HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Bosszú Angyalai képregények
Farek:
Csak hogy egy kis életjelet adjak: elindult a folyamat, zajlik a következő részek előkészítése, bár nyilván nem lesz meg minden egyik napról a másikra, mert azért ez egy lassú folyamat. De van remény. Sőt, még klasszikus történet(ek) is várható(k), oly hosszú idő után! ;)
Ja, és egy olyan figyelmeztetés, amit a számból ritkán lehet hallani: ha az ember nem akar feleslegesen több órát elszúrni az életéből, akkor el ne olvassa az Avengers: Prime című 5 részes minisorozatot!!!
KiD:
Drukkolok, nem csak neked, hanem az egész csapatnak.
Farek:
Mivel a mai frissítés és felhívás már mindenki által olvasható, ezért szeretnék egy kis kiegészítést tenni hozzá.
Sajnos, Hopkinnak egyéb irányú elfoglaltságai és az életének változásai miatt fel kell adnia a rendszeres honosítást, amit azt jelenti, hogy jelenleg bizonytalan, hogy mikor folytatódnak a Bosszú Angyalai képregények. :(
Már körbeszimatoltam egy kicsit, de a mai főoldali felhívást én is megerősíteném: aki érez magában egy kis késztetést (és baromira nagy kitartást), és annyira hiányoznak neki az Angyalok, hogy akár tevékenyen részt is venne a honosításukban, az ne habozzon, hanem jelentkezzen beírónak! Fizetés nincs, stressz van, de az öröm, amit egy jól végzett munka után érez az ember... megfizethetetlen ;)
Szóval egyelőre ennyi, igazán sajnálom - és Hopkin is - a kialakult helyzetet, de egyelőre nem tudok biztosat mondani a jövőt illetően. De igyekszem mielőbb megoldást (gy. k.: beírót) találni, és remélem, hogy még idén ismét belecsaphatunk a lecsóba, mert fantasztikus történetek várnak még ránk, amiket nagyon szeretnék megosztani veletek.
garrido:
Ha már invázió akkor inkább Kree, Skrull vagy Shiár, esetleg Annihilus a seregével...
Nekem csak azért furcsa ez, mert én is csak a filmben hallottam először a chitauriról, de lényegtelen.
talgaby:
Mert az eleve egy forgatókönyvnek készült. Amúgy a felsoroltjaid közül maximum Ultron lett volna működőképes, a többi meg vagy ugyanúgy egy támadó földönkívüli faj - és akkor már halál mindegy, melyik és minek nevezik - vagy filmen nem működne (vagy a Hidra esetén meg már volt).
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése