azt mindenségit, de gyorsak voltatok. még emlékeimben frissen élt az előző rész, nemrég olvastam, és máris itt a folytatás.
Hát srácok, megérdemeltek egy jutalom sört... (ezek után merejen csak sürgetni titeket bárki, hogy mikor jön a köv rész )
A történetről csak pozitív benyomásom volt. A rajzról már az előző részhez is írtam, hogy nagyon szép. továbbra is megállja a helyét minden szempontból. A köv benyomásom az volt, hogy hihetetlenül jó a fordítás, élevezet olvasni. A történet is maximálisan átgondolt. A mai írok, akik tucatszámra csinálják az újabb retconokat, tanulhatnának, mert így kéne felépíteni minden magyarázatot. hibátlan, tökéletes, nem lehet belekötni. Az, ahogy elmagyarázzák, hogy hogyan cserélték ki Aliciát, szinte már zseniális. Reed Richards felelősségről történő kinyilatkoztatása csak még emberibbé tette a történetet. Aztán fáklya és lyja érzelmi viharából már sejtehető volt az indulás környékén, hogy ebből katasztrófa lesz. Aztán még beletettek egy cselszövést a háttérbe, hogy ne legyen olyan egyszerű ez az egész. még apróbb külső részletekre is volt idő kitérni a kilövés és az érkezés kapcsán, amik szintén nem voltak feleslegesek. báár az olyan beszólásokat,hogy ilyenkor büszke vagyok rá, hogy ameriakai vagyok, nem nagyon szeretem... de ez csak az én privát hülyeségem. A végén komolyan, azon vettem észre magam, hogy izgulok ezen a történeten, éa akkor hirtelen vége lett. (de reed nyilván megoldja a hazajutást, szóval nyilván nem csak arról fog szólni a köv rész)
nem tudom kell e még ennél többet írnom... szerintem ebben minden benne volt.
wery thx for the greatest comics editor team