Bár a még képlékeny, korai időket és a Luke Leia kalandokat preferálom, ezek a réges-régi történetek azért hagynak némi kívánnivalót maguk után. Mintha a szerzők még nem igazán érezték volna az Erőt. Maga az ötlet nem is lett volna rossz, de a képi világ gyakran középkorias, mintha a Három Testőrt olvasnánk, Luke depis monológja a végén pedig kissé karakteridegen. Brian Daley, L. Neil Smith vagy Alan Dean Foster azért sokkal jobban érezték a témát. Az ő kiskirályságokra tagolódó, zsarnoki, párologtatófarmokon és energiabányászokon élősködő, rabszolgatartás felett szemet hunyó birodalmuk sokkal reálisabb, kopottasabb, hihetőbb volt. Mike Vilardi raszteles rajzai pedig igazán mesterien jelenetítették meg ezt a korai sw-univerzumot. Ami óvatosan kezelte mind az Erő misztériumát, mind a kronológiát, ahelyett hogy energiakardokat villogtatott volna minden falusi intrikus kezében, és trilógiába foglalta volna még Han Solo gyermekéveit is, nehogy másik író is a karakterhez férhessen.
Ami pozitívum, az az új jedi/erőhasználó karakter, és a fiatal még felelőtlen, fakuló álmaiban csalódó Luke eltúlzott reakciója találkozássukkor. A junior sw könyvekben is visszaköszönő módosított y-wing pedig maga a lázadó álom. Ami mellett egy quintjet vagy egy jevellin csak ócskavas!
