HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Fantasy képregények
regnar:
Sziasztok.
Jó nagy meglepetés ért, mikor hazaértem. Egész héten lesz mit olvasni
Dragonlance.
Borítók. A kivitelezés a megszokott minőség, a feliratok is jól sikerültek, én egyedül a rajzokkal nem vagyok kibékülve. Vagyis még barátkoznom kell velük.Én ezt az ellenérzést két dolognak tudom be. Az egyik, hogy a festményeken, könyvborítókon, grafikákon egészen máshogy néznek ki a hősök, és ehhez már hozzászokott az ember, másrészt a könyvek olvasása közben is kialakult egy kép, és nálam ez a két dolog nem fedi a képregény és borító figuráit. Persze önmagában nem rossz a grafika (na jó kissé hullámzó, vannak nagyon eltalált és gyengébb részei - én pl Fúrólábon nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek), csak még szokni kell.
Történet. Nyilván itt-ott meg kellett vágni a dolgot, újradramatizálni - ha élhetek ezzel a kissé képzavarral - hogy képregény formában se legyen darabos, és ne törjön meg a lendülete, ez úgy gondolom sikerült, bár szerintem annak, aki nem olvasta a könyvet érdemes nekiállni, mert a képregény nem adja vissza teljesen a hangulatot - már a műfaji adottságok miatt sem, hiszen itt nem férnek el több oldalas leírások, jellemzések. Nekem pl nem adta át a fűszeres krumpli illatát a képi világ Aztán Raistlin talán kissé háttérbe szorult, pedig az egyik legjobban kidolgozott figura, de az biztos, hogy a legösszetettebb.
Beírás. Na erre nem lehet panasz, jól sikerült. Jól szerkesztettek és magyarosak a mondatok.
Összességében nagy öröm volt, hogy elkezdététek honosítani egyik kedvenc fantasy regény-ciklusom képregény adaptációját, igaz még szokni kell a formát, és a történet megvalósítását, de alapjában véve tetszett, én várom a következő részt(részeket). Arra azért kíváncsi lennék, hogy mennyire tetszett volna, ha nem olvastam volna a regényeket, vagyis mennyire állta volna meg a helyét, mint önálló történet, de ezt így nehéz megítélni, mert Dragonlance rajongó vagyok (Bár az ötödkor már nem tetszik annyira)
Korongvilág 3/4
Az elején kissé lassúnak találtam, de aztán felgyorsultak az események és egészen jól követhető és pergő dolog lett belőle.
Jól követheztő a magyarosítás is, bár itt is előjön, hogy a műfaji korlátok miatt kissé szűkebb a történet, de nagyon jól oldottátok meg, hogy ne szakadjon, törjön meg, hanem gördülékeny és élvezhető legyen.
A grafika továbbra is tetszik, azt hiszem ez így is marad, hacsak nem okoztok azzal meglepetést, hogy a következő füzetet valaki más rajzolta
Szóval én várom a következőt, de közben olvasom a regényt, mert régen volt már, és a képregény újra meghozta hozzá a kedvemet.
inferno:
Ez igen, gyerekek, köszi a tartalmas frissítést!
Kölünösen a fantasy részleg dobogtatta meg a szívemet, egyrészt a sötételf folytatása, másrészt a Dragonlance sorozat elkezdése miatt. Az egyik kedvenc fantasy sorozatom a DL, főleg az alap trilógia, a Krónikák + A nyári tűz sárkányai amik nagyon bejönnek. (Vannak persze még egész jó részei a sorozatnak, de amit nem a Margaret Weiss-Tracy Hickman szerzőpáros írt azok már annyira nem hangulatosak.)
A képregénynek olvastam már eredeti nyelven vagy 5-6 részét, de ennek ellenére nagyon vártam már magyarul, szal thx Meletornak és Deadnek, meg persze Trollnak is a faxa borítókért. A fordítás és a beírás amúgy tényleg jó lett, bár nekem sok helyen automatikusan a regény Füssy-Nagy Géza féle 1992-es, első kiadásának szövegei ugrottak be. (Hm... Lehet azért, mert vagy ötször-hatszor olvastam már...?)
A story adoptálása amúgy nem rossz, van 1-2 egész jó megoldás, bár sok helyen nagyon meg van vágva, pl. a Komor Erdős jelenetet elég gyorsan lezavarták, sztem megértek volna még pár képkockát a kísértetek, valamint Raistlin szerepe... Na mind1, ami viszont egyáltalán nem tetszik benne, azok a rajzok. Bár sajátos hangulatot keltenek a színei, de túl sötétnek, tompának és homályosnak tartom a színvilágát összességében, a rajzolót meg kifejezetten bénának. Ebből a szempontból pl. a Száműzött sokkal jobb. Jó, tudom, az egy egészen más rajzstílus, de akkor is jobban passzol a fantasy-hez. Szerintem.
Na ennyit a DL-ről, kiv vagyok azok véleményére, akik esetleg nem olvasták a Krónikákat (Már ha van ilyen egyáltalán...), hogy tetszett-e nekik, mert én elég elfogult vagyok.
Ja még valami: Edynától kérdezném, hogy Aquablue-fronton mi a helyzet?
Troll:
FRISSÜLTÜNK!
- Dragonlance Krónikák #1
- Dragonlance Krónikák #2
- Darkelf 2/1
- Korongvilág 3/4
regnar:
Korongvilág 2/4
Hamar jött a folytatás - köszönet érte
Az első fele kissé zavarosra sikeredett, legalábbis vissza kellett lapoznom, hogy akkor most mi is van, hogyan tűnt el Széltoló, meg a láda?
Ez a füzet inkább érdekes volt, mint vicces, bár voltak benne humoros jelenetek, pl halál. Széltoló hatalmas figura, a fanyar humora nagyon tetszik (ehhez persze hozzájárul a jól eltalált magyar szöveg).
Valahogy úgy érzem, egy kicsit elnagyolták a történetet a képregényben a regényhez képest. Átszűrődik a hangulat, de azért nem olyan erőteljes. Persze ennek ellenére továbbra is tetszik, mind a történet, mind a garafika.
A beírás/fordítás jól sikerült, a mondatok érthetőek és ahol kell kellően humorosak.
Az előző hozzászólással kapcsolatban, én nem ismertem a halál és az utazó történetét, de így egyértelmű az utalás.
Farek:
Frissültünk! Koringvilág 2/4! Az észbontó kaland folytatódik
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése