Szerző Téma: Bosszú Angyalai képregények  (Megtekintve 917269 alkalommal)

0 Felhasználó és 15 vendég van a témában

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1221 Dátum: 2007. Június 27., 10:41:47 »
Idézetet írta: talgaby
Értettem, Farek mester, akkor majd kap mindkét oldal egy szép hosszú véleményt a Hadműveletről.
Na, hol is van az az összefoglaló?  

KEDVES BOSSZÚANGYAL RAJONGÓK, OLVASÓK ÉS ÉRDEKLŐDŐK!
Tudom, hogy hosszú volt a szünet, mióta az utolsó Angyali történet is megjelent, de örömmel jelenthetem be, hogy ennek vége. A heti frissítéssel hamraosan folytatódik az Angyalok története, egy kétrészes sztori első fejezetével, ami, bár a Földön játszódik, de kozmikus léptékű. Utána pedig, ha minden igaz, nem kell hónapokat várni a következő részekre, mert talán Dórika és én is egy kicsit jobban felszabadultunk. Szóval lehet örvendezni, és izgatottan várni, valamint készíteni a billentyűzeteket a nagyszabású értékelésekre.

Sepi: bocsi, hamarosan megpróbálom az összefoglalót a Terminatrix Objective-ről, persze ha még érdekel.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1220 Dátum: 2007. Május 01., 21:26:18 »
Idézetet írta: Farek
Egyébként az Angyalok Mindörökkének talán a 10-ik, Kangos részében ezt is megemlíti a visszaemlékezéseiben.
Lehet, ez valahogy elkerülte a figyelmem. Lehet, hogy el kellene mégegyszer olvasni egyben az egészet.
Idézet
Mondom, ha akarod, akkor majd egy kicsit jobban összefoglalom.
Nem volna rossz, de csak akkor ha nem túl nagy fáradtság.
« Utoljára szerkesztve: 2007. Május 01., 21:26:34 írta Sepi »
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1219 Dátum: 2007. Május 01., 21:05:15 »
Van benne valami. Időből kiragadott Angyalok, akik utána visszakerülnek a helyükre, Kang és időbeli kavarások. Mondom, ha akarod, akkor majd egy kicsit jobban összefoglalom. Egyébként az Angyalok Mindörökkének talán a 10-ik, Kangos részében ezt is megemlíti a visszaemlékezéseiben.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1218 Dátum: 2007. Május 01., 17:38:37 »
Akkor ezek alapján a történet nagyon hasonlít az Avengers Forever-re. Legalábbis nagyon sok közös elem van bennük.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1217 Dátum: 2007. Május 01., 17:20:38 »
Idézetet írta: Sepi
Farek, mint Avengers szakértő, tudnál nekem mondani valamit az Avengers - The Terminatrix Objective miniről?
Hogyne. Egy 4 részes mini, amiben az idővel, illetve Kang birodalmával játszanak. [span style=\'color:#000000;background:#000000\']A lényeg, hogy miután Kang kómában van, helyette egy alternatív Ravonna uralja annak birodalmát, Kang álcájában, de szembetalálkozik egy hatalmas, Alioth nevű időlénnyel, aki a birodalom elpusztítására tör. Mindennek tetejébe még egy másik időperiódus újabb alternatív Ravonnája és annak fia is a vesztére tör. Az egyik Ravonna kirántja az időből magának USA Ügynököt, Viharcsapást és Hadigépet, a másik pedig Amerika Kapitányt, Thort és Vasembert. Először a hősök egymásnak mennek, de utána összfognak.Végül közös erővel megmentik az idő birodalmát Alioth-tól, és nagyjábó lminden marad a régiben.[/span]Lehet, hogy ezek alapján nem nagy durranás, de nem rossz kis történet, csak régebben olvastam már, meg most eléggé fáradt vagyok a tegnapi ivástól és kialvatlanságtól. Ha akarod, egy-két nap múlva jobban összefoglalom.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1216 Dátum: 2007. Április 30., 12:28:20 »
Farek, mint Avengers szakértő, tudnál nekem mondani valamit az Avengers - The Terminatrix Objective miniről?
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1215 Dátum: 2007. Április 28., 22:56:04 »
Értettem, Farek mester, akkor majd kap mindkét oldal egy szép hosszú véleményt a Hadműveletről.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1214 Dátum: 2007. Április 28., 22:37:30 »
Na, akkor hamarosan örülhetsz, ugyanis tervbe van véve egy összefoglaló letöltő készítése, ahol az összes rész, illetve a linkek a CoMor-ra megtalálhatók lesznek egyben. Utána már nincs mentséged!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1213 Dátum: 2007. Április 28., 14:17:59 »
Uh, majd ha előkerítek egy sorrendet, és leszedem végre a teljeset. Az eddigi... bizonytalan idejű... megjelenések miatt nem mertem nagyon nekiállni, hogy őszinte legyek...  
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1212 Dátum: 2007. Április 28., 14:11:39 »
Idézetet írta: talgaby
...a kree-k is, bár ők nem tudom pontosan mikor, de mintha nekik is az anyabolygójuknak lett volna kaput...
Mikor? Hát pont most, itt az oldalunkon!  Nem olvastad? Ejnye!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1211 Dátum: 2007. Április 28., 12:18:18 »
Jelenleg a shiárok tartják még magukat. A skrullok gyakorlatilag akkor elbuktak, amikor Galactus felfalta a császári bolygójukat (az lesz majd nálunk is nagysokára), a kree-k is, bár ők nem tudom pontosan mikor, de mintha nekik is az anyabolygójuknak lett volna kaput, a madárfejűeket meg mostanság irtja a harmadik Summers-fivér. Rajtuk kívűl intergalaktikus megabirodalom nagyon nem létezik, csak kisebb birodalmak és ilyen-olyan csillagszövetségek. Talán már csak a Nova Corps csillagrendőrség a egnagyobb katonai hatalom az univerzumban.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető beigli69

  • HálóZsák tag
  • Predátor
  • *
  • Hozzászólások: 822
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #1210 Dátum: 2007. Április 28., 10:01:40 »
Gratulálok ehhez a nagyszerű történethez ! "Enyhén" meglepő, és megrázó befejezés, brutális jellemalakulások.  Csak így tovább ! Köszönet fáradozástokért !
Csak arra vagyok kíváncsi, melyik intergalaktikus faj az akinek a birodalmi központja még áll ? (ha jól emlékszem, és jól értelmeztem a Skrull birodalom az Annihilation lapjain hullott darabjaira)

Nem elérhető molzo

  • Sólyomszem
  • *
  • Hozzászólások: 48
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #1209 Dátum: 2007. Április 25., 18:58:29 »
Én is örülök neki, hogy sikerült befejezni. Azért ez nem kis vállalkozás volt, és két honosító oldal nagyszerű együttműködésének (persze kisebb zökkenőkkel) eredménye.

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1208 Dátum: 2007. Április 24., 11:54:05 »
Idézetet írta: Farek
Szóval, ha minden igaz, akkor folytatódni fog az angyalok menetelése ott, ahol abbahagytuk, Szellemlovas után, Ezüst Utazó előtt. S már csak pár rész, és megindul Pym kálváriája is, amiről, reményeim szerint, még senki nem feledkezett meg!
Ez nagyon jól hangzik. Már nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy mi lesz a folytatása annak a szálnak. Ja és persze nem utolsó sorban köszönet a GVH befejező részéért nektek . Most már hogy megvan az összes rész, lassan neki is kezdek ennek a hosszú crossovernek.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1207 Dátum: 2007. Április 24., 11:40:10 »
Köszönjük, ó Erő sötét oldalának mestere!

Remélem, másnak is tetszeni fog a történet, aminek majd hangot is ad. Sajnálom, hogy ennyire elnyúlt, nem így terveztük, de legalább már készen van. Most már visszazökkenhetünk a rendes kerékvágásba. Illetve lesz még majd kapcsolódó történet, de azt most egy hangyányit (nem. nem Pym-re gondoltam  ) pihentetni fogjuk.
Szóval, ha minden igaz, akkor folytatódni fog az angyalok menetelése ott, ahol abbahagytuk, Szellemlovas után, Ezüst Utazó előtt. S már csak pár rész, és megindul Pym kálváriája is, amiről, reményeim szerint, még senki nem feledkezett meg!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető SithLord

  • Star Wars Őrült
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1732
  • Karma: +9/-0
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1206 Dátum: 2007. Április 24., 08:02:36 »
Üdv! Köszönöm a GVH19 - Egy Birodalom Végét! Fordulatos,izgalmas történet volt..Farek,Dórika,Troll mestereket nagy köszönet illeti meg!! Az ERŐ veletek lesz mindvégig!!!

Nem elérhető Troll

  • HálóZsák tag
  • Vader nagyúr
  • *
  • Hozzászólások: 1289
  • Karma: +1/-0
Avengers képregények
« Válasz #1205 Dátum: 2007. Április 24., 07:23:33 »

Nem elérhető Pádi

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 66
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #1204 Dátum: 2007. Április 21., 20:58:02 »
Idézetet írta: talgaby
Akkor nem láttad Darázst a CW alatt... eléggé magasan kezdte el hordani ő is az orrát. Árész egyébként mindig is ilyen volt, nála ez nem újdonság, őt e se tudom nagyon képzelni máshogyan. Ms. Marvel pedig itt szerintem egészen normális, legalábbis ha a saját sorozatához nézem.  A többivel viszont egyetértek. Az NA-s szereplésük meg aztán tényleg ki tudta volna csapni a biztosítékot...
Darázsra nem emlékszem a CW alatt, de akkor csak Sentry maradt.
Egyébként a maga pökhendi módján tetszik az MA. Tökéletes kontrasztban áll az NA-val.
Mind stílus mint történet, mind szereplők szempontjából.

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1203 Dátum: 2007. Április 21., 18:45:25 »
Akkor nem láttad Darázst a CW alatt... eléggé magasan kezdte el hordani ő is az orrát. Árész egyébként mindig is ilyen volt, nála ez nem újdonság, őt e se tudom nagyon képzelni máshogyan. Ms. Marvel pedig itt szerintem egészen normális, legalábbis ha a saját sorozatához nézem.  A többivel viszont egyetértek. Az NA-s szereplésük meg aztán tényleg ki tudta volna csapni a biztosítékot...
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Pádi

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 66
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #1202 Dátum: 2007. Április 21., 16:31:20 »
Idézetet írta: Farek
Az MA csapatösszeállítására még kíváncsi vagyok, hogy meddig marad így. Kire gondolsz az egoizmus címszó alatt?
Vasember, Ms. Marvel, Power Man, Ares, Feketeözvegy.
Csak Sentry és Wasp nem.
Az én véleményem szerint.
« Utoljára szerkesztve: 2007. Április 21., 16:31:44 írta Pádi »

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1201 Dátum: 2007. Április 16., 15:49:43 »
Idézetet írta: Pádi
New Avengersnél tegnap olvastam el a 29. részt, és meg kell mondjam a Civil Waros tetszhalál után ez a két szállas sztori nagyon ott van a toppon, mondjuk rajongásomat az is tetézi hogy imádom Yu rajzait.
A Mighty Avengers sem rossz, a Cho féle Vasember nekem kicsit túl gnóm, de a történet tetszik, viszont a csapat maga nem annyira szimpatikus, nem érzem annyira csapatnak mint az Underground működő reg ellenes tábort, kifejezetten irritál a modoruk, lerí róluk az egoizmus.
Én még nem tartok a 29-nél, szóval le ne lődd a poént! (Ja, egy csomó Ceaucesu-s viccem is volt, erre lelőtték a poént...)
Az MA csapatösszeállítására még kíváncsi vagyok, hogy meddig marad így. Kire gondolsz az egoizmus címszó alatt?

Reményeink szerint hamarosan befejeződik a GVH, mert már megvan a nyers beírása az Avengers 347-nek, szóval aki már türelmetlenól várja (Fairlight, ez rád is vonatkozik), az legyen egy kis türelemmel, és hamarosan olvashatja a döbbenetes utolsó részt.

OFF: Nagybácsi lettem!!! Tyuhaj! Megígérhetem, hogy mindent megteszek a képregény szeretetének belénevelése érdekében.
ON
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Pádi

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 66
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #1200 Dátum: 2007. Április 14., 22:33:46 »
New Avengersnél tegnap olvastam el a 29. részt, és meg kell mondjam a Civil Waros tetszhalál után ez a két szállas sztori nagyon ott van a toppon, mondjuk rajongásomat az is tetézi hogy imádom Yu rajzait.
A Mighty Avengers sem rossz, a Cho féle Vasember nekem kicsit túl gnóm, de a történet tetszik, viszont a csapat maga nem annyira szimpatikus, nem érzem annyira csapatnak mint az Underground működő reg ellenes tábort, kifejezetten irritál a modoruk, lerí róluk az egoizmus.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1199 Dátum: 2007. Április 13., 11:48:16 »
Tegnap sikerült hozzájutnom a New Avengers 28., a Mighty Avengers 1. és a Thunderbolts 112. számához.
A New Avengers 28. jónak tűnik, ez a Ronin-os, Kezes történet a renegát Angyalokkal érdekesnek tűnik. Kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.
A Mighty Avengers a hivatalos csapattal nagyon jól indul, bár most már elég rendesen meg vagyok zavarodva Vasemberrel kapcsolatban, figyelembe véve az átalakulást, amin átment. Árész behozatala a csapatba érdekes lépés, de ha jól tudom, mostanában volt valami minisorozata, aztán mégi csak kellett egy isten, nem?
Ami viszont most egyelőre ismét nagyon jó irányban halad, az a Thunderbolts. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle. Tudom ajánlani mindenkinek, pláne az előző részt, amiben Jack Flag-et fogták el. Nagyon kemény volt.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Galamb

  • Csak egy madár
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2890
  • Karma: +13/-13
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1198 Dátum: 2007. Április 10., 21:11:37 »
Idézet
De ne felejtsd el, ez a történet valamikor a 70-es évek legelején született, szóval ez is érződik rajta, és szerintem pár ilyen hiányérzet ebből fakad.
Hát igen, erre nem gondoltam, ebből a szemszögből viszont úttőrő munkának tekinthető!
"MM MMMMM MMMDMMM!"

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1197 Dátum: 2007. Április 10., 17:16:44 »
Köszönet szépen a véleményezésért. Igen, annak idején nekem is egy kicsit túl gyorsnak tűnt a befejezés, a nagy felvezetések után csak úgy uk-mukk-fukk vége lett, és mindenki ment boldogan az útjára. De ne felejtsd el, ez a történet valamikor a 70-es évek legelején született, szóval ez is érződik rajta, és szerintem pár ilyen hiányérzet ebből fakad. Akkoriban még nem voltak divatban a nagy cross-overek, talán ezért is nem vendégszerepelt több szereplő.
Jelentőségét tekintve pedig elég komoly, hiszen többek között itt jelentek meg komolyabban és mélyebben ezek a fajok valamint az egymással szembeni viszonyuk, valamint a hamarosan befejeződő Galaktikus Viharban is többször utalnak erre.
A dokumentációs anyagra nagyon büszkék voltunk mindig is, örülök, hogy azok is bejöttek
Idézetet írta: galamb
U.i: A 98. szám majd akkor olvasható itt valamikor? Aggódom Góliátért!:D
Bár a közeljövőben nem tervezem, de ne aggódj, egyből a következő számban visszatért, már ismét Sólyomszemként - egy erőteljesen nyári szabadidő ruhára emlékeztető viseletben, amit egy kicsit vicces volt -, és a 99-ben meg is magyarázta, hogy mi történt vele.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Galamb

  • Csak egy madár
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2890
  • Karma: +13/-13
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1196 Dátum: 2007. Április 10., 16:38:22 »
Végére értem a Kree-Skrull háború című történetnek. A honosító munka kiváló köszönet érte, meg nagyon jó, hogy beleszerkeztettetek még jó pár dokumentációs anyagot, viszont a történet végét úgy érzem kicsit összecsapták: amikor megláttam, hogy kilenc részes, megijedtem, hogy túl hosszú és uncsi lesz, de a végére rájöttem, kicsit rövid lett. Szwsz jobb lett volna, hogyha már egy-két számmal korábban felszállnak az űrbe az Angyalok, meg az is érdekes lett volna megnézni, akár néhány képkocka erejéig, hogy a többi hős hogyan reagál a politikus negatív kampányára, és arra, hogy a Skrullok leigázni készülnek a Földet (mert azért gondolom az olyan koponyák, mint Reed, sejtettek valamit) amíg az Angyalok űrben vannak. Például a Főnix halála című történetben, amikor Jean elindúl az űrbe "enni", akkor mutatták Pókembert, Strange-t stb, sőt a végén még ugye beleírták a Szemlélőt is, szóval ott az alkotók éreztették az olvasókkal, hogy Jean története az egész Marvel univerzumban nagy jelentőségű. Te Farek, azt írtad erről a háborúról, hogy szintén nagy a jelentősége, én is egyetértek veled, viszont úgy érzem, hogy az írók ehhez képest nem hoztak ki belőle mindent, amit lehetet volna. Ennek ellenére nem bántam meg hogy elolvastam, úgyhogy még egyszer köszi mindenkinek, aki dolgozott rajta.  
 U.i: A 98. szám majd akkor olvasható itt valamikor? Aggódom Góliátért!:D
« Utoljára szerkesztve: 2007. Április 10., 16:39:40 írta galamb »
"MM MMMMM MMMDMMM!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1195 Dátum: 2007. Április 06., 19:52:30 »
De Gwen is csak azért, mert annyi klónja mászkál össze-vissza... (egyébként egy apró történet azt sejteti, hogy talán Gwen is... :x)
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Galamb

  • Csak egy madár
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2890
  • Karma: +13/-13
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1194 Dátum: 2007. Április 06., 19:40:42 »
De azért jó tudni, hogy nem csak engem idegesít ez a feltámadósdi! "Felnyársalta a röpdeszka, aztán jobban lett" ezek a mondatok, jókat röhögtem!  Amúgy tényleg milyen furcsa, hogy eddig csak Gwen feltámasztásának lehetősége tabu a Marvelnél, remélem az is marad!
 Amúgy a napokban olvasom a Kree-Skrull háborút. Jók az eddigi részek, köszi Farek!
"MM MMMMM MMMDMMM!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1193 Dátum: 2007. Április 06., 19:35:53 »
Olvass Friendly Neighbourhood Spider-Mant.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1192 Dátum: 2007. Április 06., 19:01:51 »
Idézetet írta: talgaby
A listából csak Gwen maradt, szólok előre...  (Vagy pedig vegyük hozzá Vasembert is, szemlélet kérdése.)
Ne idegesíts már, hogy Ben bácsi is visszajött!!!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"