HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Horror és felnőtt képregények
killjoy:
Örülök, hogy végre megint egy olyan képregénnyel kedveskedhettünk nektek, ami szinte csak pozitív véleményezést kapott. Igérem, ahogy Szam halad a fordítással úgy én is igyekszem majd gyorsan a beírással. De lenne egy kérdésem a történettel kapcsolatban: Szamnak harmadik olvasatra, nekem másodikra esett le, hogy ki is a mesélő, ki is az az Annabelle. Nektek mennyire volt egyértelmű?
Blue S:
Rémálmok és tündérmesék:
nagyon érdekes volt. Mikor ránéztem a borítóra, azt hittem, hogy valami paródiaféle lesz vagy amolyan "Mesék a kriptából". Már az első oldal után be kellett látnom, hogy tévedtem és elolvasva az első részt kellemesen csalódtam.
A vámpíros dologra rájöttem, mielőtt szó szerint kimondták volna, de az még egy kicsit rejtély, hogy ki-kinek a kicsodája. Elsőre úgy tűnt, hogy tinikről van szó, és bár a fiatal életkort továbbra is tartom a szereplőkre vonatkozólag, de most egy kicsit időssebbekre tippelek.
A rajzok nagyon elborultak, a szereplők lelkiállapotát nagyon jól visszaadják. Érdeklődve várom a folytatást, hogy mi fog ebből kisülni.
szam:
Nyugi...nekem is 3* kellett elolvasnom, mire rájöttem, hogy mi a fenéről is van szó...
VTomi:
Húha, nekem teljes képzavar a dolog. A rajzok nem rosszak, de az alapján még a nemét se tudom megállapítani senkinek. Kíváncsian várom a második részt, hátha rájövök, miről szól.
regnar:
Rémálmok és tündérmesék.
Horror képregények alá kerül valami?? no akkor itt a helyem. Meg Killjoy is feltűnt vele kapcsolatban, eddig neve garancia volt a jófajta elgondolkodtató rémisztő szórakozásra, úgyhogy nagy hévvel vetettem magam a képregényre.
Borító. Olyan karácsonyi lidércnyomásos a ciraldáival. Legalábbis elsőre ez villant be. Nagyon tetszenek a színek, és a lekerekített formák. Egy borító, amelyik grafikailag nagyon ott van. A rémálmok felirat tetszik, de valahogy a tündérmesék felirat színei egy kicsit kilógnak a borító színei közül. Nem gond, csak egy kicsit furcsa.
Képregény. Rajzilag igazi csemege. NAGYON TETSZIK. Igazi felüdülés. Kicsit mangásnak is érzem. (szemek, állatok rajza, kézzel formált győzelem jel, megrajzolt érzések pl szív, mozdulatok leírása szöveggel shake, elájul stb..) Meg Tim Burtonosnak. Jó a koncepció, hogy fekete-fehérben vannak a rajzok, a színek nem veszik el a grafika erejét. Annyira frissek a rajzok. Szinte élnek. Lendületesek. pl 7. oldal rázzal afejét és odaírják shake... eszméletlen jó. Nem akarom tovább ragozni, mert úgyis mindig ide jutnék: RITKA SZÉP A MEGJELENÍTÉS!!!!
Történet. Háát mit mondjak. Épphogy csak kezd kibontakozni. kicsit még zavaros, de nem zavaró. Legalábbis páran már elhullottak. Vagy nem??? Vagy ki-kivel van??? Tetszik, nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Beírás. A második oldalon "Annabelle mondja..." a fehér szöveg néhol elveszik a halvényszürke alapon. Kicsit zavaró.
Az első képregényoldalon az Egyszer volt hol nem... szövegdobozban érdekes karakterek tűnnek fel. olyan mintha megélégedés lenne írva é-vel meg pontok a betűk felett.
Összességében egy kis Tim Burton, egy kis mangás hatás (nagy szemek, kis fej, stb..) friss, szinte élő rajzok, jó beírás, érthető mondatok. NAGYON NAGYON BEJÖN remélem a folytatás hamar érkezik. Gratulálok a képregény kiválasztásához, a fordításhoz és a beíráshoz is. Együttesen profin hat az egész.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése