Szerző Téma: Star Wars  (Megtekintve 711200 alkalommal)

0 Felhasználó és 12 vendég van a témában

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3727 Dátum: 2018. Június 17., 12:04:49 »
Kedves Zajrus!

Kissé talán megválogathatnád a szavaid – pláne hogy már harmadszorra szólunk érte – mi itt kulturált hangnemben beszélgetünk. Attól hogy nem értünk egyet, még leírhatod higgadtan, hogy mit gondolsz. (Tudom visz a rajongás, meg rá vagy rugózva a témára, de mégis.) Nem takarodok sehova, bár szoktam Treket nézni meg még húsz másik űroperát is nyomon követek. Azzal is tisztában vagyok, hogy az SW spacefantasy. De az arányok szerintem eltolódtak. Én így érzem. Azt sem tartom szerencsésnek, hogy az új filmek egy részét elvicceskedik. Ugyanez volt az egyik baj a prequelekkel is. Két véresen komoly témát (a gonosz születése és a demokrácia vége) próbáltak rajzfilmes, gyerekfilmes, családi filmes eszközökkel prezentálni. Aztán úgy kellett a síró kisgyereket kimenekíteni a lávás jelenetnél, mert megijedt. Persze a fantasy is, meg a családi mozi is többet hoz a konyhára, mint egy komolyabb sf. Egyébként ha jól látom Legends vs Kanon: 3:1  :D

Ööö... ez egy összesített finomított idézet volt pár magát anno hatalmas Star Wars fannak tartó arctól... bár a sci-fi/Trek rajongók része, akik a Star Warst is imádták teljesen ki voltak bukva mindig is a pontatlan, elnagyolt elemek miatt, de ahogy mondtam Lucasék álma nem egy sci-fi film volt... ahogy nem is tisztán fantasy... bár szerintem pont a prequels volt, ami ellépdelt a földhözragadtabb sci-fibb irányba... teljesen kézzel foghatóvá tették az Erőt emellett Lucas visszahozta az anno kiselejtezett politikai, bürokrata szálakat, amik remek társadalmi alapot szolgálnak és a sci-fi részt erősítik... az EP III egyszerűen borzalmas volt... szerintem Lucasban valahol a felénél tudatosulhatott, hogy már csak egy fél film van hátra a trilógiából és Anakin még mindig a hős...

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3726 Dátum: 2018. Június 17., 11:39:01 »
Kedves Zajrus!

Kissé talán megválogathatnád a szavaid – pláne hogy már harmadszorra szólunk érte – mi itt kulturált hangnemben beszélgetünk. Attól hogy nem értünk egyet, még leírhatod higgadtan, hogy mit gondolsz. (Tudom visz a rajongás, meg rá vagy rugózva a témára, de mégis.) Nem takarodok sehova, bár szoktam Treket nézni meg még húsz másik űroperát is nyomon követek. Azzal is tisztában vagyok, hogy az SW spacefantasy. De az arányok szerintem eltolódtak. Én így érzem. Azt sem tartom szerencsésnek, hogy az új filmek egy részét elvicceskedik. Ugyanez volt az egyik baj a prequelekkel is. Két véresen komoly témát (a gonosz születése és a demokrácia vége) próbáltak rajzfilmes, gyerekfilmes, családi filmes eszközökkel prezentálni. Aztán úgy kellett a síró kisgyereket kimenekíteni a lávás jelenetnél, mert megijedt. Persze a fantasy is, meg a családi mozi is többet hoz a konyhára, mint egy komolyabb sf. Egyébként ha jól látom Legends vs Kanon: 3:1  :D

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3725 Dátum: 2018. Június 17., 00:49:43 »
Én érzek azért némi stílusbeli különbséget is. Régen szerintem több volt a fémes sci-fi íz, és kevesebb a fantasy elem a történetekben. Márpedig a sci-fi alapja a logika, míg a fantasyé a mágia, ami a világon a leglogikátlanabb dolog. Ezért nálam a sci-fi mindig legyőzi a fantasyt.

Ami különösen bosszant, az az amikor valamit a rajongók, írók kisütöttek, felépítettek, működött aztán megváltoztatják mert csak. Például volt egy teória arra, hogy miért piros a gonoszok kardja. Mert más rezgésszámú kristályt használnak. Oké. Erre most kitalálják, hogy azért mert mágiával kivéreztetik a kristályt, ami élőlény. Vagy ott van a Falcon orra. Kitalálták, hogy ott tolja a rakományt, és ezért van oldalt a pilótafülke. Logikus. Erre most kapunk egy másmilyen orrú Falcont. Vagy RM megfestette annak idején Alderaan fővárosát, de azért sem azt használták a Sithek bosszújában, majd később betették a képet a Rebelsbe mint egy másik várost, bolygót ábrázoló festményt. Na az ilyenekkel a peremvidékig lehet kergetni.

Erre szokták rávágni anno - még mielőtt egy elcseszett kötelességtudatból módi lett mindent isteníteni, ami pre-Disney, vagy ha nem megy egyenes arccal akkor nosztalgikusan felidézni a gyerekkort és panaszkodni, hogy mennyire nem érhet fel egy berögződött emlékképhez a jelen legyintve arra, hogy azt még konkrétan a filmek újranézése sem adhatja vissza függetlenül a verziótól -, hogy takarodj Trekket nézni... a Star Wars egy űropera, ami sci-fi és fantasy elemek keveréke, de nem is vegytiszta sci-fi és nem is vegytiszta fantasy... egy eposz az űrben, ami nem meglepő tekintve, hogy a kiindulási alap a Flash Gordon volt...

És nagyon gonosz és csúf dolog más rezgésszámú kristályt használni, mikor az EFXZ801020 rendelet egyértelműen kimondja, hogy csak 130010Hz és 14300101Hz közötti rezgésszámú kristályokat használhatnak... az élőlény elég erős kifejezés, de mennyire király már, hogy eddig mindent átjárhatott a gonoszság a kard fém tokját, aksiját, a rajta lerakódott üledéket, de a kristályfreki az illegális azért a kóterbe vágják az embert :D Itt van Darth Bane baba első kis cipőcskéje múltkor mutattam a szomszédasszonynak lemészárolta tőle a fél falut, de ne aggódj a felnőtt Bane-el harmóniában lévő fénykard kristály tökre ártalmatlan csak tiltja a galaktikus törvény xy paragrafusa :D

Hát igen Lando Calrissian csempész feltétlenül anyagmozgatásra fogja használni a hajóját, nem ám mentőkabint szerel bele, ha már a Legends-ben is rendelkezésére állt 654 verzió az üres hely kitöltésére... de nem ám... elvégre mi baj történhet, őt mindenki szereti soha nem került semmilyen slamasztikába ahol pont kellett volna neki egy mentőkabin... hallatlan :D

Egyértelműen Ralph McQuarrie fel nem használt műveit máglyára kellett volna vetni... várj ez most a Leia otthona-féle Alderaan volt, vagy az Új Birodalom központja-féle Alderaan? Szemét Lucas fogta Aquilae-t átnevezte Alderaan-nak és lenyomta szegény szerencsétlen fémes sci-fi ízt vágyó rajongók torkán... a rohadék... a bürökrata Vaderből is egy gonosz Sithet csinált, mikor tudhatta volna, hogy a Sitheknek eredetileg csak pár nézeteltérése volt a Jedi-Bendukkal és végső soron tele volt a hócipőjük az Új Birodalom hülyeségeivel...


Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3724 Dátum: 2018. Június 16., 21:40:44 »
Én érzek azért némi stílusbeli különbséget is. Régen szerintem több volt a fémes sci-fi íz, és kevesebb a fantasy elem a történetekben. Márpedig a sci-fi alapja a logika, míg a fantasyé a mágia, ami a világon a leglogikátlanabb dolog. Ezért nálam a sci-fi mindig legyőzi a fantasyt.

Ami különösen bosszant, az az amikor valamit a rajongók, írók kisütöttek, felépítettek, működött aztán megváltoztatják mert csak. Például volt egy teória arra, hogy miért piros a gonoszok kardja. Mert más rezgésszámú kristályt használnak. Oké. Erre most kitalálják, hogy azért mert mágiával kivéreztetik a kristályt, ami élőlény. Vagy ott van a Falcon orra. Kitalálták, hogy ott tolja a rakományt, és ezért van oldalt a pilótafülke. Logikus. Erre most kapunk egy másmilyen orrú Falcont. Vagy RM megfestette annak idején Alderaan fővárosát, de azért sem azt használták a Sithek bosszújában, majd később betették a képet a Rebelsbe mint egy másik várost, bolygót ábrázoló festményt. Na az ilyenekkel a peremvidékig lehet kergetni.

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3723 Dátum: 2018. Június 16., 16:28:09 »
Minden szavaddal egyetértek. Ahogy látom, rengetegen vannak, akik az új "kánon" miatt hanyagolják a Legends történeteket. Pedig ott is vannak legalább olyan jò sorozatok. Pl. a Köztársaság és a Birodalom zseniális alkotások. És egyesek bármiért képesek rajongani, amin"kánon".

Nem elérhető Recsi

  • Fejvadász
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2882
  • Karma: +33/-0
  • Nem: Férfi
    • Hálózsák
Re:Star Wars
« Válasz #3722 Dátum: 2018. Június 15., 23:31:42 »
Megpróbáltam elolvasni az utóbbi napok termését, de a 3. számomra ismeretlen szereplő után feladtam.

Szerintem úgysem tudja meggyőzni egyik tábor a másikat. Vannak régi EU hívők a - számomra - klasszikus szereplőkkel, mint pl. Boba, aztán van a másik oldal, az új Disney nemtommi (kánon?) hívők Phasmával meg a többiekkel, akiknek meg sem jegyeztem a nevét. Én spec régi EU hívő vagyok, bár elolvasom az új könyveket is, de azért EU-Új kánon 1:0.
Jöhetnek a szavazatok.

Kicsit belegondoltam, hogy mi volt - illetve nem volt - akkoriban idehaza, amikor a SW IV (akkor még New Hope nélkül, csak Csillagok Háborúja) bemutatásra került. Nem voltak pl. sci-fi filmek. Ez mondjuk erős túlzás, de a mai dömpinghez képest mérve semmi sem volt. Most így kapásból az Üzenet az űrből ugrik be, amit többször is megnéztünk a haverokkal. Mondjuk TV sorozatból a Pirx és az Orion, meg az Alfa holdbázis.
Eleve nem volt ennyi játékfilm. Hetente kb. 1 új filmet mutattak be a mozik, aztán - jó esetben - ugyanazok mentek a TV-ben, és egy ország ült a képernyők előtt ha pl. Piedone film ment.

Csak azt akartam mondani ezzel, hogy nem volt ennyire szétdarabolva az ember figyelme, érdeklődése, rajongása. Ma annyi jó -és nem jó - film és sorozat van, amiért rajongani lehet, hogy az ember győzze szusszal végignézni. Az internet is ontja az infókat, kis túlzással 1-2 óra alatt prófi Trónok Harca tudor lehet bárki. Akkoriban ez másképp ment. Akkor természetes volt, hogy az ember megvette a Nők Lapját vagy a Képes Újságot, mert volt benne 1 Mark Hamill vagy Carrie Fisher kép. Emlékszem, hogy mekkora értéke volt egyszer egy "Jedis BRAVÓnak", és hányszor, milyen árakon cserélt gazdát az osztályban :) Valakinek a nyugati rokona hozta, csak, hogy "hozzon valami menőt a gyereknek". Azt hitte a Limahl poszter lesz a sláger, aztán a 2 (!!!) színes oldalnyi Return of the Jedi bemutatóért szétcincálták :)
Nem azzal akarok világot váltani, hogy "bezzeg az én időmben", de vannak dolgok, amik korszaktól és életkortól függően teljesen máshogy csapódnak le.
Ezért lesz szerintem ritkán egy tizennemtudoménhány évig megvonásban sínylődő, az OT-t tízennemtomhányszor rongyosra olvasó rajongóból az új éra rajongója, és lesz sokkal ritkábban a mai - vagy a közelmúltbéli - csillivilliCGI filmken felnövő popcornkólás mozitorrentezős plázagenerációnak kedvence a ma már klasszikusnak hívott trilógia.

A félreértések elkerülése végett, nekem tetszettek az új filmek, bár a VII. csak kb. 3-4. nézésre. Megnézem az elkövetkező filmeket is, és remélem aztok is tetszeni fognak. Nekem a Solo is bejött, csak fura vot a vége. Aztán olvastam, hogy trilógiának készült. Lehet, hogy felkészületlen voltam, mielőtt elmentem rá a moziba, de szeretek "szűzen" beülni egy filmre :)

Köszönöm annak aki elolvasta az agymenésemet :)
Vesszen a Birodalom!

Nem elérhető Recsi

  • Fejvadász
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2882
  • Karma: +33/-0
  • Nem: Férfi
    • Hálózsák
Re:Star Wars
« Válasz #3721 Dátum: 2018. Június 15., 23:01:16 »
...Boba semmi említésre méltót nem tett a klasszikus filmekben azon kívül, hogy pózolt és jól nézett ki, majd "meghalt".
Az idézőjel gondolom direkt van, mert BOBA ÉL (nemsokára mindenki megláthatja, ugye, Galen?  :) )
Vesszen a Birodalom!

Nem elérhető Aldarion

  • Kilencedik osztag, Hídégetők
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 3216
  • Karma: +37/-0
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3720 Dátum: 2018. Június 15., 21:30:58 »
Ők nem hagytak bennem még olyan mély nyomot (talán azért is, amit Recsi is írt, hogy őket már nem gyerekfejjel ismertem meg), de azért persze nekik is mindig adok egy esélyt.
Inkább azért, mert még túl frissek. Ha megnézitek, Maul se azonnal lett kult karakter, de minden húzódozás és tiltakozás ellenére az előzmény trilógia csak beépült a köztudatba, és ahogy a klasszikusnál is, itt is el kezdték kiépíteni a karakter köré a legendát.

Sokat mosolygok azon, hogy mennyire szidják Phasmát, hogy csak egy új Boba Fett, és még annak se jó. Ha jól megnézzük, Boba semmi említésre méltót nem tett a klasszikus filmekben azon kívül, hogy pózolt és jól nézett ki, majd "meghalt". Lássuk be, ezt eddig Phasma is hozta. De vele aztán kijöttek olyan regények, mint a Fejvadászháború trilógia és rögtön a galaxis élvonalbeli badass rossz fiúja lett nem pedig a Jedi visszatér egyik legidiótábban meghaló karaktere...

Innen nézve szerintem csak idő és író kérdése, hogy melyik mennyire válik emlékezetessé.
"When the battle is through, only the strong will survive."

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3719 Dátum: 2018. Június 15., 13:59:58 »
Ők nem hagytak bennem még olyan mély nyomot (talán azért is, amit Recsi is írt, hogy őket már nem gyerekfejjel ismertem meg), de azért persze nekik is mindig adok egy esélyt.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3718 Dátum: 2018. Június 15., 13:42:57 »
Ha már buta gonosztevők:

Az egyik ok, amiért a régi EU-t preferálom, azok épp a gonosztevők. Thrawn, Xizor, Isard, Zsinj, Trachta akik élettel töltötték meg a palotát igazán ravasz figurák voltak, agyafúrt, kimunkált és persze kegyetlen tervekkel. Ezzel szemben Snoke mit tud felmutatni? Hogy volt egy púfók halálcsillaga?

Ööö az Armitage Hux dédelgetett projektje volt az összes tömegpusztító fegyverrel egyetemben... Snoke magasról tett rájuk, amíg a rendelkezésére álltak... és azért nem látsz sok helyezkedést, mert mind a négyen: Snoke, Kylo, Phasma és ifj. Hux nem sokkal a VII történései előtt kerültek hatalomra... A régi vezetők közül egyedül az idősebb Hux sorsát ismerjük, a fia és Phasma fogtak össze és intézték el - úgy fest gyerekkatonák nevelésében jobb volt, mint a saját fia esetén... Snoke a menekülő Birodalmiaknak kínált segítséget és biztonságot az Ismeretlen Régióban... nem tudni pontosan, hogyan vagy miért, de elhatározta, hogy magához ragadja a hatalmat félretolva mindenkit, aki az útjába kerül... mostanáig nem tudni, hogy mi lett Sloane Főadmirálissal... csak, hogy már nincs az Első Renddel... amúgy, ha helyezkedést akarsz akkor ott van Thrawn, Vader, Tarkin, Pryce, Sloane csak párat említve...

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3717 Dátum: 2018. Június 15., 13:28:30 »
Ha már buta gonosztevők:

Az egyik ok, amiért a régi EU-t preferálom, azok épp a gonosztevők. Thrawn, Xizor, Isard, Zsinj, Trachta akik élettel töltötték meg a palotát igazán ravasz figurák voltak, agyafúrt, kimunkált és persze kegyetlen tervekkel. Ezzel szemben Snoke mit tud felmutatni? Hogy volt egy púfók halálcsillaga?

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3716 Dátum: 2018. Június 15., 09:52:37 »
Ez a lehető legrosszabb lehetőség. Másfél év alatt bármi történhet még a képregényben. És mire is ment a Vörös Hajnallal? :D Pár év múlva megint megörülve szenvedett a Malachoron. Akármibe is kezdett, semmi sem jött ősszel neki. Én örülnék a játékban mondjuk egy gungan jedinek.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3715 Dátum: 2018. Június 15., 08:46:12 »
A Tanács ülésein se mutatják őket. Csakhogy a régi sztorikban egy lényegesen nagyobb csokor jedire. Igen, határozottan tetszett, ahogy megőrült. Az új veeziòban semmiben se különbözik a többitől. Darth Maul ahogy felépített valamit, rőgtön lerombolta valaki más.

Az Jedi: Fallen Ordert a Darth Vader képregény fogja felvezetni.

És 4 évnél lényegesebben több idő alatt :D Aztán megint talpra állt és felépítette a Crimson Dawn-t...

Btw akkor lehet, hogy Verla lesz az egyik szereplő az új játékban... mármint nem tudom, hogy az író mit tervez vele, de külön hangsúlyt fektetett a túlélésére és ő volt az egyetlen Ferren Barr padawan tanítványai közül, aki erőérzékeny is... a borító alapján a kövi sztori kis Vader vs Tarkin lesz... Quinlan Vos-t pedig már füzetek óta emlegetik, hogy nincs adat arról, hogy meghalt volna, tehát túlélőként kezelik... Verlát Barr meg elküldte, hogy kutassa fel Yodát, Kenobit vagy Vost, hogy tovább tanulhasson... és ezek szerint a játék inkább úgy ~YE18-ban fog játszódni nem teljesen közvetlenül az EPIII után, hacsak nem adaptálják ezt a sztoriszálat is valamennyire... aztán ki tudja addig még van cirka másfél év lehet másra kellett Verla... Vost meg Vader levágja addigra :D

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3714 Dátum: 2018. Június 14., 22:38:12 »
A Tanács ülésein se mutatják őket. Csakhogy a régi sztorikban egy lényegesen nagyobb csokor jedire. Igen, határozottan tetszett, ahogy megőrült. Az új veeziòban semmiben se különbözik a többitől. Darth Maul ahogy felépített valamit, rőgtön lerombolta valaki más.

Az Jedi: Fallen Ordert a Darth Vader képregény fogja felvezetni.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3713 Dátum: 2018. Június 14., 19:04:46 »
És ez megmagyarázza, hogy a TCW idején hol volt? :D Bár lehet, hogy így volt a legjobb. A régi történetekben izgalmas dolgok történtek vele. Viszont a TCW jòpár karaktert csinált ki. Darth Mault és Ventresst teljesen butának és szerencsétlennek állították be. Adi Gallia, Quinlan Vos és Dooku pedig olyan semmilyenek lettek.

Miért a többi x ezer Jedi merre volt? :D Bármelyik verziót nézzük csak egy csokornyi Jedire fókuszáltak és nem is a teljes tanácsra csak pár tagra...

Ha az izgalmas, hogy megőrült rátámadt Windura majd öngyilkos lett akkor lehet... nekem jobban tetszett a mostani verzió ahol Tábornokként szolgált csatákat nyert, majd a padawanját védve halt meg a 66-os parancskor...

Ööö tehát az öt nagy bűnszindikátust összefogó, Mandaloret lerohanó és uraló Maul buta és szerencsétlen a három szót szóló majd megdöglő meg okos és király értem :D Ventress meg szintén abba a hibába eshetett, hogy három és fél szónál többet mondott :D


Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3712 Dátum: 2018. Június 14., 18:46:03 »
És ez megmagyarázza, hogy a TCW idején hol volt? :D Bár lehet, hogy így volt a legjobb. A régi történetekben izgalmas dolgok történtek vele. Viszont a TCW jòpár karaktert csinált ki. Darth Mault és Ventresst teljesen butának és szerencsétlennek állították be. Adi Gallia, Quinlan Vos és Dooku pedig olyan semmilyenek lettek.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3711 Dátum: 2018. Június 14., 11:41:13 »
Vannak tagok akiket a TCW teljesen elhanyagolt. Rancisis például meg se szòlal abban a pár részben amiben szerepel. Agen Kolar mintha felszívòdott volna. Billaba szintén. Pedig ők is megérdemelnék azt a figyelmet amit mások megkaptak.

Depa Billaba volt Caleb Dume aka Kanan mestere és a 12 részes Kanan képregényben meglehetősen nagy szerepet kapott ;)

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3710 Dátum: 2018. Június 14., 09:51:47 »
Vannak tagok akiket a TCW teljesen elhanyagolt. Rancisis például meg se szòlal abban a pár részben amiben szerepel. Agen Kolar mintha felszívòdott volna. Billaba szintén. Pedig ők is megérdemelnék azt a figyelmet amit mások megkaptak.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3709 Dátum: 2018. Június 14., 07:50:10 »
Azért ez borzasztóan méltatlan, hogy egy Galactic Atlasbòl kell egy ilyen jelentős karakter haláláròl értesülni. Az ő főszereplésével is megnéznék egy önállò filmet. Vagy akár úgy ahogy van a Jedi Tanács is megérdemelne egyet. A klònháború előtti időszak is elég hiányos a Disney kánonban. Remélem, legalább a játék főszereplője valamelyikük padawanja lesz. Kaján is jobb volt így, hogy ismert karakterhez lehetett kötni.

A jelentőség eléggé relatív pl Ferren Barr teljesen jelentéktelen karakter a megjelenései helyét és számát tekintve mégis ő okozta, hogy a Mon Calamari végleg a Birodalommal szemben helyezkedjen el... lényegében ezzel megdöntve a Birodalmat... itt egyszerűen arról van szó, hogy azt a pillanatot a Galactic Atlas érintette, ha valamelyik médium majd újralátogatja a Templom bevételét akkor kapsz teljesebb képet, mint mikor Shaak Ti előre felvett holocronját, amit közvetlenül a halála készített el, Luke találja meg Grakkus gyűjteményében... hogy a Jedi Tanács mit érdemelne arról az idősebb Luke-nak (és a Legends-bélinek is) lenne egy-két szava... de a TCW szerintem elég teret adott nekik.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Június 14., 08:01:04 írta zajrus »

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3708 Dátum: 2018. Június 13., 22:05:43 »
Azért ez borzasztóan méltatlan, hogy egy Galactic Atlasbòl kell egy ilyen jelentős karakter haláláròl értesülni. Az ő főszereplésével is megnéznék egy önállò filmet. Vagy akár úgy ahogy van a Jedi Tanács is megérdemelne egyet. A klònháború előtti időszak is elég hiányos a Disney kánonban. Remélem, legalább a játék főszereplője valamelyikük padawanja lesz. Kaján is jobb volt így, hogy ismert karakterhez lehetett kötni.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3707 Dátum: 2018. Június 13., 19:14:43 »
Ja a Star Wars: Galactic Atlas megerősíti, hogy Vader ölte meg a templomban  :nezze:



A kivágott jelentek érdekes kategória, igazából jelenetfüggő... pl a Wampa-ajtót már 100%-ban újra kanonizálták és van, amit még kánonként kezelnek, de van, amiket nagyon nem... illetve Lucas módosításai még ilyenek #HanShotFirst...

Nem elérhető Aldarion

  • Kilencedik osztag, Hídégetők
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 3216
  • Karma: +37/-0
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3706 Dátum: 2018. Június 13., 18:35:05 »
A kivágott jelenet olyan mintha meg se történt volna. A TFU meg sehogysem fér bele a Disney-univerzumba. Így lényegében semmit se tudunk.
Én nem is azt mondtam, hogy számít vagy se, hanem azt, hogy tudtommal az ő halálára van a legtöbb alternatíva...

Egyébként a kánon jelenleg úgy kezeli, hogy a meditáció közbeni halála a valós, erre több helyen is utaltak már - egyebek között a The Clone Warsban is szerepelt, amikor Yodának látomása volt a 66-os parancsról. És mivel az utóbbi időben igyekeznek a kánon részeként elfogadtatni a TCW-t és a Rebelst, így sokan kánonnak tekintik Shaak Ti halálát is. Hogy aztán ezen változtatnak-e a jövőben az jó kérdés, de én nem hinném.
"When the battle is through, only the strong will survive."

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3705 Dátum: 2018. Június 13., 17:33:55 »
A kivágott jelenet olyan mintha meg se történt volna. A TFU meg sehogysem fér bele a Disney-univerzumba. Így lényegében semmit se tudunk.

Nem elérhető Aldarion

  • Kilencedik osztag, Hídégetők
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 3216
  • Karma: +37/-0
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3704 Dátum: 2018. Június 13., 16:36:02 »
Csak azt ne. Akkor már inkább Shaak Tit,  ròla úgyse tudunk semmit a háború òta.
Dehogynem. Azt, hogy talán ő az egyik legtöbbször megölt Star Wars karakter...  :nezze:
  • a Sith-ek bosszújának egyik kivágott jelenetében Grievous tábornok végzett vele még valahol a film elején
  • egy másikban Anakin öli meg meditálás közben, már Darth Vaderként a Jedi templom kiirtásakor
  • a Force Unleashed-ben meg lényegében megölte magát, miután Starkiller legyőzte

Innen nézve szerintem igazából csak az az egy kérdés szorul tisztázásra, hogy akkor most melyik volt a valódi halála...
"When the battle is through, only the strong will survive."

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3703 Dátum: 2018. Június 13., 15:14:08 »
Csak azt ne. Akkor már inkább Shaak Tit,  ròla úgyse tudunk semmit a háború òta.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-4
    • AllComics
Re:Star Wars
« Válasz #3702 Dátum: 2018. Június 13., 14:06:45 »
Jövő karácsony körül új SW játék jelenik meg Jedi: Fallen Order címmel. A két trilògia közt fog játszòdni egy padawan főszereplésével. Kit látnátok benne szívesen? Persze Vaderen kívül, mert ő egyértelműen benne lesz. Mit szòltok hozzá?

Hát attól függ, hogy mennyire játszódik közel az EP III-hoz... mármint mire Vader elindult kardot kajtatni magának addigra már csak maréknyian maradtak a Jedik közül... persze új karaktereknek, meg akiknek nem mutatták a halálát mindig van hely... meg, hogy mennyire ássák bele magukat a Battlefront II sztorimódja ilyen szempontból pl hibátlan volt mert utaltak ott képregényekre, könyvekre mindenre, amire csak kellett... mert pl Chanath Cha-val érdekes lehetne találkozni miután meglépett a Vaderrel való találkájáról, vagy kicsit korábban esetleg Ferren Barral... de az Inkvizítorok háttérsztoriját is bővíthetnék elvégre egytől-egyig bukott Jedik és bár elég hamar elbuknak a kitartóbbak másfél évtizedig vadásszák a Jediket... de attól függ mekkora területet fednek le jöhetne Enfys Nest édesanyja meg a Cloud-Riderek, de Maul, Ahsoka, Rex, Kanan vagy klasszikusabbak, mint Jabba, Bail Organa... esetlegesen Quinlan Vos bár annyit emelgetik a Darth Vader v2-ben, hogy szerintem ő lesz a következő Vader listáján :D

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3701 Dátum: 2018. Június 13., 12:39:52 »
Jövő karácsony körül új SW játék jelenik meg Jedi: Fallen Order címmel. A két trilògia közt fog játszòdni egy padawan főszereplésével. Kit látnátok benne szívesen? Persze Vaderen kívül, mert ő egyértelműen benne lesz. Mit szòltok hozzá?

Nem elérhető Timár Lénárd

  • Sólyomszem
  • *
  • Hozzászólások: 35
  • Karma: +1/-0
Re:Star Wars
« Válasz #3700 Dátum: 2018. Június 13., 07:07:01 »
Basszus, itt csak nekem volt tök jó az Utolsó jedik?  :headscratch:

Ez a Finn meg hozott-e döntést vagy mindig csak parancsot teljesített vita annyira fölösleges.
Miért gond, hogy rohamosztagosként nem csinált mást, csak a parancsokat teljesítette? Azért katona. A lázadóknál szintén csak követte a parancsokat. Ja, hogy az egy másik katonai szervezet. Akkor talán ezért. Szóval tényleg nem értem, hogy miért ennyire fontos ez.

Különben is volt egy rakás saját döntése. Leginkább az, hogy megszökik a lázadóktól, mikor nagyon veszélyes lett a helyzet. De a csaj abban is megakadályozta.
De előtte is lelépett az Első Rendtől, elvette a pilóta dzsekijét, hazudott arról, hogy kicsoda valójában, majd pedig Kanata helyén is lelépési lehetőséget keresett. Szóval egy rakás döntést hozott. És tényleg nem értem, hogy ez miért ilyen fontos.  :nemtudom:

Na, és most, hogy bedobtam pár dolgot az üstbe, csak hátradőlök és várom, hogy felforrjon.  ;D
Mint többször irtam, nem nekünk van gondja vele, hanem Rosenak. De többet nem lehet kihozni már ebböl a témából tényleg.

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1548
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Star Wars
« Válasz #3699 Dátum: 2018. Június 12., 15:39:16 »
Agent of the Empire, csak az autocorrect megint szivatott. A két trilógia közt játszòdik. Angolul olvastam pár éve. Hozta amit vártam tőle.

Jah. Így már ismerem. :)

Nem elérhető Goten56

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 448
  • Karma: +2/-2
Re:Star Wars
« Válasz #3698 Dátum: 2018. Június 12., 15:08:32 »
Agent of the Empire, csak az autocorrect megint szivatott. A két trilógia közt játszòdik. Angolul olvastam pár éve. Hozta amit vártam tőle.