HálóZsák fórumok > Szavazások, játékok
HálóZsák Kvíz csevegő
talgaby:
(Nem mintha az rávenne engem további Superman-honosításra...)
zozi56:
Ma lett vége a szilveszterednek? Te még rajtam is túlteszel.
Egyébként a szilveszteri hírben is említette doki, hogy kértetek a fórumon Supermant, hát lett Superman. Szóval tényleg megéri elmondanotok, hogy miket szeretnétek szívesen látni, mit gondoltok az aktuális képregényekről.
dr samson:
Ennek az örömödnek a megfelelő topikban is hangok adhatnál.
És ha már itt tartunk, személyes megjegyzés. Nekem vegyesek az érzelmeim a kvízzel kapcsolatban. Mert az oké, hogy sokan játszottak, ennek örülök is, de hogy egy csomó ember még így sem véleményezte a képregényeket, pedig elvileg elolvasta őket, az már egy kicsit elszomorít. Szóval előre mondom, ha lesz még egy kvíz, részemről tuti ki fogom kötni, hogy csak azoknak a válaszát fogadom el, akik legalább 1-2 érdemleges sort is írnak a fórumba a képregényről. (és annak nem feltétlenül kell a "köszi, hogy megcsináltátok ezt" című mondatnak lennie, lehet az más is, hiszen a negatív kritika is kritika. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy főleg abból tudjuk lemérni, hogy milyen képregényeket olvastok szívesen, ha ennek a fórumon is hangotadtok. Ellenkező esetben a mi ízlésünkre vagytok utalva és azt olvassátok, amit mi szeretnénk honosítani.)
TékozlóAngyal...:
sziasztok(: én is megérkeztem a szilveszterezésből... így első ránézésre nehéznek tűnnek a kérdések, de még nem olvastam el a képregényeket(: személy szerint örülök a mostani frissítésnek(:
benya11:
Doki, ebből rám egy se igaz, csak még nem végeztem a két képregénnyel, és a 3 válasz megadásával. (ma olvastam el a Szupit (ami mellesleg nagyon jó történet, de erről bővebben majd holnap a DC topikban), a Titánokat pedig holnap gyűröm le )
Amúgy a 10.3-al kapcsolatban én sem voltam teljesen biztos mindenben, de így már minden érthető.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése