HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Star Wars
Recsi:
Szívesen mindenkinek, jövő héten Kotorral foytatjuk, ha Sepi is úgy akarja. :)
Kayamiel:
Lehet benne realitás is akár, majd meglátjuk, már nem sokat kell aludni addig ;D
keildavid:
Régen írtam ide hozzászólást, így most pótlom.
Ezeket olvastam mostanában:
Köztársaság 40-41: A devaroni változat: érdekes volt az, hogy benne volt ugyan azaz esemény, ami a Jedi Tanács minibe is volt. Villie viccesen adta elő. Bár nekem ez egyfajta tölteléksztorinak tűnt, de mégis jó volt elolvasni.
Köztársaság 42-45: Quinlan Vos és Aylaa Secura történetéről sok minden kiderült, hogy mire is utaltak a későbbi történetekben.
Köztársaság 46-48, 78: Ez is egy kissé olyan tölteléksztorinak tűnt. Mivel a Jedik(pl. Obi-Wan és Anakin) mellékszereplők voltak. A 78-as furcsa volt számomra, ennek hogy mi köze volt ehhez a történethez. De később ez is érthető volt.
Köztársaság 79-83: Még nem olvastam el megvárom, míg meglesz a teljes történet és egybe fogom elolvasni.
Zam Wesell: Azt nem is tudtam, hogy kicsoda ez a Zam és hogy milyen képességei vannak, és ebbe láttam először.
Régi Köztársaság Lovagjai 36-46: nem semmi, hogy milyen sok érdekes történetek vannak. Volt benne sok mozgolódás és több mellékszálak a történetben, amik végül összefonódtak. Hű, régen hogy félbemaradt a magyar megjelenés, de hála nektek elolvashattam a teljes történetet.
Erőpróba: nagyon jó, hogy újabb Star Wars mini van le tudva a régi Semic-féle képregényből.
Jelenleg ennyi is volt.
és köszönöm mindenkiknek, akik megvalósították, hogy ezeket el lehet olvasni magyarul. :worship: :worship:
Kayamiel:
Köszönöm az Erőpróba részt :hzs-r2d2: :hzs-darthvader: :hzs-darthmaul:
Farek:
--- Idézetet írta: Recsi - 2019. Április 25., 10:03:55 ---
--- Idézetet írta: Kayamiel - 2019. Április 24., 21:33:00 ---Minden korosztálynak megvannak a maga hősei
--- Idézet vége ---
Fareknak Yoda. Egy évfolyamba jártak. :)
--- Idézet vége ---
De csak mert megbuktam és évet kellett ismételnem a Jedi akadémián.
(egyébként meg, Recsi: :smileythefinger: )
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése