HálóZsák fórum

HálóZsák fórumok => a Zsák => A témát indította: zozi56 - 2009. Április 03., 11:06:49

Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Április 03., 11:06:49
Ebben a témában fűzhetitek hozzá a gondolataitokat a HZs rovataihoz.
Cím: A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2009. Április 03., 11:20:24
Doktorom: A rendelő most is remekül sikerült, a filmes közvélemény kutatás pedig megdöbbent, mert hihetetlen hogy az amcsik mennyire ostoba sorozatokért tudnak rajongani. Azt hittem a Lost-ot már rég befejezték, a Fringe, ami pedig JJ Abrams (az új Trek film atyjának) sorozata kritikán alul szánalmas, és nálunk az RTL vetíti A Rejtély címmel (már az is rejtélyes hogy vannak akik nézik) az X-Akták mintájára akarták csinálni de annál sokkal tudománytalanabb és sokszor az az ember érzése, hogy összecsapták. Ma este megy a 4. rész az RTL-en.
Arra is felkaptam a fejem, hogy már megint új Doctor Who lesz? Mi a francnak?  
A Project Superpowers-nek viszont örülök.  
Köszi nagyon tetszett minden.

Talgaby: ezer köszönet az eladási adatokért   A Mortal Kombat történetébe még csak beleolvastam, de elsőre nagyon izgalmas tanulmány.    

Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Április 03., 11:45:34
Mintha az eladásit nem olvashattad volna már lassan két hete.  Az MK lesz még jobb is, ez valójában az egész hóbelevanc bevezetője. Egyetlen prófécia nincs benne (okkal), utána jön majd a konkrét esemény. Bár ennek ellenére így, jó négy év után visszaolvasva, alaposan át kell majd egyszer írnom ezt az elejét...

A Project Superpowers folytatásának igazság szerint még a mostani spin-offok előtt kijött a nulladik része, így most, hogy a minik a végükhöz közelednek, nem csodálom, hogy készül a konkrét folytatás is.
És a rajzolókhoz csak annyit, hogy Mike az Choi, nem Cho, Cho az Frank. Mike Choi rajzolta a Target X-et, egy ideig az X-Force v3-at, a Messiah War bevezető számát, meg még beugrott egy füzet erejéig az X-Men v2-be is. És hozzá fűződik az elmúlt évek legeslegeslegszebb Marvel-borítója is (X-Men v2 #204  ).
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Április 03., 11:47:45
Nemtom, jó helyre írom-e de engem meglep, hogy a szavazók többsége online képnézegetőben olvassa a képregényeket a letöltés helyett.  
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Április 03., 11:51:13
Nem értem, hogy miért vagy úgy meglepődve a Lost-on, Ben. Nem véletlenül az egyik legnépszerűbb sorozat amerikában. És még el fog tartani egy darabig, úgy tudom, hogy a készítők 6 évadosra tervezik a sorozatot, ha jól tudom most fog kezdődni odakint az hatodik évad. És azért a története is egész jó, csak ismerni kell hozzá az összes részt, mert eléggé összefüggő a története. Nem véletlen hogy a Wizard magazin is ennyit foglalkozik ezzel a sorozattal.
Cím: A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2009. Április 03., 11:55:34
Idézetet írta: Sepi
Nem értem, hogy miért vagy úgy meglepődve a Lost-on, Ben. Nem véletlenül az egyik legnépszerűbb sorozat amerikában. És még el fog tartani egy darabig, úgy tudom, hogy a készítők 6 évadosra tervezik a sorozatot

Te jószagú Manci néni!   Én az elejétől követem a Lost-ot, de a forgatókönyvírók minden második részben ellentmondásokba keverednek és sokszor kilátástalan és zavaros sztorivá válik az egész. Úgy rémlik valami 3-4 évadosra tervezték az egészet, ami jó is lehetett volna, mert akkor talán nem nyújtják mint a rétest. De ez a vélemény is néző függő.  

Idézetet írta: talgaby
Mintha az eladásit nem olvashattad volna már lassan két hete.

 
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Április 03., 12:13:33
Idézetet írta: Nitro
Nemtom, jó helyre írom-e de engem meglep, hogy a szavazók többsége online képnézegetőben olvassa a képregényeket a letöltés helyett.  
Ez meglepett engem is, ilyen eredményre aztán nem számítottam.
Cím: A rovatokról
Írta: Kinglade - 2009. Április 03., 12:19:51
A Losthoz csak annyit, hogy most megy az 5. évad, jövőre jön a 6. és egyben utolsó. Ja és az 5. szezon talán a legjobb a sorozatban szerintem, még a fantasztikus elsőt is felülmúlja eddig. Én nézem a Finget-t is (természetesen nem a szánalmas magyar szinkronnal) és szerintem egész jó. Érződik rajta JJ Abrams keze nyoma (az Ő ötlete volt a Lost is), néha az egyes tölteléksztorik nem ütnek akkorát, de már az átívelő szál miatt is érdemes nézni, ami nagyon jól össze van rakva. Hogy a rovatokról is írjak: a Rendelő még mindig nagyon tetszik, talgaby rovatai pedig szintén bejönnek, főleg a Mortal Kombat. Csak így tovább.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Április 03., 12:27:13
Na, akkor, hogy folytassam a Lost témát, én Bennel értek egyet, és nem értem, hogy mit esznek rajta az emberek. Én egy részt láttam belőle, az nekem bőven elég is volt.  

Gaby: igazad van Choival kapcsolatban, elnéztem, bocsi...
Cím: A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2009. Április 03., 13:34:50
Általában nem szoktam olyasmit szapulni, amit nem ismerek behatóan (aki ismeri bizarr viszonyomat a Smallville című sorozattal az tudja hogy nem a levegőbe beszélek) de a Fringe vagy Rejtély ahogy tetszik arra az egyszerű koncepcióra alapul, hogy az átlagnéző tökhülye és úgyse érti miről folynak a "tudományos" diskurzusok az egyes epizódokban. A Fringe 2. részében a "retinában rögzül amit az ember halála pillanatában utoljára lát" marhaságról már a Stomon is értekeztünk.
A Lost pedig igen nagy sorozat VOLT kb a 2. évad végéig, mert addig még volt mondanivalója a forgatókönyvíró stábnak, de aztán szép lassan elfogytak a töltetek és idea patronok, és további  2 évadon át vakarták a fejüket, hogy mi az Istennyilát is kezdjenek a történettel. A sorozatot meg nem azért folytatták, mert hú de jó ötleteik születtek, hanem: ZSÉ.
Bevallom férfiasan, amikor megtudtam, hogy a Fringe a Lost és még kitudja milyen kaotikus történetek atyja, J.J. Abrams viszi az új Trek mozit, rettegve vártam az eredményt, de hálistennek az jó lesz.
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Április 03., 14:28:55
Idézet
A jó az, hogy a jelenlegi második legelviselhetetlenebbül rossz amerikai szuperhős-képregény
És melyik az első?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Április 03., 14:31:17
ASGBADGAT, vagyis All Star Goddamn Batman and Dick Grayson, Age Twelve.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Április 03., 22:05:52
A Lostot eredetileg 5 évadosra tervezték, később a siker miatt toldották meg még egy évaddal. Ami igazából úgy jött ki, hogy az évadokból lecsippantottak két-két részt, és a csonka negyedik évadból hiányzó részek azok ami kitezsik a hatodik évadot. Tehát nem nyújtják azt tovább mint eredetileg tervezték. És közel sem szörnyű a történet, hiszen azért vannak benne megdöbbentő dolgok, amikre később nagyon jó magyarázatokat adnak.

Idézet
Na, akkor, hogy folytassam a Lost témát, én Bennel értek egyet, és nem értem, hogy mit esznek rajta az emberek. Én egy részt láttam belőle, az nekem bőven elég is volt.
Igen, csak mint mondtam egy rész alapján nem lehet róla véleményt mondani, hiszen összefüggő a történet benne, így ha nem az elejétől nézed persze hogy vannak benne olyan dolgok amelyek sötétek lehetnek. Ez olyan mintha a Pókember képregényeket is a mostani BND történetek alapján akarnád értékelni.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Április 03., 22:15:00
Én szeretem a BND történeteket...
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Április 03., 22:18:11
Akkor meg is érdemled.  
Cím: A rovatokról
Írta: zajrus - 2009. Április 06., 16:46:04
ööö... valaki tudna segíteni? A Wikibe azt írják hogy a mostani Green Lantern a v4 itt Talgaby meg azt hogy az a v5 akkor most melyik?  
Cím: A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2009. Április 06., 16:52:35
Tudtommal a v4
http://www.dcuguide.com/GL/GL4.php (http://www.dcuguide.com/GL/GL4.php)
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Április 06., 16:53:01
Vol4. A v1 még 1941-ben indult, a v2 1960-ban, a v3 1990-ben, a v4 pedig 2005-ben.
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Április 06., 16:55:31
Ahogy a tudástárban (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=7&Itemid=37) is írta doki:
   
    Volume: [...] Jellemzője, hogy kb senki sem igazodik ki a különböző számozások között…
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Április 06., 18:15:40
Vol4. az.  De igazából ez a volumen dolog erősen személyfüggő. Pl a jelenlegi Supergirl vol5 is igazából lehetne vol6. és a Teen Titans vol3-at is van aki vol7-nek tekinti. Minden attól függ, hogy miként csűri-csavarja az ember a dolgot...
Cím: A rovatokról
Írta: zajrus - 2009. Április 06., 19:47:53
Jó-jó csak azért kérdeztem mert hirtelen megijedtem hogy rosszul foglaltam... Meg egyébként se vagyok otthon DC tekintetébe
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Április 06., 20:04:16
Ezért tanácsos a dátumot is hozzáírni a foglaláshoz.
De ha ennyire nem vagytok otthon a DC világában, akkor nem vágjátok túl nagy fába a fejszéteket ezzel a sorozattal?
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Április 06., 20:34:42
Meg mellé a Green Lantern Corpsal?
Cím: A rovatokról
Írta: zajrus - 2009. Április 06., 21:05:53
Nem mi nem vagyunk hanem én... csak azért kérdeztem mert ellentmondás és nem szeretek hibát hagyni...
Egyébként ez egy képregény nyílván majd utánaolvasunk stb... Szal megleszünk lazán...
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Április 06., 21:20:04
Te tudod.  Igazából már sokszor, sok helyen elmondtam, hogy magát a karakter ki nem állhatom, szóval engem annyira nem izgat a dolog. De remélem tisztában vagy vele, hogy ha az elejéről kezditek, akkor pl a GL Corpsal keményen bele fogtok futni a Sinestro Corps War-ba...
Cím: A rovatokról
Írta: zajrus - 2009. Április 07., 06:28:22
Majd lesz valahogy, de az már a mi gondunk, bár elég kellemes gond... Jah igen úgy 5-6 óra fele ( meg mindig ) érdemes lesz fellesni AllComicsra
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Április 07., 09:53:18
Meg ugye a mostani sorozat a Rebirth-fel indított, amit az egész elé kell pakolni...
És igen, v4, de ezt stabilan és következetesen mindig elrontom.  DC-nél amúgy is sokszor elég nehéz követni a szériaszámozást. PL. én a mai napig nem tudtam még rájönni, hogy a mostani Green Arrow-sorozat hivatalosan hanyadik lehet... Bár lehet, hogy csak én vagyok így vle, a Marvel is tud kavarni, de ott többnyire még tudom, mi melyik.
Cím: A rovatokról
Írta: zajrus - 2009. Április 07., 11:28:53
Gondolom azért mert a Marvel sokkal népszerűbb mint a DC legalábbis kishazánkban. A Rebithhel akartunk kezdeni de már honosítva van a Newgenen.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Április 15., 16:12:36
Frissült Sámson Doki Rendelője (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1503&catid=7&Itemid=1) is!
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Április 15., 16:29:50
Apróság:
Az Absolute KC-nál kihagytad - ha már a képregényes adatbázis frissülését megvétóztad - hogy a 75 dollár egy 20×30 centis (magyarul: bazinagy, kb. egy A4-esnek megfelelő oldalnagyságú) kiadványt takar. Mert amúgy tényleg elég meredeknek tűnne az ára.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Április 15., 16:31:42
Idézet
ha már a képregényes adatbázis frissülését megvétóztad
Nem vétóztam, csak még mindig nem néztem át a javaslataidat rendesen. Majd talán holnap vagy holnap után.  De igazad van, ez lemaradt.
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Április 22., 10:31:24
Egy apró megjegyzés Talgabynak. Fujin nevét nem emelted ki zölddel.  Egyébként tök jó a leírás, a második rész már szinte túl részletes.  Várom a folytatását.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Április 22., 11:21:17
Hm, majd pótolom, bár a kiemelés el fog tűnni. Eredetileg a részek mellé fel akartam rakni a karakterlapokat is, de aztán rájöttem, hogy túl sok mindent lőnék le a későbbiekből azoknak, akik eddig nem olvasták, úgyhogy azok majd akor, ha lement az egész.
És ha ez részletes, nem tudom, mit fogsz szólni, ha majd elérünk a Deception-Armageddon pároshoz. Azok már akkorák, hogy nem részenként, hanem fejezetenként lesz frissítve. (Igaz, az már hetente majd, nem havonta.)
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Április 22., 11:28:18
Pedig jó ez így kiemelve szerintem, mert látszik, hogy melyik szereplő mikor tűnt fel.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 02., 10:42:34
Nos, egyelőre csak itt jelzem, hogy:
[!--fonto:Impact--][span style=\"font-family: Impact;\"][!--/fonto--][!--sizeo:7--][span style=\"font-size: 36pt; line-height: 100%;\"][!--/sizeo--]Frissültünk![/size][/font]
[a href=\"http://halozsak.tlof.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=33&Itemid=41\" target=\"_blank\"]Wizard Szemle (http://halozsak.hu/)[/a]

Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 02., 11:09:56
a felsorolt animacios filmek a legjobb vagy legrosszabb kategoriaba tartoznak, szamomra nem egyertelmu, az ott szerepelo mondat
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 02., 11:14:44
Hát nem tudom, számomra igen, hiszen az előtte lévő mondatban ott van, hogy legrosszabbak is vannak a világon.  De akkor csak neked: azok a legrosszabb animációs filmek.
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 02., 11:24:27
aha, koszi, csak azert mert van nehany sorozat, amit en nem tartok rossznak, sot...
mondjuk jo lenne tudni ki es mi alapjan rakta ossze a listat, egyaltalan az ilyen listak hogyan keszulnek
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 02., 11:33:59
Én sem értek vele teljesen egyet, de ez van. Majd megnézem, hogy az író neve szerepel-e a wizardban.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 02., 11:50:19
Jeph Loeb szeretne Uncanny X-Ment írni? Jóságos ég!  
Az animációs lista meg tuti, hogy nem a legrosszabb. A JLA, a Batman TAS, a Futurama a világ legjobb sorozataiként vannak számon tartva, ebből a Batman TAS meg minden idők legjobb animációs szuperhőssorozataként.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 02., 11:54:32
Na majd ránézek, de úgy emlékszem, hogy a legrettenetesebb címszó alatt futott a lista...  

És igen, az X-ment csak a te kedvedért írtam bele direkt...
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 02., 12:12:44
akkor ezert volt nekem is gyanus, bar nem a szuperhosos cuccok miatt gondoltam igy, amit azt mar talgaby is jol tudja, es nem gyozi hangsulyozni idonkent...
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 02., 13:00:29
Doki, nem lehet, hogy terrificet írtak, és azt olvastad te terrible-nek? Mert nem mindegy...

Zerit: Én hangsúlyozni? Kinek volt egy hatalmas "Szuperhősök monnyanak le!" feliratú tábla az aláírása kettőnk közül?
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 02., 13:35:16
idezni csak pontosan es szepen vagy sehogyse, azokbol lesznek a felreertesek
mirol mondananak le a szuperhosok?!
lasd itt (http://halozsak.tlof.hu/_mas/upload/zerit/!forum/riot2.jpg)
nem tagadom, hogy volt ilyen alairasom, sot meg mindig ugy tartom, hogy nem csak es kizarolag szuperhosokrol szol a kepregeny, es valoszinuleg nem ezeknek a tipusu kepregenyek koszonhetoen nevezik majd a kepregenyeket a kilencedik muveszeti agnak
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 02., 14:32:56
Idézet
Doki, nem lehet, hogy terrificet írtak, és azt olvastad te terrible-nek? Mert nem mindegy...
Inkább szerintem összekevertem az egymás mellett lévő két listát. Majd a meccs után megnézem.

+++

Nos, tényleg az lehetett, hogy összekevertem a legrosszabb sci-fi sorzatok listáját a legjobb rajzfilmekével, de javítottam ezt a hibát...
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Május 05., 10:34:43
Hát ez azért elég érdekes volt.
Nem mindegy, hogy kilégzés van a papírra írva, vagy hogy kivégzés.
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Május 21., 09:42:55
Megkérdezném az 1024-es képregény felbontásra szavazóktól, hogy amikor majd öt év múlva az 1600-as képernyőkön fogják olvasni a régebbi honosításokat, akkor azok jól fognak kinézni kicsiben? Bár abból kiindulva, hogy a többség a beépített nézegetővel olvassa őket, lehet, hogy nem kéne csodálkoznom.

Ja, még valami: bár abszolút nem szoktam a nézegetővel olvasni a képregényeket, csak belenézegetni egy-egy érdekesebbe, nem lehetne megoldani, hogy az Esc billentyűre kilépjen, és ne kelljen legörgetni?
Cím: A rovatokról
Írta: Schmatzy - 2009. Május 21., 10:53:06
Erre való az a mondás, hogy majd átmegyünk azon a hídon, ha odaértünk. Engem jelen pillanatban jobban zavar, hogy széles a képregény, mint az, hogy majd öt év múlva keskeny lesz. És ha abból indulok ki, hogy az elmúlt öt évben ugyanaz az LG Flatron 1024-es monitorom volt, akkor nem tartom valószínűnek, hogy a következő öt évben majd csak úgy ukmukfukk lecserélem.

Egyébként pedig még a hősidőkben a ComiX Artnál én voltam az, aki a leginkább ellenezte, hogy Graf-X a 800-ban elkészült honosításait újra megcsinálja 1024-ben. Én ilyen maradi vagyok.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Május 21., 12:56:12
Idézetet írta: Nitro
Ja, még valami: bár abszolút nem szoktam a nézegetővel olvasni a képregényeket, csak belenézegetni egy-egy érdekesebbe, nem lehetne megoldani, hogy az Esc billentyűre kilépjen, és ne kelljen legörgetni?
Mikor update-eltük a képnézőt az újraindítás után nemsokkal, valamiért az istennek nem hajlandó az Esc parancsgombot figyelembe venni. De ugyanúgy bezárja ha a c vagy az x gombot nyomod meg a billentyűzeten.
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Május 22., 09:42:46
Idézetet írta: Schmatzy
És ha abból indulok ki, hogy az elmúlt öt évben ugyanaz az LG Flatron 1024-es monitorom volt, akkor nem tartom valószínűnek, hogy a következő öt évben majd csak úgy ukmukfukk lecserélem.
Lassan pedig tényleg le kéne cserélned, amíg még jó a szemed.

Sepi, köszi, az is jó lesz.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Május 22., 12:38:40
Nem tudok hozzáférni Talgaby Mortal Kombat-os rovatához!  
Illetve az első két poszt oké,de a harmadikra (a legújabbra) hibát ír ki...  
Csak én vagyok ezzel így?
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Május 22., 13:01:37
Nem vagy ezzel egyedül Asys! Nálam is ez a helyzet, hogy a harmadik poszt valami hibát jelez.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 22., 13:22:33
Most már jó. Elfelejtettem aktiválni a közzétételt tegnap este, amikor beélesítettem.
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Május 22., 13:37:01
Köszi az eladási elemzést! Azért nem semmi, mennyi munkád lehet benne...
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Május 22., 14:17:48
A rovat 3. része most valóban elérhető. Köszönöm talgaby!
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 22., 14:42:18
Idézetet írta: zozi56
Köszi az eladási elemzést! Azért nem semmi, mennyi munkád lehet benne...
pedig kar az idoert, csak egy halom felesleges es hasznalhatatlan informacio, kb mint a focimeccsek eredmenye
Cím: A rovatokról
Írta: exactlee - 2009. Május 22., 15:04:04
hehe
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 22., 15:09:11
De ha nem tudod a foci meccs eredményét, akkor azt sem tudod, hogy a kedvenc csapatod nyert-e.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 22., 15:39:01
Ilyen erővel bármilyen statisztikai elemzés, sőt, elemzés felesleges. De van, aki szereti az ilyesmit.
Amúgy zozi igen, ez most kivételesen hosszabb időbe telt, mint a többi, de most kivételesen rohadtul ráértem, amikor összeraktam. A továbbiakban valószínűleg már ennél rövidebbek lesznek csak a folytatásban.
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 22., 16:24:29
az elemzes egy altalanos fogalom, ami viszonylag eleg nagy teruletet olel fel illetve kapcsolhato hozza, igy nem szabadna feleslegesnek tekinteni, mas teszta a satitsztika, ami inkabb egy szukebb kor erdekeltsege
tessek megmondani, milyen praktikus kovetkeztetest vagy effetiv tudasanyagot gyujthat be egy mo-i kepregenyrajongo abbol, hogy hanyan vettek meg az xy kepregenyt az usa-ban.
egy dolog ismerni a focimeccsek eredmenyet, ami a szam-buzik szamara bizonyara tiszta edenkert, es mas dolog a tvben vagy a helyszinen megnezni a kedvenc focicsapatod meccset...
ertem en, hogy rengeteg munka van abban, hogy utananezel az adatoknak majd leforditot es csatolod hozza a sajat olvasasi elmenyeidet, ha ebben kedved telik, senki sem akadalyozhat meg, en sem foglak  csak elmondtam a velemenyem
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 22., 17:11:21
Azon kívül, hogy a számok határozzák meg elsősorban a sorozatok sorsát Amerikában, és hogy ez vmennyire visszahat a honosításra/kiadásokra, nem sok. Tényleg saját kedvtelés, pontosabban a STomon elindított kósza ötlet másik ötlet általi kiteljesedése. Ugyanolyan kis hülyeség, mint a három nagy kiadó megjelenéseinek borítói a szomszéd rovatban.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Május 22., 20:27:33
Látom,szépen bővül a Mortal Kombat rovat is,köszi a harmadik részt (is),Talgaby!  

Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 22., 21:32:54
Idézetet írta: talgaby
Azon kívül, hogy a számok határozzák meg elsősorban a sorozatok sorsát Amerikában, és hogy ez vmennyire visszahat a honosításra/kiadásokra, nem sok.
a kiadok szamara valoban erdekes adatkent szolgalhat, de mi a franc koze van a magyar honositasokhoz? hja, hogy eddig az USAban eladott kepregenyek peldanyszama alapjan honositottal? akkor nem szoltam
es valoban eredeti otlet a kiadok honlapjairol idelinkelni a boritokat, igen fantaziadus
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 22., 22:13:01
Nem, de ha a fogyások miatt megszűnik egy sorozat, a honosítók is szívhatnak. És ha a fogyások miatt fogják, és bevágják őket egy crossoverbe, akkor is. Ha a fogyások miatt úgy döntenek, kell oda egy új író, akinek teszem azt BMB a monogramja, szintén.
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 23., 09:07:06
ez most egy nem volt vagy egy igen?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 23., 09:08:18
Nemigen. Vagy igennem. Nem tudom. De lehet, mégis. Bizonytalan vagyok. Azt hiszem.
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Május 23., 09:16:00
lehet hogy van valami befolyasa, marmint abban az esetben ha a legfrissebb kepregenyeket honositod, ami viszont nem etikus sok szempontbol, vagy tevedek?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 23., 11:10:36
Attól függ, mennyire értjük frissnek a frisst. Nullanapos honosításokat nem csinálok (vagyis de, csak nem rakom ki őket), az egy másik oldal felségterülete, de teszem azt, ha látom, hogy pl. a mostani Captain Britain eladásai zuhannak, akár egy néző IQ-szintje Kiszel Tünde műsorától, és emiatt már csak a cancelre kell várni - amit amúgy azóta meg is kapott - akkor mondjuk már elgondolkozhatok rajta, hogy ha már biztosan véges lesz, és nem is hosszú, akár honosítható is. Nem egészen eladási dolog, de hasonló okok miatt került most egyáltalán nálam szóba egy másik sorozat honosítása egy jövőre tervezett 16 részes kapcsán, mellékszálként.
Meg hát ott a Póklány is... igaz, messze vagyunk még tőle, de vmennyire bennem volt, hogy alterverzumként hagyják azon a szinten is, amin volt, erre most vége, negyedévente fog folytatódni. De hozhatnám példának a doki MA Hulkját, amit a részlegén belüli gyorsan megindult fogyások miatt is szüntethettek meg többek között.
Cím: A rovatokról
Írta: gorgiasz - 2009. Május 23., 12:42:02
Mostanra sikerült elolvasnom az összefoglalódat  Talgaby  az eladásokkal kapcsolatban, és ezer köszönet érte.  
Jó volt látni, hogy az engem érdeklő címek többé-kevésbé jól szerepelnek az eladási listákon.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 24., 16:56:09
[!--fonto:Impact--][span style=\"font-family: Impact;\"][!--/fonto--][!--sizeo:7--][span style=\"font-size: 36pt; line-height: 100%;\"][!--/sizeo--]Frissültünk![/size][/font]
[a href=\"http://halozsak.tlof.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=33&Itemid=41\" target=\"_blank\"]Egy kis  Csillagközi Romboló (http://halozsak.hu/)[/a]

Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Május 24., 17:15:05
Tényleg ez egy nagyon érdekes összefoglaló a Csillagközi Romboló sorozatról. Itt azt is írtad hogy két sorozat van, az BSG:Origin itt a HZS-n és a New Battlestar Galactica a NewGen-en.
Cím: A rovatokról
Írta: rico74 - 2009. Május 26., 07:03:26
Köszönet Sámson Doki a rendelő legújabb cikkéért.
Érdekes dolgokat olvashattam.
A legjobb sci-fi sorozatokhoz had tegyek némi megjegyzést:
17. The Outer Limits (1963-65) Végtelen határok címmel nálunk is futott több tv. csatornán is
15. The Dead Zone (2002-07) Holtsáv címen szintén látható volt már egy része
1. Doctor Who (2005-től) Ki vagy Doki címmel most megy az RTL Klubbon szombat du.n
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 26., 07:31:57
Köszi, az Outer Limits-ről eddig nem tudtam. De már nem ez a legújabb cikk...  (de most, hogy mondod, lassan kéne lennie új Wizardnak is) A másik kettőt én is ismerem, de sajna csak pár lérszt láttam mind a kettőből, engem annyira nem tudtak lekötni.
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Május 26., 08:52:52
Nemtom, jó helyre írom-e, de Marveles névlista mikor lesz?
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Május 26., 10:03:16
Ha majd összeírod nekünk az összeset.
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Május 26., 10:40:46
Én felvetettem, hogy jó ötlet lenne összeszedni, de a többiek azt mondták, hogy arra ott a wikis lista meg a marveldb.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Május 26., 11:45:54
Én nem zárkóztam el, csak arra nekem most tuti nincs időm. De ha nyáron segít valaki (pl Nitro összeszedi az X-menes neveket, Farek az Angyalok neveit, stb), én szívesen segítkezem egy ilyen megalkotásában.
Cím: A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26., 19:28:23
Köszönöm Doktorom ezt az informatív és érdekes BSG cikket (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/galactica/six/sixanime008.gif)
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Május 27., 09:04:21
Idézetet írta: zozi56
Én felvetettem, hogy jó ötlet lenne összeszedni, de a többiek azt mondták, hogy arra ott a wikis lista meg a marveldb.
Hol is?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Május 27., 09:41:46
hu.marveldatabase.com
Ha már az adattár listája nem jó...
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Május 27., 12:59:44
A wikis pedig itt (http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Marvel_Comics-szerepl%C5%91k_hivatalos_magyar_neveinek_list%C3%A1ja) van.
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Május 28., 08:59:31
Köszi! Hátha másnak is hasznos volt.
Mondjuk nem erre gondoltam, hanem olyanra, amelyikben a csak a honosításokban megjelentek is benne vannak.  
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Június 10., 18:01:54
Új rovat nyílt. Kukucs (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=42&Itemid=53).
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Június 10., 18:38:20
Nem gondoltam, hogy te is megnyitsz egy érdekes rovatot zozi56. Nagyszerűek, valamint az a négykockás képregény viccesnek látszik. Csak így tovább.Sok sikert kívánok neked a rovathoz.

Cím: A rovatokról
Írta: rico74 - 2009. Június 17., 13:21:05
Gratulálok a szerzeményedhez Zozi.
Magam is gyűjtő lévén tudom milyen az mikor egy régóta keresett darabra sikerül szert tenni.  
Annak meg külön örülök hogy szándékodban áll ezt a történetet teljessé tenni.
További jó munkát és gyűjtögetést.
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Június 17., 13:54:55
Köszi szépen.
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Június 17., 19:15:08
Nos elolvastam a rovatodat zozi56. Az Őrszemről írtál pár infót, amit tudni kell. A v1(6 rész) az FQ-n megtalálható és a v2(8 rész)itt a Hálózsákon. Nagyszerű, hogy ezeket összefoglaltad. Bár mondtad, hogy az FQ-n levő Őrszem v1-hez vannak hiányos történetek, amit már egyszer én is említettem itt a fórumon. Sok sikert kívánok neked az Őrszem képregény honosításhoz.
Viszont volna egy-két kérdésem. A speciális frissítésről eset szó a múlt héten. Véletlenül, nem erről az Őrszem rovatról volt szó? Vagy valamit félreértettem?  
További jó munkát zozi56.
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Június 17., 19:59:02
Köszi, bár az elmúlt egy-két hónapban nem sok időm volt fordítani, a HZs-re szánt időm teljes egészét elviszi az oldalbütykölés. A speciális frissítés pedig... Két nagy dologról tudok, ebből az egyik még készül. Szerintem mindkettő nagyon különleges, nem tudom még, melyik megy ki ma.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Június 17., 20:14:43
A spec frissítés készül, csak kicsit megcsúszott bizonyos dolog miatt. Ellenben a rossz hír az, hogy ha nem készül el időben, akkor egy teljes évet csúszni fog...  De egyelőre legyünk optimisták...
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Június 17., 20:30:15
Spec. frissítés? Miről is van szó?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Június 17., 20:57:10
Ha másfél órán belül el tud készülni, meglátod. Ha nem akkor majd jövőre ugyanezen a napon.
Cím: A rovatokról
Írta: rico74 - 2009. Június 20., 06:59:02
Köszönet a legfrissebb cikkért Sámson Doki!
Ahogyan látom a top 50-ben elsősorban az új gyártású képregény adaptációk szerepelnek, pedig régen is volt jó pár képregény adaptáció. Érdekes lenne egy olyan listát látni is. Pld. a régi Flash filmek vagy a Nicholas Hammond féle Pókemberek hogy a régi Supermant már ne is említsem. Tiszta sor hogy az újak technikailag, látványvilágban megelőzik ezeket de azért a történeten már el lehetne vitatkozni.
A másik dolog: örömmerl olvasom  hogy egyre több képregény adaptáció érkezik rajzfilmként. Reméljük minél több eljutt kis hazánkba is és nem mellesleg elérhető áron beszerezhető is lesz.  
Én mindenesetre szívesen gyarapítanám a gyüjteményem velük.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Június 20., 08:03:29
Idézet
Tiszta sor hogy az újak technikailag, látványvilágban megelőzik ezeket de azért a történeten már el lehetne vitatkozni.
Teljesen igazad van. Nekem például a régi, Michael Keaton-os Batman bőven megelőzi a Dark Nightot.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Június 20., 08:54:34
Nos, az igazsághoz hozzátartozik, hogy legalább 2 vagy 3 régenni Batman film is ott volt a listán, meg még sok más is, de mint mondtam, a teljesség igénye nélkül készült a lista. Pl ott volt rajta a nagy klasszikus Időzsaru is.  

Idézet
Reméljük minél több eljutt kis hazánkba is és nem mellesleg elérhető áron beszerezhető is lesz.
Ja, én is tökre meglepődtem tegnap a Tuskóban, amikor megláttam egy Vasember rajzfilm dvd-t. Nem is tudtam, hogy ilyesmiket is adnak ki...
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Június 20., 09:22:07
A Vasember volt az első ami megjelent nálunk a Marvelesből, de reméljük, hogy nem az utolsó is. Mert jó lenne, ha például a nemrégiben megjelent Hulk vs rajzfilmeket is kiadnák, meg ami nemsokára készül el, a Planet Hulk rajzfilmet.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Június 20., 10:37:20
AZ a filmes lista nekem is gyanúsan inkább "leglátványosabb" lesz, mert ha a "lehengerlést" nzem, és belerakom a történetet, kapásból benne lenne a Batman (1989) és a Superman II is. Az meg, hogy az effektíve két óra szüntelen látvány, nuku történetre építő 300 is a top10-ben van, tovább erősíti, hogy a CGI-t nézték, nem a filmet.
(Bár hozzáteszem, a Wizard filmes listái mindig is éppen úgy szoktak alakulni, hogy éppen melyik stúdió szponzorálja a legjobban őket, pártatlanságnak, mióta a magazint olvasgatom, nyomát sem lehetett még felfedezni benne.)
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 22., 11:29:43
Jó olvasni ezt a bő lére eresztett mortal leírást. Köszi gaby!  
Egy kérdésem lenne. Ermac nem köthető a harmadik viadal történeteihez? mert ő is a harmadikhoz szervesen köthető trilogyban tűnt fel úgy tudom.
Vagy róla is megtudunk mindent a későbbiekben?
Várom már a folytatást.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Június 22., 11:37:40
Ermac majd a Deadly Alliance történeténél kerül elő. Igen, az Ultimate MK3-ra hozták össze a karakter eredetét (amúgy MK1-es), de a története nem igazán releváns. Ha jól emlékszem, Raint is csak később raktam bele, ha egyáltalán beleraktam. Ő egészen az Armageddonig jelentéktelen figura, és ott is egyetlen érdemi jelenete lesz.
De lesz még ilyen. Ashrah például elő se fog nálam kerülni az Armageddon első könyvéig. (És igen, ha azt hittétek, ez volt hosszú, mit mondtok majd az MKA-ra... ahhoz képest, hogy nincs hivatalos története, akkora, mint az előtte lévő játékok sztorija összesen.)
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Június 23., 11:01:53
Üdv!Már régebben is megakartam köszönni a MK-os dokumentációidat,de akkor ezzel a 4.résszel bepótolom!Zseniális!!!  
Szeretem olvasgatni,a MK game,nagy kedvenc volt...
Az ERŐ legyen veled!!!
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Július 01., 12:33:44
Folyamatos apró frissítések (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=42&Itemid=53).
Cím: A rovatokról
Írta: rico74 - 2009. Július 04., 10:55:34
Pride of Bagdad annyira honosítás gyanús hogy már el is készült.  
Bagdad büszkesége címet kapta a keresztségben.
Snake és Honfi keze munkáját áldhatjuk érte. Ezúton is köszönetem.  
Talán nem haragszik meg senki ha elárulom Kendra oldalán olvasható sok más nagyszerű művel egyetemben. Ha ez még mindig nem lenne elég az oldal neve Co-Mix /bár szerintem ezt felesleges leírnom/
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Július 04., 12:08:52
Hát igen, azt nagyon benéztem.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Július 04., 12:55:18
Ugyan már, bárkivel megesik...
Cím: A rovatokról
Írta: rico74 - 2009. Július 04., 14:13:44
Egyetértek Sámson dokival. És talán ezzel a kis közjátékkal sikerült sokak figyelmét felkelteni a mű iránt.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Július 06., 10:33:16
Nem baj, zozi védelmére legyen mondva, amúgy is lesz a Zsákon olyan képregény újrahonosítva, ami máshol már volt régen. Igaz, azok már nagyon régen.
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 09., 09:09:29
Sáson rovatában az van írva, hogy készülget az új ultimate avengers. hol készülget? Amerikában vagy Magyarországon?
Megan Fox képét nézve meg szerencsére nem kellett összenyálaznom a képernyőt, mert a barátnőm is így néz ki.    
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Július 09., 10:28:53
Természetesen az USA-ban, gondoltam ez már csak nem kérdés...
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Július 14., 15:42:30
Aki esetleg nem venné észre, frissült a Rendelő is!
Cím: A rovatokról
Írta: Nitro - 2009. Július 16., 10:00:46
Akkor szeretnék rendelni egy pizzát.
Cím: A rovatokról
Írta: exactlee - 2009. Július 16., 11:10:58
De milyet?
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Július 16., 11:32:09
Doki rendelőjéből bármi is jön ki, abban mindig van valami zöldség.
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 18., 20:16:56
köszönet az ötödik mortal kombat leírásér is. Sok új dolog nem derült ki belőle, de így is jó volt egybe elolvasni.
Ebben a leírásban már benne foglaltatik a Mortal Kombat Mythologies: Sub-Zero is?
és goro visszatérése itt mennyire volt hivatalos, mert arról nem volt szó a leírásban.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Július 18., 20:41:55
A Mythologies az első részben volt a Special Forces-zal együtt. (Ld. 1 rész 4-5. fejezet.)
Teljesen hivatalos. Másodfőellenség volt, és volt valamennyi története is. Egyszerűen annyi, hogy túlélte az első Tornát, és addig ellébecolt valahol a Külső Világban. Majd a második trilógiában lesz érdekes a szerepe.
Cím: A rovatokról
Írta: Farek - 2009. Július 20., 17:11:37
Basszus, ez nagyon bejött. Megmondom őszintén, eddig csak időről időre beleolvastam az MK összefoglalókba, de most hirtelen felidulásból egyben elolvastam az egészet, és nagyon tetszett. Azért állat, hogy egy verekedős videojáték háttértörténetéből milyen helyre kis sztorit tudtak rittyenteni. Köszi, talgaby.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Július 20., 17:53:36
Heh, és ez semmi. Tobias távozása után a sztori eléggé bevadult, a második trilógia sztorija kétszer akkora lett, mint az egész eddigi együtt.
Cím: A rovatokról
Írta: Predash - 2009. Július 20., 18:47:38
Karakter leírások lesznek?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Július 20., 18:52:29
Azoknak azután kezdek neki, ha lement a sztori.
Cím: A rovatokról
Írta: Predash - 2009. Július 20., 19:03:13
Sok sikert.  Az sem kis munka...
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Július 20., 20:11:44
Én is szeretném megköszönni Talgaby-nak a folyamatosan frissülő MK rovatot!  
Azóta imádom ezt a játékot (legendát),mióta kijött az első film (1995)!
A második film kicsit gyenge volt;de a sorozat szintén nagyon tetszett!  
Állítólag jövőre kerül mozikba a harmadik rész...  
A karakterleírásokra nagyon kiváncsi vagyok!
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Július 20., 21:34:11
Kukucs a rovatomba (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1758:frissitett-kepnez&catid=42:zozi-rovata&Itemid=53), fontos változtatás a képnézőn.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Július 28., 09:03:53
Üdv! Köszi a Mortal Kombat története - Ötödik részt ,talgaby!  
Mindig nagy élvezettel olvasom ezeket a dokumentációkat,lenyügöző,remek munka!!!!
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 28., 11:31:57
Idézetet írta: talgaby
Azoknak azután kezdek neki, ha lement a sztori.

csináltál már karakter leírásokat, nem? a yoggdrasilon anno a te karakter leírásaidat lehetett olvasni, nem?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Július 28., 13:41:41
Igen, de egy része azóta érvényét vesztette, és mivel azok egy karaktert visznek végig elejétől a végéig, nem akarom így lelőni a poénokat az utolsó két játék sztorijából. Van a legvégén egy csavar (és tényleg, egy elég durva fordulat lesz az utolsóelőtti fejezetben), ami miatt szerintem megéri visszatartani a karakterlapokat.
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. Augusztus 17., 16:05:18
[!--fonto:Impact--][span style=\"font-family: Impact;\"][!--/fonto--][!--sizeo:7--][span style=\"font-size: 36pt; line-height: 100%;\"][!--/sizeo--]Frissültünk![/size][/font]
[a href=\"http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1459&Itemid=1\" target=\"_blank\"]Mortal Kombat története - hatodik rész (http://halozsak.hu/)[/a]

Cím: A rovatokról
Írta: Farek - 2009. Augusztus 17., 16:25:10
Basszus, van ám kavarás rendesen. És most akkor mindnki jól ott maradt? Azért ez igy ebben a formában igen kemény. Hány rész van még hátra? Már csak egy?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 17., 21:13:39
Játék vagy történetegység? Játékból kettő, történetből négy, és azok összességében darabonként hosszabbak, mint bármelyik eddig. Vagyis, hogy szemléletesebb legyen: eddig írtam meg az YBK-ra. Miután pár hónapja befejeztem a maradékot is, megdupláztam a teljes dokumentum hosszát. Összesen amúgy még 52 fejezet van hátra, és az utolsóelőttin garantáltan le fog esni mindenki álla.  Bár az még jó egy év, mire kikerül.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Augusztus 18., 08:28:34
Üdv!ÁÁÁÁ,ez fenomenális volt talgaby,köszi-köszi!!!!  
Akkor kb most érünk az mortal kombat armageddon történéseihez,igaz?Ez meg is van nekem ps2-re,ebben azt láttam,hogy Liu Kang láncokkal a kezén zombiszerű állapotban van..de az előzmények ismeretében,amit a jóvoltadból olvashattam,most már részben érthető...Kiváncsi leszek,hogy mi lett Scorpionnal,meg Sub-Zeróval...Aztán most lehet,hogy hülyeséget fogok írni-kérdezni,de Noob saibot nem az eredeti Sub-zero?
Várom a 7.rész beszámolóját!!!!  
Az ERŐ legyen veled!!!!
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 18., 09:21:12
[span style=\'color:#000000;background:#000000\']De, de ez[/span] elvileg a tizedik részben derül csak ki. Mondjuk igyekeztem finom utalásokkal terelgetni a dolgot.
Az Armageddon meg... hát, az még messze van. Előtte még két teljes rész lesz a Deception, aztán jön három részben és cirka harminc fejezetben az Armageddon (ami elég szép ahhoz képest, hogy nincs is hivatalos története...). Ja, és igen, elírtam lejjebb, még öt rész van hátra, nem négy.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Augusztus 18., 09:30:49
Aha,gondoltam...Oks,köszönöm az infókat és abba ne hagyd a mortal dokumentációkat!!!!  
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 18., 09:35:06
Mivel már feltöltöttem az egészet a szerverre, aligha fogom.  A gond legfeljebb a karakterlapokkal lesz, azokat elkezdtem átnézni, és gyakorlatilag az egészet újra kell gépelni nulláról.
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Augusztus 18., 10:03:01
huhh, ez borzasztó nagy munka, elismerésem a kitartásodhoz. A mostani rész pedig elég izgalmas ponton maradt abban. Várom én is nagyon a folytatást.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Augusztus 19., 10:22:44
Én is köszönöm Talgaby-nak a Mortal Kombat legenda legújabb fejezeteit,folyamatosan frissülő rovatát!      
Öröm olvasni,ahogy megjelennek az újabb és újabb karakterek,tovább bonyolítva a story-t!
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Augusztus 19., 18:58:26
Írok pár véleményt a rovatokról. Mostanában nem nagyon volt időm ezeket elolvasni, mert a rengeteg képregényeket olvastam.
Talgaby: a Mortal Kombat rovatok ezek szerint a film eseményeiről is van szó? Ezt azért kérdezem, mert én anno '90-es évek végén nem igazából követtem a sorozatot. De azt tudom, hogy izgalmas, fantasy jellegűek a filmek.
Az amerikai képregényeladási adatokról is olvastam, amit írtál. Ebben van infó, hogy melyik amerikai képregény mennyi fogyott el ott Amerikában stb.
Dr samson: a Wizard szemle rovataidban rengeteg érdekes dolgot olvastam. Pl. a top 10 alkotókról, melyik amerikai képregény milyen drága dolgokról, a képregényfilm toplistákról. Azonkívül pl. te írtad a Csillagközi Romboló(Battlestar Galactica) rovatot. Tényleg jók. Részletes infót írtál, hogy ezekről mit kell tudni. Pl. itt a HZS-n is honosításra került és a NewGen pedig a New Battlestar Galactica.
Zozi56: a HZS rendzerekről írtál információkat. Mit hogyan kell használni. Pl. billentyűzetről vezérelt képnéző illetve átméretezése és a fórumhasználatról.
Sok sikert kívánok nektek talgaby, dr samson és zozi56 a további rovatok írásához.
A rovatokról nem írok több véleményt. Mert nem tudom, hogy mikor lesz rá időm ezeket elolvasni. De legalább vannak páran akik írnak hozzászólást.
Nos ennyi volt.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 19., 23:14:40
Nem, a filmről nincs. Van némi áthallás az első mozi és a játékok sztorija között, de a filmes univerzum egy külön világ a több különböző MK-univerzum közül (van egy filmes, van két képregényes, van egy nemhivatalos comic stripes, van egy regénybeli, és végül van eddig három különböző játékbeli)
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Augusztus 30., 10:05:02
Frissültünk!
2009. júliusi képregényeladások (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1918)
Mortal Kombat 7.1 (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1799)
Mortal Kombat 7.2 (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1800)

Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Augusztus 30., 13:37:00
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását!  
Sejtettem, hogy nem ,,egyszerű'' figura ez a Shujinko; élmény olvasni az eredetét!
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 30., 15:45:15
Shujinko nagyon nem egyszerű figura. Szegénykém olyan hülye, hogy már nem lehet nem szeretni. Lesznek majd benne még érdekes húzásai.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Szeptember 02., 11:31:29
Üdv! Köszi a Mortal dokumentum folytatást,talgaby!  
Lehetne egy olyan kérésem esteleg,hogy akikről mesélsz egy részben,azokról a dokumentáció alatt elhelyezel egy képet,hogy tudjuk,hogy is néznek ki?Mondjuk én nagyjából tisztában vagyok velük,de esetleg másokat érdekelne a figurák kinézete.
Várom a folytatást!
Az ERŐ legyen veled!!!
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 02., 11:38:30
Mondjuk ez nem volna hülye ötlet. Mert én pl szinte csak alig ismerem a karaktereket, így jó lenne nekem is mihez társítani.
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Szeptember 02., 16:02:28
Hááát én is így gondolom. Mert én is alig ismerem a karaktereket.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 02., 19:34:56
Karakterlapokon lesznek képek mind egy szálig, addig meg gondoljatok rá úgy, mintha egy könyvet olvasnátok, hagyatkozzatok a képzeletetekre.
Amúgy meg... rendben, felraktam őket egy galérába. A büngésző állapotsorában elvileg látszódik, melyik kép kihez tartozik, ha fölé viszitek a kurzort. A történet tartalomjegyzékén elérhetitek felül, vagy pedig ezen a linken. (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1936)
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 04., 22:21:22
Nagyon jó ötlet ez a mortal kombatos cikk sorozat.
Nagy fanja vagyok a játékainak 1-8 stb. A filmek, rajzfilm elég érdekes, a képregényei sem rosszak. Szerintem a Mortal Kombat univerzum egy eléggé hányattatott sorsú világ, mert mindenki ismeri, hallott a játékairól vagy játszott vele, de hogy igazából miről is szól nem nagyon tudják. Remélem jönnek a folytatások csak így tovább.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 05., 08:42:29
A képregények mondjuk szerintem elég gyengék, de attól már megtettem az első lépést afelé, hogy kissé szembarátabb formában egyszer ide is elkezdjen kikerülni a sorozat.  Meg szerettem volna feliratot csinálni a rajzfilmsorozathoz, de sehol se találok eredeti nyelvű feliratot, időzítgetni meg tuti, hogy nem fogom.
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 05., 12:00:55
Megértem, nem éri meg a rajzfilmsorozat a fáradtságot. 1 kérdés amit minden embertől megkérdek aki szereti az MK-t
Kedvenc karakter?
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 05., 12:21:13
Az enyém Scorpion.  
Cím: A rovatokról
Írta: Zerit - 2009. Szeptember 05., 12:49:31
Sepi, szulinapodra sarga szinu sztrecs ruhat kapsz, fekete csikokkal
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Szeptember 05., 13:06:12
A régi karakterek közül Sub-Zero!  
Az Armageddon után: Taven!
(De Blaze-t és Quan Chi-t is nagyon bírom!)
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 05., 13:07:10
Nem olyan rossz az a rajzfilmsorozat, az aláírásom is onnan van.  Raiden iszonyat nagy arc benne.  És szvsz annyira nem szúrták el, mint az amerikai Street Fightert. Csak mondom, nincs egyszerűen miből dolgozni ott, mert még ha hallás után is fordítanék, akkor se tudok időzíteni.
Kedvenc karakter meg... mivel SNES-em volt, így UMK3-mal játszottam sokat, és ott Mileena. Történet szempontjából meg talán a nővére. Bár történetben inkább csak olyanok vannak, akiket annyira nem kedvelek (Strykert például egy fárasztóan felesleges karakternek tartom.)
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 05., 13:09:17
Nekem Sub-zero (inkább) és Scorpion , de ott lohol mögöttük Shan Tsung (a lélek lopás miatt ).
Apropó régebben az egyik képregényes oldalon jelent meg mortal kombatos képregény fordítás meg a karakterek története stb. 3betü volt az oldal rövidítése, vmien baráti társaság. Lehet volt is kooperációtok.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 05., 13:11:33
Az YBK volt, és két vagy három képregényt leszámítva oda is én csináltam az MK-részleget. A történet első fele egy az egyben megegyezik azzal, amit oda kiraktam. A karakterlapok majd némileg... na jó, totálisan át fognak alakulni, amikor elkezdem ide is őket. Képregény meg lesz itt, de az legszebb esetben is csak jövőre.
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 05., 16:14:57
Éreztem én, hogy van valami
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Szeptember 05., 19:49:54
Talgaby, köszi az MK rovat folytatását!  
Túl sok Mortalos képregény különben nem jelent meg, sajnos:  http://totalmortalkombat.alphalink.com.au/MKKMICS.HTM (http://totalmortalkombat.alphalink.com.au/MKKMICS.HTM)
Én is kiváncsi lennék rájuk...
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Szeptember 05., 19:55:40
Ez mit akar jelenteni? Hogy talán egyszer Mortal Kombat képregény honosítás is lesz, mint a Street Fighterről is?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 05., 20:23:25
Nem talán, hanem biztosan, csak mivel több mint 3,5 dolcsiba kerülnek a füzetek darabjai, így eltart egy darabig, amíg összejön majd a széria.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Szeptember 06., 09:54:32
Basszus és ezeket nekem kell szkennelni majd?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 06., 10:03:07
Nyugi, első körben csak 10 érkezik, és a valószínűsíthető állapotuk miatt ezek 1280-asok lesznek csak.  Kb. két-három év alatt ennyi füzet azért csak nem lesz sok.
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 06., 16:53:18
Fura, csövelek havernál, erre a könyvespolcukon ott virít a Mortal Kombat: Blood & Thunder, mondom elkérem már elolvasom. MOndták hogy lehet nem a legjobb ötleteim egyike, hát kíváncsian várom
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 06., 17:32:41
Annak a havernak nincs meg véletlenül a többi is? Mert van pár, amit sehol se tudok netes boltokban felkutatni, márpedig anélkül szkenelni nem lehet.
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 06., 17:40:04
Könyvtárközi kölcsönzéssel szinte minden könyvet meglehet rendelni ha kiadták MO-n. Maximum lerendelem valahonnan.
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 06., 19:58:09
Gaby, a 7.3-ban van egy ilyen mondat: "És emiatt majdnem megjárta is járta..."
ez nemtom mi akar lenni, de ezt lászmítva, köszi ezt a leírást is. Ennek a résznek a conquest módjával nem játszottam, szóval ez így teljesen új nekem. Annyit tudtam csak róla, hogy shujinko a főszereplője fiatalon.

Szerk.: A mortal kombatos univerzumok kapcsán ne feledkezzünk meg róla, ogy volt egy felemásra sikerült tv sorozat is. És az megint csak egy külön univerzum.
a kedvenceim pedig, a második részben liu kang volt, a harmadikban pedig sektor, az armageddonban pedig a sajátom.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Szeptember 06., 20:39:12
Én emlékszek arra a sorozatra (MK Conquest); adta az RTL Klub! Sokan szidták, nekem viszont tetszett!  
Kung Lao volt a főszereplő (Raiden, Shao Kahn, Reiko, Quan Chi, Scorpion, Sub-Zero, Reptail, Rain, Noob Saibot, Kitana, Mileena és Shang Tsung is szerepelt benne többek közöt!)! A  (sorozat) végét mondjuk elég érdekesen ,,oldották meg''...
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 06., 21:04:14
Úgy hallottam amiatt lett ilyen a befejezése, mert a készítők berágtak hogy sokan kritizálták a sorozatot és már nem volt a nézettsége, így kiirtottak mindenkit
Cím: A rovatokról
Írta: Farek - 2009. Szeptember 06., 21:14:25
Nekem is tetszett annak idején. Egész jó volt, bár egyébként nem igazán ismertem az MK univerzumot.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 07., 09:35:44
gg: Kösz, egy jártányival több volt benne.
És hidd el, mire a végére érünk, azoknka is meglehetősen új lenne, akik játszottak vele.  A kétharmada után csak nagyon nagy vonalakban fogom követni a játékot, mert egy kb. tíz éves szakaszt tettek eredetileg oda, ami két hét alatt ment le, szóval a dolog ott indul majd, hogy felcserélem a végét a majdnem végével...
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Szeptember 09., 11:58:39
Üdv! talgaby,köszi a Mortal Kombat folytatást,pazar volt!!
Cím: A rovatokról
Írta: Farek - 2009. Szeptember 09., 12:13:56
Idézetet írta: talgaby
gg: Kösz, egy jártányival több volt benne.
És hidd el, mire a végére érünk, azoknka is meglehetősen új lenne, akik játszottak vele.  A kétharmada után csak nagyon nagy vonalakban fogom követni a játékot, mert egy kb. tíz éves szakaszt tettek eredetileg oda, ami két hét alatt ment le, szóval a dolog ott indul majd, hogy felcserélem a végét a majdnem végével...
Remélem, azért te legalább érted, amit mondasz...
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 09., 19:04:56
Szerencsétlen Shujinko mennyit szív akarva akaratlanul..
A kedvenc karakterhez visszatérve Stryker tényleg sablon de Kiránál kreatívabb. Stryker pozitívuma az Armageddon introjába ahogy lecsap egy sallert Milenának és úgy kezdődik el a vesszőfutás
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 09., 19:21:36
Az kb. az összes jellemvonása, amit a szériában látni lehet tőle. Hidd el, Kirát csak sokan nem kedvelik, mert ugyanolyan másolat, mint Jarek, de Strykert egyszerűen semmibe szokták nézni, annyira üres karakter, ráadásul játszani se lehet könnyen vele az MK3 és mellékágaiban.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Szeptember 09., 19:34:24
Bárki bármit mond, a ninják a legjobbak!
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 09., 20:27:18
Az mk-ban a ninjáknak mindig lesz helyük. Scorpion Ed Boon kedvenc karaktere így ő szerintem biztos befutó, a másik kedvenc Sub-zero és ez már húzza többit  
Igaz, jobb nem kedvelni mint semmibe nézni, legalább vált ki reakciót. Nemcsoda hogy 1 részbe volt önálló karakter. Meg most kíváncsian várom hogy az EA games mennyire akar változtatni az MK koncepcióna a jogok felvásárlásával.
Cím: A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 09., 21:21:02
Idézetet írta: Azuu
Nemcsoda hogy 1 részbe volt önálló karakter.
kicsoda? ezt most elírtad, vagy kire gondolsz?
Cím: A rovatokról
Írta: Azuu - 2009. Szeptember 10., 13:35:55
Stryker, mert most a trilogy meg az armageddonba mindenkit összegyűjtöttek az akkori karakterekből.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Szeptember 12., 17:45:26
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását!  
Shujinko nem unatkozik...
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 12., 18:24:09
Pláne majd a következőben (aminek a címe eléggé sejteti, mi lesz a fő gondja benne), ami szerencsére már hosszabb lesz ennél.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Szeptember 16., 06:57:28
Üdv!Köszi a Mortal folytatást,talgaby!  Bár ami ebben az összefoglalóban volt a vége felé,arról már tettél említést..,de sebaj!!!
Az ERŐ legyen veled!!!
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 16., 08:36:48
Ermacre gondolsz? Persze, lesznek még ilyenek, Shujinko elvileg találkozik majd elég sok karakterrel, és lesznek majd később előre- és visszautalások a hetedik rész eseményeinek egy részére.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Szeptember 16., 09:08:18
Aha,meg Shujinko és az obeliksz..
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Szeptember 19., 20:28:24
Talgaby-nak köszönöm az MK rovat legújabb részét!
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Szeptember 22., 08:07:31
Üdv! Talgaby,köszi a MK frissítést!   A külső világba érkezést követően a fekete alak akivel harcba bocsátkozott nem lehetett más,mint Noob Saibot,gondolom..Ahogy olvasom a története ez a Shujinko lassan úgy érezheti magát ,mint egy rpg játékban,gyűjti a sok exp-t aztán meg fejlődik   Továbbra is várom a folytatást!!!  
Az ERŐ legyen veled!!!
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Október 02., 12:43:14
Talgaby-nak köszönöm az MK rovat folytatását!  
Vajon kivel találkozott Shujinko a végén?  
Én Nightwolf-ra tippelek...
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Október 02., 12:59:12
Persze. Annyira azért nem írtam rejtélyesre, hogy ne derüljön ki rögtön.  A következő részben már nevén lesz nevezve, csak a játékbéli videót itt már túl gagyinak találtam, hogy azt vegyem alapul.Pláne, hogy aztán a játék szerint a "megtisztulás" abból áll, hogy az észt is kiverik egymásból.
Cím: A rovatokról
Írta: Farek - 2009. Október 02., 13:20:23
Kösz, talgaby, érdekes ez az MK történet.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Október 02., 13:37:11
Pár percet azért agyaltam rajta, hogy ki lehet ez a vörösbőrű, tollas egyén?!  
Végigpörgettem gondolatban az összes szereplőt, így ugrott be ő!  
És igen, rendkívül harcias karakter ő is!
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Október 02., 13:49:41
Valójában a története szerint amúgy pacifista. A sztoriban gyakorlatilag egyetlen pofont se oszt ki egészen Argos piramisáig.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Október 05., 07:28:55
Üdv! Köszi a MK frissítést ,talgaby!  
Nos,igen a tollas egyén csak Nightwolf lehetett! Továbbra is szuper a történet,várom a folytatásod!!!
Az ERŐ legyen veled!!!
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Október 11., 09:05:36
Frissültünk!
Mortal Kombat 7.8 (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1806)

Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Október 11., 12:48:03
Talgaby-nak hatalmas köszönet az MK rovat folytatásáért!  

Cím: A rovatokról
Írta: Farek - 2009. Október 11., 21:17:52
A főoldali hírből a link még az előző MK fejezetbe vezet. De a jobb oldalról már okés.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Október 11., 21:51:19
*sóhaj* Ilyenkor imádom, hogy a szerver nem menti el a változtatásokat. Kicseréltem, most már jónak kellene lennie.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Október 14., 11:22:35
Üdv!Talgaby,köszi a Mortal frissítést!  
Azt hiszem Shujinko ebbe a sok várakozásba fog beleőszülni...most hány éves lehet a bebörtönzés előtt? a játékban kb 60-70körül járhat...
Az ERŐ legyen veled!!!
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Október 14., 14:49:53
Úgy írtam, hogy kb. olyan hatvanévesre jön ki a Deception eseményeiig. Ez a legelfogadottabb találgatás a korára.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. Október 24., 14:37:58
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat frissítését!
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. Október 28., 08:52:13
Üdv! Köszi a Mortal Kombat frissítést ,talgaby!
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Október 29., 16:42:24
[!--fonto:Impact--][span style=\"font-family: Impact;\"][!--/fonto--][!--sizeo:7--][span style=\"font-size: 36pt; line-height: 100%;\"][!--/sizeo--]Frissültünk![/size][/font]
[a href=\"http://halozsak.tlof.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2114:wizard-szemle-2009-augusztus-szeptember&catid=33:samson-doki-rendelje&Itemid=41\" target=\"_blank\"]Wizard Szemle 2009 augusztus-szeptember (http://halozsak.hu/)[/a]

Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Október 29., 17:14:02
Kommentnek hosszú lenne, így ide az észrevételeket:
A Johns-Lee páros egy pletyka miatt került az első helyre. Szó volt róla, hogy a katasztrofálisan teljesítő JLA v4-et úgy próbálják meg feldobni, hogy lesz egy melléksorozat, amit Johns ír és Jim Lee rajzol, lemondva az All-Star Goddamn Batmanről. Ebből természetesen nem lett semmi. Az meg, hogy már az amcsi geekek sem nagyon erőltetnék Robinsont, elég jelzésértékű...
Az F4 jelenlegi sorozatszáma v1. Az Incredible Hulké is a 600. résztől. Ezért nevezik visszaszámozásnak. Hülye szokás, digitális változatok tárolása esetén pláne, de ez van. Amúgy Hickman F4-e meglepően erősen indít, sokkal jobb, mint amikkel eddig riogatta a Marvel-olvasókat.
Kiegészítés, ha valaki nem tudná, hogy a drága MArvel-füzetek miért jelentősek: Journey into Myteryben bukkant fel Marvelék Thorjának máig ismert alakja, a Tales of Suspense 39. Vasember első története, Strange Tales 110. száma Dr. Stange első felbukkanása, Hulk 181. Rozsomáké.
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. Október 30., 15:08:49
Érdekes volt ez a szemle annyira érdekes volt hogy muszály valamit írnom hozzá. Ha ez a Geoff Johns ugyanaz a Geoff Johns aki az Avengers vol 3-mat írta akkor szerintem is ő lenne a legjobb választás a négy író közül(a Vízió minivel elnyerte a tiszteletemet).
A négy dolog hogy miért olvassunk F4-et is nagyon tetszett főleg hogy egyet is értek Hickmannal a négy érvében.
A marvel füzetek pedighát nem kis pénzt kérnek a képregényekért de szerencsére már szinte az összeset olvashattam. Ezek voltak amik megfogtak mivel a maradékhoz nem tudok mit mondani jelenleg.
És sok sikert Dr Samson ahhoz hogy eljuss Geoff Johns boltjába.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Október 30., 16:20:09
Idézet
És sok sikert Dr Samson ahhoz hogy eljuss Geoff Johns boltjába.
Már most spórolok rá...  

Idézet
Ha ez a Geoff Johns ugyanaz a Geoff Johns aki az Avengers vol 3-mat írta
Igen, az. Johns csak egy van. És szeretném azt hinni, hogy a Marvelnél mai napig verik a fejüket a falba, hogy elzavarták őt...
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. Október 30., 17:03:01
Nem biztos, mert pénzügyi szempontból jobban jártak akkor Bendisszel meg Millar átcsábításával. Loebbel faragtak rá.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. Október 30., 17:47:55
Vele nagyon.   Egy túszcsere programban ki kellene cserélni őt Johnsszal. Inkább írja ő a Hulkot, akkor talán lenne belőle valami olvasható dolog.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. Október 30., 18:26:39
Johns maradjon csak a DC-nél... csak miatta olvasok én onna sok mindent...
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. Október 31., 09:15:09
Idézetet írta: dr samson
Idézet
Ha ez a Geoff Johns ugyanaz a Geoff Johns aki az Avengers vol 3-mat írta
Igen, az. Johns csak egy van. És szeretném azt hinni, hogy a Marvelnél mai napig verik a fejüket a falba, hogy elzavarták őt...


Azt én is úgy gondolom mert szerintem is nagy hiba volt elküldeni őt főleg hogy milyen nagyszerű avengers történeteket írt.
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. Október 31., 10:13:42
Ha jól tudom Geoff Johns írta a Végtelen Válság minit, amit a NewGenen van.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 01., 11:42:31
Köszönöm Talgaby-nak a MK rovat folytatását!  
Nem semmi fazon ez a Shujinko!
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. November 03., 13:07:00
[!--fonto:Impact--][span style=\"font-family: Impact;\"][!--/fonto--][!--sizeo:7--][span style=\"font-size: 36pt; line-height: 100%;\"][!--/sizeo--]Frissültünk![/size][/font]
[a href=\"http://halozsak.tlof.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2115:boerze-elmenybeszamolo&catid=33:samson-doki-rendelje&Itemid=41\" target=\"_blank\"]Börzei élménybeszámoló (http://halozsak.hu/)[/a]

Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. November 03., 16:15:29
Nagyon jó volt ez az Börzei élménybeszámoló. Örülök, hogy nagyon jó volt a hangulat. Bár azt nem tudtam, hogy más honosító oldal képviselők is ott voltak. Pl. Gorgiasz, Honfi, Olorin, Fairlight, Molzo, Nitro és még sokan mások.
És érdekes említetted dr samson, hogy csak ketten voltak ott látogatni titeket. Amondin(erről én nem tudtam) és én. Vagyis a két aktív fórumozok.
És még a csoport képet is mellékelted(amin én is ott vagyok). Amiben pontosan oda van írva a nevek. Így akkor tudhatjuk mi(és más olvasók/fórumozok), hogy ki kicsoda.
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 03., 17:18:56
Szerintem is jó volt ez a beszámoló sok érdekességet tartalmazott pl nekem sem volt fogalmam róla hogy Fairlighton kívül más is volt még a nem Hálózsákosok közül. És hogyha már megemlítetted a Mighty Avengers-t akkor szeretném megkérdezni hogy a többi számait meg tudom-e venni valahol Magyarországon? Még csak a felénél tartok(nekem még tovább tart lefordítani és megérteni) de elég érdekes a történet.
Idézetet írta: keildavid
És érdekes említetted dr samson, hogy csak ketten voltak ott látogatni titeket. Amondin(erről én nem tudtam) és én. Vagyis a két aktív fórumozok.
Nem csodálom hogy nem tudtál rólam csak egy másfél órát voltam ez volt az első börzém így nem nagyon tudtam hogy mennek a dolgok ott, de majd a tavaszinál megpróbálok a végéig maradni.És tényleg érdekes hogy csak ketten voltunk ott úgy gondoltam hogy lesznek azért egy páran de talán majd a tavaszin több fórumozó lesz.
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. November 03., 18:36:09
Idézetet írta: Amondin
Nem csodálom hogy nem tudtál rólam csak egy másfél órát voltam ez volt az első börzém így nem nagyon tudtam hogy mennek a dolgok ott, de majd a tavaszinál megpróbálok a végéig maradni.És tényleg érdekes hogy csak ketten voltunk ott úgy gondoltam hogy lesznek azért egy páran de talán majd a tavaszin több fórumozó lesz.
Ami azt illeti így van. Én se tudtam, hogy mennek a dolgok. Beszélgetni meg amúgy se lett volna nagyon idő.
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 03., 19:56:22
Én azért többnyire beszéltem a tagokkal bár be kell vallanom kicsit furcsa volt nekem olyanokkal beszélni akit kétszer annyi idősek és tapasztaltabbak mint én, sokszor azt sem tudtam mit mondjak de majd csak hozzászokom egyszer.

Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 03., 20:07:11
,,A két aktív fórumozó'', ez azért elég merész kijelentés volt...  
Én is szívesen elmentem volna a börzére, de sajnos nem értem rá (dolgoztam)...
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. November 03., 20:08:54
Idézetet írta: Asys
,,A két aktív fórumozó'', ez azért elég merész kijelentés volt...
Hát talán, de nem tudtam más kifejezést találni.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 03., 20:10:23
El van nézve, keildavid!
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 03., 20:13:11
Idézetet írta: Asys
,,A két aktív fórumozó'', ez azért elég merész kijelentés volt...
Pedig ha valakire akkor keildavidra illik rá legjobban eddig szinte az összes képregényt véleményezte.
Ami engem illet valóban vannak nálam aktívabbak de szerintem úgy értette keildavid hogy két rendszeres fórumozó akik ott voltak.
Szerk: most nézem hogy már megoldódott a probléma akkor nem írtam semmit.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 03., 20:19:55
Ja, jól van; nem kell parázni, srácok!  
Meg van értve (a hozzászólás)!
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. November 03., 20:22:02
Így van Amondin. Az összes képregényeket elolvastam és véleményeztem. Aktív vagy rendszeres fórumozó. Néha nem tudom eldönteni, melyik legyen a megfelelő kifejezés.
És köszönöm, hogy megtudjátok érteni. Így akkor nem kell vitázni.
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 03., 20:25:41
Idézetet írta: keildavid
Aktív vagy rendszeres fórumozó. Néha nem tudom eldönteni, melyik legyen a megfelelő kifejezés.


Szerintem nem az volt a gond hogy aktív vagy rendszeres hanem hogy egy A-t elé raktál ami eléggé megváltoztatta a jelentést(persze gondolom nem szándékosan csak így jött ki), de mivel már megoldódott a probléma ezért nem kell tovább ragozni.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. November 03., 20:51:20
Idézetet írta: Amondin
Én azért többnyire beszéltem a tagokkal
Mi is beszéltünk? Mert én már nem emlékszem rá. Mondjuk én ilyenkor állandóan jövök-megyek a börzén. Vásárolgatok, beszélgetek a sok ismerőssel, stb. Nehezen tudok egy helyen megmaradni a börzéken.
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 03., 20:56:55
Sajnos nem leginkább Farekkel és Fairlightal beszéltem, téged sajnos nem találtalak pedig tőled is akartam volna egy aláírást de majd a tavaszin bepótolom a hiányosságot.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. November 03., 21:06:13
Részemről rendben.  Másnem majd ha akkor sem találsz, akkor szólj Fareknak. Ő biztosan előkerit.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. November 04., 17:23:52
Na, azért ne vesszünk össze azon, hogy ki fórumozik és ki volt ott, meg ki nem...  

Amondin: a további számokhoz javaslom a KN fórumán a bolhapiac topik rendszeres átfutását, hátha épp el akarja adni valaki, illetve a börzéken próbálkozz, de igazából 500 ft-nál többet egyik sem ér. És igen, szándékosan nem említem a két képregény eladással foglalkozó üzlet/honlap nevét, mert kriminális árréssel dolgoznak...
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. November 05., 12:29:18
Üdv! Köszi a Mortal frissítést,talgaby!  
Pont ezen gondolkodtam,miközben olvastam,hogy Shujinko összecsapott Tanyával,hogy az idő vasfoga fogja legyőzni,mert gyakorlatilag eddig verhetetlen volt.Jöhet a folytatás!!!
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. November 05., 16:14:11
[!--fonto:Impact--][span style=\"font-family: Impact;\"][!--/fonto--][!--sizeo:7--][span style=\"font-size: 36pt; line-height: 100%;\"][!--/sizeo--]Frissültünk![/size][/font]
[a href=\"http://halozsak.tlof.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=33&Itemid=41\" target=\"_blank\"]Egy honosító gyűjteménye (http://halozsak.hu/)[/a]

Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 06., 18:30:43
Igen szép képregénygyűjtemény bár nekem is ekkora gyűjteményem lenne erre aztán tényleg büszke lehet az ember. Gondolom ezek közül jó pár meg is fog jelenni itt is. Nagyon nem tudok véleményt mondani a gyűjteményen belüli képregényekről mert nem nagyon ismerem a történetüket de ami nagyon megfogot hogy mennyi Hulk és F4 van neked. Sok sikert a további gyűjtéshez Dr Samson.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. November 06., 19:15:50
Az én gyűjteményem elég vegyes. Igazából kevés olyan sorozat van amit kiemelkedően gyűjtenék, mint pl doki az F4-eket. Szinte mindenből van valamennyi. Leginkább a magyar képregények gyűjtése a fő cél, aminek a nagyja meg is van. Külföldi képregényekből meg sok néha csak első benyomás alapján került hozzám, nem titkolom, hogy volt olyan is amit a borítója miatt vettem meg.  De én dokival ellentétben pontosan tudom, hogy mennyi képregényem van. Egy listát vezetek excellben a meglévő képregényekről, hogy jobban nyomon tudjam követni, hogy mi van meg és mi hiányzik. És így könnyen számolható és jelenleg 815 képregényem van. Persze minden képregényt egynek számoltam, a TPB-ket és a HC-kat is, valamint azt nem számolom bele, hogy miből van több példány. Mert van pár ritkaságom, amiből több példányom is van. Például a Csodálatos Pókember első sorozatának első számából is kettő van. Így talán a tényleges darabszámom közelebb van a 900-hoz. Talán majd egyszer én is írok egy részletes listát róla, mint doki.
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. November 06., 19:26:55
Nem semmi, hogy ennyi rengeteg képregényetek van. Nekem 946 db képregényem van a gyűjteményemben. És én csakis magyar nyelvű képregényeket gyűjtök, mert én nem tudok angolul.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. November 07., 09:31:45
Idézet
Gondolom ezek közül jó pár meg is fog jelenni itt is.

Igen, ha valaki nagyon unatkozik, akár össze is hasonlíthatja, hogy a gyűjteményemből mi az, ami a foglalási listán is szerepel…

Idézet
Külföldi képregényekből meg sok néha csak első benyomás alapján került hozzám, nem titkolom,
hogy volt olyan is amit a borítója miatt vettem meg.

Na igen, amikor anno elkezdtem a gyűjtést, én is mindent összevásároltam, aztán fokozatosan alakult ki bennem, hogy mi az, amiből igyekszem teljes „sorokat vásárolni”. Ilyen ugye az F4, amiből mindig vadászom a még hiányzó Peter Davides cuccokat, ilyenek a Peter David Visionaries tpb-k, amikből legalább 2-3 db-ot akarok venni tavaszra, ilyen a Teen Titans v3, a Supergirl v5 (az első 20 szám), ilyen a Tiny Titans, illetve a Hulk v3. Mondjuk mai napig veszek néha a KN  bolhapiacán/börzéken olyan cuccokat, amikre szimplán kíváncsi vagyok, aztán elolvasom és sokszor a következő börzén már viszem is ki árulni őket.
Egyébként ezt a gyűjteményt úgy nézzétek, hogy 2005 nyara óta (vagyis 4 éve) jött össze, akkor vettem meg az első 4 db külföldi képregényemet (nevezetesen a Rick Jones esküvőjének 2 részét, illetve 2 Pókembert, amiken azóta már túladtam). Illetve, az utóbbi 1 évben szaporodott fel a tpb/HC gyűjtemény, illetve azóta tudom céltudatosabban kiegészíteni a hiányzó számokkal is a gyűjteményemet, mert egy honosító kollégának köszönhetően azóta van lehetőségem a rendszeres külföldi rendelésekre. Pont ezért is írtam, hogy a lista folyamatosan változik, jelenleg is van vagy 5-6 olyan tpb (Ultimates2 v2: Grand Thaft America, Robin: Search for a Hero, Identity Crisis, BSG: Ghosts, G.I. Joe v1, Superman: Brainiac, Superman and the Legion of Superheroes) amit szívesen megrendelnék, csak hát ugye pénz beszél… Mindenestre a következő nagy beruházás december környékén egy Planet Hulk HC lesz, ezt már eldöntöttem, amolyan karácsonyi ajándék gyanánt…  

Ami a magyar képregényeket illeti, majd egyszer azokat is összeszámolom. Ami biztos, hogy a teljes TF sor meg van (egy része duplán), van egy rakat X-men, Star Wars, Superman/Batman, Superman, Batman képregényem, vagy 50-70 db Garfield, legalább 30-40 száma  régi Csodapókból, 1 szám az újból, megvan a teljes Hihi Pók, a teljes UF4, egy Rozsomák, meg az utóbbi években megjelent szuperhősös tpb, illetve természetesen minden Kázmér és Huba kötet, valamint a 300 HC.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 07., 16:41:19
Tényleg nem semmi, hogy 1-2 emberke mekkora gyűjteménnyel rendelkezik!  
Hány év alatt jött össze ez a hatalmas készlet?
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. November 07., 19:46:51
Nekem 14 év alatt jött össze a hatalmas készletem. Még 1995-ben kezdtem a képregényeket gyűjteni.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2009. November 07., 20:30:19
Hát, a külföldi gyűjteményem nekem 5 év alatt, a magyar olyan 19 év alatt (3 éves koromban kaptam az elsőket)...
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2009. November 08., 09:09:15
Én valamikor a 80-as évek közepe felé kezdtem el a gyüjtést. Persze, akkor még csak olyanok voltak a gyüjteményemben, mint a Bobo, Góliát, Tom & Jerry, Donald Kacsa, stb. Ezek nagyrésze még mindig meg van, egy hatalmas dobozba raktam be őket (egyébként ezeket nem is számolom bele abba közel 900 képregénybe ami a gyűjteményemet képezi, ezeket külön kategóriába sorolom, a célja majd az lesz, hogy esetleg a gyermekem kapja meg őket  ). Aztán a szuperhős sztorikat meg 89-től kezdtem el gyűjteni, a külföldi képregényeket meg én is csak olyan két-három éve gyűjtöm.
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 08., 10:51:04
Hihetetlen hogy nektek már lassan ezer lesz a képregényetek száma. Az én gyűjteményem még csak a százat súrolja pedig én is már négy éve gyűjtöm őket  .
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. November 08., 12:48:50
Nekem sincs valami sok képregényem, szerintem nincs több 2-300-nál. Lehet, hogy még annyi se. Nem szoktam számolgatni őket.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 08., 12:51:40
Talgaby-nak köszönöm az MK rovat folytatását és a rendkívül humoros ,,RPG-klisék'' első részét!  
Cím: A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2009. November 08., 22:07:02
Idézetet írta: zozi56
Nekem sincs valami sok képregényem, szerintem nincs több 2-300-nál. Lehet, hogy még annyi se. Nem szoktam számolgatni őket.

Én tegnap és ma vettem erőt magamon és elkezdtem összeírni a képregényeimet, de kész káosz rendszerezni őket. Még csak a Pók  címeket és a miniket sikerült, de így is 2163 db körül járok, és ebben még nincsenek benne az Avengers képregényeim, a Wolverine és Iron Man gyűjteményem, nem beszélve a Captain America sorozatokról és a Deadpool-ról, a magyar nyelvűekről, DC-ről és Handbook-okról stb.  
Jövő hét végére összeírom ha belefeszülök is.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 09., 20:00:33
2000 fölött?  
Az ész megáll...  
(Ekkora gyűjteményhez már egy komplett szekrénysor kell!)
Cím: A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2009. November 09., 22:42:24
Idézetet írta: Asys
2000 fölött?

De ezek csak a Pókok. A végleges szám valahol... olyan 4000 db körül van cakkumpakk mindennel. Két szekrény van tele vele. Mentségemre legyen mondva már majdnem 20 éve gyűjtöm a képregényeket.
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2009. November 09., 23:10:12
Hűha! Ez nem semmi. Erre nem tudok mit mondani. Egyszerű szavakkal se tudnám kifejezni.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. November 10., 09:55:59
Üdv!Köszi a Mortal frissítést ,talgaby!  
Nekem kb 600körül lehet a képregényes gyűjteményem...viszont 60'70'80'évek rock-jazzrock-progresszív gyűjteményem a 4000 darabszámot közelíti,ami igen sok helyet foglal nálam...  ebből kb 1000db cd,a többi mp3ban van.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 15., 12:36:02
Talgaby-nak köszönöm a MK rovat folytatását!  
Onaga nem kispályás ,,(fő)gonosz''...
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. November 15., 14:20:27
Onaga a legbrutálisabb főgonosz, ehhez képest majd látszik, hogy a saját hülyeségének fogja köszönni a bukását. És talán ez lesz az egyetlen olyan játék, ahol két teljesen különböző karakter egymástól független végtörténete is igaz lesz a legyőzésére. John Vogel, ha a részleteket nem is tudja értelmesen kidolgozni, de magát a cselekmény ívét jobban vezeti, mint Tobias.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. November 17., 09:41:24
Üdv! Köszi a Mortal frissítést ,talgaby!  
Jah,ez az Onaga nem kispályás...de majd nála is lesz brutálisabb
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 21., 18:24:44
Talgaby-nak (mint mindig, most is) köszönöm a MK rovat folytatását!
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 22., 10:41:31
Köszönöm Talgabynak az októberi eladási listát.
Eddig nem írtam ehhez semmit mert nem nagyon tudtam volna mit írni másrészt meg az írók nevei és a számadatok nem mondtak nekem semmit de most már nagyjából megértettem a számadatok közül mi mondható jónak és rossznak így ha nem bánod akkor ehhez nekem is lenne pár véleményem.
Az első hat DC igencsak meglepő de engem inkább az lepett meg hogy a Marvel még a 80 ezret sem éri el.
Pár hónapja azt mondtam volna hogy ez a 77 ezer elég szép adat de az eddigi eledások alapján már más a véleményem. Tényleg ennyire rosszak az Avengers Spider-man és X-men történetek? Aztán ott van még az F4 mondjuk számomra az a 42. hely nem olyan rossz de ha a számokat nézem majdnem fele annyian vették csak mint az Avengerst és a szepetemberben még 20 ezerrel több volt a vevők száma ez tényleg nagy visszaesés ha jól számoltam. Igaz a történetet nem ismerem de ezek szerint nem valami jó ha csak ennyien vették. Ezek voltak azok amik megfogtak (remélem nem értelmeztem félre semmit) ebből a cikkből remélem a Marvel a következő hónapban már jobban fog állni.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. November 22., 11:03:20
A New Avengers közel egy éve nem szól effektíve semmiről sem. Egy időben úgy nézett ki, hogy Luke Cage címe lesz, de azóta volt egy harmatgyenge kavarás Dr. Strange-dzsel, majd azóta is a Hooddal szenvednek, immár vagy harmadszorra két éven belül. Egyszerűen minden egyes szám vontatott, a az utolsó előtti, ami eddig megjelent például arról szólt, hogy az Angyalok elmentek egy nagyvárosból a másikba és Luke beesett a Night Nurse-höz. Ez 22 oldalra lett elhúzva. A cím előtte is elkezdett komolyan ingadozni, amit a rossz sztori számlájára írtam, de nagy átlagban most szinte biztos vagyok benne, hogy az áremelés miatt esett vissza, és amúgy az olvasók simán veszik a vontatottság ellenére, mert Bendis.
A Dark Avengers ezzel szemben igaz, hogy egy Mennydörgők-cím, de piszok jó, Bendis láthatóan ebbe öli minde megmaradt alkotói energiáját. Gyakorlatilag egyedül viszi vele a komplatt Dark Reignt. Viszont nincs benne igazán húzónév, Normant bárhogy erőltetik, nem az, Venom már senkit se érdekel szerencsére, Dakennek meg van így is két saját sorozata, és azok közül is csak az egyik megy, főleg a címe miatt. Ennek elelnére a DA is ugyanazt az áremeléses visszaesést mutatja,a mit a töbiek. Csak ennél az a fura, hogy ez az első szám óta négy dolláros.
Az F4-et jelenleg Hickman írja, aki egy nagyon felkapott író lett az utóbbi kb. egy-másfél évben. Viszont a másik oldala, hogy a Secret Warriorsát egyre kevesebben olvassák és sok kritika érte, továbbá az F4-et most a Dark Reign: F4 minijéből folytatja, ami inkoherens volt, csapoóngó, érthetetlen és unalmas, viszont Reed a végén tett egy érdekes felfedezést, amiből most egy elég bonyolult überkozmikus, sok párhuzamos dimenziós sztorit csinál, csak az a gond vele, hogy nagyon úgy tűnik, mintha Millar nagyszabású, tipikusan túlzó és klassznak beállított ötleteit majmolná csak annak a lazasága nélkül, ráadásul a sztori bár nekem tetszik, de három szám keleltt ahhoz, hogy valami tényleg történjen is benne. Ennek ellenére a visszaesése még mindig érthetetlen, feleekkora bukás még hihető lenne, de ez az állapot nem. Valamit biztos fognak kezden a címmel, a legvalószínűbb majd valószínűleg egy crossover lesz, ha tippelnem kell, akkor a Secret Warriorsszal (bár azt nem szeretném, mert eddig olyan a sztori, hogy jó lenne egy-két év múlva elkezdeni a magyar változatát csinálni).
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2009. November 22., 18:39:41
Idézetet írta: talgaby
A Dark Avengers ezzel szemben igaz, hogy egy Mennydörgők-cím, de piszok jó, Bendis láthatóan ebbe öli minde megmaradt alkotói energiáját. Gyakorlatilag egyedül viszi vele a komplatt Dark Reignt.
Így igaz, a kedvenc Marvel-ongoingom jelenleg.

Idézet
Viszont nincs benne igazán húzónév
Hogyhogy nincs? Hát Őrszem.
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. November 22., 19:52:24
Ez csak két dolog miatt nem stimmel: A Sentry nem egy népszerű figura, sőt, valószínűleg többen nem bánnák, ha végleg eltűnne, mint azok, akik nem.
A másik meg, hogy egy húzónév csak akkor lehet az, ha szerepel is néha-néha a címben...
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2009. November 22., 20:43:59
Köszönöm az informálást ezekről a képregényekről mivel nem ismerem a történeteket ezért nem nagyon tudok mit hozzájuk tenni de ha New Avengersben tényleg csak annyi az egész történet akkor tényleg nem valami nagy történet lehetet.
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. November 24., 08:22:51
Üdv!Köszi a Mortal frissítést,talgaby!  
Nem emlékszem,Kira,vagy Kobra nevezetű egyénekre a játékból...ezek szerint ők csak mellékszereplők lesznek..
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. November 24., 13:48:32
Hajaj, Kobra annyira, hogy amikor a karakterlapját írtam, egyszerűbb volt kimásolni a szöveget ebből a fejezetből. Még egyszer fogjuk látni, akkor se sokáig. Amúgy neki van talán a legidiótább végtörténete is a Deceptionben.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. November 29., 14:21:04
Talgaby-nak köszönöm a MK rovat legújabb részét!
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. December 01., 07:37:32
Üdv! Köszi a Mortal frissítést,talgaby!  
Aranyos gyerek ez a Darrius
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. December 05., 18:28:03
Talgaby-nak köszönöm a MK rovat legújabb részét és az RPG klisék második részét!
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. December 08., 07:51:10
Üdv! Köszi a Mortal frissítést,talgaby!  
Ezt az eredt történetet nem ismertem Sub-Zeroról,érdekes volt.
Kiváncsian várom,hogy mi várta őket a földön?
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. December 08., 20:50:37
Arra még várhatsz egy darabig, ha jól emlékszem, az a kilencedik rész végén vagy a tizedik elején lesz csak.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. December 12., 13:41:31
Talgaby-nak hatalmas köszönet a MK-rovat folytatásáért!
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2009. December 16., 10:29:51
Üdv! Köszi a Mortal frissítést ,talgaby!  
Lenyűgöző ez a történetfonál,akkor hamarosan megtudjuk,hogyan lehetne lenyomni ezt az Onagát!Várom a folytatást!!!
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. December 21., 19:49:09
Talgaby-nak köszönöm a MK rovat legújabb részét!  
Én örülök Ermac ,,átállásának'', jó kis karakter!  
És igen, ebben az univerzumban a halál ,,csak'' egy állapot, nem a végállomás!  
(Ki a csúcstartó ebben az univerzumban feltámadásban, Scorpion?)
Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2009. December 21., 21:03:00
Áh, Johnny Cage. Ha majd megjelennek itt is az MK-stripek, ott is lesz erről egy. Az MK Trilogy elején meghalt, majd a sztori végén is, hogy aztán visszatérjen az MK4-ben, és megint megöljék a Deadly Alliance végén. Scorpion csak egyszer halt meg, azóta élőhalott.
Cím: A rovatokról
Írta: Asys - 2009. December 28., 19:19:06
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását!  
Tényleg sok minden tisztázódott!
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2010. Január 03., 17:30:14
Na kérem, ha valakit érdekel, frissítettem a főoldali foglalási listánkat!
Cím: A rovatokról
Írta: gabo - 2010. Január 03., 18:04:00
Nem nagyon emlékszek mi volt a listán eddig, de egy valamin megragadt a szemem! Mégpedig az Amazing Spider-man v2-n!  Már akartam kérdezni miért nincs Pókember nagyon. De végre látom lehet reménykedni. Idén már lesznek honosított részei?? Csak 30-ig vagy az azután kimaradt részek is lesznek?? Látom X-Men továbbra sem szerepel a listán! Sajnálatomra!
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2010. Január 03., 18:16:13
Nem foglalkozunk X-mennel van elég más oldal, aki foglalkozik vele...  Póki: nem valószínű, hiszen az már vagy ki van adva, vagy ki lehet adva...
Cím: A rovatokról
Írta: gabo - 2010. Január 03., 18:24:43
Meg olyan is aki csak látszólag!
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Január 03., 18:35:36
Látom elég nagy terveitek vannak. Amik engem nagyon megragadtak azok:
F4: Úgylátom mégiscsak van egy pár mini annyi kérdésem lenne hogy a Fantastic Fource az egy amolyan minisorozat akar lenni vagy egy teljesen önálló sorozat aminek valamilyen formában van valami köze az F4-hez?
Hulk: Igaza volt Dr Samsonnak tényleg van egy jó pár mini és egyrészes és látom a Gamma War is ott van akkor ezek szerint sikerült megoldani a problémát amit már nem tudom mikor írt Dr Samson hogy van valami gond vele.
MC2: látom most már ki van írva hogy a Póklány első sorozata 100 részes a második meg 30(ez a 30 azt jelenti hogy 30 rész jelent meg utána vége lett vagy hogy jelenleg 30-nál tart vagy hogy csak 30-ig tervezitek?) Meg még annyi kérdésem lenne itt hogy az van kiírva hogy Avengers Next vol2. Akkor ezt azt jelenti hogy a vol 1 csak egyrészes volt vagy több de azok nem lesznek honosítva vagy ugyanez csak lesznek honosítva?
És még egy kérdésem lenne hogy rengeteg DC-t is láttam de nem úgy volt hogy azoknak a nagy része a Newgenen folytatódik? Ezek szerint nem mind.
Ezek fogtak meg a listából kár hogy csak egy What if történetetet terveztek csak de ennyi minden mellett megleszek nélkülük. Sok sikert a honosításukhoz.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Január 03., 19:02:54
Idézetet írta: gabo
Mégpedig az Amazing Spider-man v2-n!  Már akartam kérdezni miért nincs Pókember nagyon. De végre látom lehet reménykedni. Idén már lesznek honosított részei?? Csak 30-ig vagy az azután kimaradt részek is lesznek??
Csak 10-től a 30-asig lesznek megcsinálva, azok a részek amelyek a két magyar kiadás (a CsodaPók v1 és a HihiPók) között kimaradtak. 30-on felül pedig nem lesz, hiszen egy-két rész kivételével ki lettek adva, és majd a Kingpinnél folyamatosan jelennek meg. Max, ha majd kapunk rá engedélyt, akkor a Kingpin által kimaradt részek is szóba jöhetnek, de ez nem a közeljövő terve, egyelőre elég lesz azt a 20 részt megcsinálni. Idén már várható belőle pár rész.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2010. Január 03., 20:54:48
Idézet
F4: Úgylátom mégiscsak van egy pár mini annyi kérdésem lenne hogy a Fantastic Fource az egy amolyan minisorozat akar lenni vagy egy teljesen önálló sorozat aminek valamilyen formában van valami köze az F4-hez?
Mind a kettő külön sorozat, de köze van az F4-hez is mind a kettőnek.  

Idézet
Gamma War
Mármint Gamma Games és igen, sikerült elfogadható minőséget kihozni a 3. számból...  

Idézet
Meg még annyi kérdésem lenne itt hogy az van kiírva hogy Avengers Next vol2. Akkor ezt azt jelenti hogy a vol 1 csak egyrészes volt vagy több de azok nem lesznek honosítva vagy ugyanez csak lesznek honosítva?
Több részes volt, csak még nincsenek honosítva.

Idézet
És még egy kérdésem lenne hogy rengeteg DC-t is láttam de nem úgy volt hogy azoknak a nagy része a Newgenen folytatódik?
Ez is igaz, meg az is, hogy nem vittem át a foglalásokat a NewGenre, hanem simán itt hagytam őket, de azért van az ottani listán is DC foglalásom...  




Cím: A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Január 03., 22:15:57
Idézetet írta: Amondin
F4: Úgylátom mégiscsak van egy pár mini annyi kérdésem lenne hogy a Fantastic Fource az egy amolyan minisorozat akar lenni vagy egy teljesen önálló sorozat aminek valamilyen formában van valami köze az F4-hez?
A minikből mondjuk nem egy régi foglalás, csak nem akarnak indulni *khmdokikhm* az alsók meg majd két reménybeli F4-hét alapanyagát nyújtanák... ha egyszer meglesznek digitálisan teljesen.
A Fantastic Force v2 a Millar-szakaszhoz kapcsolódik szőrmentén, annak a közepén lesz, év végén, a v1 pedig... az egy érdekes sorozat, mert az úgy született, hogy sokan azt hitték lesz, de soha nem is tervezték, de végül annyian hitték, hogy lesz, hogy megcsinálták. Ha ez bonyolult... nem véletlen. Ha valaha az életben megcsinálom a rovatomban a képregényes érdekességes cikksorozatot, beleveszem.
Idézet
MC2: látom most már ki van írva hogy a Póklány első sorozata 100 részes a második meg 30(ez a 30 azt jelenti hogy 30 rész jelent meg utána vége lett vagy hogy jelenleg 30-nál tart vagy hogy csak 30-ig tervezitek?)
AZ Amazing Spider-Girl 30 részt ért meg, bár egyelőre még kétséges, tényleg lesz-e nálunk. Sokkal, de nagyon sokkal gyengébb az első sorozatnál, minden létező tekintetben.
Idézet
Ezek fogtak meg a listából kár hogy csak egy What if történetetet terveztek csak de ennyi minden mellett megleszek nélkülük. Sok sikert a honosításukhoz.
Nem csak tervezzük, már vagy két éve készen van, csak egyszerűen nem akartak még mindig összejönni a megfelelő körülmények a kirakásához. (Értsd: ennyi ideje nem volt képes egy magyar borító készülni hozzá.)
Idézet
Mármint Gamma Games és igen, sikerült elfogadható minőséget kihozni a 3. számból...
Elfogadhatótól még mondjuk messze van, de már barátságosabb, mint amiből ki kellett indulni.
Cím: A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Január 03., 22:19:17
Idézetet írta: talgaby
(Értsd: ennyi ideje nem volt képes egy magyar borító készülni hozzá.)
Látom, nekem kell azt is megcsinálni.
Cím: A rovatokról
Írta: Farek - 2010. Január 03., 23:08:11
Idézetet írta: dr samson
Idézet
Meg még annyi kérdésem lenne itt hogy az van kiírva hogy Avengers Next vol2. Akkor ezt azt jelenti hogy a vol 1 csak egyrészes volt vagy több de azok nem lesznek honosítva vagy ugyanez csak lesznek honosítva?
Több részes volt, csak még nincsenek honosítva.

De már tervbe vannak véve
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2010. Január 04., 08:17:58
Idézet
A minikből mondjuk nem egy régi foglalás, csak nem akarnak indulni *khmdokikhm*
És azt esetleg elmondanád drága Gáborom, hogy indítsam el az Unpluggedet, az Atlantis Risingot és a Fantastic Force v1-et anélkül, hogy elértem volna odáig a fősorozatban, ahol ezek is bekapcsolódnak? Már megint marha okos vagy... De tudod mit? Elintdítom én őket, de akkor ezekkel együtt a Fantastic Five v2-t is...
Cím: A rovatokról
Írta: SithLord - 2010. Január 04., 08:58:40
Üdv! Köszi a Mortal frissítést,talgaby!  
Lenyűgöző beszámoló volt,mint mindig!
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Január 04., 14:56:19
Mit látok én a Foglalási listán? Hű van ám rengeteg cím. Pl. a Fantasztikus Négyesből is van néhány minisorozat. A Fantomból is van rengeteg, és még sorolhatnám. A legtöbbjüknek a borítóit láttam a comicvine-en.
Cím: A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Január 04., 15:03:37
Idézetet írta: dr samson
Mármint Gamma Games és igen, sikerült elfogadható minőséget kihozni a 3. számból...  .


Ja igen Games nem tudom miért írtam Warst ez úgy jött nekem valamiért. Akkor tényleg lesz ez nagyon jó hír talán ez is benne lesz a Hulk hétben

Idézetet írta: talgaby
AZ Amazing Spider-Girl 30 részt ért meg, bár egyelőre még kétséges, tényleg lesz-e nálunk. Sokkal, de nagyon sokkal gyengébb az első sorozatnál, minden létező tekintetben.
Akkor tényleg csak 30 részes azután nem indult újra sorozat vagy valami hasonló. Én mindenesetre örülnék ha lenne ez is de ha tényleg olyan gyenge akkor megértem ha úgy döntötök hogy nem lesz.

Idézetet írta: Farek
De már tervbe vannak véve

Rendben csak azért kérdeztem mert a listán nem volt kiírva a vol 1 így azt hittem nem lesz honosítva de akkor örülök hogy lesz.
Cím: A rovatokról
Írta: dr samson - 2010. Január 04., 16:32:26
Idézet
Akkor tényleg lesz ez nagyon jó hír talán ez is benne lesz a Hulk hétben
Nem valószínű. Max egy rész, de még az sem biztos, ez a 3 rész kifejezetten tölteléknek kell és azért is választottam ezt, mert elég kevés szöveg van benne, könnyű gyorsan összedobni mind a 3 részt, viszint sajna a sztorija nem valami nagy szám...
Cím: A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Január 04., 16:35:48
A Foglalási listátokon láttam, hogy a Sentry(Őrszem)kiegészítő részeknél fel van sorolva a vs. Void, ami még anno az FQ-n volt. Akkor ezek szerint ti a Sentry v1-et is kiteszitek ide a HZs-ra? Vagy ez most hogyan van?
Cím: A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Január 04., 17:06:15
Ja nem, az véletlenül került be a listába.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Február 06., 13:28:55
Köszönöm Talgabynak  a januári eladási listát. Hogy őszinte legyek nem tűnt sokkal rövidebbnek mint ami eddig volt, úgytűnik elég sok benne a lényeg.
Hogy mennyi embert érdekli a Kapitány feltámadása, ha tényleg valami olyasmit találtak ki amit Zozi56 mondott akkor engem biztos nem érdekelne, bármennyire is szeretem a Kapitányt ha már nem tudják hagyni hogy békében nyugodjon akkor legalább valami normális visszatérési történetet találjanak ki neki. Remélem igaza lesz Talgabynak és ismét csak egy Avengers sorozat lesz hogyha majd lesz olyan angol tudásom és képregénybeszerzési lehetőségem akkor ne kelljen arra figyelnem nem maradtam-e le tulságosan a másik sorozattal.
A 88. és 120. közöttiekről mivel  nem ismerem a történetüket nem tudok mit mondani de pl a  What if Daredevil vs Elektra-ra kíváncsi lennék ahogy a What if Spider-man House of M-re is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Február 06., 15:20:11
Pedig kb. feleakkora lett az egész most, és mivel nem pepecseltem a képek beillesztgetésével, időben harmadannyi. És még kb. ez az, amit szerintem érdemes foglalkoznom is vele.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 06., 15:29:18
Én is szeretném megköszönni, rendkívül informatív lett mint mindig.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Február 14., 17:41:39
Frissültünk!

Azeroth történelme 01. (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=45&Itemid=58)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Február 14., 19:43:07
Köszönöm Aldarionnak az Azeroth történelme I fejezetét.
Erről még csak nem is hallottam így izgatottam fogom várni a következő fejezeteket. Ebben a részben gyakorlatilag az történt ami általában sok Fantasynál szokott, hogy van egy nagyhatalmú rend amit egyikőjük elárul és szembeszáll velük.
Bármennyire is gyakori, soha nem tudom megunni az ilyet .:)
Várom a következő fejezetet, kíváncsi vagyok hogy mit tesznek a titánok a Lángoló Légió és Sargeras ellen.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Február 14., 19:52:22
Amúgy ez fordítás hivatalos forrásból, esetleg egy fansite-ról, vagy magad szedted össze és zanzásítottad? A WarCraft történelmét tudom, hogy a Blizzard egész jól kidolgozta - hogy őszinte legyek, a játékaikban az egyetlen pozitívum, amit találni szoktam, az a történetük, én a StarCraft játékmenetétől is falra mászok, annyira rossznak tartom -, de a WoW felbukkanásakor, meg a WarCraft3 környékén is elég nagy kavarásokra emlékszem, pláne a WC2-höz képest, amiben valahogy huszadannyi faj és szövetség volt...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Február 14., 20:47:49
Ez a történet a Blizzard hivatalos WoW oldaláról származik. Metzenék a WoW megjelenésekor ráncbaszedték az addigi eseményeket és egy egységesített történelemmé formálták, kiküszöbölve az ellentmondásokat, de majd meglátjátok, ahogy haladunk mert jelenleg egész a WC3 lezárásáig kész van a történet (meg a fordítása is), bár a WoW eseményeit még nem foglalták össze, ott még csak a Coming Soon... felirat szerepel...
Cím: uj sorozatok
Írta: farkas17 - 2010. Március 04., 16:43:08
hello

azt szeretnem megkerdezni hogy az uj sorozatokbol amik most mennek lessz valamikor a hzs-n?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Március 04., 16:50:32
Most attól függ, hogy milyen új sorozatokra gondolsz?  :nemtudom:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: farkas17 - 2010. Március 04., 17:58:49
hat peldaul pokember,xmen,vasember,az uj bosszu angyalai es egebb marvel kepregeny.

es meg egy kerdes: lessz fojtatasa a the darkness kepregenynek?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Március 04., 18:01:15
Lesz folytatása a Darknessnek.

Pókember (legalábbis az újabbak) és Új Bosszú Angyalai nem lesz, mert azok folyamatosan jelennek meg a Kingpinnél. Újabb X-Menből és Vasemberből is inkább az Xfanzine-on várható.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: farkas17 - 2010. Március 04., 18:04:20
ertem.koszi. :D
es azt meg tudod mondani hogy nagyon sokara lessz a darkness fojtatas? :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Március 04., 18:10:17
Abban teljesen biztos lehetsz.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Március 06., 09:47:48
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat történelem legújabb fejezeteit!  :worship:
Nem tudtam, hogy Nightwolf ilyen erős mágus; legalább olyan ,,kraftos'', mint Quan Chi vagy S. Tsung...  :blink:
Shujinko rendesen feltápolta magát!  :brow:
Mavado gondolom túlélte Kabal támadását!
(Ki rabolta el?)  :headscratch:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Március 06., 11:19:05
A kilences... igen, talán ott... szóval a következő rész kétharmada felé kiderül majd.
Nightwolf mágiája az invázió során is látszott, hogy nem semmi. Tökéletesen elrejtett egy komplett rezervátumot a külső világi erők elől, és az így felállított lélekpajzs kibírta Kahn bolygópusztító varázslatát.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Március 07., 01:12:34
Kukucs a rovatomba (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2395:webkett&catid=42:zozi-rovata&Itemid=53).
Cím: Re:A rovatokról
Írta: benya11 - 2010. Március 07., 11:37:19
Nekem tetszik ez az újítás, köszi Zozi. :D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Március 09., 18:27:08
Talgaby-nak köszönöm a MK rovat folytatását!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Lifehunter - 2010. Március 09., 18:59:09
Elolvastam a mortal kombat képregényeket még ygdrasilon örülök hogy itt is honosittyák öket.Ez tök jó
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Március 14., 19:06:26
Köszönöm Aldarionnak az Azeroth történelme újabb fejezetét. ( meg a múltkorit is, azt elfelejtettem véleményezni, de ami késik nem múlik.)
Egyre jobban tetszik a warcraft világa. Igaz ez még csak a kezdete, de ha  ilyen jó a kezdete, akkor vajon milyen lehet a többi része?
Számomra kicsit érdekes volt, hogy a Pantheon nem vette észre, hogy Sargeras lerombolta, amit ők felépítettek, de ahogy láttam nekik is megvolt a maguk problámái, az elementálokkal.
Az öt sárkány igen jó folytatást ígért. Annak külön örültem, hogy minden sárkánynak meglett mondva a színe, és hogy milyen erőt birtokol. Már itt sejtettem, hogy valamelyikük el fogja árulni a többit. Számomra két lehetőség volt, vagy Alextrasza, vagy Neltharion fogja elárulni a többit. A színükből gondoltam ezt.
A 3. résznek az első fele számomra egy kicsit zavaros volt, de a végére nagyjából megértettem. Először azt hittem, hogy az éjelfek nagyjából azonosak a Forgotten Realms sötételfjeivel, tehát, hogy ők az elfek rosszabbik változatai, de a végére rájöttem, hogy nem így van. (ha tévednék akkor javítsatok ki)
Az Ősök Háborújában bekövetkezett az amit már vártam, történetesen, hogy az egyik sárkány elárulja a többit. Végül meg lett az eredménye annak, hogy a titánok semmibe vették Sargeras-t. Érdekes lesz a folytatása, ha jól vettem ki akkor, Sargeras megpróbál átjutni Azeroth-ba. Várom a folytatást.
Egy kérésem lenne, ha nem gond, történetesen, hogy tudtok-e a karakterekről képeket mutatni, mert számomra elég nehéz elképzelnem őket úgy, hogy fogalmam sincs hogy néznek ki.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Március 15., 01:28:44
Na igen, a folytatás elég cifra lesz, hisz "napjaink" eseményeiig hátra van még közel 10000 év... Az alatt meg sok minden fog még történni.

Ami a kérésedet illeti, dédelgetek egy olyan elképzelést, hogy a fontosabb karakterekről egy-egy rövid, képekkel illusztrált cikket is kitenni, de ez sajnos egyelőre még csak az ötletelés szintjén tart.

De kérésedre íme pár kép (egyelőre csak ide):
Szellőszó Tyrande
(http://images2.wikia.nocookie.net/wowwiki/images/thumb/c/cf/Tyrandetrin.JPG/180px-Tyrandetrin.JPG)
Viharhozó Illidan
(http://images3.wikia.nocookie.net/wowwiki/images/thumb/b/bf/Illidanarchive.jpg/180px-Illidanarchive.jpg)
Viharhozó Malfurion
(http://images3.wikia.nocookie.net/wowwiki/images/thumb/d/d5/Malfurionarchive.jpg/200px-Malfurionarchive.jpg)
Ez a három kép, mint az látható, eredetileg egy borító volt, mégpedig a War of the Ancients Archive című kiadványé mely egy kötetbe gyűjtötte Richard A. Knaak itthon is kiadott Ősök háborúja trilógiáját (Végtelen forrás - Démonlélek - Meghasadt föld)
Egyébként Tyrande-ról találsz pár képet a mai Warcraftban is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Március 15., 12:44:51
Köszönöm a képeket, Illidian érdekes karakter, így első ránézésre
Az a kendő a szeme előtt azért van mert vak, vagy valami más dolog miatt van?
A warcraft-ból pedig vannak regények is? Hát ha látom őket valahol akkor majd megveszem őket, gondolom lehet ezeket még kapni valahol.
Remélem az elképzelést, hogy képek is lesznek a rovatban sikerül megvalósítani. Ha nem, nem nagy baj, csak így könnyebben meg lehet érteni a történetet, és jobban el lehet képzelni. Legalábbis számomra.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Március 15., 13:34:00
Igen, vannak magyarul is megjelent warcraft regények, mégpedig az alábbiak (cselekményük időrendi sorendjében):
Jeff Grubb - Az utolsó őriző
Richard A. Knaak - Halálszárny
Christie Golden - A klánok ura
Richard A. Knaak - Végtelen forrás (Ősök háborúja 1.)
Richard A. Knaak - Démonlélek (Ősök háborúja 2.)
Richard A. Knaak - Meghasadt föld (Ősök háborúja 3.)
Keith R. A. DeCandido - A gyűlölet kora


Megjegyzem, hogy az ősök háborúja trilógia bár zömmel a múltban játszódik, ennek ellenére egy időutazásos történet, melynek főhősei a Halálszárnyban megismert karakterek.
Emellett külön megjegyzendőnek tartom, hogy a nevek fordításai/magyarításai irtózatosan erőltetettek, erre jó példa a Quel'Thalas, amiból Kveltalaszt csináltak, vagy a Lordaeron ami náluk Léguraföld néven fut, de az Alteracból Ógádoros is könnyeket csalt a szemembe... A magam részéről már itt kijelentem, hogy legyetek jók és lőjetek agyon, ha ilyen szinten eltévelyednék... :badteeth:

Illidanról pedig annyit tudok mondani, hogy Sargeras kiégette a szemeit, helyette sárgán izzó lidérc lángok égnek az üres szemgödreiben, amikkel látja a mágia szövedékét és átlát mindenen, emellett elégé horrorisztikus látványt nyújt, épp ezért egy kendőt hord a szeme elé kötve.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Március 15., 19:51:03
Talgaby-nak köszönöm az RPG klisék legújabb, harmadik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Március 15., 19:54:29
Látom van egy pár warcraft könyv, de azokat a neveket tényleg így lefordították?  :blink: Én pedig pont azt szeretem a fantasykban, hogy ilyen látszólag értehetetlen nevek vannak benne, de mindnek megvan a saját jelentése. Most hogy így lefordították mindez elveszett. :(
Na mindegy, ettől az egy hibától függetlenül még lehet jó.
Illidian-nak pedig ezek szerint izgalmas és fájdalmas története volt.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Március 15., 21:44:31
Szerencsére a korábban említett példák a Halálszárnyra korlátozódnak, de annak az olvasása köben többször rám tört a kényszer hogy tökön szúrjam magam az első kezemügyé kerülő tárggyal...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Március 19., 19:24:16
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat legenda legújabb részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Március 26., 14:05:43
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását!  :worship:
Taven az egyik kedvencem karakterem!  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Március 26., 14:27:37
Hát akkor most olvashatsz róla jó sokáig.
Amúgy kíváncsi vagyok, lesz-e olyan, aki a vége előtt rájön majd, mi folyik pontosan a mostani történetszál alatt.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Március 28., 11:48:51
Köszönöm Aldarionnak az Azeroth történelme újabb fejezetét.
Látom kezd szépen előrehaladni a történet. Illidan meglepett rendesen. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megszállotja a mágiának, és ezért képes elárulni a testvérét. Kár érte, pedig kezdtem megkedvelni a karakterét, de ki tudja lehet, hogy később megbánja ezt a tettét a börtönében eltöltött ideje alatt. Annyi kérdésem lenne Illidanhoz, hogy itt már Sargeras kiégette a szemeit, vagy az majd csak később lesz?
Azshara sorsa is meglepő volt, remélem lesz még róla szó, de ha jól értelmeztem, akkor egy jó hosszú ideig nem tűnik fel újra. Várom a folytatást, kíváncsi vagyok mi lesz Illidan, és a többiek sorsa a továbbiakban.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Március 28., 18:19:08
Ekkorra Illidan már megkötötte a paktumot Sargerassal, de az összefoglaló ilyesmikre nem tért ki konkrétan, így erről majd az egyes karakter leírásokban olvashatsz részletesebben - maint eljutok odáig...  :badteeth:

Ami az éjelfeket illeti, még egy frissítés erejéig foglakozunk velük, utána egy jó időre magukra hagyjuk majd őket, mert csak a Warcraft 3 eseményei során jutnak ismét fontos szerephez.

Ami magát Azsharát illeti, ő állítólag majd az új kiegészítőben fog "debütálni" a WoW-ban, mert ezidáig csupán a regényekben szerepelt ténylegesen, a Hasadás óta pedig senki sem látta - a történet szerint legalábbis.

Egyébként így nézett ki, mikor még a portál elkészülésére várt:
(http://images4.wikia.nocookie.net/__cb20080518082709/wowwiki/images/thumb/3/3f/Azshara_portal.jpg/800px-Azshara_portal.jpg)

És állítólag így néz ki a mágikus katasztrófa óta:
(http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20080111083300/wowwiki/images/thumb/1/1a/AzsharaSL.jpg/200px-AzsharaSL.jpg)

Nem tudom, ki hogy van vele, de előtte mutatósabb volt :D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Március 28., 20:26:16
Lesznek karakterleírások is? :ugral: Hát annak nagyon fogok örülni, így legalább majd részletesebben is megismerhetem a karaktereket, ha eljutunk odáig.
Szóval az éjelfek hamarosan eltűnnek, kár, de gondolom ez azt jelenti, hogy az emberek, és más élőlények veszik majd át a helyüket.
Ami pedig Azsharát illeti, hát igen, amikor még éjelf volt sokkal barátságosabbnak nézett ki.
Két kérdésem lenne a két képhez. Az egyik, hogy a nagáknak nem hat karjuk van? Legalábbis a Hereos 3-ban hat volt nekik. De lehet, hogy az csak ott volt.
A másik kérdésem pedig, hogy az első képen a portál mellett látható egy démon, akinek vörös szemei és szája van. Ő egy fontosabb karakter, vagy csak egy jelentéktelen démon?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Március 28., 20:34:38
Szerintem az valamelyik testőr démon lehet, egyike azoknak, akiket Sargeras bocsátott Azshara rendelkezésére, hogy megóvja menyasszonnyát a "rebellis" csőcseléktől - vagyis a saját népétől...

Igen, jól sejted. A második fejezet az emberek, törpék, nemes elfek és trollok eredetét és történetét foglalja majd össze, a harmadik pedig a Horda születését. A negyedik és ötödik fejezet pedig már a Warcraft 1-3 történetéről szól majd.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Március 28., 20:48:55
Érdekes lesz a folytatás ha mindegyik faj eredét leírja, leginkább a töpék eredetére leszek kíváncsi, mert azoknál a fantasyknál amiket olvastam, általában kihagyták az ő eredetüket, persze van kivétel pl: Eragon.
És akkor az egy testőr démon lesz, hát valóban testőrnek jó lehet, de ahogy már megszoktam a fantasyknál, legyen egy démon bármekkora, úgyis legyőzik, de persze nem úgy, hogy van egy démonölő fegyvere hanem jól kitalált és érthető megoldást találnak erre az írók. Pl a Gyűrűk Urában ahogy Gandalf legyőzi a Balrog-t.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Április 02., 12:59:29
Talgaby-nak hatalmas köszönet a MK rovat legújabb részéért!  :worship:
Vajon mi lesz az a nagy április végi Mortal meglepetés; karakterleírások, egy nagyobb képregénypack vagy valami egészen más?  :nemtudom:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Április 02., 13:01:37
Az oldalon online játszható Mortal Kombat játék.  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Galamb - 2010. Április 02., 13:23:37
Most, hogy el tudtam olvasni, szeretném megköszönni Bennek az A.I.M. leírást! Már úgyis többet meg akartam tudni a szervezetről! :worship: :worship: :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Április 02., 13:42:04
Ben-nek köszönöm az A.I.M.-es és az F4-es dokumentációt!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Predash - 2010. Április 02., 13:59:26
Tutira örülni fog a sok dicséretnek, nagyon nagy munkája van benne. ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. Április 02., 14:24:35
Én is köszönöm Bennek az AIM és F4 leirásokat :worship: Amint lesz időm, rendesen végigolvasom :) Tényleg nem semmi munka van benne.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 02., 16:11:55
Én is köszönöm Ben Reilynek a Marvel Enciklopédiát. Még nem olvastam el őket, csak belenéztem, de hamarosan bepótolom ezt a hiányosságot, és akkor majd részletesebben véleményezem.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Április 02., 16:53:50
Nagyon örülök, hogy a kezdeményezésemre pozitív a visszajelzés.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 02., 17:27:12
Elolvastam az A.I.M, és a Fáklya karakterismertetőt, és azt kell, hogy mondjam hihetetlenül sok információval látott el.
Az A.I.M számomra nem volt annyira ismert mint Fáklya, így itt sok olyan dolgot tudtam meg, amit alapból nem tudtam volna. Ilyen például a H.Y.D.R.A-val való kapcsolatuk, vagy hogy két részre szakadtak a Kékekre, és a Sárgákra.
Fáklyával kapcsolatban is ért néhány meglepetés. Számomra két dolog volt nagyon meglepő Johnynál.
Az egyik, hogy Zarathos Szellemlovast akrat belőle csinálni még mielőtt Fáklya lett volna belőle.
A másik pedig az volt, hogy Galactus hírnöke lett. Erről már valamennyit tudtam Asys jóvoltából, de hogy pontosan miért lett Galactus hírnöke, és hogyan boldogult a Világfaló Hírnökeként, azt csak most sikerült megtudnom. Remélem valamikor olvashatom is ezt a történetet, mert a leírás alapján nagyon jónak tűnik.
A többi hármat is elolvasom majd valamikor. Köszönöm Ben Reilly ezeket a karakterbemutató leírásokat :worship:. Remélem lesznek még.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Április 02., 17:40:13
Én mindenképpen szeretném folytatni, és legközelebb a S.H.I.E.L.D., Namor, Doktor Strange és az Embertelenek vezetőjeként ismert Fekete Villám leírásával szeretnélek benneteket megismertetni. Olyan karaktereket és szervezeteket szeretnék első körben bemutatni, akiket mindenki ismer, de mégse tud róla semmit, vagy csak minimálisat.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Április 02., 18:22:08
Nekem is tetszik a Marvel Enciklopédia. Bár nem olvastam el, de azt bevallom, hogy nagyon jók az ilyen leírások. Amúgy nem gondoltatok azon, hogy a a Marvel karakter leírásokat is olyan módon lehetne kirakni, mint a NewGenen lévő DC Karakterek-féle füzet?
És sok sikert kívánok neked Ben Reilly a Marvel karakter leírásokhoz!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Április 02., 19:10:21
Gondoltunk rá, de ez a megoldás abból a szempontból jobb, hogy ezt utólag bármikor lehet bővíteni.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Április 09., 15:54:58
Talgaby-nak köszönöm a MK-rovat legújabb részét!  :worship:
Nagyon sejtelmes a vége: Noob-Smoke-Sub-Zero...  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Április 10., 08:13:02
Jó lett a SHIELD leírás. Nem is tudtam, hogy Józsi Nick Fury középső neve.  :D
Köszi, Ben.  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Április 10., 09:39:46
Szerintem is nagyon jó lett a SHIELD leírás. Mindenféle új információkat lehet olvasni a SHIELD-ről.
Én is észrevettem, hogy Nick Fury középső neve Joseph. A képekkel is lehet látni a SHIELD helibázisról.
Sok sikert kívánok neked Ben a leírásokhoz!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. Április 10., 14:30:05
Köszönöm Bennek a S.H.I.E.L.D. -leirást. Nagyon sok érdekes infót tudtam meg. Amire nagyon felfigyeltem, az Fury neve, és az hogy a Vissza a jövőbe repülő DeLoreanja a SHIELD repülő kocsija alapján lett megtervezve. További jó munkát és sok sikert a leirásokhoz, nekem nagyn tetszenek.  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Április 10., 14:57:43
Ben-nek köszönöm a SHIELD-ről szóló dokumentációt!  :worship:
Rendkívül érdekes és informatív!  :bravo:
Az alszervezetekről nem is tudtam...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Galamb - 2010. Április 10., 15:16:54
Kösz szépen, én az A.R.M.O.R létezésén lepődtem meg.  (Csoda, hogy az exiles történetei során sem bukkantak fel)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Április 10., 15:50:03
Nem csoda, mert a sorozat befejezése után találták ki őket. :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Április 10., 16:05:17
Örülök hogy tetszik. Meg is lepődtem, hogy fél nap alatt ilyen sok hozzászólás és értékelés jött rá.  :) Remélem a következő leírás is tetszeni fog majd, ami a Föld Legfőbb Varázslójáról fog szólni. 
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. Április 10., 16:07:44
Ez jól hangzik. Alig várom a David Copperfield leirást. ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Április 10., 16:13:42
Ez jól hangzik. Alig várom a David Copperfield leirást. ;D

Ez azért is találó, mert 2001-ben felkérték őt Strange eljátszására, de nemet mondott egy Las Vegas-i turné miatt, így a filmet is jegelték.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. Április 10., 16:18:41
Pedig nagy húzás lett volna  ;D

szerk.: hoppá, Pókember lettem. Nem rossz. :cool:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Galamb - 2010. Április 10., 17:18:38
Nem csoda, mert a sorozat befejezése után találták ki őket. :)

 Hát ezt nem tudtam, kösz!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 11., 11:54:26
Köszönöm Aldarionnak az Azeroth történelme újabb fejezetét.
Szóval végül visszatértek a sárkányok. Gondolom nem utoljára hallottunk felőlük, de itt csak három sárkány jelent meg. A Malygossal fogunk még találkozni, vagy ő örökre eltűnt?
A druidák pedig ezek szerint egy idig nem fognak újra feltűnni. Legalábbis egy ideig folytatni fogják a hosszú álmukat, de gondolom idővel kénytelenek lesznek felébredni.
A Nordrassil pedig ezek szerint az éjelfek életének a forrása, és a fa miatt képesek olyan sokáig élni. Persze gondolom ez nem egy szokványos méretű fa, hanem jóval nagyobb.
Látom itt is volt olyan aki nem volt hajlandó megválni a mágiától, és ennek meg is lett a következménye. Ahogy kivettem a nemeselfek az éjelfek tökéletes ellentéteivé váltak. És látom itt jöttek elő azok a nevek, amiket feleslegesen lefordítottak.
Várom a folytatást, az emberekkel, törpékkel, és nemeselfekkel.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Április 11., 12:45:09
Nincs mit :D

A sárkányok felől hallani fogsz még, hisz például a második háború során igen komoly szerep jutott a vörösöknek, akiket rabságba taszítottak az orkok. Ráadásul a képregényben is elő fog még kerülni egy igen jól ismert sárkány... Ami Malygost illeti, vele - ha máshol nem is - majd a leírásában még találkozhatsz.

A druidák - és velük együtt az éjelfek is - legközelebb majd a harmadik háború idején bukkannak fel.

Nordrassilról nincs képem, de nézd meg az alábbi térképet:
(http://media.giantbomb.com/uploads/0/1719/471205-teldrassil_map_super.jpg)
A képen Teldrassil, az új világfa látható, ennek lombjai között egy egész sziget(!) rejlik, többek közt az éjelf főváros, Darnassus is. Egyébként az 5. szám utolsó oldalán oldalnézetből is látható volt. A méreteket ítéld meg magad...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 11., 13:00:23
Hűha, Teldrassil aztán nem kicsi fa. De ha ez az új világfa, akkor ez azt jelenti, hogy a régi elpusztult, vagy valami más történt vele?
Szóval még találkozni fogunk a sárkányokkal, nos akkor várom őket. :D
Ahogy majd a képregényben is. Magával a képregénnyel elég lassan haladok, de hamarosan eljutok az eddigiek végéig, és majd akkor egyben fogom véleményezni őket. És akkor itt gratulálnék az 50. képregényedhez. :bravo: És sok sikert a századikhoz. Amilyen tempóban haladsz hamar el fog jönni az is. :D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Április 11., 13:16:43
Nordrassil nem pusztult el, csak súlyosan megsérült, amikor a harmadik háború során, a Hyjal-hegyi csatában Archimonde megpróbálta elpusztítani, noha nem járt sikerrel, a druidák segítségével mind a mai napig a sebeit gyógyítgatja.
http://www.youtube.com/watch?v=TMIX8wb0sWQ
Ezzel a videóval zárult le a Warcraft 3 - Reign of Chaos éjelf kampánya is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 11., 13:31:13
Köszönöm a videót. Most hogy így láttam eszembe jutott, hogy én ezt még régebben láttam. Egyik barátommal éppen mentünk valahova, és kicsit korábban mentem hozzá, és ő éppen játszott valamivel(ezek szerint a Warcraft III-mal) és éppen egy pályának a végén volt, így megvártam míg végigviszi. Ha jól emlékszem akkor a Nordrassilt kellett neki egy bizonyos ideig megvédenie, és miután sikerült ez neki, jött ez a videó. Gondolom Malfurion volt az aki megfújta végül azt a kürtöt.
Annyi kérdésem lenne, hogy azok a fényes gömbök amik elpusztították Archimonde-t azok mik voltak? Ha jól vettem ki akkor valamilyen élőlények.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Április 11., 13:44:32
Azok a lények a Wispek - a Warcraft 3 hivatalos kézikönyvében Lidércnek fordították. Az éjelfek alap egységei, ők végzik az építkezést, az arany-, és a fakitermelést. Van egy képességük, a Detonáció. A használatakor elpusztítják magukat, a robbanás helyén megszűnik a mágia, illetve megsebzik a megidézett lényeket - mint a démonok...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 11., 13:49:41
Értem, köszönöm az információt. Érdekes lények lehetnek, és a képességük elég sokat érhet.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Április 16., 17:54:44
Talgaby-nak köszönöm a MK-rovat folytatását!  :worship:
Mozgalmas rész volt!  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. Április 20., 12:20:39
Köszönöm Talgabynak a márciusi eladási listát. Nekem bejön ez a lezserebb, humorosabb stilus, szerintem jó lenne, ha áttérnél erre ezentúl, sőt, még humorosabbra is vehetnéd. Nem úgy értem, hogy irj kabaréjelenetet belőle, csak a "humorlabdacsokat" dobálhatod bátrabban is szerintem. De ez csak az én véleményem, ha a megszokott komolyabb formában szállitod az eladási listát, akkor is elolvasom, ez csak megjegyzés volt.  ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Április 20., 13:21:19
Kösz a listát. Egyetértek Genzóval, minél humorosabb, annál jobb. Mint a CoverArt.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Április 20., 14:08:58
Azért az két különböző dolog. :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. Április 20., 14:41:39
De csinálhatnád az eladási listát olyan stilusban, mint a CoverArtot.  ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Április 22., 15:06:28
Ben Reilly nagyon jó lett ez a leírás Doctor Strange-ről. Mert őróla nem sokat tudtam. Pl. a múltjáról, rokonairól. De ebben a leírásba viszont minden infó megvan.
Habár érdekes, hogy Dormammuról az derült ki, hogy Doctor Strange unokabátyja(a felesége révén).  Hát erről eddig nem tudtam.
Ha már szóba jött, hogy Strange és Pókember barátok és szövetségesek lettek. Régebben olvastam, hogy Strange ismeri Pókember kilétét, de az új történetbe úgy hangozott, hogy nem tudja.(De ez talán az író így vagy úgy írta.)
Azonkívül, a múltjáról. Mintha valamiről esett szó, a magyarul megjelent Hihetetlen Pókember 21-ben. Mert ott az derült ki, hogy Mordo visszautazott a múltba.(Ez a történet magyarul nem jelent meg.) Lehet, hogy talán arra volt az utalás, ami itt a Stange múltjáról volt szó.

Sok sikert kívánok neked Ben a Marvel Karakterek leírásokhoz!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Április 22., 15:18:59
Strange története még nem ért véget, csak a teljes leírás túl hosszú lett volna ha egyben kerül közreadásra. Hamarosan folytatódni fog, és újabb rejtélyekre derül fény, persze a spoilerek határain belül.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Április 22., 15:42:29
Kb. 40 évnyire vagyunk onnan, hogy bármi spoileres közelébe kerüljünk, szóval emiatt én nem nagyon aggódnék.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: farkas17 - 2010. Április 23., 07:20:42
Hello mindenkinek.Meg tudna valaki mondani nekem hogy hol lehet letolteni azokat a jo marveles rajzfilmeket amik a matine rovatban van? :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Április 23., 07:53:31
Filehoster oldalakon érdemes körülnézni, vagy torrenten. Filehosterekhez ajánlom ezt a keresőt:
http://www.filestube.com/
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Április 23., 15:06:36
Ben-nek köszönöm Dr. Strange dokumentációját!  :worship:
Sok újdonság (nekem legalábbis) volt benne!  :brow:
Nem tudtam, hogy Clea Dormammu rokona; de azon is meglepődtem, hogy Mordo visszautazott az időben és így próbálta meg legyőzni riválisát!

Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat legújabb részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Április 24., 15:19:01
Van esetleg igény egy képes RSS tutorialra?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 25., 11:45:44
Köszönöm Aldarionnak az Azeroth történelme újabb részét. :worship:
Látom most már feltűntek az emberek, és a trollok is. Érdekees, hogy a trollok vissza tudják növeszteni a végtagjaikat. Azt hittem ez csak a Forgotten Realmsban van így. Ezek szerint nem.
Gondolom a Quel'Thalasnál szenvedett vereség az oka, hogy már csak kevés trollt lehet találni Azerothban. Vagy legalábbis jóval kevesebbet mint akkor.
És akkor így kötötték meg az emberek a szövetségüket a nemeselfekkel. Gondolom ennek még létfontosságú szerepe lesz a továbbiakban.
Két elírást találtam. A második bekezdés harmadik sorában " Néhány év múlva sazonban" Itt gondolom azonban akar lenni.
És a 7. bekezdés 5. sorában " A hét legyobb nemes elf főúrból álló..." Itt gondolom legnagyobb akar lenni.
Nem nagy hibák, csak gondoltam szólok.
Várom a folytatást.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Április 25., 13:41:57
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat-os birodalmak és fajok bemutatását!  :worship:
Remek dokumentáció, érdekes információkkal!  :bravo:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Április 25., 15:35:20
Két elírást találtam. Nem nagy hibák, csak gondoltam szólok.
Köszi az észrevételt kijavítottam. Valahogy elkerülték a figyelmemet, mikor a feltöltés előtt átfutottam a cikket...
Érdekees, hogy a trollok vissza tudják növeszteni a végtagjaikat. Azt hittem ez csak a Forgotten Realmsban van így. Ezek szerint nem.
Igen, itt is tudnak gyógyulni. A trollok igazság szerint majdnem minden fantasy történetben rendelkeznek regenerálódási képességgel, a D&D-n alapulókban, mint a Forgotten Realms, mindenképp. A Warcraft II-ben a horda oldalán külön ki kellett fejleszteni nekik ezt a képességet, de határozottan megérte, mert onnantól kezdve még ütősebbek lettek.
És akkor így kötötték meg az emberek a szövetségüket a nemes elfekkel. Gondolom ennek még létfontosságú szerepe lesz a továbbiakban.
Igen, ennek még lesz jelentősége, méghozzá nem is olyan soká kiderül az is, hogy mi. Annyit elárulok hogy a dolog Aegwynnhez, egy nagy hatalmú ember varázslónőhöz is köze van, aki vendégszerepelt már a fősorozat hatodik számában, meg még később is visszatér még. Róla egyébként egy hónap múlva lesz majd szó az összefoglalókban, mert ember létére a világ egyik legmeghatározóbb alakjává vált, és jószerivel az ő beképzeltsége miatt alakultak a Warcraft I-II-III eseményei úgy ahogy.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 25., 15:56:55
Szóval akkor a trollok majdnem mindenüt rendelkeznek regenáló képességgel. Számomra ez azért volt furcsa, mert nekem az első fantasyhoz kapcsolható élményem a Gyűrűk Ura volt, ott pedig ha jól emlékszem akkor nem regenálódtak a trollok. De lehet, hogy tévedek.
És ha jól értelmeztem, akkor az eljövendő háborúnak Aegwyn lesz az okozója. Érdekes lesz.
Nehéz lesz kibírnom a következő két hetet. ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Április 25., 16:06:56
Szóval akkor a trollok majdnem mindenüt rendelkeznek regenáló képességgel. Számomra ez azért volt furcsa, mert nekem az első fantasyhoz kapcsolható élményem a Gyűrűk Ura volt, ott pedig ha jól emlékszem akkor nem regenálódtak a trollok. De lehet, hogy tévedek.
Jól emlékszel, ott nem regenerálódtak, vagy legalábbis nem került szóba a dolog. A tolkieni trollok különlegessége az volt, hogy kővé váltak a napfénytől...
És ha jól értelmeztem, akkor az eljövendő hábprúnak Aegwyn lesz az okozója. Érdekes lesz.
Nehéz lesz kibírnom a következő két hetet. ;D
Hááát majdnem, de a dolog konkrét magyarázata még jócskán odébb van... De majd csak eljutunk odáig is.  ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 25., 16:23:24
Jól emlékszel, ott nem regenerálódtak, vagy legalábbis nem került szóba a dolog. A tolkieni trollok különlegessége az volt, hogy kővé váltak a napfénytől...
Igen emléklszem is, hogy Bilbó meséli a gyerekeknek, hogy egyszer elkapta őt három troll, de addig vitatkoztak azon, hogy ki eszi meg őt, míg felkelt a nap, és kővé váltak. Csak azt nem értem, hogy Minas Tirith ostrománál voltak trollok, és nagyészt sütött a nap. Ott hogyhogy nem váltak kővé? :headscratch:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Április 25., 17:01:37
Igen emléklszem is, hogy Bilbó meséli a gyerekeknek, hogy egyszer elkapta őt három troll, de addig vitatkoztak azon, hogy ki eszi meg őt, míg felkelt a nap, és kővé váltak. Csak azt nem értem, hogy Minas Tirith ostrománál voltak trollok, és nagyészt sütött a nap. Ott hogyhogy nem váltak kővé? :headscratch:
Úgy, hogy elcseszték a filmet. A könyvben Tolkien azt írta, hogy Mordor örök éjszakája kiterjedt Gondor fölé is, épp ezért szinte vaksötétben harcoltak.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Április 25., 17:30:55
Aha. Szóval így. Kicsit furcsáltam is, hogy a film elején Gandalf megemlíti, hogy Szauron sötét fellegeket küld Gondor fölé, aztán meg a későbbiekben süt a nap. Bevallom könyvből csak az elsőt olvastam el, a másodikba belekezdtem, de aztán valahol félúton abbahagytam.
Azért is érdekes ez, mert én eddig csak egy filmet ismertem ami szinte majdnem teljesen visszaadta a könyv lényegét. Ez pedig a Gyűrűk Ura volt. Vagy legalábbis az első része.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Május 01., 17:01:00
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: SithLord - 2010. Május 05., 08:18:52
Üdv! Köszi a Mortal frissítést,talgaby! :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Május 09., 12:48:03
Köszönöm Aldarionnak az Azeroth történelme újabb részét. :worship:
Érdekes, hogy egy halandó birtokolja az elfek, és emberek hatalmát. Kíváncsi lennék, hogy mi történne, ha egy Őrző meggondolná magát, és megtámadná az elfeket, vagy az embereket.
Valószínűleg hatalmas pusztítást végezne. És látom az emberek birodalma növekszik. Szóval most már két nagyvárosuk van, Storm és Dalaran.
A törpék eredetét nem egészen így képzeltem el, de így sem rossz. Kőlények akiből halandók lettek érdekes, és jó elgondolás szerintem. Kíváncsi leszek, hogy hogyan keröülnek kapcsolatba az emberekkel, és elfekkel. Békés találkozásban, vagy véres háborúban találkozik a három faj egymással. Kíváncsian várom a folytatást.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Május 10., 18:06:15
Talgaby-nak köszönöm a Mortal frissítést!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Május 11., 16:34:45
Érdekes, hogy egy halandó birtokolja az elfek, és emberek hatalmát. Kíváncsi lennék, hogy mi történne, ha egy Őrző meggondolná magát, és megtámadná az elfeket, vagy az embereket.
Na igen, az egy érdekes eshetőség lenne, és ha nem is pont ilyen formában, de az egyik Őrző, név szerint Aegwynn (igen, az akiről már korábban is szó esett) valóban szembe is fordult a Tirisfal tanáccsal. Arról, hogy abból mi sült ki, majd legközelebb olvashatsz.
Viharvárad megegyezik a rovatban lévő Storm városával, vagy ez egy másik város?
Ha nem bánod, erre a kérdésre is itt válaszolok. Strom nem azonos Viharváraddal, a kettő igen messze esik egymástól.  A következő részben arról is szó esik majd, hogy mi lett Strom városállamával a későbbiekben. Viharvárad neve egyébként eredetiben Stormwind, de ez azon kevés hangzatos névfordítás egyike, amit a magyarul kiadott regényekből átemelésre érdemesnek ítéltem én is és még néhány WoW fanatikus ismerősöm is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Május 11., 20:05:28
Akkor izgatottan várom a következő  Warcraft vasárnapot. ;D
Egyébként Aegwyn az az Aegwyn akivel a WoW hatadik részében találkozhattunk? Bár ha igen akkor azért gondolom, hogy teljesen más lesz Őrzőként, mint ott.
Viharvárad szerintem is jobb fordítva, de azért Stormwind sem rossz név.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Május 11., 20:31:43
Egyébként Aegwyn az az Aegwyn akivel a WoW hatadik részében találkozhattunk? Bár ha igen akkor azért gondolom, hogy teljesen más lesz Őrzőként, mint ott.
Igen, ő az. Akkor már (ember létére) túl a nyolcszázadik évén... Ahhoz képest jól tartja magát, nem? A történelem szempontjából ő kulcsfigura, mert az ő önhittsége miatt járnak voltaképp orkok Azeroth földjén. De erről majd később.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Május 16., 22:28:13
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat frissítését!  :worship:
Találó volt a cím, Daegon és Taven nem igazán csípik egymást...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Május 21., 19:45:47
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat legújabb,- és az RPG-klisék negyedik, befejező részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Május 23., 13:16:22
Köszönöm Aldarionnak az Azeroth történelme következő részét. :worship:
Szóval végül ez lett Strom sorsa. Az emberek elhagyták, és egy új vidékre költöztek. És akkor itt alapították meg Viharváradot. És ha jól vettem ki akkor Dalaran a mágusok központja lett, míg Viharvárad a királyság központja.
És végre feltűnt Aegwyn. Addig míg nem ismertem azt hittem, hogy saját elhatározásából fog majd szembeszálni a Tirisfal tanáccsal, de most már elgondolkodtam rajta, hogy valószínűleg azért fog majd így tenni, mert Sargeras benne van. Akárhogy is várom a folytatást, mert ahogy látom egyre közeledünk a Warcraft I eseményeihez.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Május 23., 13:26:00
Először gondoltad jól. Saját önhittsége vezérli majd, mikor úgy dönt, hogy csak saját maga jelölheti ki az utódját, és nem adja vissza a hatalmat a Tanácsnak.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Május 23., 13:38:18
Nos, akkor érdekes lesz. Egyenlőre még azon a véleményen vagyok, hogy akkor nem lehetett teljesen ura önmagának(Sargeras jóvoltából) de majd meglátjuk a következő részben. Vagy akkorra már megszabadult Sargerastól?
És akkor egy kérdés a frissítéssel kapcsolatban. Ugye 2 hét múlva jön a következő, de mivel véget ért a Hamvasztó mini, így egy másik sorozat veszi át a helyét(amire van is egy tippem, de nem akarom elrontani mások meglepetését) akkor is ugyanígy lesz a frissítés, vagy akkor már csak a Warcraft frissítésnél lesz folytatás?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Május 23., 15:37:50
Sargeras EGÉSZEN másképp fogja felkavarni az állóvizet, mint ahogy most gondolod. ÉS igazándiból ez indítja majd el a Warcraft I eseményeit.

Látod, ez egy jó kérdés. Még én sem döntöttem el, de addig még megálmodom. :D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Május 23., 15:51:40
Akkor izgatottan várom, hogy mit fog tenni Sargeras.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Május 28., 20:04:23
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását!  :worship:
Végre feltűnt Johnny Cage is!  :brow:
Köszi a Sárkányamulettet is, volt benne egy-két fárasztó poén...  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: pogeehun - 2010. Június 02., 08:02:22
Sziasztok! Segitseget szeretnék kérni. Amikor indult az oldalatok úgy emlékszem sokkat több X-men képregény volt fent.
Volt egy dvd-m tele képregénnyel ami valőszínűleg innen volt letöltve. ez kb 5-6 éve lehetett.. most viszont az x-menre kattintva alig jelenik meg valami.. szeretném leszedni azokat a magazinokat amiben a titkos háború van.de nem találom.tudnátok segíteni? van archívumotok? vagy rosszul emlékszem és nem itt volt fent a rengeteg képregény?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Június 02., 08:25:06
Nálunk nem volt fent több X-Men. Szerintem amire te gondolsz, az nitro oldala (http://nitro1.freeweb.hu/). Ott találsz rogyásig X-Ment, valamint még az Xfanzine (http://xfanzine.fw.hu/)-t tudom neked ajánlani.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: pogeehun - 2010. Június 02., 08:27:36
Ó köszönöm.. akkor várnom kell amig hazaérek..mert itt netfilter van..és valamiért tiltja.. nem tudnál küldeni nekem pár számot a Titkos Háborúrol emailben? Nem olvastam képregényt kb 5-6 éve és most nagyon szeretnék!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Június 02., 08:35:22
A Titkos Háborút nem fogod megtalálni jelenleg sehol sem. Szó volt már róla, hogy majd mi kirakjuk az egészet egyben, de arra még várni kell.  ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Június 02., 11:52:12
A Titkos háború a képregénytár.net-en volt fenn, de az az oldal egy ideje már inaktív.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 02., 12:08:53
Fent van a kanadai magyarok fórumán is, de 20 hsz alatt nem lehet leszedni.
http://canadahun.com/forum/showthread.php?t=17643&page=5
Cím: Re:A rovatokról
Írta: pogeehun - 2010. Június 02., 14:28:21
köszönöm!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Schmatzy - 2010. Június 02., 16:29:51
Kanadai magyarok fórumán, öregem, te honnan gereblyézel össze ilyen linkeket??
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Június 02., 16:47:26
Ben esetében ilyet már nem kérdezünk. Valaki kitalál akármit, és ő talál rá linket.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Június 02., 16:51:42
A kanadai magyarok fórumán egyébként viszonylag nagy a képregényes élet, sokan jönnek onnan ide a HZs-ra.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2010. Június 02., 16:57:06
Akkor mostantól úgy tegyük elérhetővé a képregényeket, hogy az olvasónak zöldkártyát kell intéznie a honosítóknak Kanadába.  ;D

Ben esetében ilyet már nem kérdezünk. Valaki kitalál akármit, és ő talál rá linket.
Igen, Ben a leghatékonyabb keresőszoftver. Nem véletlen, hogy még a Skynet is retteg tőle.  :lol:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 02., 16:59:06
Ben esetében ilyet már nem kérdezünk. Valaki kitalál akármit, és ő talál rá linket.
Igen, Ben a leghatékonyabb keresőszoftver. Nem véletlen, hogy még a Skynet is retteg tőle.  :lol:

A titulusom nem véletlenül az ami. (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/terminator/terminator008.gif)  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Június 02., 17:32:24
A kanadai magyarok fórumára én is be vagyok regelve... pár hónapja tévedtem oda, mert a google szerint volt fent e-bookban pár régi M.A.G.U.S. regény... Kanadai ugyan nem vagyok, de ez már részletkérdés...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Június 03., 17:40:57
Most láttam, hogy van egy új lehetőség a főoldalon, miszerint lehet egy olyanra kattintani, hogy kedvelem ezt a hírt, és az lenne a kérdésem, hogy ezt csak azok tudják használni akiknek van Facebook-juk, vagy akárki?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Június 03., 17:56:08
Ezt csak Facebook-tagok használhatják.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Június 03., 19:04:16
Hát akkor én valószínűleg nem fogom használni. Na nem baj, lesz majd olyan aki fogja.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Június 04., 17:08:08
Talgaby-nak köszönöm a MK rovat folytatását!  :worship:
Miért kellett szegény kentaurokat minotauruszokká változtatni???  :dry:
(Miért nem pegazusokká változtatták őket???)  :badteeth:
Látom, a régi cimborák (Shang, Goro, Chi és Kahn) visszatértek és összetartanak!  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Június 04., 17:43:08
A kérdésre majd Motaro karakterlapján ott lesz a válasz. Elég prózai oka van amúgy.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Június 04., 18:30:48
Köszönöm Talgaby az Áprilisi eladási listát.
Nagyon szórakoztató volt. Látom a Marvel még mindig nem szedte össze magát eléggé nem olvasom a mostani történeteket, de valószínűleg jobban is járok így.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Június 04., 19:21:52
Pedig jelenleg még mindig a Marvel a jobb. A DC olyan szisztematikusan tönkretette a saját világát, hogy lassan az olvasók fele odalesz.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Június 11., 13:08:58
Ben-nek köszönöm a Namor-ról szóló dokumentációt!  :worship:
(Nem Apokalipszis /vagy Selené?/ az első mutáns?)  :headscratch:
Nem semmi, hogy a későbbi Bosszú angyala/X-tag kikkel szövetkezett régebben (Fátum, Magneto)...  :badteeth:
Nem sok Marvel karakter mondhatja el magáról, hogy megpróbált keresztbe tenni az Angyaloknak, az F4-nek és az X-eknek is!  :brow:
(A Pókember elleni csata is kemény volt! Ott Peter az eszével győzött!)
Stan Lee-ék a második világháborúban elért sikerek után elég gonosz karaktert ,,fabrikáltak'' az atlantisziból!  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Június 11., 14:32:36
Az van emlékeim szerint odaírva, hogy az első "közismert" mutáns. Nem ő a történelem első mutánsa, az a jelek szerint tényleg Selene lesz.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Június 11., 14:52:47
Igazad van, Talgaby!  :worship:
Emlékszek rá, hogy egy x történetben a Xavier intézet tanulói a mutánsok történelméről tanulnak és ott is megemlíti a tanár (azt hiszem Emma Frost), hogy az első közismert mutáns nem más, mint Namor...  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Június 11., 22:48:58
Ezer köszönet a Namor dokumentáció 1. részért, Ben Reilly! :worship: :worship:
Nagyon jó lett. Minden időszakból vannak leírás, hogy mit lehet tudni Namor múltjáról, stb. Pl. arra is megvan benne a válasz, hogy hogyan történt az, amikor Namor elvesztette az emlékeit és Johnny Storm pedig később megtudta, hogy az az ember, aki egy hajléktalannak tűnt, valóban Namor.
Ami még érdekes volt, hogy a Stan Lee-időszakban minden szuperhős képregénybe volt vendégszereplő(Bosszú Angyalai, X-Men és Fantasztikus Négyes). És ezek az események, amihez Namornak is köze volt akkoriban párhuzamosan zajlott le.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 11., 22:53:02
Namor leírása elég sok korszakot és eseményt foglal magába, ezért három felvonásban kerül majd elétek. Vagyis még jön két adag.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Június 12., 09:18:16
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását ill. a legújabb részt!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: godzsy - 2010. Június 13., 15:31:47
Sziasztok!

nagyon örülök hogy rátaláltam erre az oldalra... régi képregényekre bukkantam rá, amik nekem is megvoltak, csak sajna eltűntek. Különösen a Transformersnek örülök. Nem találom viszont az oldalon a Csodálatos Pókember részeit (a 90-es években lehetett vásárolni az újságárusoknál), nem tudom egyáltalán fel vannak-e téve. Ha igen, hol találom?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Június 13., 15:39:37
Szia!

A kepregenytar.net-en volt fenn pár szám, de bezárt az oldal.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: godzsy - 2010. Június 13., 15:50:29
köszi a gyors választ. akkor ezek szerint itt nem található meg, csak azok, amik egyébként is fent vannak a "Képregényeink" rovatban. A Transformerst már el is kezdtem lementeni.  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Június 19., 10:37:31
Talgaby-nak köszönöm az MK rovat folytatását!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Predash - 2010. Június 23., 01:18:08
Jelentem, újabb olvasóra találtak a MK történetek, egy MK rajongó személyében, aki nem én vagyok, hanem egy haverom. :D
Idézem: "Te ez jó kis esti olvasmány lesz, köszi :D majd ad át hódolatom az írónak."
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Június 27., 14:56:46
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat legújabb részét!  :worship:
Szépen lassan kezdenek összeérni a szálak...  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Június 28., 18:16:36
Megnéztem az új tagleírásokat, és szerintem jók lettek. :bravo: Főleg úgy, hogy az avatarokat, és a csatlakozás dátumát is kiraktátok hozzájuk.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Június 28., 18:32:23
Tényleg megváltozott a HalóZsák tagleírás. Egyetértek Amondinnal, szerintem is nagyon jó lett.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. Június 28., 18:36:07
Tényleg nagyon jó lett az új Taglista.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Június 29., 20:34:53
Köszönöm Talgabynak a Májusi eladási listát. :worship:
Ismét jót szórakoztam rajta. :lol: Remélem máskor is ugyanígy fogsz morogni.
Legjobban a "Venomkettő... izé... Haunt" megjegyzésen nevettem. ;D
Úgy tűnik a Marvel kicsit följebbjött, bár még így sem az igazi, de már jobban állnak.
És örömmel olvastam, hogy 15%-kot följebb mentek az eladások.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Július 03., 13:36:01
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat rovat folytatását!  :worship:
Quan Chi-nak aztán van dolga rendesen, nem unatkozik...  :brow:
Elég morbid humora van (hóna alá kapta a figura fejét)...  :badteeth:
Jarek is elég brutális karakter!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Július 03., 14:27:35
És az a vicces, hogy ez a jelenet tényleg megtörténik az Armageddonban, nem én találtam ki hozzá. A beszélgetés, ami ide vezet, amúgy frenetikus.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: SithLord - 2010. Július 07., 08:41:20
Üdv! Köszi a Mortal frissítést ,talgaby! :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Július 13., 12:17:56
Ha esetleg nálatok is előfordulna, hogy időnként nem jön be a főoldal vagy a fórum, itt egy megoldás (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2747:nevfeloldas&catid=42:zozi-rovata&Itemid=53). Bemásolom ide, nálam sokszor van, hogy a fórum elérhető, a főoldal viszont nem.

Idézet
Az elmúlt napokban gyakran előfordult, hogy névfeloldáskor az általam használt DNS-szerverek (a Google-é, az ELTE-é is) a régi IP-jét adják vissza a HálóZsáknak. Ezt úgy érzékelhetitek, hogy "nem jön be az oldal". Nem jöttem még rá, mi okozza, hol jó, hol nem. Viszont van egy kliensoldali megoldás.

Keressétek meg a rendszereteken a hosts fájlt (Linuxokon, Unix-szerű rendszereken /etc/hosts, Windows XP-n, Vistán és 7-en (C:\Windows\)system32\drivers\etc\hosts. Itt egy részletese lista, milyen operációs rendszeren merre találjátok. Nyissátok meg a fájlt egy szövegszerkesztővel (Windowson például Jegyzettömb vagy WordPad), az írásához valószínűleg rendszergazdai jogosultságok kellenek majd.

Lesz benne egy ilyen sor:

127.0.1.1   

Utána írjátok be ezeket:

62.112.194.212    halozsak.hu
62.112.194.212    forum.halozsak.hu

Lehet, hogy újra kell indítani a böngészőt, de utána elvileg be fog jönni a főoldalunk és a fórum is. Ha esetleg később IP-t váltunk (nem valószínű a közeljövőben), és megint nem tudnátok feljönni hozzánk, töröljétek ki ezt a két sort.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Július 24., 17:10:47
Köszönöm Aldarionnak az újabb történelmi órát Azeroth-ról. :worship:
Tényleg régen volt már a legutolsó. Remélem a következőre nem kell majd ennyit várni :D
Végül a törpéket sem kerülte el a polgárháború. :D Lesz egyáltalán olyan faj, amiknél nem lesznek belső ellentétek?
És akkor ez volt az ami miatt Aegwynnak olyan rossz a hírneve. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Sargeras most aztán igen nagy hatalmat kapott. Gondolom ennek a következménye lesz az első háború.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Július 25., 02:02:03
Tényleg régen volt már a legutolsó. Remélem a következőre nem kell majd ennyit várni :D
Na igen, volt némi kavarodás, de épp ezért nem kell sokat várni a folytatásra, s vele együtt a következő összefoglalóra sem. Ami azt illeti olyannyira nem, hogy kb. két hét múlva már érkeznek is, és ennél még egy kicsit tovább merészkedek: konkrétan odáig, hogy ki fogom igazítani a csúszásomat, mert ha elég figyelmes voltál, akkor a borítón láthattad, hogy ez a múlthavi szám volt. Egyébként a folytatásban teszünk egy rövid kitérőt Draenor világára, és bemutatásra kerül a Horda születése, és felemelkedése, utána pedig kezdetét veszi a második azeroth-i invázió, és ezzel a Warcraft-trilógia cselekménye is...
Lesz egyáltalán olyan faj, amiknél nem lesznek belső ellentétek?
Őszintén? Nemigen... :P
És akkor ez volt az ami miatt Aegwynnak olyan rossz a hírneve. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Sargeras most aztán igen nagy hatalmat kapott. Gondolom ennek a következménye lesz az első háború.
Igen. Gyakorlatilag a teljes játékuniverzum cselekményét Aegwynn önhittsége eredményezte, a beképzeltsége, amiért azt merte hinni, hogy egymaga dacolhat a Sötét Titánnal...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Augusztus 08., 19:46:13
Köszönöm Aldarionnak az újabb Azeroth történelme részt. :worship:
Ééééés végül feltűntek az orkok. :ugral: Mostantól lesz csak érdekes igazán a történet. Mondjuk egyenlőre még nem derült ki, hogy Aegwyn, vagy a fia milyen módon fog közrejátszani a történetükben, de már van egy-két sejtésem, és gondolom hamarosan ki is fog derülni.
Sargerastól okos ötlet volt, hogy megnyeri magának az orkokat, hogy elvonja a többi faj figyelmét, és "hátulról" támadja le Azeroth-t. Kíváncsi leszen mennyire fog ez sikerülni neki.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Augusztus 08., 21:14:02
Sargerastól okos ötlet volt, hogy megnyeri magának az orkokat, hogy elvonja a többi faj figyelmét, és "hátulról" támadja le Azeroth-t. Kíváncsi leszen mennyire fog ez sikerülni neki.
Annyira, hogy ebből a helyzetből indult ki a Warcraft első részének cselekménye. De három hét múlva jön a folytatás.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Bardock - 2010. Augusztus 08., 21:22:34
Tiszteletem minden tagnak.

Még új vagyok eme fórumon, és ezért csak remélni tudom, hogy jó helyre írom első hozzászólásomat, amit ezen az oldalon vetek képernyőre. Igazság szerint a hozzászólásom inkább kérdés lenne.

Szóval. Lehet e majd az oldalon a későbbiekben, igényes Dragon Ball Z GT AF képregényeket olvasni? Vagy magához a Dragon Ball-hoz kapcsolódó képregényeket? Azért kérdezem ezt, mivel pár oldalon lehet már erről képregényeket olvasni, de azok nem igazán olyanok mint az itt fellelhető képregények. Már egy jó ideje olvasok itt képregényeket, és nagyon megvagyok velük elégedve, de az oldallal is tökéletesen elégedett vagyok! Tehát, akkor mit gondoltok a kérdésemről, lehet valami belőle, vagy eleve halva született kérdés?

Előre is kosss minden választ, legyen akármi is az!   
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Augusztus 08., 21:41:20
A GT-ből nincs képregény, az csak anime formában készült el. A Z is csak animés megkülönböztetés, mangában egyben volt a sima sorozattal. Az AF pedig eredetileg nem létezett (a betűk az April's foolból, azaz április bolondjából jöttek), de később egy rajongó készített egy ~170 oldalas rajongói képregényt ilyen címmel (nem olvastam, mert csak borzalmas minőségben találtam meg, de állítólag nem valami jó).
A tagok közül tudtommal senki nem tervezi a honosítását.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 08., 21:41:41
Dragon Ball manga biztos nem lesz itt. Egyrészt azért, mert mangákkal nem foglalkozunk, ez egy nyugatiakra specializálódott oldal. Másrészt meg még a manga is marha hosszú. És pocsék a szkenje.
A GT-nek meg én nem tudok semmiféle papírforma feldolgozásáról, az eredeti manga a DBZ-ig ment csak.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Augusztus 29., 19:39:21
Köszönöm Aldarionnak az újjabb Warcraft órát. :worship:
Most már kezdenek komolyra fordulni a dolgok. Minden volt itt, ami ilyen esetekben szokott lenni. Csaták, árulások, széthúzódások, veszteségek, stb.
Ahogy a címből kivettem ez az első két háborút mutatta be. De ha ilyen gyorsan letudjuk őket, akkor mi lesz a maradék négy fejezetben? Vagy a harmadikba már jobban bele fogunk mélyülni? :D
Kíváncsi leszek a következőre, mert ha jól tudom akkor ott vissza fognak térni az éjelfek, és a Lángoló Légió is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Augusztus 29., 19:51:16
Ami azt illeti, a Második Háborúnak csupán az első felét dolgozta fel a mai írás, konkrétan hátra van még a Warcraft II: Beyond the Dark Portal cselekménye, ami a második rész kiegészítő lemeze volt, és igen érdekes fordulatokat tartogat még, illetve a fejezet maradéka pedig a Lidérckirály születésével, és a Harmadik Háború előkészületeiről fog szólni.
A harmadikba jobban belemerülünk majd, mert az ötödik (négy részes) fejezet konkrétan csak arról fog szólni. Azt már jobban részletezték az alkotók, mert a Lidérckirály révén közvetlenül kapcsolódik a World of Warcraft játékok cselekményéhez. De a többi maradjon meglepetés.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Augusztus 29., 19:54:36
A harmadikba jobban belemerülünk majd, mert az ötödik (négy részes) fejezet konkrétan csak arról fog szólni.

Ezt örömmel hallom. :)
Ahogy azt is, hogy még egy fejezet lesz. Kicsit megijedtem, hogy a maradék négy rész után vége is lesz, de akkor ezek szerint lesz még mit olvasnom.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Augusztus 29., 19:58:09
Akkor megnyugtatlak, mert még lesz egy hatodik fejezet is, az Új korszak, ami gyakorlatilag a World of Warcraft világformáló cselekményeit foglalja majd össze...  ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. Augusztus 29., 21:14:49
Ezer köszönet Aldarionnak a Warcraft rovatokért! :worship: :worship:
Ma elolvastam az összes Warcraft rovatot. A mítosznál érdekes, hogy milyen eredetek é keletkezésekről vannak leírások.
Az új világ című fejezet pedig ahogy a cím is jelzi, hogy a világ megváltozott. Néhány háborúkról is le vannak írva.
A Szövetség és a Horda című rovatba is tényleg kezdenek komolyra fordulni a dolgok.
Ahogy látom, még lesz rengeteg ilyen rovat. Tényleg lesz még elég olvasnivaló.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Gorgonita - 2010. Szeptember 11., 09:23:50
Talgaby: Én még mindig az eladási adatoknál vagyok leragadva. Ha például azt olvasom, hogy a Star Wars Invasion akárhányadik részéből 5000 fogyott, akkor az azt jelent, hogy Floridától Alaszkáig ennyi, vagy hogy egy boltban átlag ennyi fogy?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. Szeptember 11., 09:53:01
Talgaby, nem tudom, hogy számolod a mortal kombat leírás két olvasóját, de az biztos, hogy én elolvastam eddig mindet. Az armageddont végig is játszottam (2×), de ennyire részletesen nem ismertem a történetet, szóval engem érdekel továbbra is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 11., 10:48:31
Gorgonita: a számok a Diamond által terjesztett mennyiségek. A Diamond jelenleg Észak-Amerika képregényboltjaiba szállít.
Vagyis azt jelenti, hogy az üzletek abban a hónapban annyit vásároltak adott képregényből, bár a tényleges eladás ennél általában 10-20%-kal kisebb, és a füzetek kb. negyed-fél, a kötetek 1-3 év alatt mennek el.
A kiadók által közvetlen (előfizetés útján) terjesztett, a könyvesboltos, a netes képregénykereskedésekben és a tengerentúlon eladott angol nyelvű kiadványok ebben nincsenek benne, ezért neveztem el a rovatot is amerikai eladási listának. De mivel alapvetően, ahogy a hollywoodi filmeknél a hazai bevétel számít csak a forgalmazónak, úgy ez a Diamond-lista dönt általában arról, hogy melyik füzetes sorozatot tartják még üzleti szempontból érdemesnek folytatni vagy simán csak békén hagyni.

gg: Ja. Asys a másik. Amúgy sajna a szarkasztikus megjegyzésnek volt alapja, mert látom a tényleges számokat, és... mondjuk úgy, számjegyekben se bővelkedik.
Ó, és ha kijátszottad az Armaggeddont, akkor szerintem az utolsó előtti fejezetben sikerül majd olyan megvilágításba helyeznem a játékot, amire valószínűleg nem számítottál volna.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Szeptember 29., 18:22:26
Most, hogy végre volt rá időm elolvastam az Azeroth történelme újabb fejezetét, amit köszönök Aldarionnak. :worship:
Kezdenek bonyolódni a dolgok, és végre benne vagyunk a háborúk sűrűjében. :D
Egy kérésem lenne.( feltéve, ha megoldható) Az Azerothon való tájékozáshoz jó lenne, ha tudnátok szerezni egy térképet is. Persze tisztában vagyok vele, hogy a semmiből nem könnyű egy térképet előkeríteni, ezért nem is lenne nagy baj, ha nem tudnátok ezt megoldani, de amennyiben lehetséges sokat segítene az olvasásnál.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Szeptember 29., 20:03:54
Amit kérsz, azon már én is gondolkodtam. Térképem az lenne számtalan, csak azokat majd le kellene magyarítani, mert ugyebár a helyszínek legtöbbje magyar nevet kap a fordítás során, ennek ellenére valószínűleg neki fogok esni a következő időszakban, ahogy lesz rá némi időm.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Szeptember 29., 20:23:00
Felőlem maradhatnának angolul is.
Vagy esetleg marad angol, és a térkép mellé írod a magyar jelentésüket.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Szeptember 29., 20:30:16
Igen, elhiszem, de ez egy amolyan személyes dili... amit kiadok a kezemből, azt szeretem a lehető legjobban kidolgozni. Egyébként - tudom nem túl nagy durranás - a 9. számban volt egy térkép, noha azon csak a képregény pár helyszíne volt bejelölve...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Szeptember 29., 20:36:59
Ahogy gondolod. Én azt mondom úgy csináld meg, ahogy neked könnyebb, de ha így akarod akkor nekem így is jó lesz. ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. Október 04., 16:28:43
Köszönet ezért a kimerítő hírnök leírásról.  :worship: Számomra is voltak benne újdonságok. Az tetszett benne, hogy mindig valamiképp az előző hírnök egyenes következménye a következő létrejötte, pedig nagyon szerteágazó történetszálakon alakultak.
Egy dolog, ami számomra furán hatott, hogy tenerbouszt és égiszt isteneknek nevezted, holott ők inkább galaktikus vagy kozmikus lények/hatalmasságok. Nekik nincsenek hívőik meg panteonjuk, szóval szerintem az isten önmagában nem igazán jó szó rájuk.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Október 04., 19:04:45
Ez hatalmi alapú megkülönböztetés, Galactust nem egyszer hívják a Marvelnél is űristennek. Lesz is majd még olyan történet, ahol ezzel a jelzővel illetik.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. Október 05., 08:16:33
A kozmikus entitás nem elég jó hatalmi megkülönböztetés? Talgaby, Borost és Bochkort is isteneknek nevezik, sőt engem meg a haveromat is neveztek már istennek, lehet hogy téged is, szóval a galactust is hívhatják űristennek, de attól még ő sem isten.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Nitro - 2010. Október 05., 17:41:04
Miért, mi az istenség hivatalos definíciója?  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. Október 05., 19:21:21
Mint alább írtam, az isteneknek a marvelben panteonjuk van. (Meg hogy valaminek az istenei) De hivatalosan egy isten attól isten, hogy hívői vannak. Bizonyos játékokban vagy regényekben ez egy mérce is, minnél több hívője van egy istennek, annál erősebb vagy nagyobb isten. Ennél hivatalosabb definiciót én nem akarok megfogalmazni, mert csak azt akartam jelezni, hogy szerintem tenerbousz és égisz nem isteni lények, hanem kozmikus lények.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Október 05., 20:14:21
Soha ne olvass akkor DC-t.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Október 15., 19:06:11
Talgaby mester, nem ,,okés'' a ma kirakott 6 MK karakterlap...  :(
Egy üres oldalra ,,rak'' (lehet, hogy csak engem?)!  :headscratch:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. Október 15., 19:09:45
Kösz, hogy szóltál. Javítva.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Október 15., 19:11:28
Én köszönöm, hogy javítva lett!  :worship:
Nemsokára értékelni is fogom, ígérem!  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. Október 17., 19:30:56
Talgaby-nak köszönöm a Mortal Kombat karakterlapokat!  :worship:

Sok érdekes dolog derült ki néhány karakterről!
Baraka tényleg Rozsomák koppintás (a filmes Deadpool ugrott be hirtelen róla!), de Cyrax maszkja is kiköpött Predator maszk!
Blaze viszont egyedi lánglény, szerintem!  :rolleyes:
A DC vs. MK (multiverzumos) leírásra (is) nagyon kíváncsi vagyok!  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Október 17., 21:14:57
Hát, arra még várnod kell. Előtte fél évet elszöszmötölünk majd a Shaolin Monks történetével, bár van egy olyan érzésem, az lesz fél tucat olvasónk között a legnépszerűbb az egészből. Marha mozgalmasra van megírva. Nagy ökörség, de tényleg magával ragadó. Annak ellenére, hogy utálom azt a sztorit, tök élvezet volt írni.
Az MKvsDC ezzel szemben igazság szerint marha unalmasnak ígérkezik. Az egész tényleg annyi, hogy egyes karakterek összefutnak, valaki szétveri a másikat, majd mennek tovább, el egészen a főellenségig.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. Október 20., 13:12:42
Talgaby, chameleon (http://mortalkombat.wikia.com/wiki/Chameleon) is ott lesz a karakterek között? Vagy miért csak Khameleon (http://mortalkombat.wikia.com/wiki/Khameleon) van ott? a kettő az armageddonban két külön karakter.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. Október 20., 13:34:01
Mert Chameleonnak nincs semmi története. Az, hogy "Egész idáig rejtőzött, de amikor meglátta Blaze-t, lecsapott, majd eltűnt a semmiben", nem érdemel egy karakterlapot. Semmi más infó nincs róla, és a hozzá kapcsolódó érdekességek mind ott lesznek Khameleon adatlapján, akinek legalább van is története és valami karaktere. Még Meat is jobban ki van fejtve (azért is lesz benne).
És igen, tudom, hogy az MK wikián van egy tisztességesnek tűnő cikk róla, de ha megnézed, sok benne a visszatérő infó és gyakorlatilag többet foglalkoznak a játékmechanikai tulajdonságokkal és azzal, hogy miként lehet előhívni, mint a figurával magával. A sztori ott emg olyan szintű belespekulálás, ami már nekem is kicsit sok, pláne, hogy minden történeti infó róla az MK:A végén lévő három mondatból jön (a Trilogyban NEM volt egy árva sor se Chameleonhoz, nem volt végtörténete).
Sőt, akár addig is elmehetnék, hogy Khameleonnal szemben, akire utaltak más szereplőnél (Reptile egyik adatlapján), Chameleon létezéséről a történet szempontjából nincs máig semmi adat, lehet, hogy tényleg csak egy előhívható bónuszkarakter, aki nem is szerepelt sose a kánonban. Mint az MK4 idejében Meat, aki akkor nem is élt, csak valamikor a DA környékén bukkant fel.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Október 27., 20:24:19
Köszönök Aldarionnak egy újabb történelemórát. :worship:
Mindig is kíváncsi voltam, hogy az élőholtak itt mégis hogyan keletkeztek. Nos, itt végre választ kaptam erre a kérdésre. Nagyrészt.
Én valahogy mindig úgy képzeltem el, hogy egy sereg áruló elhalt testét támasztotta fel egy nekromanta, és vonta uralma alá őket. Nos, ha jól vettem ki akkor itt ártatlan parasztemberekből lettek élőholtak.
A Horda veresége pedig gondolom nem az utolsó. Eddigi tapasztalataim alapján valahogy biztosan fel fognak erősödni, hogy újra harcolhassanak. :D
Noha az már elég nagy előny a szövetségnek, hogy a sárkányokat felsabadították.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Aldarion - 2010. Október 27., 20:55:43
Így van. A sereg persze később gazdagodik majd minden nemű és fajú élőholttal, de erről még szó lesz a későbbiekben.

A Hordát meg nézőpont kérdése, hogy vesztesnek tekinted-e, mert ez a vereség hosszútávon csak azt eredményezte, hogy lerázták magukról a Légió igáját, és visszatérhettek a népük gyökereihez. Ebből pedig sejtheted, hogy még hallani fogunk a Hordáról, bár akkor már egy új hadfőnök irányítása alatt egyesülnek újra, és egész más célzattal, mint első alkalommal.

Ja és mellesleg megjegyzem, hogy alakul a térkép, bár egy ismerősöm ötlete alapján készül hozzá egy rögtönzött geográfiai ismertető is. Ha már lúd...  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. Október 27., 20:58:48
Ja és mellesleg megjegyzem, hogy alakul a térkép, bár egy ismerősöm ötlete alapján készül hozzá egy rögtönzött geográfiai ismertető is. Ha már lúd...  :brow:

Várom őket. Ha meglesznek a térképek akkor szerintem újra fogom olvasni az eddigieket, úgy hogy már előttem van egy térkép. Akkor talán megértem azokat a lépéseket amiket eddig még nem egészen értettem.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. November 21., 17:07:35
Egy hetes késéssel ugyan, de elolvastam a következő fejzetet Azeroth történelméből, amit köszönök Aldarionnak. :worship:
Nem semmi, hogy egy rabszolgából lett a Horda új vezére. Ahogy az sem, hogy gyakorlatilag az emberek tették őt olyan erőssé. Gyakorlatilag egy új ellenséget csináltak maguknak.
Érdekes dolgok lesznek még itt.
Ahogy kivettem Thrall nem tervezi az emberek letámadását, csak fel akarja szabadítani a népét, de le merném fogadni, hogy valamilyen oknál fogva végül mégis háborúba keveredik a Szövetséggel.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. November 24., 08:35:00
Olvasgattam most néhány mk karakter leírást. Én úgy emlékszek, hogy kintarónak volt valami félbeütős kivégzése. (Vagy az goro volt?) Egy csípőfordulattal két kézzel egyszerre rávágott az ellenfelére, akinek elrepült a fölsőteste, a lábai pedig ottmaradtak.
Liu kang érdkességeit is olvastam. Bár ez nem a leírásokhoz tartozik de én az armageddonban sose tudtam előhívni az élő liu kangot. pedig xboxon meg wiin is játszottam vele, de nem jöttem rá, hogy kell.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. November 24., 09:11:18
Tényleg létezik olyan Fatality, de az Shang Tsungé. AZ MKII-ben voltak "harmadik kivégzések", az övé volt az egyetlen, ami teljes mértékben különbözött az alap fatalityjeitől. És egyben a legkönnyebben megcsinálható (KÜ nyomva tartva 30 mp-ig).
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. November 26., 22:34:29
Olvasgattam tovább a mortalos karakterleírásaidat Talgaby. Ebből a sok leírásból akár már egy gyűjteményes könyvet is ki lehetne adni. Hihetetlen mennyit dolgozhattál ezekkel, még elolvasni is sok.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. November 26., 22:49:31
Én bele se merek gondolni. Van, amikor elég kevés időnek tűnt, de aztán amikor belegondolok, hogy a cikkek keresztlinkelgetésére elment vagy három délután, rájövök, hogy mégsem. Bár ilyenkor meg már vigasztal az a tudat, hogy csak a MKvsDC története van hátra, aztán amíg nem véglegesítődik az MK9-é, gyakorlatilag pár strip kivételével teljesen kész vagyok a tervezett MK-részleggel. :) Bár az a tudat már kevésbé vigasztal, hogy gyakorlatilag kevesebb emberért csinálom, mint a legkisebb olvasottságú honosításomat, a Groo-t.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. November 27., 13:08:49
Tisztellek és becsüllek ezért. Asszem egy sima köszönöm már kevés lenne.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: fullillegal - 2010. December 01., 15:07:03
Kérdés:
Sub Zero/Noob: a történetbeli vagy a karakterlapi leírás az igazi? Van pár dolog, ami különbözik, pl történetben tartott a lidérc Scorpiontól, agyonkínozták a lelkét, tesék-lássék pofozkodott az öcsivel, majd az átjáróhoz vezette, a karakterlapon lebecsülte, szimplán kifordult önmagából, rögtön nekiugrott.

Amúgy mennyien látogatjuk manapság az MK részlegedet? 3an?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. December 01., 15:48:58
Heh... vegyes. A történetet régebben írtam, akkor még főleg csak úgy az YBK-ra érdekességképpen, főleg wikipediás szócikkek alapján. Azóta, mikor felmerült, hogy beindul az MK-részleg itt, elég mélyen belemerültem a témába, amennyire csak konzolok és a konkrét játékok többsége nélkül lehet (sokat segített a youtube azóta szerencsére). Karakterlapok esetén meg sokszor tényleg emlékezetből próbáltam meg összeszedni, hogy miket írtam, és kicsit ahhoz is igazítani a sztorit. De konkrét kérdésre: az első találkozáskor (Árnybirodalom) lenézi a lidércet**, a Tornán viszont tart tőle (Shaolin Monksban nem, bátran szembeszáll vele, de kinyiffan) és emiatt sikerül az élőhalottnak megölni. A kínzás vitatott, az fikció, szóval amelyik meleltt végül határozok. :) Öcsinek nekiugrott, de gyorsan lelépett. Ez a része nekem is homályos, hogy miért, de biztos, hogy találkoztak az MKII nagy felfordulása előtt/alatt a pokolban, és az is, hogy Raiden csak az öcskössel tért feltűnő módon vissza, plusz a fiatalabb a Deception utánig nem tudta meg, hogy Noob a bátyja (vicces lett volna, mert csak abban a játékban találták ki).
Újjá kellene már írnom igazság szerint az egészet, de főleg az első trilógiát, csak az a nagy bajom, hogy sehol se találok egy video-végigjátszást a Special Forces-hoz és a Mythologieshoz*, azok még mindig gyakorlatilag a wikis rövid leírás alapján készültek (de mint kiderült pl. a SF egyk harmada egy marhaság a wikin).
Idézet
Amúgy mennyien látogatjuk manapság az MK részlegedet? 3an?
Nem kell mindig elhinni a főoldali sirámokat. nem sokan amúgy, de kb. olyan százan.

*kieg.: Oké, Mythologieshoz van (http://www.youtube.com/view_play_list?p=C5DB37624B86E002&annotation_id=annotation_181219&feature=iv). Egy teljes részre nem igazán elég, mert elég rövidkének tűnik (nincs másfél óra), de eléggé jól használható.
**Vagy nem. Egy szöveges leírás alapján igen, de most elvileg már fenn van a TeCsőn a videóbetét is, szóval mire elkezdem írni, kiderül. :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: turkia - 2010. December 02., 08:54:34
Nem tudom, a legjobb helyre írom-e, de megteszem.  ;D Tegnap néztem ezt a Marvel Enciklopédiát, nagyon jó. Logikus megoldás, hogy szépen ki vannak listázva, tökéletesen követhető.
Megint rájöttem, hogy a Marvel világában a kedvenc fajom a baluuriani, iszonyú vagány egy népség. Mondanom sem kell, hogy mikor gimiben megismertem Blastaar alakját a Marvel Extrában, elég erősen elkezdtem szurkolni neki. A Blastaar-dokumentáció pedig egy ajándék volt a képregény közepén. ;D
Szóval jó kis adathalmaz lett ez az összeállítás!!!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 02., 14:00:49
Köszönöm szépen a véleményezést.  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. December 03., 21:48:56
Mintha eltűnt volna néhány komment, érdekes...  :headscratch:  :nemtudom:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. December 03., 22:32:11
A főoldalról vagy a fórumból? A fórum moderációs naplója szerint itt nem történt törlés már jó ideje. Milyen kommenteket nem találsz?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. December 03., 22:36:13
Azt hiszem, hogy a szavazásoknál volt; de nem vagyok benne biztos...  :badteeth:
Ben enciklopédiáját méltattam, dicsértem; elég hosszan!
Volt benne néhány kérdés...
Meg mintha a szavazás is eltűnt volna (,,Miről olvasnánk szívesen dokumentációt?'')...  :nezze:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. December 03., 22:41:10
A Vélemények Sepi vs Ben Reilly galéria topicba van a hozzászólásod, Asys. Szerintem arra gondoltál.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2010. December 03., 22:43:36
Én kérek elnézést!  ;D
Elbambultam...  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zoli - 2010. December 04., 10:39:54
ÜDV, kösszönöm a Marvel Fajok leirásait :) ;) :worship: :worship: :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. December 09., 18:23:41
Köszönet az X-Force leírásért, Ben pajtás :worship: Érdekes dolgokat tudtam meg, főleg, hogy eddig nem sokat tudtam az egészről. Főleg az új csapat tagjai érdekeltek, jó, hogy belefoglaltad őket is a leírásba. Egy kérdésem lenne: az új Uncanny X-Force-ban Deadpool is a csapat tagja. Ő hogy került oda? :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. December 09., 20:00:48
Én is elolvastam az x-erő leírást, köszönet érte. Jó lett. Kiegészíteném annyival, hogy a második csapatfelállásból kihagytad Kalibánt és Hepzibaht.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2010. December 09., 21:02:37
Köszi Ben az X-Erő leírást! :worship: :worship:
Nekem tetszett, néhány érdekes infók is vannak az X-Erő tagokról. Pl. Csillagtörő, aki számomra eddig ismeretlen volt, de a leírásból kiderült, hogy ki ő.
Azt is olvastam, hogy egy új X-Erő csapat is létrejött. Még a Messiah Komplex idején.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: holloo - 2010. December 09., 22:04:53
Kedves Ben barátom, bár mondhatnám, hogy köszönöm... de ez a leírás csak annyira jött be, mint egy jó alapos tökön rúgás.  :worship:

Néhány kérdésem lenne elöljáróban:
Ben, mi alapján választod ki, hogy melyik csapatot mutatod be. Annyi X csapat van (akikkel nem foglalkoznak épp honosítók), miért pont az X-erő? Már csak azért is, mert így lényegében 100 rész történéseit sikerült ellőnöd, ennek annyira nem örülök, de hát ez van (biztos vagyok benne, hogy talgaby sem örült volna, ha az Xtrém csapatot mutatod be hasonlóképp... :nezze:).

De ha már megtörtént, akkor legalább nézz utána, hogy kit (mit) hogy hívnak. A Marvel adattár nagyon jó ötlet egyébként (én magam eddig nem is vettem észre) de akkor már tényleg egységesek legyenek a nevek és kifejezések. (És itt jegyezném meg, hogy az jó ötlet, hogy az eredeti neveket zárójelezed, mert néhol elfelejtetted és bezony ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajta az eredeti név nélkül).

És akkor jöjjenek a hibák:

-A helyesírási hibákat inkább kihagyom, csak a tartalmiakra koncentrálok...
- Illetve azt sem értem mi alapján osztottad be így a csapatfelállásokat (kettőnél több volt), de végeredményben mindegy ez már csak szőrszálhasogatás lenne...
-Próbálok a szöveg szerint haladni így talán könnyebb...


- Mutáns Liberációs Front (MLF)
- Csúcsfegyver (Weapon PRIME)
- "a korábbi Pókember-ellenség Grizzly"  ejnye -ejnye ez nagy hiba, nincs közük egymáshoz két külön karakter. Ez egy másik Grizzli.
-"földrengéseket generáló Rictor" az Lavina. Rictornak vibrációs ereje van.
- Shatterstar magyar hangja Csillagtörő. :) Buta név, de ez a neve.
- Hadiösvény egészen pontosan Viharmadár öccse...
- Copycat egyelőre Másoló néven elérhető (én magam még nem értem el odáig, hogy megnevezzék), de ha valaki tud mondani jobb nevet ki vele...
- Graymalkin = Graylak
- Örökkévalók itt lehagytad az eredeti nevet, így csak tippelni tudok. Ha az Externals-okra gondoltál, ők a Kívülállók, az Örökkévalók Olimpia lakói. ;)
- Exodus magyar neve Száműzött


Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. December 09., 22:08:17
-A helyesírási hibákat iinkább kihagyom, csak a tartalmiakra koncentrálok...
Pedig ellenőriztem. Ha nem nagy fáradság, beírod, mit találtál?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. December 09., 22:28:32
Nem szabadna lennie benne, Én is átfutottam az egészen.
Idézet
Copycat egyelőre Másoló néven elérhető
Ezt viszont tényleg jó lenne máshol is jelezni. Évekkel ezelőtt Copycatként maradva szerepelt honosításban.
Idézet
Graymalkin = Graylak
Ez az X-kúria címe. Vagy időközben karakter is lett? Akkor is fura, mert családnevet és utcanevet (hacsak nem sorszám) egyáltalán nem szabadna fordítani.
Idézet
Exodus magyar neve Száműzött
Biztos? Én az AoA-ban Exodusra emlékszem, és hiba is lenne magyarosabbra átírni. Ez a bibliai kifejezés valós a magyar nyelvben.
Idézet
Örökkévalók itt lehagytad az eredeti nevet, így csak tippelni tudok. Ha   az Externals-okra gondoltál, ők a Kívülállók, az Örökkévalók Olimpia   lakói.
Ezt viszont illett volna észrevennem.
Idézet
Ben, mi alapján választod ki, hogy melyik csapatot mutatod be.
Körbekérdezett, mi kellene, erre jöttek tippek.
Idézet
biztos vagyok benne, hogy talgaby sem örült volna, ha az Xtrém csapatot mutatod be hasonlóképp...
Ott egyáltalán nem, a Kahn-sztorit letudtuk, utána nincs igazából semmi nagy meglepetés, a sorozat utolsó háromötöde teljes egészében színtiszta társadalomrajz a Marvel világában. Maximum egy spoiler van az egészben, a főellenség jobbkezének valódi kiléte. Ami jobban zavarna, az inkább az X-Men v2.
Idézet
De ha már megtörtént, akkor legalább nézz utána, hogy kit (mit) hogy hívnak.
Ez sajna nem olyan könnyű, viszont azt elsimerem, eszembe juthatott volna, hogy megkérdezzem nitrót és téged, mielőtt rábólintok a kirakására. A magyar nevek közt eligazodni amúgy nem könnyű, pláne nem A kategóriás karakterek esetén, sokuknak van két-három fordítása. Kéne már valami normális gyűjtemény, de az adattár se megbízható benne (vagy szimplán hiányos), a régi adattárnál meg sok név csak tippelt tükörfordítás volt, amíg nem érkezik valami más megoldás. Bár így is vannak ott használható ötletek.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 09., 22:41:31
ez a leírás csak annyira jött be, mint egy jó alapos tökön rúgás. 

Abban profi vagyok.  :)

:
Ben, mi alapján választod ki, hogy melyik csapatot mutatod be.

Eszem ágában sem lett volna írni róluk ha nem kérik.

De ha már megtörtént, akkor legalább nézz utána, hogy kit (mit) hogy hívnak.

Ha lenne egy egységes, mindenki által elfogadott és tiszteletben tartott névlista akkor használnám. Az Adattárat meg hiába veszem figyelembe amikor mások nem.

És itt jegyezném meg, hogy az jó ötlet, hogy az eredeti neveket zárójelezed, mert néhol elfelejtetted és bezony ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajta az eredeti név nélkül

Nem felejtem el odaírni a magyar nevet, hanem sokszor nem is tudom. Lásd az okot egy pár sorral fentebb.

- Illetve azt sem értem mi alapján osztottad be így a csapatfelállásokat (kettőnél több volt), de végeredményben mindegy ez már csak szőrszálhasogatás lenne...

Pár dolog áldozatául esett a szent inkvizíciónak. Spoiler gyanús dolgokat ki kellett hagynom. Nekem mint dokumentáció készítőnek ez a legnehezebb. Hiába írnék én valamiről, ha figyelnem kell arra, hogy ezzel folyamatban lévő honosítások és honosítók érdekeit ne sértsem. Emiatt nem írtam bővebben a Küklopsz által újra összehívott csapatról sem.

A nevekkel kapcsolatban felhozott (amúgy teljesen jogos) problémádra azt hiszem már válaszoltam.

Örökkévalók: Nem az Externals volt a leírásban hanem az Eternals.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: holloo - 2010. December 09., 23:28:29
Válaszolgatás előtt, helyesírási hibák:

- első bekezdés Stryfe hiányzik a t
- Csillagtörőnél harcos elírva

Első olvasásnál találtam többet is, de most már csak ezek mutatkoztak meg, biztosan késő van már...

Ezt viszont tényleg jó lenne máshol is jelezni. Évekkel ezelőtt Copycatként maradva szerepelt honosításban.

Én is valahol olvastam, talán pont a táron. De lehet, hogy egy régebbi képregényben. Én mindenesetre a Másolót fogom használni, de ha tudtok jobbat mondjátok. Ha megfelel akkor legyen ez a hivatalos.

Idézet
Graymalkin = Graylak. Ez az X-kúria címe. Vagy időközben karakter is lett? Akkor is fura, mert családnevet és utcanevet (hacsak nem sorszám) egyáltalán nem szabadna fordítani.

Karakter is, Családi név is, és utcanév is. De itt sokszor Greymalkinnak is írják, ez egyértelmű utalás a Grey névre (és ez a fajta elírás nem olyan szokatlan a sorozatban, Externals - Xternals, Krule -Crule stb). És ez a valószínűbb, mert Kábel a bázisán mindent (robotok, járművek stb) volt X tagokról nevez el.

Idézet
Exodus magyar neve Száműzött
Idézet
Biztos? Én az AoA-ban Exodusra emlékszem, és hiba is lenne magyarosabbra átírni. Ez a bibliai kifejezés valós a magyar nyelvben.
http://www.freeweb.hu/nitro1/gallery/kepregeny/X-Men%28vol2%29/X-Men%28vol2%29043/X-Men_43_02-03_m.jpg
Nitro utólagos engedélyével
Idézet
Örökkévalók itt lehagytad az eredeti nevet, így csak tippelni tudok. Ha   az Externals-okra gondoltál, ők a Kívülállók, az Örökkévalók Olimpia lakói.
Idézet
Ezt viszont illett volna észrevennem.
Örökkévalók: Nem az Externals volt a leírásban hanem az Eternals.

Közben én is gyorsan utánanéztem. A kettőt egybemostad (ill. helyesebben a leírás, amiből csináltad), először jönnek a Kívülállók (Hadigép környékén) aztán később valóban az Örökkévalók jönnek. De nem ugyanaz a két csapat.

Idézet
Ez sajna nem olyan könnyű, viszont azt elsimerem, eszembe juthatott volna, hogy megkérdezzem nitrót és téged, mielőtt rábólintok a kirakására. A magyar nevek közt eligazodni amúgy nem könnyű, pláne nem A kategóriás karakterek esetén, sokuknak van két-három fordítása. Kéne már valami normális gyűjtemény, de az adattár se megbízható benne (vagy szimplán hiányos), a régi adattárnál meg sok név csak tippelt tükörfordítás volt, amíg nem érkezik valami más megoldás. Bár így is vannak ott használható ötletek.

Ezért is lenne jó egy egységeset létrehozni szép lassan, mint mondtam jó ötletnek tartom ezt a "rovatosdit". A honosítói munkát is nagyon megkönnyítené, ha lenne egy konkrét névlista az eddig honosított karakterekről. És nem tükörfordítás, meg hasra ütés szinten, hanem tényleg a honosításokban előforduló "aktív" nevekkel.

A nevekkel kapcsolatban felhozott (amúgy teljesen jogos) problémádra azt hiszem már válaszoltam.

Ezért is szeretnélek megkérni rá, hogy az általam jelzett hibákat javítsd a leírásban, hogy valahol elkezdjük az egységesítést. ;)



Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. December 09., 23:32:53
Főképp azt a grizlis dolgot, ami elsőre nekem sem szúrt szemet.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2010. December 09., 23:48:10
Ezt viszont tényleg jó lenne máshol is jelezni. Évekkel ezelőtt Copycatként maradva szerepelt honosításban.

Én is valahol olvastam, talán pont a táron. De lehet, hogy egy régebbi képregényben. Én mindenesetre a Másolót fogom használni, de ha tudtok jobbat mondjátok. Ha megfelel akkor legyen ez a hivatalos.
A Másoló nektek nem hangzik egy kicsit furán?
Bár végül is nem rossz. Esetleg lehetne még Másolat, Utánzó, Utánzat.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10., 11:58:54
A javítások nagy részét elvégeztem. És szeretném megköszönni Holloo értékes hozzászólásait. Továbbá ugyancsak köszönettel tartozom Genzo barátomnak, aki a leírásban szereplő első kép renderelését elvégezte nekem. Köszönöm az Akadémiának és a rendezőnek... ja ez majd februárban lesz aktuális.

Egy kérdésem lenne: az új Uncanny X-Force-ban Deadpool is a csapat tagja. Ő hogy került oda? :)

Ott még nem tartok a sztorival de érdekes az biztos. Deadpoolt sokan akarták már beszervezni. Nemrégiben a volt Amerika Kapitány, Steve Rogers is meghívta őt az új csapatába. De Deadpool nemet mondott. Pedig Steve keményen győzködte.
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/deadpool28.jpg)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. December 10., 12:33:14
Bár írtam már, és nem kötözködésből, de azért szeretném megkérdezni, hogy Kalibánt és Hapziba-t miért hagytad ki a második csapatfelállásból?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10., 12:36:43
Bár írtam már, és nem kötözködésből, de azért szeretném megkérdezni, hogy Kalibánt és Hapziba-t miért hagytad ki a második csapatfelállásból?

- Illetve azt sem értem mi alapján osztottad be így a csapatfelállásokat (kettőnél több volt), de végeredményben mindegy ez már csak szőrszálhasogatás lenne...

Pár dolog áldozatául esett a szent inkvizíciónak. Spoiler gyanús dolgokat ki kellett hagynom. Nekem mint dokumentáció készítőnek ez a legnehezebb. Hiába írnék én valamiről, ha figyelnem kell arra, hogy ezzel folyamatban lévő honosítások és honosítók érdekeit ne sértsem. Emiatt nem írtam bővebben a Küklopsz által újra összehívott csapatról sem.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2010. December 10., 16:43:05
A javítások nagy részét elvégeztem. És szeretném megköszönni Holloo értékes hozzászólásait. Továbbá ugyancsak köszönettel tartozom Genzo barátomnak, aki a leírásban szereplő első kép renderelését elvégezte nekem. Köszönöm az Akadémiának és a rendezőnek... ja ez majd februárban lesz aktuális.

Egy kérdésem lenne: az új Uncanny X-Force-ban Deadpool is a csapat tagja. Ő hogy került oda? :)

Ott még nem tartok a sztorival de érdekes az biztos. Deadpoolt sokan akarták már beszervezni. Nemrégiben a volt Amerika Kapitány, Steve Rogers is meghívta őt az új csapatába. De Deadpool nemet mondott. Pedig Steve keményen győzködte.

Igazán nincs mit. Akkor ezek szerint bővülni fog ez a leírás?
Igen, az új Deadpool ongoing arra épít, hogy Deadpool hősök mellé szegődik, és próbál ő is hőssé válni. Volt már Pókival is, illetve ahogy mondtad, Kapival is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: holloo - 2010. December 10., 18:06:23
Hálás köszönet a javításokért.  :worship: Meg szabad kérdezni mi (ki) lesz a következő bejegyzés?

A Másoló nektek nem hangzik egy kicsit furán?
Bár végül is nem rossz. Esetleg lehetne még Másolat, Utánzó, Utánzat.
Másoló azért jobb szerintem, mert a személyt is jelöli, aki másol, a másolat meg inkább már csak a produktum. Utánzó-Utánzattal is ugyanez a helyzet. Mindenesetre az utánzásos nevekről nekem sokkal inkább a debil kisgyerekek idegesítő játéka jut eszembe...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2010. December 10., 18:07:14
Akkor lehetne CTRL+C - CTRL+V  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: holloo - 2010. December 10., 18:09:40
Igen, az jó lenne.  :lol:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Nitro - 2010. December 10., 18:27:44
Igazából az Utánozó Majom megfordult már a fejemben, de elvetettem, vajh miért.  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10., 22:20:45
Hálás köszönet a javításokért.  :worship: Meg szabad kérdezni mi (ki) lesz a következő bejegyzés?

A szavazás állása alapján Asgard és az Istenek.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. December 10., 22:49:59
Ott viszont jó lenne, ha a korrektúrázásra átadás előtt, sőt, inkább az anyaggyűjtés szakaszában konzultálnál molzóval és egy északi mitológiáról szóló oldallal (segítek, ha valahol Baldr nevet látsz Balderre, az lesz a jó, mert az a magyarított neveket tartalmazza). Megspórolhatunk egy hasonló kört. :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10., 22:59:39
Roger that.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. December 14., 23:10:02
Biztos másnak is eszébe jutott már, azon gondolkoztam, hogyha amerikába a képregényfüzetek csak max 100000-es eladásokat tudnak produkálni, akkor miért csodálkozunk, hogy nálunk is ilyen kevesen veszik.
Lakik ott 300 millió ember, ehhez viszonyítva ha a piac produkál egy 100000-es eladást, mint ez a mostani batman return, akkor az 0.03% környékén lehet, ha jól számolom. És ez a 100000 már régóta kb a legnagyobb eladás szokott lenni, néha kicsit fölé megy, de ezt vehetjük csúcsátlagnak.
Magyarország lakosságának a 0.03 százaléka az kb 3000 ember, szóval az eladások nagyjából reális képet festenek az amerikai piaccal párhuzamban. És ebből az egészből csak azt akartam kihozni, hogy annyira nem is vagyunk lemaradva, mert bármilyen képregény kiadásba kezd bárki a magyar piacon az e körül a 4000-2000 közötti eladással számolhat, de inkább alatta, mert az usában is a 100ezer már a csúcs.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. December 15., 07:41:24
Csak két nagy különbség van. Nálunk a füzeteket még mindig szinte kizárólag újságosok terjesztik, ami Észak-Amerikában mára szinte csak pár Archie-füzetre és esetenként a Marvel Adventures-re és a Scooby-Doo/Looney Tunes párosra igaz.
A másik, hogy a könyvesbolt ott teljesen más kategória. A Walking Dead első tpb-jéből nemrég kb. 1 millió példányt nyomtak, és nagyon úgy néz ki, egy év alatt a nagyja el fog menni. A Watchmenből két éve szintén egymillió készült (és az már kb. a harmadik nyomat volt ekkora mennyiséggel), és a jó része elfogyott. A képregényipar ebből a szempontból is a klasszikus szórakoztatóipar része, vagyis többnyire egy-két sikeres kiadvány tart el 20-30 nullaszaldósat/veszteségeset. És ez a kisebbik része. A nagyobbik az, hogy nem maga a képregény az üzlet (bár a Marvel és a DC jelentései azért még mindig pozitív mérleget mutatnak, vagyis profitot termelnek, de még a kis kiadók is nyereségesek), hanem a kapcsolódó áruk. Lehet, hogy egy Pókember-sorozat havonta nem hoz be negyedmilliót sem, de az ilyen-olyan termékek licencdíja ennek simán elérheti a sokszorosát. Szemléletes, hogy játékokban annyi pénz lehet, hogy a Marvel elnöke a kilencvenes években szándékos tőzsdemachinációt követett el azért, hogy legyen elég tőke egy saját játékcéget létrehozni a cégcsoport számára.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Balakin - 2010. December 15., 12:15:58
Idézet
hamarosan eljön az az időszak, amikor a Disney fejesei náluk is leülnek, hogy megbeszéljék, mégis, mi legyen a szerkesztőségben, ahol szerkesztés jellegű munka vagy hat éve nem folyik.
mindig jót nevetek ezen a rovatodon :D köszi !
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2010. December 15., 19:14:14
Igencsak megkésve ugyan, de köszönöm Aldarionnak a következő történelemórát. :worship:
És ezzel úgy tűnik elérkeztünk a nagy háború kezdetéhez. Érdekes lesz az biztos. Nem semmi ez a Kel'Thuzad. Csak úgy elmegy a világ egyik legveszélyesebb lényéhez, és minden elővigyázatosság nélkül belép a kastélyába. Aztán meg hónapok alatt szerez magának követőket, akik elkezdenek hinni a Lidérckirályban, majd fél északot élőholttá változtatja. Nagy bajok lesznek még vele.
És mekkora szerencs, hogy a Szövetség pont most van széthullóban, amikor egy új veszedelem fenyegeti az országot. Nem lesz egy könnyű dolga az emberiségnek így legyengülve szembenézni velük. Város a következő rész nagyon.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 17., 17:52:42
Köszönet Talgaby-nak az újabb csokor MK leírásért, nagyon érdekesek voltak, különösen Scorpion.  :worship:
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/MortalKombat-Scorpion.png)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. December 17., 23:24:29
Jönnek a kritikusok is. :)
Sektor leírásában azt írod, hogy ő, Kung Lao és Kintaro egy egyetlen olyan karakterek, akik nem jelennek meg vagy nem említik őket egyik mozifilmben sem.
Szerintem az első mortal kombat filmben említik kung lao-t, mint liu kang egyik ősét.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. December 18., 09:00:07
Két eléggé különböző személy. Akit a filmben említenek, az Nagy Kung Lao.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. December 18., 10:22:59
Valszeg igazad van, de a filmből nem derül ki hogy két kung lao van, ha jól emlékszek.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. December 18., 16:14:10
Ezért nem tesz említést a film a jelenkoriról. Akiről amúgy ott szó van, az egyben a Conquest főhőse is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2010. December 24., 23:11:10
Talgaby, ezt az oldalt ismerted? http://www.mksecrets.net/umk3/eng/umk3-behind.php
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2010. December 25., 09:51:24
Aha. Pár dolgot az érdekességekből innen vettem a karakterlapoknál. Nem is emlékszem már, miért nem linkelgettem, talán az oldal nem engedi a hotlinket.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. December 27., 20:02:05
Kgb szupermen és a nagyidai cigányok (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3224:a-10-legviccesebb-keresokifejezes&catid=42:zozi-rovata&Itemid=53Kgb szupermen és a nagyidai cigányok).
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Cardas - 2010. December 29., 13:13:21
Azt az "amerika kapit farkas" szerintem én írtam be  még két éve  :badteeth:

Ha jól emlékszem, volt egy olyan Amerika Kapitányos képregény, ahol farkassá vált? és azt akartam megtalálni azt hiszem  :D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2010. December 29., 13:27:04
Én azt hittem, nem fért ki a folytatása, és valami ilyesmi lett volna, hogy "amerika kapit farkas kibelezi". :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2010. December 29., 13:29:50
Ha jól emlékszem, volt egy olyan Amerika Kapitányos képregény, ahol farkassá vált? és azt akartam megtalálni azt hiszem  :D

Az a 6 részes sztori? Captain America: Man & Wolf . Nagyon... érdekes.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 02., 18:49:21
Érdekelne esetleg valakit egy dokumentáció a mutánsok történelméről, az elsőkről stb? Szinte hallom ahogy Talgaby nyel egyet.  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2011. Január 02., 20:46:31
Érdekelne esetleg valakit egy dokumentáció a mutánsok történelméről, az elsőkről stb? Szinte hallom ahogy Talgaby nyel egyet.  ;D

Jól hangzik. ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Január 02., 21:04:52
Szerintem is jól hangzik. ;) Nekem tetszenek az ilyen karakter leírások.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 02., 21:07:04
Olvasgattam a Pókember és a Fekete Macska különszámot amiben Árnyék azt ecsetelte, hogy milyen kísérleteket folytattak a mutánsokon a világháborúban és hogy az emberek fittyfenét se tudnak a mutánsok történelméről. És tényleg.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Január 02., 21:12:41
*retteg*
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 02., 21:14:45
(http://images.paraorkut.com/img/pics/glitters/s/scared_dog-8682.gif)

Na akkor a célomat már elértem.  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Január 02., 22:17:48
Olvasgattam a Pókember és a Fekete Macska különszámot amiben Árnyék azt ecsetelte, hogy milyen kísérleteket folytattak a mutánsokon a világháborúban és hogy az emberek fittyfenét se tudnak a mutánsok történelméről. És tényleg.
Igen. Azt én is olvastam. Valóban úgy van, hogy semmit se tudtak a mutánsok történelméről. Legalábbis abba a különszámba úgy tűnt, amiket Árnyék említett.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: levi - 2011. Január 07., 17:29:53
Sziasztok. StarWars képregényből szereteném kérni a 1-3 részt....köszönöm
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Január 07., 21:15:22
Hétvégén megpróbálom megírni, hogy jövő héten kimehessen, de ez a decemberi amerikai eladási statisztika nem semmi. Egyelőre csak indexet látok, ami sokat nem segít, de amit a DC csinált, az kegyetlen. Remélem, az ICv2-n szokás szerint holnap reggelre már kinn lesz a teljes táblázat.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2011. Január 07., 22:24:44
Sziasztok. StarWars képregényből szereteném kérni a 1-3 részt....köszönöm
Mármint az előzménytrilógia képregényváltozatát?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2011. Január 10., 20:33:36
a dr strange-s rész csak nekem nem jön be, vagy valami gond van vele? Mert valamiért nem akar beengedni.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2011. Január 10., 20:48:35
Kösz, hogy szóltál, javítottam.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Amondin - 2011. Február 09., 14:48:15
Köszönet Aldarionnak a következő Azeroth tekerccsért.
Amint megláttam Arthas nevét egyből eszembe jutott a Hamvasztó füzet.
Irónikus, hogy a herceg azzá vált, amit megvetett, és feltámasztotta Khel'Thuzad-ot, akit előtte megölt. Aztán a saját népe ellen fordult, és megölte az apját.
 Érdekes lesz a továbbiakban a történet. Most, hogy az emberek elbuktak ki fogja felvenni a harcot az Ostorral, és a Lángoló Légióval?
Orkok, elfek, vagy még azt sem tartom kizártnak, hogy jön egy harmadik lehetőség.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Február 15., 16:54:21
A januári amerikai képregényes lista elemzése lehet, hogy elmarad. A DC csinált egy taktikai manővert, ami miatt gyakorlatilag az egész majdnem értelmetlenné válik, mert teljesen valótlanná vált tőle. Még megfontolom, de szerintem lehet, egyberakom a februárival... vagy egy elég rövid verzió megy csak ki.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 15., 17:45:00
Miért mit csináltak?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Február 15., 20:00:23
A Brightest Day kivételével minden nagy címet visszatartottak, valószínűleg duplázni akarnak februárban vagy márciusban. Nem volt Batman (semelyik), GL v4 vagy Flash v4.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 15., 20:40:14
Vagy csak ugyanaz a nyomdájuk mint a Semicnek.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Nitro - 2011. Február 16., 10:39:54
 :lol:
De nem hinném, mert külföldiben még nem láttam olyan fosminőséget, mint a nemrég kijött új Pókember.  :-\
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 16., 10:51:19
Mire kinyomják a DC-nek a Pókra már nem marad a papírból.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Február 16., 11:06:00
De nem hinném, mert külföldiben még nem láttam olyan fosminőséget, mint a nemrég kijött új Pókember.  :-\
Tényleg? Pedig olyan volt szinte minden a Marveltől a nyolcvanas, a DC-től a hetvenes években, de a kilencvenesben is a Spider-Girl például se volt sokkal jobb.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Nitro - 2011. Február 17., 18:53:16
Nos, nem állíthatnám, hogy több száz eredeti füzet volt a kezemben ezekből az időkből, de amik voltak, és vannak, azokból egyikben sem ütött át a festék a másik oldalra. Nem a kontraszthiányos képekre gondoltam.
Ja, és miért hozod ezeket fel? Tudtommal már nem a 70-es, vagy 80-as évek vannak.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: holloo - 2011. Február 17., 20:05:54
Akkor nekem valószínű nagyon nagy szerencsém volt, mivel semmi különösebb problémát nem fedeztem fel a képregényben. A papír olyan, mint az ultimate, de amúgy semmi gáz. Ekkora eltérés lenne a különböző darabok között? Valamelyik fórumon pont azt olvastam, hogy valakinek annyira sötét volt az egész, hogy nem is tudta kivenni a képet...
Ja, és miért hozod ezeket fel? Tudtommal már nem a 70-es, vagy 80-as évek vannak.  :)
Mivel Magyarország minden téren le van maradva legalább 20 évvel, és a hazai képregényipart ismerve könnyen lehet, hogy a képregények esetében van az 30-40 is... :nezze:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Március 11., 14:41:05
Ben-nek köszönöm az A.I.M leírást + Dr. Strange dokumentációjának második részét!  :worship: :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Március 14., 22:33:03
Talgaby-nak köszönöm a Shaolin Monks történetének eddigi, első három részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Március 14., 22:35:59
Szívesen. Holnap jön a folytatás, amiben végre eljutunk a játék intrójának végéig. :D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Március 15., 19:08:36
Ja, látom; köszi szépen a negyedik részt is!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Március 22., 21:04:08
Hatalmas köszönet Talgaby-nak a Shaolin Monks ötödik részéért!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Április 06., 14:30:15
Talgaby-nak köszönöm a Shaolin Monks hatodik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Április 09., 15:40:08
Ben, az Enciklopédiát mikor folytatod?
Az Asgard-i leírás érdekelne, valamint a földi fajok is!  :rolleyes:
(Csak engem? Nem hiszem!)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Április 09., 16:01:47
(Csak engem? Nem hiszem!)

Pedig úgy tűnik.
Az Asgardi leírás nagyjából kész van. Még egy-két dolognak kell utánaérdeklődnöm és mehet a lektorokhoz. A földi fajokat még nem kezdtem el, de még idén nyáron azt is le akarom adni. Amiket tőlem legközelebb a jövő héten olvashatsz azt majd Nitrónál és Genzónál keresd. Az Enciklopédia természetesen itt folytatódik, de hozzájuk is bedolgozom pár érdekességgel.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Április 10., 21:26:51
Pedig úgy tűnik.
Nem egészen. Mert engem is érdekel, hogy még milyen karakter és egyéb leírások lesznek a Marvel Enciklopédiába.
Csak hát az igaz, hogy néha nem valami sokan voltak, akik jelezték, hogy érdeklik-e ez vagy az.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Április 18., 21:51:22
Wow... az amcsi képregények elég nagy kakiban vannak. De a Marvel pláne, a negyedik legjobb címük az iconos Kick-Ass 2, ami azt jelenti, hogy a középrészlegük egyszer csak az élvonalban találta magát.
Inner Circle kedvence viszont, a Wolverine: The Best There Is a jelek szerint megcsinálja az elmúlt évek legmeredekebb zuhanását, és miniként végzi be. A Fantastic Force v2 óta nem is emlékszem ennyire látványos buktára.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Április 23., 20:34:57
Talgaby-nak köszönöm a Shaolin Monks hetedik és nyolcadik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Predash - 2011. Május 03., 13:40:41
Gaby, azt lehet tudni, hogy a "mostani" Sub-Zeron és Noobon kívül mi történt az előzőekkel? Vagy csak innen kapcsolódik be a tényleges történetmesélés?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Május 03., 15:06:00
Semmit. Az apjukról is csak annyit, ami a karakterlapokon rajta van. Még a húgukról sincs semmi információ azon kívül, hogy létezik. De gondolom egyszerűen csak a Lin Kuei szolgálatában haláloztak el. A Mythologies alapján a bátyus marha büszke volt magára, hogy minden hajmeresztő küldetést viszonylag egy darabban úszott meg.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Predash - 2011. Május 03., 16:28:31
Értem. Még egy kérdés: az, hogy a ruha változik, (mondjuk Scorpion sima maszkja helyett mostanában egy komplett skorpió tapadt a szájára) csak design, vagy van valami célja is? Gondolom az előbbi.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Május 03., 16:58:35
Design. A második trilógia során a Midway (vagy most már Netherrealm) eltökélte, hogy az addigi színcserés karakterek mindegyikének teljesen egyedi, jól megkülönböztethető kinézetet alkot. Scorpi nyerte meg az eredeti ruhát, csak azt is módosítgatták persze azért.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Május 14., 15:33:53
Köszönöm Ben-nek az Asgard-ról és az istenekről szóló doku-t!  :worship:
Ma este el is olvasom (tetszenek a képek)!  :bravo:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 14., 15:47:39
Én pedig köszönöm Genzónak, Farek és Predash mestereknek, Zozi bácsinak, mert az ő segítségük nélkül is létrejött volna de sokkal szarabbul.  :worship: Akit esetleg kihagytam attól elnézést kérek, de mit vártok tőlem, a Spidertomon fórumozom örülök ha ennyi emberre emlékszem. A 2. rész olyan emberkéket hivatott bemutatni mint Loki, Heimdall, Fandral, Volstagg stb és reményeim szerint pár héten belül kikerül, addig az első részt tessenek bemagolni mert jövő héten röpdolgozat.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Május 14., 17:28:27
Ezer köszönet Ben Reilly-nak az Asgardi leírásokért! :worship: :worship:
Nagyon tetszett. Csupa érdekes infók vannak Asgardról és az istenekről.
A kép is jó, amelyben látszik, hogy milyen világ is van Asgardon.
És persze látom, hogy még lesz folytatása.
Sok sikert kívánok neked, Ben!
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2011. Május 14., 20:35:50
Én pedig köszönöm Genzónak [...]

Nagyon szívesen, máskor is. :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Május 21., 23:16:07
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks utoljára megjelent három részét!  :worship:

Ben-nek pedig még egyszer köszönöm az Asgard-i doku-t!  :worship:
A második világháborús résznél (Thor-leírás) dobtam egy hátast...  :badteeth:
Ez meg is jelent képregényben (Invaders-ben talán)?

Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 22., 08:01:27
A második világháborús résznél (Thor-leírás) dobtam egy hátast...  :badteeth:
Ez meg is jelent képregényben (Invaders-ben talán)?

Jól gondolod.
(http://graphicpolicy.files.wordpress.com/2010/12/thor-and-hitler.jpg)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Május 22., 13:11:13
Hú, ez nagyon brutál!  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 22., 14:19:50
Majd tervezek egy leírást Invaders doksit és  a Hate-Monger nevű karakter(ek)ről egy leírást akik között van néhány Hitler klón is. Abban ezt részletesen leírom.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2011. Május 26., 19:42:16
Szavazás. Ben kérdezi, hogy mi legyen a következő leírás a Marvel Enciklopédiában.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Május 26., 21:56:58
Hú, nehéz volt választani!  :rolleyes:

A démonok, mágusok, földöntúli lények nyertek, legalábbis nálam...  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 27., 14:19:17
Eddig ha csak orrhosszal is az Avengers vezet ami azért is lep meg, mert a Zsákos kollégák már nem kevés adatot felhalmoztak ebben a kiváló témakörben.
Bosszú Angyalai Kisokos  (http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=222&catid=9&Itemid=2)

A szavazást maximum még egy hétig hagyom, aztán ha mégis a BA nyer, akkor igyekszem olyan információkat a leírásba tenni ami eddig még nem volt.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2011. Május 27., 14:52:26
A szavazást maximum még egy hétig hagyom, aztán ha mégis a BA nyer, akkor igyekszem olyan információkat a leírásba tenni ami eddig még nem volt.  :)
És amivel nem spoilerezel el semmit  ;)
Egyébként meg ha az Angyalok nyernek, akkor elég egyszerű a dolgod, csak ismét belinkeled ezt a kisokost :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 27., 14:57:21
 ;D Jap. Bár most úgy tűnik az Angyalok és démonok lesz a befutó aminek nagyon örülök. Rendkívül izgalmas téma és elég sok dög van amiről jókat lehet írni mint Mephisto, Belasco, Shuma, N'garai stb.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Május 28., 15:39:18
Talgaby-nak köszönöm a MK: Shaolin Monks tizenkettedik részét!  :worship:

Ben-nek pedig köszönöm az Asgard-i doku második részét!  :worship:
(Nem kellett rá sokat várni!)  :bravo:
A többiek (Loki, Héla, Tyr, Thialfi, Sif, Hogun, Volstagg, Lorelei, stb.) gondolom a következő részben lesznek majd...  :rolleyes:

U.i.: csak a Kisokos miatt nem választottam az Angyalokat!  ;D
Tényleg jó téma az Angyalok és démonok!  :brow:
(A Vadföld-ről nekem csak Ka-Zar, Zabu és Magneto (vagy Zaladane?) mutánsai jutnak az eszembe...)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 28., 16:19:05
A többiek (Loki, Héla, Tyr, Thialfi, Sif, Hogun, Volstagg, Lorelei, stb.) gondolom a következő részben lesznek majd...  :rolleyes:

Pontosan.

(A Vadföld-ről nekem csak Ka-Zar, Zabu és Magneto (vagy Zaladane?) mutánsai jutnak az eszembe...)

Akkor sok újat tudok majd mutatni, például a Nap népét
(http://www.marveldirectory.com/pictures/groupsandteams/savagelandraces/sunpeople.gif)
vagy a Zebraembereket akik egy Győzike nevű totemhez imádkoznak sukárságért.  :brow:
(http://www.marveldirectory.com/pictures/groupsandteams/savagelandraces/zebrapeople.gif)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Május 28., 16:23:13
Hú, a betyárját...  :badteeth:
Maradok a démonoknál!  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 28., 16:24:21
Remek választás.  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Június 08., 21:04:17
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks tizenharmadik és tizennegyedik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Június 26., 22:41:04
Hatalmas köszönet a MK Shaolin Monks tizenötödik és tizenhatodik részéért!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: KiD - 2011. Június 27., 12:27:04
Azt olvastam, hogy A rovarokról.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2011. Június 27., 12:44:41
:lol:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Július 02., 15:31:15
Köszönöm a Shaolin Monks tizenhetedik részét!  :worship:

Jól áll a szavazás!  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Galamb - 2011. Július 04., 15:12:45
Kösz a Világuralmi tippeket! :D Barátságos, élénk színű öltözék, ez jó! Viszont csak a pénzmotiválta fejvadászok? Mi van, ha az ellenség többet ajánl? :hehe:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2011. Július 04., 16:21:48
Jól áll a szavazás!  :badteeth:
Jól bizony. Úgy látom, hogy hármas holtverseny esetén Bennek mindegyiket el kell készítenie...  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 04., 16:50:04
Én nem bánom.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Július 09., 14:52:36
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks tizennyolcadik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Július 15., 20:34:55
Köszönöm az Asgard isteneinek leírása harmadik részét! :worship: :worship:
Érdekes, hogy milyen más szereplőkről is vannak leírások. Az Asgard családfa is érdekes volt, főleg, hogy lehet látni, hogy milyen a származásuk.
Az Asgard leírásokba még lesznek más karakterekről ilyen-olyan infó, vagy ennyi volt?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 18., 16:04:39
Az Asgard leírásokba még lesznek más karakterekről ilyen-olyan infó, vagy ennyi volt?

Még két rész lesz, úgyhogy elég sok karakter fog még bemutatkozni. A következő részben a gonoszok kerülnek sorra.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Július 18., 21:38:42
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks tizenkilencedik részét!  :worship:

Ben-nek pedig köszönöm az Asgard-i istenekről szóló doku folytatását!  :worship:
Gonoszok (pl. Amora, Skurge, Fafnir, Fenris Wolf, Héla) voltak már eddig is!  :brow:
Remek lett a családfa!  :bravo:

Persze, az igazi gonoszok még tényleg hiányoznak: Loki, Malekith, Kurse, Surtur, Ymir, Ulik, stb.
Várós a következő rész!  :rolleyes:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 19., 05:42:17
Gonoszok (pl. Amora, Skurge, Fafnir, Fenris Wolf, Héla) voltak már eddig is!  :brow:

Ők azért kerültek hamarabb sorra, mert a szerepük nem tisztázott. Nem állnak sem a jó sem a gonosz oldalára igazán, ők a semleges oldal, érdekes motivációkkal. Főleg Amora és Skurge.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Július 20., 08:12:09
Az MK Shaolin Monks 20. epizód leírás nem elérhető.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Július 20., 12:06:28
Pedig minden stimmel. Jogosultság, megjelenési idő... működnie kellene. :headscratch:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Július 20., 12:16:12
Megnéztem és csak 403-as féle hibát jelez.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2011. Július 20., 12:28:50
Javítva.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Július 20., 12:50:08
Akkor viszont áruld már el, mi volt a hiba? :nemtudom:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2011. Július 20., 14:12:00
Rossz itemid.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Július 20., 17:37:30
Na, *ezért* törlök én általában linkeléskor mindent, ami a cikkszám mögött van.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Július 23., 19:19:07
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks legújabb részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2011. Július 30., 10:10:42
Talgaby, mortal kombatos kérdésekkel hol zaklathatlak? :) Van egy két ilyen kérdéses "ki-kicsoda" a szereplőkkel kapcsolatban.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Július 30., 15:41:45
Itt vagy az Off topikon belül a Csevej-csenölben, esetleg az Akcióképregényekben. Ahol szerinted visszakövethetőbb lesz, ha kell még neked.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2011. Július 30., 23:52:29
Nem tudom az új MK-val mennyit játszottál, vagy mennyire ismered. Én most sokat olvasgattam róla, meg volt szerencsém kipróbálni is az öcsémnél xboxon, és sub zero egy totális kavar lett nálam.
Most noob saibotot mondják az eredeti sub zerónak http://mortalkombat.wikia.com/wiki/Noob_Saibot
Elvileg ő volt az egyik, ő benne van a játékban. Az ő neve elvileg bi han
Aztán van a mostani sub zero http://mortalkombat.wikia.com/wiki/Sub_Zero
akinek kuai liang az eredeti neve. viszont a story modban neki van egy testvére, aki szintén sub zero, és akit scorpion elvileg megöl, de ő nem választható szereplő itt.
Viszont van egy másik választható szereplő, cyber sub zero, aki viszont szintén Kuai Liang. Vagyis ugyanaz a sub zero akit emberi formában is lehet választani. Ezt már eleve nem értem, hogy akkor miért nem csak egy alternativ kosztüm lett ez a kinézet.
Viszont van még egy sub zero, akiről ez a játék nem szól. http://mortalkombat.wikia.com/wiki/Classic_Sub-Zero
ez a classic sub zero, akinek viszont nem tudjuk az eredeti nevét. Ez most egy másik sub zero, vagy ez kuai liang testvére csak nem tudjuk a nevét? Tökre nem értem miért nem lehet sub zero csak sub zero noob meg csak noob. Gondoltam te rendet tudsz rakni ebben a témában, mert én nem értem miért van ennyi sub zero.
Azt értem hogy ebben az új idővonalban smoke helyett sub zero-ból lett cyborg (sajnos) de most melyik részben melyik sub zero szerepelt akkor ezelőtt?

A másik meg hogy egyszer írtad, hogy chamelonnak nincs önálló története, de most láttam, hogy mindkét részbe ahol feltűnt van leírása és endingje. Szóval legalább annyira a történet része, mint a női khameleon.
http://www.youtube.com/watch?v=5yWNesy-Lo0&NR=1

Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Július 31., 00:26:44
Játszani az MK4 óta nem játszottam egy Mortalon sem. Ennek ellenére lehet, még tippeket is tudok adni mondjuk az MK:D Konquest módjához. :D A konzolok kimaradását elég sok órányi (szerintem 20 felett van már) videó nézésével próbáltam pótolni. Engem amúgy is csak a történet érdekel igazából.
Tudok válaszolni neked amúgy. Nagyrészt. Az új játékból (MK9-ként vagy MK(2011)-ként emlegetik többnyire a megkülönböztethetőség végett) viszonylag keveset néztem - szándékosan, a vs. DC sztorijánka megírásáig nem akarok nagyon elmerülni benne - emiatt a Sub-zerók nevesítése nekem most új, de amit tudok.

Egyrészt, az MK9 teljesen alternatív idővonal. Az Armageddon legvége előtt ágazik le. Az eredeti világban Taven győzte le Blaze-t a piramis tetején, ebben a "What if..." világban Shao Kahn. Aztán innen már borul minden. És megjegyzendő még, hogy van egy másik alterverzum, a Shaolin monks, de azt most nem fogom belekeverni ide.

A régi világban a következő volt a helyzet:
A Sub-Zero kódnév egy családon belül öröklődött a Lin Kuei-ben. Csak kódnevet ismerünk, valódit egyiknél se, így sorszámokkal hivatkozok majd rájuk.
A harmadikkal indul az ismert sztori. Valamikor a Kulturális forradalom alatt a harmadik átköltözött Kínából az USA-ba, elvett egy helyi nőt, és született három gyerekük: két fiú és egy lány (nem megerősített, de a lány valószínűleg a legfiatalabb). Ám nem sokkal a harmadik gyerek születése után az apa a két fiával együtt visszament Kínába és a klánra bízta őket. Az apa aztán pár évvel később meghalt. A kódnevet az idősebb fia örökölte, ő lett a negyedik Sub-Zero.
A negyedik volt az, akivel a Mythologiesben is lehet játszani, aki megszerezte Shinnok Amulettjét (ezt majd részletesen is elmesélem végre, amint az SM sztorija lemegy), amely küldetés alatt megölte Scorpiont. És a negyediket is küldték el nem sokkal később a XX. Halálos Viadalra. Ő szerepelt az MK1-ben.
A Viadal alatt az egyik fordulóban ez a Sub-Zero Scorpionnal került össze. Egy eldugott arénában megküzdöttek, Scorpi pedig porrá égette, gyakorlatilag semmi nem maradt belőle. Ennek csak Raiden volt tanúja, de nem mondta el senkinek, mert nem tartotta érdemlegesnek.
A negyedik lelke az Árnybirodalomba került, ahol az Árnyéktestvériség tagjai elfogták a lelkét és megkínozták. A folyamat végére a negyedik lelkéből egy különleges lidérc lett. Ő Noob Saibot. Az emlékei törlődtek, így agymosottként állt Shinnok szolgálatába és kémkedett neki a rákövetkező években.
Miután az MK1 eseményeinek túlélői visszatértek Hong Kongba, a Lin Kuei halottnak nyilvánította a negyediket. Ekkor kapta meg a kódnevet az öccse, aki így lett az ötödik Sub-Zero. Ő vett részt az MKII Tornáján, és ő volt az, aki nem akart kiborg lenni, ezért az MK3 alatt menekülnie kellett. Ő volt amúgy az, aki barátságot ápolt Smoke-kal is, a bátyja, a negyedik, eléggé morózus természet volt.
Szintén az ötödik vett részt az MK4-en, ő lett a Lin Kuei új Nagymestere is az MK:DA előtt.
Az MK:D alatt kezd bonyolódni a dolog. Ekkor találták ki ugyanis a fenti negyedik Sub = Noob dolgot, és elkezdtek építeni rá. Noob függetlenedett, és végül megtámadta a Lin Kuei központját. Az ötödik viszont megtudta, hogy a halott bátyja egyenlő Noobbal. Aztán itt hagytuk abba.

Ez eddig az, amíg szép és világos és követhető. A gond a Trilogynál van.
Mivel csak egy évtizeddel később találták ki a Noob-féle sztorit, így az UMK3-ban és Trilogyban az a helyzet, hogy ott van az ötödik Sub, ott van Noob (aki a halott negyedik ugye), és van egy Classic Sub-Zero. Ez nem is lenne gond, mert egyszerűen rá lehet mondani, hogy a Classic Sub-Zero valójában Noob elzárt maradék embersége, aki megpróbál olyannak emlékezni önmagára, amilyen életében volt. Human Smoke ottlétére is ez a magyarázat: a Smoke-kiborgban elzárt emberi lélek Human Smoke-ként tekintett önmagára a tettei közben, vagyis a karakter csak egy mentális kivetülés. A probléma az N64-es verzió, mert ott csak egy Sub-Zero van, a Classic, aki örökölte a negyedik és az ötödik összes mozdulatát is. Erre... nincs magyarázat. Lehet azt mondani, hogy közvetlen az MK3 eseményei után az ötödik felvette a bátyja, vagyis a negyedik eredeti ruháját, hogy ezzel próbáljon meg lelki tisztulást nyerni a klánja elárulásáért (az MK-stripekkel ellentétben a hivatalos sztoriban az ötödik határozottan felnézett a bátyjára). Vagy hogy cak egy hülyeség az N64 limitált kapacitása miatt.

Az MK9-ben a fentiek nagyja megmaradt. Negyedik Sub-Zero elmegy a Tornára, Scorpion megöli, Noob lesz belőle. Az ötödik is elmegy, elbukik, a klánja itt viszont elkapja és kiborgot csinál belőle. Vagyis ott van a negyedik emberként és lidércként, és ott van az ötödik emberként és kiborgként is. Ez attól még csak két különböző karakter, csak más időperiódusban.

Chameleon: Az a baj, hogy a trilogys sztorit, amit ott olvasol, a későbbi részek teljes egészében semmissé teszik. Az, hogy a szaurinokat csak ott nevezik ragadozóknak, még hagyján (a teljesség véget hagyományosan megmaradt ez a név is rajtuk, de sose használják a játékokban), de Reptile teljesen máshonnan ismeri meg a saját eredetét - Khameleontól, akivel el is tölt némi időt. Az MK:A-s végtörténete Chameleonnak meg pláne egy vicc: eddig mindenki elől rejtve maradt, és most lecsapott. És ennyi volt a teljes sztori. Ami ráadásul meg nem lett hivatalos, hisz az MK:A endingjei közül egyedül Tavené az. Így vicces módon a két játék ellenére Chameleon továbbra sem hivatalos része a történetnek, míg furamód Meat, Mokap de még Kratos is igen (bár utóbbi csak az MK9 univerzumában).
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2011. Július 31., 08:23:56
Köszi.
Kratos remélem nem lesz az, ahogy azt se szeretném, hogy freddy kruger hivatalos szereplő legyen. Ha ilyen máshonnan átvett szereplőket tesznek be továbbra is, akkor akár a mugen is folytathatná. Poénnak jó, egyszer, de ha lesz még további része, nem kéne szerintem az ilyen szereplőket erőltetni.
A deadly alliance-el és a deceptionnel én se játszottam. Viszont az armageddonnal szerencsére tudtam wii-n is és x-boxon is játszani. És most az MK 2011-el is xboxon. De erről a részről elég sok videót néztem, meg olvasgattam a mortalwikia-t.
Először azt hittem, hogy reptile-ból is cyborg lett, de aztn kiderült, hogy csak egy bunyó erejéig kapott egy cyborg skin-t, mert felvett egy páncélt. Kár hogy a történet szerint ide már nem illik be a robo smoke, mert akkor már 5 cyborg ninja lenne ebben a részben.
http://www.youtube.com/watch?v=RrYIKCQXwAY
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Július 31., 20:24:20
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks huszonegyedik részét!  :worship:

Nagyon kemény ez a cyborg Reptile!  :blink: (Én nem is tudtam róla!)
Lassan mindenkiből az lesz...  :dry:
(Kihozhatnának már egy játékot ,,Cyborg Kombat'' címmel, cyborg Kitaná-val, cyborg Raiden-nel, cyborg Sonyá-val, stb.)  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Augusztus 07., 20:18:37
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks legújabb részét!  :worship:

A 22.-edik rész kimaradt, vagy csak el van írva 23-nak a 22?  :nezze:

Ben-nek pedig köszönöm az asgardi doku lezárását, befejezését!  :worship:
Jól sikerült a gonoszok bemutatása (is)!  :bravo:

Jöhetnek az angyalok és a démonok...  :brow:   ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 07., 22:50:58
Éreztem, hogy valami nem kerek abban...
Tényleg kimaradt a huszonkettes. De úgy teljesen. Reggel pótolom.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. Augusztus 08., 09:19:25
Köszi az Asgardról szóló leírást, az utóbbi időben ez az írás érdekelt a legjobban :-)

3 karakter akinek helye lett volna benne: Midgard kígyó, Fin-Fang-Foom és Valkűr.

Várom a következő részt.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 08., 09:40:00
Fin-Fang-Foom

Neki abszolút nincs köze az Asgardi világhoz, ugyanis nem isteni lény, vagy valamelyik cselszövő bérence, hanem egy földönkívüli, aki a feudális Kínában ért földet évszázadokkal ezelőtt, és köré épült fel a sárkány mítosz.

Amúgy a földönkívüli fajokról szóló leírásban van róla egy pár soros szösszenet a fajánál, a Maklui-nál. A Midgardi kígyóról nem igazán lehet többet elmondani, mint ami az Asgardi leírásban amúgy is szerepel.

Valkűr viszont teljesen jogos. Ezért lesz az Asgardi leírásnak egy bónusz fejezete, amelyben nemcsak ő, de más érdekes mellékszereplők is helyet kapnak.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. Augusztus 08., 10:36:26
Engem még esetleg ők érdekelnének kicsit bővebben:

Vörös Norvell - Roger Norvell,
Viharcsapás - Eric Masterson,
Dargo Ktor.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 08., 10:38:15
Igen ők benne lesznek.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: rico74 - 2011. Augusztus 08., 10:48:02
Nem gondoltatok még arra hogy ezeket a leírásokat letölthető formátumban is elkészítitek? Gondolok itt valami olyasmire mint a NewGen féle DC Hősők/Gonosztevők
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 08., 10:59:44
Nem mutatkozott idáig olyan nagy érdeklődés ezek iránt (sajnos) ami indokolta volna. Jó ha két hozzászólás érkezik rájuk. Vagy még annyi se. És persze eddig senki sem jelezte azt sem, hogy milyen formátum lenne az ideális. Hiába, néma gyereknek...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2011. Augusztus 08., 11:06:07
Bár régen írtam ilyent, de engem is érdekelne, hogy ezek a leírás lesznek-e letölthető formátumba, mint az előbb említett NewGen féle leírások.

És látom, hogy véget ért az Asgardi leírás. És ebbe most az ellenségeiről szólnak. Ezer Köszönet érte, Ben! :worship: :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 08., 11:07:16
És látom, hogy véget ért az Asgardi leírás.

Nem ért véget, csak a hírben szerepel hibásan. Lesz még egy rész.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2011. Augusztus 08., 11:09:26
Nem gondoltatok még arra hogy ezeket a leírásokat letölthető formátumban is elkészítitek? Gondolok itt valami olyasmire mint a NewGen féle DC Hősők/Gonosztevők
Igazából tudatosan esett a választás a mostani formára. Úgy gondolom, hogy az ilyen folyó szövegeket így érdemes tárolni, hogy ha esetleg valami hiba lenne bennük, könnyen javíthatók legyenek. Szerkesztésileg rugalmasabb így.
Ezen kívül ha valaki szeretné eltenni magának, egyszerűen elmentheti például Wordben.

És látom, hogy véget ért az Asgardi leírás.
Nem ért véget, csak a hírben szerepel hibásan. Lesz még egy rész.
Így van, az ott hibásan szerepel. Mindjárt javítom is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 08., 11:11:12
Ezen kívül ha valaki szeretné eltenni magának, egyszerűen elmentheti például Wordben.

Az ilyen leírásokat sokan kinyomtatják és gondolom ha wordbe mentik vagy a weboldalról nyomtatják elcsúsznak a képek és alaktalan az egész ami rontja az élvezeti értékét.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 08., 11:16:56
Nem. Az oldalra XML-ben kerülnek fel, így ha egy az egyben kijelölik és átmásolják egy Word-dokumentumba, akkor pont ugyanúgy fog kinézni, mert az Office 2007 óta az is XML-t használ. És a Libre/OpenOffice-okban sincs gond az átmásolással. Maximum annak lehet gondja, aki régi Office-t használ, de az már egyéni gond, ha valaki kilenc év alatt nem tudott egy új irodai programhoz hozzájutni úgy, hogy van legalább három ingyenes és kompatibilis alternatíva...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Augusztus 08., 15:30:55
Talgaby-nak köszönöm a MK SM huszonharmadik részét!  :worship:

Valkűr-t én is hiányoltam az asgardi doku-ból...  :rolleyes:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. Augusztus 08., 17:39:56
Akik esetleg még megérnének pár szót: Sigyn, Volla és Skagg. De tényleg csak párat.

Engem a következő leírások érdekelnének még:

- Az Univerzum Vénei,
- Az Ősi Istenek (Elder Gods),
- A Kozmikus Entitások,
- A Shiár Birodalmi Gárda.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 08., 17:43:11
- Az Univerzum Vénei,
- Az Ősi Istenek (Elder Gods),
- A Kozmikus Entitások,
- A Shiár Birodalmi Gárda.

Mind tervben van.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Predash - 2011. Augusztus 08., 22:52:47
Az Avengers kívül-belül hogyhogy csak ennyi szavazatot kapott? Követelem, hogy az legyen legközelebb!  :hehe:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2011. Augusztus 08., 23:11:15
Olvasgasd a BA kisokost. Szerintem Ben úgyis azt linkelné be, ha nem akar magának túl sok melót.  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 09., 07:54:24
Olvasgasd a BA kisokost. Szerintem Ben úgyis azt linkelné be, ha nem akar magának túl sok melót.  ;D

Rövid cikket írnék az biztos.  :)

"Nyájas olvasó kattints ide." De amúgy tényleg, Farekék anno tökéletesen kielemezték az Angyalokat, hogy még én is csak néztem, és vagy hússzor elolvastam. Kiváló munkát végeztek vele. Nem akarom őket túldícsérni, de szerintem remekmű.
http://halozsak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=222&catid=9&Itemid=2

Ez a kiadvány is jobb reklámot érdemelne itt a Zsákon, mert remek alapot nyújt az olvasóknak.

Meg ugyebár a Hulk világa TPB sorozatban is voltak leírások, nem is kevés, azt is érdemes átfutni.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Augusztus 10., 17:28:12
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks huszonnegyedik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 13., 15:20:24
Köszönöm szépen mindenkinek aki értékelte az Asgard leírást, átléptük a 100. csillagozást.  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. Augusztus 13., 17:32:37
Nem csoda, nagyon jó lett  :cool:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Augusztus 20., 15:03:19
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks huszonötödik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Szeptember 03., 14:42:33
Talgaby-nak köszönöm a MK Shaolin Monks huszonhatodik részét!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2011. Szeptember 24., 16:22:54
Köszönöm a Mortal Kombat Shaolin Monks huszonhetedik, befejező részét; valamint a Shaolin Monks: történeti eltéréseket (igen, vannak benne érdekes eltérések bőven)!  :worship: :worship:

+ köszönöm az asgardi doku lezárását, nagyon jó lett!  :worship:  :bravo:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. Október 31., 16:58:42
Mikorra várható a következő leírás? Angyalok és démonok talán?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 31., 18:24:19
Az lesz igen.  :) Elég terjedelmes anyag lesz, még jelenleg is készítem, de attól tartok idén már nem fog kimenni, viszont a januárt ezzel szeretném indítani.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. November 03., 16:07:58
Mivel elkezdtem leadni lektorálásra az Angyalok és Démonok című irományomat, amely ahogy az a címből is sejthető nem a norvég dohányipar fejlődéstörténetéről szól, szeretném megkérdezni mindazoktól amolyan utolsó beleszólási lehetőségként, hogy ki az akiről szívesen olvasnátok ebben a dokumentációban? Elég nagy lesz a felhozatal az ziher, csak szeretném, ha beindulna egy kis kommunikáció a nyájas olvasókkal.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. December 16., 22:07:36
Nem tudom mi a megfelelő kategória, ezért ide írom:

Köszönöm Ben Reilly Démonos cikkét, nagyon alapos és informatív volt, ki is kopiztam magamnak későbbi használatra... :worship:

Egykis reklám, de aki elolvassa, talán érdekes lehet, ha utánna belenéz a Chronopolison lefutott Pokolháborúkba is... :nezze:

Köszönöm. Még lesz két része, a következőben sötét varázslók és egyebek, a harmadikban pedig az ezek ellen harcoló démon és vámpír vadászok.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. December 17., 19:00:08
ki az akiről szívesen olvasnátok ebben a dokumentációban?

Elolvastam az első részt, nagyon zsír lett, de most reagálnék pár érintetlen karakterről, akiket hiányolok.

Misztikus Entitások: Csaló, Umar.
Démon Uralkodók: Belasco, Dreamqueen, N’astirh, Thog, (Lilith, Satana).
Démonok: Darkoth, D'Spayre, Mr Jip, S'ym.

Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. December 17., 19:11:04
Mindegyikükről lesz szó a folytatásokban de ezek nem véletlenül maradtak ki az első részből. Az első rész a született démonokról szólt, vagyis a szó szoros értelmében vett ördögi lényekről, az Ősi Istenek leszármazottairól.

A Csaló és Umar nem ilyen, ők ahogy mondtad energialények, entitások, nem démonok, bár démonihoz hasonlatos erejük van és kapcsolatban állnak szövetség szintjén az igazi démonokkal.

Belasco és a többiek nem démonok, hanem félvérek, vagy Belasco esetében olyan emberek akik a démonokkal kerültek kapcsolatba. Ő pl egy 13. századi varázslómester volt, aki felajánlotta a szolgálatait az Ősi Isteneknek.

Darkoth és társai szintén más tészta, ők az úgynevezett Félelem Urai nevű alternatív realitásból származó csoport tagjai, akiknek semmi közük az Ősi Istenekhez, csak a képességeik és viselkedésük miatt azonosítják őket démonként. Szeretik csesztetni az emberiséget. De erről bővebben a leírásom második fejezetében.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. December 17., 19:54:50
Értem, csak írtad, hogy a következőben a sötét varázslók és egyebek lesznek, azt hittem kimaradnak az említettek a kategóriából.

(És ha már pokol, akkor Héla és Plúto és ha már démonok akkor Surtur és Ymir is említésre méltó, bár róluk van már infó.)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. December 17., 20:03:31
Utóbbiak istenek illetve mitológiai lények. Más kategória. Majd megkérjük Bent valószínűleg a többi panteonra is, de például Hél már szerepelt az asgardi leírásban.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2011. December 17., 20:18:30
Az Oltalmazók v1 100-ban Marduk Kurios volt a főellensége az Oltalmazóknak, pedig Mefisztó és jónéhány társa is ott volt. Ott felborult a hierarchia vagy miért volt ő a főgonosz. Nem tudom ismeri-e valaki a történetet egyáltalán.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. December 17., 20:26:02
Azt tudom mondani Gery, hogy várd meg a maradék két részt, és ha még mindig lesz nyitott dolog, akkor összehozok egy 4. részt is. Bár szerintem minden érthető és kimerítő lesz.

Majd megkérjük Bent valószínűleg a többi panteonra is, de például Hél már szerepelt az asgardi leírásban.

Ha van rá igény akkor természetesen. Az Istenek Tanácsáról úgy is akartam írni, akkor majd kitérek a többiekre is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. December 17., 20:29:04
Az igény nem biztos, hogy a legalkalmasabb szó rá. Én inkább úgy mondanám, hogy a hazai olvasók előtt (sőt, az amerikaiak előtt is) a Marvel misztikus vonala az, ami a leginkább homályos foltnak minősül, jobban, mint az űrszekció. Vagyis inkább hiánypótlónak mondanám, amivel legalább zanzásított szinten átfogó képet lehetne adni mindenkinek erről a részlegről is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. December 17., 20:50:16
Vagyis azért nincs rá igény, mert az olvasók nem tudják mire lenne igényük, mert nem is igazán tudnak róla.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. December 17., 21:12:37
Pontosan. Igényed arra lehet csak, amiről tudod, hogy létezik. Márpedig szerintem ezzel az Enciklopédiával nem olyasmikről kellene írni, amiről az olvasók már tudnak, arra ott van a Marvel wiki vagy a honosítások. Inkább azokat a témákat kellene lefedni, ahol a honosítók is látható lyukakat hagynak. És ilyen azért van még elég.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. December 17., 22:40:07
Szerintem az eddigi leírások is ezt az irányt vitték. Nem?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2011. December 17., 22:40:56
X-Erő...
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2011. December 17., 22:44:48
Na jó  :) de a nagyobbak (Idegenek, Asgard, Angyalok és Démonok) már ebben a szellemben készült, és szerintem a S.H.I.E.L.D. és az A.I.M. is ide sorolható.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: grey gargoyle - 2012. Február 23., 17:51:42
Olsgattam az angyalok és démonok leírást. Teljesen nem olvastam végig, ahhoz túl hosszú, de ami érdekelt, azokba beleolvastam. Tök jó, hogy ezek is le vannak fordítva, jó hogy így könnyen utána lehet olvasni ezeknek.
Az istenes, démonos rész elég teljesnek tűnt nekem. Ennél jobban nehéz lett volna összefoglalni.
Viszont a Darkholdról olvastam volna többet. Mert egy szép történeti leírást kaptunk.
" (A középkorban az katolikus papok igen jól értettek a futáshoz.)" :D Szokásos Ben-es poénokkal. :)
De pl én  Bováról és Modredről pontosan nem tudom hogyan kapcsolódnak Cthonhoz meg a darkholdhoz, vagy egymáshoz. Meg azóta a mai történetekbe hol tűnt fel, mik történetek ezzel kapcsolatban.
Amúgy köszönet az egész leírásért. ;)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Predash - 2012. Február 23., 18:19:58
Tényleg nagyon komoly munka, Ben. Jó néhény karakter van benne említve, akik még a kölyökkoromból köszönnek vissza, szóval mindenképpen átnézem majd.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 23., 18:35:36
" (A középkorban az katolikus papok igen jól értettek a futáshoz.)" :D Szokásos Ben-es poénokkal. :)

Azt Talgaby írta hozzá, nem akarom elvenni az érdemeit.  :)

De pl én  Bováról és Modredről pontosan nem tudom hogyan kapcsolódnak Cthonhoz meg a darkholdhoz, vagy egymáshoz. Meg azóta a mai történetekbe hol tűnt fel, mik történetek ezzel kapcsolatban.

És fogsz is olvasni ezekről, mert a hírből kimaradt, hogy lesz még ennek a leírásnak egy prológus része, amiben benne lesz minden olyan dolog, ami kimaradt. A Darkholdról sok adat van még. Plusz ott vannak a varázstárgyak stb.

De az epilógusra egy kicsit még várni kell, mert előtte a Vadföld teljes leírása megy ki.

Tényleg nagyon komoly munka, Ben.


Köszönöm szépen.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2012. Február 24., 09:07:02
Tényleg jó lett a leírás, várom az utolsó részt, mert tényleg maradtak ki számomra is kérdéses karakterek. Köszi.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2012. Február 24., 11:08:36
Ehhez kapcsolódóan:
(Nem) kicsit gatyába ráztam az Angyalok és démonok cikkeit. Most már működik egy belső tárgymutató cikkbéli visszavezető linkekkel azoknak, akik mobil eszközről neteznek; plusz a fő, tartalomjegyzékes cikkben ott egy összesített tárgymutató is a gyors és azonnali navigációhoz (minden link ott új ablakot nyit - tudom, hogy egyes webfejlesztők szemrángást kapnak tőle, én viszont attól, ha aktív ablakban nyit meg nekem más lapra vezető linkeket).

Ez a Marvel Enciklopédia és még jó pár hasonszőrű szócikkes bejegyzésünk jövője is egyben (a következő a Képregényes alapfogalmak lesz, ez már biztos). Nem lesz belőle egy wiki-szerű valami, mert az XML azért ebből a szempontból erősen korlátoz - ráadásul eléggé időigényes is, mindent kódban kézzel kell végigpötyögni - de a végére szeretnék valami olyan cikkgyűjteményt tudni itt, ami nem csak információt tartalmaz, hanem kezelni is lehet azt. A következő kb. egy évben lehet majd számítani arra, hogy szép lassan átalakítom a Tudástárat ott, ahol ezt ésszerűen meg lehet oldani és van is haszna (a karakterlapoknál biztos nem).
Asgardra meg majd valamikor kitalálok valamit, mert jelenleg az a legszebb, ámde legkezelhetetlenebb enciklopédia-bejegyzésünk.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 24., 13:27:32
Tényleg jó lett a leírás, várom az utolsó részt, mert tényleg maradtak ki számomra is kérdéses karakterek. Köszi.

Ha esetleg elmondod ki az akiről szeretnél még olvasni, igyekszem beépíteni a epilógusba.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2012. Február 24., 14:02:32
Nagyon szépen köszönöm az Angyalok és Démonok című rendkívül terjedelmes, (új) információkban gazdag és érdekes dokumentációját!  :worship:

Simán létrehozhatnának a New és a Secret Avengers mellett egy új Dark Avengers-t is a következő szereplőkkel: Morbius, Daimon Hellstrom, Penge, Szellemlovas, Lepel,  Vudu testvér...  :brow:


Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2012. Február 24., 14:12:41
Ezt az ötletet a Midnight Sonsban alkalmazták. A Marvel Zombies 4-ben vagy 5-ben szerepelnek is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: keildavid - 2012. Február 25., 22:04:41
Köszönöm az Angyalok és Démonok újabb leírásokat! :worship: :worship:
Nem semmi, hogy milyen sok angyalok, démonok, és más misztikus lények is léteznek a Marvel univerzumban. Még a Marvel Zombikról is kiderült, hogy léteznek. (De ők persze csak az alternatív Marvel univerzumban.)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2012. Február 26., 17:16:59
Ha esetleg elmondod ki az akiről szeretnél még olvasni, igyekszem beépíteni a epilógusba.

Már korábban is írtam párat, de akkor így összeszedtem őket:

Sötét Varázslók, Boszorkányok:
Kulan Gath, Margali Szardos, Morgan Le Fay, Selene

Jó Varázslók, varázstudók, Boszorkányok:
Agatha Harkness, Ancient One, Modred

Démonok:
Darkoth, Mr Jip, Thog

Extra dimenzionális démonok:
Csaló, Dark-Crawler, Nastirh, S'ym

Nyilván van aki nem teljesen fér ide, de egy kisebb leírást talán megérdemelnének, ráadásul párat közülük meg is említettél másik karakternél.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 26., 20:40:25
Beletrafáltál mert ők mind elkészültek már a befejező részhez.  :) :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2012. Július 22., 14:57:33
Milyen leírás várható legközelebb?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2012. Július 22., 15:20:07
Talán az Égiek (Celestials), bár ennek most Ben a megmondhatója.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Predash - 2012. Július 23., 18:00:43
Akkor én is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Bennek a leírásaihoz, mert rengeteget segített abban, hogy jobban megismerjem Asgardot, és néhány karaktert. (Az Avengers rajzfilm kapcsán olvasgattam sokat.)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Július 26., 18:09:59
Milyen leírás várható legközelebb?

Jól mondja Talgaby, valóban az Égiek jönnek, amint befejeztem a Newgenre a soron következő DC Hősök kötetet. Valamint az Angyalok és Démonok leírásainak hiánypótlására is sor kerül. Addig olvasgassátok a Vadföldet, arra pl még visszajelzés sem jött.

Akkor én is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Bennek a leírásaihoz, mert rengeteget segített abban, hogy jobban megismerjem Asgardot, és néhány karaktert. (Az Avengers rajzfilm kapcsán olvasgattam sokat.)

Nagyon szívesen.  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2012. Július 26., 19:40:31
Valamint az Angyalok és Démonok leírásainak hiánypótlására is sor kerül.

Azt nagyon várom már.

Addig olvasgassátok a Vadföldet, arra pl még visszajelzés sem jött.

Jó nagy munka volt az is, én elolvastam, de túlságosan nem kötött le sem a leírás, sem amikor a füzetekben találkoztam vadfölddel és lakóival, de szép munka volt.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Július 26., 20:52:06
Jó nagy munka volt az is, én elolvastam, de túlságosan nem kötött le sem a leírás, sem amikor a füzetekben találkoztam vadfölddel és lakóival, de szép munka volt.

Nem az kell nekem, hogy valaki elismerje, hanem hogy megossza a véleményét arról amit olvasott.  :) Téged nem kötött le. Engem sem.  ;D Csak muszáj volt mert a Vadföld amolyan képregényes vakfolt amiről alig lehet valamit tudni.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2012. Szeptember 08., 16:47:04
Köszi az Égieket, kaptam új információt, viszont maradt még pár kérdésem.

2 hiányzó Égi:
The Red Celestial (Thor 417)
The Red/Blue Judge (F4 Annual 26)

Van pár füzet, ami nem teljesen tiszta az Égiekkel kapcsolatban:
F4 v1 338-341 Black Celestial (Tiamut?), Galactus...,
F4 v1 398-400 Celestialok - Szemlélők,
Thor v1 448-450 Celestialok - Ego (Tales Of Asgard).

Valaki ismeri-e ezeket a történeteket?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Szeptember 08., 19:07:59
The Red Celestial (Thor 417)
The Red/Blue Judge (F4 Annual 26)

Kényszerűségből maradtak ki, a Redről annyi infó van csak, hogy segédkezett a Kék Égi világrajövetelében, a Red-Blue pedig mindössze egyszer szerepelt, találkozott Kubikkal az élő kozmikus kockával, és soha többé nem látta senki.

A Black egy alternatív valóságbéli mása Tiamutnak az Álmodó Éginek, és nem sok dologban tér el a története fővonalbeli énjétől.   
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Szeptember 29., 15:09:55
A készülő Pókember Enciklopédiában szeretnétek olvasni a szimbiótákról is? Venom, Vérontó, Scream, Phage, Riot, Lasher, Agony, Hybrid, Toxin, Anti-Venom, ZZZXX , Scorn, Payback, Krobaa.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Usagi Yojimbo - 2012. Szeptember 29., 15:57:56
Engem leginkább az alternatív Pókemberek érdekelnek, de szívesen néznék bele a szimbiótákról szóló részekbe is.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Szeptember 29., 17:22:25
Alternatív lesz dögivel, zombis, jövőbeli (2099), noir, ultimate, még a filmesek is, mangás, indiai, női pókok, hogy tényleg csak párat említsek.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Genzo - 2012. Szeptember 30., 11:15:57
A készülő Pókember Enciklopédiában szeretnétek olvasni a szimbiótákról is?
:ugral: Persze. :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2012. Október 28., 14:56:12
Köszi az Örökkévalókat, tetszett.

Ultimus egy kree örökkévaló ha jól tudom, esetleg még őt is belerakhatnád a csoportba. Már csak azért mert engem érdekelne.  :)

Pókember engem kb a 90-es évek közepéig érdekel. (The Amazing, Spectacular, Web Of...)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2012. Október 28., 19:05:03
Ultimus a kozmikus részleg egy másik dokumentációjában fog nagy szerepet játszani, ezért nem ebbe került.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Június 08., 19:37:52
Talgaby-nak köszönöm az MK vs. DC: Prológus-át!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Június 14., 13:11:05
Köszönöm a MK vs. DC: Flash-t!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Június 19., 14:53:49
Köszönöm a MK vs. DC: Liu Kang-et!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Július 07., 20:08:06
Köszi a MK vs. DC: Sonyá-t!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Július 16., 15:39:50
Köszönöm a MK vs. DC: Quan Chi-t!  :worship:
Ő az egyik nagy kedvencem (mint MK karakter)!  :brow:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2013. Július 16., 15:44:39
Vogel óta sokan szeretik. Az univerzum legnagyobb manipulátora lett, az MK9-ben már brutálisan nagy szerepet kapott. Talán az egyetlen olyan MK3 utáni figura, akit mára a klasszikus gárdával egy szinten lehet emlegetni. (Kenshi is talán ilyen lehetne, ha többet használnák, de a többiek eddig eléggé felejthetőek.)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 18., 19:52:15
Vagy 3 év után újra ránéztem a marveldatabase magyar adattárára és igazi örömmel töltött el hogy szépen fejlődik és rengeteg adattal bővült. Igaz minden az utóbbi időben kikerült frissítés a nevem megjelölése nélkül azokból a cikkekből van kimásolva amiket ide írtam de hát akkor is szép. A Vaspók nevű felhasználót ezúton is csókoltatom.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Július 19., 19:29:33
Ben, frissül majd valami remek olvasmánnyal az Enciklopédia a közeljövőben?  :rolleyes:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2013. Július 19., 19:38:04
Íjaj… ezt most inkább ne kérdezd… Lesz majd egy nagy frissülés, de csak x idő múlva. Kissé… hosszú a történet.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Július 19., 19:40:22
Köszi a választ!  :worship:
Mi lesz a téma?  ;D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 19., 19:54:30
Vasember enciklopédia hasonló a Pókfej 2.0-hoz. Már csak a design munkák vannak hátra. Aztán írom a Marvel bűnszervezeteiről is a cikkem, az nagyon hosszú lesz. Lesznek benne alvilági figurák, bűnbandák és vezetőik, antihősök. Ami ezek után jön az pedig nagy dobás lesz.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Július 19., 20:00:15
Bűnszervezetek, ez remekül hangzik!  :brow:
(Gondolom olyan karakterekkel, mint a kihagyhatatlan Wilson Fisk, Kalapácsfej, Silvermane, Sírkő, stb.)  :rolleyes:
Várós!!!   :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 19., 20:19:47
Jaja és a mindent uraló Maggia szervezet. Jó lesz.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2013. Július 19., 20:23:53
Jaja és a mindent uraló Maggia szervezet.
Á, azokat ismerem, azon van a kék csibe.  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 19., 20:28:35
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/Funny_Chicken.jpg)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Augusztus 10., 12:50:09
Köszönöm a MK vs. DC: Wonder Woman-t és a MK vs. DC: Jax-et!  :worship: :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Augusztus 18., 09:17:54
Köszönöm az MK vs. DC: Zöld Lámpást!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Augusztus 20., 09:52:18
Köszönöm az MK vs. DC: Sub-Zero-t!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 20., 11:56:09
Imádom Brian Cronin rovatát a CBR-en. Most találtam ezt, ami remekül kiegészíti a kane-es cikket. A mester ezt a nyolcvanas évek végén rajzolta, amikor közeledett a Burton-féle Batman-film. Kérdés, hogy kinek lesz ismerős a rajz?
(http://goodcomics.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2013/06/bobkane1.jpg)

http://goodcomics.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2013/06/bobkane1.jpg (http://goodcomics.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2013/06/bobkane1.jpg)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: zozi56 - 2013. Augusztus 20., 12:34:40
Ez egy tipikus McFarlane-beállítás.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 20., 13:01:26
Igen, ő is halálra másolta ezzel a pózzal… saját magát. Valóban McFarlane-ről szedte. És ami vicces, egy Batman-füzetből.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Augusztus 31., 11:34:44
Köszönöm az MK vs. DC: Scorpion-t!  :worship:
,,Összeverte a bohócot''! Ez jó!  :bravo:  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: garrido - 2013. Szeptember 01., 17:01:18
Ami ezek után jön az pedig nagy dobás lesz.

Ez valami kozmikus cucc lesz?  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2013. Szeptember 02., 12:55:19
A Galaxis Őrzői. A szövegkönyv már kész, és reményeim szerint hamrosan olvashatjátok is, ugyanis ez megelőzi majd a Bűnbandákat ami legalább olyan szövevényes, hogy Ben Urich-ot kellett segítségül hívnom hozzá.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Szeptember 15., 17:57:55
Köszönöm az MK vs. DC: Marvel Kapitány-t és Joker-t!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: KiD - 2013. Szeptember 15., 19:10:11
A bűnbandák várós.  :bravo:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2013. Szeptember 16., 11:18:47
Még a Kéz van belőle aztán leadom lektorba.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Szeptember 22., 10:26:48
Köszönöm az MK vs. DC: Shang Tsung-ot!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Szeptember 28., 11:22:56
Köszönöm az MK vs DC: Lex Luthor-t!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Október 06., 10:16:16
Köszönöm az MK vs. DC: Raiden és Superman-t!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Október 11., 13:01:30
Hatalmas köszönet az MK vs DC: Dark Kahn-ért!  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: matrixhv - 2013. Október 14., 20:58:41
Köszönöm a Képregényes szakszótárt és a képregényalkotók összefoglalását. Sok dolgot megtudtam. Hiánypótló.  :worship:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2013. Október 14., 20:59:37
Te komolyan végigolvastad? :blink:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2013. Október 14., 21:10:34
Én is.  :) (A képregényes szakszótárt egy hangyányit felületesebben.)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2013. Október 15., 06:52:17
Te komolyan végigolvastad? :blink:
Miért, nem ezért készült?  :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2013. Október 15., 08:15:34
Nem, nem ezért, hanem egy miniatűr lexikonnak.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2013. Október 15., 08:27:26
Mér', a lexikonokat tilos olvasni?  :headscratch: :badteeth:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: talgaby - 2013. Október 15., 10:34:31
Heh. :) Nem, de ki szokott csak úgy végigolvasni egy lexikont? :D
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Snake (XF) - 2013. Október 15., 10:36:39
A nyugdíjasok?
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Sepi - 2013. Október 15., 10:43:19
=> Farek.  :hehe:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Farek - 2013. Október 15., 11:55:57
Meg a jó édes nénikétek...  :lol:
Cím: Re:A rovatokról
Írta: matrixhv - 2013. Október 16., 21:08:40
Idézet
Te komolyan végigolvastad? :blink:

A képregény alkotósat végigolvastam, utána köszöntem meg, a szakszótárba még csak beleolvastam.
A kettő sok lett volna úgy egy olvasatra.  :lol:
Nem, nem vagyok nyugdíjas.  :)

A hagyományos lexikonokat a hagyományos módon hazsnálom. Érdekel valami, megnézem.
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Október 23., 16:12:17
Bűnbandák! Akarom!!!  :ugral:

Mikor kerül ki, Ben?  :)

Cím: Re:A rovatokról
Írta: Ben Reilly - 2013. Október 23., 16:20:21
Ahogy a facen is írtam ma, a szövegkönyv teljes egészében kész, és leadva vár a lektorálásra a képekkel együtt. Lesz benne szó a New York városát rettegésben tartó Maggiáról, az utcai bűnözőkről, és persze a Kézről is, de természetesen nem maradnak ki az antihősök sem, mint a Holdlovag, Megtorló vagy a Fenegyerek. A következő könyvnek is nekikezdtem már, ami nem másról fog szólni, mint egy csillagos sávos nemzeti hősről, szövetségeseiről és ellenlábasairól.
(https://static.squarespace.com/static/51b3dc8ee4b051b96ceb10de/51ce6099e4b0d911b4489b79/51ce6199e4b0d911b4499abb/1328214076777/1000w/Lilys-Factory-cap.jpeg)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. Október 23., 16:44:36
 :worship:

Köszönöm a gyors választ!  :)
Cím: Re:A rovatokról
Írta: Asys - 2013. December 08., 11:35:22
Köszönöm a Marvel: Bandaháborút!  :worship:

Remek lett, nagyon tetszik!  :bravo: