Szerintem érdemes elolvasni a könyvet, semmi köze a fércművekhez, amit hozzá kötnek egyesek.
Olvasnivaló:
Jonathan kamarai bejegyzésének ügyében jártunk Londonban. Bejegyzése után a Piccadilly táján nézegettük a kirakatokat, Jonathan átkarolt, mint abban az időben, amikor nem adtam még a fejemet tanításra – mert ha mostanában az utcán átkarol, diáktekinteteket érzek magamon és feszengek –, de utóvégre férjem is, lábadozó is, ezzel csitítom tanítói lelkemet. Így sétáltunk hát, és a szemem épp egy kocsikeréknyi virágos kalapon akadt meg Giuliano előtt, amikor egyszerre Jonathan akkorát szorított a vállamon, hogy szinte megroppant, és a fülembe súgta: – Őrület!
Egyre óvom, nehogy újabb felindulás taszítsa vissza hosszasan viselt betegségébe, azért ránéztem, s tudakoltam, mi a baja. Jonathan sápadtan, kerek szemmel, rémülten meredt egy karvalyorrú, fekete bajszos, kecskeszakállas, tagbaszakadt emberre, aki ugyanazon a kalapon felejtette a szemét, amelyiken én, meg azon a szemrevaló lányon, aki viselte és éppen egy konflisba szállt. Annyira nézte, hogy minket nem vett észre, azért én közben jól szemügyre vehettem. Arcát nem nevezném jó arcnak, inkább kemény metszésűnek és kegyetlennek, akár kéjsóvárnak a vörös szája szélére kiülő hegyes fehér fogai miatt. Jonathan annyira bámulta, hogy már attól tartottam, visszanéz rá a nagyfogú, és botrány lesz, amilyen erőszakosforma, azért odébb vontam Jonathant, és faggattam, miért rémítette meg ez az alak annyira.
– Hát nem ismered meg?
Hirtelenében meggondoltam, hátha nem is tudja, kihez beszél. Hogyan ismerhetném meg, akit nem ismertem soha? Nagyon megriadhatott, azt a terhén is éreztem, mert ha vállamba nem kapaszkodik, ott csuklik össze a kövezeten. Visszafordult mégis, és bámulta tovább az emberét. Valaki kijött az üzletből, apró csomagot nyújtott át a nagy kalapos szépségnek, az pedig elhajtatott. A fogas kéjvadász nem sokáig bámult utána, kilépett az útra, intett egy konflisnak, és a nyomába eredt. Jonathan pedig csak állt megkövültén, holott a két konflis rég elkeveredett már a forgalomban, és mintegy magának motyogta: – Csakis a gróf lehet, megfiatalodottan... Őrület! Ha tudtam volna! S nem tudtam előre!
