Gondolom a mérete miatt ezt nem olvassák majd el sokan, de úgyis inkább az alkotóknak lehet érdekes...
Na kérem szépen, elolvastam az eddigi kettő magyar szerzői képregényemet, a Bloodlust és a Charax első részeit. Előre is bocsi a BL-teamtől, de már így is ott vagyok elég fórumon, nincs elég lelkierőm még egy fórumra regisztrálni gyajkorlatilag egy hsz miatt.
Továbbá előre szólok, hogy a szokásos véleményezési felépítéstől eltérően a negatívumokkal fogok kezdeni, onnan megyek majd át a képregények erősebb pontjaira.
Kezdem a Bloodlusttal. Párszor mondtam, hogy a vámpíroktól eléggé csömöröm van, és ez most se változott, ennek ellenére igyekeztem pozitívan hozzáállni a képregényhez. Egyelőre negatívumként vetem fel, hogy a történet úgy istenigazából nélkülöz minden eredetiséget, mert végső soron egy posztapokaliptikus világ szupergazdag/szuperszegényekre osztva, nyakoncsapva a vámpírokkal. De igazság szerint ez nem a legnagyobb baja, sőt a legkisebb (majd lentebb még visszatérek rá). A legszembetűnőbb dolog nekem az volt, hogy nem egy képregényt olvastam, hanem egy képekkel illusztrált forgatókönyvet. Ez egy képregény, teljesen felesleges szó szerint leírni azt, amit látunk a kockákon, az ilyen narráció lényege az, hogy azt írja le, ami nem látszik a képeken. Teszem azt, ha látom, hogy a nő a földre került, ne legyen már ott fél centire az a szöveg, hogy a nő a földre került, mert vagy azt hiszem, hogy hülyének néztek, vagy hogy véletlenül a szövegkönyv helyett a rajzoló forgatókönyve került kinyomtatásra. Tudom, hogy azok nélkül szinte semmi szöveg nem lenne benne, de én inkább mégis azt mondanám, hogy gondolatokat, érzelmeket tartalmazó szövegdobozokkal helyettesítsétek. Az a pár darab, ami benne volt, jó lett, ebből kéne még pár. (És külön örülök, hogy nem is próbálkoztatok gondolatbubikkal, nagyon nem illene ide, az ilyeneket szövegdobozba kell rakni.) A másik nagy hiba a helyesírás, szövegmennyiséghez képest elég sok központozási és gépelési hiba van benne. Ezt mondjuk a sietség számlájára írom, de erre tessék odafigyelni. Rajzilag egy kivetnivalót találtam, hogy a képek az oldalatok tanulsága szerint remekül működnek ff-ben is, de a szürkeárnyalatossá tett "színezés" néhol iszonyatos elmossa az egészet. Javaslom, hogy teljes mértékben ff-be rajzoljátok ezután, és az árnyékokkal játszatok.
Ami jó: a világ klisés ugyan, de nem majmoló, nem akar semmit se utánozni, hanem csak kölcsönzi az alapokat, ami egyelőre a jelek szerint működik. Első képregénynél amúgy sem kell megváltani a világot, és a hangulatot sikerült megalapozni. A sztori ugyan elég kurta, de felvezetőnek működik, az akciójelenet dinamikus és izgalmas, a karakterek eleddig kissé papírforma-szerűek, de működőképesek. A képregény erőssége egyértelműen a rajz, az anatómia első képregényhez képest komolyan mondom, jobb, mint pár mára befutott alkotóé, a mimika ugyan nem tökéletes, de szerintem remekül látszanak az arcokon az érzelmek, soha rosszabb ne legyen.
És ami nem jó és nem rossz... miután befejeztem az olvasását, megértettem, miért hasonlítgatták ezt a Spawnhoz. Van alapja, ugyanis úgy éreztem, mintha az Image (vagy még inkább a Top Cow univerzum) kezdetéről olvasnék egy első részt vmelyik korai sorozatukból. Van egy ütős akcióképregény, ami bemutat pár (fő)szereplőt, van benne egy bunyú, hogy legyen akció is, plusz a végén bemutatkozik a várható főellenfél (ez a jelenet egyébként kísértetiesen emlékeztetett Kenneth Irons bemutatkozására a Witchblade-ben). Ami jó, hogy látszik, a történet - az Image-es taasztalatokat alapul véve - hosszabb távlatokban gondolkozik. Ami rossz, hogy látszik, a történet hosszabb távban gondolkozik. Tudom, ellentmondás, de... Egy magyar önköltséges szerzői képregényről van szó, amit szerintem nem nagyon érdemes úgy strukturálni történetileg, hogy elmehet az első jelentősebb sztori akár 6-8-12 részig. Jelen pillanatban a történetet bárhogy lehet még írni, én erősen javasolnám, hogy próbáljátok meg egy négy részes minibe belerakni az első történetet, és inkább minik sorozatára bontsátok a nagy sztorit. Példának tudnám mondani a kicsit hasonló Purgatory-t, ami szintén egy kis kiadótól indul szerzői munka, és mégis úgy építették fel, hogy egynagy törtéentet ad ugyan, de önmagukban is érthető, csak utalásokat tartalmazó minkre bontották.
Összességében pár narrációs hibától eltekintve egy olvasmányos kis mű, az előbb említett Image-utánérzet miatt biztos vevő leszek a következő részre. A legnagyobb félelmem, hogy túlságosan a rajzokra koncentráltok a sztori helyett, alaptalan lett. Nem fogja megváltani a világot, de a célját, hogy szórakoztasson, bőven teljesíti. Gratulálok mindenesetre érte.
Aztán evezzünk "hazai" vizekre, ígéretemhez híven kicsit vesézgetem tagtársunk és mozigépészünk, Spuri meglepetésképregényét, a Charax - In Medias Res 1. kötetét. Már most kijelentem, hogy a rajzfilmek, mint olyanok, mindig is közel álltak hozzám, mert még mindig egy nagy gyerek vagyok valahol, így van bennem egy kis elfogultság a vámpírossal szemben, de attól még így is nem csak csupa szép és jó lesz itt...
A negatívumok... ahogy Bayer Tóni is írta a Kneten - és hiába mondtad az ellenkezőjét, Spuri - ez a képregény nagyon hangosan sikít a színekért. Az egész rajzfilmes stílus egyik stílusjegye, hogy élénk színekkel csempész műfajtól függetlenül egy kis hangulatot a sztoriba, így viszont a sok vonal ellenére is egyszerűen kopár az egész. Ennyit a rajz negatívumairól.
Történetileg egy hátulütője van, ami viszont nekem elég fájó, hogy még meséhez képest is sok helyen egyszerűen logikátlan. Egyrészt adva van egy Erdő, ami a Dr. Bubóéhoz hasonlóan modern környezet, van itt űrfigyelő távcső, tudományos élet, mobiltelefon, buszjárat, szóval egy magyar mese módra modern erdei légkör, erre 100 évvel korábban ennek a modern világnak az elődje egy feudális háborútól tépázott vidék, ahol királyok viaskodnak, páncélos lovagok járnak, életre kelt kőgólemek császkálnak és varázslók keverik a kevernivalót. Mintha ott meg egy középkori állatos mesébe csöppentem volna, ami iszonyat fura kontrasztot alkot a modern erdő képével. A másik nagy baki a populáció. Négy számjegyű madárfióka tűnik el, ami egy jó tizen- vagy százezres összpopulációt jelent csak az Erdőben, amit még jobban alátámaszt az ország tízmilliós populációja, ami szép és jó, egy modern nagy ország állatokkal, erre az egész erdőben az iskolába jár vagy két tucat gyerek, egytlen tanító van, és a komplett rendőrséget egy hal teszi ki. Ráaádsul amikor az erdőt nagy távlatban mutatják, csak egy szokványos pár tíz hektáros farengetegnek tűnik, sehol egy sokemeletes lakótömb, ahol ez a rettenet sok állat elférne. Megint mintha nem tudtad volna eldönteni, akkor most mi is legyen a háttér... Szimat szörény, hogy magyar példánál maradjunk, vagy Erdő kapitánya.
Már csak egy negatívum maradt, hogy a történet eléggé ugrál, sok az intermezzo. És ami vicces, hogy egy laza mozdulattal ezt a hátrányt előnnyé lehet tenni, egyszerűen csak el kellene kezdened használni pár kommentátoros szövegdobozt, Spuri. Amikor nagyot ugrasz helyszínben, odatehetnél az oldal elejére egy "xy helyen/Eközben.../Ezalatt.../Máshol..." stb. feliratú bubit, máris sokkal egységesebb képet mutatna a történet, nem nézne az ember, hogy hogyan kerültünk most ide.
Ami jó: tudom, hogy elég sokat írtam a negatívumokról, és elég rövid lesz mellette a pozitívum, de... gyakorlatilag minden más jó benne. Az állatok jól megkülönböztethetőek, és bár mesének megfelelően sztereotípak, itt pont ezt is várja el az ember. A jellemük pár kocka alatt látszik, ha kell, mégis izgalmas, a párbeszédek remekek, és bár érezhető, hogy Spuri kedvence Spuri, mégis, nem emelkedik ki a tömegből, mindenki annyi figyelmet és szerepet kap, amennyi kell neki. Hihetetlen jó az egyensúly.
Az Erdő kapitányát hoztam fel nemrég példának, és igazság szerint felfedeztem azért pár párhuzamot, nem csodálkoznék, ha ihletője lenne. A sztori erősen egy krimi körvonalait mutatja, amibe érdekes módon illeszkedik be a "gyerekek" története, és mégis, ahelyett, hogy átmenne egy ifjúsági nyomozós regénybe, végig megmarad a nyomozókutya Sam Spade-es hangulatát árasztó környezet. Elég klasszikus ponyvahangulat árad belőle, mégis bőven meseszerű marad. Bár nem világmegváltó, hisz láthattunk már ilyet sokat (pláne Európában), de mégis, olyan jól illeszkedik az egyébként is mindig kiváló magyar rajzfilmes hagyományokba, hogy nehéz lenne nekem nem szeretni.
Amit még elmondhatnék róla, hogy bár az ff ennél igazán erős hátulütő, de ennek ellenére én azt mondanám, ha igen kemény kampányba kezdeném gyerekkoldalakon, magyar rajzfilmes portálokon és egyéb ilyen - akár nosztalgikus hangulatú - oldalokon, akár komolyabb sikerre is számíthatnál, már csak azért is, mert meglepetesémre ez egy teljesen hivatalos kiadvány lett, bolti forgalomba is megy majd. Idehaza nagy hagyományai vannak a rajzfilmeknek, mindig is abban volt a legjobb a hazai filémgyártás és a mese-dvd-k az egyik legbiztosabb üzlet, így a mesejellegét kiemelve (akár simán az Erdő kapitányára, Dr. Bubóra, vagy akár Szimat Szörényre is hivatkozva) ebből még akár komoly siker is lehet. Viszont tényleg jó volna felhajtanod vmi nem-visszatérítendő támogatást, hogy színes legyen, legalább háromszor ilyen jó lenne tőle. De amit a BL-teamnek mondtam, azt itt is megteszem: nem biztos, hogy érdemes 5-6-még több számban gondolkozni, pláne ilyen 50+ oldalas formátumban. Jó volna a Charax-köteteket tényleg "kötetekbe" foglalni, egységes (100-150 oldalas) sztorik formájában.
Huh... bocs, ha kicsit csapongó néha, nem szeretek ennyit írni egyszerre, mert mindig túl sok mondanivaló kavarog a fejemben. A lényeget szerencsére kb. leírtam. Azt viszont elmondhatom, hogy két ügyes képregényhez volt szerencsém, amik meggyőztek arról, hogy továbbra is vegyem őket. És még egyszer gratula mindkét füzet minden alkotójának/alkotásban és megjelentetésben résztvevőjének.
