Szerző Téma: Sci-fi képregények  (Megtekintve 161591 alkalommal)

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #725 Dátum: 2011. November 18., 20:13:46 »
Sajna Buck Rogers-stripekre nem igazán sikerült szert tennem.

A Mycomicsposton nemrég volt fenn pár Buck Rogers, a 80-as évekbeli és egy korábbi változathoz is. (Szrtem nem a legkorábbihoz.) Mostanság Trek - eket is pakolnak fel, a régebbi, nem IDW-s  eresztésekből, csak macerás őket füzetenként leszedni. Pedig van köztük sok érdekesség, például a második film után játszódó sorozat, amit a 2. után közvetlenül folytatódó 3. film persze semmisé is tett.
 Ami a páncélt illeti, nem hiszem, hogy a Falka létezett volna a korábbi változatokban. Hiszen sem a matinésorozatban, sem a TSR féle játékban, sem a régi fekete-fehér filmekben nem (pont) így került a jövőbe, így nem is alakult ki ez a sztorivonal. Az eredetiben még a mongolok voltak az ellenfelek, ezt koppintva lett Flash Gordon ellenfele is Ming, Mongo ura (akkoriban a Távol Kelet még igazi misztikum volt, és pont ez jutott eszébe az íróknak hangulatteremtésként ), a Gil Gerald félében Arkana hercegnő kalózai, a TSR játékban pedig a Mars gyarmatosította a Belső Bolygókat. Genetikailag létrehozott állatemberek itt is voltak, de azokat a terraformálás megkönnyítéséhez alakították ki.
 A honosítóknak köszönet az újabb részért. Bár ezek a karakterek minden alkalommal új alakot öltenek, mindig öröm őket újra látni.  :worship:
 Nemrég azt olvastam (sfmag-on), hogy a Mars hercegnője már olyan régi hogy felszabadult a licenszkötelesség alól. Ezért futhat most két kiadónál is. Ha ez igaz (nem tudom, nem értek hozzá, hogyvan-e ilyen?), akkor talán ez a helyzet a Flash Gordonnal is, ami a Red Sword után is folytatódik az Arddennél, és kezdődik a Dynamite-nál is. Ki tudja, talán Buckot is többet látjuk hamarosan?

Nem elérhető Galamb

  • Csak egy madár
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2890
  • Karma: +13/-13
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #724 Dátum: 2011. November 18., 19:38:55 »
Köszi a választ!:)
"MM MMMMM MMMDMMM!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16175
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #723 Dátum: 2011. November 18., 16:46:01 »
Jó kérdés. Elméletileg igen, mert a következő három történetből kettő szinte biztosan a régi stripek egyik sztorijának sűrített modernizálása, szóval adná magát, hogy a Falka és ezek a robotruhák is onnan származnak. Sajna Buck Rogers-stripekre nem igazán sikerült szert tennem.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Galamb

  • Csak egy madár
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2890
  • Karma: +13/-13
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #722 Dátum: 2011. November 18., 14:46:23 »
 Én is köszönöm az újabb részt. Nagyon jó hangulata van, tetszik Buck lazasága. A honosítás kiváló, a rajzok is jó.  Skring páncélja titeket is emlékeztetett az Ötödik elem Mondoshawanjaira? Régebbi Buck Rogers sztorikban megjelent ez a ruha?

"MM MMMMM MMMDMMM!"

Nem elérhető keildavid

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2657
  • Karma: +29/-2
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #721 Dátum: 2011. November 16., 19:15:43 »
Köszi a Buck Rogers(2009) 5. részét! :worship: :worship:
Buck monológja tényleg poénosan hangzik. Főleg, amikor úgy beszél, ez még csak az első alkalom, hogy az űrbe van. Persze ez teljesen egyértelmű, mert hát ő is csak ember.
A Falka vezetőjéről kissé fura volt, amikor kiderült a titok, hogy kik vagy mik ők.
Várom a folytatást!
Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Nem elérhető avenger

  • Sólyomszem
  • *
  • Hozzászólások: 30
  • Karma: +1/-0
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #720 Dátum: 2011. November 13., 17:38:57 »
 ;D Ennek nagyon örülök! Köszi, hogy szóltál.

Nem elérhető Ben Reilly

  • HálóZsák segítő
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2726
  • Karma: +49/-11
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #719 Dátum: 2011. November 13., 16:27:37 »
Az AXN-en, az AXN Sci-fi-on és a TV6-on megnéztem néhány részt a Voyager-ből, a Next Generation-ből és az Enterprise-ból. Még régebben láttam két filmet, meg most nemrég ezt az újabb Star Trek filmet.  Elolvastam a Klingonok-Vér Szava 2 részét. Nekem ez valahogy jobban bejött, mint a Negyedik Év. Ennek lesz folytatása?

Már van. A sorozat a Newgenen megy tovább, épp ma jött ki az ötödik része.

Nem elérhető avenger

  • Sólyomszem
  • *
  • Hozzászólások: 30
  • Karma: +1/-0
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #718 Dátum: 2011. November 13., 15:19:14 »
Az AXN-en, az AXN Sci-fi-on és a TV6-on megnéztem néhány részt a Voyager-ből, a Next Generation-ből és az Enterprise-ból. Még régebben láttam két filmet, meg most nemrég ezt az újabb Star Trek filmet.  Elolvastam a Klingonok-Vér Szava 2 részét. Nekem ez valahogy jobban bejött, mint a Negyedik Év. Ennek lesz folytatása?
Más: Elolvastam a Warhammer: A Háború Műhelye 5 részét. Ezt az univerzumot se ismerem. Most olvastam először Warhammert, de nagyon megkedveltem. Nagyon jó a történet és a rajz. Köszönöm Aldarionnak a fordítást és beírást és természetesen beiglin69nek a borítót.

Nem elérhető Recsi

  • Fejvadász
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2882
  • Karma: +33/-0
  • Nem: Férfi
    • Hálózsák
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #717 Dátum: 2011. November 13., 11:34:51 »
Akkor először a sorozatot kellene megnézned, ez elvileg annak folytatása, bár közvetlen kapocs nincs a részek közt. Én ajánlom, alap a sci-fi sorozatok között.
Vesszen a Birodalom!

Nem elérhető avenger

  • Sólyomszem
  • *
  • Hozzászólások: 30
  • Karma: +1/-0
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #716 Dátum: 2011. November 10., 18:58:22 »
Kendrának és Recsinek köszönöm a Star Trek-A Negyedik Év első két részét. Eddig sci-fi-ok közül Star Wars és Stargate érdekelt a legjobban. Most kezdek megismerkedni a Star Trek világával is. Nagyon hasznosak a képregény végén lévő kislexikonok.

Nem elérhető Wizitor

  • Donald kacsa
  • *
  • Hozzászólások: 2
  • Karma: +1/-0
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #715 Dátum: 2011. Október 14., 23:53:55 »
Oh, köszi a felhomályosítást.
Azért gondoltam, hogy közük van a patkányokhoz mert a rajzok és bábuk engem patkány emberekre emlékeztetnek és a nevükben szintén ott a "rat" szó a linget-et meg lefordítani ugyan nem tudom de a nurgeling-ekből meg a zerglingekből valami kis "fattyakra" gondolnék és akkor így kisakkoztam magamnak.

Mellesleg én legszívesebben mindre rákattintanék, de így ment 1 az orkra, 1 meg a nekronra.
And we shall know no fear!

Nem elérhető Magister

  • Brother Chaplain
  • Donald kacsa
  • *
  • Hozzászólások: 3
  • Karma: +0/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #714 Dátum: 2011. Október 12., 06:13:50 »
Hali!

Én laikus vagyok és a Warhammer világából inkább a fantasyt csipázom és ott is leginkább a patkányokat (skavenek vagy mik) A kérdésem az volna, hogy ők léteznek a 40k-ben is és ha igen hova sorolhatók a választható kategóriák közzül?

Előre is köszönöm a választ!

Nagyon lesarkítva, mondhatjuk, hogy léteznek, ratling néven: http://warhammer40k.wikia.com/wiki/Ratling
A Birodalom szolgálatában állnak és a rendes terepasztal játékban is építhető belőlük hadsereg. Vagy legalábbis építhető rájuk hadsereg.

Egy kicsit eltévedtél. A Ratlingeknek semmi közük a Skaven-ekhez. A Skavenek patkány emberek míg a Ratlingek hobbitok/félszerzetek. Ami a terepasztalos ratlingsereget illeti: én leragadtam a második kiadásnál, de már ott is "csak" a Birodalmi Gárda egységei között szerepeltek, mint beszivárgó mesterlövész egység. Az újabb kiadásokban már nem is szerepelnek. Akikre te gondolsz azok a squat-ok lehetnek akik a törpék megfelelői voltak, csak a ratlingekkel együtt megették őket a tiranidák. (Bekebelezték a szülővilágaikat).

Ami a szavazást illeti: nekem mindegy, csak 40K  legyen :lol:
By the blood of Sanguinius!

Nem elérhető Dark

  • Ultra Magnus
  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 135
  • Karma: +1/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #713 Dátum: 2011. Október 11., 09:59:02 »
Jó ötlet ez a szavazás. Ment szavazat a Káoszra és az Űrgárdistákra... ;D

Nem elérhető Balint

  • Indiana Jones
  • *
  • Hozzászólások: 21
  • Karma: +2/-0
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #712 Dátum: 2011. Október 10., 18:50:14 »
Köszi mindenkinek a segítsége :worship:
Akkor megy egy szavazat a birodalomnak  :nezze:

Nem elérhető Wizitor

  • Donald kacsa
  • *
  • Hozzászólások: 2
  • Karma: +1/-0
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #711 Dátum: 2011. Október 10., 10:07:40 »
Hali!

Én laikus vagyok és a Warhammer világából inkább a fantasyt csipázom és ott is leginkább a patkányokat (skavenek vagy mik) A kérdésem az volna, hogy ők léteznek a 40k-ben is és ha igen hova sorolhatók a választható kategóriák közzül?

Előre is köszönöm a választ!

Nagyon lesarkítva, mondhatjuk, hogy léteznek, ratling néven: http://warhammer40k.wikia.com/wiki/Ratling
A Birodalom szolgálatában állnak és a rendes terepasztal játékban is építhető belőlük hadsereg. Vagy legalábbis építhető rájuk hadsereg.
And we shall know no fear!

Nem elérhető Aldarion

  • Kilencedik osztag, Hídégetők
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 3216
  • Karma: +37/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #710 Dátum: 2011. Október 09., 20:35:31 »
Igen, még van hátra egy kötet a Boom! sorozatból, és a Monthlyból is van még raktáron hetvegynéhány füzet, de jelen álláspont szerint abba a minibe már nem vágunk bele az idén, helyette, ha minden összejön, egy réges-régen félbeszakadt sorozatunk kap új lendületet, de hogy melyik is lesz az, az maradjon egyelőre meglepetés.
"When the battle is through, only the strong will survive."

Nem elérhető keildavid

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2657
  • Karma: +29/-2
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #709 Dátum: 2011. Október 09., 20:23:08 »
Ezer köszönet a WarHammer 40k - Exterminatus 5. részért! :worship: :worship:
Látom, végül befejeződött ez a minisorozat. A befejezésbe végül felgyorsultak az események és kiderült mindenről, ami eddig titok volt. Pl. az is kiderült, hogy ki volt a De Kyp-ház titokzatos parancsolója.
És bár vége van ennek a minisorozatnak, de úgy tudom még lesznek ilyen WarHammer képregények.
Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Nem elérhető Aldarion

  • Kilencedik osztag, Hídégetők
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 3216
  • Karma: +37/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #708 Dátum: 2011. Október 09., 11:24:13 »
Igen, skavennek hívják azt a fajt, de ők speciálisan csak a fantasy változatban szerepelnek. Anno az eredeti elképzelésben az szerepelt, hogy mindkét verzióba ugyanazok a fajoknak kellene szerepelnie, de az idő, a különféle kiadások és a kereslet azt mutatta, hogy ez nem teljesen helytálló elképzelés, ezért a két változat fokozatosan különvált és egymástól függetlenedve jelentek meg az új fajok és kultúrák a játékokban.
"When the battle is through, only the strong will survive."

Nem elérhető Balint

  • Indiana Jones
  • *
  • Hozzászólások: 21
  • Karma: +2/-0
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #707 Dátum: 2011. Október 09., 10:54:14 »
Hali!

Én laikus vagyok és a Warhammer világából inkább a fantasyt csipázom és ott is leginkább a patkányokat (skavenek vagy mik) A kérdésem az volna, hogy ők léteznek a 40k-ben is és ha igen hova sorolhatók a választható kategóriák közzül?

Előre is köszönöm a választ!

Nem elérhető Galamb

  • Csak egy madár
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2890
  • Karma: +13/-13
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #706 Dátum: 2011. Október 04., 16:22:06 »
Hát... kiváncsi leszek.-
"MM MMMMM MMMDMMM!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16175
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #705 Dátum: 2011. Október 04., 14:40:06 »
Nem lehet, tényleg az. Habár a származása tudtommal csak itt ilyen. Majd lesz ebből egy érdekes csavar.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Galamb

  • Csak egy madár
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2890
  • Karma: +13/-13
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #704 Dátum: 2011. Október 04., 14:09:31 »
Én ius köszönöm az újabb részt. Tetszik, hogy akció is van benne dögivel, nem csak sci-fi. Azért viszont nem rajongtam, hogy Vilma lehet, tényleg a volt az exbarátnő leszármazottja. Nekem kicsit túl erőltetettnek tűnik, hogy pont találkoztak. 
"MM MMMMM MMMDMMM!"

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #703 Dátum: 2011. Szeptember 29., 18:01:38 »
Brogers most akkor a saját leszármazottjába lesz szerelmes? Mert ugye a 0. részben már a lányukat láthatjuk. Mondjuk a Babylon 5-ben is volt egy hasonló eset Sinclair és Delenn között, de ott legalább 1000 éves ráhagyással. Oké 500 se kevés, de azért ez a húzás elsőre kicsit meredeknek tűnt nekem.
A Lupin osztag vadásza rendesen megmosolyogtatott, amikor lazán a bolháiról értekezett.  :D
 Jó kis sorozat ez. Kár hogy parkolópályára teték mire igazán beindulhatott volna. Igaz a Warlord of Mars világával is remek dolgokat művelnek. (Dejah Thoris, Fall of Barsroom most meg már a kölyök is).

Nem elérhető Zerit

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2026
  • Karma: +17/-5
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #702 Dátum: 2011. Szeptember 28., 21:31:32 »
a hiriro figyelmebe ajanlanam Heinlein Angyali udvozlet cimu regenyet, melyben a Marsrol kivetelesen nem rettenet, hanem egy igen ertekes dolog kerul a Fold nevu bolygora... bar, igy utolag belegondolva, a marslakok vegul ugyis grokkolni fogjak a Foldet es akkor nekunk annyi :)
gyengéd barbár

Nem elérhető keildavid

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2657
  • Karma: +29/-2
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #701 Dátum: 2011. Szeptember 28., 20:30:38 »
Köszönöm a Buck Rogers 4. részét! :worship: :worship:
Nagyon jó ez a sorozat is. A Marson tényleg nem túl nagy pozitív szerepe volt. A főhősök tényleg cseberből a vörös vederbe kerültek.
És érdekes, hogy van egy ember, aki tudja, hogy ki volt Buck Rogers. Mert legalábbis 500 év telt el azóta, hogy Buck Rogerst halottnak hitték.
Várom a folytatást!
Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Nem elérhető Recsi

  • Fejvadász
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2882
  • Karma: +33/-0
  • Nem: Férfi
    • Hálózsák
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #700 Dátum: 2011. Szeptember 17., 00:53:35 »
A Newgenen megjelent a nálunk elkezdett Star Trek - Klingonok - A vér szava 3. része.
Vesszen a Birodalom!

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16175
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #699 Dátum: 2011. Szeptember 16., 11:38:49 »
Ezt én se értettem, hisz az Invasion of the Red Sword még nagyban megy. Ugyanakkor valószínűleg mégis az Ardden-féle sorozat leállását jelenti, hisz a karakter licencköteles, vagyis nem lehet ott egyszerre két kiadónál is.
Másrészt a Dynamite talán három év alatt nyolc füzetnél többet fog kiadni...
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #698 Dátum: 2011. Szeptember 16., 10:53:20 »
Ezen oldalak tanulsága szerint készülőben és nevéhez méltatlanul, de rossz szokásához híven, máris késésben van egy újabb Flash Gordon cím, ezúttal a Dynamite-nál. Remélem ez nem azt jelenti, hogy az Ardenn Comicsos változatnak vége:

http://geek-news.mtv.com/2011/08/25/flash-gordon-returns-to-comics-with-zeitgeist/

http://www.dynamite.net/htmlfiles/viewProduct.html?PRO=C725130181787

Nem elérhető keildavid

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2657
  • Karma: +29/-2
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #697 Dátum: 2011. Szeptember 11., 20:03:29 »
Köszi a WarHammer - Exterminatus 4. részét! :worship: :worship:
Tényleg igaz, hogy földön-égen de még az űrben is fellángolt a harc. És a történet pedig gyorsabban felpörgött.
És látom, hamarosan jön a befejezése az Exterminatus történetnek.
Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Nem elérhető keildavid

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2657
  • Karma: +29/-2
  • Nem: Férfi
Re:Sci-fi képregények
« Válasz #696 Dátum: 2011. Augusztus 31., 20:16:00 »
Ezer köszönet Recsi-nek, Simoc-nak és beigli69-nek az X-Akták 39. számért! :worship: :worship:
Látom, lassan közeledünk a befejezéshez. Már csak két rész van hátra. És ha jól tudom egy külön szám is lenne. Erről olvastam egy régebbi hozzászólásban.
Az X-Akták 39-ről: Ismét felbukkantak furcsa jelenségek. A történetben lezajlott események, amikor valami zöld színű növényféleségről volt szó, majdnem olyannak hangzott, mintha egy Mocsárlényre utalna. De persze ez egy más történet.Érdekes módon felbukkant egy olyan szereplő is, akit egyszer halottnak hitték. Mulder is felismerte, hogy ki volt az.
És akkor ezzel újból lezárult egy rejtély az X-Aktákban.

További sok sikert kívánok nektek a folytatáshoz!
Egy mindenkiért, mindenki egyért.