HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Bosszú Angyalai képregények

<< < (293/1091) > >>

Farek:
Asys: Tényleg szerepelt a Pándémonium a Rozsomák rajzfilmben? Már nem is emlékszem rá.

Hopkin: Örömmel olvasom ezeket a sorokat. Bízom benne, hogy ez továbbra is így marad. Most még jön egy levezetőnek mondható rész, aztán pedig, a 17-es résztől belecsapunk abba a történetbe, ami miatt igazából az egészet elkezdtem. Nagyon jó, annyit mondhatok.

hopkin:
Amikor Farek felvetette hogy induljon el ez a sorozat is az oldalon nem repestem az örömtől. Elég érdektelennek találtam az első pár rész alapján, pedig Sólyomszem és Seregély nagy kedvencem. Aztán megjelent Hank Pym aki talán még lúzerebbül van ábrázolva mint eddig valaha(Aki szintén nagy kedvencem). Ettől függetlenül szépen lassan megszerettem a csapatot és most már valahogy jobban tetszik mint a vele párhuzamosan futó alap brigád. Kicsit semmilyennek érzem ebben az időben a keletieket, főleg csapatként. Ezt mutatja a mostani ostromos szám is ahol simán elbuktak(persze írói hülyeség végett is) A nyugatiak viszont szépen felvezetett gondosan összeírt sztorikban szerepelnek. Mindenkinek megvan a maga kis szerepe, öröme, még az abszolút civil Hank is hozzá tesz a csapathoz.

Asys:
Köszönöm a West Coast Avengers vol. 2. 15.-ik számát!  :worship:

Mágikus volt ez a rész, szó szerint!  :bravo:
Pándémónium és Mephisto között majdnem olyan kapcsolat van, mint Varázs és Belasco között!  :blink:

(Pándémónium szerepel pár rész erejéig a Wolverine and the X-Men című sorozatban, mágiára ,,tanítja'' a Pokoltűz Suli nebulóit!)
 :nezze: Érdekes volt ott látni őt!  :badteeth:

Tigra végül maradt Angyal, ennek igazán örülök!  :)

Micho:

--- Idézetet írta: SithLord - 2013. Október 02., 08:44:42 ---Csak kár,hogy ismerem a végkifejletet :badteeth:

--- Idézet vége ---

Ide kellene nézni



 ;D

Farek:

--- Idézetet írta: SithLord - 2013. Október 02., 08:44:42 ---Üdv! Köszi a 274.részt,Farek,Sepi! :worship: :worship:
Jó volt újra nézni ezeket a részeket.Csak kár,hogy ismerem a végkifejletet :badteeth:
Azért maradok hű olvasótok! :hehe:

--- Idézet vége ---
Mertem remélni :)

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése