HálóZsák fórumok > OFF topik

Filmek, zenék

<< < (2062/2259) > >>

Spidáj:
a XXX2 télleg nagyon gáz volt  
de sztem az 1 is  

regnar:
Az utóbbi időben ritkábban zavartam errefele, de most eljött a pillanat  

Először is a legnagyobb csalódásról:

King Kong

Kellett ez nekünk? A sztorit már úgyis mindenki ismeri, tehát meglepetés, váratlan fordulat izgalom, várakozás kilőve. Az 1933-as film trükkjei a maga idejében zseniálisak voltak, itt a trükkök enyhén szólva is közepesek (na jó annál jobbak, de semmiképpen sem jók, pl SPOILER - amikor a dinok elől menekülnek és a szikla-kanyarba érnek. Hát ott a leszakadó köveken való ugrálás az utóbbi évek egyik legelrontottabb green-screenje.) A bevezető iszonyatosan hosszú, majdnem egy óra, simán belefért volna fél órába, kicsit Titanic fílingem volt közben. A vége felé már szenvedtem, unalamas volt (ez nagyban adódott abból, hogy kivülről tudjuk a történetet), vontatott, és sok helyen értelmezhetetlen (pl, hova tűntek a benszülöttek, amikor csapdát állítottak Kongnak??? Persze volt néhány kellemes pillanat, de összességében nem tudta azt nyújtani amit beharangoztak róla. Ha Jacksonnak lett volna bátorsága és belenyúl a történetbe, nyilván más lenne a megítélés. pl SPOILER - ha nem csak Kong, de a csaj is meghal..
Amúgy is eléggé kétes mai szemmel nézve egy óriásgorilla és egy nő szerelme, ahogy ülnek a lemenő nap fényénél. Ez gáz volt. Nem beszélve az egyik "főgonosz" végső beszólásáról.

Nem tetszett. 10/4


Santa's Slay

Beteg kis horroszerűség a télapóról, aki igazából a sátán    Inkább vicces mint rémisztő. A sztriptízbáros verekesésért önmagában is megéri megnézni , de sorolhatnám a "gegeket". Nekem nagyon bejött, igaz csakis kizárólag fanatikus trash és egyéb horrorrajongóknak ajánlom, olyan laza "B"-kat film.

Nálam 10/8



Mivel eltelt az év, összeállítottam otthon a 2005-ös best of és best off    filmjeimet.

Legjobbak (legjobb 10) nem sorrendben (és nem mindegyik magyar címét tudom)

Sin City, Hostage (Túszdráma), Nochnoy dozor (éjszakai őrjárat ?), Breaking News (adásunkat megszakítjuk), The sea inside, Broken Flowers (hervadó virágok ?), The Exorcism of Emily Rose, The constant gardener, Stay

Legrosszabbak -no ezt lehetne sorolni a 2005-ös év ritka gyenge volt..

Csak úgy ahogy eszembe jutnak: XxX 2, Doom, Elektra, Transporter 2, Legend of Zorro, War of The Worlds, Hide and Seek Bújócska), House of Wax (Viasztestek), Boogieman, King Kong, The Descent, The Cave, The Brothers Grimm, Az összes japán gagyi horrorocska és remake-jei..., Meet the Parents (vejedre ütök), Skeleton Key, Jarhead, ja és az összes magyar film tavaly, kezdve a Le a fejjellel. De még sorolhatnám...

Ja és a végére.. szerintem.

szam:
Hát Porthos... nem értünk egyet...
Zorro... nálam max 30%. Én ott voltam teljesen készen, amikor a csuhás pap nekiállt karatézni  
Narnia... ez már nehezebb kérdés... végülis nem lenne olyan gáz, de szerintem túl rövid a film. Nagyon gyorsan történnek a dologok, nincs idő a miértekre és a hogyanokra. Ja, és emelett még egy hatalmas giccsorgia az egész. Sajna ez alapban benne van a fantasyben (lásd pl: tutijó fantasy regényeket hányadék borítókkal próbálnak eladni), de nem szükségszerűen. Lehet részrehajló vagyok, de pl. a LOTR szerintem nem volt giccses, talán a 3. rész végét leszámítva.
Itt pedig... ecsém... na mindegy... szóval én csalódtam benne. 60%
Aztán még amiket moziztam mostanában:
Kőkemény család
Igazából szerelem koppintás, de nem olyan vészes, elég fogyasztható, persze itt is történnek elég gáz dolgok, amik nincsenek igazán jól motiválva--> a végén ki jön össze kivel és miért. Nem rossz. 70%
King Kong
Hmmm... nem sokat vártam ettől a filmtől, végül azon a téren bukott meg nálam, ahol a legkevésbé volt várható. A látvány. Ezen belül is egy jelenet volt nagyon gáz... némileg kárpótolt érte a felhőkarcolós rész, ami lélegzetelállító (persze csak moziban). Az érzelmes dolgok nekem valahogy nem jötte át, de volt aki sírt rajt a moziban. Legyen ez is 70%.
Csak szex, és más semmi
Végre egy jó vígjáték, amiben vannak szerethető emberek, és nem balfék csajrinya az egész (lásd: Terézanyu). Ahol kell vicces, ahol kell szomorkás. Jó. 80%

Spidáj:
Akit a gyönyörűszép Keira alakít    

Tegnap +néztem a Zorró Legendáját

Ahoz képest nem is volt olyan szar mint amilyenre számítottam:)
Bár a kisfia...
Hát ezektől hányok.
Mikor a hős kis 10 éves összever 4-5 felnőtt ereteljében lévő férfit...
Válon dobja szappanal az + összeesik...
Nekirohan és fellöki ....
Az unokatesóm 10 éves múlt jócskán, de engem (nem vok 1 kigyúrt testalkat, és még csak 17 vok) sem  tud semmiképse felborítani főlegnem akkorha számítok rá.
Szal az ilyenektől hányok
De azér voltak benne aranyos részek főleg a civakodó házaspár:)
+ a harcok koerografái is jók voltak.

70%

Ma láttam moziban a Narnia Krónikáit

Nagyon tetszett:)
a kislány olyan idegesítő hogy néha már aranyos:)
A látvány jó lett, a hangulat is
kicsit talán lassan haladnak az események de sok az érdekesen összehozott karakter szal ez nem zavaró 1általán
Mondjuk 1-2 dolog elgondolkoztató

BOILER

20 évig voltak kb a szekrényben: szexuális életet a kentaurokkal éltek vagy az állatokkal?

BOILER VÉGE

Egyékbént haverommal akivel néztem dumáltunk utána és nekem kb 5-6 éves korom óta van 1 emlékem ami elég gyakran eszembe jut: egy rajzfilmben egy jeges bula levágja 1 oroszlán sörényét és ezzel +alázza aztán talán + is öli.
Haverom + olyan razfilmre emléxik ahol a szekrényen át 1 másik dimenzióba lehetett menni

szal felmerült bennünk hogy talán ez a film 1 régi történetet amit + is rajzfilmesítettek dolgoz fel
valaki fel tudna világosítani ezen a téren?

Egyébként a film 90%os:)

szam:
Nem, ez egy (majdnem) igaz történet alapján készült film. Egy fejvadász-csajsziról szól.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése