HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Bosszú Angyalai képregények

<< < (869/1091) > >>

Farek:
Hm, van igazság a szavaidban. De lehet, hogy ezt is lótuszülésben kezdte el még otthon, csak ide érkezett már lebegve  
Vagy máshol optimálisabbak lettek volna a mágikus erővonalak, és oda akartak eljutni. De igazából valóban nagyon úgy tűnik, hogy igazad van.

talgaby:
Mivel látszik, hogy egy skrull siklót nyúltak le a császári hajóról, ezért feltételezem, hogy nem egy közeli hajóról jöttek. Meneküléskor is mintha emlegetnék, hogy a földre akarnak nyitni egy térkaput.
Tuti, hogy teleportáltak, mert a skrullok érzékelői ugyebár kifelé figyelnek. Tehát azokat megkerülve kellett, hogy bejöjjenek.
De nagy átlagban: Ha egyszer képesek voltak úgy megjelenni  a császár tróntermében, hogy senki se vette észre őket, pedig azért az anyabolygót elég keményen őrzik, akkor miért nem tudtak ugyanolyan egyszerűen kislisszolni onnan? A doki nem fáradhatott le, mert csakis az olyan mágiák szokták kiütni, amiket lótuszülésben, koncentrálva mondogat, vagy egy piszok hosszú csata után. Agamotto szeme és a köpenye eléggé megdobják az erőforrásait.

Farek:
Hát, szerintem az utolsó mondatot majd beleépíti a minibe. Vagy esetleg még később használja fel.
Abban viszont nem vagyok teljesen biztos, hogy egészen a Földről teleportáltak. Nem lehet, hogy valami térkapun át jöttek, de űrhajóval, és utána csak az utolsó távolságot tették meg bűbájjal? Vagy egyértelműen kiderül, hogy a Doki juttatta őket el végig?

Meg lehet, hogy egyszerűen csak lefáradt, és kellett volna neki még egy kis idő, mire energiát nyer. Vagy mittudomén.

talgaby:
Csak arra a kissé fura tényre, hogy a doki egészen a Földről elteleportálja az egész bandát egy másik galaxisba, de visszafelé már le kell nyúlniuk egy siklót, mert időközben Strange elfelejtette a hazafelé vezető bűbájt. Legalábbis más okot nem tudok elképzelni arra, hogy miért nem tűntek el szépen nyugodtan, amikor egyértelmű volt, hogy egy siklóval nem sok esélyük lesz a császári bolygó körül keringő armadával szemben.
Mondjuk egyébként az a tény is elgondolkoztatott, hogy a császár hogy élte túl, hogy Black Bolt szétrobbantotta alatta a cirkálót...
Egyébként kíváncsi vagyok, hogy  a végén azt az uralkodói mondatot mire használják fel. Bendis ráhúzza vmelyik régi eseményre, hogy a skrullok voltak a háttérben, vagy bele akarja építeni egy későbbi részbe  a miniben.

Farek:

--- Idézetet írta: talgaby ---Igen, és olyan hathatósan sikerül megrémiszteniük a skrull császárt, hogy elfelejtik, hogyan is kell hazamenniük.
--- Idézet vége ---
Hm, ezt most nem vágom. Itt mire gondolsz?


Igen, nekem is furcsa volt a szívbeteg Tony hősködése a páncélja nélkül, meg biztos leszenk még benne ilyenek, de aza alapütlet akkor is valóban, ahogy tudós kollégám megjegyezte   "masszív".

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése