Szerző Téma: Transformers  (Megtekintve 839299 alkalommal)

0 Felhasználó és 14 vendég van a témában

Nem elérhető elwood

  • HálóZsák tag
  • Optimus Prime
  • *
  • Hozzászólások: 1093
  • Karma: +14/-0
Re:Transformers
« Válasz #228 Dátum: 2008. Március 13., 22:00:32 »
Korán sem hülyeség amit kérdezel, nem is igen tudom a választ. Tudtommal nincs erre „kanonizált” megfejtés, de következtetni lehet. A Marvel sorozat szóhasználatával élve ezek biomechanikailag átépített -biomechanically engineered - testek, amik a rajzok alapján igencsak gépeknek tűntek, lényegében emberi fejjel ellátott robotok, kiborgok voltak. Hogy ez milyen hatással volt az emberek/nebulusiak életfunkcióira, az nem derült ki.
Az egyetlen cél/fej/erőmester, aki előbb halt meg, mint robot társa, az Galen volt, (Fortress) Maximus fejmestere, amit Max simán túlélt, mivel a két tudat a fejmestereknél csak robot üzemmódban egyesült, amíg különváltak, a robotok tudata a testükben tárolódott. Ebből kiindulva, a fejet vissza lehetett volna építeni, mert megvolt hozzá szükséges „szellemi” alapanyag.

Az amerikai G1-es rajzfilmben a fejmesterek egy szkafandert  - exo-suit - vettek magukra, és így ültek be egy nagyobb, a fejmesterek fejévé átalakuló robot testbe, de ennek az ábrázolása nem volt következetes abban a kevéske két epizódban, amiben szerepeltek. (A japán sorozatot itt nem említeném, ott a fejmesterek is robotok voltak.) Itt még robot üzemmódban sem egyesült a robot és az emberi tudat, így a fejeket itt is vissza lehet elvben építeni. Mivel a fejmestereket igazából át se operálták, az ő élethosszuk is normális maradt.

A rajzfilmes vonalat később, mintha a Marvel képregény is átvette volna, különösen Spike, de némileg Hi Q esetében is. Tehát ott is a biomechanikai átépítés helyett a fejmesterség csak egy ruha viselésével járt együtt. Aztán a sorozat legvégén (Furmannál) Optimusz tudata már egyesült is Hi Q-val, ahogy Maximusé is Spikéval, és együtt élt a fej/erőmester testében, bár ez a test végig elég emberinek tűnt, szkafander ruhában.

Furman az IDW-ben hasonlót csinál, kicsit másképp. Hunter eléggé kiborgnak tűnik, hogy az életfunkciói mennyire változtak, az egyelőre rejtély. Viszont a legutolsó Amerikában kiadott rész szerint Napcsillantó tudata itt is beszivárgott Hunter fejébe, így ők elválaszthatatlanná váltak, ebből adódóan Napcsillantó addig él, míg Hunter (kivéve, ha valahogy ki nem szedik Hunterből Napcsillantó személyiségét).

A TF fórumon Sokiék biztos tudnak pontosabbat, alternatív elképzeléseket, én ezeket tudom.
« Utoljára szerkesztve: 2008. Március 13., 22:03:16 írta elwood »
"It's 106 miles to Chicago, we got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark and we're wearing sunglasses."

Nem elérhető Warusz

  • Fantom
  • ***
  • Hozzászólások: 217
  • Karma: +1/-0
Re:Transformers
« Válasz #227 Dátum: 2008. Március 13., 19:28:16 »
A fejmesterekkel kapcsoladtam fel tennék pár apró kérdést, hát ha tud valaki válaszolni. Én ügy értelmeztem a mostani sorozatból, hogy Onion testétt is áttalakitották. Így gondolom ő is képes fejmester lenni. De ha a testétt átalakitották akkor öregszik ez a test vagy nem? Ha igen akkor gondolom  a test meg halhat, de akkor milesz a robottal fejnélkül? Föleg ha más nem hajlandó fej lenni neki? Akkor talán vissza kapja a régit?

Elöre is, sorry ha hülyeségeket kérdezek .
« Utoljára szerkesztve: 2008. Március 13., 19:28:45 írta Warusz »

Nem elérhető elwood

  • HálóZsák tag
  • Optimus Prime
  • *
  • Hozzászólások: 1093
  • Karma: +14/-0
Re:Transformers
« Válasz #226 Dátum: 2008. Március 12., 14:13:12 »
A következő sorozat Feltámadás lesz.
4 részes lesz, és Spotlight formátumú. Lehet, hogy ők is érezték, hogy nyúlt a sztori, mint a rétestészta.

Ja, és ma megy a Beast Wars p2.
"It's 106 miles to Chicago, we got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark and we're wearing sunglasses."

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2144
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Transformers
« Válasz #225 Dátum: 2008. Március 10., 18:38:11 »
Amúgy szerintem ennek a lassabb tempónak az is az oka, hogy régen hat panel volt egy oldalon, ma meg három. Nagyon jól néz ki, csak lassabban halad ettől is a sztori.

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2144
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Transformers
« Válasz #224 Dátum: 2008. Március 10., 18:37:00 »
Úgy hallottam a következő minisorozat a Rendrakás lesz.

Nem elérhető iktriad

  • Megtorló
  • ***
  • Hozzászólások: 263
  • Karma: +2/-0
Re:Transformers
« Válasz #223 Dátum: 2008. Március 10., 12:39:04 »
Köszi a választ Elwood. És szerintem azért (bár tény kevesebb történés volt ebben a részben, mint az 1-ben, azért ezt is élvezettel olvastam. tényleg azt lehet tudni, hogy mi lesz a következő többrészes, ha ez a remeknek igérkező Pusztitás sorozat véget ér?

Nem elérhető elwood

  • HálóZsák tag
  • Optimus Prime
  • *
  • Hozzászólások: 1093
  • Karma: +14/-0
Re:Transformers
« Válasz #222 Dátum: 2008. Március 10., 08:54:34 »
Ja, ez a baj a hat részes történeteknél, hogy simán beleférne mindegyik 3-4 füzetbe is.
"It's 106 miles to Chicago, we got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark and we're wearing sunglasses."

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2144
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Transformers
« Válasz #221 Dátum: 2008. Március 09., 18:49:18 »
Picit lassan csordogálnak az események, de nem volt rossz.

Nem elérhető elwood

  • HálóZsák tag
  • Optimus Prime
  • *
  • Hozzászólások: 1093
  • Karma: +14/-0
Re:Transformers
« Válasz #220 Dátum: 2008. Március 09., 17:02:24 »
Idézetet írta: iktriad
Lehet tudni, hogy mikor lehet olvasni az utolsó Megatron eredet részt?
Eredetileg múlt héten kellett volna kimennie, de mivel volt egy kis csúszás, a jövő héten fog.

És örülök, hogy tetszett.
« Utoljára szerkesztve: 2008. Március 09., 17:03:01 írta elwood »
"It's 106 miles to Chicago, we got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark and we're wearing sunglasses."

Nem elérhető Aldarion

  • Kilencedik osztag, Hídégetők
  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 3216
  • Karma: +37/-0
  • Nem: Férfi
Re:Transformers
« Válasz #219 Dátum: 2008. Március 09., 15:17:56 »
Na ez megint jól esett. Várjuk a következő részt!

Őszintén szólva, bár nem tudom ki hogy van ezzel, nekem nem okozott meglepetést hogy Hunterből fejmester lett. Ezt a szálat már a Reflektorfényben: Ultra Magnusz is sugallta.
"When the battle is through, only the strong will survive."

Nem elérhető iktriad

  • Megtorló
  • ***
  • Hozzászólások: 263
  • Karma: +2/-0
Re:Transformers
« Válasz #218 Dátum: 2008. Március 09., 15:14:11 »
húú, most olvastam el, köszi Elwood és Tyrant. Remek darab ez is. Igen a fejes könyörgés ismerős(Optimusz és Buster) de attól még drámai a befejezés. Alig várom a következőket. Még egy kérdés Elwood. Lehet tudni, hogy mikor lehet olvasni az utolsó Megatron eredet részt?
« Utoljára szerkesztve: 2008. Március 09., 15:14:45 írta iktriad »

Nem elérhető Warusz

  • Fantom
  • ***
  • Hozzászólások: 217
  • Karma: +1/-0
Re:Transformers
« Válasz #217 Dátum: 2008. Március 09., 14:06:02 »
Megint 1 kis TF friss jeeee . Remélem sikerül 1-2 emberke fejébe észt verni legközelebb . Plussz a Napcsillantó fejes rész nagyon ismerős volt a marvelesből .

Nem elérhető Troll

  • HálóZsák tag
  • Vader nagyúr
  • *
  • Hozzászólások: 1289
  • Karma: +1/-0
Re:Transformers
« Válasz #216 Dátum: 2008. Március 09., 10:29:26 »

Nem elérhető elwood

  • HálóZsák tag
  • Optimus Prime
  • *
  • Hozzászólások: 1093
  • Karma: +14/-0
Re:Transformers
« Válasz #215 Dátum: 2008. Március 08., 10:53:43 »
Igen, én kevertem össze. Az azaz:

http://adattar.kepregeny.net/indexhu.html

Itt nagyjából fent vannak a marveles jellemzések. A Marvel Universe nekem megvan, ha kell, elküldöm emailben. De erősen ráférne egy arra is némi digitális felújítás. Amit még érdemes a jellemzések miatt használni, az a Dreamwave: More Than Meets the Eye c. 8 részes sorozata, amely olyan jellemzéseket is tartalmaz - elsősorban színlelőkét és mikromesterekét - ami a TF Universe-ből kimaradt. A Magyarországon ismeretlen figurák jellemzéseit anno a Dreamwave-hez még abból fordítottam. (El se hiszem, hogy ilyen lelkes voltam, ma már nem vágnék bele, pláne, hogy azt még én retusáltam és írtam is be. )
« Utoljára szerkesztve: 2008. Március 08., 10:54:12 írta elwood »
"It's 106 miles to Chicago, we got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark and we're wearing sunglasses."

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16175
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Re:Transformers
« Válasz #214 Dátum: 2008. Március 08., 10:30:49 »
Az adattáron fenn vannak még. Csak a főoldalon két link van, az egyik a magyar marveldatabase-re vezet, a másik meg a klasszikus adattárra, ahol ott vannak a Marveles jellemzések.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető desert

  • Indiana Jones
  • *
  • Hozzászólások: 27
  • Karma: +0/-0
Re:Transformers
« Válasz #213 Dátum: 2008. Március 08., 09:58:08 »
Érdekes dolgokat írtál az oldaladon KiD. Ha tényleg így lesz nagyon fogok örülni. Csak egy dolgot nem értek: a Constructikons, Bonecrusher nélkül hogy is fognak összeállni?  
Szerintetek Starscream-nek végre sikerül Decepticon vezérségre törni, vagy megint jön valaki, aki eldádázzal a kis fémseggét?

Más: elwood, én szívesen belevágnék, csak sajna nincs meg nekem a képregény.
Szerk: Találtam valamit, nem biztos hogy ez az, majd egyeztesünk, kinek mi van meg plíz.
« Utoljára szerkesztve: 2008. Március 08., 10:04:11 írta desert »

Nem elérhető elwood

  • HálóZsák tag
  • Optimus Prime
  • *
  • Hozzászólások: 1093
  • Karma: +14/-0
Re:Transformers
« Válasz #212 Dátum: 2008. Március 08., 09:07:40 »
Idézetet írta: Remy
Hy!

Azt hagy kérdezzem meg a Transformers Universe-t valamikor fogjátok majd honosítani?
TF Universe alatt a karakterleírásokra gondolsz? (Volt egy rövid életű toyline is TF: Universe néven, amolyan TF all-star sorozat, amihez megjelent egy 2-3 részes képregény.) Nem, egyelőre nem tervezzük a honosítását. Régen a db.kepregeny.net en fent voltak a marvel szuperhősök mellett a transformers jellemrajzok is, volt köztük a magyarból átvett fordítás, és saját fordítások is. Az oldal egy ideje profilt váltott, és azóta már nincs ott, nem tudom, hogy mi lett vele. Ha végzünk a marvel G1-G2-vel, és még mindig nem lankad a lelkesedésem, lehet, hogy megcsinálom, de addig is inkább csak bíztatnék másokat, hogy ha kedvet érez, vágjon bele.
« Utoljára szerkesztve: 2008. Március 08., 09:08:07 írta elwood »
"It's 106 miles to Chicago, we got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark and we're wearing sunglasses."

Nem elérhető Remy

  • Indiana Jones
  • *
  • Hozzászólások: 23
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Transformers
« Válasz #211 Dátum: 2008. Március 07., 21:56:22 »
Hy!

Azt hagy kérdezzem meg a Transformers Universe-t valamikor fogjátok majd honosítani?

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2144
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Transformers
« Válasz #210 Dátum: 2008. Március 07., 16:24:26 »

Nem elérhető elwood

  • HálóZsák tag
  • Optimus Prime
  • *
  • Hozzászólások: 1093
  • Karma: +14/-0
Re:Transformers
« Válasz #209 Dátum: 2008. Március 07., 09:53:59 »
Beast Wars a Charax-matinéban! Vélemények elhelyezését a megfelelő topikban várjuk!
"It's 106 miles to Chicago, we got a full tank of gas, half a pack of cigarettes, it's dark and we're wearing sunglasses."

Nem elérhető Remy

  • Indiana Jones
  • *
  • Hozzászólások: 23
  • Karma: +0/-0
    • http://
Re:Transformers
« Válasz #208 Dátum: 2008. Március 06., 18:02:04 »
KiD!Mi az oldalad címe?

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2144
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Transformers
« Válasz #207 Dátum: 2008. Március 06., 16:09:35 »
Holnap exkluzív, új hírekkel jelentkezem a Transformers 2-ről az oldalamon.

Az exkluzív szó szerint értendő, ezt, eddig, máshol stb.

Akartam ide, a végére egy jó hangulatjelet, de egyik sem illett nagyon a témához, úgyhogy inkább ideírtam ezt a mondatot helyette.

Nem elérhető Warusz

  • Fantom
  • ***
  • Hozzászólások: 217
  • Karma: +1/-0
Re:Transformers
« Válasz #206 Dátum: 2008. Március 05., 21:39:55 »
Köszi a frissitést már vártam . A 21 és a 22 oldal 1 és ugyan az .

Nem elérhető Troll

  • HálóZsák tag
  • Vader nagyúr
  • *
  • Hozzászólások: 1289
  • Karma: +1/-0
Re:Transformers
« Válasz #205 Dátum: 2008. Március 05., 20:17:58 »

Nem elérhető FaNaTiC

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 70
  • Karma: +0/-0
Re:Transformers
« Válasz #204 Dátum: 2008. Március 02., 18:28:36 »
Hú, ez tök jó, hogy folytatódik a marveles TF, időm persze vsz. sosem lesz elolvasni, de leszedtem őket, ha egyszer mégis

Keep it coming!
(bocs, túl sok hardstylet hallgatok  )

Nem elérhető Warusz

  • Fantom
  • ***
  • Hozzászólások: 217
  • Karma: +1/-0
Re:Transformers
« Válasz #203 Dátum: 2008. Február 28., 15:16:20 »
Engem érdekelne a Headmasters, csak az a baj, hogy nincs helyem hozzá így nem tudom ............ addig mig meg nézem .

Nem elérhető Optimus Prime

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 90
  • Karma: +2/-0
    • Iacon Reborn
Re:Transformers
« Válasz #202 Dátum: 2008. Február 27., 17:31:58 »
Beast Wars névlista, angol és létező magyar a régi nevek alapaján:

1. évad
Optimus Primal
Rhinox
Rattrap
Cheetor
Dinobot
Tigertron
Airazor
Megatron
Scorponok - Skorponok
Tarantulas
Terrorsaur
Waspinator
Blackarachnia
Inferno - Infernó

2. évad (új szereplők)
Silverbolt - Ezüstnyíl
Quickstrike
Rampage - Örjöngő
Transmutate
Ravage - Romboló (azonos a G1-es Romblóval)

3. évad
Optimal Optimus
Depthcharge
Tigerhawk

Én meg az AnimeAdicts-os Headmasters feliratba fogtam, az 1. részé kész is. Csak kis igazítás kéne, hogy középen legyennek a sorok. Tudom, nem túl népszerű és ismert sorozat. De eddig még semmivel nem haladtam ilyen jól. Ellenben a helyesírásom matt háromszor is átnézem.
"Give me your face!"

Nem elérhető inferno

  • Sólyomszem
  • *
  • Hozzászólások: 41
  • Karma: +0/-0
    • http://ownpokertable.blogspot.com/
Re:Transformers
« Válasz #201 Dátum: 2008. Február 27., 15:59:22 »
A Szerelő: "Nagyszerű! Minden igaz! Egy 256 000 Kbyte-os Formax computer! Ha ez az enyém lesz egész életemben nem kell többet dolgoznom!" Ezen jót derültem. :DDDD

Köszi a Marveles TF részeket. Bár néhol megmosolyogtatóan bugyuta a történetük, de ahogy azt már a többiek is mondták, jó volt kicsit nosztalgiázni.

Nem elérhető Dark

  • Ultra Magnus
  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 135
  • Karma: +1/-0
  • Nem: Férfi
Re:Transformers
« Válasz #200 Dátum: 2008. Február 27., 12:58:54 »
Szerintem is magyarul lenne az igazi. Biztos profin meg fogod oldani az eddigi munkádból itélve...

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16175
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Re:Transformers
« Válasz #199 Dátum: 2008. Február 27., 11:32:34 »
Látatlanba is fordítsd csak le. A CXA-s TF-ekben régen is az fogott meg, hogy milyen alakváltós újy neveket sikerült összehozni benne, olyan volt, mintha tényleg még a régi sorozatot olvasnám.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden