Január 22., 08:55:04
Tudtommal nincs. Egyébként régiekből is egyre több fellelhető igazán jó minőségben.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Dris - 2014. Január 22., 09:45:30
Amikor IOS-en vagy androidon regisztrálsz valamelyik comic appra, akkor az adott készülékedre (telefon, tablet) letöltöd a képregényt, legyen akár ingyenes, vagy fizetős. Online van nyilvántartva, hogy mid van meg, hogy bármelyik eszközödre újra le tudd tölteni az accountoddal. Tehát a készülékedre le kell tölteni az olvasáshoz. Csak ugye ezeket kizárólag az adott appon belül tudod olvasni.

Online olvasási jogot veszel csak.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Balakin - 2014. Január 22., 10:42:01
ha jól emlékszem valamelyik kiadónál, már mindent megtarthatsz amit letöltesz tőlük. Image talán?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: nightlife - 2014. Január 22., 12:49:04
Közben sikerült leszednem egy képregényt a marveltől jó minőségben, csak elég macerás...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Február 19., 21:51:42
Segítségkérés: mi van akkor, ha a notebook videó lejátszása közben (YouTube éppúgy, mint VLC), hálózati kapcsolat mellett, egyszer csak megakad és egy borzasztó berregésszerű hangot ad ki? Nem lehet kikapcsolni, a lehajtásra és alvásra helyezésre is nagyon későn reagál, ha egyáltalán. Valami ötlet?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Március 24., 23:07:46
Valaki, help! Tud valaki valami olyan oldalt, ahol regisztráció nélkül lehet online amőba játékot játszani egy konkrétan általam kiválasztott egyénnel? A multiplay oldalán aki az amőbát csinálta, szerintem még életében nem játszott, annyira haszánlhatatlan és szar a tábla szöge és formája. Viszont csak itt tudtam eddig regi nélkül általam választott emberrel játszani.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2014. Április 09., 19:56:32
Van egy XP-s gépem, valaki segítsen már ki, hogy valójában mekkora veszélyben van? Pl. mától nem jön rá ki frissítés, de hát amúgy sem jött az folyton, még van kb. egy hónapom lecserélni, nem? (Alighanem azt már gépestül cserélem...)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Április 09., 20:42:19
Nos, reálisan nézve kicsi az esély, hogy a tieddel bármit csináljanak, maximum zombi lesz. Amúgy már tegnap óta elvileg akármit csinálhattak vele, nincs „türelmi idő” a hekkerek elől.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Április 13., 21:55:48
Sajna sokkal hamarabb eljött az a pont, amikor az Oper 12-es jó kis Presto motorja már annyi oldallal nem birkózik meg, hogy muszáj volt leszoknom róla mint fő böngészőről. Pedig még háromnegyed éve sincs, hogy kiadták az utolsó verziót vele. :( Úgyhogy most szoktatom magam a webkites új Operához. Félelmetes, hogy két tucat pluginnel tudom elérni a régi funkcióinak kb. kétharmadát, miközben eddig használtam összesen öt kiterjesztést. Hiányozni fog a jó öreg Opera. :'(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Április 27., 22:23:30
Egy kérdés: vajon mi lehet a gond, hogy kedvesem gépén a YouTube egy ideje szarakodik? Minden videó szakadozik rajta, és amikor megnyitja az oldalt, akkor egy darabig nem is lehet mit kezdeni vele, majd pedig feljön egy várakozás/bezárás ablak. Ha rákattint a várakozásra, akkor visszanyeri a YT felett az irányítást, és beírhat keresést, de, mint említettem, szakadozik. Pluginek le vannak tiltva, csak Shockwave 1. van engedélyezve.
Azt mondta még, hogy nemrég törölt valami fájlt, ahonnan állandóan trójai támadta be. Lehet, hogy azzal együtt valami beállítás is elszállt?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Április 27., 22:40:53
Minden böngészőn?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Április 27., 22:57:51
Nem hajlandó más böngészőt használni.

Oké, firefox lejátssza. Valószínűleg Chrome gond?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Április 27., 23:26:05
Így nehéz lesz meghatározni. Simán lehet, hogy a böngészőben döglött meg valami. Keress rá valami videóra ezen a felületen, miután alul kérted, hogy HTML5 lejátszót használjon: https://www.youtube.com/html5 Ha működnek, akkor Flashre visszavezethető gondod van.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Április 30., 10:59:50
Valami ötlet még valakitől a lenti problémára?  :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2014. Május 14., 06:47:59
ÁÁá4 A legfrissebb mozillám folyamatossan letiltja a Downthemall 2.0.17-es verzióját! Lenne valami segítségetek?  A mozilla verziója 29.0.1
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Május 14., 09:23:43
Persze. Válts Chrome-ra.  :brow:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Május 14., 10:40:14

Épp most szoktam le jóformán teljesen a Chrome-ról, hála az Operának.Ugyanaz a Firefoxom van ugyanazzal a dTa-val, de nekem semmi hibát nem jelez vele. Próbáltad már teljesen leszedni a plugint majd újratelepíteni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. Május 14., 11:02:01

Épp most szoktam le jóformán teljesen a Chrome-ról, hála az Operának.
Ennyire megfogott a Rigolettó?  :hehe:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2014. Május 14., 11:14:42
talgaby, teljesen leszedni hogy tudnám? :-[

A c-n kellene találnom valami downthemall mappát? Mert a keresővel sem találtam semmit, kivéve az aplicaton data mappában néhány filet. A firefox alaphelyzetbe hozását megcsináltam, utána leszedtem a downthemallt, telepítettem, aztán újraindítottam a mozi-t és jó is a letöltésvezérlő, de csak addig, amíg be nem zárom a mozillát, és újra megnyitom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Május 14., 12:50:11
Akkor lehet, hogy a Firefoxszal akad gond. Szedd le a telepítőjét és rakd fel újra. Legrosszabb esetben térj vissza a 28-asra (bár ahhoz már uninstall kell, ami sose jó Firefox esetén, mert a beállítások hajlamosak szublimálódni), amíg nem jön a 30-as vagy egy javító pakk a 29-eshez.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2014. Május 14., 14:17:30
Okés, szerintem is visszarakom a régebbit addig, más megoldás nem segített. Köszi a segítséget!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Szeptember 18., 19:14:13
Jipí! (http://store.steampowered.com/app/292120/)  :woot:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2014. Szeptember 18., 22:47:16
Jipí! (http://store.steampowered.com/app/292120/)  :woot:

Jééé, és már a 4. rész is fent van. Csak így tovább!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2014. Október 24., 13:14:23
Kérdés. Win XP. Nem látja a D partíciót, a C-t igen. A Lemezkezelés sem látja. A desktopon a d-re mutató parancsikon most a DVD meghajtóra mutat és kéri, hogy tegyek be lemezt. A gép nemrég lett kipucolva, szerintem minden a helyére van visszadugva. Van valakinek ötlete?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2014. Október 24., 15:37:55
1) 2014 év végén nem használunk 13 éves oprendszert, maximum virtuális gépen. Ha ennyire gyenge a masina, inkább válts valami lightweight Linuxra.

2) http://support2.microsoft.com/kb/307844/hu-hu
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2014. Október 25., 12:52:24
ÓÓÓ, van annak a gépnek nagyobb baja is, mint a Win XP... :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. December 01., 23:29:50
Miért nem tudok a Chrome-on YouTube videót lejátszani? Pontosabban tudok, csak szaggat. szaggatva, szakaszosan játssza le. Ha kimásolom a YT linket a Firefoxra, ott rendben lejátssza, de hát a franc se akar állandóan ezzel foglalkozni. Halálosan idegesítő. Tippek?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2014. December 01., 23:45:30
Tippre azt mondanam, hogy a Firefox Flash pluginnel jatssza le, a Chrome pedig a HTML5-os lejatszojaval.

Ezzel (https://chrome.google.com/webstore/detail/disable-youtube-html5-pla/enmofgaijnbjpblfljopnpdogpldapoc?hl=en) ki tudod probalni, hogy tenyleg ez-e a baj.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2014. December 04., 00:30:59
Hálas és köszönet, zozi!!!  :worship: :worship: :worship:
Igazából a kedvesemtől, mert az ő problémája volt, de most ő is nagyon, nagyon hálás neked!  :worship: :worship: :worship: :worship:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: pbando - 2015. Január 06., 13:35:26
Ez a probléma nálam is jelentkezik, én is ilyesmire gyanakodtam.
Köszi a tippet.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2015. Február 07., 16:21:03
Érdekelne a véleményetek. Ha játékra vennék gépet, akkor inkább asztali PC kellene, vagy vannak jó laptopok is nem horror áron? (KB. max 200 ezret tudok rászánni). Azért hajlok a laptop felé, mert sürgős esetben akkor a munkahelyemre is be tudnám vinni (Jó magyar szokás szerint 3-an osztozunk egy pc-n :D) 
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2015. Február 07., 17:17:27
Ha vinni kell, laptop, ha nem kell, asztali. Szóval azt döntsd el, mennyire fontos a mobilitás. Mondjuk 200-ból már jót kapsz ilyenből is, olyanból is, de PC-ből azért jobbat.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2015. Február 07., 18:58:37
Köszi! Ha 200-ból kijön egy jó laptop, akkor inkább azt veszek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zajrus - 2015. Február 08., 00:29:39
Ha belősz egy laptopot a user review-eket nyálazd át nehogy legyen benne krónikusan "megbetegedő" alkatrész ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Galamb - 2015. Február 08., 17:03:30
Az lesz, köszi! :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2015. Február 08., 21:09:07
200e-ért mondjuk inkább olyan laptopot kapsz, ami alkalmas lehet játékra, nem olyat, ami játékos laptop. 200e asztaliban nagyon alsó határ egy játékra épített gépre.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Snake (XF) - 2015. Február 09., 06:43:25
A gamer laptopok boven 300 folott kezdodnek, bar ha nem az uj csili-vili cuccok erdekelnek max felbonassaal, akkor olcsobban is meg lehet uszni. De ha nem szempont a mobilitas, akkor mindenkepp jobban jarsz egy asztalival.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Gorgonita - 2015. Június 15., 23:08:44
Egy találós kérdés: A starwarsmedia.hu-ról letöltött Story Before The Force Awakens 3. számát a CDisplayem homályosan olvashatatlanul nyitja meg, mintha baj lenne a nagyításával. Ugyanezt a történetet IrfanView-vel simán tudom nagyítani és olvasni. Mi lehet a gond? Mások nem jelezték ezt a hibát, és a CDisplayem is normálisan kezel minden más fájlt és mappát.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2015. Június 17., 08:19:09
Lehet, hogy sérült a file. Töltsd le (vagy tömörítsd be) újra, és úgy próbáld meg.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Gorgonita - 2015. Június 17., 09:07:38
Köszi. A helyzet változatlan.  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Gorgonita - 2015. Augusztus 28., 18:14:37
A CDisplay gondolom elmegy laptopon is. Milyen kütyükön működik még?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2015. Augusztus 28., 22:44:45
Csak olyan gépen, ami futtat asztali Windowst. De már minden rendszerre megvan az utódja, szóval tök mindegy, mid van, valami program biztos akad, ami helyettesítheti.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Gorgonita - 2015. Augusztus 29., 10:13:23
Köszi.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2015. Szeptember 12., 14:57:26
Hát skacok a Mortal Kombat X-hez képes a kilences "csak" egy mezei PSP játék!  :D
http://www.youtube.com/watch?v=UEXQZvzyyOQ
http://www.youtube.com/watch?v=niXV7YST7mw
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2015. Október 05., 21:06:24
Ilyen az, amikor a két Boss összecsap.
http://www.youtube.com/watch?v=fh1Y1TfV86U
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2015. Október 09., 19:51:08
Valaki ismer egy jó programozót?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2015. December 02., 22:15:25
Tippre azt mondanam, hogy a Firefox Flash pluginnel jatssza le, a Chrome pedig a HTML5-os lejatszojaval.

Ezzel (https://chrome.google.com/webstore/detail/disable-youtube-html5-pla/enmofgaijnbjpblfljopnpdogpldapoc?hl=en) ki tudod probalni, hogy tenyleg ez-e a baj.
Egy régi témával kapcsolatban új kérdés. Még időben, mert múltkor is majd egy évbe telt, hogy megoldást kapjak.
Szóval a kérdés, hogy ha szép lassan kivezetik a Flasht és marad a HTML5, viszont a kedvesem gépe pont amiatt szaggatott a YouTube-bal, akkor most mi lesz? Hogy lehet majd megoldani, hogy ne térjen vissza ez a fos minőségbeli kérdés?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2015. December 03., 06:41:34
Álljon meg a menet!!! Van "kedvesed"??  :badteeth:  ;D
Egyébként egy rendszer újratelepítés sok problémát megold.  ;)  :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2015. December 03., 08:44:34
Álljon meg a menet!!! Van "kedvesed"??  :badteeth:  ;D
Egyébként egy rendszer újratelepítés sok problémát megold.  ;)  :D
Ha nem találok megoldást neki, akkor lehet, hogy már nem sokáig. :)
De nem értem, miért meglepő, korábban is említettem, hogy az ő gépéről van szó.

Újratelepíteni? Hát, ha minden kötél szakad...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: scaurus - 2015. December 04., 19:19:45
Vagy egy új gép, úgyis itt a karácsony. ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2015. December 04., 19:56:56
Vagy egy új kedves... lehet egyszerűbb lesz azt update-elni  :lol:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2015. December 04., 21:37:16
Bizony. Csak kihasznál téged, a személyi IT-s szakemberének tart téged!  :badteeth: :lol:

Vagy a másik megoldás: inkább töltsd le neki amit nézni akar, és ne erőltessétek azt a fos Youtube-ot. ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2015. December 16., 17:01:23
http://sugarveto.reblog.hu/most-te-is-fenykardlengeto-jedi-lehetsz-eleg-hozza-egy-okostelef (http://sugarveto.reblog.hu/most-te-is-fenykardlengeto-jedi-lehetsz-eleg-hozza-egy-okostelef)
Itt is javaslom kipróbálni ezt.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2015. December 16., 18:43:52
Itt is beapplikálhatod magadnak, amit gondolok  :hehe:
NEM MEGY a játék! Pedig nagy kedvem lett volna kicsit bohóckodni vele, de azt írja, nem vagyok komplett kompatibilis.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Zigota - 2016. Január 09., 11:10:47
Ahogy láttam, akad itt pár IT guru :) Ha nem eredeti win7-t frissítek win10-re, aktivált lesz? Lesz belőle valami problémám? És egyáltalán megéri?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: zozi56 - 2016. Január 09., 21:01:40
Nem lesz aktivalt. Problemad valoszinuleg nem lesz belole, ahhoz tul sokan jarnak hasonlo cipoben. A sajat igenyeidtol fugg, hogy megeri-e. Nekem peldaul megerte, mert joval kevesebb helyet foglal (https://cdn.arstechnica.net/wp-content/uploads/2015/07/chartz.001-980x720.png) az SSD-men.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Zigota - 2016. Január 10., 16:29:00
Köszi a választ!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2016. Március 04., 13:46:29
Ezt most hogyan sikerült megcsinálni? A MK A Warner Bros. tulajdona, de az Alien a Fox-é.
http://www.youtube.com/watch?v=ZdPw-uUI_QE
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2016. Március 07., 11:36:32
Freddy Krueger meg a New Line-é, Kratos meg a Sonyé. Egyszerűen kifizették a licencdíjat vagy ajánlottak egy közös reklámszerződést.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Március 29., 08:17:53
Ki milyen e-könyv olvasót javasol? Kedvesem szeretne egyet, és érdekelne, kinek milyen tapasztalata van. Meg hogy milyen formátumú fájlokat olvas el, hogy miket kell venni, illetve... ööö... kölcsönözni az nCore könyvtárból.  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Március 30., 11:32:08
Ki milyen e-könyv olvasót javasol? Kedvesem szeretne egyet, és érdekelne, kinek milyen tapasztalata van. Meg hogy milyen formátumú fájlokat olvas el, hogy miket kell venni, illetve... ööö... kölcsönözni az nCore könyvtárból.  :badteeth:
Valaki? Bárki?  :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: scaurus - 2016. Március 30., 23:10:22
Kindle Voyage elég jó.
Amazonon vett fekete-fehér képregények (pl. Usagi Yojimbo)  olvasására is tökéletes.

Ugyanakkor más  (akár legális, akár kevésbé legális) forrásból származó e-könyvek, e-képregények kezelése egy kicsit nyűgös a Kindle olvasók esetében.

És ami vicc a Kindle olvasókkal kapcsolatban: .epub formátumot nem ismerik.

Ha az amazon.com feltehető beszerzési forrás lesz, akkor csak a Kindle az opció (bármelyik jó igazából, de ha anyagilag belefér, akkor válasszátok a Paperwhite-ot vagy a Voyage-ot).
Mivel én az amazonról szerzem be az angol és latin nyelvű olvasnivalót, tökéletesen elégedett vagyok.

Ha NEM az amazon lesz a fő forrás, más opciót lesz érdemes keresni a Kindle helyett.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Június 11., 12:50:46
Recsi, ők a te padawanjaid?  ;D

http://divany.hu/kolyok/2016/06/11/fenykardokkal_hegedulik_star_wars/ (http://divany.hu/kolyok/2016/06/11/fenykardokkal_hegedulik_star_wars/)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Recsi - 2016. Június 12., 12:06:22
Nem, csak Yoda :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Szeptember 04., 09:20:11
Valaki segítsen már, ha tud. Letöl... megszereztem a Baldur's Gate: Siege of Dragonspear-t. Mind a Reloaded, mind a GOG-os verziót. Erre hiába telepítem fel, mikor elindítom, csak a BG EE indul el, sehol nem találom a SoD-t. Valaki tudja, hogy hogy az ördögbe tudom elindítani a kiegészítőt?  :headscratch: :nemtudom:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Szeptember 04., 16:16:06
Valaki? Bárki?  :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: FZoli - 2016. Szeptember 04., 21:45:17
https://forums.beamdog.com/discussion/53053/cant-start-siege-of-dragonspear-after-starting-baldurs-gate-game
Itt azt írja, hogy alul valami ikonokkal lehet állítani melyiket akarod elindítani (alap-BG vagy Dragonspear)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Szeptember 04., 22:42:36
Köszönöm. Ezt én is megtaláltam, de semmilyen ikont nem látok.  :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2016. Szeptember 04., 23:25:36
Töltsd le... akarom mondani, szerezd meg azt is.  ;D  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Szeptember 05., 09:34:52
...szerezd meg azt is.  ;D  :badteeth:
Kösz, nem gyűjtök Pokemont.  :hehe:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2016. Október 10., 14:02:21
Valamelyik beírónk vállal esetleg egyszeri grafikusi munkát? Ha tud rajzolni is, plusz pont. Kis házi projecthez kell, fizetés megegyezés szerint.  :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Genzo - 2016. Október 10., 15:48:59
Én sajna eléggé el vagyok havazva mindenféle melóval, de nem én vagyok az egyetlen beíró itt, szóval még van remény. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2016. Október 11., 14:19:34
Egyelőre kivárnak.  :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Október 11., 14:21:03
Tippre azt mondanam, hogy a Firefox Flash pluginnel jatssza le, a Chrome pedig a HTML5-os lejatszojaval.

Ezzel (https://chrome.google.com/webstore/detail/disable-youtube-html5-pla/enmofgaijnbjpblfljopnpdogpldapoc?hl=en) ki tudod probalni, hogy tenyleg ez-e a baj.
Egy régi témával kapcsolatban új kérdés. Még időben, mert múltkor is majd egy évbe telt, hogy megoldást kapjak.
Szóval a kérdés, hogy ha szép lassan kivezetik a Flasht és marad a HTML5, viszont a kedvesem gépe pont amiatt szaggatott a YouTube-bal, akkor most mi lesz? Hogy lehet majd megoldani, hogy ne térjen vissza ez a fos minőségbeli kérdés?
Na, a kérdés ismét felmerült. Megint szaggat kedvesem gépén a YouTube. Ötlet?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2016. Október 11., 14:36:43
VLC Player telepítése, YT link kimásolása, VLC-ben CTRL+N, link beilleszt, Enter. YouTube videót VLC-n néz és örül.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Október 19., 21:42:31
És ezen kívül? Mert ha van internet, meg YT, akkor elég szar, ha ilyen köztes megoldásokhoz kell folyamodni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2016. Október 19., 23:21:31
Rendszer újratelepítés.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Wearwolfff - 2016. Október 20., 02:36:13
Próbálkozhatsz különböző beépülő plugin lejátszókkal is. Youtube alapjáraton HTML5 lejátszót használ. Van egy kiegészítő chrome-hoz ami felülírja flash alapű lejátszóra. YOUTUBE FLASH PLAYER vagy mi a neve.

Van egy másik YOUTUBE 4 VLC. Ami a böngészősáv mellé tesz egy kis ikont. ha szaggat a youtube videód, akkor ráklikkelsz, kiválasztod hogy akarod küldeni, és átpasszolja a VLC-nek.

Ha firefoxot használsz, akkor a VLC alappól telepít valami saját plugint. Nem tudom milyet, meg hogy működik.

Windows media centert be lehet állítani, hogy youtube lejátszóként működjön. Olyan lesz, mint egy okos tévén keresztül mennél fel rá. Valami MacroTube vagy mi kell hozzá.


De mindenekelőtt takarítsd le a géped. Automatikus indítást nézd át alaposan, mi kell, mi nem. Különböző háttér szervízeket. Szabadíts fel processzor meg memória kapacitást. De az is lehet, hogy benyaltál valami fasza trójait, vagy valamit, ami lezabálja a sávszélességet.

Azt is próbáld meg egyszer. Hogy mikor ráklikkelsz egy youtube linkre, akkor kikapcsolod addig a tűzfalat, meg vírusírtót. Ha simán megy, akkor a tűzfal fogja le az adatáramlást.

Egyenlőre ennyit tudtam javasolni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2016. Október 20., 08:10:45
Köszönöm  :worship:, továbbítom ezeket a kedvesemnek. Egyébként Chrome-ot használ.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2017. Május 12., 11:42:53
Na így kell eladni valamit!  :lol:
http://www.youtube.com/watch?v=a7iLkW36Vhs
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2017. Május 20., 21:18:21
Valaki tudna segíteni?
DC ++-t használok, és vagy két hete nem hajlandó semmit megtalálni, amit keresek. Mikor csatlakozok a hubhoz, amit használni szoktam, a következő üzenet jön fel:

Your client send incorrect IP 100.65.4.214 in command, hub replaced it with your real IP 94.21.112.53 !

És a keresésben hiába adok meg bármit, semmi nem jön fel. Van valakinek valamilyen tippje? Jó lenne hamarosan ismét normálisan használni, mert ha nem csatlakozom egy ideig, akkor kitiltanak. :(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2017. Május 20., 21:28:21
Rosszul van beállítva az IP címed a kliensben. Be kell állítani rendesen.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2017. Május 20., 23:00:48
Rosszul van beállítva az IP címed a kliensben. Be kell állítani rendesen.
És azt hogy kell? Mármint lépésről-lépésre. Az sem baj, ha képeket is csatolsz. :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2017. Május 21., 21:07:36
Az nem jó, mert akkor látod az én beállításaimat.  ;D De itt egy oldal, itt sok mindenre választ kaphatsz:
http://dcplusplus.sourceforge.net/webhelp/faq_portforward.html
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2017. Augusztus 04., 21:05:52
Némi segítség kellene. Párom ex-telefonján (Samsung Galaxy Ace) van egy csengőhang applikáció letöltve, aminek pár hangját használta is. Most szeretné ezt átrakni az új telefonjára, de a telefon könyvtáraiban sehol nem találom ezt az appot, a Google Play-en meg már nincs rajta. Van valami ötlete valakinek, hogy hogyan tudnám megtalálni és megmenteni?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2017. December 26., 22:27:27
Sziasztok! Párom vett magának egy Lenovo Ideapad 320-as laptopot, én nagy vagányan feltelepítem az általam is használt Win 7-et, erre sem az USB portok sem a Touchpad nem működik! Már 3 napja csesztetem amikor ráérek de semmi! Ma gondoltam activálom a Win 7-et erre újraindítás után már nem akart elindulni, kérte a lemezt, ami hála isten otthon maradt mi meg eljöttünk melózni és csak 3 hét mire hazamegyünk! Gyorsan leszedtem egy Win7-et a netről, de itt már a hálózati eszközök sem működnek, így nem tudom mihez kezdjek vele! Valami ötlet esetleg??
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2017. December 27., 08:42:37
A Win7 telepítőlemezein nincs USB3 meghajtó, így csak USB 2-es portokról telepíthető anélkül, hogy manuálisan megbuherálod a telepítőt és belecsomagolod a drivert. Telepíts fel egy Win10-et, ne egy nyolcéves oprendszert.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2017. December 27., 18:29:23
A win 10-es megbízható?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2017. December 29., 19:44:12
Pont annyira, mint akármelyik nem hírhedten működésképtelen Windows a 3.11 óta.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: gabo - 2017. December 30., 13:11:14
Azóta már felraktam, eddig egész jó! Telepített minden szükséges drivert! Már csak az aktiválással szenvedek, azt kész is!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2018. Március 17., 11:28:01
Valaki tud segíteni, hogy mit kell tennem, ha windows frissítés után az aisuite3.exe alkalmazáshibát jelez (0x0eedfade)?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2018. Március 18., 10:51:33
Használj 7Zipet helyette.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2018. Április 18., 19:47:26
Erre nem reagáltam, de egyszeri probléma volt és látszólag megoldódott menet közben. Azért köszi. :D

Viszont van két új kérdésem. Igazából apróságok, de hátha tudjátok a nyitját.

Ha magára hagyom a gépet és tol egy alvó módot a hangfal statikus zörejt hallat. Mit tehetek vele?

És ugyanígy amikor alszik a gép, néha egyszerűen nem ébred fel, bármit nyomok marad sötét a képernyő. Reset. Ez miért lehet és mitől függhet?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Gorgonita - 2018. Június 30., 17:03:24
Tudtok olyan ingyenes programot ajánlani, amivel a nekem tetsző háttérképeket 1440 * 900-asra vághatom?
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2018. Június 30., 22:45:09
Persze: https://www.gimp.org/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Gorgonita - 2018. Július 01., 18:53:23
Köszönöm szépen Maestro! Közben már kicsaltam az IrfanViewből is egy hasonló opciót, de ez is hasznos lesz.   :worship:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: turkia - 2018. November 13., 08:47:20
Hallottatok a Playstation Classic konzolról? Ugye 20 telepített játék van rajta a PS1 korszakából, ez eddig tiszta. Van egy-két jó cím (Resident, Syphon Filter, Oddworld), de nem tudjátok, ez ennyi? Nem lehet hozzá letölteni újakat? Mert nagyon tetszik, de azért 3 játék miatt nem venném meg, mindenképpen jó lenne még pár. Pl Phantom Menace, Soul Reaver...
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2018. November 13., 08:56:28
Amennyire én tudom, fixen telepített játékok vannak rajta, amin nem lehet változtatni. Persze ne vedd készpénznek, amit mondok. :)
Nekem a Tekken 3 és az FFVII dobogtatja meg a szívem. Elméleti síkon, mert úgysem veszem meg. :P
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: turkia - 2018. November 13., 12:18:13
Na igen, tényleg a Tekken is ment sokat. Ha bővíthető lenne, akkor könnyen elképzelhető, hogy megvenném, de igazság szerint talán időm sem lenne már. Gimiben, egyetemen bezzeg mindenre volt idő, aztán sírt a szánk, hogy már megint vizsga!
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: turkia - 2018. November 14., 11:12:13
Neten találtam egy 1999 júniusi Star Wars Episode I. játékleírást. Zseniális!  :D  '99-ben elég nagy szám volt, figyeljetek, mit írnak:

"Visszatérve a Phantom Menace grafikájára, a látványhoz természetesen 3D kártya szükséges, ami ma már   :D nélkülözhetetlen háztartási kellék. Ugyan még mindig nincsenek görbe szegmensek, ami leginkább a fénykard mozgásán látszik, de még mindig nagyon szép. A textúrák élethűek, még azt is megkockáztatom kijelenteni, hogy itt a legszebb a sprite-okból álló növényzet, amit valaha láttam." 

Olyan jó volt olvasni, aranyos. A Quake első részét is anno agyba-főbe dícsérték, hogy milyen gyönyörű. Kb tavaly felelevenítettem...hát bűn ronda. Persze csak a mai vívmányokhoz szokott el...vult ízléshez. ANno ez igenis csúcs volt és bizonygattuk, hogy ez már igazi 3D. Nekem mai napig egyik kedvencem a Heretic, ami pedig még Doom motor és Quake előtti. Az a kis olcsó zenei hangzás (marha jó dallamú témákkal amúgy), meg a pixeles ellenfelek és az egész játéktér! Egyszerű és nagyszerű. Nyilván bőven nosztalgikus felhangokkal megtámogatva.

Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Aldarion - 2019. Június 09., 13:18:32
Farek és talgaby - és bárki, akit még érdekelhet a dolog - figyelmébe:
http://www.youtube.com/watch?v=OcP0WdH7rTs
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2019. Június 09., 19:10:52
Ja, láttam pár napja. A Steam fóruma vicces.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2019. Június 10., 09:37:46
http://www.youtube.com/watch?v=jBXaj9zT1P0
És én az előzetes végénél:
(https://www.wykop.pl/cdn/c3201142/comment_yKvI46zpAmYnUaDhI4a91Yp61LN0xB86.gif)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2019. Június 10., 13:36:22
Még az alapkiadás se semmi...
(https://www.konzolokszervize.hu/Image/cyberpunk_2077_csomag_tartalmas_beautyshot_elorendeles_preorder_pc.jpg)

...de a gyűjtői kiadás szokás szerint mindent visz.
(https://oyster.ignimgs.com/wordpress/stg.ign.com/2019/06/cyberpunk-2077-collectors-edition.jpg)

Úúhh... Az egyik oldal szerint kb. 70E lesz a gyűjtői, szóval szerintem nálam marad az alapkiadás.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2019. November 21., 21:11:22
Ha már a filmes topikban szóbakerültek az erős nők, akkor íme még egy: Alyx Vance és a saját Half-Life spin-off-ja:
http://www.youtube.com/watch?v=O2W0N3uKXmo
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2019. November 28., 20:18:03
Először a hír, hogy mégsem jönnek újabb SW Legendák könyvek, most még ez is:
 :'( :'( :'( :'( :'(
http://www.youtube.com/watch?v=aLZ7zSh7Llo
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: starwarsfan1113 - 2019. November 30., 16:44:47
Sziasztok! Aki jártas képregény szkennelésben, tudna segíteni? Olyan szkennert keresek, aminél nem kell lapokra szedni a képregényt, és elfogadható minőségben szkennel.
Nagyon nem értek hozzá.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Sepi - 2019. December 01., 07:12:13
Olyat nem nagyon fogsz találni. Vannak olyan nagyobb méretű szkennerek amelyekbe belefér egy képregény szétnyitott állapotban, de attól az még nem fog hibátlanul szkennelni. Minden szkenen bőven van mit dolgozni utólag a Photoshopban.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2019. December 01., 22:19:17
Ha nagyon nem akarod szétszedni, vannak kézi szkennerek, bár azokat neked kell szépen ütemesen végigpásztázni a lapokon. Plusz az utómunka úgysem kerülhető el.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2019. December 27., 12:04:42
Nem tudtam, mi hiányzott.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Január 18., 19:57:30
Valaki nem tudja, hogy PC-n hol lehet beállítani a "hangfal csatlakoztatás észlelését" vagy mit?

Amikor bedugod a gépbe a hangfalat, és felugrik egy kis ablak, hogy "középső/jobb/jobbhátsó stb. hangfal megfelelően csatlakoztatva". Ezt a kis ablakot hol lehet újra aktívvá tenni, mert szerintem véletlenül rákattintottam a "ne észlelje a jövőben" vagy mire, és most nem tudom visszacsinálni.
 :'(
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Kayamiel - 2020. Január 18., 20:06:25
Valaki nem tudja, hogy PC-n hol lehet beállítani a "hangfal csatlakoztatás észlelését" vagy mit?

Amikor bedugod a gépbe a hangfalat, és felugrik egy kis ablak, hogy "középső/jobb/jobbhátsó stb. hangfal megfelelően csatlakoztatva". Ezt a kis ablakot hol lehet újra aktívvá tenni, mert szerintem véletlenül rákattintottam a "ne észlelje a jövőben" vagy mire, és most nem tudom visszacsinálni.
 :'(

Ha windows 10-ed van esetleg itt próbáld:

Start menü - Gépház - Rendszer - Hang - Legörgetsz a Kapcsolódó beállításokig - Könnyű kezelés hanggal kapcsolatos beállítások - és itt a Hangos riasztások vizuális megjelenítése. Itt meg kiválasztod milyet szeretnél.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Január 18., 20:16:21
Igazság szerint egy XP-s géphez kéne valami megoldás, mert néhány játék miatt van egy régi gép, amin még az van.

VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!

A "Soundmax"-ben kellett beállítani!
(https://i.giphy.com/media/P5vjklHg5MqqY/giphy.gif)


@Kayamiel: Azért köszi, hogy megpróbáltál segíteni. :bravo:
Ment a "taps". ;)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Kayamiel - 2020. Január 18., 20:28:49
Igazság szerint egy XP-s géphez kéne valami megoldás, mert néhány játék miatt van egy régi gép, amin még az van.

@Kayamiel: Azért köszi, hogy megpróbáltál segíteni. :bravo:
Ment a "taps". ;)

Igazán nincs mit. Na azt már nekem is ki kellett volna gugliznom, mert már réges régen egy messzi galaxisban foglalkoztam utoljára XP beállítással.  ;D
De meg lett, akkor jól van  :bravo:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Kayamiel - 2020. Február 07., 22:52:54
Ha esetleg valaki körbe nézne a Linux rendszerek között és szeretné látni, próbálgatni, találtam egy oldalt ahol jelenleg 269 Linux rendszer van és online indítható mind https://distrotest.net/ (https://distrotest.net/)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2020. Április 05., 22:21:38
Half Life: Alyx befejezés, ami jócskán felborította a dolgokat. Kíváncsi leszek, hogy a folytatás (ha lesz egyáltalán) mennyire fogja követni Marc Laidlaw "fanfic-jét". Bár elnézve ezt a befejezést van egy olyan érzésem, hogy semmenyire sem. Sőt! Belegondolva a befejzésbe szerintem ez még a Half Life 2 sztoriját is átírja valamennyire. Alyx sztázisba tétele 5 évvel a HL2 eseményei előtt, tehát ő és Gordon sose találkozhattak.És ez volt azt hiszem életem első olyan játéka, aminek képtelen voltam megnézni a teljes végigjátszását. A szereplők annyira (hmm mi erre a jó szó?) goofy-k voltak, különösen Russel. Értem, ő a szórakozott, kicsit hangyás feltaláló, de mégis annyira idegesítő egy karakter. Mindenki poénkodott, mint az a szem robot a Portal 2-ből. Meh az nem az én stílusom.. Oké, a készítők probáltak humort vinni a sztoriba, de muszáj volt minden egyes párbeszédbe? Az emberek tuti nem így viselkednének egy leigázott Földön, ahol az életbenmaradás a tét.  :-\http://www.youtube.com/watch?v=RKm1DmpCwxY
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Május 15., 10:21:42
Ha valaki esetleg nem tudna róla, az EpicGames-en most ingyen osztogatják a GTA V Prémium változatát.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: elwood - 2020. Május 15., 17:11:13
Ja, de csak akkor, ha Amerikában vagy, vagy van VPN-ed :)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Május 15., 19:53:09
Lehet, nem tudom.
Kb. délelőtt 10-kor próbáltam belépni, de a belépéshez kell egy 6 számból álló "biztonsági kód", amit délután 2-kor (egész pontosan 13:59-kor) meg is küldtek, de az meg akkorra lejárt. :badteeth:
Csütörtök este óta próbálok belépni, de eddig semmi. :dry:

Most megint megpróbáltam... kb. 3-4 óra múlva remélhetőleg meg is kapom az addigra lejárt kódomat.
Kezdek qrvára dühös lenni. :evil: :violent:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: AdamK88 - 2020. Május 16., 06:13:10
Akkor, nekem itt Angliában úgy tünik, hogy nincs probléma.
Tegnap regisztráltam és meg is van a GTA V.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: elwood - 2020. Május 16., 07:46:41
Nem tudom, hol hozzáférhető, hol nem egész pontosan, én péntek reggel megkaptam a kódot, majd kiírta, hogy az én régiómban a szolgáltatás nem elérhető.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Kayamiel - 2020. Május 16., 13:05:22
Engem csütörtökön még 403 Forbidden fogadot, de tegnap már rendben beregiztem, gmail-re a kód is megjött szinte rögtön és már jön is lefele. A letöltése egy kicsit lassúcska de halad.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Május 16., 14:17:25
@Kayamiel: azt az üzenetet én is megkaptam csütörtökön.
Kiderült, hogy túl sokan rohamozták meg az oldalt, a szerverek meg nem bírták a terhelést.
Közben egy gmailes emaillel és egy új profillal nekem is sikerült beszereznem.

A freemailre továbbra is jó pár óra késéssel kapom meg a biztonsági kódokat, ami már csak azért is érdekes, mert az üzenet dátumának és érkezési idejének tanulsága szerint szinte azonnal megkaptam őket.  :headscratch: :headscratch:
Majd írok is egy hibaüzenetet a freemailnek, mert ez a fajta üzenet késés a legutóbbi karbantartás előtt nem igazán, sőt semennyire nem volt jellemző.
Az zért remélem, a régi profilom nem fog emiatt elveszni, mert akkor tényleg nagyon dühös leszek.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Kayamiel - 2020. Május 16., 20:09:31
@Kayamiel: azt az üzenetet én is megkaptam csütörtökön.
Kiderült, hogy túl sokan rohamozták meg az oldalt, a szerverek meg nem bírták a terhelést.
Közben egy gmailes emaillel és egy új profillal nekem is sikerült beszereznem.

A freemailre továbbra is jó pár óra késéssel kapom meg a biztonsági kódokat, ami már csak azért is érdekes, mert az üzenet dátumának és érkezési idejének tanulsága szerint szinte azonnal megkaptam őket.  :headscratch: :headscratch:
Majd írok is egy hibaüzenetet a freemailnek, mert ez a fajta üzenet késés a legutóbbi karbantartás előtt nem igazán, sőt semennyire nem volt jellemző.
Az zért remélem, a régi profilom nem fog emiatt elveszni, mert akkor tényleg nagyon dühös leszek.

Na én pont ezért döntöttem úgy évekkel ezelőtt, hogy gmailre váltok, mert egy csomó külföldi oldal regizése ugyan így késett ami viszont most nem mondható el mert mindent rögtön megkapok. Valahogy nem kezelik jól a magyar email címeket a külföldi szolgáltatók.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2020. Május 17., 21:10:52
Valaki árulja már el nekem, hogy ha "megvettem" a GTA V-öt, akkor és elméletileg már az enyém, akkor hol a viharban találom, hogy letölthessem végre???
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2020. Május 17., 21:31:37
Le kell töltened az Epic Launchert, azon telepíted, és a GTA V letölti majd a Rockstar Launchert, amin keresztül regisztrálódik és elindul.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2020. Május 17., 21:55:57
Én úgy tudom, a Rockstar Launcherrel először telepíteni kell Mega Launchert, ami felteszi a Rocket Launchert, és aztán az telepíti a GTA-t.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Május 24., 20:02:23
Na én pont ezért döntöttem úgy évekkel ezelőtt, hogy gmailre váltok, mert egy csomó külföldi oldal regizése ugyan így késett ami viszont most nem mondható el mert mindent rögtön megkapok. Valahogy nem kezelik jól a magyar email címeket a külföldi szolgáltatók.

Végre megoldódott.
A freemail rendszerével volt valami gebasz, amit azóta sikeresen elhárítottak, így most már minden email újra "normál" idő alatt érkezik meg.
A GTA V-öt meg ezek szerint külön profilban lesz meg, mert szerintem nem lehet egyik profilról a másikra játékot átküldeni.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Micho - 2020. Május 25., 19:45:02
https://hu.ign.com/mortal-kombat-11/58490/news/a-harc-amire-mindenki-vart-robotzsaru-a-terminator-ellen-a-mortal-kombat-11-ringjeiben?utm_source=recirc
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2020. Augusztus 07., 09:04:50
https://screenrant.com/star-wars-jedi-logic-memes-too-hilarious-words/ (https://screenrant.com/star-wars-jedi-logic-memes-too-hilarious-words/)

Baszki, volt pár, ahol tényleg besírtam. Pl. 14, 12, 8.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Augusztus 07., 13:53:21
https://screenrant.com/star-wars-jedi-logic-memes-too-hilarious-words/ (https://screenrant.com/star-wars-jedi-logic-memes-too-hilarious-words/)

Baszki, volt pár, ahol tényleg besírtam. Pl. 14, 12, 8.

Én a 8-ason inkább sírni tudnék, a többi viszont poén volt.
(https://preview.redd.it/yooxcgug5mr01.png?auto=webp&s=1abd3c00efa3e7f2ed89b373e2aa7def8d71a423)

(https://i.redd.it/p5v5skltjom31.jpg)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: HeirToGrievous - 2020. Augusztus 09., 22:12:04
Nem tudom, valamelyikőtök ismeri-e ezt a srácot, de ajánlom figyelmetekbe.
Ezen a videóján (kb. a felétől) már sírva röhögtem.  :lol: :lol: :lol: :lol:
http://www.youtube.com/watch?v=f5d8pVg3Qtg
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Farek - 2020. Augusztus 13., 09:16:17
Fiúk, lányok és mindenki más is, egy kérdés.

Párommal szeretnénk valami mozgásérzékelős konzolt venni, ami a következő időkben jól lekötné a kislányunkat és ráadásul még fejlesztené is. Emlékszem, régen - és főleg piásan :) - jókat szórakoztunk a mindenféle alap sport meg ügyességi játékokkal Wii-n meg Kinecten. Most is valami ilyenre gondoltunk, szóval bőven jó lenne valami használt cucc pár ilyen dologgal. A kérdés, hogy kinek milyen tapasztalat van ilyen gépekkel, ki mit ajánl?

Köszi.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: talgaby - 2020. Augusztus 13., 19:37:56
Switch. Super Mario Partyban vannak nagyon mozgásos minijátékok. meg ha áldoztok annyit, van egy effektíve fitneszprogram is a Ring Fittel, bár az inkább felnőtteknek van.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2020. Október 17., 21:08:20
Visszatér a két VHS akcióhős:
http://www.youtube.com/watch?v=PsVk5nZ0weE
http://www.youtube.com/watch?v=ghgs6weNNmA
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2020. Október 18., 11:11:09
A rambos trailer nagyon kis gagyi.  :lol:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2020. November 05., 22:37:49
KiD: De legalább Sly adja a hangját hozzá. ;)
Bárcsak Arnie is elvállalta volna, de a Dark fate miatt nem tudta..
http://www.youtube.com/watch?v=u27i41xo0kI
http://www.youtube.com/watch?v=pG1CNiDWKhM
http://www.youtube.com/watch?v=Lm6rV3PNXx8
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2020. November 06., 14:33:49
KiD: De legalább Sly adja a hangját hozzá. ;)

Mondjuk az bejön. De nekem nagyon komolytalan hatást kelt, Schwarzi feje, meg úgy a többi karakteré nekem sokkal élethűbb is. Valahogy nem érzem ezt a Rambot.  :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2020. November 07., 13:19:09
Jaa azt hiszem értem. Nos biztosan azért van így, mert a többi szereplő tervezésénél létező arcokat szkenneltek be. Míg Rambóét a filmekből vett képek alapján próbálták nulláról kiindulva létrehozni. Talán. Ez csak egy tipp.
Viszont eljutottunk oda, hogy a Friendship-ek jobbak, mint a Fatality-k. Az utóbbi már egy eléggé kivérzett téma, ahol nehéz újat mutatni, de a Barátságokban én látok bőven potenciált. A Mileenás annyira aranyos. :D
http://www.youtube.com/watch?v=iOQpj9X2z4c
De a korábbi Kitanás is wholesome:
http://www.youtube.com/watch?v=1pIPg2ImRqo
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2020. November 19., 20:22:57
Nos akármennyire nem tetszett Rambo feje - mostanra  vagy megszoktam, vagy picit még políroztak rajta -, de a szövegei nagyon jók.

Cassie Cage: S'up? Stop! Or My Mom Will Shoot :D

http://www.youtube.com/watch?v=MBbOyLZ62KY

Mondjuk az, hogy egy diszkó közepén is képes egy avarkupacban elrejtőzni, nem növeli a komolyanvehetőségét. :D
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2020. November 19., 23:50:48
Na igen, a párbeszédeknél nagyon kreatívak tudnak lenni. :) Itt és az Injustice játékoknál is nem egy easter egg-et és felnőtt poént beleszőttek a társalgásokba. (Bár a fő történet megírása is ilyen jól menne nekik!)

Viszont megnézve a videót van valakinek elképzelése arról, hogy Baraka honnan a fenéből húzza elő azt a méteres csontpengét? Komoly X-men origins Deadpool flashback-em lett tőle.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2020. November 24., 18:31:08
Ha valakit még nem rántott volna magával a nosztalgia vonat...
http://www.youtube.com/watch?v=XdYgTAF8v84
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: Intruder - 2021. December 01., 18:47:08
A mobilon facebookozóktól kérdezném, hogy nálatok is némák a feltöltött videók? Már átállítottam nem automatikus lejátszásra, de még mindig nincs hang. :/
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2022. Augusztus 21., 13:12:29
Összedobtam egy listát stratégiai játékokról a listchallanges-en, és ahogy készítettem, egyre mélyebb bugyraiba merültem le az RTS világnak, és végül már olyan C&C klónokat találtam, amikről össz-vissz kb. 3 kép van az egész interneten. Ha valakit érdekel, ikszelgesse végig!

https://www.listchallenges.com/real-time-strategy-games-updated

Zárójel: csípem ezt az oldalt, de a múltkor megnéztem adblocker nélkül, és hát... szóval úgy nem ajánlom.
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2023. Május 03., 19:49:39
Találtam egy 95-ös német körökre osztott stratégiát, Death or Glory néven fut. A fő nevezetessége, hogy a karakterportrék egy az egyben Marvel szereplők.

Íme a Vezető és Célpont (utóbbi fejéről leszedték a célpontot):

(https://media.discordapp.net/attachments/848562350251704330/1101818448201404468/Mv.png)

Egy skrull:

(https://media.discordapp.net/attachments/848562350251704330/1101818638450827394/Mv2.png)

Stryfe:

(https://media.discordapp.net/attachments/848562350251704330/1101818695526924328/Mv3.png)

Egyéb figurák:

(https://media.discordapp.net/attachments/848562350251704330/1101970578736435340/skrull.png)
(https://media.discordapp.net/attachments/848562350251704330/1101970670507806833/marv2.png)
(https://media.discordapp.net/attachments/848562350251704330/1101970704561348669/marv.png)
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: elwood - 2023. Május 04., 12:05:59
- Was wird passieren, wenn Marvel es rausfindet, Klaus?
- Keine Panik, Günter, niemand wird es wissen.  :badteeth:
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2023. Május 04., 19:20:26
Lokit is beletették:

http://www.youtube.com/watch?v=VYnKJhD0qEA
Cím: Re:Számítógép/Internet/IT
Írta: KiD - 2023. Szeptember 08., 22:37:19
Körbe érnek a szálak:

http://www.youtube.com/watch?v=jnMo1SUTal8