A szken már megvan, majd valamikor le is retusálom róla a szövegeket (csak
minden létező szöveg vagy bubi speciális, tehát az egy hét lesz, hogy ezen túljussak). Mjad ha időm lesz rá a fordítások mellett. Nyár vége előtt amúgy is esélytelen, és addig is kaptok ti még agysejtpusztítóan rémes képregényeket. Mert megérdemlitek.
Ööö... azért most egy kicsit megdöbbentem. Úgy érted, hogy semmi nem tetszett tőle?
Nem. Semmi. A Born Again meg úgy nagy átlagban az egész DD-érája nagyon jól összefoglalható abban az Alan Moore-paródiában, ami nálunk is fenn van. Az egyetlen jó dolog benne Elektra, egyike az elenyészően kevés (kb. három) női Miller-karaktereknek, akik nem esnek a hős után áhítozva epekedő, tehetetlen nőszemélyek vagy a kurvák sorába: Frank ugyanis a nőket ebbe a két csoportba osztja, más nincs. A legsovinisztább író, akit a Föld a hátán hordott. Fenegyereket elismerem, kimozdította a mélypontról, de azzal, hogy egy Batmanutánzatot próbált csinálni belőle, közel húsz évre taccsra vágta a karaktert. Egyszerűen rohadtul nem illett az egész sztori az addigi Matthez, de ez nem érdekelte, addig erőltette a különböző elemeket, míg köze nem volt Fenegyerekhez, de neki legalább tetszett. Aztán szép lassan, az évek előrehaladtával, apránként agyonretconolták az egészet, hogy stimmeljen.
Az Első évben eleve a szöveg kiakaszt, mert ezt a tőmondatismétlős, minden nagyon mocskos, most hú, de morcos vagyok stílust elve nem kedvelem, és ott egy hároméves is így beszél, mintha legalábbis akkor jött volna haza Vietnamból. Gordon meg szerintem mindenki véleményével ellentétben egy f*sz, Millert sose szabadna annak a karakternek a közelébe engedni, mázli, hogy az ASGBADGAT-ben nem jelent meg, csak pár panel erejéig.
A sokak által éljenzett Sin City meg pont az ellentéte, őszinte leszek, azon elaludtam. Semmi sem történik benne, de az jó sötétben és kontrasztosan, hogy ne is lehessen látni, mi akart történni. És mivel senkinek sincs fogalma, mit akart írni oda, mindenki azt lát bele, amit akar, és így mindenki szereti.
Chuck Austennél találtam olyan történeteket, amiket szerettem. (Sőt, nagyon szerettem.) Még Guggenheim is írt olvasható színvonalú sztorit. Daniel Waynek is vannak jó történetei. Pedig ők hárman olyan mértékű tehetségtelenséget képviselnek, hogy egy Moore-Morrison-Gaiman hármas se lenne képes egy bővített mondatot leírni a kisugárzásuk mellett. Millernél semmit, az égvilágon semmit nem találtam, aminek az olvasása után ne úgy éreztem volna, hogy ismét elpazaroltam x percet/órát az életemből, és ne bántam volna meg ezt teljes szívből.
Pedig én végigolvastam az Austen-érát mindkét X-sorozatból, és ott nem éreztem így. AMi pedig már eléggé a legalja az amerikai képregényeknek.
