HálóZsák fórumok > OFF topik
Filmek, zenék
Micho:
Nem tudom, megfigyeltétek-e, de a leszinkronizált (amerikai) filmek elején boldog-boldogtalant bemondanak... kivéve a producert. De mivel nem mondják be, így a magyar nézők számára a producer sokáig semmit sem jelentett... pedig gyakorlatilag a legfontosabb "szereplője" minden filmnek, nélküle nincs film.
A magyar megfelelője talán a gyártásvezető lehet, de ilyen formában asszem csak hazai filmekben van feltüntetve.
KiD:
Igazad van, a produceri munkásságára nem gondoltam. De mondjuk azzal megint ott vagyunk, hogy nem a filmkészítők nem kedvelik úgy általánosságban, hanem X és Y, akikkel együtt dolgozott, és akivel kreatív nézeteltérése volt.
Amúgy vicces, ennek most utánanéztem, Cameron maga mondta, hogy a vitáik után a vért még nem sikerült leszedni a falakról. :D Viszont a legutóbbi hír szerint, amit találtam, nincsenek annyira rossz viszonyban, Cameron elhívta sörözni Millert a békülés jegyében.
Az az igazság, hogy Hollywoodban nem sok rendezőt illet meg a végső vágás joga, és a stúdiók, producerek eleve úgy szerződnek, hogy ezt megtartják maguknak. Vajna is élt vele, Weinstein is, van egy-két híresen nagy balhé vágások körül (Amerikai história X pl.), nyilván Cameron se más mint a többiek, de kétlem, hogy ebből a szempontból más rosszabb lenne a megítélése, mint a producerek többségének. (Már csak azért is, mert ahogy látom, filmproducerként kevésbé aktív, mint sok rendező kollégája.)
Aldarion:
--- Idézetet írta: KiD - 2021. Január 10., 20:20:26 ---Ha valami miatt tényleg nem szereti valaki Cameront, annak is valószínűleg inkább személyes oka van, pont a jelenetek kivágása nem tűnik releváns indoknak - kivéve persze, ha valakit személy szerint kivágott a filmjéből, de ahhoz pedig - mint minden rendezőnek, pláne elismert rendezőnek - joga van.
--- Idézet vége ---
Elfelejted, hogy ő producerként is ténykedik. Legutóbb a Sötét Végzetet is csak producerként jegyezte, aztán meg ki akarta zavarni Tim Millert (a rendezőt) a vágószobából. A vágók úgy írták le a vitájukat, hogy a falakról is csorgott a vér. Végül egész konkrétan Millernek nem, vagy csak alig volt beleszólása a saját filmjének a megvágásába, mert az már Cameron vezérelte le. Így nem nehéz megorrolni valakire.
KiD:
Pontokba szedem, talán kiderül belőle az is, miért nem értettem:
1. Mi köze más filmkészítőknek ahhoz, hogy Cameron mit szed ki a filmjeiből és mit nem? És honnan tudnák, hogy Cameron kiszedte azokat a jeleneteket? És ha tudnák, miért zavarná őket? Egyáltalán miért érdekelné őket? Gondolom, pont inkább a saját filmjeikkel foglalkoznak éppen...
2. Ráadásul Cameron stabilan jó filmeket készít. A magam részéről egyedül az Avatart nem szeretem tőle, de még ha az én egyéni véleményemtől el is tekintünk (:angry:), általánosságban is kiváló a filmjei megítélése. Oscar-eső, nézettségi rekordok...
3. Vagy ha a stábtagokra gondolunk, akiknek a jeleneteit esetleg kivágta... hát azért van ott, ő a rendező, szíve joga úgy csinálni, ahogyan szeretné.
4. Vagy ha a stúdiókra gondolunk, amelyekkel épp dolgozik... ők már rég nem szólnak bele a munkájába, amilyen bevételeket hoz. (Azt pedig nem hinném, hogy ne szeretnének egy olyan filmkészítőt, akinek egymás után két filmje (egyik sem franchise film) lett minden idők legtöbb bevételt hozó filmje.)
és végül
5. Személy szerint sosem hallottam olyan pletykát, hogy ne kedvelnék a filmesek Cameront.
Ha valami miatt tényleg nem szereti valaki Cameront, annak is valószínűleg inkább személyes oka van, pont a jelenetek kivágása nem tűnik releváns indoknak - kivéve persze, ha valakit személy szerint kivágott a filmjéből, de ahhoz pedig - mint minden rendezőnek, pláne elismert rendezőnek - joga van.
roberto:
A filmkészítők, ha ez így érthetőbb. Mindenki, aki a filmgyártásban közreműködik.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése