Szerző Téma: Bosszú Angyalai képregények  (Megtekintve 540512 alkalommal)

0 Felhasználó és 10 vendég van a témában

Nem elérhető kihaeennem

  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 110
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #171 Dátum: 2004. Október 30., 15:06:29 »
Avengers #284:

Egész jól elpüfölték egymást az Angyalok, meg az Istenek  
Bár meg kell jegyeznem, Kapi nem nagyon törte magát a győzelemért  

Nem volt rossz ez a történet, sőt, Herr Kules feléledése jól megbolygatta a dolgokat. Különben ő elég unszimpatikus nekem, az 'Ostrom' alatt is csak azt kapta, amit megérdemelt. Az ilyen taplóknak, mint például Ő és Sapi, néha el kell kenni a szájukat. Most Kapi is megkapta, ami már régóta járt neki. Amúgy a Darázsért sem vagyok oda. Ebben a részben a bunyón kívül nem volt túl sok egyéb, gondolok elsősorban a poénokra. Bár az szép volt, mikor Emezen ( vagy Amazon?  ) lecövekelte Dionüszoszt, bele a földebe. A többiek 'csak' verekedtek. Mondjuk Thor kitett magáért, le kellett volna nyomnia Zeuszt, mert neki is igen nagy lett az orcája.
 
Várom a következő részt, mert már nagyon kíváncsi vagyok a végére.
Le merem fogadni, hogy Sapi lábai megygógyulnak, és újra ott fog majd lábatlankodni a többiek körül...  

Ja, fordítás meg beirás rendben van.

Nem elérhető Blue S

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 397
  • Karma: +3/-0
Avengers képregények
« Válasz #170 Dátum: 2004. Október 30., 10:51:38 »
Avengers 284:

dokumentáció: feladat teljesítve, Fullánk ott csücsül a kiskocsi sarkán.  

Történet: jó kis csihi-puhi volt!  
Azért azt megnéztem volna, ahogy Herhules lenyomja Hérát, meg a többieket. Biztos olyan brutális látvány lehetett, hogy a kiskorúakra való tekintettel cenzúráztak a sztorit.  

Nem csoda, hogy Herkules ilyen idegbajos, volt kitől örökölnie (Zeusz).  
Kíváncsi vagyok a befejezésre, gondolom Zeusz előbb-utóbb csak észhez tér. Thor remekül küzdött, de Csodakapitány sem volt semmi.

A történet után mit csinál Kapi a saját sorozatában? Mert ugye, eltörött a lába. Lábadozott?  

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Avengers képregények
« Válasz #169 Dátum: 2004. Október 29., 10:13:12 »
A témában felkerült az oldalra  A Bosszú Angyalai v1 #284 - A csatatér: Olümposz!
« Utoljára szerkesztve: 2004. Október 29., 10:13:43 írta Micho »
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #168 Dátum: 2004. Október 27., 10:14:04 »
Látod, kihaannem? Ne ítélj elsőre   Kisülhetnek nyögvenyelősen induló történetekből is nagyon kellemes dolgok. Már csak a befejező rész van hátra, a nagy konklúzió. Aztán... Jön egy kis visszalépés a klasszikusok irányába. Egy jó nagy kis visszalépés. Szóval várj csak türelemmel.
Amazon egyébként egyértelműen az egyik legszínesebb karakter és most nem a csodás bőrére gondoltam   Teljesen jó fej. Nemrég újraindult a sorozata és átlapztam belőle egy részt. Nem tudom, hogyan, de egy csomó lekicsinyített szupergonosz támadta meg, Hangya méretű Elektro, Tigriscápa stb. Szóval bevágja Tigriscápát az akváriumba, aki éppen diadalittasan a felszínre bukik(nagyon durva fordítás):
"Én Tigriscápa vagyok! Erőm visszanyertem a vízben, jaj neked!"
"Te vagy Tigriscápa? Ismerkedj meg Elektroval!"
Majd behajítja Elektrot is  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető kihaeennem

  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 110
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #167 Dátum: 2004. Október 26., 22:14:41 »
Avengers #283

Kifejezetten tetszett ez a rész! Nem maga a történet fogott meg, de nem ám! Hanem a humora.  
Van bent pár dolog, ami annyira blőd, hogy a klasszikusokat idézi.
Kedvenceim:

- Plútó szétlövi a Végtelenség Ösvényét a szupertankjával. Na, gratulálok...  
- Csodakapitány: "Meg a kiskutya rőtvörös...!!" Mekkora duma! Kár, hogy nincs befejezve...  
- Plút az 'embereinek' jutalmul egy év nyugalmat ígér Elíziumban. És ők meg hogy felbuzdlnak ezen! Aranyos...    
- Kapi: "Amíg Olümposzon vagyunk, mi kevesen vagyunk ök meg túlerőben." Gratulálok, Kapi, megmutattad, hogy lehet úgy mondani valamit, hogy közben nem mondasz semmit! Legalábbis semmi értelmeset...  

Azt sajnáltam, hogy Namor kicsit háttérbe volt szorítva, viszont Amazon remekelt, ütős beszólásai voltak. Kapi meg egy kretén   .
A beírás jó, főleg az 'elpusztítanának'-felirat tetszett. A fordításba nem tudok belekötni ( na nem mintha akarnék   ), sőt, nagyon hangulatosra sikeredett.
Most már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, remélem, az is lesz ilyen jó. Az első ( vagyis 281. ) rész után nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemesen csalódhatok az Angyalokban. Pedig csak egy kis humorérzék kell hozzájuk  


 

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #166 Dátum: 2004. Október 26., 09:09:34 »
Idézet
Farek, mióta is nem "buzizom szét" a fordításaidat? 
Ez könnyen megmondható. Mióta mindenki csak dicséri  

Jól van na, az inaskodás az Angyaloknál csak egy ötlet volt. Én egyébként a nyugati parti Angyalokra gondoltam, szóval szerencsére Kapitány, Thor és Amazon szükségleteivel nem kellene foglalkoznom. Bár tudja fene, Amazon nem lenne olyan rossz   Ha meg jön egy főellenség, Kaine, akkor felajánlom neki, hogy játszuk le flipperen  
Egyébként hogy mennyire igazatok van abban, hogy a törpök élete nem csak játék és mese... ööö.... bocs, téves idézet   szóval hogy mennyire nem egyszerű az inasok élete, az kiderül a WCA néhány számából, ahol valóban életveszélybe kerülnek, sőt, egyikük meg is hal, ha jól emlékszem, Ultron kezétől.
« Utoljára szerkesztve: 2004. Október 26., 09:12:28 írta Farek »
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Avengers képregények
« Válasz #165 Dátum: 2004. Október 26., 00:21:19 »
Idézet
A magyar változat továbbra is hozza a színvonalat. Ugyan találtam benne két érdekes mondatot, de mivel már nem emlékszem rájuk, nem lehettek olyan nagy hibák.  
Farek, mióta is nem "buzizom szét" a fordításaidat?  


a nyugati-parti birtok valóban inkább üdülő jellegű, de ez a földrajzi fekvés számlájára írható... ugye Kalifornia  (dream of californication...   )
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Avengers képregények
« Válasz #164 Dátum: 2004. Október 25., 23:05:57 »
Jól beszélsz!  

Nem elérhető Blue S

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 397
  • Karma: +3/-0
Avengers képregények
« Válasz #163 Dátum: 2004. Október 25., 21:44:07 »
Idézet
Szívesen lennék esetleg inas azon a birtokon. Gondolj bele, Angyalok bevetésen, tiéd a ház és minden szórakozási lehetősége.
Ja, meg pucolhatnám Amerika Kapitány csizmáját (biztos valami kényes bőr lehet), rozsdamarózhatnám Thor kalapácsát, esetleg még Amazon fodrászával is nekem kéne időpontot egyetetnem. Inkább marad, ami van.  

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Avengers képregények
« Válasz #162 Dátum: 2004. Október 25., 21:15:34 »
Idézet
[Gondolj bele, Angyalok bevetésen, tiéd a ház és minden szórakozási lehetősége  
Közben jön egy főellenség és porig rombolja a házat...  

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #161 Dátum: 2004. Október 25., 19:17:40 »
Idézet
Így van, de ahogy a dokumentációban olvasható, ez egy elég régi épület. Ahhoz képest nagyon modern, hasonlít a nagy Arnold birtokához. Végülis mindegy, csak azt akartam kifejezni, hogy szvsz állati klassz.  
Maximálisan egyetértek. Szívesen lennék esetleg inas azon a birtokon. Gondolj bele, Angyalok bevetésen, tiéd a ház és minden szórakozási lehetősége  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Blue S

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 397
  • Karma: +3/-0
Avengers képregények
« Válasz #160 Dátum: 2004. Október 25., 18:27:58 »
Idézet
Idézet
Van itt is játékterem, meg minden, de az egész birtok olyan, mint egy filmsztáré.
Azért, mert ahogy a leírásban is olvasható, valóban egy filmsztáré volt.    
Így van, de ahogy a dokumentációban olvasható, ez egy elég régi épület. Ahhoz képest nagyon modern, hasonlít a nagy Arnold birtokához. Végülis mindegy, csak azt akartam kifejezni, hogy szvsz állati klassz.  

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #159 Dátum: 2004. Október 25., 09:06:03 »
Idézet
Van itt is játékterem, meg minden, de az egész birtok olyan, mint egy filmsztáré.
Azért, mert ahogy a leírásban is olvasható, valóban egy filmsztáré volt.    
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Blue S

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 397
  • Karma: +3/-0
Avengers képregények
« Válasz #158 Dátum: 2004. Október 24., 21:35:18 »
Avengers 283.

A dokumentáción meglepődtem. Úgy látszik, Sólyomszem sokkal többet ad a kényelemre.  Van itt is játékterem, meg minden, de az egész birtok olyan, mint egy filmsztáré. Nekem tetszik.

A legjobb benne az a nagy könyvtár. (Imádom a könyveket.)  

A történet: Zeusz tényleg elég önfejű, kíváncsi vagyok, mit tesz, mikor rájön, hogy félrevezették. Thor állapota és aggódása szvsz jól beleillik a történetbe, lám az istenek is sebezhetők (erre jó példa mellette Herkules).

Nem elérhető Nitro

  • Az egyedi titulusú
  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1165
  • Karma: +3/-1
  • Nem: Férfi
    • http://nitro1.fw.hu
Avengers képregények
« Válasz #157 Dátum: 2004. Október 22., 22:03:01 »
Megnéztem már én is. Az elején eléggé ütöm-vágom számnak indult, de később szerencsére szorult belé némi értelem is (ha nem is sok  ). Nem tudom hogy lehet ennyire kőagyú Zeusz... Főisten létére azért több esze is lehetne.  
A magyar változat továbbra is hozza a színvonalat. Ugyan találtam benne két érdekes mondatot, de mivel már nem emlékszem rájuk, nem lehettek olyan nagy hibák.  

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Avengers képregények
« Válasz #156 Dátum: 2004. Október 21., 15:23:12 »
Nah elolvastam, az új BA-t.
Tetszik. Nagyon jó.
Főleg az  tetszik hogy itt küzdelem közben gondolkoznak a harcosok.
Nem pedig úgy mint pl a pókemberben hogy nagyba bunyózik és közben hangosan gondolkozik.Ezt kifejezetten utálom.Pfuj.
De itt nem annyira rossz mer csak gondolkozik a Kapi.
A fordítás/beírás/boritó +int király.
Gratula.



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #155 Dátum: 2004. Október 21., 14:22:39 »
Idézet
Nem is tudtam, hogy fordítod, Azt hittem, hogy ezeket Te magad írod. 
Az írtam lefordítani??? Azt akartam, megírni.  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető szpÁDÁMen

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 92
  • Karma: +0/-0
    • http://szpadamen.uw.hu
Avengers képregények
« Válasz #154 Dátum: 2004. Október 21., 14:07:52 »
Idézet
Szóval tényleg jó hallani, hogy van rá igény, Te valamint más olvasók is rendszeresen olvassák. Ezért éri meg. Meg persze Micho bosszantására, mert szerintem legalább olyan szar lehet beírni, mnt lefordítani   Ja, és lesz még, köztük pár igazi gyöngyszem.
Nem is tudtam, hogy fordítod, Azt hittem, hogy ezeket Te magad írod.  
"Here comes the Spider-Man!"

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #153 Dátum: 2004. Október 21., 12:12:04 »
Idézet
Te Farek !
Igen, én Farek, Te Jane, Ő Kölyök! Áiáiáiáiáiáééééóóóóó!!! (hanghatás: heveny melldöngetés)
Idézet
Nem vagyok egy Bosszú Angyalai rajongó, de a 3 oldalas Ismertető a képregény végén tetszik. Ba**ott jó. Ilyen jöhet még.
Szóval köszi a pozitív visszajelzést. Remélem a korábbi számok végén található ismertetőket is megnézted, különben  
Szóval tényleg jó hallani, hogy van rá igény, Te valamint más olvasók is rendszeresen olvassák. Ezért éri meg. Meg persze Micho bosszantására, mert szerintem legalább olyan szar lehet beírni, mnt lefordítani   Ja, és lesz még, köztük pár igazi gyöngyszem.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Galen

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2272
  • Karma: +9/-0
Avengers képregények
« Válasz #152 Dátum: 2004. Október 21., 11:44:51 »
Te Farek ! Nem vagyok egy Bosszú Angyalai rajongó, de a 3 oldalas Ismertető a képregény végén tetszik. Ba**ott jó. Ilyen jöhet még.

Az tuti, hogy azért nem fizetek, hogy kinyírják bazmeg.

Nem elérhető Troll

  • HálóZsák tag
  • Vader nagyúr
  • *
  • Hozzászólások: 1289
  • Karma: +1/-0
Avengers képregények
« Válasz #151 Dátum: 2004. Október 21., 01:14:18 »
A témában felkerült az oldalra A Bosszú Angyalai v1 #283 - Akiket Az Istenek Elpusztítanának!

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Avengers képregények
« Válasz #150 Dátum: 2004. Október 20., 22:40:51 »
Idézet
"életidő"

hát mégiscsak létezik!  kaine-t azonnal rehabilitálni!!!
     Hát már épp ideje volt!    Már nagyon sínylődtem odabenn!  

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Avengers képregények
« Válasz #149 Dátum: 2004. Október 20., 17:57:37 »
Idézet
szóval nem olvasol ToMicho-s Hulkot 
Öööö...deeee
Asszem 1 részét olvastam.      
« Utoljára szerkesztve: 2004. Október 20., 17:59:08 írta szam42 »

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Avengers képregények
« Válasz #148 Dátum: 2004. Október 20., 17:57:16 »
Idézet
Köszi Micho! Mintha hájjal kenegetnének.   Vagy... gúnyolódsz???   Affrancba, most össze vagyok zavarodva.
ne legyél... meg van a feelingje a fordításaidnak, na. de ezt a jóképű fejednek köszönheted csak
« Utoljára szerkesztve: 2004. Október 20., 18:00:34 írta Micho »
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #147 Dátum: 2004. Október 20., 17:33:42 »
Idézet
Idézet
Farek, az atlantiszi menekültek menekülnek?    kösz, ezen jót röhögtem...
dettó  de hát ezektől a kis szószerkezetektől oylan "Farek-os" az Angyalok fordítás...
Köszi Micho! Mintha hájjal kenegetnének.   Vagy... gúnyolódsz???   Affrancba, most össze vagyok zavarodva.  

Egyébként csatlakozom az előttem szólóhoz. Mi volt az a poén az életidővel?
Közben Micho írt. Szóval a kettővel előttem lévőhöz csatlakozom. De már én is elolvastam. Jó humor volt.
« Utoljára szerkesztve: 2004. Október 20., 17:38:28 írta Farek »
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Avengers képregények
« Válasz #146 Dátum: 2004. Október 20., 17:32:19 »
Idézet
Ezt kifejtenéd? Erről a poénról én lemaradtam annakidején.
szóval nem olvasol ToMicho-s Hulkot  

Quicksilver jegyezte meg anno, itt olvashatod, alulról a 4. hozzászólástól kezdődően
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Avengers képregények
« Válasz #145 Dátum: 2004. Október 20., 17:21:45 »
Idézet
"életidő"

hát mégiscsak létezik!  kaine-t azonnal rehabilitálni!!!
Ezt kifejtenéd? Erről a poénról én lemaradtam annakidején.

Nem elérhető Fisk

  • Mulder ügynök
  • *
  • Hozzászólások: 10
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #144 Dátum: 2004. Október 20., 17:01:50 »
Idézet
Idézet
Persze, ha a Fekete Özvegy lenne az USA elnöke, akkor az minden pénzt megérne
Na arra én is kíváncsi lennék!    Jelentkeznék Mr. "Marton" Lewinsky-nek a házba...  
Én pedig a first "lady" lennék.

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Avengers képregények
« Válasz #143 Dátum: 2004. Október 20., 16:56:08 »
Idézet
Farek, az atlantiszi menekültek menekülnek?    kösz, ezen jót röhögtem...
dettó  de hát ezektől a kis szószerkezetektől oylan "Farek-os" az Angyalok fordítás...

kis off: erről jutott eszembe, és nem fogjátok elhinni: olvastam nemrég egy pszichológiai témájú könyvet, és milyen kifejezést használtak benne?

"életidő"

hát mégiscsak létezik!  kaine-t azonnal rehabilitálni!!!
« Utoljára szerkesztve: 2004. Október 20., 16:58:22 írta Micho »
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Avengers képregények
« Válasz #142 Dátum: 2004. Október 20., 10:25:49 »
Nekem is feltűnt 1ébként, de én kegyes voltam...