HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Pókember

<< < (60/267) > >>

turkia:
Akkoriban én már 4. osztályos voltam, kb innen sűrűsüdnek meg a képregényeim. Bár már egy évvel korábban, '93-ban is sokat vettem (elsősorban Transformerst, Marvel Extrá-t), a Pókember az 50-es számok vége, 60-asok elejétől volt rendszeres újság nálam. Utána pótoltam Vateráról az első 10-20 számot.
Nekem is van egy konkrét emlékem, iskolaudvarom egy srác kezében volt ebből a számból vagy 3 db, amiket csere miatt szerzett be. Igen, akkoriban még nem volt net, maradt az ismerősök, meg haverok nem túl gazdag kínálata. Mindez egy abaúji kis faluban a hegyek között, ahol Szerencs már nagyobb városnak számított gyerekszemmel. Ó, én szentimentális bolond.  ;D

FZoli:
Uramatyám, ha nem csalnak az emlékeim, akkor a ma kikerült szám volt az első Pókember, ami megfordult a kezemben. Az ázott Póki az elején megmaradt. Olvasni még nem tudtam, így maradt az újságosnál, de az itteni fekete ruha miatt (meg a Pókember rajzfilmsorozat műsorújságban Új Pókemberként való feltüntetése miatt) sokáig azt hittem az volt Póki alapruhája, és a piros-kék meg egy új.

turkia:
Köszi az újabb számot! Oki Doki itt egy kis joviális alak. Van kis pocakja, nem olyan deltás, mint a Titkos Háborúban.
Amikor a szökése után hirtelen bevágják a kis zöld-sárga ruhájában, elnevettem magam. Mókás jelenség.  :)

KiD:
Egyszer voltam a hónap levele a PC Guruban. Egyetlen levél, amit valaha beküldtem bárhova. Elvileg nyertem vele ajándékot is, azóta is küldik. Lehet, rájuk is írok, így pár év után.

talgaby:
Hála a magasságosnak az én TF-es leveleim sose kerültek bele a digitális archívumokba.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése