HálóZsák fórumok > a Zsák
A rovatokról
garrido:
Értem, csak írtad, hogy a következőben a sötét varázslók és egyebek lesznek, azt hittem kimaradnak az említettek a kategóriából.
(És ha már pokol, akkor Héla és Plúto és ha már démonok akkor Surtur és Ymir is említésre méltó, bár róluk van már infó.)
Ben Reilly:
Mindegyikükről lesz szó a folytatásokban de ezek nem véletlenül maradtak ki az első részből. Az első rész a született démonokról szólt, vagyis a szó szoros értelmében vett ördögi lényekről, az Ősi Istenek leszármazottairól.
A Csaló és Umar nem ilyen, ők ahogy mondtad energialények, entitások, nem démonok, bár démonihoz hasonlatos erejük van és kapcsolatban állnak szövetség szintjén az igazi démonokkal.
Belasco és a többiek nem démonok, hanem félvérek, vagy Belasco esetében olyan emberek akik a démonokkal kerültek kapcsolatba. Ő pl egy 13. századi varázslómester volt, aki felajánlotta a szolgálatait az Ősi Isteneknek.
Darkoth és társai szintén más tészta, ők az úgynevezett Félelem Urai nevű alternatív realitásból származó csoport tagjai, akiknek semmi közük az Ősi Istenekhez, csak a képességeik és viselkedésük miatt azonosítják őket démonként. Szeretik csesztetni az emberiséget. De erről bővebben a leírásom második fejezetében.
garrido:
--- Idézetet írta: Ben Reilly - 2011. November 03., 16:07:58 ---ki az akiről szívesen olvasnátok ebben a dokumentációban?
--- Idézet vége ---
Elolvastam az első részt, nagyon zsír lett, de most reagálnék pár érintetlen karakterről, akiket hiányolok.
Misztikus Entitások: Csaló, Umar.
Démon Uralkodók: Belasco, Dreamqueen, N’astirh, Thog, (Lilith, Satana).
Démonok: Darkoth, D'Spayre, Mr Jip, S'ym.
Ben Reilly:
--- Idézetet írta: Fairlight - 2011. December 16., 15:46:36 ---Nem tudom mi a megfelelő kategória, ezért ide írom:
Köszönöm Ben Reilly Démonos cikkét, nagyon alapos és informatív volt, ki is kopiztam magamnak későbbi használatra... :worship:
Egykis reklám, de aki elolvassa, talán érdekes lehet, ha utánna belenéz a Chronopolison lefutott Pokolháborúkba is... :nezze:
--- Idézet vége ---
Köszönöm. Még lesz két része, a következőben sötét varázslók és egyebek, a harmadikban pedig az ezek ellen harcoló démon és vámpír vadászok.
Ben Reilly:
Mivel elkezdtem leadni lektorálásra az Angyalok és Démonok című irományomat, amely ahogy az a címből is sejthető nem a norvég dohányipar fejlődéstörténetéről szól, szeretném megkérdezni mindazoktól amolyan utolsó beleszólási lehetőségként, hogy ki az akiről szívesen olvasnátok ebben a dokumentációban? Elég nagy lesz a felhozatal az ziher, csak szeretném, ha beindulna egy kis kommunikáció a nyájas olvasókkal. :)
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése