Szerző Téma: Sport  (Megtekintve 115418 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #600 Dátum: 2012. Január 06., 15:10:07 »
Véget ért az alapszakasz kezdődik a rájátszás, ami sok izgalmat tartogat.

Ha jól tudom, akkor a vasárnap esti mérkőzés lesz a Steelers-Broncos meccs, amit Denverben fognak majd játszani.
A múlt heti szánalmas offense teljesítmény után én azt mondtam, hogy ki van zárva, hogy Tim Tebow, és a Broncos legyőzze a Steelerst. A Steelersnek sincs valami nagy támadósora, de Broncosénálé mindenképp jobb. Ráadásul a futás elleni védelmük nagyon jó, és mint tudjuk a Broncos csak futni tud.
Ezt gondoltam még a múlt héten, de azóta történt egy pár dolog, ami egy kicsit a hazaiak oldalára hajtja a vizet.
Először is ott van Big Ben bokája. Az irányító lába még mindig nem gyógyult be rendesen, és hát kérdés, hogy a fal meddig fogja tudni őt megvédeni, mert elég egy újabb nagy ütés arra a bokára, és vége. Bár szerintem ő még azok után is vállalná a játékot, de azért szerintem biztos jobban örülne neki, ha nem a bokája miatt kellene aggódnia.
Aztán ott van Ryan Clark védő, aki egy betegség miatt nem játszat Denverben. Állítólag van valami betegsége, ami a vér oxigészállítási hatékonyságát bénítja, és ezért a magaslati levegőt nem nagyon bírja. Állítólag legutóbb, amikor Denverben játzsott(ugye egy mérföld magasan) meg kellett műteni őt, és kis híján bele is halt ebbe a betegségébe. Így Mike Tomlin úgy döntött nem kockáztatja a játékosa életét, annyit nem ér meg a győzelem(meg szerintem nélküle is képesek lesznek nyerni)
És ott van Mendelhall sérülése. A futó a Cleveland ellen megsérült a lábára, és először még csak úgy tűnt, hogy egy meccset kell kihagynia, de aztán kiderült, hogy meg is kell műteni, tehát nagy valószínűséggel az egész playoffból hiányozni fog.
Ezek a dolgok kicsit javítanak a Denver győzelmi eélyein, de én ettől függetlenül még úgy gondolom, hogy a Steelers fog nyerni.(Kivéve akkor ha Tebow megtanul passzolni.)

Aztán vasárnap hajnali kettőkor jön a Lions-Saints meccs.
Itt igazi offense párbajra lehet számítani, hiszen mind Stafford, mind Brees átlépte az 5000 passzolt yardot a szezonban. A védelmek szerintem ezen a meccsen szét lesznek passzolva, hiszen a Detroit egy csereirányítótól kapott 480 yardot, és 6 TD-t múlt héten, a Saints defense pedig a harmadik legrosszabb az engedett yardok tekintetében. Szóval itt egyértelműen az fog dönteni, hogy melyik irányító fogja bírni tovább. És szerintem ez miatt a Saints lesz a befutó. De nem lesz könnyű nekik sem.

Aztán hét órakor jön a Falcons-Giants meccs.
Itt nem nagyon merem megtippelni az esélyesebbet, mert a két csapat szerintem az idei szezon alapján egyenrangú. Ami viszont a Falcons mellett szól, az a Giants futás elleni védelme. Az egykor ligaelső védelem, most az utolsó helyeken áll a futás elleni védelmet illetően. A Redskins például ezt kihasználva győzte le őket pár héttel ezelőtt. És azért az Atlantának van pár jó futója(pl Turner) szóval ez miatt én egy kicsit esélyesebbnek érzem a Falconst. De szerintem itt alig lesz pár pont a különbség a két csapat között. Olyan 24-21-t tippelek.

És akkor az utolsó(ami egyébként időrendben első, mert szombat este lesz) meccs pedig a Bengals-Texans lesz.
Hát itt egy nagy rejtély, hogy mi lesz. A Texans a szezon utolsó győzelmét pont a Cincinatti ellen szerezte meg, és azután jött a három vereség. Ráadásul már a harmadik irányítójuk is megsérült, szóval most már a negyedikszámú irányító Jake Delhomme fog játszani. Róla azt kell tudni, hogy régebben a Carolina Panthers játékosa volt, és 2003-ban Superbowlig is eljutott velük. Ám 2008 óta már csak árnyéka önmagának. Akkor az Arizona ellen 5 INT, és 1 Fumble fűződött a nevéhez, és ezt úgy látszik még azóta sem tudta kiheverni.
A másik oldalon Andy Dalton ugyan nagyon szépen játszott az alapszakaszban, de ő még újonc, és ez bizony nagy tényező lehet még.
Szóval nem nagyon merem megtippelni, hogy ki lesz a győztes, de én jobban örülnék a Bengalsnak, mert akkor ők jönnének Foxborough-ba, és a Steelers menne egy harmadik összecsapásra a Ravenssel.
« Utoljára szerkesztve: 2012. Január 06., 15:20:55 írta Amondin »

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #599 Dátum: 2011. December 31., 12:22:50 »
Igen, nagyon király volt.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Schmatzy

  • Lusta dög (ex Korrekt ORR)
  • HálóZsák tag
  • Superman
  • *
  • Hozzászólások: 1307
  • Karma: +4/-1
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #598 Dátum: 2011. December 31., 12:16:44 »
És ezt láttátok már? ;D



YouTube-komment:
Idézetet írta: a0707732
That play was so nasty that when my mom walked in, i put on porn instead.

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #597 Dátum: 2011. December 27., 13:55:14 »
Hej, Amondin, reméltem egy összefoglalót a Pittsburgh-NE meccsről  ;D :lol:

Akkor hát parancsolj(tudom alaposan megkésve, de remélem megbocsátod):
 Ha két szóval kellene összefoglalnom, hogy miért kapot ki akkor a Pats, akkor ez a kettő lenne: Patriots védelem.
ugyanios amit ott műveltek az valami eszméletlen volt. Big bennék jól taktikáztak akkor, és belátták a Pats védői a hosszú passzokat próbálják elkerülni, így a secondary nagyon hátrahúzódott. Ezt remekül észrevették, és csak rövid egy-két yardos passzokat adott. Ami azért volt jó, mert ugyan maga a passz csak két yardos volt, de mire végre valaki odaért az elkapóra, hogy földrevigye, az már rég megtett 8-10 yardot a labdával. És ennek köszönhetően valami 40 percig volt a Steelersnél a labda. Azon csodálkoztam, hogy csak 25-17-re kaptunk ki.
Azóta már szerencsére jobb lett a védelem, de tartok tőle, hogy mélg így is szétpasszolnak/futnak minket a playoffban. Volt is egy vicces történet, hogy mi lenne ha egy Patriots-Packers Superbowl lenne. Nos a szakértők szerint a Packers nyerne 128-124-re. Ugyanis a Patriotsnak és a Packersnek van a két legrosszabb védelme. A harmadik legrosszabb védelme pedig a Saintsnek van. Érdekes lesz a playoff az biztos.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #596 Dátum: 2011. November 27., 22:29:06 »
Hej, Amondin, reméltem egy összefoglalót a Pittsburgh-NE meccsről  ;D :lol:
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #595 Dátum: 2011. Október 19., 22:00:38 »
Basszus, a Raiders Fake Field Goal TD-je valami mesés volt!

Lehet, hogy Wilfork fog még INT-t szerezni, de nem az acélfiúk ellen!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #594 Dátum: 2011. Október 19., 21:21:37 »
Week 6

Vasárnap
19.00 órások:

Carolina Panthers at Atlanta Falcons: CAR:17 ATL:31
Michael Turner 139 yardjával, és 2 TD-jével szétverte a Pantherst, ami ezúttal kicsit nagyobb különbséggel kapott ki, mint az eddigi hetekben. A vereséghez hozzátartozik, hogy Newton 3-szor adta el a labdát, és abból az egyiket egy Wilforkhoz hasonló defense falember halászta le a levegőből. Azt hiszem újra kell értékelnünk a falemberek feladatát.

Indianapolis Colts at Cincinatti Bengals: IND:17 CIN:27
Újabb hét, újabb mérkőzés Manning nélkül, újabb vereség. Bár nem mintha ez olyan meglepő lenne. Hihetetlen, hogy mit művel a Colts.
A negyedik negyedben 20-17-es Bengals vezetés volt, de ugye az a 3 pont közel sem elég a győzelemhez, ha az utolsó negyedben vagy, és az ellenfélnél a labda. Legalábbis, ha Manning lett volna a másik oldalon, akkor minimum hosszabbítás lett volna. De nem volt ott Manning, és ezért mit csinált a Colts az utolsó három drive-ban?
Nos először is kihagytak egy Field Goalt(mondjuk hozzá kell tenni, hogy blokkolták, vagyis a fal nem volt elég jó) aztán csinálnak egy Fumble-t, amivel az ellelfél védője az Endzone-ig robog vissza. Majd, hogy mégjobban bebiztosítsák a vereséget Painter még egy INT-t is dob.
Ehhez csak gratulálni tudok. :dry:

Buffalo Bills at New York Giants: BUF:24 NYG:27
A Giants védősora az első félidőt átalaudta, mert a Bills először egy 80 yardos futott, majd egy 60 yardos passzolt TD-t szereztek. Aztán a második félidőre a védők felébredtek, és 2 INT-re kényszerítették a Bills irányítóját.
Ráadásul Bradshaw futott 3 TD-t, majd egy utolsó perces Field Goallal megadták a Billsnek a második vereségét idén. És idén ez volt az első meccs, ahol a Bills védői nem szereztek labdát.

Jacsonville Jaguars at Pittsburgh Steelers: JAC:13 PIT:17
Úgy tűnik, hogy a Steelers támadói kijózanodtak a múltheti formájukból, és ismét visszatértek a „majd a defense megoldaja” hozzáálláshoz. 17-0 után ugyanis a támadók elmentek egy kávészünetre, és a meccs végéig nem is tértek vissza.
A Defense ellenben sikeresen tartotta az előnyüket, pedig Polamalunak a negyedik negyedben egy fejsérülés miatt le kellett mennie a pályáról,és nem is tért vissza. Ahogy elnéztem nem volt súlyos a sérülés, inkább csak azért nem folytatta a játékot, nehogy súlyosabb legyen.

Philadelphia Eagles at Washington Redskins: PHI:20 WAS:13
Egy félidő erejéig az Eagles támadói azt a formájukat hozták, ami miatt elnevezték őket a Dream Teamnek. De aztán a harmadik negyedben Vick(sokadjára ebben a szezonban) megsérült, és a helyére lépő Vince Young nem mondhatni, hogy olyan jól játszott volna. Ha rajtuk múlott volna a meccs, akkor a Redskins nyert volna.
Igen ám, de az Eaglesnek volt egy titkos fegvyere, akit úgy hívtak, hogy Rex Grossmann.
Grossmann 4 INT-t dobott a mérkőzésen, mire az edző lecserélte őt, de addigra már késő volt.

San Fransisco 49ers at Detroit Lions: SF:25 DET:19
A Lions végül megszerezte első vereségét a szezonban, ám ez a meccs nem ez miatt maradt emlékezetes. A két edző ugyanis a végén, mikor kezet fogtak egymással, igencsak összeszólalkoztak. A játékosoknak, és a bíróknak kellett őket távol tartaniuk egymástól.
Fogalmam sincs, hogy mi történt, de abból amit láttam, szerintem a 49ers edzője mondhatott valamit, ami a Lions edzőjének nem tetszett. De ezt nem mondom biztosra, mert nem hallottam, hogy mit mondtak az összeszólalkozás előtt egymásnak.

Saint Louis Rams at Green Bay Packers: STL:3 GB:24
Szegény Rams még az ág is húzza. Nem elég, hogy kapnak egy 93 yardos TD-t, mert két cornerback elkaszálja egymást, de még Bradford is megsérül. (Mondjuk amilyen támadófala van ezen annyora nem csodálkozom)
Azt hiszem a Coltsnak komoly riválisa akadt az 1/1-ért folytatott küzdelemben.
 

És akkor jöjjenek a 22.15-ös meccsek.

Cleveland Browns at Oakland Raiders: CLE:17 OAK:24
A Raiders azúttal otthon nyert, de ennek a győzelemnek ára volt. A kezdőirányító Jason Campbell eltörte a kulccsonját, ami egy irányítónál nem túl szerencsés. Azt írják, hogy legalább 6 hétre kiesett, de az is lehet, hogy az egész szezonra. Viszont a Raiders nélküle is képes volt győzni hála a speciális egységnek. Először egy 101 yardos kickoff return, majd egy Fake Field goal TD-t szereztek.
Campbell helyére pedig leigazolták Carson Palmert a Bengalstól.

Houston Texans at Baltimore Ravens: HOU:14 BAL:29
Hiába szurkoltunk Farekkal a Texansnak, sajnos nem sikerült megfogniuk a ravenst. Pedig nem játszottak rosszul, csak a 3. negyedben az offense gépezete beragadt, és az a 14 pont ezúttal nem volt elég a győzelemhez.
A másik oldalon ellenben nem volt olyan rossz az offense, mint amit eddig megszoktunk tőlük. Sőt Flacco kifejzetten jól játszott még az INT ellenére is. Lesz majd gondja a Steelersnek, ha tudja tartani ezt az állapotott.

New Orleans Saints at Tampa Bay Bucceneers: NO:20 TB:26
A Bucceneers számomra meglepő módon legyőzte a Saints-t, de ehhez kellett egy nagyon szerencsétlen sérülés is. Még az első nyedben történt, hogy Sean Payton a saints edzője a vonal mellől szemlélte az esményeket, és az egyik playnél olyan szerencsétlenség érte, amire még nem volt példa. A saját játékosa esett rá, amikor kilökték őt, és a jelenlegi híresztelések szerint térdszalagszakadása lett. Mindenesetre az egyik padról még irányította a csapatát, de nem lehetett kellemes érzés ilyen lábbal a meccsre koncentrálni. Egyenlőre azt mondta, hogy tudja vállalni a továbbiakban a csapat vezetőedzői szerepét, de hogy ilyen lábbal mire lesz képes, az már egy másik kérdés.

Dallas cowboys at New England patriots: DAL:16 NE:20
Huh, nagyon őrült egy meccs volt, és a Patriots offense az utolsó két percig csak árnyéka volt önmagának, de ott aztán Brady megmutatta, hogy miért is ő a liga egyik legjobb irányítója. Gyönyörű volt nézni azt a drive-t, főleg a falemberek munkáját. Ott Brady aztán tényleg elmehetett volna még teázni is, akkor sem értek volna hozzá.
Viszont nem lett volna győzelem a defense nélkül. Az eddig csak névben létező csapategység végre életjelet adott magáról, és 16 ponton tartották a cowboyst. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy a cowboys az utolsó két percben rendkívül rosszul hívta a playeket, három futás zsinórban, és csak hátrafelé haladtak. Rengeteg kritika érte ezért az edzőt, bár én meg tudom érteni, hogy miért hívott csak futást. Hiszen az irányító Tony romo volt, aki már nagyon sok hibát követett el ebben az évben. Így csak futást hívott, amik nem sikerültek, vissza kellett adni a labdát a Patriotsnak, és jött Brady, a többit meg már tudjuk.
Viszont volt valami a meccsen, amire nagyon dühös vagyok. Történetesen Wilfork majdnem megszerezte a harmadik INT-jét a szezonban, de egy Cowboys játékos kiütötte a kezéből, mielőtt még megfoghatta volna a labdát rendesen. Átok rá. Hogy merészelte ezt megtenni? :evil: Remélem Wilfork a későbbiekben megtanította neki, hogy nem illik egy 150 kilós ember kezéből elütni a labdát. Pedig milyen szép lett volna megint valami hasonlót látni:

Na nem baj. Majd a Steelers ellen bepótolja ezt az elmaradt INT-t.  :brow:

Sunday Night:

Minnesota Vikings at Chicago Bears: MIN:10 CHI:39
Jay Cutler ezúttal a szebbik oldalát mutatta meg, és nem dobott INT-t. Helyette dobott 2 TD-t.
A Vikings pedig egy óriási hibát követett el. Az NFL-ben van egy íratlan szabály amit akkor alkalmazznak, ha valaki a Bearssel játszik. A szabály pedig így hangzik: „Történjen bármi, de ne rúgd oda a labdát Devin Hesternek” A Minnesota nem tartotta ezt be, és Hester 97 yardos Kickoff TD-vel büntetett.


És akkor végezetül a Monday Night:

Miami Dolphins at New York Jets: MIA:6 NYJ:24
Ha a Jets ellen játszol, akkor ellenük is van egy íratlan szabály. Mégpedig, hogy: „Történjen bármi, de ne dobd oda a labdát Revishez” Nos, Matt Moore elfelejtette ezt a szabályt, és Revis egy 100 yardos INT Return után megmutatta, hogy miért is tilos felé dobni a ladbát.
Ezen kívül a Dolphins tele volt hibákkal. Rengeteg drop volt az elkapók részéről, amiknek köszönhetően nem haladtak semmit sem előre.
A másik oldal sem volt sokkal szebb az első félidőben, de a másodikra már összeszedték magukat, és megnyerték a meccset.


A szabadnaposok pedig az Arizona, Seattle, Denver, Kansas City, San Diego, és Tennesse voltak.

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #593 Dátum: 2011. Október 14., 17:04:23 »
Hát igen én is kicsit féltem a Pats-t, mert ugye most másodikok a csoportban a Bills után, és tényleg eléggé nehéz lesz itt akárkinek is Wild cardot szereznie.
Az AFC-ben jelenleg a Ravens 3-1, Bills 4-1, Chargers 4-1, és Texans 3-2 a csoportelsők.
A két Wild Card pedig a Patriots 4-1, és a Steelers 3-2/Raiders 3-2/Bengals 3-2/ Titans 3-2 (pontosan nem tudom melyikük van előrébb) . De ott van még a  Jets 2-3 is. Meg én még a Chiefsben látok valami playoff esélyt.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #592 Dátum: 2011. Október 14., 16:58:46 »
Igen, csak elírtam.

Basszus, tök jó, valamiért 2-3 volt bennem a fiúkkal kapcsolatban, de akkor jó. :) Csak annyi a félelmem, hogy a csoport jelenlegi állása szerint ott csak a csoportgyőztes továbbjutása biztos, mert amilyen kiegyensúlyozott jelenleg az állás, és senki sem magaslik ki, Wild Carddal nem nagyon fognak onnan továbblépni...
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #591 Dátum: 2011. Október 14., 16:54:40 »
A Steelers már most is pozitív mérleggel áll. 3-2. És valószínűleg így is fog maradni, mert a következő két meccsüket a Jaguars, és a cardinals ellen játszák. Mindkettő 1-4.
Utána meg majd megy hozzájuk a Pats.
A Colts 1/1-ben azért nem vagyok annyira biztos. A Rams is nagyon arra hajt. Egy ismerősöm, aki Rams rajongó mondta nekem az alábbi mondatot:
"Egy Rams drive általában így nézz ki:
1&10 Incomplet ( álltalában az elkapó ejti el)
2&10 false start
2&15 sack
3&24 sack
4&30 punt"
Persze azért ennyire nem súlyos, és ő is kicsit túlzott, de sajnos tényleg nincsenek messze ettől.
Ja, és a Bears csinált 9 false startot, de gondolom csak elírtad.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #590 Dátum: 2011. Október 14., 16:41:52 »
Heh, végre bajnokrekordeként és tavalyi nagydöntőshöz mlétó módon játszottak az Acélfiúk :) Lehet, hogy ismét elmagayarázták nekik, hogy miről is szól ez a játék ;)

Basszus, egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő évi drafton a Colts lesz 1/1-es pozícióban... :O

Ha Rodgers így irányít továbbra is, akkor valóban hamar elnyomja a rajongókban a hűtlenné vált nagypapi emlékét.

A Lions 9 false startot mutatott be? Mamám, az tényleg nagyon levente dolog. 2-3 még belefér, de 9?!?

Kíváncsia várom a folytatás mind a meccsek, mind az összefoglalók tekintetében. Remélem, hogy 2 forduló múlva a Steelers végre már pozitív mérleggel fog állni...  :-\
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #589 Dátum: 2011. Október 14., 16:15:44 »
Sajnos az utóbbi két hét összefoglalója elmaradt, de az ötödik hét már nem. ( Majd a börzén megbeszéljük, hogy mik történnek azon a két héten, és hogy miért nem jelentettem. ;))
Na de léássuk mik történtek az ötödik játékhéten.
Week 5

Vasárnap
19.00 órások:

Seattle Seahawks at New York Giants : SEA:36 NYG:25
Egy hihetetlen végjátékkal ért véget ez a meccs. 1.20-al a vége előtt a Seahawks vezetett 29-25-re, de a Giantsnél volt a labda, és az ellenfél Redzone-jában voltak. Ott Manning dobott egy passzt, amit az elkapó csak úgy tudott megfogni, hogy egy kézzel utányúlt, de egy védő elütötte a kezéből, majd az ő kezéről továbbpattant egy másik védő kezébe, aki megköszönte, és visszafutott vele TD-ig.(Olyan 93 yardot) Ezek után pedig a Giantsnek már nem maradt több esélye.

Tenneessee Titans at Pittsburg Steelers: TEN:17 PIT:38
Big Ben 5 TD. What the f...
Na jó, itt valami nagyon nem stimmel. Múlt héten a Steelers támadófala 5 sacket engedélyezett, és Big Ben többet volt földön, mint állva. Most meg, szinte meg sem tudták közelíteni az irányítót. Mi a csuda történt velük? Betegek lettek volna, vagy csak túl sokat ittak? Esetleg elfelejtették, hogy mit is kell tenniük?
És különben is hová tűnt a „ Majd a defense megoldja” hozzáállás? Mondom, valami betegséget kaphatott el a Steelers offense. Más magyarázat nincs. ;D


Oakland Raiders at Houston Texans: OAK:25 HOU:20
A Raiders végül győzelemmel tisztelget Al Davis emléke előtt. Igaz nem volt az olyan könnyű. Sőt, 7 másodperccel a vége előtt a Texans az ő 6 yardos vonalukon volt, de hála egy jó védelemnek TD helyett Shaub INT-t dobott, és ezzel nyert a Raiders.
Továbbá a Raiders Al Davis emléke előtt tisztelegve minden játés  sisakjára rá ragasztatott egy AL feliratot.

Kansas City Chiefs at Indianapolis Colts: KC: 28 IND: 24
A Colts képes volt 17-0-ról kikapni. Mondjuk az előző hetek történései alapján az egyáltalán nem meglepő, ha valaki 20 pontos előnyről képes kikapni. Most már szerintem az sem biztos, hogy valaki 31-0 után képes lesz nyerni. Na de vissza a meccshez. Szóval Cassel 4 TD-t dobott, amivel a Chiefs végre életjeleket adott magáról. És ezzel 0-3 után 2-3-ra módosult a győzelem-vereség mutatójuk. A Colts meg maradt 0-5-el. Hiába, No Manning, no Win.(ahogyan a Colts rajongók odaát mondják.)

Cincinatti Bengals at Jacsonville Jaguars: CIN:30 JAC:20
A Bengals is éledezik. A tavalyi borzalmas szezonjuk után egy teljesen új csapat állt össze, ami végre képes nyerni is. Az újonc Andy Dalton egyre jobban kezd belerázódni az NFL-be, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ismételten 2 TD-t dobott. A másik oldalon Blaine Gabbert sem rossz, csak az az utolsó fumble nem kellett volna.

Arizona Cardinals at Minnesota Vikings: ARI:10 MIN:34
Hihetetlen. A Vikings az első félidőben 28-0-ra vezetett, és ezúttal nem adták le ezt az előnyüket. Fogalmam sincs, hogy ezúttal mit csináltak, hiszen az eddigi négy vereségükből három úgy történt, hogy húsz pőontos előnyről veszítettek. Ezúttal valami csoda folytán képesek voltak megőrizni az előnyüket.
Peterson pedig 3 TD-vel kiérdemelte a meccs hőse elnevezést.


Philadelphia Eagles at Buffalo Bills: PHI:24 BUF:31
Hát ahogy Faragó Ricsi is fogalmazott a Dream Teamből Nightmare Team lett. Az eagles 4. vereségét szerezte meg zsinórban, és 1-4-ről felállni már nagyon nehéz lesz. Főleg, hogy még hátravan a Jets, Patriots, Packers összecsapás, és ezeken túl a csoportellenfelek.
A meccsen Vick 4 INT-t dobott. Van valami ebben a Bills védelemben, mert Bradyt is 4 INT-re kényszerítették pár hete. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy ebből a négyből egy az nagyon szerencsés volt. Az Eagles elkapója már húzta volna a mellkasához a labdát, amikor egy védő kiütötte a kezéből, és olyan szerencsésen pattogott a labda a vállán, és a lábán keresztül, hogy végül egy másik védő kezében lyukadt ki. Ő pedig szépen visszafutott vele.
A Bills pedig 4-1-el áll. Ha valaki a szezon előtt ezt mondta volna nekem, akkor biztos kinevetem.

New Orleans Saints at Carolina Panthers: NO:30 CAR:27
Ez se semmi meccs volt. Cam Newton mindjárt az első passzával eladta a labdát, amivel a saints védője az 1-es yardig futott vissza. Ezt természetesen Saints TD követte.
De aztán a Panthers gyorsan összeszedte magát, és nagy játékokkal átvették a vezetést. Aztán a vezetés többször is megváltozott, míg 1 perccel a vége előtt a saints szerzett előnyt, amire a Panthers már képtelen volt válaszolni.


És akkor jöjjenek a 22.15-ös meccsek.

San Diego Chargers at Denver Broncos: SD:29 DEN:24
A Broncosnál az első félidőt még Orton kezdte, de mivel alig dobott 34 yardot, így lecsrélték Tim Tebow-ra. Tebow kis híján visszahozta a meccset egy futott, és egy passzolt TD-vel, de neki is versenyt kellett futnia a végén az idővel, így 30 yard híján vesztettek. Noha ez így első ránézésre nem olyan Tebowtól, de azért meg kell jegyezni, hogy 10 passzából csak 4 volt jó, ami azért nem túl szép. De talán legközelebb jobb lesz.

Tampa Bay Bucceneers at San Francisco 49ers: TB:3 SF:48
Na jó az eredmények közül ez lepett meg a legjobban. A tavaly csak szevedő 49ers idénre teljesen átalakult. Fogalamam sincs, hogy mit csinált ott az új vezetőedző, de az hogy így lealázzák a Bucst az nem semmi. Ráadásul ennek következtében 4-1-re állnak. Elég sok meglepetés van ebben a szezonban.
A meccsen a 49ersnek szinte minden összejött. Alex Smith 3 TD, Frank Gore is futott egyet. Volt INT visszahordás is, szóval tényleg mindne összejött. A Bucsnak meg semmi.

New York Jets at New England Patriots: NYJ: 21 NE:30
Szerintem jobban is nyerhettünk volna, de végülis a lényeg, hogy nyertünk. A védelem végre éltejelet mutatott magáról, hiszen a Jets 11 3rd downjából csak hármat hajtott végre sikerrel.
Az Offense pedig nagyon jól játszott. Remekül kevertük a futást a passzolással(kivéve az utolsó driveban, ahol csak futottunk) és ennek meg is lett az eredménye. Voltak hibák az tény, de mindent összevetve jól játszottunk. Főleg Welker, akit még Revis sem tudott mindig megfogni. Bár azt el kell ismernem, hogy amikor Welker hosszú passzt kapott, akkor szépen elcsípte őt. Pedig Welker nem mondható lassúnak.
 A másik oldalon Sanchez se volt rossz, de hát az elkapói helyett nem tudja elkapni a labdákat.


Sunday Night:

Green Bay packers at Atlanta Falcons: GB:25 ATL:14
Ha csak egy félidőből állt volna  ameccs, akkor a Falcons nyert volna, mert még 14-3-ra vezettek az első félidőben. Aztán jött a második 30 perc, és a Packers belelendült a játékba, és 25-14-re megnyerte a meccset, aminek köszönhetően maradtak veretlenek. Green bayben pedig egyre többen kérdezik, hogy mégis ki az a Brett Favre.


És akkor végezetül a Monday Night:

Chicago Bears at Detroit Lions: CHI:13 DET:24

És ezzel a Lions is maradt veretlen. Sejtettem, hogy idén a Detroittal számolni fog kelleni, na de hogy ennyire… Hát azért ezt én sem gondoltam volna. Mondjuk ezen a meccsen kaptak egy kis segítséget a Bearstől is, hiszen ha úgy vesszük akkor saját magukat verték meg. 9 false start? Ez még amatőr szinten sem fordul elő, nemhogy profi szinten.
Kicsit sajnálom Cutlert, mert ilyen támadófal mellett soha az életbe nem fog tudni nyugodtan passzolni.

A szabadnaposok pedig a: Rams, Ravens, Redskins, Dolphins, Browns, és Cowboys(volt mit kiheverniük) voltak.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #588 Dátum: 2011. Szeptember 25., 20:14:33 »
Basszus, de kár, hogy nem a Steelers-Colts meccset adják :(

De az jó, hogy végre nyertek az acélosok.

Romo pedig nem normális. Törött bordával visszamenni a pályára? Az elmebetegség mellett mennyire kell ilyenkor bízni a védőfalban? Mert elég egy sack és ott helyben elföldelik...

Grossmannek pedig tutira van egy "gonosz ikertestvére", aki játszik helyette. :)
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #587 Dátum: 2011. Szeptember 24., 15:13:21 »
Az iskola, és egyéb dolgok miatt sajnos az első hétről lekéstem, és a 2.-t is csak most tudom megírni( és ez valószínűleg mindig így is lesz, hogy szombaton, mert ilyenkor van elég időm, hogy megnézzem az összefoglalókat, és levonjam belőlük a lényeget) de végül itt van.
lássuk mik történtek a második héten.

Week 2

Vasárnap
19.00 órások:

Kansas City Chiefs at Detroit Lions: KC:3 DET:48
Hát idén valami nagyon nincs rendben a Chiefsnél. Múlt héten a Buffalotól kaptak ki 34 pontkülönbséggel, most meg a Lionstól 45 pontos különbséggel. Se az Offense se a Defense nem úgy szerepel, ahogy kellene. Matt Cassel 3 Int-t dobott a mérkőzésen, míg Matthew Stafford csak egyet. De emellé még 4 Td-t dobott.
 Nem lepődnék meg rajta, ha a Lions idén playoffos lenne.
A Chiefs pedig szerintem tervezhet jövőre. Múlt héten Eric Berry a legjobb védőjátékosuk sérült meg úgy, hogy egész szezonza. Most meg Jamal Charles a legjobb támadójátékosuk, szintén egész szezonra kiesett. :-\

Jacsonville Jaguars at New York jets: JAC:3 NYJ:32
Egy újabb sima győzelem. A Jaguarsnál elég nagy kérdés volt, hogy ki legyen az irányító. Luke McCown, vagy az újonc Gabbert. Nos a vezetőség McCown mellett döntött. Rosszul.
Az első három negyedben 4 INT-t dobott, és az az 59 yard elég gyenge. Szóval jövőhéten szerintem egyértelmű, hogy ki fog kezdeni.
A másik oldalon Sanchez 2TD 2 INT, szóval nem volt annyira rossz, de annyira jó sem. Mindenesetre, ami dicséretet érdemel, az a Jets védelme. 4 INT, és egy Safety azért nem semmi. Viszont ennek a győzelemnek ára volt, ugyanis a Jets centere Nick Mangold megsérült a lábára. Nem tudom, hogy meddig nem lesz képes játszani, de látván az esetet, amikor megsérült, szerintem az ő szezonjának is vége.

Cleveland Browns at Indianapolis Colts: CLE:27 IND:19
Hát igen. Láthatjuk hogy a Colts Manning nélkül még egy Clevelandat sem képes megverni. :dry: Bár hozzá kell tennem, hogy a 4. negyedig még elég kiélezett volt a meccs, de ott aztán a Browns már elhúzott.
Sok Colts rajongó már azt mondja, hogy idén ők lesznek az 1/1-sek a drafton. Hát szerintem ez azért egy kicsit túlzás, de az eddigiek alapján nem kételkedem benne, hogy a Colts negatív mutatóval fog zárni. Sőt jövőhéten a Steelerssel játszanak, ami szerintem eléggé egyoldalú  lesz. Hiába ez az átka annak, ha egy csapat végig egy emberre épít.

Baltimore Ravens at Tennessee Titans: BAL:13 TEN: 26
Az egyik nagy meglepetése a 2. hétnek. A múlt héten szenvedő Titans megverte a múlt héten kirobbanó formában lévő Ravenst. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett a Ravenssel. Egyedül arra tudok gondolni, hogy a múlt heti alázás után nagyon elbízták magukat. Falcco múlt héten kettő TD-t dobott. Most kettő INT-t. A védelem múlt héten 7 turnovert harcolt ki, most csak egyet. Ez egyértelműen nagy visszaesés.
De ez egyben jó hír is Fareknak, mert:

Seattle Seahawks at Pittsburgh Steelers: SEA: 0 PIT: 24
A múlt heti nagy zakó után a Steelers visszatért a Heinz Fieldre, és lenullázta a Seahawks-t. Viszont nagyon érdekesen kezdődött az egész meccs. Ugye 2005-ben ez a két csapat játszott Superbowl-t. Ott az első TD amikor Big Ben befutott az endzone-ba igencsak kérdéses volt, de végül megadták. És mit ad Isten?
Ezen a meccsen ugyanaz volt a főbíró, mint azon a Superbowlon. De ami ennél is furcsább, hogy ez is pont úgy kezdődött, mint az. Big Ben nem talál célpontott, megpróbál befutni az endzone-ba, de három védőnek nekicsapódik. És ezúttal volt olyan kamerallás, amiből egyértelműen kiderült, hogy fél yard még hiányzik. Hát nem furcsa?  ;D
Na de ennyit a furcsaságokról. Volt még egy sokkal komolyabb eset ezen a meccsen. Valahol a 2. negyed végén Big Ben megsérült. Méghozzá nem is kicsit. Szinte majdnem pontosan az történt vele, mint Bradyvel 2008-ban. Az egyik védő ráesett a támaszkodó lábára, és csak kis híja volt, hogy nem lett szalagszakadása. Aztán a 3. negyedben visszatért, de azért elég rémisztő lehetet minden Steelers rajongónak ezt látni.

Arizona Cardinals at Washington Redskins: ARI:21 WAS: 22
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre a meccsre. Nagyón jó meccs volt, de azért az nem kis meglepetés számomra, hogy a Rex Grossmann vezette Redskins 2-0-val áll. Igaz, hogy Grossmann 2 INT-t dobott, de emellett dobott még 2 TD-t is. És abból egy 4&3-nál volt a meccs hajrájánál. Ám utána a két pontos nem sikerült, így 21-19 volt a Cardinalsnak. De 4 perc még hátra volt, és az elég idő ahhoz, hogy egy Field Goal-t elérhessen a Redskins.
1:50-nel a vége előtt 22-21-re átvette a vezetést a Washington, de az a két perc több, mint elég lett volna egy Cardinals Field Goalhoz. Elég is lett volna, csak egy Fumble miatt a labda visszakerült a redskinhez, és innen már nem volt visszaút.
Mindenesetre a látottak alapján úgy gondolom e két csapattal számolni fog kelleni az idén.

Chicago Bears at New Orleans Saints: CHI: 13 NO: 30
Hát szinte majdnem ugyanaz az eredmény, mint múlthéten a Bears-Falcons meccsen. Leszámítva azt, hogy akkor a Bears szerzett  30 pontot. Szintén egy elég nagy visszaesés a múlthéthez képest. Élőben láttam ezt a meccset, de annyira nem kötött le, mint azt reméltem. Végig a saints irányított, és a Bears csak próbálgatott felzárkózni. Nos, ez nem sikerült nekik.

Green Bay Packers at Carolina Panthers: GB:30 CAR:23
Káprázatos kezdés, nagy visszaesés. Ez jellemzi a Panthers aznapi játékát.
Az első negyedet 13-0-s Panthers vezetéssel a zárták, és a félidőben is még 13-7 volt az állás. Csodálkoztam is rajta, hisz ez azt jelentette volna, hogy bajnokverés lesz, de aztán jött a második félidő. 3 Panthers turnover után a Packers átvette a vezetést 23-16-ra. Majd egy sikertelen 4&5 után Rodgers egy jó 60-70 yardos TD-t dobott megadva ezzel a kegyelemdöfést a hazaiaknak.
Newton ismételten 400 yard fölött dobott, de az a 3 INT a neve mellett egy kicsit beárnyékolja ezt a teljesítményét.

Tampa Bay Bucceneers at Minnesota Vikings: TB: 24 MIN: 20
Hát a Vikings ugyanazt csinálta, mint a Panthers. Gyönyörűen kezdték a meccset. Félidőben 17-0-ra vezettek, sőt még 5 perccel a vége előtt is vezettek 20-10-re. És aztán egyszerűen összeomlottak. A Bucs 5 perc alatt kétszer is végigment a pályán. És mivel nagyon jól irányították az órát, ezért a Vikingsnak mindössze fél perce maradt, hogy győzzön. Nos a fél perc ezúttal kevés volt.

Oakland Raiders at Buffalo Bills: OAK:35 BUF: 38
A Panthers, és a Vikings után a Raiders volt az a csapat, akik még szintén jól kezdték a meccset, de aztán érthetetlen módon kikaptak.
A Raiders félidőben még 21-3-ra vezetett. Aztán jött a 3. negyed, és a Bills 24-21-re átvette a vezetést. Aztán a 4. negyedre a Raiders magához tért, és 35-31-re ismét vezettek, de még hátra volt 2 perc. Márpedig az még sok idő. Főleg akkor, ha az ellenfél fel van tüzelve, hiszen félidőben úgy nézett még ki, hogy simán veszítenek, most meg van esélyük a győzelemre.
És valóban a 2 perc sok volt. Igaz nem ment olyan könnyen a Billsnek, hiszen 18 másodperccel a vége előtt az ellenfél redzonaban voltak, de 4&1 volt. Viszont Fitzpatrick higgadt maradt, és megtalálta a saját emberét az ellenfél endzona-ban.
A Raiders még tett egy utolsó kétségbesett próbálkozást a győzelemre, de Campbell 60 yardos bombáját egy Bills védő csípte el, megnyerve ezzel a meccset.

Ez a három mérkőzés pedig nagyon jól bizonyítja azt, hogy hiába játszol jól az első félidőben, ha utána hátradőlsz, és várod a végét, akkor veszítesz.

És akkor jöjjenek a 22.15-ös meccsek.

Dallas Cowboys at san Francisco 49ers: DAL:27 SF:24 OT
A visszaesélsek sora végül a 49ersel lesz teljes. Ugyanaz, mint az előbbi három meccsen. 2 félidő közepén még vezet a 49ers 14-0-ra, Romo még le is sérül( igaz aztán vissza is tért), de aztán mégiscsak a Cowboys nyer. Igaz 2 perccel a vége előtt még 24-21-re vezetett a hazai csapat, de aztán Romo Field Goal távolságba juttatta a csapatát, és így hosszabbításra került sor. Hosszabbításban pedig ugyebár nagyon sok múlik a szerencsén is. A Cowboys nyerte a pénzfeldobást, ők támadhattak először, és ennek győzelem lett az eredménye.

San Diego Chargers at New England Patriots: SD: 21 NE: 35
Huh, elég kemény, és mozgalmas mérkőzés volt, de végül sikerült a Patsnek megőriznie az előnyét, és megnyernie a meccset. Mondjuk, amikor Bradyt eltalálták a lábán, akkor azért egy kicsit megijedtem, de szerencsére ezúttal nem történt komolyabb baj. De akkor is ijesztő volt..
Viszont amiről örökké emlékezetes lesz számomra ez a mérkőzés, az Wilfork INT-je. :lol:
Hihetetlen, hogy hogy halászta le a levegőből, és aztán még a maga 150 kilójával továbbfutni, na az nem semmi.
Ám sajnos a győzelemnek nálunk is ára volt. Hernandez, és Chung megsérült, és valószínűleg ki kell hagyniuk 1-2 meccset. Meskó szintén megsérült, de egyenlőre nem tudok róla, hogy nagyon súlyos lenne a sérülése. Az edzéseken részt vett ( igaz csak könnyített edzést végzett), és jelenleg nem érkezett új punter. Szóval lehet reménykedni, hogy nem lesz semmi baja.

Cincinatti Bengals at Denver Broncos: CIN:22 DEN:24
Andy Dalton a Bengals irányítója a múltheti sérülése után viszatért. Annyira nem is játszott rosszul, de a 22 pont ezúttal kevés volt.
A másik oldalon Kyle orton irányított. Egyenlőre még nem tudok álláspontot adni arról, hogy ez jó, vagy rossz, hiszen aznap elég jól játszott, de érdekes lesz, hogy mikor fognak Denverben Tebow-hoz fordulni. Bár egyenlőre még nem lesz rá szükség.

Houston Texans at Miami Dolphins: HOU: 23 MIA: 13
Hát a Dolphins a múlt hét után nagyon visszaesett. És ismételten otthon veszített.
A Texans pedig eddig egész jól kezdte a szezont. Bár tavaly is 2-0-val indult, aztán valami 6-10-el fejezhették be. Szóval egyenlőre még nem kell messzemenő következtetéseket levonni ebből a két győzelemből, de mivel a Colts idén nem lesz valami sikeres, ezért előfordulhat, hogy a csapat történetében először bejutnak a playoffba. De ez még messze van.

Sunday Night:
Philadelphia Eagles at  Atlanta Falcons: PHI: 31 ATL: 35
Nagyon emlékezetes mérkőzés volt. Rengeteg nagy, és emlékezetes megmozdulás történt ezen a meccsen. Nem is tudom hol kezdjem az összefoglalást.
Talán azzal kellene kezdenem, hogy Michael Vick először tért vissza Atlantaba kezdőként. Az Atlantai közönségnél rengeteg embert láttam, akik Vick-es FALCONS mezben jelentek meg a meccsen. Szóval úgy tűnik azért nem felejtették el, hogy milyen sikereket ért el Vick akkor, amikor még Atlantában játszott.
És akkor a meccsről:
A 2. negyedben 10-7-re vezetett az Eagles, és az ellenfél redzone-ban voltak. Ám ott a Falcons egyik falembere( a nevét sajnos nem láttam) sackelte Vicket, aki kiejtette a labdát, majd ugyenez a védő felkapta, és valami 70 yardot futott vele vissza, míg Desean Jackson a földre nem vitte. Ő valamivel kisebb volt Wilforknál „csak” olyan 100-120 kiló lehetett. ( a visszafutás után szüksége is volt a lélegeztető gépre.)
Ezután nem sokkal a Falcons TD-t ért el, de nem akárhogyan. Ryan megtalálta Tony Gonzalest az endzone-ban, és Gonzales egy kézzel halászta le a labdát a levegőből úgy, hogy közben nem egy védő volt körülötte.
Aztán jött a harmadik negyed, és ismét az Eagles vezetett. Ám ekkor történt valami, ami megváltoztatta a játék menetét. Vick ugyanis egy nagy ütés miatt lesérült, és mivel Vince Young is sérült volt, ezért a 3. számú irányító Mike Kafka vette át a stafétabotot.
Ám egyértelműen nem rajta ment el a meccs. Kafka nagyon jól játszott, viszont a Falcons az utolsó negyedre összeszedte minden erejét, és 35-31-re vette át a vezetést. Innen azonban még lett volna visszaút. Kafka irányításával az Eagles eljutott a redzone-be, de ott 4&valamennyienél elbukta a meccset. Pedig Kafka jó helyre dobta a labdát, csak éppen az elkapó nem bírta rendesen megfogni. És ezzel a nagy játékkal a sólymok legyőzték a sasokat.

És akkor végezetül a Monday Night:
Saint Louis Rams at New York giants: STL: 16 NYG: 28
Hát ezt a meccset a Giants nyerte, de azok után, amit két Giants védő csinált azt mondom, megérdemelték volna, hogy kikapjanak. Hogy miről is van szó?
Nos a Rams offense egy drive során no huddle-ben ment, így a védelem emberei igencsak kifáradtak. Már a redzoneban volt a Rams, és még mindig no huddle, mire két Giants védő csak úgy elesett, hogy szerezzen egy kis időt a többieknek, és maguknak, hogy kifújhassák magukat.  :dry:És azért ez nagyon nem volt szép tőlük. Ilyen műeséseket még soha nem láttam ebben a sportban, és nagyon remélem, hogy többet nem is fogok.  :(
Egy héttel korábban a Dolphins hasonló helyzetben volt a Pats no huddle-ja ellen, és náluk is az egész védelem levegőért kapkodott, de ők nem estek el csak úgy.  Szóval ezért megérdemelték volna, hogy veszítsenek.
Viszont az offense megoldotta, hogy nyerjneke. Hakim Nicks TD elkapása angyon szép volt. Látszott, hogy mennyire koncentrált a labdára. Kár, hogy az a két védő miatt nem erről marad emlékezetessé ez a mérkőzés.


Összesítva nagyon jó volt ez a második hét. Sok mérkőzésen az utolsó két percben dőlt el, hogy ki fog nyerni, és nagyon szoros végeredmények születtek. Remélem holnap sem lesz ez másképp.

Nem elérhető Genzo

  • White and nerdy
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2859
  • Karma: +27/-4
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #586 Dátum: 2011. Szeptember 12., 19:13:21 »
Okés, továbbra is a hétfő a te napod, csak a saját naptáromba nyúltam bele. Semmi gáz, amikor időd van, írsz. :)

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #585 Dátum: 2011. Szeptember 12., 18:57:04 »
Amondin, várom az összefoglalót...  ;) És valami magyarázatot arra, hogy mi a jó fittyfenen történt a Steelers-szel a Ravens ellenében...  :dry:

Ha lesz időm, akkor a hétfőestiek után megcsinálom, de lehet, hogy csúszni fogok vele.
Ami pedig a Steelerst illeti, nos fejben nagyon nem voltak ott. 3 INT 4 Fumble az offense-től, a Defense, pedig semmit nem szerzett. Csak több mint 250 passzolt yardot engedtek.
Ami pedig az eddigi hallgatásomat illeti, nos annak is megvannak a maga okai. A nyaram hogy úgymondjam igencsak mozgalmas volt. Össze-vissza utazgattam ide-oda, aztán nyelvvizsgázni is készültem, és tavasz óta már nem csak nézőként űzöm ezt a sportot. ;)
Jóformán nem is nagyon olvastam semmit a nyáron, így elég nagy képregényhalmaz van most, amit elég sokáig fog tartani bepótolni.
Genzo: Valamikor fogok majd írni hozzád, de hogy mikor... Na az sok mindenen múlik. De valamikor a hónapban még fogok jelentkezni nálad.

Nem elérhető Genzo

  • White and nerdy
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2859
  • Karma: +27/-4
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #584 Dátum: 2011. Szeptember 12., 17:34:14 »
Én meg Amondint várom már hónapok óta. ;D  El van tűnve, nálam sem frissített június vége óta. Fogalmam nincs, hol lehet.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #583 Dátum: 2011. Szeptember 12., 16:41:39 »
Amondin, várom az összefoglalót...  ;) És valami magyarázatot arra, hogy mi a jó fittyfenen történt a Steelers-szel a Ravens ellenében...  :dry:
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Jolly Jack

  • Asterix
  • **
  • Hozzászólások: 199
  • Karma: +2/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #582 Dátum: 2011. Augusztus 17., 20:51:06 »
Sajnos egyre valószínűbb, hogy elmarad az NBA 2011/2012-es idénye. Állítólag nagyon messze vannak a felek a megállapodástól, ugyanis a játékosok elfogadhatatlannak tartják a tulajdonosok ajánlatát. Ráadásul aggodalomra adhat okot, hogy Billy Hunter, a játékos szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy szerinte az egész 2011/2012-es szezon el fog maradni. Hunter egyébként arra bátorítja a játékosokat, hogy kössenek szerződéseket más ligákkal, hogy a tulajdonosok lássák, van választásuk az NBA-n kívül is. Ezért hogy egy kicsit feldobjam a topicot, összeszedtem pár apróságot a bajnoki címre esélyes csapatokról, ahogy azt általában a holtszezonban szokás.

De előbb egy kis összeállítás az NBA történetének legextravagánsabb játékosáról, Dennis Rodman-ről. :cool:

Chicagóban egyelőre minden a tervek szerint halad. Gar Forman a Bulls GM-je még a Draft előtt közölte, ők bizony nem cserélnek, hanem a legjobb elérhető játékosokat fogják kiválasztani. Az idei Draft talán legnagyobb stealje Nikola Mirotic igazolása volt, ami a Bulls zsenialitását jelzi. Igaz ugyan, hogy a fiatal spanyol még 3-4 évig biztosan Európában pattogtat, mire átköltözik a tengerentúlra, de tehetségéhez kétség sem férhet. Az U20-as Európa Bajnokságon a fiatal erőcsatár ugyanis 29 pontos 11 lepattanós átlaggal és bajnoki címmel a zsebében lett a torna legjobb játékosa, aki bizony a hárompontosokat is bedobálja (59,5%-os mezőnymutató, 85% fölötti büntetőzés, 40%-os pontosság a hárompontos vonalról). A másik draftolt játékos, Jimmy Butler tökéletesen beleillik Tom Thibodeau edző elképzelésébe, mivel egy jó védőjátékosról van szó. Nyilvánvaló, ha szétszedték volna ezt a csapatot, még messzebb kerültek volna a franchise hetedik Larry O’Brian trófea megszerzésétől. (Habár egy Tyreke Evans trade-ről is keringtek pletykák.) Három játékosnak járt le nyáron a szerződése. Kurt Thomas jelezte még egy évet szívesen játszana, de inkább a Nagy Almában. A jelek szerint Brian Scalabrine nem és Rasual Butler sem biztos, hogy új szerződést kap. Rajtuk kívül még két játékos nem rendelkezik garantált szerződéssel, Keith Bogans és (tudomásom szerint) John Lucas III. Bogans a Bulls-ban hiányposztnak számító kezdő dobóhátvédje volt, aki a hasznostól a hajmeresztőig mindent bemutatott a pályán. Kyle Korver idei teljesítménye is elég hullámzó volt, nem csoda tehát, ha az MVP Derrick Rose mellé a vezetés szeretne egy remek kettest hozni. A szabadügynök piac legjobb dobóhátvédje Jason Richardson, kérdés, hogy meg tudnak-e egyezni az anyagiakról. Vészmegoldás lehetne esetleg a pályafutása vége felé járó Vince Carter (lehet, hogy elment az eszem, de kosárlabda szeretőként Vinsanity óriási zsákolásaira és nagy meccseire emlékeznék inkább), akinek tényleg ez lehetne az utolsó esélye az aranygyűrűre. Ugyanakkor nem kizárt, hogy egy hard cap esetén kivásárolnák Carlos Boozer-t, és utána ülnek le J-Rich-csel, még ha erre kevés is az esély, csakhogy további (eszement) forgatókönyvet gyártsunk. Természetesen nem hinném, hogy a vezetőség lapátra tenné Boozer-t, csupán motiválni kéne, mivel simán lehetne egy 20 pont 10 lepattanó körüli játékos. A problémás, ugyanakkor szívós védekezéséről ismert DeShawn Stevenson is szabadügynök, ráadásul tripláival győzelemre segítette a Dallast a nagydöntő hatodik mérkőzésén. Kérdés, elnéznék-e a balhéjait a szeles városban. Ha igen, nem lennék meglepődve a leigazolásán. Ha Chicagóban végre megerősítik a kettes posztot, lesz aggódnivalója az ellenfeleknek.

Floridában is gyűrűről álmodnak, a dolog pikantériája, hogy az Orlando Magic-nek 2009-ben, míg a Miami Heat-nek idén is sikerülhetett volna, ha LeBron James nem szenved a döntőben. (2009-ben Dwight Howard játszott hasonlóan tudása alatt.) Miamiban a jelek szerint megválnak egy-két tapasztalt játékostól. Zydrunas Ilgauskas megszellőztette visszavonulását, Andrew Bynum tavaly karácsonyi vetődését elszenvedő Jamaal Magloire is vélhetően szerződés nélkül marad, Juwan Howard viszont számíthat még egy veterán minimumra. Eddie House szerződése jövőre jár le, azonban kérdéses, hogy Mike Bibby-vel szerződést kötnek-e majd, hiszen a Heat által draftolt Bojan Bogdanovic-ot egy szintén újonc irányítóra, Norris Cole-ra cserélték el. Nagyobb változás nem várható a csapat körül. A lockout végén biztosan leülnek tárgyalni Mario Chalmers-szel és James Jones-szal, aki sérülés miatt nem játszhatott a nagydöntőben. Kérdés, hogy Erick Dampier nyugdíjba vonul-e. Amennyiben igen, úgy esélye nyílhat a tavalyi évben draftolt Jarvis Varnado-nak, hogy ismét kellemes pillanatokat okozzon a rajongóknak, és „túlélje” a keretszűkítést. A hajtós erőcsatár-center, aki igazi blokkológép a pályán bizony erősítést jelentene. Közben a szebb napokat is megélt Eddy Curry keményen dolgozik Tim Grover-rel, aki elmondta, hogy Curry már több mint 20 kg-t adott le, és a képességei megvannak ahhoz, hogy ismét az NBA-ben játsszon (a Miami Heat színeiben, ha Pat Riley-t is meggyőzi). LeBron James is edzéssel tölti a nyarat, nemrégiben éppen Hakeem Olajuwon-nal tréningezett. Dwyane Wade és Chris Bosh pedig egy hosszabb kínai kiruccanáson gondolkodik, amennyiben elmarad a 2011/2012-es szezon.

A Keleti Konferencia idei két legjobb csapata, a Chicago Bulls és a Miami Heat továbbra is meghatározó szerepű lesz, viszont a Boston Celtics felett eljárt az idő. A szövegkörnyezet ellenére az elmúlt években óvatosan kellett fogalmazni a kelták kapcsán, mert az utóbbi idők legszívósabb csapata volt a Detroit Pistons sikerszériáját követően. Arról nem is beszélve, ha Kendrick Perkins nem sérül meg a 2010-es nagydöntő hatodik meccsén, Kobe Bryant valószínűleg harmadik vesztes fináléja miatt lett volna zabos. Idén a szokottnál is több munkát végzett Danny Ainge, kisebb sikerrel. Kendrick Perkins, Nate Robinson, Semith Erden (a török vendégmunkás), Luke Harangody ment szezon közben, jött Jeff Green, Nenad Krstic, Troy Murphy, valamint a Dallasban 10 napos szerződését letöltő Aleksandar Pavlovic, illetve a Miamiban lapátra tett Carlos Arroyo. A cserét követően sokan csettintettek, mert Perkins már korántsem volt az a védőjátékos, aki sérülése előtt, a háromszoros (bunda) zsákolóbajnok Robinson pedig megsérült. Arról nem is beszélve, hogy Shaquille O’Neal visszatérésében is biztosak voltak. Sajnos azonban a dolgok másképp alakultak, Shaq visszatérésének időpontját folyamatosan eltolták, ami miatt állandóan magyarázkodniuk kellett. Troy Murphy-t nem sikerült beépíteni a csapatba, és Nenad Krstic sem tűnt életbiztosításnak a palánk alatt. Szerencsére Jermaine O’Neal jókor tért vissza, habár már csak a blokkjaival tűnt ki a korábbi All Star center. Pavlovic nem sok vizet zavart, így Jeff Green-re nagyobb szerep hárult, akit hármas, négyes poszton egyaránt használt az edző, Doc Rivers. Arroyo leigazolására Delonte West kéztörése miatt volt szükség. Így a Puerto Rico-i irányító mellett gyakorlatilag Jeff Green volt a másik használható cserejátékos a trade-et követően. Hiába Ray Allen hármas rekordja, az ismét „két lábbal” játszó Kevin Garnett és Paul Pierce, ha a kezdőirányító, Rajon Rondo szenved a pályán és lesérül a rájátszásban. Talán öröm az ürömben, hogy Shaq a szezon végén visszavonult, mert valljuk be, rossz volt már látni azt a szenvedést, amit a pályán művelt (pláne amikor Garnett-nek kellett felhúznia a parkettről, hogy visszaérjen védekezni). Krstic közben visszaszerződött Európába, Pavlovic is kész visszatérni az „öreg kontinensre”, Arroyo hazament Puerto Ricóba, Troy Murphy korlátlan szabadügynök, Bostonban pedig nem kérnek belőle. Maradt összesen 8 játékos, hiszen Jeff Green élt az opciós jogával, Delonte West továbbra is bizalmat élvez. Von Wafer nemrég kötött szerződést az olasz Venoli Cremona csapatával, Glen Davis pedig egyelőre a lockout végére vár. Az idei Drafton sikerült két tehetséges fiatalt megszerezni; JaJuan Johnson személyében egy tehetséges erőcsatár és center poszton is bevethető játékost, aki NBA szinten fizikailag még kevés. E’Twaun Moore személyében pedig egy ruganyos, középtávolról és kintről is jól dobó hátvédet, akinek az ügynöke olasz csapatokkal tárgyal. Rondo sérült könyökét még mindig kezelik, és nagyobb erősítésre sem számíthat a csapat pénz hiányában, ugyanis ha Big Baby-vel újabb szerződést kötnek, már luxusadót kell fizetniük. Ugyanakkor jó hír, hogy Larry Brown közölte, szívesen csatlakozna a Celtics edzői stábjához, habár a pletykák szerint Minnesotában volt meghallgatáson a Timberwolves edzői posztjáért. Nincs mese, ideje elkezdeni az újjáépítést.

Orlandóban gyakorlatilag másról sem szóltak a hírek csak arról, hogy Dwight Howard 2012 nyarán marad-e Floridában, vagy elszerződik. Stan Van Gundy nemrégiben közölte, esze ágában sincs változtatni a Magic játékstílusán, ami eddig nem igazán volt kifizetődő. Gilbert Arenas keményen edz, hogy visszanyerje régi formáját. Howard egyébként nagyobb szerepet szánna a korábbi Agent Zero-nak (One), mivel nem sok játékidőt kapott idén. Jason Richardson szerződése lejárt, ugyanakkor kikötötte, hogy kevesebbért is hajlandó aláírni, ha egy bajnokesélyes csapatban játszhat. A probléma csupán az, hogy sorban állnak érte a csapatok, és túl sok pénz nem maradt az erősítésre. Arról nem is beszélve, hogy J.J. Redick szeretne végre kezdőjátékos lenni, ha már tavaly a Magic annyira ragaszkodott hozzá. Malik Allen szerződése a rajongók nagy örömére lejárt, és nem számítanak rá a későbbiekben, viszont az edző lát fantáziát a másik lejáróban, Earl Clark-ban, így vélhetően majd új szerződést kap. A tavalyi évben draftolt Daniel Orton is bevethető lesz, az idén draftolt tehetséges kiscsatár-erőcsatár Justin Harper is szerephez juthat majd a következő szezonban, hiszen az NCAA egyik legtöbbet fejlődő játékosa volt. DeAndre Liggins ugyanakkor gyaníthatóan az NBDL-ben fog pattogtatni. Szóval vannak itt érdekességek, a kérdés csupán az, ha a csapat továbbra sem lesz eredményes, meddig tűrik még Van Gundy játékrendszerét és személyét.

New Yorkban sikerült az elmúlt évek rossz szerződéseit kipucolni. Szezon közben megszerezték a Denverrel kötött trade keretében Carmelo Anthony-t és Chauncey Billups-t, így szinte minden adott a sikerhez. A lejáró szerződésű játékosok közül egyedül a tehetséges erőcsatárral, Shawne Williams-szel kívánnak hosszabbítani a Nagy Almában. Kurt Thomas pedig jelezte, szívesen visszatérne a Knicks-hez. Tavaly a Milwaukee Bucks által draftolt és Európát is megjárt center, Jerome Jordan is csatlakozik majd a csapathoz, ráadásul a felső poszton további erősítést tervez a Knicks. A kiszemeltek között van DeAndre Jordan és Samuel Dalembert. Jordan korlátozott szabadügynök és a hírek szerint marad a Los Angeles Clippers játékosa. A Sacramento Kings a Draftot követő trade-del a spórolás mellett döntött, így szinte biztos, hogy nem tart igényt Dalembert szolgálataira. Azaz az anyagiakon múlik Dalembert New Yorkba költözése. A póbajátékokon az idei draftoltjuk, Iman Schumpert győzte meg legjobban a Knicks korábbi elnökét, Donnie Walsh-t. A fiatal irányító jó védő és remek atléta, továbbá nem kisebb név, mint Billups lehet a fiatal játékos mentora. A másik választottjuk, Josh Harrellson vélhetően az NBDL-ben fejlődhet majd tovább. Személy szerint kíváncsi vagyok, hogy az említett igazolásokat követően meddig juthat el a Knickerbockers, mivel Amar’e Stoudemire folyamatosan sérülésekkel bajlódott idén, ráadásul jelenleg is hátproblémáival kezelik. Carmelo Anthony is bajlódott egy kisebb könyöksérüléssel, ráadásul egy hosszabb kínai kitérőt tervez, amennyiben elmarad a 2011/2012-es szezon.

Habár az Atlanta Hawks kellemes meglepetés volt az idei rájátszásban, kétlem, hogy képesek lesznek felrázni a keretet. Többnyire a korábbi zsákolóbajnok, Josh Smith elcseréléséről lehet olvasni. Mivel elég nagy szerződéssel rendelkezik J-Smoove, ezért kétlem, hogy lenne olyan csapat, amelyik benyelné. A lejáró szerződésű játékosok között van Jamal Crawford, aki szívesen maradna Atlantában, de nem bagóért. Joe Johnson max. szerződése e tekintetben komoly akadály. Ha Crawford nem ír alá Atlantában, bizony jelentősen meggyengül a Hawks a kinti dobások terén. A lejárók között Damien Wilkins és Josh Powell számíthat még újabb szerződésre. Közben Zaza Pachulia-t egy isztambuli csapat hívja, szóval érdekes dolgokat tartogat a jövő. Keith Benson személyében sikerült egy félelmetes dobásblokkoló centert (erőcsatár) draftolni. Ha pár kiló izmot felszed a srác, komoly erősítés lehet a palánk alatt. Kérdés, hogy Larry Drew edző mit hoz majd ki ebből a játékos keretből. A második kör még így is elérhetőnek tűnik.

Sok szakíró megvan róla győződve, hogy az idei bajnok, a Dallas Mavericks továbbra is uralni fogja  a Nyugati Konferenciát. Óvatosságra adhat okot az a tény, hogy négy kulcsjátékosuk is korlátlan szabadügynökként várja a lockout végét, és nehéz lesz megtartani közülük kettőt-hármat, pláne egy hard cap esetén. Tyson Chandler-t már csábítja is a Dallas korábbi segédedzője, a Toronto Raptors újonnan kinevezett trénere, Dwane Casey. Chandler elvesztése komoly érvágást jelentene, hiszen minden létező piszkos munkát elvégzett a palánk alatt. Ugyanakkor Ian Mahinmi képes lehet a pótlására, mivel a francia a nagydöntőben is meglepően hasznosan és jól játszott, amikor Chandler fault problémái miatt a padon ücsörgött. J.J. Barea elvesztése viszont katasztrofális lehet, főleg ha belegondolunk, hogy ő tartotta a lelket a csapatban, amikor senkinek sem ment a játék. Ezért úgy vélem őt mindenféleképpen meg akarja majd tartani a Mavericks, hiszen Jason Kidd szerződése jövőre lejár, és a veterán irányító vélhetően vissza is vonul majd. Caron Butler keresztszalag szakadás miatt nem játszott a szezon második felében és a teljes rájátszásban. Egészségi állapotáról semmit sem tudni, így kockázatosnak tűnik a szerződéshosszabbítás vele. Ugyanakkor Donnie Nelson a csapat GM-je számít rá, és szeretné hosszútávon szerződtetni. Így vélhetően magas ember után néznek majd a szabadügynök piacon. Természetesen van új tagja is a csapatnak Rudy Fernandez személyében, aki egy több csapatos csere keretében került Dallasba. Jó hír lehet a szurkolóknak, hogy a spanyol játékos egyelőre nem szándékozik visszatérni Európába, habár tárgyalásokat folytat a Real Madriddal. Azonban rossz hír a csapat háza tájáról, hogy Rodrigue Beaubois sérült lábát ismét megműtötték, ezért csak jövőre lesz bevethető. Úgy vélem leginkább egy csonka szezon lenne kedvező a Mavs-nek, hiszen a várható változások ellenére a korosodó játékos keret még így is erősnek mondható.

Rossznyelvek szerint a Los Angeles Lakers idei „szopását” Mrs. Gasol-nak köszönheti a csapat, ugyanis a drága menyecske félrelépett Shannon Brown-nal, aki büszkén újságolta a Fekete Mambának. Mondanom sem kell, hogy a hír szájról szájra szállt, míg nem Mrs. Bryant kitálalt Mr. Gasol-nak. Ettől függetlenül Kobe Bryant nem dicsekedhetett a Dallas Mavericks elleni dobóformájával, boka ide, boka oda. Phil Jackson csoda, hogy nem kapott agyvérzést Gasol játékától. Az öreg Zen mester kitalálhatott volna valamit. Lamar Odom és Andrew Bynum tartotta a lelket gyakorlatilag a csapatban, amíg Kobe dobálta a téglákat. Söprés. Goodbye Phil! Jöhet a rebuild, de ilyen szerződésekkel? Mitch Kupchak kivágta a teljes edzői stábot, Brian Shaw helyett pedig a Cleveland Cavaliers korábbi bukott trénerét, Mike Brown-t nevezte ki vezető edzőnek. Ez önmagában maga a rémálom, de szerencsére Ettore Messina is igent mondott a felkérésre. Sok szakíró furcsálja, hogy Kobe miért nem kommentálta eddig a döntést. Ron Artest, aki a lockout ideje alatt az angol Cheshire Jets csapatát fogja erősíteni, csalódottságának adott hangot a döntést illetően, ugyanakkor elfogadja Brown mester érkezését. Rossznyelvek szerint Kobe majd Messina-val olaszul kitalálja és megbeszéli a stratégiát Brown háta mögött, aki mondhat, amit akar. Az új edző mondanom sem kell már most előállt egy hülye ötlettel, mivel szeretné Los Angelesbe hozatni korábbi játékosát, a túlfizetet Anderson Varejao-t. A Draft előtt több cserepletyka látott napvilágot többnyire a Minnesota Timberwolves csapatával kapcsolatban. Kupchak gyakorlatilag hülyének nézte a Wolves vezetését, hiszen az elején bagóért akarta megszerezni az lepattanó-király, Kevin Love játékjogát. Aztán beindultak a tárgyalások, hogyha már cserélni akarnak, dobják be az üzletbe Gasol-t is, mivel a fiatal spanyol irányító, Ricky Rubio is csatlakozik a Wolves-hoz. Az egészből persze semmi nem lett, jöhetett a Draft. A Lakers gyengepontjának számító irányító posztra hoztak két tehetséges játékost, Andrew Goudelock és Darius Morris személyében. Az edzőváltásnak köszönhetően ezúttal biztosan több lehetőséget kapnak majd a fiatalok, köztük a két másodéves Derrick Caracter és Devin Ebanks is, akik nem rendelkeznek garantált szerződéssel. A három lejáró szerződésű játékos közül kettő, Theo Ratliff és Joe Smith a visszavonulás szélén, Shannon Brown pedig szerencsét próbál a szabadügynök piacon, így vélhetően új csapatban kezdi majd meg az idényt. Brown pótlására alkalmas lehetne Tracy McGrady, aki szintén eljátszott a gondolattal. Igen vagy nem. Igen, azt a teljesítményt, amit Brown nyújtott még képes hozni T-Mac. Ráadásul nem okozna neki gondot Kobe-val együtt játszani. A sérüléséből felépülő Matt Barnes is keményen készül az új szezonra. San Franciscóban a Pro-Am liga egyik meccsén például pofán könyökölt egy játékost, amiért az folyamatosan lökdöste. Szerencséjére legyen mondva, hogy a meccsről nem állították ki, hiszen ő dobta a győztes kosarat, amivel döntőbe jutatta csapatát. Ugyanakkor a döntő első mérkőzéséről később eltiltották. Pau Gasol a spanyol válogatottban feledtetheti idei teljesítményét az Európa Bajnokságon. Kobe térde is rendben van, az már más kérdés, hogy a san diego-i rendőrség nyomoz utána, mert állítólag sérülést okozott egy férfinak, akiről azt hitte, hogy lesifotós. Elnézve a Lakers kulcsjátékosainak életkorát, akárcsak a Dallas Mavericks esetében, egy csonka szezon sokkal kedvezőbb volna számukra.

A Nyugati Főcsoport egyik legtöbbre hivatott csapata a Portland Trail Blazers. Több éve mondogatják már, hogy a Blazers a jövő nagy csapata lehet, most már azonban tényleg komolyan kell venni őket. Még a lockout előtt szerződést hosszabbítottak Patty Mills-szel és Greg Oden-nel, aki majd jövő januárban léphet ismét pályára. Egy több csapatos csere keretében megszerezték Raymond Felton-t, cserébe Andre Miller-ért. Szezon közben érkezett a csapathoz a védekezéséről és szívóságáról ismert Gerald Wallace. Brandon Roy ismét egyben van, kérdés, hogy térdei bírni fogják-e a terhelést. Roy önbizalma egyébként kezd visszatérni: „Úgy vélem őrültség volna olyan játékost rám állítani, aki nem tud levédeni.” A valóság azonban az, hogy visszatérését követően csupán egy remek meccse volt a rájátszásban, a Dallas Mavericks elleni sorozat harmadik mérkőzésén. Ha Nikola Mirotic az idei Draft egyik legnagyobb steal-je, akkor Nolan Smith lehet a másik. Maga Charles Barkley is elismerően nyilatkozott a fiatal irányítóról, aki elsősorban védekezésével és játékintelligenciájával emelkedik ki. A többször hangoztatott irányító problémákat úgy néz ki orvosolta a vezetőség, kérdés, hogy a két új szerzemény beváltja-e a hozzájuk fűzött reményeket. A Blazers másik draftoltja egy triplaspecialista, Jon Diebler, aki a jövőben komoly hasznára válhat majd a csapatnak. (Ha már Draft, érdekességképpen a kongói születésű, Tanguy Ngombo is szolgált némi meglepetéssel, hiszen 21 évesnek írta magát, holott 26 éves.) Ha a játékosok egészségesek maradnak, és az edző, Nate McMillan beépíti a csapatba az új embereket, LaMarcus Aldridge vezetésével a nyugati döntő véleményem szerint borítékolható.

Az Oklahoma City Thunder csapatépítése példaértékű az NBA-ben (leszámítva azt a két évvel ezelőtti „elhibázott” Draftot, amikor Tyreke Evans helyett James Harden-t választották). A Sacramento Kings és a Washington Wizards is hasonló koncepciót kíván követni. A Thunder gyakorlatilag már a lockout előtt befejezte az igazolásokat. Daequan Cook-kal szerződést hosszabbítottak, a Draftról pedig elhoztak egy viszonylag jó irányítót. Reggie Jackson remek egy-egy elleni védő, ugyanakkor gyakran rossz helyre passzolja a labdát. A D-Ligából is hoztak egy hátvédet, Robert Vaden-t a hárompontos hatékonyság érdekében. Az alacsony posztokon viszonylag jól állnak, kérdés azonban, hogy a magas emberek hogyan fognak szerepelni. Kendrick Perkins-t sokan megtalálták lassúsága miatt, ezért megfogadta, hogy a nyáron lead 10 kilót és összeszedi magát. Ha valaki, akkor ő biztosan keményen fog dolgozni, habár legutóbb nyilvános részegségért és rendbontásért tartóztatták le. Ugyanakkor a csapaton belül elmondták róla, hogy bizony jó hatással van a D-Ligát is megjárt, remekül lepattanózó Cole Aldrich fejlődésére. Az immáron spanyol állampolgár Serge Ibaka az Európa Bajnokságon Gasol-ékkal együtt küzd majd az aranyéremért. A szakírók komoly fejlődést várnak tőle a következő szezonban. Közben Kevin Durant ügynöke elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a török Besiktas együttesével, ha már Kobe Bryant-tel nem sikerült megegyezniük. Az idei pontkirály hasonló szerződésre törekszik, mint a klub által már korábban megszerzett Deron Williams, vagyis a kontraktus csak az esetleges lockout idejére szólna. A Thunder már idén is bebizonyította, hogy komolyan kell számolni velük, és ez így lesz a következő idényben is.

Egy új korszak hajnalán a San Antonio Spurs. Ennek tudatában kezdték el a csapatépítést már a Drafton. Ugyanis a problémának számító kiscsatár posztra elcserélték a csereirányítójukat, George Hill-t, az Indiana Pacers draftoltjára, az energikus, remekül lepattanózó Kawhi Leonard-ra. Ugyanakkor a Spurs által kiválasztott fiatal kanadai irányítóra, Cory Joseph-re talán még ráfért volna egy év az egyetemen, habár jól védekező, önzetlen és már most labdabiztos játékos. Számunka örömteli hír, hogy Hanga Ádám személyében ismét szerepelhet magyar kosárlabdázó az NBA-ben. Hanga részt vett San Antonióban egy több napos külön edzésen a többi fiatal játékossal együtt. Egyéni edzéstervet kapott, és ha a spanyol Manresa csapatában jól halad a fejlődése, két-három éven belül be is mutatkozhat az NBA-ben. Akárcsak a fiatal lett származású Davis Bertans, aki az Indiana Pacers-szel kötött csere folytán került a Spurs-höz. James Anderson felépült sérüléséből, ugyanakkor Antonio McDyess bejelentette visszavonulását. A 35 éves Tim Duncan is közel a visszavonuláshoz, hiszen jövőre lejár a szerződése. Sőt, két év múlva Manu Ginobili is befejezi a pályafutását, erről ő maga nyilatkozott még pár hete. A lockout után még biztosan igazolnak egy-két játékost a szabadügynök piacról. Ha lesz 2011/2012-es szezon, biztos vagyok benne, hogy ismét megpróbálnak a csúcsra érni ezzel a kerettel. Egy csonka szezon ismét jól jöhet nekik, akárcsak 1999-ben.

Az biztos, hogy a Memphis Grizzlies a következő szezonban sem fog meghunyászkodni a kihívás elől. Amit az idei rájátszásban műveltek váratlan és fantasztikus volt. Sajnos azonban nemcsak játékosok kellenek a sikerhez, hanem egy jó edzői stáb. Lionel Hollins természetesen marad a csapat trénere, viszont a korábbi edzői stábból ketten távoztak, Damon Stoudamire (NCAA, Memphis Tiger) és Johnny Davis (Toronto Raptors). Jó hír viszont, hogy David Joerger védekezési koordinátort nevezték ki vezető asszisztensnek Davis helyére. A lejáró szerződésű játékosok közül Shane Battier nagy valószínűséggel marad Memphis-ben. Marc Gasol is maradni szeretne, Hamed Haddadi meg felfüggesztett büntetést kapott, amiért összeverekedett barátnőjével még valamikor 2010 novemberében. De hogy evezzünk egy kicsit más vizekre (jut eszembe evezőlapáttal is nagyot lehet ám ütni ;D), Josh Selby-t draftolták a Grizzlyk, aki megmutatta mire képes a Milwaukee Bucks irányítója, Brandon Jennings ellen. Selby 48 pontot szerzett, míg Jennings laza 51 pontot szórt (Jennings-nek volt egyébként 81 pontos meccse is a nyáron) a Melo Ligában. Selby személyében egy kintről, bentről egyaránt jól dobó, atlétikus játékost igazoltak. Kérdés, hogy az NBA-ben is olyan ellenállhatatlanul fog-e játszani, mint tette azt pár hete Baltimore-ban. További kérdés, hogy mi lesz O.J. Mayo elcserélésével…

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #581 Dátum: 2011. Július 26., 08:43:25 »
IGEEEEEN!!! Nem marad el az NFL szezon!!! Sikerült aláírni a szerződéseket!!!  :nezze:
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Schmatzy

  • Lusta dög (ex Korrekt ORR)
  • HálóZsák tag
  • Superman
  • *
  • Hozzászólások: 1307
  • Karma: +4/-1
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #580 Dátum: 2011. Június 16., 14:13:34 »
Most ide akartam valami rendkívül hülye poént írni a CBA-ról, mint az NFL főszponzoráról, de inkább megkíméllek titeket...

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #579 Dátum: 2011. Június 16., 13:50:54 »
Basszus, azért az elég komoly lenne, ha mindenhol felütné ez a fejét. Pedig simán van rá esély, hiszen biztos, hogy a szerződés lejártakor minden fél megpróbál a saját javára tenni.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Amondin

  • Android (Tartalékos Bosszúangyal)
  • Magneto
  • *****
  • Hozzászólások: 942
  • Karma: +7/-0
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #578 Dátum: 2011. Június 16., 13:23:53 »
Hát már pedig komoly esély van rá, hogy baj lesz.
Az NFL-nél lejárt a CBA szerződés, és ezért került veszélybe, de most már végre pozitív híreket hallok. Az NBA szintén ez miatt kerül veszélybe, és ahogy olvastam az MLB szerződése is idén jár le. Jövőre meg az NHL-é. Szóval...  :nemtudom:

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #577 Dátum: 2011. Június 15., 16:33:34 »
Azért ha ez beüt, szerintem kibírják röhögés nélkül...  :D
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16175
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Re:Sport
« Válasz #576 Dátum: 2011. Június 15., 16:04:38 »
Amíg a négy nagyból (NBA, NFL, NHL és NBL) legalább egy megmarad, addig nem hiszem, hogy lázadás lenne.
De amint az bekövetkezik, össze fog omlani a teljes USA. És valószínűleg viszi magával Kanadát is.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #575 Dátum: 2011. Június 15., 15:46:56 »
Az milyen már, hogy a bizonytalan NFL idény után már arról cikkeznek, hogy nagy esélye van a következő NBA idény elmaradásának is, hasonló okok miatt? Durva lenne, ha 2 amerikai fősportág következő szezonja is elmaradna!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #574 Dátum: 2011. Június 05., 19:42:10 »
Vamos Rafa!!!! Megvan a 6. Roland Garros és a 10. Grand Slam győzelem!!! Király!!!!  :worship:
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Asys

  • Apokalipszis lovasa
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1643
  • Karma: +26/-6
  • Nem: Férfi
Re:Sport
« Válasz #573 Dátum: 2011. Május 20., 23:11:44 »
Hú, ez durva...  :(
Nagy haverja volt Hogan-nek, egyik nap láttam őket együtt a TV-ben, a Baywatch című sorozat egyik részében sziporkáztak=feszítettek!  :)
R.I.P. Macho Man   :(

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Sport
« Válasz #572 Dátum: 2011. Május 20., 22:10:38 »
Szívroham okozta közlekedési balesetben meghalt Randy "Macho Man" Savage. Legyen neki könnyű a föld.  :'(
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Nitro

  • Az egyedi titulusú
  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1165
  • Karma: +3/-1
  • Nem: Férfi
    • http://nitro1.fw.hu
Re:Sport
« Válasz #571 Dátum: 2011. Május 17., 11:55:17 »
Igen, nekem is ilyennek tűnik az a kézmozdulat. De azért szép kis zöld avagy kék hátteres kisfilm :)
Még az se kell, az ütős üti a semmit, a fickó meg előhúzza a labdát a nő mögül, a repülő labdát meg rágrafikázták.  :)