Na, ez a jó kis hosszú hétvége, amit a hátunk mögött hagytunk jó volt arra, hogy végre behozzam a lemaradásomat és kitakarítsam az Ideiglenes mappát a gépemen. Szóval mindennel újra sikerült totál képbe kerülnöm, leszámítva a JSA-t, az még egy jó kis menet lesz, mivel most már 2 számmal és a 3 különszámmal vagyok lemaradva…
De ami most engem igazából érdekel az a Malestorm. Komolyan mondom, ez az egész 4. szám, egy rakat gagyi lett volna, ha nincs benne az a két oldal, amikor Kara és Clark beszélgetnek. Ahogy Szupi magyarázza Karának, hogy Jimmy egy helyes srác, az valami eszméletlen! Na meg ahogy Kara próbálja terelni a szót azzal, hogy mit eszik Aquaman, az se semmi. Mindenesetre, rájöttem, hogy mi hiányzik a Supergirl képregényekből: egy pasi Kara mellől, akivel lehetne jó kis magánéleti sztorikat írni. Vagy csak egy sima barát, vagy barátnő, mint anno Boomer és Cassie, akik kicsit meg tudták dobni néhány jó párbeszéddel a képregényt, mint a régi Joe Kelly korszakban.
És ha már így belejöttem: nem vagyok megelégedve az eheti DC adagommal. Kezdjük a Superman 683-al. Ez semmi. De olyan semmi, hogy az már nekem fáj, és én kérek elnézést minden olvasótól, aki volt olyan idióta, hogy belekezdett a New Kryptonba. Komolyan mondom, én sokkal, de sokkal többet vártam ettől az egész sztoritól és úgy általában Johns-tól is. Tudom, hogy nem ő írta az egészet, de kicsit jobban is összefoghatta volna a dolgokat. Mindenestre most már kicsit félve várom a finálét az Action Comicsban. Amiben, remélem végre kiderül kicsoda Nightwing és Flamebird…
Na de aztán itt vannak még a szívem csücskei, a Tini Titánok is. Akiknél bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem: Tim elhagyta a csapatot. És bár McKeever helyrehozta egy korábbi, orbitális nagy baromságát azzal, hogy kibékítette Cassiet és Supergirlt (akinél tök poén, hogy jelenleg legalább 4 helyen van egyszerre… ), de bennem akkor is megtört valami. Tim nélkül nekem már nem ugyan az a csapat. Én ezeket a srácokat úgy szerettem meg, hogy ott volt Superboy és Impulzus is. És most már a négyből csak egy maradt. És ezzel bennem is megtört valami. És nagy valószínűséggel azon reményeimnek is keresztet vethetek, hogy Cassie és Tim összejön végre. Pedig olyan szép pár lennének…
Na mindegy, úgy döntöttem, hogy ezt a most elkezdett sztorit még megvárom, de ha csak valami messianisztikus csoda folytán nem hozzák vissza Timet, akkor én fájó szívvel, de nagy valószínűséggel abbahagyom a Tini Titánok olvasását. Komolyan mondom, egyre inkább kezd a bögyömben lenni ez a McKeever…
