Ugyan mi lehet az, ami játékban működik, filmen viszont kudarcnak bizonyul?
Mintha azt mondanánk, játékok filmesítésével nem érdemes próbálkozni, mert úgyis borítékolható a katasztrofális eredmény.
Vegyük például a "Hitman" sorozatot.
A játékban a "főhős" egyedül dolgozik, szinte senkivel sem beszél, a gyilkosságok (ha jól csinálja az ember) csendben, szinte észrevétlenül következnek be. Ez a játék alapvető, szerves része viszont film formájában ez már nem használható, mert ott egyszerűen nem működne.
Mert mi is van a 2007-es filmben?
A főhős beszél (hogy legyen személyisége és elsüthessen egy-két beszólást), egy lányra vigyáz, akivel még beszélgetnie is kell (hogy legyen személyisége és ne legyen néma levente), settenkedés helyett mindent szétlő maga körül (hogy kellő mennyiségű akció legyen benne), a profi merényletek pedig figyelemfelkeltő módon viszi végbe (hogy látványos legyen).
A fentebb felsorolt változtatások miatt pedig ott tartunk, hogy bár kopasz, van egy vonalkód tetkó a tarkóján meg két stukija, de ezen kívül semmi, és csak nyomokban lehet ráismerni az alapjául szolgáló játékra.
