HálóZsák fórumok > Hazai és külföldi megjelenések
Egyebek
Balakin:
Lehet nekem azért nem volt olyan nagy megfejtés mert már tudtam előre a vége csattanót. Én alig várom, hogy elkezdjem a Batman R.I.P.-et, annyi mindent hallottam már róla (általában vagy azt, hogy zseniális, vagy azt, hogy egy kalap ....) csak előtte még be kell fejeznem a sandman omnibust meg Pratchettől a Maszkabál-t (volt időm olvasni rendes könyvet most utazás közben és ez a Maszkabál jobban leköt, mint az utóbbi években bármilyen másik sima könyv).
mukszli:
Nem rég elkezdtem Grant Morrison Animal man sorozatát. Eddig 12 számot olvastam el.
Tetszik mert nem nagyon tudtam mihez hasonltani.
Bár egy kicsit bonyolultnak tünt elsőre ez a történet az UFO fejűekkel, de szerintem a lényeg leesett :D
Most folytatom tovább. Egyszer majd lehet megveszem az Omnibust belőle.
jocibmx:
Wagner írásait tuti kipróbálom majd. Tőle még a Zorrora vagyok kíváncsi, mert Zorro király :lol:, gyerekkorom nagy kedvence plusz Francavilla rajzai az utóbbi időben nagyon megtetszettek. Az első 4 szám itt a Zsákon is fenn van, de egyben szeretném elolvasni az első sztorit úgyhogy majd ha lesz lóvém megveszem. Addig meg tovább csorgatom a nyálam ezekre a ponyvahősös képregényekre :nemtudom: ;D
Balakin:
Ennis Shadow-ja nagyon nem jött be, se azok amik utána jöttek, pedig NAGYON szeretem a karaktert. Wagner shadow year one-ja viszont baromira tetszik, szerintem azt érdemesebb kipróbálnod.
A spider nem volt rossz, az első sztori tetszett, de annyira nem, hogy folytassam, egyszeri kis baromságnak jó volt. Sajnos a Dynamite legtöbb ponyva címe nem hozza az elvárásokat nekem (kivéve amiket Wagner ír, pl Green Hornet Year one, de Waid Hornetje se rossz most). Ami hatalmas csalódás volt még az a Masks. Amilyen érdekes volt az ötlet, annyira nem tetszett már a második számra.
Ki kéne amúgy próbálnom sok mindent, de egyre kevesebbhez érzek késztetést havi kiadásban. Az újak közül a Sex criminals eddig nagyon tetszik (a 2. számot még nem olvastam), nem mainstream szuperherókból emg Invincible a kedvencem.
(amúgy ha jó DC-t akarsz és jó áron, akkor Batgirl/Robin Year one!!! idén az egyik legkellemesebb meglepetés votl amit olvastam)
jocibmx:
Mennyi és milyen sorozatokat olvastok a DC és Marvel címeken túl?
Csak azért kérdezem, mert engem egyre jobban érdekelnek a nem DC/Marvel-es szuperhősök például. Olvasom a Valiantól a Quantum and Woody-t, aztán ott van a Black Beetle a Dark Horsetól(amit mindenkinek ajánlok, a hc gyönyörű és baromi hangulatos az egész :brow:), szerintem még a náluk futó X-et és a Captain Midnight-ot is bepróbálom majd ha megjelenik az első tpb. A Dark Horsera amúgy is érdemes figyelni, kevés szuperhősös sorozatuk van, de ami van azokról nagyon jókat olvasni. Ilyen még a Dream Thief is, ami szintén jövőre jelenik meg tpb-ben.
Aztán ott van a Dynamite a különböző ponyvahősök sorozataival. A Spider ami kimondottan jónak tűnik (kár hogy a 18. szám után elkaszálják), de Garth Ennis Shadow-ja sem tűnik rossznak. Amint a pénzem engedi ezeknek a sorozatoknak is adni fogok egy esélyt.
Aztán ott van az Image rengeteg jó nem szuperhősös sorozattal. A Saga-n és a Walking Deaden túl, ott van pl. a Ghosted, ami állítólag nagyon jó, Mask and Mobsters (szintén a Ghosted írójától) meg még sok más sorozat. Bár sok cím az Imagnél kevésbé tud megfogni havi sorozatként, de kötetben ettől függetlenül még ütősek lehetnek.
Na de hogy befejezzem végre, sokan mondják, hogy ráuntak a szuperhősös sztorikra, mert mindig ugyanazt kapják, ami részben igaz is de én jómagam sokszor inkább azt érzem, hogy érdekelnének a szuperhősök, csak éppen nem a DC/Marvel háza tájáról. Lehet akárhány újraszámozás vagy reboot, az újdonság felfedezésével járó izgalmat nem tudja legyűrni semmi.
Számomra egyre izgalmasabbnak tűnik, belevágni ismeretlenebb szuperhősök történeteibe, már csak a felfedezés öröméért is, mindemellett itt nincs megkötve annyira az írók keze és radikálisabb történetekkel is találkozhat az ember.
Ti milyen sorozatokat olvastok? ;D :badteeth:
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése