HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Fantasy képregények

<< < (359/426) > >>

regnar:
Korongvilág - A Mágia Fénye #1

Sikeresen elolvastam az új füzetet.

A történetet eddig nem ismertem, így minden momentuma meglepetés lesz. Eddig egészen jól alakul, legalábbis a bonyodalom már megvan...aztán majd alakul a többi is. Itt lényegében túl sokat nem haladt előre a történet, inkább a helyzetet vetített elő.
A halálon már megint jót nevettem, haláli figura   . A poénja a bulival, és az utalással a vörös halál álarcára nagyon bejött.
A grafika nem annyira erős, mint az előző történetben, de szerintem ez is illik a történethez.

A beírás jól sikerült, egy elgépelést vettem észre a 20. oldalon, lemaradt egy "z" betű. De jól összeszedett volt, könynen követhető és olvasható. Gratulálok hozzá.

Érdekesnek tűnik a történet, várom a következő füzetet.

Micho:
igazából az előzőek után annyi  fogalmazódott meg bennem, hogy a Kikelet honosítóinak télleg full respect jár a munkájukért, amit beleinvesztáltak a képregénybe.
ám: abban én is igazat adok az olvasóknak, hogy ha már van egy kialakult elnevezés a szereplőkre/helyekre, azt illik használni. ebből következik, hogy fordítás előtt nem árt feltenni a kérdést: vajon én vagyok a megfelelő ember ennek a képregénynek a fordítására? jelen esetben, talgaby tudta, hogy megjelent a mű regényben is előzőleg, ám azt nem olvasta, ennek ellenére mégis belevágott a honosításba. viszont ha nem nézzük a regény hazai feldolgozását, az olvasók szerint is egy nagyon jó kis magyarítás született, így mivel nem vagyunk "hivatalosak" és tényleg csak a fantasy-rajongói odaadás vezérelte a készítőket, el lehet nézni ezt a bakit. sőt, talán lesznek olyanok is, akik nem ismerték előzőleg a művet, és a talgaby & Gabe párosnak köszönhetően kezükbe veszik majd a regényt is!  

(és azt mondják majd: "mi az, hogy egyetlen hatalom???")  

Thakan:
Egyszerre greater mallison+sequencerben 3 lower resistance+breach után bement a disintegrate... én is nagyot néztem. Chromatic Orb jó kis varázslat, erős mágiahasználótól.  

WoT: Hú, nehéz lenne összefoglalni, mert annyi mindent történt, elég összetetten épül fel az egész cselekmény. Egyébként nem olvastam még végig az összeset... Az Új tavaszig kronológiailag nem történt semmi, az a kezdet, amikor a Sárkány Próféciái elkezdtek beteljesülni.
Az első könyvben mindjárt fel is tűnik Moiraine, az Újjászületett Sárkányt keresi.

A Sárkányhoz kötődő könnycsepp. Ez a regényben fordítva van, a fekete-fehér yin-yang szimbólum ábrázolja itt az Egyetlen Hatalmat. A saidar jele a fehér könnycsepp (ami Tar Valon Lángja is egyben), a saidiné az Őrület ideje, a Világégés óta Sárkányagyarnak nevezett fekete rész.
Őrület Ideje: amikor a Sötét Úr, Shai'tan (Baalzamon) beszennyezte az igazi forrás hímnemű felét, és az összes férfi aes sedai megőrült a rontástól. Eredményeképp 'széttörték' a világot, megsemmisült egy rakat minden.

Tearhoz kötődik az a Prófécia, hogy a Sárkány valóban újjászületett. Ugyanis a Kő szívében található Callandor, a Kard Amely Érinthetetlen, a világ második legerősebb saidin sa'angrealja. Csak a Sárkány érintheti elsőként. De ahhoz először be jutnia a Kőbe. Tehát "ha Tear Köve elesik.."
Egyébként ki tudja, honnan van a neve. Mindenkinek eszébe jut valami róla, és ez így jó


Ez a Terry Pratchet képregény annyira vicces, a Halálon különösen jókat lehet derülni

Troll:
Frissültünk... Crimson Empire II - Vérvörös Birodalom II harmadik rész
 Terry Pratchett féle Korongvilág - A Mágia Fénye #1

talgaby:
Disintegrate bement egy sárkánynak? MI az esélye ennek akkora mágiavédelem mellett? Bár, ha belegondolok, hogy Firkraag egyszer az első körben elporladt egy Chomatic Orb-tól... (és akkor szedtem le az erősített verziót inkább...).

Na mindegy, vissza Jordanhez. A könyveit nem olvastam, de utánanéztem a neten, tényleg elég keményen jelentet meg könyveket. És azt mondod, hogy Salvatoréhoz hasonlóan érezhető a színvonalesés? Nem jó. Tényleg, ha már vannak olyanok, akik olvastak WoT-könyveket, meg tudnák tenni, hogy - ha már a New Spring tényleg ennyire későbbi - röviden, tömören összefoglalják itten, hogy mégis mi történt addig? Maga a világ háttere a képregényből, de főleg a végén található Albumból viszonylag jól kivehető, de a sztori érdekelne.

Tear: Ha Te mondod, akkor jó. A képregényből inkább úgy tűnt, hogy valami hatalmas, könnycsepp formájú akármiről kapta a nevét, ami az első Sárkányhoz kötődik. Most vagy én értettem akkor félre (valószínű), vagy a képregényíró szerkesztette egy kicsit át (nem valószínű), vagy mégis csak igazam van (szinte lehetetlen  ).

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése