HálóZsák fórumok > Hazai és külföldi megjelenések

*Marvel és DC SPOILER-sörözö*

<< < (38/1662) > >>

Sepi:
Sorrendben így jelentek meg az első számok: Batman - Pókember - Superman. És ugye tudjuk, hogy évekig csak a Pókember képviselte a Marvelt utána (ha az Alf-ot, Robotzsarut és Transformerst nem számoljuk), míg a DC két címmel ment. Csak később jöttek az X-ek és a Marvel Extra miután egyre többen követelték a kiadótól, hogy jó lenne más Marvel cím is.

turkia:

--- Idézetet írta: Sepi - 2017. Május 22., 11:44:41 ---És én is úgy gondolom, hogy nem érdemtelenül. Egyébként én is elterveztem, hogy leállok a HC sorozat gyűjtésével. Most a Halál a családban könyvet még megveszem, de aztán a részemről ennyi volt.

--- Idézet vége ---

Nekem előfizetésem van volt, a következőt (Harley Quinn) már nem kérem, pl a rajzok sem jönnének be, kicsit előrenéztem, hogy mik jönnének majd. Szóval megvolt a kitérőm a DC-be, nem szerettem volna eleve elzárkózni, így egy próbát megért. Az időtényező szerintem is helytálló, amit Sepi írt, Supi még talán hamarabb is volt, de egyszerűen nem jött össze egy jó sztori, így a szittyák inkább Pókemberre haraptak.

Micho:

--- Idézetet írta: zajrus - 2017. Május 22., 10:57:45 --- a legnagyobb gond, hogy míg a Marvel az jóval ismertebb addig a DC-nél még mindig a felszínt kapargatja mindenki kiadás vagy honosítás tekintetében...

--- Idézet vége ---

Azt nem szabad elfelejteni, hogy a kiadókon komoly kontroll van a DC részéről, elég, ha csak a Kingpinre gondolunk, mit össze kell szenvednie, míg engedélyezteti velük a kiadási terveit. Tehát az Eaglemoss is csak azt adhatja ki, amire engedélyt kap, és ha a DC úgy gondolja, hogy a Bábel valamint az Első év olyan minőségű sztorit képvisel, amivel a Ligát be szeretné bemutatni az új olvasóknak, akkor ők csak ebből tudnak következtetéseket levonni.

Sepi:
Én is egyet értek turkia megjegyzéseivel. De ezt már Micho is mondta.  :) Egyébként nem hinném, hogy kevésbé lenne ismert a DC nálunk is, mint a Marvel. Igazából ugyanannyi ideje volt annak is, hogy elnyerje az olvasók kegyét, mégsem sikerült neki. Sőt, ha megnézzük, igazából Batmant és Supermant előbb kaptunk régebben, mint Pókembert. De mivel nem volt egy épkézláb sztorivonal egyikben sem, nem csoda, hogy a Pókember népszerűbb lett, és sokkal jobban felkeltette az érdeklődést a Marvel univerzumra, mint a DC-re. És én is úgy gondolom, hogy nem érdemtelenül. Egyébként én is elterveztem, hogy leállok a HC sorozat gyűjtésével. Most a Halál a családban könyvet még megveszem, de aztán a részemről ennyi volt.


--- Idézetet írta: turkia - 2017. Május 22., 10:28:17 ---De kint mintha a DC "trendibb" lenne. Gyakrabban találkozom filmekben pl Batman, Supi utalásokkal. Meg Lex Luthort idézik több filmben, Fátit meg mondjuk soha nem hallottam, holott... Agymenők sorozatban is szinte kizárólag a DC-t emlegetik.  :headscratch: De ez már lehet, hogy csak üldözési mánia.

--- Idézet vége ---
Az említések a filmekben/sorozatokban főleg annak is betudhatóak, hogy milyenek a jogdíjak a karaktereknek. Gondolom DC-s utalásokat könnyebb elejteni, hiszen a Warner tulajdonában vannak a DC-s jogok, így ők könnyebben tudják ezt a produkcióikban emlegetni, míg a Marveles jogok a Disney-nél vannak, így maximum csak Disney produktumokban találkozhatsz Marveles utalásokkal.
A trend az már más kérdés. Ott sokkal inkább jelen van a divat is. Mert most a filmek miatt eléggé divatosak lettek a képregényes hősök, de elhiheted, hogy rengeteg olyan ember rohangál Batman polóban, aki vagy életében nem olvasott egyet sem, vagy valamikor gyerekkorában és azóta se többet, de felveszi, mert divat.

turkia:
Nézd, lehet benne valami, belegondolva a DC-t tizedannyira sem ismerem. De ugye abból indulok ki, amiket eddig olvastam, azok alapján gondolom ezeket. Mondjuk szerintem annak is megvan az oka, ahogy Te is említetted, hogy a Marvel ennyivel ismertebb. Biztos megvannak a DC gyöngyszemei is, csak azokhoz -nekem- még nem volt szerencsém. Vannak jó karakterek ott is, ugye írtam is, hogy Batman legtöbbször jó és mondjuk Mongul végre egy elég színes figura, aki végre hozza a Marvel-ben puffogtatott "kozmikus erő" -szintet.  ;D
A baj az, hogy ez az Eaglemoss válogatás is (aminek valamilyen szinten a DC megkedveltetése lenne a célja ) csak a már meglévő képzetemet erősítette meg, hogy a DC nem nekem való. Adok még neki egy esélyt 2-3 szám erejéig, de ugye ahogy a mondás tartja, ami nem megy...
Csak nekem jutott eszembe a Pepsi és a Coca Cola versenye? :D

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése