HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
MINDEN MÁS HálóZsák képregény
Gorgonita:
Engem ebből az eresztésből, eddig csak a Space Ghost fogott meg. Ez az eredeti változata vagy létezett belőle korábbi sorozat is? Ha igen az is ilyen kemény hangulatú volt? Mert régebben a Cartoon Networkon a reklámok közt volt egy ehhez hasonló alak, aki a monitorokon nézegette hogy melyik rajzfilm jön a műsorban, és ott nem tünt keménynek.
A többi nem kötött le annyia. (Pl a Voltronban mire összeszedték a csapatot már untam hogy csak gyűjtik a csapatot.) A planétásokat ismertem egyedül régről, talán épp ezért ez még be is jött. Gondolom itt megvolt a szükséges nosztalgialöket. A többi cím, amiket én eltettem szűkösebb időkre meg bizonyára másoknak okozott örömöt.
Újfent köszönet mindenki munkájáért
A következő ilyen eresztésre én is javasolnék pár címet:
Buck Rogers (1929 óta létezget)
Flash Gordon (1934 óta létezget)
Mars hercegnője (ERB a tarzan írójától)
He-Man (remélem az YBK-n folytatják
Star Wars (Classic-Early-Droids címek, Marvel sor -Recsiéket már egy ideje idegesítem ezzel )
Power kapitány
Critical Error DC one shot (John Byrne)
Star Trek (1966 óta megfordult szinte minden kiadónál)
Egy hazai album: A kupolaváros titka (Nemere történetéből)
Régiségkedvelőknek érdekes lehet a Gold Key kiadó, ami ma mér talán nem is létezik, de BR-t és ST -t is adtak ki anno.
Fairlight:
Na ismét itt vagyok...
Ezüst Sólymok #1
Hát ez nagyon retró volt... Még ilyet...
Összességében szórakoztató volt a mellett, hogy tele volt bakikkal...
1. Minek kell szárny az űrben ???? Ha teszem azt valami sziklás-kanyonos bolygón játszódna a cucc, ahol értelme lenne aláírom...de nem + hamár szárny az ember várt volna pöpec manőverezéseket, de az sem jött be...
2. Hamár kiborgokat gyártanak akkor lehettek volna spécibbek...
3. Az Ellenségeket jól kiröhögtem... ...Milyen időjárás van az űrben ..Mon Star meg Csillagokkal dobálózik...
4. A Földről a Limbó galaxisba sec-perc alatt elértek, és a kommunikációt se zavarta nagyon a galaxisközi írdatlan távolság...
5. Nem volt rossz a felvezetés, csak kicsit kiforratlan volt...teszem azt MonStar elég könnyen kitört a szuperbörtönéből...semmi ellenállás, miért nem volt alapból a képességeire tervezve a cella...
6. Hogy terjed a hang az űrben ????????
No erről eltekintve bírtam a cuccot mert bepillantást engedett a n Amareikai 80'as évek Szombat reggeli műsorfelhozatalába azon belül is a gagyi sci-fi sorozatokba...akciós és kalandos is, a 20-30 percét nem sajnálja rá az ember , de a történet egy fabatkát sem ér...(láttam jópár olyat ami messze felülmúlta volna...még talán ma is a felhozatal legtöbbjét)
A Rajz elment a Fodítás/beírás rendben volt...
Szellemírtók #1
Húha...ez nagyon ütős lett.... ...ebből még-még ...
A honosítása nagyon szép lett, a rajz is nagyon tetszik...
Történet, nincs rá igazán panasz , ami jó volt a sorozatban azt átvették és kicsit tovább gyúrták a jellemeket , hogy azok realisztikusabbak legyenek, és kicsit komorabb...(Lásd Ray a rajzfilmben...és itt---> néhány fokozatnyi depresszió a különbség)...viszont a kellő helyen beszúrták a poént itt is, vagyha úgy vesszük szarkasztikus megjegyzést...
Ami nem volt igazán jó, hogy ahhoz képest, hogy ez egy 4 részes, semmit nem villantottak a főgonoszból...1-2 jel, utalás volt a későbbiekre, de szerintem kevés...
+jó volt a tempó, kellemesen vegyitették a különböző szálakat (magánélet-munka)....remélem a többi részben is hasonló lesz..
Naszóval nagyon várom a folytatást !!
ThunderCats#0
No erről nincs sok emlékem , talán ha 1-2 részt láttam össz-vissz(delehet, hogy csak egy hasonló rajzfilm volt), de nem maradt meg belőle semmi...
Fordítás/Beírás: A szokásos jóminőségű munka...
Rajz: Bejövős...
Történet: Nem volt rossz #0. résznek...bár amennyit visszemlékeztek benne nem ártott volna egy kis kronológia (ami inkább jobb lett volna , mint a karakterleírások...mivel szerintem, a kalandok során jobban jellemezhetők, megismerhetők a szereplők)
Micho írásából azért kb. kihámoztam , hogy miről van szó...de úgy átfogóan nagy a homály...
Nem rossz, bár szerintem a sci-fis elemek már erőltetettek benne, lévén, hogy ezek inkább NinjaCats-nek tűnnek...
+ Érdekesség, hogy nagyon újjat akartak mutatni, de a főellenség azért cseppet sem változott + ha sokat rágódtak LIOn-o fejlődésén, akkor most a kölykökén fognak...szóval azért a dolog törzse azért ugyanaz marad...
A sorozatra kiváncsi vagyok a cucc elolvasása után, de fanja biztos nem leszek ennek az univerzumnak...
TOM1:
Most "csak" 6 képregényről írok ezt-azt, a szokásomhoz híven olyankor amikor már mindenki alszik. Én vagyok a szorgos kismanó, aki reggelre szép, hosszú hozzászólásokat hagy a hálózsákotokban,gyerekek! Természetesen Spidáj beelőzött, ő rá gondoltam a múltkori "éjszakai műszakos" szövegemnél(elírtam,bocs mindkettőtöktől), mert bár igaz hogy Regnar se egy korán fekvő,de Spidáj az aki először látja az újdonságokat. Olyankor én még vacsorázom
A sötét Víz kalózai 3
ez a rész már teljes mértékben vízen játszódik. A sorozatra már csak töredékekben emlékszem. Abban is mindig hajóztak? Nem azért, mondom, de egy kicsit elég lesz már a különböző vitorlásokból, meg hajókormány tekergetésből. Remélem a következő részben kikötnek valahol huzamosabb időre és lesz mondjuk valami városi kaland, vagy erdei kirándulás. Kiváncsi lennék, hogy a rajzoló milyen "középkori" városokat rajzol. Igazából az ilyen ős-fantasy stílusú történetekben a városos részeket szeretem igazán, a hajózást kevésbé. Nem is igazán sok mindenre ad lehetőséget a nagy hajókázás. A kalózkapitány már sokadjára utóléri őket, már sokadjára tüzesnyil, átvetődés kötélen, kard csattotgtatás(micsoda vicc az a törött markolat ) aztán elszelelnek. Egyszerűen a tengeri ütközetekből ennél többet nem lehet kihozni. Már csak azon csodálkozom, hogymég nem jelent meg valami hatalmas tengeri szörny és ficánkolt a hajó körül. Azt még elsüthetnék. Nem kevés ötletességre vall, hogy a legénység tagjai tolvajokká válnak. Tetszik. És persze újra előkerül az a pompás távcső! Viszont a végén volt valami, amit egyszerűen nem tudtam értelmezni. Jamba-város felkiáltással a két melák összefejel. Ez mit is akart jelenteni? Mert én nem értem
Egyetlen beírási hibát sem találtam, csakúgy mint az előzőekben!( )
szellemírtók 1
Újabb felturbózott klasszikus. A kor követelményeihez igazítva minden téren. A humor sokkal jobban jelen van, mint néhány hasonló kaliberű újságban. Minden fontosabb motívumot átvettek a rajzfilmből, kezdve az ektoplazmától a teljes elfogási procedúráig. Ha alapból vennénk azt hogy szellemek tényleg léteznek, akkor szerintem ez egy nagyon is jól kitalált folyamat. A magánvállakozók, akik technikai licenszel rendelkeznek olyan eszközök felett,amelyekkel szellemeket lehet fogni és tárolni. Két apróság merült fel bennem viszont már a rajzfilm alatt is. Elsőként: hogy-hogy nem alakult már több cég? Hogy-hogy nem törtek még be hozzájuk és lopták el a tervrajzokat, ötleteket? Hogy-hogy nem ölték már meg őket a tudásért? Nem hiszem, hogy a történet szerint csak New York ban vannak szellemek. 4 ember nem tudja az egész világon elvégezni ezt a feladatot. Vagy az állam már rég kisajátíthatta volna az ötleteiket és kész. Vagy ez nem a szocializmus? Itt nincs összeesküvés elmélet? Illetve a másik dilemma, hogy a valamennyire is hívők szemében a szellemek valaha élő emberek földön ragadt lelke. De a szellemirtókban hogyy-hogy csak szörnyek vannak, normális "ember szellemek" sosincsenek? Úgy emlékszem a sorozatban voltak azok is,nem?
A grafika természesen tetszetős, XXI. századi megoldásokkal. A mimikára úgy-ahogy megpróbáltak odafigyelni,így sokkal ütősebbek voltak a poénok. Ahogy a titkárnő be akar vágódni Egonnál!
Amúgy ez egy magában is élvezhető történet, "lélekben" nem támaszkodik a rajzfilmre, így idősebb korosztályok is élvezhetik szerintem. Nekem legalábbis sokkal jobban tetszett, mint például a Bolygó Kapitánya, amit inkább a nosztaliga éltet nálam.
Ezüst sólymok 2
Hát ez sajnos nagyon sokat gyengült az előző rész óta. Totális hanyagság figyelhető meg rajta, minden téren. Olyan hülyeségek kerültek bele, amit még én se veszek be. sorolok párat:
-a különböző idióta hanghatások. Lehet hogy csak nekem nem tűnt fel,de mintha az előzőben nem let volna ennyi és azok is jobban illeszkedtek volna. A kedvencem: fénycsóva hasít az űrbe: KRAKKK
-a csapnivaló színezés. Az egyik oldalon legalább hat féle bőrszín van az embereken, holott csak a karjukat kell volna színezni. Palikám karja egyik képen citromsárga. Másikon nő keze négerbarna. Holott az arca hófehér. Egyszerűen trehány munka
-Maga a "zártörő riasztó-némító", mint olyan
-És egy igazi sok!!! Egy űrtaxiban egy kopaszodó kacsa és egy szörny, megpróbálnak eladni egy döglött halat egy robot-gentlemannek és egy prémes macának. Hát erre még sokáig emlékezni fogok,azt hiszem. Ki volt az az eszelős,aki ezt kitalálta?
-Természetesen Uncle Sam mindenről tudott, a vörösöket szépen kifigyelte kémműholdal, semmi meglepetés nem érte, végig ő uralta a terepet.
- Egyetlen pozitívum, hogy egy minimális kis megtorpanást azért sikerült bele csempészni a sztoriban(az írót azóta komcsi-bérencnek bélyegezték és kivégezték)
Röviden: ez nagyon gyenge eresztés volt úgy az író, mint a rajzoló és a színező részéről. Persze titeket ez egy cseppet tartott vissza attól, hogy kiváló munkát adjatok ki a kezeitek közül. De most komoylan, azért bármilyen rajongás ide vagy oda, azért ti is éreztétek,hogy ez egy gyengus kis rész volt,nem?
Sajnos a jobbak délutánra maradnak, mivel elég későn álltam neki olvasni és már 5 óra van és valamilyen furcsa okból ma a szokottnál is álmosabb vagyok, úgyhogy most abbahagyom, de hamarosan folytatom, ha jól sejtem mostmár csupa pozitívval
Micho:
--- Idézet ---Cakli Pakli : 90% (zenehiányom van )
--- Idézet vége ---
na, hogy 100% legyen, EZTnyomasd be alá ha olvasol egyébként nekem is tetszett nagyon, főleg a szövegek, jól sikerült a fordítás
Spidáj:
Szellemirtók 1/4
Nekem nagyon tetszik.
Remek boritó, remek rajzok. Sajnos a rajzfilm hangulatát nekem személy szerint nem adja vissza mert nálam sajnos a rajzfilmnél az élmény 50%át a zenéje adta ,de így is nagyon tetszik.
A magyarosítás is 100%os : szam gratula
Nagyon várom a folytatást
Cakli Pakli : 90% (zenehiányom van )
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése