HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Pókember

<< < (173/267) > >>

kaine:
Most sikerült elolvasnom a Pókember- Tündérmesék 1, 2, 4-et és a Web of Romance történetet.
A Tündérmesék 1 aranyos volt, és hangosan felröhögtem, amikor kiderült, hogy Mary Jane kis fekete cicáját Feliciának nevezi.  
A Tündérmesék 2 nem tetszett, viszont a 3 megint kifejezetten jó volt. Azt szépen is rajzolták, és hangulatos is volt.
A Web of Romance történet lényegét már láttam a megjelenésekor, szóval meglepetés nem volt benne, de azon túl azért tetszett. Kivéve 3 dolog. Az egyik, hogy Peter úgy gondol vissza Gwenre, mint aki nem képes kiállni magáért, vagy megvédeni magát. Pedig kevés erősebb lelkű lány szerepelt akkoriban a Pókemberben, mint ő. A másik kettő az fordítás: Sárkányember és Bálint-nap.
Köszi mindenkinek, aki részt vett benne.  

Sepi:
Ó, ha tudnád mi mindent beszkennelnek nem mondanál ilyet.

Farek:
Basszus, most olvastam el a mogyorókrémes történeteket. Hát behalok! Azt hittem, hogy a WC-papírt már nem lehet fokozni - egyébként tényleg nem -, de ez sem vall szégyent. Aranyos, könnyed kis történetek. És komoly ritkaságok. Köszönet a honosításért. De vajon kinek juthatott eszébe ezeket is beszkennelni???

Galamb:
Hát igen, a Hulkos wc papír tényleg felülmúlhatatlan!
Kösz az infót.

Sepi:
Örülök, hogy tetszett nektek. Az egyszer biztos, hogy nem egetrengető történetek, de különlegességképpen jó volt (akárcsak a Hulk-os WC-papír képregény).


--- Idézet ---Amúgy a dolog hátteréről tudsz valamit? A mogyorókrémhez járt ajándékba, vagy mi? Vagy külön adták ki?
--- Idézet vége ---
A mogyorókrémhez adták. Korong alakú volt, mint az látszik is, és a kupakjában volt benne. Valamint annyit tudok, hogy ez a négy történet jelent meg belőle.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése