Szerző Téma: Filmek, zenék  (Megtekintve 1085512 alkalommal)

0 Felhasználó és 13 vendég van a témában

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #404 Dátum: 2005. Március 08., 20:19:53 »
Idézet
csak kicsit a párbeszédek néha döcögtek

Ha még csak a párbeszédek döcögtek volna... De mint említettem, csak a jelenlegi képregényfilmek között lehet első... amúgy  

Ami viszont nagyon király, az az 1989-es Marveles Megtorló film, Dolph Lundgrennel. Huhúúú. A fickó tisztán hozza még arcra is a karaktert. Ja én nincs benne 2 óra 7 perc szöveg aránylik a 3 perc akcióhoz arány... már az első tizeöt percben több embert kap el, mint a 2004-es travoltás Megtorlóban a megtorló egész film alatt. (az egész film alatt pedig legalább 70   emberrel végez -  a film 92 perces   ) És a ruhája is teljesen igazodik a  képregényekhez, meg a motorja is. A halálfejes dobótőrők pedig   . Ja ne feledkezzünk el az M60-as gépfegyverről sem...    Szóval a 89-es megtorló film arról szól amiről kell. Akcióról. Nem úgy, mint a 2004-es.

íme a posztere:

http://jkjkjk.uw.hu/p1.jpg

http://jkjkjk.uw.hu/p2.jpg

Megnéztem újra az Elektrát, hátha... de nem. Engem valahogy nem köt le, hogy miért is:

     Ha meg akarod nézni a filmet a következő pár sort ne olvasd el    


MErt azért Elektrától az ember várna némi akciót. Na az egész filmben írd és mondd kb 11 percnyi - ebben a végső akció is benne van. ez a tizenegy perc 3, igen három (el lehet osztani, mennyi jut egyre) akciójelenet között oszlik meg, a többi unalmas flash-elés Elektra kiskoráról, meg gagyi, semmitmondó beszélgetés, amolyan szappanopera stílusban. Az első harminc percben, a kezdést leszámítva nem történik semmi, csak "családi beszélgetés". Szétuntam rajta a fejem. Ja és aki a piros ruhában feszítő nőci miatt akar beülni a moziba, az is csalódni fog, kb 4 percet van rajta az egész film alatt. A gonoszoknak semmi motivációja, értelmük sem sok van... mit mondhatnék... az eddigi leggagyibb képregényfilm (Na jó - egy szinten van a Megtorlóval. Látszik rajta, hogy gyorsan összecsaptak valamit, mert a konkurencia is elkezdte izzítani a filmeket - Batman begins, Constantine.

     Vége      


  Innen már mindenki olvashatja.

Viszont A Daltonok Lucky Luke-kal nagyon bejött. Igazi franciás hülyeség, nekünk európaiaknak. Ajánlom mindenkinek korhatár nélkül. A négy Dalton nemcsak hasonlít a képregényfigurákra, de teljesen azonos a mentalitásuk is. Jókat lehet rajta nevetni, és a látvány is igen jóra sikeredett, képregényes, "meseszerű".
« Utoljára szerkesztve: 2005. Március 09., 13:55:27 írta regnar »

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Filmek, zenék
« Válasz #403 Dátum: 2005. Március 08., 19:16:53 »
Idézet
Pók 1 überel mindent. 

Hát nemtom, én nem voltam hanyattesve a Pókember 1-től (ezen kívül tetszett, csak kicsit a párbeszédek néha döcögtek), a 2 pedig kifejezetten nem tetszett, mikor kijöttem a moziból (nem is vettem meg DVD-n), vontatott, túlnyújtott sztori, szánalmas akciójelenetek (gondolok itt arra, hogy még az első rész záróbunyójához képest is nagyságrendekkel el voltak túlozva, lásd még vonatmegállítás és uccsó harc Okival), az égőházas jelent pedig szerintem már pofátlanság volt, mert az első részben is volt. A párbeszédes részek szekvenciákra bontva tetszettek volna, viszont a film egyáltalán nem áll össze egésszé.
Viszont X-men 2 nagyon tetszett, szerintem az a legjobb, kicsit annak is túl van nyújtva a vége, meg a szereplők nem mindegyike tud kibontakozni, de attól még a legjobb adaptáció.

Idézet
Én is úgy voltam vele, hogy amíg nem változott át macskanővé, addig még kifejezetten tetszett is.

Ja, az eleje tényleg jó, de aztán az, hogy négykézláb fut a falon, meg hogy Voodoo2-szintű (grafkártya) technikával valósítják meg még a macskát is, az már csúnya dolog volt.

Múltkor megnéztem Viasaton a Batman Visszatért, és meglepően tetszett, előtte olyan 8-10 évesen láttam, és akkor nem tetszett, mert, ahogy a Film Krónikája írta "groteszk rémmesének" gondoltam. De visszanézve tök jó volt. Nemtom, észre vettétek-e benne (nekem előtte nem tűnt fel), hogy Macskanővé változása után MF, mikor hazamegy, kitöri a lámpákat a szobája falán, és ha megnézed, van értelme: HELLO THERE -> HELL_ _HERE.  

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Re:Filmek, zenék
« Válasz #402 Dátum: 2005. Március 07., 20:24:59 »
Idézet
Constantine-ban annyi akció van, amennyi az előzetesben. Iszonyatosan vontatott. Nekem a hangulat hiányzott belőle. (Ez kb olyan, mint Holnapután előzetese. Az összes spec effekt elfért egy két perces trailerben, atöbbi a filmben csak duma volt.  
Na ezzel most letörtél. Akkor nekem se fog igazán tetszeni sajnos. A Holnaputánban remek trükkök voltak, de a sztori elég vontatott volt. Majdhogynem lapos.
Idézet
Mert az tény, hogy küloön műfaj, külön sajátosságokkal. Mert ha csak így nézem, akkor Pók 1 überel mindent. 
Szerintem is eddig az volt a legjobb.    Kicsivel mögötte az X-Men 2.

Idézet
Én nemrég láttam a Macskanőt. Igaz, nulla a sztori, igaz, a számgépes trükkök ramatyok, igaz, gagyi az egész, de szerintem nézhető film
Én is úgy voltam vele, hogy amíg nem változott át macskanővé, addig még kifejezetten tetszett is. Gondolom Halle volt az oka...  

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #401 Dátum: 2005. Március 06., 11:38:22 »
Idézet
Kicsit jó, hogy nem tetszett neked az Elektra, mert akkor ezek szerint nekem fog.   Amennyire ellentétes nézeten vagyunk általában.

Szerintem nem mindenben, de azt hiszem ez nem probléma  

Meg szerintem úgyis mindenki magának ítéli meg hogy tetszik-e vagy nem. Nekem nem jött be.. de attól még..  

Constantine-ban annyi akció van, amennyi az előzetesben. Iszonyatosan vontatott. Nekem a hangulat hiányzott belőle. (Ez kb olyan, mint Holnapután előzetese. Az összes spec effekt elfért egy két perces trailerben, atöbbi a filmben csak duma volt.   Pedig imádom a tornádós, árvizes meteoros világpusztítósokat.   Szerintem..  )  

Idézet
pölö a Batman & Robinnál egy kategóriával jobb.

No ebben egyetértünk. Batman, Batman visszatér    a következő kettő  

Mondjuk szerintem velem az a gond, hogy nem vagyok igazi szuperhős rajongó. Szeretem őket, meg olvasom a történeteiket, de igazából a képregény "nem szuperhősben gazdag" része érdekel inkább. Persze ez nem zárja ki, hogy ne lenne Batman nagy kedvencem, vagy a Megtorló, vagy ne olvasnék rendszeresen pókembert,  stb..( mondjuk rajongásom a szuperhősök iránt 10/7,5). de kicsit más szemmel nézek ezekre a filmekre, mint egy "igazi" rajongó, és talán mást várok. Talán máshogy kellen őket néznem, és nem szabadna összehasonlítanom más filmekkel. Mert az tény, hogy küloön műfaj, külön sajátosságokkal. Mert ha csak így nézem, akkor Pók 1 überel mindent.  De hát az ember gyarló...  
« Utoljára szerkesztve: 2005. Március 06., 11:45:32 írta regnar »

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Filmek, zenék
« Válasz #400 Dátum: 2005. Március 06., 09:58:31 »
Én nemrég láttam a Macskanőt. Igaz, nulla a sztori, igaz, a számgépes trükkök ramatyok, igaz, gagyi az egész, de szerintem nézhető film, pölö a Batman & Robinnál egy kategóriával jobb.

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Re:Filmek, zenék
« Válasz #399 Dátum: 2005. Március 06., 09:10:39 »
Idézet
Miért van az, hogy egy ekkora kiadó, mint a Marvel, nem tud összehozni végre egy normális filmet?
Mert a Marvel nem filmgyártó cég és azokhoz képest nagyon pici hal a tengerben.    Különben X-Men 1-2, Pókember 1-2, Daredevil...  
A Constantin se tetszett? A bemutatója nagyon jó pedig.
Kicsit jó, hogy nem tetszett neked az Elektra, mert akkor ezek szerint nekem fog.      Amennyire ellentétes nézeten vagyunk általában.

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #398 Dátum: 2005. Március 05., 22:38:41 »
No akkor tovább a ... úton, ahogy őseink mondották, azaz jöjjön egy újabb képregényfilm.. A Constantineről nem írok,mert képregény van készülőben ide, de azért maradt még..

Elektra. Szegény Marvel nem veszi észre magát, hogy ennél lejebb már nem lehet csúszni. Vagyis attól, ahol eddig állt, de az Elektra überel mindent.

A fiúk látták a xenat meg a killbill-t és olvasták a képregényt, úgy gondolták, hgoy ennyi elég, hogy filmet csináljanak belőle, úgyis mindenki megnézi.. csak legyen ráírva, hogy Marvel. Tök mindegy, hogy a főszereplőknek a színészethez köze nincs, hogy az akciójelenetek zavarosak és átláthatatlanok, hogy a párbeszédek semmiről sem szólnak, és az egész történetet 5 mondatban össze tudnám foglalni... Ma sajnos az elég a sikerhez, ha valami képregényből van csinálva, legyen az bármennyire szemét...

Biztos vagyok benne, hogy sokan azt mondják majd, "de hát tök jók a kardos részek" ...és?? Az Errol Flinn-es robin hood óta elés sok kardozós filmet láttunk. Az hogy emelt képkockaszámmal veszik fel, szintén nem újdonság, és ha az egész film csak néhány eléggé zavaros akciójelenetre? (bár ez sértés a más filmek akciójeleneteire, ha így nevezem) és pár közepesnek mondható számítógépes trükkre épül, az szerintem elég kevés.

Miért van az, hogy egy ekkora kiadó, mint a Marvel, nem tud összehozni végre egy normális filmet?

Az, hogy a csaj piros ruhában rohangál keresztül az erdőn/mezőn, nyomában egy halom számgépes lénnyel az annyira nem dob fel.

Persze biztosan lesznek, akiknek majd tetszik, nem is ellenük beszélek. Ez csak a saját véleményem. De ez az év számomra két bukással indul (Constantine, Elektra) és eléggé bukásszagú a Fantastic Four is. Ha valamiben reménykedhetünk az a Batman Begins, bár.....

Nem elérhető Nitro

  • Az egyedi titulusú
  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1165
  • Karma: +3/-1
  • Nem: Férfi
    • http://nitro1.fw.hu
Re:Filmek, zenék
« Válasz #397 Dátum: 2005. Március 02., 19:00:00 »
Idézet
hoztak egy törvényt, hogy az ilyesmik elkerülésére mostantól minden élő műsor néhány másodperces késéssel fog menni (Amerikában is), azaz mindenhol. Új média törvényt alkottak emiatt.
Ekkora baromságot már rég hallottam. Ezt a törvényt Amerikában hozták? Ha igen, akkor miért kell más országoknak is késve adni? Az élő adásnak pont ez volt a varázsa, hogy bármi megtörténhet...

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #396 Dátum: 2005. Március 02., 18:40:12 »
Jaja.. megvolt a cickó   . Mondott is Chris Rock valami poént ezzel kapcsolatban    Azért elég paranoid nép ez az Amerikai.

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Re:Filmek, zenék
« Válasz #395 Dátum: 2005. Március 02., 09:58:12 »
Idézet
Az háborított fel, ha megkérem a műsorvezetésre, akkor vagy vállalom nyiltsisakkal, vagy azt mondom neki, hogy bocsi majd vezeti újra Woopy Goldberg.
Ja, már értem, bocs. Szóval nem azért volt 5 mp csúszás, mert féltek Chris Rock beszólásaitól, hanem tavaly, mikor talán valamelyik Jackson lány elővillantotta a mellét élő műsorban, akkor hoztak egy törvényt, hogy az ilyesmik elkerülésére mostantól minden élő műsor néhány másodperces késéssel fog menni (Amerikában is), azaz mindenhol. Új média törvényt alkottak emiatt.

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Filmek, zenék
« Válasz #394 Dátum: 2005. Március 01., 21:04:39 »
Idézet
Megnéztem Killbill vágatlant. nem valami nagy durranás, csak néhány másodpercnyi extra rész és természetesen nincs fekete fehér jelenet benne, csak az elején.

Szerencsére nekem az eredeti is elég nagy durranás volt, úgyhogy biztos megveszem, mert szierntem duplalemezesben fogják kiadni.

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #393 Dátum: 2005. Március 01., 17:30:40 »
Az háborított fel, ha megkérem a műsorvezetésre, akkor vagy vállalom nyiltsisakkal, vagy azt mondom neki, hogy bocsi majd vezeti újra Woopy Goldberg. (Mert nem csak magyarországon, de az egész világon 5 másodperc késéssel adták.) Ez így kicsit erőtlen volt, és értelmetlen. Most poéngyáros kemény műsort akartak, mert akkor nem értem miért féltek a beszólásoktól, vagy egy szolíd szokásosat, de akkor miért Chris Rock-ot kérték fel?


Hát nem tudom a pókemberben mi volt a korszakalkotó? Milyen új trükkök voltak benne, amit eddig nem láthatunk. Abban igazad van, hogy Hulk-ot alulüberelni nem lehet.    Akkor már inkább Harry Potter. Ott nem voltak új trükkök, de a régieket tisztességgel megcsinálták.
 

Idézet
mert neked nem tetszett...
Idézet
még ha neked nem is jött be

Ezért mondogatom mindig, hogy ez a saját véleményem, és hogy másnak lehet hogy tetszettek a filmek. Én mindig a saját véleményemet írom, mások helyett nem igazán tudok beszélni, meg attól hogy valakinek tetszett  például a Pók 2, még nem tartom "ostobának", csak azért mert nekem nem tetszett.. Vagyis remélem ez azért lejött az írásaimból. Hiszen mindenkinek más az ízlése.    

DE ha VALAKITmegsértettem volna rajongásában, akkor természetesen bocsánatot kérek!



U.I.:

Megnéztem Killbill vágatlant. nem valami nagy durranás, csak néhány másodpercnyi extra rész és természetesen nincs fekete fehér jelenet benne, csak az elején.
« Utoljára szerkesztve: 2005. Március 01., 19:52:45 írta regnar »

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Re:Filmek, zenék
« Válasz #392 Dátum: 2005. Március 01., 15:14:52 »
Idézet
Aztán az, hogy 5 másodperc késéssel adták az tényleg felháborító.
Mi olyan rettenetesen felháborító rajta??? Úgy érezted szörnyű-szörnyű, hogy 5 másodperccel később láthatod, mint azok, akik ott ülnek??? Ne csináld már! Meg aztán jól tudjuk miért lett ez a törvény bevezetve, ha annyira felháborít, szólj annak a nőnek érte.  
Az Incredibles szerintem nagyon is megérdemelten kapott díjat, ne feledd a konkurrenciáját sem és tényleg jó volt az egész úgy, ahogy van, csak mert neked nem tetszett...

Idézet
DE AZ, hogy a pókember 2 kapta meg a Vizuális effektek oscarját, skandallum. Az az utolsó **+" %@@ gyenge látvány és trükkvilágú silány film?
Szerinted melyik volt jobb? A Harry Potter? Vagy az Én, a Robot? Mert csak hárman indultak ugye és a másik kettő semmiben se hozott semmi újat, vagy olyat, amit még ne csináltak volna előtte százszor, míg a Pókember 2-ben- még ha neked nem is jött be-, akkor is új trükköket csináltak, egy járatlan úton jártak és igen tisztességes munkát végeztek e téren. Jobb volt a Hulk, ahol az egész animált volt?  

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #391 Dátum: 2005. Február 28., 12:32:47 »
Nos igen, Bill nézhető, nekem még tetszett is, de mondjuk azután, hgoy megölte az álpolót és lemászott a kocsijába, és több órát ott töltött, és senki nem kereste a halott ápoló kocsiját, miután tuti hogy felfedezték, sehol egy rendőr, sehol egy biztonsági őr.. szóval a történet tényleg elég ingatag. Ha már Tarantino, akkor inkább Reservoir Dogs, vagy Pulp Fiction.


ÉS AKADÉMIAI DÍJ:

Éjszaka fennmaradtam és végignéztem az átadást.

Egy mondatban foglalnám össze. Középszerű filmek, középszerű közönségnek.

Valahogy csökkent az oscar szobrocska népszerűsége. Nem láthattunk sok sztárt a nézők között, szinte csak a jelöltek és az átadók ültek a sorokban. Sehol egy "nem érintett" sztár. aztán Chris Rock sem volt az igazi. Ez a fekete bratyizós, "buddy" duma, lehet hgoy a filmeken bejön, de itt nem igazán volt nyerő. Aztán az anorexiás sztárocskák, iszonyú hajjal - Salma Hayek, Penelope Cruz és a többi üresfejű magamutogató nőcske. Aztán az, hogy 5 másodperc késéssel adták az tényleg felháborító.

Az, hogy a millió dolláros bébi kapta a mellék fő rendezői, valamint legjobb film díjat, inkább szól a két veterán színésznek (Eastwood és Freeman), mint az unalmas csapnivaló haldoklásnak, amit a film bemutat. Nem tudom innen ki látta, de össez sem lehet hasonlítani a Finding Neverland érzelmeivel, vagy a Ray kisugárzásával.

Az Aviator leglátványosabb film díja hihetetlen, hiszen 60-as évekbeli blue-sceen technikával dolgoztak amit nem is palástoltak. Iszonyú rávetítéseket láthatunk a filmben.

Sajnálatos módon RAy csak a legjobb férfi főszereplői díjat nyerte el, pedig, aki látta és összehasonlítja a Millió dollárossal az láthatja a különbséget.

A legjobb eredeti forgatókönyv meglepett, hiszen az egycsodálatos elme ragyogását nem igazán tartottam ennyire erős történetnek. Meg Jim Carry-t ennyire jó prezentálónak.

Az adaptál forgatókönyv jó választás volt a Sideways-szel. Nagyon erős a film, tragikomikus hangvételével ötvözi a roadmovie-kat a komédiával és drámával.

a Legjobb idegennyelvű film kategória minden indulója remek alkotás volt, a Sea Inside jó választás, bár nekem mindegyik tetszett a jelöltek közül.. Mondjuk hozzánk Európaiakhoz közelebb is álltak mint az amerikai filmek.

Az Animációs oscart az Incrediblesnek adni azt mutatja, hogy sajnos egy halom ilyen utolsó szutyok rajzfilm fogja követni, mert mindenki átveszi majd ezt a semmitmondó karakteralkotást, és grafikai stílust.

Filmdal kategóriában a Motoros Naplója filmdala vitte ela díjat, szerintem megérdemelten.

DE AZ, hogy a pókember 2 kapta meg a Vizuális effektek oscarját, skandallum. Az az utolsó **+" %@@ gyenge látvány és trükkvilágú silány film? (Jó tudom is sok pókrajongó van, de az egy dolog hogy szeretem pókit, meg egy másik ,hogy micsoda ótvar módon van megcsinálva a film -  most lehet majd utálni, de én nem eszem meg a gumiember hősöket..)



Szóval középszerű filmek egy középszerű gálán, végülis az év is ilyen volt, semmi kiemelkedő.



Ja és a magyar közvetítés. Többet láttam Győzikét,mint az Oscart. Minden negyedik percben benyomták a Győzike reklámot.. Na most a műsor volt vagy 3 órás,, ki lehet számolni, hányszor kellett megnéznem Győzikét. aztán a magyar fordítás. Két olyan ember volt a műsorvezető, akik alig tudtak angolul, alig bírtak egyetlen mondatot is lefordítani, akkor meg legalább hallgattak volna, mert így még az eredeti szöveget sem lehetett érteni, hogy az ember legalább megtudja, mit is mondtak valójában.

Nem elérhető avman

  • Asterix
  • **
  • Hozzászólások: 199
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Filmek, zenék
« Válasz #390 Dátum: 2005. Február 28., 10:44:56 »
Na mielőtt még Tarantino a mennybe menne killibillivel, teszek néhány csípős megjegyzést rá. Először is a végeredmény egy hatalmas shit lett. Egy professzionálisan összerakott film a tolvajok fejedelmétől, amiből az alapanyag blúdmúvik és wuxiák egyetlen tulajdonsága hiányzott: a lélek és a Hangulat. Attól, hogy elfolyatunk 2 hektó paradicsomlét és spagettiwestern zenét keverük a japán szövegelés és kardpárbaj alá, meg itt ott becsepészünk egy-két oldszkúl szörfzenét, mert eddig bevált, attól az még shit marad. Mint a a katana, melyet egy hónap alatt készítenek. Gyorséttermi kaja díszdobozban. Ha már tarantino és oszkár (ami engem csöppet sem érdekel, mert hányingerem van attól, h hálvivúd csontig benyal magának egész estés műsorban) akkor egyértelműen J.B. A Ponyvaregény meg úgy mestermű, ahogy van.
I'll be back... soon...

Nem elérhető Schmatzy

  • Lusta dög (ex Korrekt ORR)
  • HálóZsák tag
  • Superman
  • *
  • Hozzászólások: 1307
  • Karma: +4/-1
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #389 Dátum: 2005. Február 28., 10:28:49 »
Idézet
Az avi-mat majd jól sorrendbe vágom.  
Baráti jótanács: először tömörítsd át mondjuk mjpeg-be, mert DivX-et vagy XviD-et vágni szemét munka. Tudom, mert próbáltam.

Nem elérhető Nitro

  • Az egyedi titulusú
  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1165
  • Karma: +3/-1
  • Nem: Férfi
    • http://nitro1.fw.hu
Re:Filmek, zenék
« Válasz #388 Dátum: 2005. Február 28., 09:30:47 »
Idézet
Én is az összevágott változatra várok...
Nekem csak egy bajom volt a ponyvaregénnyel, meg ezzel is, hogy össze-vissza vannak a részek. Csökkent szellemi képsségeim miatt nem mindig áll össze a kép teljesen.  
De ezzel adtál egy ötletet. Az avi-mat majd jól sorrendbe vágom.  

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Filmek, zenék
« Válasz #387 Dátum: 2005. Február 27., 10:02:00 »
Én is az összevágott változatra várok, elvileg vmikor tavasszal adják ki, és benne lesz egy pár kivágott jelenet is.

Nem elérhető Schmatzy

  • Lusta dög (ex Korrekt ORR)
  • HálóZsák tag
  • Superman
  • *
  • Hozzászólások: 1307
  • Karma: +4/-1
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #386 Dátum: 2005. Február 26., 22:48:25 »
Idézet
És az is rettenet, hogy Tarantinot kihagyták a rendezői és forgatókönyvírói kategóriából, pedig a Kill Bill egy fantasztikus alkotás
Mindamellett, hogy a Kill Bill jó és hogy én is rühellem az Oscarozást egy ominózus Cinema (vagy Vox?) cikk óta, mondjatok egy filmet, amiben a halálozási sűrűség 4 élőlény/perc volt (ÉLŐlény és nem animált), ezeknek a halála mind értelmetlen volt, és méltónak találták Oscarra?

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Re:Filmek, zenék
« Válasz #385 Dátum: 2005. Február 26., 21:48:51 »
Idézet
szerintem a Gyűrűk ura 2-3. szánalmasan rossz film volt, és tudom, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok,
Nem vagy egyedül, nekem se tetszett, de legalább nekem az első rész se igazán...  
Idézet
És az is rettenet, hogy Tarantinot kihagyták a rendezői és forgatókönyvírói kategóriából, pedig a Kill Bill egy fantasztikus alkotás,
Talán azért nem lehet Oscar-díjas, mert nem eredeti alkotás, hanem egy egyveleg régi klasszikus filmekből. Attól még nagyon jó, de művészeti-alkotói szemmel nézve (az Oscar ugye kritikusi díj) szóba se jöhet.
Idézet
Daryl Hannah-t jelölném legjobb mellékszereplőnek.
Ezzel viszont egyetértenék! Nagyon jó volt benne!

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #384 Dátum: 2005. Február 26., 15:43:31 »
Én most akarom majd megnézni a vágatlan és színes verzót. még sajnos nem láttam   Láttad már? sok különbség van köztük?
« Utoljára szerkesztve: 2005. Február 26., 15:43:55 írta regnar »

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Filmek, zenék
« Válasz #383 Dátum: 2005. Február 26., 15:35:24 »
Korszakalkotónak én se éreztem, egyszerűen fantasztikus volt és kész.

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #382 Dátum: 2005. Február 25., 17:40:24 »
Idézet
hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok
 

Nem hiszem, hogy így van, de legalább Te kimondod. (Mondjuk összeveszni egy filmen...   mindenkinek más az ízlése...)

De Alfie tényleg jó!!


Bill jó, de azért én nem érzem annyira korszakalkotónak és erősnek, hogy indulhasson. De azért sokszor megnéztem már  

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Filmek, zenék
« Válasz #381 Dátum: 2005. Február 25., 17:22:39 »
Szerintem is teljesen nulla a felhozatal Oscaron, bár én most már le se... szóval nem is érdekel, mert szerintem a Gyűrűk ura 2-3. szánalmasan rossz film volt, és tudom, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok, mindenkivel összeveszek miatta, de szvsz így van; továbbá nem érzem jogosnak Eminem legjobb betétdalát sem, és még folytathatnám. És az is rettenet, hogy Tarantinot kihagyták a rendezői és forgatókönyvírói kategóriából, pedig a Kill Bill egy fantasztikus alkotás, itt pedig én nem értek egyet a viszolygókkal, és a zenéje is marha jó, és Uma Thurman is fantasztikus benne, plusz Daryl Hannah-t jelölném legjobb mellékszereplőnek. Az egész felhozatalból ami érdekel az a Közelebb, azt meg akarom nézni. Ja, még zenének és vágásnak az Alfiet jelölném.

Nem elérhető letsgo

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 417
  • Karma: +0/-0
    • http://www.halozsak.ini.hu
Re:Filmek, zenék
« Válasz #380 Dátum: 2005. Február 25., 16:51:47 »
Hát Pókember 2.-ben a trükkök:
szerintem a mozgása jó, a kamera állás és elhelyezés azok is jók, de néha tényleg úgy mozog, mint egy gumiember.

Én a mostani Oscarra jelölt filmek közt nagyon keveset láttam ezért is nem szólok nagyon hozzá ezekhez, mert amit nem láttam, azokba jobb nem belemenni. Mármint véleményezés szempontjából!
« Utoljára szerkesztve: 2005. Február 25., 16:56:20 írta letsgo »

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #379 Dátum: 2005. Február 25., 16:33:27 »
A póki úgy néz ki, mint egy gumiember, és nagyon sok a tónuseltérés egy halom helyen a CGI és a normál tér között, amikor pedig octopus elrabolja May nénit, és a falon verekednek nem igazán sikerült megoldani a mélységérzékelést, és a CGI és valós kép összhangját. De legfőképpen a gumipókember természetellenes mozgása zavaró. És sok a felesleges "elmosás" amikor CGI mozog a térben. Igen szégyenletes. Ezt a technikát 4 évvel ezelőtt is tudták, sőt mintha 1992-ben láttam volna egy halom dínót mozogni, úgy, hogy még a bőrülk egyes darabjai is külön mozogtak. Na most 12 évvel ezután talán várhatok sokkal jobbat nem? Ja, hogy olcsóbb a régit használni, mint az újat, vagy mint fejleszteni egy új mozgatómátrixot, vagy néhány új subrutint? A képregényfilmeket a CGI technika öli meg. Lásd Hulk - hihetetlen ronda lett, Pókember 1-2 -  a fentebb említett dolgok miatt, Constantine - komolyan mondom néhol hiányzik a textura a CGI-ről, Daredevil, sokszor annyira bénán kitekeredik, hogy csak na stb.. A Hellboy alig CGI és mégis jól néz ki.
És az igenis hiba, ha megvan a technika, de valaki nem használja ki, csak hogy több pénzt szerezzen, mert olcsóbb egy régi motort megvenni, mint dolgozni rajta egy kicsit. Mert pl a Gyűrűk ura CGI-i egészen jók lettek, hol van azokhoz a pókember??? A béka *** alatt. Pedig a technika adott volt..
De hogy mondjak jót is,  az Elektra nem lett rossz.. csak bénák az ellenfelek, meg a gonoszok.
« Utoljára szerkesztve: 2005. Február 25., 16:50:32 írta regnar »

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Re:Filmek, zenék
« Válasz #378 Dátum: 2005. Február 25., 14:53:52 »
Szégyenletesek a Pókember 2 trükkjei?  
Szerintem ezzel nem sokan értenek egyet!

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #377 Dátum: 2005. Február 25., 10:48:22 »
Remélem nem gond, hogy újra én írok, magam után, de régen volt az előző..

Szóval itt a nyakunkon az Akadémiai Díjkiosztó és ezért szretném elővezetni az általam befutónak gondolt aklotásokat, és gondolataimat.

Először is leszögezném, az Akadémiai Díj nem Európának szól, amerikában más a viszony a filmekhez, más az értékrend stb.. de azt hiszem ezt nem kell ragozni.

Szóval lássuk a medvét. (megpróbálok minél kevesebb információt elárulni a történetekről, senkinek nem akarom elvenni az élményt, hogy úgy nézhesse végig őket, hogy nem ismeri mi fog következni)

Legjobb filmek:

Aviátor. Leo talán jó színész lesz... pár év múlva. Én mondjuk már a Catch if You Can (Kapj el ha tudsz) c. filmjén is meglepődtem, hogy tud játszani. Maga a film nagyon hosszú, és ez magával vonzza, hogy egy idő után leülepszik, főleg azért mert életrajzi film. A fényképezés nem rossz, a történet lényegében adott, szóval eléggé meg volt kötve a rendező keze. Lassú, morózus. Mégis rengeteg jelölést kapott, ami fekete lóvá teszi szerintem. De kétlem, hogy a legjobb amerikai film ez lenne az elmúlt évben.

Millió dolláros bébi. Nem értem miért jelölték. Szerintem messze nem olyan jó, mint amilyennek kikiáltják. Kétrészre szakad a film, akik a box miatt ülnek be a második felét szétunják, akik a dráma miatt azok az első felét. Az első felében rengeteg a (nem is annyira) bújtatott reklám. Egyáltalán nem hiteles a boxrésze, bár ez itt magyarországon azt hiszem nem érdekel majd senkit. Hiszen ma rengeteg ember mondja magát boxrajongónak. Persze ha a kereskedelmi média által felfuttatott mindenféle kitalált álcímekért ütögető "boxolókat" boxolónak lehet nevezni. Szerintem inkább ripacsok, de tény, hogy van rajongótáboruk, ennek köszönhető a film hazai sikere. De boxolós filmet a Rocky, Dühöngő bika, Amikor királyok voltunk után már nagyon nehéz csinálni, és ebbe Clint foga is beletört. a második fele pedig egy végletekig kiszámítható áldráma, előre tudsz minden mozdulatot. A Love story, Philadelphia után eléggé unalmasak a klisék. Szóval szerintem ez a film a legrosszabb az öt közül, ha kap is Díjat, az csupán Eastwood munkásságának szól, vagy annak, hogy a két öregedő színész Eastwood és Freeman talán utolsó filmjüket forgatták.. Meglepődnék ha megkapná a legjobb film díját, bár tény, hogy Amerikában visszatért a 70-es évek szentimentális érzelgős filmstílusa, kicsit szünetelnek az akcióhősök és katasztrófák. az emberek sírni akarnak, meghatódni, drámát látni. Így  ennek fényében talán van esélye, bár én nagyon gyenge alkotásnak érzem.

Ray. Szerintem az abszolut befutó. Életrajzi, mint az Aviator, de míg az Aviator egy  lényegében "ismeretlenebb" ember életét dolgozza fel, közepes játékkal, addig a Ray szereplői, főleg a főszereplő zseniálisan adják vissza a szerepeket. Száz szónak is egy a vége, már háromszor megnéztem, szóval szerintem a RAY a legjobb amerikai film az öt közül.

Én, Pán Péter (Finding neverland). Nos igen, szintén egy szentimentális film, sok érzelmet akar megjeleníteni, de nem mindig sikerül. Mégis úgy gondolok, a Ray mellett a Pán Péter lehet a titkos befutú. Csöndben lopózik, nem nagy hírveréssel, de elég jó játékkal, és szépen fényképezve.

A Sideways - Kerülőutak alkotás szintén remek. Nehezen tudtam dönteni, hogy én kire szavaznék, Ray vagy Sideways. A kerülőutak egy road movie, fanyar humorral és nagyon jó játékkal. a karakterek szépen kidolgozottak és többszörösen árnyaltak. Ha nem Ray, akkor Keresztutak. Nagyon jó film, gördülékeny, nem laposodik el, nem erőleti a történetet.

Akkor a listám: ray, sideways, Finding Neverlands, Aviator, Million Dollar Baby. (bár az első háromból szerintem bármelyik lehetne, az utolsó kettő még a felét sem üti meg az első három szintjének.)


Legjobb rendező. Nos amint már fentebb is írtam, ha Clint Eastwood kapja, akkor az inkább a munkásságának, de semmiképpen ennek a filmnek köszönhető. Scorsese hozta a szokásosat az Aviatorral, de ez azt hiszem kevés egy már díjazott rendezőtől. Alexander Payne a kerülőutakért szerintem jó eséllyel indulna, ha nem lenne ott Eastwood és Scorsese, sajnos nekik van egy kis "protekciójuk"  Mike Leight - Vera drake c. filmjét sajnos még nem láttam, így róla nem tudok nyilatkozni, Taylor hackford a Ray-ért nem hiszem, hogy mint rendező díjat kaphatna, bár ha a film megkapja....

Itt nem tudok dönteni, de az biztos, hogy Eastwoodnak nem adnám. Talán Payne lenne a legjobb.

Legjobb férfi szerintem Jamei Foxx a Rayben. A többiek a nyomába sem érhetnek, bár Johnny Depp a Pán péterben sem rossz. aki szerintem egyáltalán nem érdemli meg az Clint Eastwood és Leonardo Dicaprio. Don Cheadle a hotel Rwanda-ban nagyon jól játszik, de ennyi ismert ember között biztosan nem kaphatja meg, bár megérdemelné. szóval szerintem vagy Jamie Foxx, vagy Don Cheadle.

Legjobb Női. Hát itt szívemre hallgatva csak egy befutó lehet, Anette Bening a Csodálatos Júliában. No hát csak magyarok vagyunk vagy mi.. kellene ez a siker. De azért a Million Dollar Babyben Hilary Swank sem játszott rosszul, az biztos, hogy jobban mint Freeman és Eastwood. a hátán vitte a filmet. Catalino Sandino Moreno a Maria Full of Grace-ben sem rossz, bár mint kevésbé ismert színésznő nehezebb nyernie ilyen mezőnyben. Mindamellett nagyon jól játsza a határait túllépni akaró, régi életét a háta mögött hagyni akaró lányt. Ide tippem BEning, de bármi lehet.

Ami inkább a legjobban érdekel az a legjobb küldöldi  dilm. Szerintem a Yesterday a legjobb, dél-afrikai és aids-ről szóló film.

Az animációs filmek között szinte lehetetlen választani mindegyik csapnivaló, szrintem nem érdemli meg egyik sem a díjat. szánalmas hogy egy év alatt, csak ez a három film tudott kiemelkedni. (Sherk 2, Cápamese, Hihetetlen család.)

Legjobb vizuális effektus. Ez egy vicc ugye???? mármint a jelöltek ez azt hiszem minősíti az elmúlt év vizuális, CGI-vel agyonnyomott termését. Pókember 2 - a gumipókemberrel és elrontott fókuszokkal, Én robot, a súlytalan járművekkel, gyenge hátterekkel és idétlenül mozgó robotokkal. Akkor már inkább a Harry Potter 3. Ott azért nagyjából rendben volt minden.   (mondjuk szomorú, hogy szinte csak CGI lett nevezve, a klasszikus stílus teljesen kiveszett a tömbegfilmből.) Szóval tippem Harry Potter 3. A másik kettő szégyenletes.

A legjobb vágásra szerintem a legesélyesebb az Én Pán Péter




Persze ezek csak az én személye véleményemet tükrözik, másnak lehet hogy más a véleménye. Meg bár lehúztam Clint Eastwoodot, de szerintem nagyon jó színész és rendező, szeretem a filmjeit, de ezzel a filmmel most - legalábbis az én értékrendem szerint - melléfogott.

Nem elérhető regnar

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1404
  • Karma: +0/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #376 Dátum: 2005. Február 20., 17:29:42 »
Igazad van.. elírtam  


de ha már itt vagyok ráteszek még egy lapáttal. A vasárnap délutánom abból állt, hogy sírtam. Olyan filmet láttam, amit elejétől végig végigsírtam. A röhögéstől.  

A címe CLUB DREAD (Sületlen paradicsom) és valami kegyetlen.

Adott egy sziget, elzárva mindentől, ahova érkezik legalább 40 fiatal hogy igyon nőzzön, lője magát, mert ez egyfajta üdülőhely. Van néhány vezető, egyfajta táborvezetők,  akik felelnek a jó hangulatért, és adott a machetes gyilkos  

aki egy jól szerkesztett, ijesztő, komoly horrort akar látni, ezt a filmet kerülje el messzire. aki jó színészi játékot akar látni, az kerülje el messzire. aki értelmes történetet vár, az is kerülje el messzire.

De mindenki más nézze meg azonnal   . Nagyon jól fog szórakozni. annyira bugyuta és elszállt, hogy látni kell.

A főszereplők, teljesen nonamek, de epizódszerepben felbukkan Bill Paxton aki hatalmasat játszik. EGy szétszívott-agyú 70-es évekbeli énekest játszik, aki a szigeten mint bulifelelős dolgozik. De a többi főszereplő karaktere sem kutya.. szexőrült srácok, narkós raszták, mágikus érintésű masszőr, kinek érintésétől elmennek a csajok, erobikoktató, aki úgy tört fel, hogy az elődje "véletlenül" patkánymérget evett, stb..

a sziget maga a határok nélküli buli, pl sövénylabirintusban élő Pac-Man, beöltözött játékosokkal stb.. Szétröhögöd magad.

Aztán persze elindul a bodycount és elkezdenek fogyni a táborfelelősök. Különböző válogatott módokon.

Nem horror ez, hanem inkább vígjáték.

Ja és részben magyar!!! Tudunk mi, ha akarunk.


Szóval tipikus őrült tinihorror-film, a Super Troopers alkotóitól. Van benne minden kellék, csajok, cicik, zene, tánc, anyag, buli, őrültek, machetes gyilkos, és hatalmas karakterek.

Nem mondhatok mást. Agyat kikapcs, tv bekapcs, aztán lehet törölgetni a könnyet. Nem egy oscar díjas alkotás, de ahogy utána olvastam, már kultusz. Igazából semmit sem ér, nincs jó sztori, nincs színészi játék, nincs értelme, de KIT érdekel? Aki tudja nézze meg.


(U.I. ajánlom mindenkinek a reggeli bemelegítő "ráktáncot". kegyetlen  )
« Utoljára szerkesztve: 2005. Február 21., 08:35:22 írta regnar »

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Re:Filmek, zenék
« Válasz #375 Dátum: 2005. Február 20., 12:27:43 »
Idézet
Olasz meló Michael Kaine-el,
Tudom, hogy már török a világuralom felé, de ennyire még nem.    Legyen továbbra is csak Caine.  
Különben nekem is tetszett ez a film, elég jó volt.