Érdekes, kinek-kinek mennyire más-más jön be.
Ha ez most politika vagy foci lenne, már egymást tépnénk.
Nem tetszett a Transformers kihagyott része? De érdekes, nekem meg az tetszett igazán, meg a ténylegesen megjelent első 12 szám. A Győzedelmes Üstökösig. Nekem a Semic 16-17-től nem jött már be, meg főleg a G2. De hát mindenkinek eltérő az ízlése, ezért érdekes ezeket megbeszélni. Na ott nekem a csúcs a Mesterlövész Megatronnal, Üstökös fenti sztorija, meg az eleje, mikor Sokkoló ügyködött a Blackrock műveknél. Később már elkezdtek túl emberik lenne a robik. Nyáladzottak, komolyan már orrlyukaik voltak meg szembogaruk. Nézzétek meg a Mesterlövész végén a fejét, mikor beszél. Hideg, sárga szemek, komor, fémes arc. Na olyan egy félelmetes Megatron.
Én szeretem a magyar Transformers késői számait is, csak nem annyira, mint a korábbiakat.
Szerintem történetben és dialógusban gyengébbek voltak, mint a későbbiek, mondjuk a grafika pont olyan, amit nagyon megértek, hogy miért nem tetszett sokaknak, nekem is furcsák voltak Wildman ember arcú robotjai, de ezzel együtt is nagyon szerettem, amit csinált. Don Perlin stílusa valóban robotosabb, készséggel elismerem, bár ő meg néha elnagyolt dolgokat (most hirtelen Superion és Menasor kezei ugranak be).
A magyarul megjelent X-men sorozattal senkinek nem volt baja? Az első néhány szám után engem annyira elkezdett fárasztani, hogy állandóan vesztenek (plusz később a Marc Silvestri & Dan Green páros egyáltalán nem jött be), így elég hamar abbahagytam a gyűjtést.
Én X-Ment először akkor olvastam, amikor még Tini Titán Teknőcökről és Transformersről akartam volna váltani, de az még nagy ugrásnak bizonyult volna.
Pókemberről már könnyebb volt. Különösen Marc Silvestri és Dan Green rajzait imádtam, Silvestri Vadócába (meg úgy általában a nőalakjaiba) bele lehetett szeretni.
Érdekes módon a Fenegyerek szori tetszett, de például a Pókemberben futó Köpeny és Kard nem. Meg amit szinte sosem olvastam újra, az a pókemberes Bandaháború - unalmas volt, a rajztól se voltam elájulva, így nagyjából utána nem sokkal abba is hagytam a Pókember gyűjtését (ja, még egy történet, a Superman - Pókember közös, hú ) és csak 20-30 szám múlva kezdtem megint (és utána nem sokkal később meg is szűnt az eredeti sorozat...).
A Bandaháború sztorija az, hogy DeFalcot és Frenzet kirúgták az első szám után (ami szerintem marha jó volt), és hirtelen kellett rajzolót találniuk négy részre (olyanok is lettek), és az a barom Owsley írta meg őket maga, de úgy, hogy nem is ő találta ki az egészet és azt se tudta, hova kéne mennie a történetnek. (És ehhez képest még a harmadik rész értékelhető is lett szvsz.)
Ez vezetett oda is amúgy, hogy kiadta ukázba Peter Davidnek, hogy írja meg a Bandaháború utáni első számot, és fejezze be végre ezt az egész Vészmanó históriát Flash Thompsonostul, Rózsástul, mindenhogyan. Két apró probléma volt mindössze. Az egyik, hogy se David Stern, se Tom DeFalco nem mondta meg a Marvelnél, hogy tulajdonképpen ki is volt szerintük a Vészmanó. (Stern szerint Roderick Kingsley, DeFalco szerint Richard Fisk.) DeFalco bedobta csalinak az olvasóknak Ned Leedset, sőt a Marvelnél is őt nevezte meg, de hát lehetett tudni, hogy rossz választás lenne (ő tudta is), hiszen amúgy is mindenki rá gyanakodott. Viszont Owsley, csak hogy bosszantsa DeFalcot, kinyírta Leedst egy különszámban. Viszont így nem volt Vészmanója. Erre találta ki David, hogy legyen mégis Leeds a Vészmanó, mert akkor annyi csavar mégiscsak marad a kezükben, hogy 1.) a különszám már hónapokkal korábban kint lesz, tehát az olvasókat mégiscsak váratlanul éri majd a leleplezés, hiszen 2) kinyírják a főellenfelet off-panel, és ilyet még senki nem csinált úgy sem.
Szóval ilyen belháborús idők történeteinél léptél ki, ilyen az, amikor meglátszik a minőségen, ami a háttérben megy.