HálóZsák fórumok > Szavazások, játékok
HálóZsák Kvíz csevegő
Sepi:
Mivel most már félidőnél vagyunk, hamarosan lesznek pontos adatok nélkül eredményhirdetés. És a beküldési határidő is hamarosan meg fog születni. Nemsokára le lesz zárva az első öt forduló, és onnantól már nem fogadunk el olyan válaszokat, amelyek azokra a kérdésekre jöttek. Tehát aki még nem válaszolt rájuk, az igyekezzen vele. Van pár olyan játékos, aki eddig csak az első kettő vagy három fordulóra küldött válaszokat. Persze ők sem esnek ki a játékból, de jelentősen rontják az esélyeiket, hiszen mint mondtuk, a legtöbb helyes válaszadó közül kerül ki a nyertes. Egyelőre nagyon szoros az élmezőny, többen is hibátlanul vették az akadályokat, valamint többen is vannak, akik csak egyetlen hibát vétettek. Ez utóbbiak se adják fel, hiszen ki tudja mikor hibáznak az élmenők, és akkor újra ott lesznek ők is a fő esélyesek között. Azt azért megjegyzem, hogy a hölgy játékosok igencsak az élvonalban vannak, gratulálok nekik.
Valamint hamarosan nyilvánosságra hozzuk azt is, hogy mit is tartalmaz az a képregénycsomag, amiért ez a játék zajlik. És mivel elég szoros a mezőny, és elég szép érdeklődés van a játék iránt, most fontolgatjuk, hogy lesz nyeremény a második és a harmadik helyezettnek is. Szóval, hajrá, ne adjátok fel.
Ben Reilly:
A türelmem végtelen... az életem véges.
dr samson:
Majd ha olyanunk lesz, hogy el akarjuk mondani...
Ben Reilly:
Részeredmények mikor várhatóak?
talgaby:
Egyelőre még nincs beküldési határidő. Bár lehet, hogy év végén azt mondjuk, hogy az első öt fordulónak ott van vége, nem tudni. Csak az a biztos, hogy karácsonykor három napon át lesz három forduló.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése