Köszi, várom!
Hát akkor ígéretemhez híven:
"1988. november 19-én, egy Cam Kennedy skót művésszel történt egyeztetést követően, Veitch írt egy levelet George Lucasnak, melyben egy új STAR WARS képregény sorozat megírásához kért engedélyt. Azt írta, ugyanabban a teljes egészében festett stílusban készülne, mint a Veitch és Kennedy Marvel Epicnél kiadott The Light and Darkness War című sorozata, s melyből kérésre mintaoldalakat is küldene.
A korábbi évek kiadókkal történt tapasztalatai alapján Veitch egyáltalán nem várt választ. Úgy vélte, levele legjobb esetben is majd egy félrehajított levelek hatalmas halmában végzi majd bontatlanul, esetleg kéretlen levél indokkal visszaküldik neki. Ám ő ennek ellenére is elküldte. Ez volt az palackpostája, az ő Obi-Wannak címzett hologramja, a reménye, hogy a története, melyet évek óta tervezett végül valósággá válhat.
"
Miközben a postára indultam, hogy feladjam a levelet, érdekes dolog történt", emlékszik vissza Veitch. "
Aznap különösen meleg volt, és egy nyitott ablakú ház mellett sétáltam el, amiből teljes hangerőn John Williams STAR WARS filmzenéje hallatszott ki!"
Három nappal később telefonhívást kapott Lucy Wilsontól, a Lucasfilm kiadásért felelős igazgatójától. Azt mondta, a Lucasfilmet nagyon érdeklik a vázlatai, de a végleges döntést majd George Lucas hozza meg a mintaoldalak szemrevételezése után. Másnap Veitch azonmód elpostázta a The Light and Darkness War első 3 részét. November 29-én újabb telefonhívást kapott Wilsontól: Lucas áldását adta, a projektjük zöldutat kapott.
...
Goodwin szinte azonmód megkedvelte Veitch és Kennedy egy felnőtteknek szóló, STAR WARS témájú képregény elképzelését, és kijelentette, hogy szerinte a Marvel Epic megfelelő kiadó lenne számukra. Miután az egyik legjelentősebb képregény kiadó ekkora érdeklődést tanusított a művük iránt, 1988. december 30-án Veitch elküldte Goodwinnak a 9 oldalas vázlatát, amit aztán alaposan megtárgyalták, s melyet azután Goodwin a saját javaslataival egészített ki. "
Archie-nak az az elképzelése támadt, mi lenne, ha a Birodalom beöltöztetne valakit Vadernek, hogy így keltsenek félelmet szerte a galaxisban."
Goodwin visszajelzései alapján Veitch később átdolgozta a vázlatát, majd a Lucasfilmnek is elküldte. Lucy Wilson végül engedélyt adott Veitchnek a szkript megírására egy dolog kivételével: "
A Vaderrel kapcsolatos dolgok kikerültek a képből. 'George épp egy előzményen dolgozik'." emlékszik vissza Veitch. "
Ami lényegében azt jelentette, hogy Lucas nem akarta, hogy valami olyat alkossunk, ami esetleg ellentmondásba kerülne az előzményekben szereplő Vaderrel. Lucy azt mondta, hogy egy "kiképző hologram" formájában viszont nyugodtan szerepeltethetjük Vadert. És igen, még a színészek képmásait is használhatjuk."
...
"
Abban az időben, mikor a Sötét Birodalmat csináltuk, nem igazán fektettek nagy hangsúlyt egy egységes univerzum felépítésére - most az 1990-es évek elejéről beszélünk, jóval a Baljós Árnyak megjelenése előtt - amikor néhány korábbi regényt (Erőpróba, stb.) máris kiírtak a folytonosságból. Akkoriban szinte minden rohamtempóban készült" mondja Barbara Kesel, a Sötét Birodalom későbbi szerkesztője. "
Emlékszem volt egy kisebb fajta kiborulás az irodában, mikor megtudtuk, hogy Leiának ikrei születnek majd, miközben a mi történetünkben csupán 'egy gyerek' szerepelt."
...
Egy egyszerű megoldással végül Veitchnek sikerült elkerülnie, hogy az ő sorozata és Zahn könyvei ellentmondásba keveredjenek egymással: a Sötét Birodalom nem sokkal Zahn trilógiája után fog játszódni, majd ír egy felvezető szöveget, hogy összekapcsolhassa a két sorozatot.
...
Végül bebizonyosodott, hogy megérte kivárni, hogy Cam Kennedy újra csatlakozhasson a projekthez. Bár a munka kezdetéig egyik STAR WARS filmet sem látta, a történet karaktereit, járműveit és a galaxis különböző világait olyan magabiztosan és sajátosan festette a maga akvarell stílusában, hogy az mind a rajongók, mind a kritikusok, sőt még más jelentősebb művészek figyelmét is felkeltette. A STAR WARS filmek eredeti vázlatrajzolója Ralph McQuarrie azt írta róluk, hogy "
irigységgel" tekint Kennedy rajzaira.
Kennedy meleg szívvel emlékszik vissza arra a pillanatra, mikor személyesen találkozott az ipar egyik nagyágyújával. "
Emlékszem, mikor Moebiusszal találkoztam" mondja Kennedy a híres francia művészről, "
az egyik New York-i közönségtalálkozón, nálam pedig volt néhány oldal a Sötét Birodalomból. Odajött hozzám, és azt mondta: 'Áhh, feltétlenül el kéne cserélnünk néhány oldalt.' Mire én: 'Melyeket szeretnéd?' Majd fogta az egyik oldalt, elvette, elment és hozott nekem is egyet az övéi közül, így cseréltünk."
...
George Lucast, aki maga is lelkes képregénygyűjtő, annyira lenyűgözte a képregényt, hogy a Lucasfilm éves karácsonyi buliján minden alkalmazottát megajándékozta a képregény egy-egy példányával."
/Részletek a "
STAR WARS Insider 157-159: The Making Of Dark Empire - Part I-III" cikksorozatából./
Érdekességek, szintén a cikksorozatból:
- a képregényt eredetileg a Marvel adta volna ki, de miután Archie Goodwin otthagyta a Marvelt a DC-ért a képregény parkolópályára került, mert a Marvel Epic új szerkesztője nem volt annyira elájulva a STAR WARStól
- a rajzoló egy résszel volt kész, amikor a kiadás látszólag zátonyra futott, így más fizetős munka után nézett
- Zahn könyve miatt pár dolgot át kellett írniuk, hogy igazodni tudjanak a folytonossághoz
- a Dark Horse Comics tulajdonosa Mike Richardson azután kereste meg Lucy Wilsont a STAR WARS képregény kiadásának jogaiért, miután látott néhányat Cam Kennedy a Sötét Birodalom #1 számához készült illusztrációi közül
- a Dark Horse azért kapta meg a jogokat, mert nagy sikerrel adtak ki olyan filmekhez köthető képregényeket, mint az ALIENS
- Mike nem akarta lecserélni a rajzolót, és hajlandó volt addig várni, amíg Cam Kennedy befejezi az aktuális munkáit, hogy ő fejezhesse be a Sötét Birodalmat