HálóZsák fórumok > Hazai és külföldi megjelenések
*Marvel és DC SPOILER-sörözö*
avman:
Na nekem zh: 2-es. 45 pont. Mennyitől kettes: pont 45
de amúgy meg: sorozatos bliccelésekkel, de sikerült hazaérnem a havi agyzsibbasztásról. Kaptam vagy 18 mélt 3 nap alatt, ebből kommersziál prezenetésön volt vala 4, vírus: 13, érdemi:1. Kénytelen vagyok megállapítani, h a társadalmat csak mint balek meg fogyasztó érdeklem.
Ráadásul, az éjjelt idézői utazás flashközeli hangulatba hozott (kicsinyég túl sokat sétalgattam régebben estefelé betépve vidéken), de ezt a hangulatot gyorsan orvosolta egy kis Lake of Tears meg Disturbed. Hiába no, David Draiman hangja képes betömni minden időszövedéket, melyekből mindenféle kicsavart n dimenziós töltelékfílingek, hátulról magam alatt beelőzve törnek elő és borzolják megkeseredett neuronjaim. Persze a mellőttem ülő, y kromószomahiányos egyed xl méretű mellkaskörnyéki zsírfelhalmozódásának bámulása is jótékony hatással volt rám, szigorúan tudományos alapokon. Azt a pulóvertípust viselte, melynek hatására az ember alig tudja magában tartani azon kérdést, miszerint: Ez teveszőr? Mert a púpokból azt gondolni. Már éppen azon voltam megpróbálok komminukálni vele, mikor gyors egymásutánban lebonyolított 2-3 telefont és ettől inkább visszamenekültem Draiman szolid és disztingvált hangfekvéséhez. Aztán mikoron előkotortam egy csomag aluljáróban vásárolt lengyel származású, de azért magyar cimkével is ellátott csokis-lekváros mézespuszedlit, a bennem szunnyadó kiscserkész azért csak megkínálta, ezen hadmozdulat azonban mindenféle atkins vagy miféle diétára hivatkozva visszautasíttatott. Így hát elmorfondíroztam, h tulajdonképpen sajnálom -é, h nem kerültem kapcsolatba ezzel az egész estés, szélesvásznú sivatagi túrával, vagy sem. Miszerint nekem ebben a korban inkább egy folytatásos szoppanoperettre kellene-e vágynom, vagy sem. Vagy sem. Basszameg. Péntek van, ellobbant az agyam.
Graf-X:
--- Idézet ---Műegyetemet ne szidjuk, marha jó százalékokat adtak a nyelvvizsgámra.
Ezt a ne szidjukot majd akkor ismételd meg, miután megszerezted itt a diplomádat! Kérdezd meg Graf-X-et, mennyi szabadideje lesz jövő héten.
--- Idézet vége ---
Viccet félretéve: Hétfőtől szombatig 9 zh, 14 tervrajz, 3-4 tervezési feladat...szerintem ezzel a mennyiségű feladattal sikerült rekordot felállítanom, majd kiváncsi leszek, mennyit fogadnak ebből el és hogy sikerül-e megdöntenem a "63 órán át nem alszik csak mikor pár percre összeseik, tanul, zh-t ír, rajzol, tervez" teljesítményemet, amit tavaly ilyenkor állítottam fel.
Aztán szombat délután beugrom asszem a Sportkórházba egy kis infúzióért és vitaminkoktélért...
Egyszóval: Bassza meg az összes tanszék, hogy kurvára nincsenek tekintettel senkire és semmire, meg hogy olyan kibaszott jól tudnak időzíteni.
Ja, ma mellesleg 2 karó zh-t is kaptam, azt is újrázhatom valamikor...
VTomi:
Ez a tanaras trükk alattomos.
Szeretném elküldeni magamat a francba, mert az őrületbe kergetem magam a skizofréniámmal!
letsgo:
Ellenőrös tipp:
Ha mondjuk többen vagytok 3-4 és jönn egy ellenőr akkor mondjátok azt neki, hogy a tanárnál van és mutasatok előre! Amig oda ér úgy is átnéz pár embert és addig ti meg leszállhatók!
Ezt már sokszor megcsináltuk!
Spidáj:
Multkor kifogtam 1 ellenőrt.
Elég kezdő volt (mármint az én bliccelési profizmusomhoz képest ) és rögtön elkezdett baromságokat beszélni hogy:
Jegyeket bérleteket.
Ok mondom nálam nincsen.
-És mért nincs.
-Mert nem vettem.
-És mért nem vettél?
-Nem volt pénzem.
-És mért nem volt pénzed? - és közben látom az arcán azt a tipikus kiváncsiságot amit a szappanoperák új epizódjai szoktak kiváltani a nagyanyámból.
-Lényeges ez?
-Nem, viszont akkor gyere megyünk a rendőrségre.
-Ok menjünk.
(mikor mondta hogy száljunk le akkor 1 megállóval a végállomás elött jártunk ahol nekem le kell szállnom)
Szegénykén nagyon látszott hogy kezdő.
Szép sorban mindenkit előreengedtem aki le akart szállni a végén őt is.
-Tessék csak menni - udvariaskodok.
-Köszönöm - mondja.
A zöldfülü leszáll és nemhogy megfordulna hogy nézze ahogy leszállok, nem ő megy még vagy 10 lépést és utána fordul +.Közben persze az ajtó már csukódott be.
Integettem neki, és közben leültem.
Csórikám olyan szomorú&dühös fejet vágott egyszerre...
Amolyan mellékes infóként hozzá teszem hogy az elmúlt 2 és fél évben mióta nótoriusan bliccelek (ahogy a szüleim mondnai szokták) csaknem 300 büntetést szedtem össze.
Régen gyüjtöttem őket, de mikor már volt vagy 150 kidobtam, azóta csak úgy nagyjából számolom.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése