HálóZsák fórumok > a Zsák
Felhívások
Spidáj:
mér nem lesz belőle 1 TRO-INE képregény sorozat.
1ik nap itt másiknap a spidertomon?
De most komolyan.
Troll:
hmmm... erről nem tudtam. egyáltalán.
Azt hittem, hogy csak viccelsz mikor kiírtad a fórumba.
Azt gondolom tudtad, hogy én csináltam a honosítását, adtam neki ezt a címet, meg hogy az én ötletem volt, hogy tegyük ki. Túl vagyok a 160. képen talán jó ötlet lett volna, ha velem is konzultálsz a dologról.
Mostanában, sokszor beszéltünk MSN-en is, de nem emlékszem, hogy szóba került volna a dolog. (bár mostanság már az sem lepne meg, ha hülyülnék)
Amikor abbamaradt decemberben, egy szóval sem mondtam, hogy nem fogom folytatni. Elég zúrös volt akkoriban az életem, és Micho is lelépni készült, na meg ott voltak a karácsonyi extrák. És amikor oldalt is kellett firissíteni, sajna ezen spóroltam időt. (máshol is előfordult már néhány hónapnyi kimaradás, tudom nem máshol vagyunk.)
Tudom, hogy mindketten szeretjük a sorozatot, és látom, hogy dolgoztál is vele...
Nagyon sajnálom az egészet.
Ha gondolod kárpótlásul bevállalok bármilyen spidertom munkát.
(kivéve a betonozást)
ui: Elég gáz rámnézve, hogy nem tudtam a dologról (vagy ha mondták nem fogtam fel amit mondtak)...
uff. egyelőre ennyi...
Schmatzy:
Round 1: FIGHT!
kaine:
--- Idézet ---És a MM folytatva lesz... Mert már kész van belőle egy adag, csak nem annyi, ami lefedné az eddig kimaradtakat.
Öszintén szólva, nem szívesen engedném ki az oldalról.
--- Idézet vége ---
Ebből balhé lesz akkor, mert úgy indult az egész, hogy ti abbahagytátok, vagyis belátható időn belül nem folytatjátok. Tlof leszedte a bünti oldalt, mikor mondtam, hogy nekem van kedvem folytatni, de előbb megkérdezlek titeket, hogy benne vagytok-e. Micho is azt mondta, hogy nem folytatjátok egyelőre, de mivel ő most nincs benne annyira a napi életben, meg akartam kérdezni még valakit és a fesztiválon Killjoy is azt mondta, hogy csináljam nyugodtan. Már 30-at elkészítettem belőle... Tlof azt mondta csinálja a cuccot, amivel napi képregény lesz belőle. Most akkor mi legyen?
Spidáj:
Ez esetben:
Tlof: sorry
T.: és mikor veszed le ?
1ébként bevallom öszintén biztos lesznek akik leszólnak érte de bevallom én 1általán nem olvastam a mennymá-t.
Volt 1-2 ami teccett.
Pl: mikor lottóhúzás volt és az volt a papírján: 666 és amit mondtak: 6, 6 ...5.
a kis figura + tök ideges
1ébként:
van most a gépemen kábé 60 Harry Potteres képregény.
Ugyanilyenek mint a mennymá. Ilyen kis képsorok.
Ha valakit érdekel elküldöm neki.
Tök jók. ( najó nem mind de van benne pár tök aranyos)
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése