HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

DC kiadó magányos hősei

<< < (245/349) > >>

benya11:
Kár, pedig nagyon tetszettek Liefeld rajzai az AmKap v2-ben és a Bosszú Angyalai v2-ben. Nem baj, biztosra veszem, hogy valami más jó rajzoló lesz helyette.

talgaby:
Nem, sajnos nem lesz holnap Liefeld. Ő akkoriban Jim Lee stúdiójánál volt, vagy aban a szerződésben volt benen, és amikor Lee-ék félidőben kiszálltak a Marvel szerződés-újratárgyalási kísérlete miatt, ezért az AmKap stábja is teljesen lecserélődött.

benya11:
Elolvastam a Superman v2 #165-öt. Tetszett, hogy az egész képregény több rövidebb történetből épült fel, és ezeket más-más rajzoló rajzolta meg. Főleg Liefeld (gondolom holnap se lesz belőle hiány  ), és Madureira rajzai voltak a legjobbak, de a többi sem volt rossz. Úgy összességében jó kis rész volt ez, illett a mostani, karácsonyi hangulatomhoz. Számomra azért is volt érdekes ez a rész, mert megtudhattam, hogy milyen vívódásai voltak Clark-nak, mielőtt Luthor lett volna az USA elnöke. Köszönöm a honosítást!!

dr samson:
Örülök, hogy tetszett, a hibákat majd javítom és köszi, hogy szóltál róluk!  

Amúgy mind a két sztoriról tudni kell, hogy az elmúlt két hétben készült, szóval nem csoda, ha maradt benne hiba.  

És mielőtt bárki megkérdezi: nagyon nem lesz más Zöld Lámpás történet honosítva, mert én személy szerint rühellem a karaktert. De ez annyira aranyos történet volt, hogy csak na.  Mellesleg Flash-t is utálom, de jövőre vele is lesz egy karácsonyi történet.

Sijen:
Hellóka, Boldog Karácsonyt először is mindenkinek!

A ZL-t olvasva találtam pár elütést: 6. o. teteje, egy N van M helyett, és a 18.o. első kockájában pedig az LY cserélődött föl. Ha gondoljátok, javítsátok

Napersze köszi a honosítást, egyik nagy kedvencem ZL  

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése